2016.10.12

Adóemeléssel tartható csak fent a magyar nyugdíjrendszer?!

Bár a hazai lakosság nagyobb része még mindig az állami ellátásra épít majdani nyugdíja első számú forrásaként, növekszik azoknak az aránya, akik tervezik, hogy hosszú távra félretesznek a jövőben. Szakértők szerint a nyugdíjcélú megtakarítások - így a nyugdíjbiztosítások - növekedéséhez hozzájárulhatnak az állami ösztönzők is.

A nyugdíjcél még mindig alulértékelt a megtakarítások között, és a magyar lakosság időskori évekre való felkészültsége sem megfelelő - jelentette ki az Aegon Prémium Üzletág Ügyfélklubjában tartott előadásán Horváth Gyula, az Aegon Magyarország Biztosító Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese.

A vezérigazgató-helyettes szerint az egyik oldalról egy sor objektív körülménnyel is számolni kell, amelyek befolyásolják a nyugdíjhelyzetet Magyarországon: ilyen például az 1980 óta csökkenő népesség, a folyamatosan öregedő társadalom, amelynek következtében 2050-re - ha nem következik be jelentősebb változás - 20-ról 30 százalékra növekszik az időskorúak aránya, és egy aktív korúra már egy nyugdíjas fog jutni. Mindennek következtében 2050-re a bruttó hazai termék 13 százalékát kell majd nyugdíjra fordítani Magyarországon, szemben a mai 9 százalékkal. Amennyiben a különbözetet nem tudja a társadalom adóemeléssel finanszírozni, a nyugdíjak átlagos szintje a jelenlegi kétharmadára csökken.

A nyugdíjrendszer emellett több, alig kezelhető kockázattal is küzd: ilyen a rugalmatlanság a már fizetett járadékoknál - amelyeket nominálisan nem lehet, vagy politikailag nagyon veszélyes csökkenteni -, a rendkívül erős függés a demográfiai helyzettől, a hosszú távú gazdasági változásoktól, illetve a rövidtávon is erős kitettség a gazdasági ciklusoknak.

Az objektív tényezők kezelésére több eszköz is rendelkezésre áll, ám azt látni kell, hogy ezek önmagukban nem elegendők a rendszer ellentmondásainak kezelésére. Ilyen a nyugdíjkorhatár emelése, a helyettesítési ráta csökkentése, vagy a felosztó-kirovó rendszer módosítása. Utóbbi egyik eleme lehet az alapnyugdíj bevezetése, amelynek lényege, hogy az alacsony összegű, ám alanyi jogon járó járandóságon felüli részt a munkáltató, illetve a munkavállaló feladata előteremteni. A gyermekvállalás és a bevándorlás ösztönzése szintén a rendelkezésre álló eszköztárhoz tartozik.

A magyar lakosság viszont az objektív összetevőkön túl a szubjektív paramétereknél sem áll túlságosan jól. Az Aegon 2012-től végzett, 15 országra kiterjedő nyugdíjkutatása szerint Magyarország az alsó harmadban jár a nyugdíjfelkészültségi index (ARRI) értéke alapján: ennek értéke nálunk 5 pont a lehetséges 10-ből, miközben a legjobb országok 7 pont feletti értékeket produkálnak, míg a 15 vizsgált piac átlaga 5,8. Figyelemre méltó emellett, hogy a klaszteranalízis alapján - amelyben a hasonló paraméterekkel rendelkező országokat próbálták csoportokba rendezni - Magyarország kilóg a sorból. Ennek leginkább kulturális okai vannak: például az, hogy a személyes felelősség érzése, nyugdíjtervezési ismeretek és a megtakarítások mennyisége alapján is utolsó helyen állnak a magyar háztartások. A magyarok 55 százalékban az államtól várják a nyugdíját, 19 százalékban a munkáltatói programoktól, és 29 százalékban a saját nyugdíjcélú megtakarításokból. Magyarországon alacsonyabb az átlagnál azoknak az aránya, akik elfogadható megoldásnak tartanák a nyugdíjkorhatár emelését, vagy az adók növelését, illetve az állami kifizetések mérséklését.

Ami pedig a nyugdíjcélú megtakarításokat illeti: Magyarországon mindössze 25 százalék azoknak az aránya, akik rendszeresen előtakarékoskodnak, és 19 százalék azoké, akik időnként tesznek félre. Biztató ugyanakkor, hogy növekszik azoknak a tábora, akik ugyan még nem tettek félre, ám tervezik ezt: az Aegon pontosan erre a körre céloz, amelyet segít az is, hogy az állam 20 százalékos adókedvezményt kapcsol a nyugdíjbiztosítási befizetésekhez is.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Tervezzen előre, válassza ki kalkulátorunkban az Ön számára megfelelő nyugdíjbiztosítást! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
7 hiba, ami elronthatja az utazást - ezekre figyeljen, hogy felhőtlen legyen a pihenés
2017 október 09.
Kategória:
Utasbiztosítás

7 hiba, ami elronthatja az utazást - ezekre figyeljen, hogy felhőtlen legyen a pihenés

Mindannyian türelmetlenül várjuk a szabadságot, még akkor is, ha idén már csak néhány napunk maradt a pihenésre.

Éppen ezért tegyünk meg mindent azért, hogy ez az időszak valóban felhőtlenül teljen. Nézzük meg azokat a gyakori hibákat, amelyek miatt kellemetlen emlékeink maradhatnak az utazásról.

1. Ragaszkodunk az eredeti elképzeléseinkhez

Helyette: Legyünk rugalmasak!

Ha például rossz az időjárás, akkor nincs mese, változtatni kell a terveinken. Emellett bárhová is megyünk, mindig hagyjunk elég időt a pihenésre. Ha túl sűrű programot szervezünk, aminek esetleg nem érünk a végére, akkor úgy érezzük majd, hogy befejezetlen maradt a szabadságunk.

2. Túl sok és nehéz csomagot viszünk

Helyette: Csak a legfontosabb dolgokat vigyük magunkkal!

Gondoljuk át, hogy valóban mire lesz szükségünk. Miután bepakoltunk, ismét ellenőrizzük a csomagot – esetleg kérdezzük meg a család többi tagját is, – meglátjuk, még mindig akad egy-egy olyan holmi, amelyet nyugodtan otthon hagyhatunk.

3. Megfeledkezünk a biztosításról

Helyette: Ezen ne spóroljunk! Ne induljunk el biztosítás nélkül!

Ha nyugodt pihenést szeretnénk, akkor indulás előtt érdemes egy személyre szabott, az úti célunknak megfelelő biztosítást választani. Ne feledjük, hogy bármikor adódhatnak váratlan helyzetek: például elveszhetnek a csomagjaink vagy sürgősen orvosi ellátásra lehet szükségünk, ilyenkor jól jön a segítség.

4. Felkészületlenül indulunk el

Helyette: Tájékozódjunk az interneten, olvassunk el minél több véleményt!

Csak akkor érezhetjük igazán jól magunkat egy helyen, ha pontosan tudjuk, mire számíthatunk, és kiderítjük, hogy milyen programok várnak ránk. A kutatás során könnyen előfordulhat, hogy gyönyörű helyekre vagy érdekes látnivalókra, nevezetességekre bukkanunk, amelyeket nem szabad kihagyni.

5. Meggondolatlanul szórjuk a pénzt

Helyette: Vezessük pontosan a napi kiadásainkat!

Az anyagiak terén nem lehetünk rugalmasak, ragaszkodnunk kell ahhoz a pénzügyi tervhez, amelyet indulás előtt gondosan kiszámoltunk, kivétel ez alól, ha valamit olcsóbban tudunk beszerezni. Emellett úgy készüljünk, hogy váratlan kiadásokra is maradjon vésztartalékunk.

6. Nem figyelünk az értékeinkre

Helyette: Tegyük biztonságos helyre a pénzünket, és ne hordjunk drága ékszereket!

Amire nincs szükségünk – pél­dául csillogó arany ékszerekre – egy városnézés vagy egy strandolás során, azt ne is vigyük magunkkal. A fényképezőgépet és az okostelefont pedig – különösen nagy tömegben – tartsuk a belső zsebünkben vagy zárható kézitáskánkban. Jobb, ha a készpénzünket sem egyetlen tárcában tartjuk, hanem szétosztjuk, így több biztonságos helyre is elrakhatjuk.

7. Túlságosan nagyok az elvárásaink

Helyette: Ne idegesítsük fel magunkat jelentéktelen dolgokon, elvégre pihenünk!

Sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, ha nem várjuk el, hogy minden tökéletesen sikerüljön. Sőt megkímélhetjük magunkat a csalódástól, ha nem képzelünk el előre minden apró részletet az adott helyről. Jobban járunk, ha nyitottak vagyunk, és élvezzük a szabadság minden egyes pillanatát.

Nem muszáj messzire menni

Ki mondta, hogy kötelező távoli országokba utazni? Nyugodtan megcélozhatunk az otthonunkhoz közelebbi helyeket is. Lehet, hogy meglepődünk majd, milyen nagyszerű lehetőségeket találunk, esetleg sokkal olcsóbban.

Forrás: www.blikk.hu

CLB TIPP: Ne bízza a véletlenre, hasonlítsa össze és válassza ki az Önnek megfelelő utasbiztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Ők kapták idén a Biztosítási Nagydíjat
2017 október 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Utasbiztosítás, Vállalkozói biztosítás, Általános

Ők kapták idén a Biztosítási Nagydíjat

A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat idén négy helyett immár öt kategóriában ítélték oda az alkuszok.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett kétnapos Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás gálaestjén átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, immár jelentős hagyománnyal rendelkező díjakat, amelyek közül 2017-ben hármat a Generali, egy-egy díjat pedig az AIG és a Mapfre vihetett haza – írja az FBAMSZ közleményében.

A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat idén négy helyett immár öt kategóriában ítélték oda az alkuszok. A szavazáson résztvevő szakemberek a különféle értékelő kérdésekre összesen közel 18 ezer választ adtak, melyek alapján 2017-ben az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:

BIZTOSÍTÁSI NAGYDÍJ 2017

Lakossági vagyonbiztosításVállalati vagyonbiztosítás
1. Generali1. Generali
2. Aegon2. Aegon
3. Signal3. Uniqa
SzemélybiztosításGépjárműbiztosítás
1. AIG1. Generali
2. CIG Pannónia2. Aegon
3. Colonnade3. Allianz
Utasbiztosítás 
1. Mapfre Asistancia 
2. Vienna Life 
3. AIG 

BIZTOSÍTÁSI NÍVÓDÍJ 2017: Generali

A lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítások, illetve a gépjármű-biztosítás kategóriában a Generali Biztosító Zrt, a személybiztosítás kategóriában az AIG Europe Limited magyarországi fióktelepe, míg az idén első alkalommal meghirdetett utasbiztosítás kategóriában a Mapfre Asistencia S.A. magyarországi fióktelepe kapta meg az alkuszszövetség első díját. A biztosítói összteljesítményt értékelő Biztosításszakmai Nívódíjat az idei évben a Generali Biztosító Zrt. vehette át.

Forrás: www.vg.hu

40 százalék retteg ettől: az állam lenyúlja a nyugdíjmegtakarításait
2017 október 02.
Kategória:
Életbiztosítás

40 százalék retteg ettől: az állam lenyúlja a nyugdíjmegtakarításait

Továbbra is sokan tartanak a nyugdíjas évektől: a 30-59 éves korosztály 40 százaléka arra számít, hogy nagyon nehezen tud majd megélni az állami nyugdíjból, 31 százalékuk szerint pedig a nyugdíj semmire nem lesz elég - derül ki egy banki friss banki kutatásból. Bár valamelyest csökkent a leginkább pesszimisták aránya, de a megkérdezettek 14 százalék még mindig egyáltalán nem számít állami nyugdíjra. A harmincas éveikben járók körében különösen sokan gondolkodnak így: közel 30 százalék nem is reménykedik az állami nyugdíjban. A legtöbben továbbra is attól tartanak, hogy az állam elveszi a nyugdíjcélú megtakarításaikat.

A többség továbbra is pesszimista forgatókönyvre számít, ha eléri a nyugdíjas kort. A K&H biztos jövő indexéből kiderül, hogy a 30-59 éves korosztály tagjainak 85 százaléka szerint nehézséget okoz majd megélni az állami nyugdíjból. 40 százalékuk szerint ugyanis nagyon nehezen fognak boldogulni kizárólag az állami nyugdíjból, 31 százalék szerint pedig ez semmire sem lesz elég. Bár arányuk minimálisan, 16 százalékról 14 százalékra csökkent, vannak, akik egyáltalán nem számítanak arra, hogy kapnak majd állami nyugdíjat. A 30-asok között még ennél is rosszabb a helyzet, minden negyedik 30-as számol ezzel a lehetőséggel.

Továbbra is kevesen tekintenek optimistán a jövőbe: az előző negyedévek eredményeivel megegyezően mindössze 15 százalék gondolja úgy, hogy valahogy meg fog tudni élni majd a nyugdíjából. A kutatásból kiderül az is, hogy a legborúsabban a 30-as korosztály látja a helyzetet: 64 százalékuk pesszimista, míg az 50 éveseknél az arányuk csak 20 százalékos.

A hosszabb távú anyagi kockázatok közül a legtöbben (42 százalék) még mindig nagyon valószínűnek tartja, hogy az állam elveszi a nyugdíjcélú megtakarításokat. A megtakarításaikat féltők aránya 2015 harmadik negyedévében volt a legmagasabb (47 százalék), azóta minimálisan csökken az arányuk.

Ezzel párhuzamosan az első negyedévhez képest 21-ről 23 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint ezzel a forgatókönyvvel egyáltalán nem kell számolni. Bár 2016 harmadik negyedéve óta egyre kevesebben, de a válaszadók 38 százaléka még mindig fél attól, hogy a megtakarításai keveset fognak érni. 33 százalék pedig valószínűnek tartja, hogy nyugdíjasként nélkülözni fog. Utóbbi leginkább a 30-as és 40-es korosztályt aggasztja. Hasonló az arányuk azoknak, akik attól tartanak, hogy nem tudják majd fenntartani a lakásukat. A legkevesebben azt tartják valószínűnek, hogy állandó gondozásra, vagy a gyerekeikre szorulnak majd idősebb korukban.

"A kutatásból is jól látszik, hogy a legtöbben tisztában vannak az öngondoskodás fontosságával, és tudják, hogy a gondtalan időskorhoz nem támaszkodhatnak kizárólag az állami nyugdíjra. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy érdemes a lehető legkorábban megkezdeni a takarékoskodást, hiszen minél előbb kezdünk hozzá, annál nagyobb összegből tudunk gazdálkodni a későbbiekben" - mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője.

A szakember hozzátette, hogy a nyugdíjbiztosítási konstrukció esetében havi 15 ezer forint megtakarítással 25 év alatt az adójóváírást is figyelembe véve, a hozamoktól függően nagyságrendileg 8 millió forintnyi tőke halmozható fel. A K&H Biztosítónál valamivel több, mint 3 éve került bevezetésre a rendszeres díjas nyugdíjbiztosítás; ezen ügyfelek havonta átlagosan 12 530 forintot tesznek félre nyugdíj célra, és az idei második negyedéves adatok alapján fejenként átlagosan közel 350 ezer forintos megtakarítással rendelkeztek. Az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítások esetében, melyeknél ritkábban ugyan, de jellemzően nagyobb összegek kerülnek befizetésre, a K&H-s ügyfelek június végén átlagosan több mint 1 millió forintos összeggel rendelkeztek.

Forrás: www.penzcentrum.hu

Fontos változás jöhet a kötelező biztosításban – az ön (leendő) autóját is érintheti
2017 október 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Fontos változás jöhet a kötelező biztosításban – az ön (leendő) autóját is érintheti

A Magyar Autóklub kezdeményezésére módosíthatják a gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényt, mert sok autót vásárló sofőr lehet veszélyben a jelenlegi rendszerrel.

A használtautó-vásárlásnál szinte mindenki elkövet egy hibát, annak ellenére, hogy jóhiszeműen akar eljárni. A vevő ugyanis azt gondolja, 15 napja van arra, hogy kötelező biztosítást kössön az autójára, ám a valóságban ez nem így van – írta meg az Inforádió.

A Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke, Kovács Kázmér szerint az új tulajdonosnak nem a kötelező biztosítás megkötésére van 15 napja, hanem arra, hogy átírassa az autót. A kötelező biztosítás ugyanis az eladás napján megszűnik, így gyakorlatilag a legtöbb használtautó-vásárló úgy közlekedik egy-két hétig az utakon, hogy semmilyen biztosítás nincs az autóján.

Ez komoly probléma, mert ha ebben az időszakban valaki kárt okoz, azt egy az egyben neki kell megtérítenie. A Magyar Autóklub ezért német mintára olyan törvénymódosítást kezdeményez, amely az adásvétel időszakára egy átmeneti biztosítást adna az új tulajdonosnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az autón a korábbi tulajdonos biztosítása lenne rajta, de a felelősség már egy az egyben az új tulajdonost terhelné.

Forrás: www.hvg.hu

Tudta, hogy a gyerekének van állami biztosítása?
2017 szeptember 29.
Kategória:
Általános

Tudta, hogy a gyerekének van állami biztosítása?

Kevés szülő tudja, de a gyermekek számára létezik egy Állami Gyermekbaleset Biztosítás, amely például csonttörésre háromezer forintot fizet, és amelyet 3 és 18 éves kor közötti gyermekre az állam finanszíroz.

Már lassan 14 éve, egy 2003 augusztusi kormányrendelet hatályba lépése óta jár minden 3-18 év közötti gyerekre az ingyenes állami balesetbiztosítás. Ez limitált összegeket jelent ugyan, de bizonyos kockázatokra jár az állam által finanszírozott biztosítás. Ilyen kockázat a csonttörés, a baleseti rokkantság és a baleseti halál - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kommunikációs főosztályvezetője.

Igényelni a biztosítókon és a kormányhivatalokon keresztül lehet, ennek mikéntjéről és a szükséges dokumentumokról az illetékes kormányhivatalnál kell tájékozódni.

Gilyén Ágnes felhívta a figyelmet, hogy ezek meglehetősen limitált összegek, ugyanis 2003 óta nem emelkedtek, ezért érdemes hozzá valamelyik biztosítónál egy kiegészítő, illetve valamilyen típusú tanulóbiztosítást kötni. Vannak ugyanis már komoly fedezeteket nyújtó üzleti biztosítások is.

Nyáron történik a gyerekbalesetek harmada a rendőrségi adatok tanúsága szerint, és leggyakrabban egy közlekedési balesetben utasként sérülnek meg a gyerekek. A második helyen állnak a kerékpáros balesetek, és - ez már egy WHO-s jelentésből származó adat - az előbbiek mellett a fulladással, égéssel, leeséssel és mérgezéssel kapcsolatos balesetek a leggyakoribbak - sorolta a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs főosztályvezetője.

Azt nem tudni, mennyien veszik igénybe ezt a biztosítást. Sok szülő azonban nem is tudja, hogy létezik ez a konstrukció, amit egyébként minden három évben megpályáztat az állam, és így mindig valamelyik üzleti biztosító nyújtja a szolgáltatást.

Forrás: www.inforadio.hu

Több mint ötezer gyerek vett részt a biztonság hete rendezvénysorozaton
2017 szeptember 28.
Kategória:
Általános

Több mint ötezer gyerek vett részt a biztonság hete rendezvénysorozaton

A múlt heti Biztonság Hete témahéten több mint ötezer látogató – többségében felső tagozatos gyerek - vett részt. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kezdeményezésére az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságával közösen szervezett témahetet „nagyon jó kezdeményezésnek” minősítette Palkovics László oktatási államtitkár. A remények szerint jövőre akár szélesebb körben is meg lehet majd rendezni a programokat, állapítja meg a MABISZ sajtóközleménye.

Szeptember 18-22 között tizenegy budapesti és Pest megyei helyszínen két tucat iskola kb. 5200 tanulójának a figyelmét hívták fel látványos bemutatókkal és előadásokkal a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, azok helyes kezelésére, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a vöröskereszt és számos egyéb, önzetlenül közreműködő szervezet szakdolgozói valamint biztosítási szakemberek. (Az együttműködők listája a mabisz.hu honlapon tekinthető meg.) „Az idei év első nyolc hónapjában a tavalyi hasonló időszak 367 főjével szemben már 377-en szenvedtek halálos kimenetelű közúti balesetet. Magyarországon az utakon egymillió lakosra vetítve az európai uniós átlagnál többen halnak meg, hatvanöten szemben az ötvennyolcas átlaggal” – indokolta a Biztonság Hete kezdeményezés létjogosultságát Pandurics Anett, a MABISZ elnöke az esemény apropóján rendezett sajtótájékoztatón. Emellett évente közel háromszor annyi személy veszti életét otthonában, mint közúti balesetben. A balesetek ranglistáját is a háztartási sérülések vezetik, őket követik a munkahelyi, közlekedési, majd a sportbalesetek.

A legtöbb baleset ugyanakkor tudatos magatartással, megfelelő odafigyeléssel és néhány alapszabály betartásával megelőzhető. Éppen erre kívánta ráirányítani a figyelmet – és elsősorban a gyerekek révén a családok figyelmét – a MABISZ és az ORFK OBB közös kezdeményezése, a Biztonság Hete, amelynek keretében a legfiatalabb generációk játékos formában kaphattak ízelítőt a biztonságos élet alapjairól. A témahét apropóját az adta, hogy szeptember 20-a 1954. óta a gyermekek világnapja, és 1993. óta biztosítási világnap is. Szeptember 21-e pedig egy új európai kezdeményezés napja, az Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül, angol rövidítéssel az EDWARD Day, amelyet 2016-ban a TISPOL (European Road Police Network) hirdetett meg.

A témahét egyes helyszínein készült filmek, beszámolók a www.baleset-megelozes.eu és a www.mabisz.hu honlapokon, valamint a Biztonság Hete YouTube csatornán tekinthetők meg. Az első alkalommal tartott rendezvénysorozat iránti érdeklődés alapján pedig a szervezők abban reménykednek, hogy sikerül hagyományt teremteni. „Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés a jövőben is folytatódik, az ideinél még szélesebb, idővel országos szinten” – jelentette ki Pandurics Anett. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára is „nagyon jó kezdeményezésnek” minősítette a Biztonság Hetét a múlt heti tájékoztatón. „Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe, egyúttal biztonságos közeg a gyerekek számára, ezért az ottani biztonságot az iskolán kívülre is ki kell terjeszteni” – tette hozzá. Egyben bejelentette, hogy mivel a felelős közlekedésre nevelést gyermekkorban kell elkezdeni, a jogosítványt szerző fiatalok KRESZ-oktatását pedig hatékonyabbá kell tenni, ezért a kormány azt szeretné, ha az első jogosítványhoz tartozó KRESZ-vizsgát mindenki ingyenesen tudná letenni.

A szeptemberben kezdődött tanév, illetve az esetleg bekövetkező balesetek kapcsán a MABISZ arra hívja fel a figyelmet, hogy az állam által minden 3 és 18 év közötti gyermekre kötött balesetbiztosítás nem csupán az óvodákban, iskolákban elszenvedett balesetekre vonatkozik, hanem azon túl is, egész évben és a nap 24 órájában. Játék, sport, közlekedés, nyaralás során vagy az otthonukban szerzett sérülésekre is, és a Föld valamennyi országára érvényes. Mivel viszont korhoz, és nem iskolába járáshoz kötött, a közoktatásban idén vagy jövőre végző diákok jelentős része kimarad belőle. A biztosítottak száma évről évre változik, a 2017/2018. tanévi statisztikai adatok alapján például az óvodákban és a nappali rendszerű általános iskolai, szakiskolai, gimnáziumi és szakközépiskolai oktatásban a gyermek- illetve tanulólétszám közel 1,494 millió fő. Átlagosan naponta több mint 30 gyermek balesetét jelentik be a szüleik az állami ifjúsági balesetbiztosítás keretében, ezek 85 százaléka csonttöréshez vagy csontrepedéshez kapcsolódik. Az állami mellé köthető a biztosítótársaságoknál egyéni és csoportos balesetbiztosítások is. Ezek többféle baleset után és az államinál magasabb összegeket fizetnek, így égési sérülésnél is, baleset miatti műtét esetén, sőt kórházi napi térítés is elérhető. A szolgáltatás összege függ a választott csomagtól. A legolcsóbb csomag már évi 600 forinttól kérhető, a legdrágább éves díja 12 ezer forint. És míg az állami biztosításból 18 évesen kikerülnek a tanulók, üzleti biztosítás 23-25 éves korig köthető rájuk.

Forrás: www.biztositasiszemle.hu

Autósok, figyelem: könnyen bajba kerülhet!
2017 szeptember 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Autósok, figyelem: könnyen bajba kerülhet!

Az őszi hónapokban különösen megnő a vaddal történő autós ütközés veszélye, évente több ezer vadelütés történik a magyarországi utakon. A vadbalesetek elkerülése érdekében ilyenkor különösen fontos az elővigyázatosság, illetve ha mégis bekövetkezne a baleset, a casco-, illetve a vadkár-kiegészítő biztosítás jelent segítséget – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint évente több mint 5200 vadelütés történik a magyarországi utakon. Az őszi időszakban a nagyvadak mozgása megváltozik, így az évnek ebben az időszakában különösen gyakoriak a vadelütések.

A vadveszélyes területeken, az utak mentén az illetékes vadásztársaságok vadveszélyre figyelmeztető táblákat helyeznek ki, ezzel híva fel a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az adott területen az átlagosnál jóval nagyobb a valószínűsége a vadak felbukkanásának.

Figyeljen a táblára!

A figyelmeztető táblákra az őszi időszakban fokozottan ajánlatos figyelni. A vadveszélyre figyelmeztető tábla annyit jelent, hogy a gépjármű vezetőjének úgy kell megválasztania a gépjármű sebességét, hogy a vad hirtelen felbukkanása esetén is el tudja kerülni az ütközést. Ez este, egy kivilágítatlan erdei, és a vadak által sűrűn látogatott területen akár igen lassú, 20 km/órás sebességet is jelenthet.

A vadütközéssel kapcsolatos károk megtérítésére a Polgári törvénykönyv "veszélyes üzemek találkozásával" kapcsolatos része az irányadó. 2015 májusában a jogszabályalkotó módosította a vadgazdálkodásról szóló törvényt, s egyebek mellett megerősítette, hogy a vadgazdálkodás veszélyes üzemnek minősül.

Lopás lehet a vége

Ha bekövetkezik a vaddal történő ütközés, az közlekedési balesetnek számít. Azaz, mindenképpen ki kell hívni a rendőrséget, illetve értesíteni kell a helyileg illetékes vadásztársaságot. Fontos tudni, hogy a vadállomány az állam, illetve a vadásztársaság tulajdona, annak eltulajdonítása lopásnak minősül.

A veszélyes üzemek találkozása esetén, amikor a baleset részvevői, a gépjármű vezetője, illetve a vad mozgásáért felelős illetékes vadásztársaság is minden tőle megkövetelhetőt megtett a baleset elkerülésének érdekében - s így egyikük sem vonható felelősségre -, mindkét fél saját maga viseli a balesetben sérült javakban okozott károkat. A vadásztársaság a vadállományban esett kárt, a gépjárművezetője pedig a gépjárműben okozott kárt.

Mikor fizet a biztosító?

Vadütközéskor a gépjárműben esett kárt a biztosító akkor téríti meg, ha a gépjármű rendelkezett casco-biztosítással. Emellett az utóbbi években egyre több biztosítónál elérhető a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás mellé, kiegészítő biztosításként köthető, úgynevezett vadkár-kiegészítő biztosítás is, amely megoldást jelent ilyen esetekben.

Magyarországon alacsony a casco-biztosítási lefedettség. 2014-ben 819 ezer, 2015-ben 843 ezer, 2016 végén kevesebb, mint 868 ezer casco-biztosítást kezeltek a biztosító társaságok. Tavaly év végén a hazai gépjárművek alig több, mint 20 százaléka rendelkezett casco-biztosítással.

A becslések szerint a teljes körű casco-biztosítások száma ennél alacsonyabb, a szerződések egy része ugyanis csak a kockázatok egy bizonyos részét fedi le, pl. csak lopás, vagy csak totálkár esetén fizet. Emellett léteznek a piacon olyan casco-biztosítások is, amelyek limitált díjért limitált összegig térítik csak meg a gépjárművekben esett károkat.

Sajnálatosan alacsony a casco-biztosítások elterjedtsége a magyarországi piacon, különösen igaz ez annak ismeretében, hogy volt idő, amikor a gépjárművek többsége rendelkezett ilyen típusú védelemmel is - véli Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára. Véleménye szerint javítana a helyzeten, ha a terméktípusra vonatkozó 15 százalékos adó csökkenne.

Forrás: www.napi.hu

Kötelező, asszisztencia, casco: a legfontosabb tudnivalók
2017 szeptember 28.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Kötelező, asszisztencia, casco: a legfontosabb tudnivalók

Milyen károk esetén nyújtanak fedezetet az egyes gépjárműbiztosítás-típusok? A Budapesti Békéltető Testület által kiadott Mindennapi fogyasztóvédelem című magazin legfrissebb számának cikke.

Négy keréken közlekedve nemcsak az fontos számunkra, hogy jogszerű feltételrendszer mellett használjuk autónkat, de az is, hogy anyagi biztonságban tudhassuk magunkat, baleset vagy egyéb eredetű váratlan események alkalmával. Sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy a közlekedők nincsenek tisztában azzal, hogy az egyes biztosítás típusok milyen károk esetén nyújtanak fedezetet – olvasható a Budapesti Békéltető Testület által kiadott Mindennapi fogyasztóvédelem című magazin legfrissebb számában megjelent cikkben.

A „kötelező” az kötelező…

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás kiterjed azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak. Azaz, ha a gépjárművünkkel történő közlekedés során másnak kárt okozunk, a károsult számíthat a kártérítésre, másrészt mi magunk is anyagi értelemben védelemben részesülünk, hiszen a kártérítési igények vonatkozásában helyettünk a biztosító áll helyt. Ez teljes kártérítést jelent a károsult irányában, kár és kártérítés alatt a sérelemdíj-követelés alapjául szolgáló személyiségi jogsérelem is értendő.

Fontos közös érdek, hogy minden autós rendelkezzen ezzel, az egyébként megnevezéséből is következően kötelező biztosítási módozattal, mivel így garantálható a vétlen károsultak kárának megtérülése. Az ismert, de biztosítási fedezettel nem rendelkező károkozó esetén a MABISZ kártalanítási alapja gondoskodik a kár megfizetéséről. Külön kategória az ismeretlen károkozó által okozott károk köre, ami akkor fordulhat elő, ha a károkozó a helyszínt adatainak hátrahagyása nélkül elhagyja, vagy a gyakoribb eset, amikor a parkolóban sérülten találunk rá a kedvencünkre. Ez esetben, ha feljelentés folytán lebonyolított nyomozás is eredménytelen, és a nyomozás megszűntetésére „ismeretlen elkövető” mellett kerül sor, bizony pórul járhat a vétlen károsult, mert a kára nem térül meg.

Asszisztencia biztosítás

Az autózással kapcsolatos biztosítás típusok között a legújabb, amelyik a gépjármű meghibásodásának esetére nyújt védelmet már nem csak a gépjármű, hanem az abban ülők részére is. Ez a védelem különösen külföldi utazás esetén jelenthet nagy segítséget, mivel a gépjármű javításának idejére szállást biztosít, továbbutazási lehetőséget, alkatrész utánküldést, sofőr küldést, a hazautazás és a gépjárműért történő visszautazás költségeit fedezi. Ezen kívül sok egyéb apró segítséget biztosít, a szervezési feladatok átvételével pedig a nyelvi nehézségek áthidalásában is segítséget nyújthat.

Mi is az a casco biztosítás, milyen károk térülnek a segítségével?

A casco biztosítás nem kötelező, az autós saját döntése alapján kerül megkötésére és a feltételrendszerét az ehhez kapcsolódó díjjal együtt a piaci feltételek alakítják. A casco biztosítás arra hivatott, hogy az ún. „saját hibás” károkat térítse. Ebbe a körbe tartozik a baleset bekövetkezéséért vétkes fél saját kára, az ismeretlen károkozó által okozott károk köre és az elemi csapások következtében elszenvedett károsodások, azaz minden olyan kár, amely máshonnan, illetve más biztosításból nem térül meg.

Ez a biztosítás nem a teljes kár megtérítésére vállalkozik, csupán a szerződésben szereplő körben nyújt védelmet, és igen széles skálán nyújt szolgáltatást, a „teljes körű” védelemtől a csak lopásra, vagy pont arra nem kiterjedő módozatig. Döntés előtt érdemes a szerződések tartalmát is összevetni, különben könnyen csalódás érhet egy-egy kártérítési igény esetén. A díjak mellett a biztosítók helytállási kötelezettsége is erősen differenciált, azaz nem elegendő egyszerűen kiválasztani a legolcsóbbat.

Forrás: www.kamaraonline.hu

Egyre több a vadbaleset Baranyában, ésszel vezessünk az esti órákban!
2017 szeptember 28.
Kategória:
Casco biztosítás

Egyre több a vadbaleset Baranyában, ésszel vezessünk az esti órákban!

Ősszel egyre több vadbaleset történik, néhány nappal ezelőtt is hasonló okokból kellett helyszínelnie a rendőröknek Lippónál az 5702-es úton. Kíváncsiak voltunk, hogy igaz-e, hogy ősszel történik a legtöbb ilyen jellegű baleset, továbbá megkérdeztük, mennyi vadelütéses karambol történt Baranyában tavaly, illetve idén. Hogyan előzzük meg az ilyen eseteket? Az alábbiakból kiderül.

Mint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, a megyénkben a tavalyi évben 171, míg idén mostanáig 113 vadelütéses közúti közlekedési balesethez kellett vonulniuk a hatóságoknak. Tavaly mindössze egy esetben történt könnyű sérülés, míg 2017-ben idáig két esetben súlyos, egyszer pedig könnyű sérülést kellett ellátniuk a mentőknek. Bár jelenleg is fokozott vadveszély van az utakon, a statisztika mégis azt mutatja, hogy Baranya megyében a nyári időszakban, az esti órákban történik a legtöbb ilyen jellegű baleset.

Popovic Dejan, a rendőrség sajtószóvivője felhívta arra a figyelmet, hogy a vadon élő állatokra figyelmeztető táblával jelzett útszakaszokon célszerű lassabban haladni. Alacsonyabb sebességgel haladva a gépkocsivezetőnek jóval több ideje van reagálni egy hirtelen felbukkanó vadon élő állatra.

A rendőrség azt javasolja, ha az utak mentén vadon élő állatot látunk, lassítsunk, dudáljunk. Ha őz, vagy szarvas bukkan fel, többre is számítani lehet, mert ezek az állatok általában nagyobb csoportokban vonulnak.

Ha megtörtént a baj…

A rendőrség hívását – attól függetlenül, hogy a vad elhullott-e vagy a baleset helyszínéről elment – minden esetben javasolják. A kiérkező balesethelyszínelő lefolytatja az elsődleges intézkedéseket. Ennek alkalmával vizsgálja, hogy a járművezető részéről megállapítható-e valamely KRESZ szabály megsértése. Ha igen, akkor azt szankcionálja, ha nem, akkor rögzíti a tényeket. Megállapítja továbbá, hogy melyik vadásztársaság illetékes a területen, és intézkedik annak kiértesítéséről, valamint az elhullott vad elszállíttatásáról. A későbbi kárrendezéshez a készített iratokat a gépkocsivezető kérésére a rendőrség kiadja.

Semmi esetben se próbáljuk meg lehúzni az úttestről; lehet, hogy még életben van, és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Fontos azt is tudni, hogy az elpusztult állatot ne vigyük magunkkal, mert az lopásnak számít – hívta fel a figyelmet a sajtószóvivő.

Többmilliós lehet a kár

Mint Gondos Gyulától, a baranyai vadászkamara titkárától megtudtuk, szeptember első napjaitól október végéig tart a szarvasbőgés. Ugyanezen időszakra esik az erdők közeli és attól távolabbi pontokon is a kukorica gépi betakarítása. A kukorica betakarításokat követően a nagyvad, így a szarvas, de a vaddisznó is igyekszik eredeti élőhelyének megközelítésére az erdősült területek irányába. Ezidőtájt a vadak sokkal figyelmetlenebbek, egész nap mozognak, így gyakrabban számíthatunk megjelenésükre a közutakon is.

A kamara titkára közölte, hogy körülbelül tízezer gímszarvas található Baranyában. Ebből vadászati szezonidőben közel ötezer egyed kerül vadászati hasznosításra. E kritikus időszakban nem csak a vadveszélyt jelző táblák utáni szakaszokon kell éberebbeknek lenniük a sofőröknek. Különösen azokon a részeken vezessünk lassabban, figyelmesebben, ahol az út rosszul belátható, a szélén erdő, bozótos van. Gondos Gyula hozzátette, hogy kikerülni ne próbáljuk, mert úgy jó eséllyel lehajtunk az útról vagy áttérünk a szembejövő sávba, és mindkét lehetőség potenciálisan komolyabb veszélyt hordoz, mint a vaddal való ütközés.

Közútra vadveszélyre figyelmeztető jelzőtábla kihelyezése a vadászatra jogosult feladata, a kihelyezés pontosítása és engedélyezése érdekében a megyei közútkezelő megkeresése szükséges.

Amennyiben egyik fél sem vétkes, a járműben okozott kárt csak teljes körű CASCO biztosítás téríti meg, ez azonban csak az autósok 15-20 százalékának van.

Egy vadelütésnél a vadászatra jogosult kára is tetemes lehet: egy értékes trófeájú gímszarvas bika vadgazdálkodási értéke több millió forint is lehet.

Forrás: www.bama.hu

Bukhatják a lakáshitelt a dohányosok: vérvételre kötelezhetik őket
2017 szeptember 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Életbiztosítás

Bukhatják a lakáshitelt a dohányosok: vérvételre kötelezhetik őket

Mindenki előtt ismert, hogy minél idősebbek vagyunk, általában annál drágábban kapunk életbiztosítást, ám az sokakat meglephet, hogy életvitelünk is befolyásolhatja, hogy mekkora biztosítási díjat kell fizetni. Jellemzően az egészség- és életbiztosításoknál próbálják a biztosítók, többek között azt is kideríteni, hogy ki dohányzik, hogy aztán magasabb díjat szedhessenek be. Mutatunk nemzetközi és hazai módszereket is.

Egyre több biztosító emeli meg a dohányosok életbiztosítási díját, sőt, van olyan eset is, amikor nem biztosítják őket Angliában a Daily Mail cikke szerint. Mivel e biztosítástípus megléte gyakran feltétele a lakáshitel-folyósításnak, így az is megtörténhet, hogy valaki amiatt nem kap hitelt, mert rendszeresen rágyújt. Angliában ráadásul olyan is előfordul, hogy a biztosítás tartama alatt, egy nővér csönget be a lakásunkba, ellenőrizni, hogy dohányzunk-e.

Bár egy biztosítónak jogában áll megtagadni a kockázatviselést az esetek többségében, túlzásnak tűnhet, hogy napi néhány szál cigaretta miatt már a lakáshitelről is le kell mondani. Régebben ráadásul a kockázatelbírálás keretein belül alkalmazott orvosi vizsgálat során elég volt "nemmel" válaszolni arra a kérdésre, hogy dohányzunk-e, és a biztosítók nem nagyon bolygatták a kérdést. Mára azonban ez megváltozott, gyakran vérképpel vagy vizeletvizsgálattal ellenőrzik a biztosítók, hogy az ügyfél igazat mond-e a kockázatelbírálás folyamán. A nikotin azonban nemcsak cigarettázás következtében juthat be a szervezetünkbe, elég nikotintapaszt, vagy e-cigit használni, és rögtön dohányzóvá minősíthetnek minket.

Ez ráadásul nemcsak Angliában, hanem Magyarországon is megeshet velünk a hazai biztosítók Pénzcentrumnak elküldött válaszai alapján.

A fenti helyzet kapcsán ugyanis megkérdeztük a nagy hazai életbiztosítókat a dohányzókkal kapcsolatos ügyfélpolitikájukról. Az NN Biztosító és az Allianz Hungária is megerősítették, hogy kockázatelbírálási folyamatuk során rákérdeznek az ügyfeleknél, hogy dohányoznak-e. Az NN azt is elárulta, hogy nemcsak a dohányzás tényére kérdeznek rá, hanem arra is, hány szál cigit szív a potenciális ügyfél naponta. Ez a kérdés kockázati életbiztosítások esetén és kiegészítő, például befektetési egységhez kötött (unit-linked) biztosítások mellé igényelt releváns kiegészítő fedezetek megkötése előtt is elhangzik.

"...az ügyfél dohányzási szokásának függvényében díjemelést alkalmazunk. Ez fedezetenként eltérhet - más lehet például rákdiagnosztika vagy haláleseti fedezetek esetén az emelés ugyanolyan dohányzási szokás esetén - közölte a Pénzcentrum megkeresésére az Allianz, továbbá az NN is elárulta, hogy a dohányzás mértékétől függően változhat egy ügyfél biztosítási díja.

Az ügyfél dohányzási szokásait firtató kérdésekre adott válaszok ellenőrzésével kapcsolatban az NN-nél csak azt erősítették meg, hogy indokolt esetben, egyedi elbírálás alapján a biztosítóval szerződött orvosok is felteszik a dohányzásra vonatkozó kérdést, az Allianznál viszont akár orvosi vizsgálattal, vérképelemzéssel is ellenőrizhetik, hogy egy ügyfél igazat mondott-e.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a dohányzáson kívül van-e olyan választott életvitellel kapcsolatos körülmény, mely befolyásolhatja az életbiztosítás árát. Az Allianznál még nem elterjedt az ilyen tényezők felhasználása a biztosítás-árazás során, ugyanakkor közölték, hogy a szektorban egyes veszélyes hobbik vagy sportok bírhatnak ilyen erővel.

Az NN ezzel kapcsolatban nemcsak azt közölte, hogy a hobbi, a foglalkozás illetve az alkoholfogyasztási szokások hatással lehetnek egy életbiztosítások árára, hanem azt is elárulták, hogyha egy "dohányzó ügyfelünk egyébként egészséges életmódot folytat, rendszeresen sportol, akkor egyedi elbírálás alapján a díjemelés mértéke csökkenhet".

Ez akkor szemétkedés?

Egyáltalán nem. A különösen kockázatos ügyfelek kiszűrése, illetve az általuk fizetett biztosítási díjak megemelése a kockázatközösség védelme szempontjából fontos, leginkább azért, hogy a többi, kevésbé rizikós ügyfélnek elérhető áron tudjanak szolgáltatást nyújtani a biztosítók.

Természetesen ez a logika felvet etikai aggályokat, de leginkább csak abban az esetekben, amikor valaki nem a választott életmódja, hanem veleszületett, vagy önhibáján kívül szerzett betegsége miatt számít kockázatos ügyfélnek. A dohányzás azonban nem ilyen, a kockázatai széles körben ismertek, és senki nem kényszerből gyújt rá.

Forrás: www.penzcentrum.hu

Oldalak