2017.09.28

Autósok, figyelem: könnyen bajba kerülhet!

Az őszi hónapokban különösen megnő a vaddal történő autós ütközés veszélye, évente több ezer vadelütés történik a magyarországi utakon. A vadbalesetek elkerülése érdekében ilyenkor különösen fontos az elővigyázatosság, illetve ha mégis bekövetkezne a baleset, a casco-, illetve a vadkár-kiegészítő biztosítás jelent segítséget – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint évente több mint 5200 vadelütés történik a magyarországi utakon. Az őszi időszakban a nagyvadak mozgása megváltozik, így az évnek ebben az időszakában különösen gyakoriak a vadelütések.

A vadveszélyes területeken, az utak mentén az illetékes vadásztársaságok vadveszélyre figyelmeztető táblákat helyeznek ki, ezzel híva fel a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az adott területen az átlagosnál jóval nagyobb a valószínűsége a vadak felbukkanásának.

Figyeljen a táblára!

A figyelmeztető táblákra az őszi időszakban fokozottan ajánlatos figyelni. A vadveszélyre figyelmeztető tábla annyit jelent, hogy a gépjármű vezetőjének úgy kell megválasztania a gépjármű sebességét, hogy a vad hirtelen felbukkanása esetén is el tudja kerülni az ütközést. Ez este, egy kivilágítatlan erdei, és a vadak által sűrűn látogatott területen akár igen lassú, 20 km/órás sebességet is jelenthet.

A vadütközéssel kapcsolatos károk megtérítésére a Polgári törvénykönyv "veszélyes üzemek találkozásával" kapcsolatos része az irányadó. 2015 májusában a jogszabályalkotó módosította a vadgazdálkodásról szóló törvényt, s egyebek mellett megerősítette, hogy a vadgazdálkodás veszélyes üzemnek minősül.

Lopás lehet a vége

Ha bekövetkezik a vaddal történő ütközés, az közlekedési balesetnek számít. Azaz, mindenképpen ki kell hívni a rendőrséget, illetve értesíteni kell a helyileg illetékes vadásztársaságot. Fontos tudni, hogy a vadállomány az állam, illetve a vadásztársaság tulajdona, annak eltulajdonítása lopásnak minősül.

A veszélyes üzemek találkozása esetén, amikor a baleset részvevői, a gépjármű vezetője, illetve a vad mozgásáért felelős illetékes vadásztársaság is minden tőle megkövetelhetőt megtett a baleset elkerülésének érdekében - s így egyikük sem vonható felelősségre -, mindkét fél saját maga viseli a balesetben sérült javakban okozott károkat. A vadásztársaság a vadállományban esett kárt, a gépjárművezetője pedig a gépjárműben okozott kárt.

Mikor fizet a biztosító?

Vadütközéskor a gépjárműben esett kárt a biztosító akkor téríti meg, ha a gépjármű rendelkezett casco-biztosítással. Emellett az utóbbi években egyre több biztosítónál elérhető a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás mellé, kiegészítő biztosításként köthető, úgynevezett vadkár-kiegészítő biztosítás is, amely megoldást jelent ilyen esetekben.

Magyarországon alacsony a casco-biztosítási lefedettség. 2014-ben 819 ezer, 2015-ben 843 ezer, 2016 végén kevesebb, mint 868 ezer casco-biztosítást kezeltek a biztosító társaságok. Tavaly év végén a hazai gépjárművek alig több, mint 20 százaléka rendelkezett casco-biztosítással.

A becslések szerint a teljes körű casco-biztosítások száma ennél alacsonyabb, a szerződések egy része ugyanis csak a kockázatok egy bizonyos részét fedi le, pl. csak lopás, vagy csak totálkár esetén fizet. Emellett léteznek a piacon olyan casco-biztosítások is, amelyek limitált díjért limitált összegig térítik csak meg a gépjárművekben esett károkat.

Sajnálatosan alacsony a casco-biztosítások elterjedtsége a magyarországi piacon, különösen igaz ez annak ismeretében, hogy volt idő, amikor a gépjárművek többsége rendelkezett ilyen típusú védelemmel is - véli Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára. Véleménye szerint javítana a helyzeten, ha a terméktípusra vonatkozó 15 százalékos adó csökkenne.

Forrás: www.napi.hu

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
  • Casco biztosítás
Ki fizeti a kárt, ha más miatt égett ki az autóm?
2021 szeptember 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Ki fizeti a kárt, ha más miatt égett ki az autóm?

Nem hétköznapi, de ahogy a héten láttuk, reális eset, hogy egy kigyulladó autó miatt vétlen járművek égjenek ki. Vajon ki áll helyt a kárért? Ér-e valamit a kötelező biztosítás ilyen esetekben? Biztosítókkal, jogásszal járta körbe a témát a Vezess.

Néhány nappal ezelőtt a Vezess is megírta, hogy hétfő délután komoly autós tűz keletkezett a soroksári bevásárlóközpont egyik parkolójában, miután – vélhetően zárlat miatt – kigyulladt egy álló BMW, míg tulajdonosa a boltban tartózkodott. Itt elolvashatod, ha nem hallottad volna:

Egy autó kigyulladása talán még nem érne hírt, ám a BMW-ről a lángok gyorsan átterjedtek egy Toyota Yarisra, egy Škoda Octaviára, egy VW Lupóra és egy Honda Civicre is. Végül a tűzoltók fékezték meg a tüzet. (Érdekesség, hogy a BMW X6 aztán szállítás közben, már Csepelen, a tréleren újra lángra kapott.)

Az ügy érdekes kérdéseket vet fel: vajon a „vétlen” autósok kitől, milyen alapon számíthatnak kártérítésre ilyen esetben, már ha egyáltalán… Biztosítók és jogász segítségével keressük a válaszokat.

A casco mindenkin segíthet

Kezdjük az egyszerűbb kérdéssel és válasszal: mind az elsőkén kigyulladt autó – esetünkben a BMW –, mind a tűz továbbterjedése miatt megsérült/kiégett autók tulajdonosai – szinte – biztosan számíthatnak káruk megtérítésére, ha rendelkeztek cascóval. Ezt egybehangzóan megerősítette a Vezess megkeresésére válaszoló mindhárom biztosító (Aegon, Allianz, UNIQA), a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint egy jogász is. Természetesen a kártérítés összege függ a vállalt önrésztől és a konkrét casco-csomag egyéb részleteitől is. Persze ilyenkor a legtöbb estben kárenyhítés történik és nem a teljes kár térül meg.

Jóval homályosabb viszont a helyzet, ha nem számolhatunk a cascóra, amire azért nagy esély van, hiszen Magyarországon nem általános az ilyen biztosítás megléte.

Szürke zónában a veszélyes üzem

Első ránézésre egyértelműnek tűnik, hogy amennyiben valakinek az autója azért ég ki, mert egy másik járműről átterjedt rá a tűz, akkor a bennünket így ért milliós kárt egészen biztosan érvényesíthetjük valakin. Közelebbről megnézve már egyáltalán nem ilyen rózsás a helyzet” – kezdte a D.A.S. Jogvédelmi biztosító jogásza, dr. Gombolai Éva a kérdés elemzését.

A MABISZ kommunikációs vezetője Lambert Gábor így mutatott ár a probléma lényegére: A kgfb-törvény (2009. évi LXII. tv.) szerint a biztosítás kiterjed „azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak”. Adott esetben vitatható lehet, hogy a káresemény a jármű üzemeltetése során következett-e be.

Az Aegon is hangsúlyozta, hogy az adott eset részletes körülményei adhatnak választ arra, hogy a káresemény bekövetkezésekor a gépjármű üzemeltetés alatt volt vagy sem, így a kgfb alapján történő térítés is ennek a függvénye lesz.

A D.A.S. jogásza szerint a vétlen autótulajdonosok a károkozó jármű kötelező felelősségbiztosítójától nem várhatnak sokat, az minden valószínűség szerint meg fogja tagadni a kifizetést, hiszen ahogy feljebb is láttuk, a törvény a jármű üzemeltetése során okozott károkra nyújt fedezetet. A gépjármű üzemeltetésének fogalma ugyanakkor jogszabályban nincs rögzítve, pontos határait így egy lassan változó gyakorlat alakítja.

Általában a veszélyes üzemi minőség megszűnéséig terjed így a felelősség, azaz amelyik kárt a jármű, mint veszélyes üzem okozza, az üzemeltetés által okozott kárnak minősül. A veszélyes üzemi jelleg megszűnésének időpontjával kapcsolatban azonban különböző elméletek vannak a gyakorlat által felvetett problémák miatt.

Számos olyan ügy volt ugyanis, mutatott rá Gombolai, ahol például az éppen megálló, már megállt – azaz fő szabály szerint már nem veszélyes üzemnek minősülő – jármű ajtajának kinyitásával okoztak kárt. “Mára az az elfogadott, hogy a tevékenység fokozottan veszélyes jellege akkor nem áll fenn, amikor a gépjárművet szabályszerűen leállítják, elvégzik a teljes üzemen kívüli állapot létrehozásához szükséges tevékenységeket, és megszűnik a gépkocsi emberi irányítás alatt tartása.

Az ügyvéd szerint a kigyulladt parkoló autóra ezek a feltételek már teljesülnek, azaz nem beszélhetünk veszélyes üzemi jellegről, így elvileg üzemeltetés során okozott kár sem merül fel. Ez pedig azt eredményezi, hogy a biztosítónak sem kell helytállnia. Mivel a gyakorlat alakul, mindaddig, amíg pontos jogszabályi meghatározás nem lesz, nem zárható ki, hogy a parkoló jármű által okozott károkat is bevonja a bírói gyakorlat az üzemeltetés körébe, de erre eddig nem volt példa.

Az UNIQA kárrendezési vezetője, Vereczki András a Vezess megkeresésére szintén azzal kezdte, hogy ha az, akinek a gépkocsijára átterjedt a tűz, a károkozó kgfb-biztosítójától szeretne kártérítést kapni, valószínűleg egy hosszabb folyamatra számíthat, akár csak peres eljárás végén lehet eredmény, mert jelenleg erre nincs egységes, konzisztens gyakorlat, ám a „veszélyes üzemmel” kapcsolatban „megengedőbben” vélekedett:

A bírói gyakorlat abban egységes, hogy az autó veszélyes üzemi tevékenységét folyamatában kell értékelni és önmagában a parkoló helyzet nem szünteti meg a veszélyes üzemi jelleget. Az a tény, hogy röviddel a leállítás után kigyulladt a gépkocsi, szintén azt támasztja alá, hogy a járműnek még veszélyes üzemi jellege volt – magyarázta a szakember, kiemelve, hogy a modern autók a leállítás után még nagyon sok tevékenységet végeznek automatikusan, valójában az elektronika folyamatosan működik.

Ezen tényekre alapozva a kárt okozó gépkocsi kötelező gépjármű felelősség biztosítása alapján a tűz miatt károsodott autók és épületek tulajdonosai akár kártérítést is kaphatnak a károkozó jármű felelősségbiztosítójától” – folytatta az UNIQA-s vezető.

Ott sem voltam, miért lennék felelős?

A kártérítés kőbe vésett alapszabálya szerint kártérítési igényt abban az esetben lehet érvényesíteni, amennyiben valaki másnak jogellenesen okoz kárt. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.

Kérdés, hogy lehet-e szó jogellenes magatartásról az üzembentartó részéről, amikor mit sem sejtve este leparkol az autóval, és az másnapra kigyulladva megkárosít még egy, kettő, négy, akárhány másik járművet. A választ illetően nagyjából teljes az egyetértés, az a tűz keletkezési okánál keresendő. Vagyis az a kérdés, miért gyulladt ki a jármű, és az felróható-e az üzembentartónak.

Amennyiben nem, mert ő minden karbantartási kötelezettségének eleget tett, semmilyen olyan tárgyat nem hagyott a járműben, amiről észszerűen feltételezhető, hogy akár tüzet is okozhat a távollétében, akkor ki tehet a tűzről? Mivel nem „természetes”, hogy járművek spontán kigyulladjanak, ezért rögzíthető, hogy valami hiba okozza a gyulladást. A kulcskérdés az, hogy kinek a hibája? Ez lehet(ne) karbantartási hiba, szerelési munkálatra visszavezethető ok, gyári eredetű hiba, megállapítása szakkérdés – hangsúlyozta Gombolai Éva.
Vizsgálat tárgyát képezheti harmadik fél felelőssége is utalt ugyanerre a Vezessnek az Allianz is.

A gyártó vagy a szerviz is fizethet?

A szerelési/karbantartási munkálatok hibás teljesítése esetén a szervizzel szemben léphetünk fel, a gyári kapcsolatban a Polgári Törvénykönyv tartalmaz szabályokat, így termékkárért a hibás termék gyártója tartozik felelősséggel.

Termékkárnak minősül a hibás termék által okozott halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása miatt bekövetkezett kár; és a hibás termék által más dolgokban okozott, a kár bekövetkeztekor ötszáz eurónál nagyobb összegű kár, ha a károsodott dolog szokásos rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta. Az igényérvényesítés kulcsa azonban az, hogy a termék hibás volta bizonyított-e.

A bíróságoké lehet a végső szó

Látható tehát, hogy a károsodott járművek tulajdonosai csak akkor vannak megnyugtató helyzetben, ha rendelkeznek a káreseményre érvényes casco-biztosítással. Ennek hiányában minden valószínűség szerint hosszadalmas jogi eljárás elé néznek, melynek során jelentősége lesz a kötelezőt kezelő biztosító hozzáállásának, a tűz okának, de még adott esetben annak is, hogy céges jármű károsodott-e. A biztosító – és ha esetleg arra sor kerülne, akkor a bíróság is – a körülményeket és a részleteket mérlegelve tud majd végleges döntést hozni.
Forrás: vezess.hu

CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a kötelező és casco biztosítás ajánlatokat, és kösse meg az önnek megfelelőt kényelmesen, percek alatt:
Gépjármű biztosítási ajánlatok>>

Szarvasveszély az utakon, kezdődik a párzási időszak
2021 augusztus 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Szarvasveszély az utakon, kezdődik a párzási időszak

Ha mégis megtörténik a baleset, a vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még életben van, akkor az agancsával, a harapásával, vagy rúgásával sérülést okozhat.

Augusztus végétől november közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon számítani kell a szarvasok megjelenésére. A szarvasbőgés az időjárási és földrajzi viszonyoktól függően először az ország nyugati részein kezdődik, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak, észak-keleti irányba haladva a zempléni tájegységek gímszarvasai zárják a sort.

A bikák bőgési időszakában az állatok jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen szaladhatnak ki az úttestre. A szarvasok mozgása szeles időszakban általában alábbhagy, de alkonyat idején, valamint hidegre forduló időjárás esetén mozgékonyabbak.

A szarvaselütés következményei súlyosak lehetnek, nem csak a vadállat sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. Ugyanis a viszonylag magas testfelépítésű szarvas a szélvédőbe csapódva az utastérbe juthat. Az elütéskor akkora energiák szabadulnak fel, amelynek hatására annyira megsérülhetnek a tetőoszlopok és a tető, hogy az autó akár totálkárossá is törhet.

Hogy a vadbaleseteket elkerüljük, szürkülettől, illetve az erdős környezetű utakon egyéb időben is, mérsékeljük a sebességet, így csökken a féktávolság. Ha pedig állatot látunk, akkor érdemes lassítani, mert a vadak viselkedése kiszámíthatatlan, megugrásukra, gyors vágtázásukra, hirtelen irányváltásukra bármikor számítani lehet, és arra is, hogy többen vannak a környéken.

forrás: 168.hu

CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók casco biztosítási ajánlatait és kösse meg néhány perc alatt:
Casco kalkulátor >>

Mit tehetek, ha jégkáros lett az autóm?
2021 július 26.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Mit tehetek, ha jégkáros lett az autóm?

Nem minden esetben lehet megúszni a károkat, de a felkészülteket kárpótolja a megfelelő biztosítás.

Az autósok egyik legrosszabb rémálmát hozhatják a nyári záporok sötét fellegei, amikor a lehulló csapadék nem víz, hanem jég formájában érkezik. Sokféle praktikával próbálkoznak megvédeni a karosszéria állapotát a tulajdonosok, de lehetetlen felkészülni minden helyzetre.

Hogyan működik a biztosítás jégkár esetén?

Ha már megtörtént a baj, nincs más hátra, mint az elszenvedett kár csökkentését mérsékleni, arra pedig a gépjármű biztosítók CASCO szolgáltatásait lehet igénybe venni. Persze azt is csak akkor, ha volt annyira felkészült az autótulajdonos, hogy köt ilyen jellegű biztosítást (ráadásul nem mindegyik CASCO terjed ki az elemi károkra).

Bár a biztosításból befolyt összeg aligha fedezi az autók piaci értékét, így újra cserélni sem lehet ebből a pénzből, de akadnak módszerek, amivel menthetőek. A jégkáros autók javítására különféle technikák vannak, jó esetben akár hibátlan állapotra képesek visszahozni az autó karosszériájának felületét, de megeshet, hogy komoly értékvesztést szenved a jármű, sőt akár gazdasági totálkár is lehet a vége.

Mit mond a biztosítási szakértő?

A megkérdeztük Németh Pétert, a CLB független biztosítási alkusz online és offline értékesítésének kommunikációs igazgatóját, hogy milyen trendek jellemzőek a hazai gépjármű-tulajdonosok biztosítás típusaira. Elmondása szerint a hazai utakon nagyjából 5,5 millió rendszámos jármű közlekedik, amiből körülbelül 4 millió személygépkocsi, amelyek kevesebb mint negyede rendelkezik CASCO biztosítással.

Az alacsony CASCO biztosítási arány talán nem is annyira meglepő, ha figyelembe vesszük a magyarországi gépjárművek 14,7 éves átlagos korát, hiszen az idős autók esetében közel sem tűnik logikusnak az évi 80-100 ezer forintos biztosítási díj. Bár az is igaz, hogy az átlagos korban lévő autó állapottól és típustól függően még lehet érdemes a a KGFB-n felüli biztosításra, ezt nagyon kevesen gondolják így. Jellemző ez a hozzáállás a magyar autósok szervizelési szokásainál is, mert többségében akkor viszik javíttatni az autót, amikor már használhatatlanul meghibásodott.

Lízingelt autók esetében kötelező CASCO biztosítást kötni, de jellemzően itt sem a felkészültség a szempont, hanem az ár. Az esetek többségében “mini” vagy “fapados” biztosításokat kötnek, ami az önhibából fakadó közúti balesetek és az autólopások kárrendezésére elegendő. Összességében elmondható, hogy a Magyarországon forgalomban lévő autók alig 15-20%-a rendelkezik olyan teljes körű biztosítással, ami elfogadható kárpótlást nyújt jégkár esetén is.

Pedig az efféle sérülésekre kiterjedő biztosítások létjogosultsága egyre nő, mert a nyári időszak heves zivatarai egyre gyakrabban jégveréssel érkeznek. Németh Péter azt is elmondta, hogy több ezer jégkáros bejelentés érkezik a jégesővel párosult nagyobb viharok után, azonban az autósok többsége hoppon marad a nem megfelelően széles körű CASCO biztosítás hiányában.

Ha már bekövetkezett a baj, menteni kell ami menthetőt és lehetőleg menedéket kell keresni, mert mint megtudtuk, maga a kármentés is része a kárrendezésnek. A helyszínről és a sérült gépjárműről lehetőleg azonnal fényképeket kell készíteni, ezt követően kell felkeresni a biztosítót és leírni a kártörténetet, ami mellé csatolni kell a helyszíni képeket, vagy a megkérdezett alkusz esetében magát a közvetítőt, aki segít a kárbejelentésnél.

Ha a bejelentés megtörtént, a biztosító kárszakértője egyeztet időpontot a tulajdonossal, amikor is a szakember személyesen felméri a kár mértékét. A biztosító ezt követően előzetes kalkulációt végez, azonban sok esetben akkora mértékű a jégkár, hogy helyből gazdasági totálkárra veszik az autót. Sok esetben kellemetlen helyzetet eredményezhet, ha GTK-ra kerül a jármű, hiszen a sérült autó biztosítók által kalkulált használt értéke nem feltétlen kedvező. Az első szemle után kell megkeresni egy jégkárral foglalkozó műhelyt, ahol a szakemberek felmérik az autó állapotát, majd megállapítják a pontos javítási költséget, amit az elemi kárra vonatkozó CASCO biztosítás alapján fizet a biztosító.

Horpadás javítása

Komróczki Sándortól, a Profi Egyengető Centrum Hálózata Kft. (PECH) budapesti, kifejezetten jégkáros autók horpadás mentesítésével foglalkozó szerviz vezetőjétől megtudtuk, hogy bár az utóbbi pár évben jellemzően elkerülték Magyarországot az nagy területeket szőnyegbombázó jégesők, lokálisan azért kisebb-nagyobb károk eddig is voltak.

Az elmúlt hetek időjárása viszont kifejezetten nagy problémát okozott, ami miatt több száz autó javításával kell foglalkozni jelenleg. A szakember szerint milliárdos károk keletkeztek a hazai autóállományban, mert magánszemélyek autóin kívül hatalmas telephelykárok is vannak. A gondok apróbb hibáktól az egész autót érintő drága javításokig terjednek, de az sem kizárt, hogy egyszerűen nem lehet helyrehozni a jármű karosszériáját. A javítási folyamatot lassítja, hogy komoly munkaerőhiányban van a szakma, ezért a megnövekedett kereslet hosszú várakozási időt is eredményez.

Fontos a türelem ilyenkor, hiszen az autó működését nem befolyásolják a többnyire esztétikai sérülések,a kapkodás pedig olyan javítóhoz vezethet, ahol újabb kárt tehetnek az autóban. Talán sokan nem tudják, de a megkérdezett szakember elárulta, hogy kifejezetten rossz döntés újrafényezéssel javítani a horpadásokat. A horpadt lemez anyagában lévő feszültség miatt máshogy viselkedik a hőingadozás és rezgések hatására, így a hibátlan fényezés érdekében feltöltött apró horpadások idővel ledobhatják magukról a szép, új fényezést.

A munkaerőhiány hígítja a szakmát, ezért abban sem lehet biztos a károsult, hogy a márkaszervizekben elvégzett javítás jól sikerül. A laikus, de elemi kárra kiterjedő CASCO-val rendelkező autótulajdonosnak szemfülesnek kell lennie, mert a megnövekedett káresetek miatt leterheltek a biztosító társaságok is, akik olykor alap kárfelvétel helyett azonnal a szakszervízbe küldik kliensüket, akik a szemlével rögtön az ajánlatot is megküldik.

Logikusnak tűnik megspórolni az előzetes szemlét, de nem biztos, hogy jól jár vele az ügyfél. Sok esetben megkezdik a javítás előkészítését, amivel nem is volna gond, de pont az említett szakemberhiány miatt szakszerűtlen az előkészítés, így ha a tulaj időben úgy dönt, hogy más szervizbe vinné az autót, újabb egyezkedés kezdődik a biztosítóval. Következik az újabb szemle, új árajánlatot kell készíteni, vívni kell a biztosítóval és talán még az előkészítés nyomait is el kell tüntetni.

Ilyen nyom például a sérüléseket jelölő alkoholos filccel vagy krétával összefirkált felület, mert fényezésben a nem megfelelő íróeszköz bizony olyan nyomot hagy, amit igen nehéz eltüntetni. Ugyanezt a hibát vétik el sok esetben, ha mégis a biztosító szakemberei szemléznek, ráadásul az alapkár felvétele után rendszerint irreálisan alacsony készpénzes ajánlatot ad a biztosító.

A szerviz horpadás-mentesítési technológiájának köszönhetően a sérült autók elemeit nem feltétlenül cserélik és fényezni sem szükséges. Hideg és melegragasztó, kihúzókalapács és speciális acélpálcák a műhely elsődleges szerszámai, de a hibák felderítéséhez elengedhetetlen a speciális megvilágítás is. Az acélpálcák segítségével belülről történik a javítás, amivel a legtökéletesebb eredményt lehet elérni, de nem minden esetben hozzáférhető az egyengetni szánt felület. A hideg- és melegragasztós megoldásokkal a kevésbé hozzáférhető felületek javítását végzik, valamint nagyobb horpadások kiemeléséhez használják ezt a módszert.

Milyen ára lehet a jégkár javításának?

A javítási költségek horpadásonként néhány ezer forinttól a csillagos égik terjedhetnek attól függően, hogy mennyi és milyen sérülés van az autón. A tulajdonosok ezzel a módszerrel mégis olcsóbb és gyorsabb megoldást kapnak, mintha teljes elemek cseréjével és fenyézésével történne a javítás, másrészt eladásnál sem kell rettegni az autónepper festékmérőjétől, hiszen a karosszéria minden elemén gyári értékek maradnak. A horpadásjavítás menetéről részletes tájékoztatóval szolgál a jégkár javító weboldala.

A felkészülés a legfontosabb, tehát érdemes előrelátóan mérlegelni, hogy megéri a CASCO az autóra, amiből az elemi kárra is kiterjedőt kell megkötni. A javítás megkezdése előtt mindenképpen tájékozódni kell arról, hogy milyen referenciákkal rendelkezik a szakember, aki elvégzi a javítást, hiszen egy rosszul megjavított esztétikai sérülésnek semmi értelme nincs.

forrás: alapjarat.hu

CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók casco ajánlatait gépjárművére és kösse meg a kiválasztott biztosítást néhány perc alatt:
Casco kalkulátor >>

Sokmilliárdos kárszámlát hagyott maga után a hétvégi jégverés
2021 július 14.
Kategória:
Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Sokmilliárdos kárszámlát hagyott maga után a hétvégi jégverés

Bár a biztosítótársaságok arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban még akár sokszorozódhatnak is a hétvégi viharokhoz köthető kárbejelentések, de már hétfő délelőtt is másfél milliárd fölé emelkedett a várható számla, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A biztosítók tapasztalata szerint a nagyobb nyári viharok után a tényleges károk mértéke, illetve a kárbejelentések száma akár háromszor-négyszer magasabb is lehet az első napok becslésénél. Az elmúlt hétvége gyorsjelentésének adatait is ennek tudatában érdemes kezelni. A társaságok hétfő délelőtt több mint ötezer bejelentésről és a másfél milliárdot meghaladó kárösszegről számoltak be a MABISZ-nak. Ennek az egy hétvégének a kifizetései nagy valószínűséggel meghaladják az idei május-augusztusi viharszezon első két hónapjának teljes összegét (2,1 milliárd forint). Mindez csak a lakásbiztosításokhoz kötődik, ezekben az adatokban nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben stb. keletkezett rongálódások.

A szupercellák leginkább Komárom és Baranya megyében, Tatán és Sellyében, valamint Dél-Budapesten (a XXI. kerületben) sújtottak le. A bejelentések közel háromnegyede a jégkárokhoz kötődik. Részben ennek is köszönhető, hogy az ügyfelek által becsült kárösszeg szokatlanul magas, egyes társaságoknál az ötszázezer forintot is meghaladja. (A korábbi években egy átlagos nyári vihar után ez száz-százötvenezer forint között maradt.) Másrészt a társaságok is számolnak azzal, hogy az építőiparban bekövetkezett árrobbanás miatt a korábbiaknál magasabb összegekkel kell kalkulálni.

A hétvégi jégverés a gépjárművekben is komoly károkat okozott. A szélvédő betörése, a karosszéria megrongálódása, idegen tárgy rádőlése, villámárvíz miatti műszaki meghibásodások stb. esetén azok számíthatnak kártérítésre, akik rendelkeznek casco-biztosítással. Ez azonban csak minden ötödik-hatodik gépjármű esetében áll fenn.

A lakásbiztosítások tekintetében lényegesen kedvezőbb, 72-73 százalékos ez az arány. Aki rendelkezik szerződéssel és a hétvégi viharok károsultja, az számíthat arra, hogy a bejelentését követően néhány napon belül megtörténik a kárszemle. A társaságok egyrészt igyekeznek a legsúlyosabban érintett térségekbe átcsoportosítania a munkatársaikat. Másrészt a járványidőszak több mint egy éve alatt felgyorsították digitális fejlesztéseiket és a legtöbb esetben már nemcsak a kárbejelentés, de a kárszemlézés is történhet online módon. A távszemlézés (fotóküldés, videós szemle, stb.) gyorsítja a kárrendezés folyamatát.

A hétvégi viharkárokat valamennyi lakossági vagyonbiztosítás fedezi, hiszen mindegyiknek az alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb. (A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.) Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB korábbi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) A tizenkét MABISZ-tag már eddig is több tucat, a tűz és elemi károk mellett eltérő fedezeteket kínáló termékkel versengett az ügyfelekért, most pedig már egyre többen jelennek meg a piacon az MNB által jóváhagyott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással is. Az MFO-termékek is széles körben kínálnak fedezetet az esetleges károkra, ami kiegészítő biztosításokkal tovább bővíthető, ügyfélbarát, digitális kapcsolattartást biztosítanak a szerződéskötéstől a kárrendezésig, garantálják a kárrendezési időt és egyszerűsített eljárással rendezik a 100 ezer forint alatti károkat. Az egyes társaságok MFO-termékeinek kínálatát a jegybank összehasonlító oldalán lehet egybevetni.

forrás: mabisz.hu

CLB TIPP: Készüljön fel előre a viharkárokra és kösse meg lakásbiztosítását online kalkulátorunkban mindössze néhány perc alatt:
Lakásbiztosítás ajánlatok >>

Hamarosan otthon hagyhatod a forgalmit és a jogosítványodat
2021 március 30.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Hamarosan otthon hagyhatod a forgalmit és a jogosítványodat

A rendőr most még mérlegelhet ha otthon hagyod a menetokmányaidat és ha a bírság mellett dönt, öttől ötvenezer forintig terjedő összeget fizethet, aki otthonfelejti a jogosítványát, vagy a forgalmi engedélyt. A szabályok változni fognak, az ezt előkészítő törvénycsomag pedig már tavaly tavasz óta hatályos. A részletekről kérdeztük a Belügyminisztériumot.

Évek óta feleslegesnek tűnik magunknál tartani az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványunkat, hiszen a rendőrség bármilyen közúti ellenőrzés során percek alatt kiderítheti ezek nélkül is, hogy vezethetünk-e, illetve pusztán a rendszám alapján azt, hogy az autónak érvényes-e a műszaki vizsgája, nem körözik-e, van-e rajta kötelező biztosítás, forgalomban van-e. Mindezt bárki megteheti Ügyfélkapu-regisztráció birtokában, a Jármű Szolgáltatási Platformon.

A gyakorlat mégis az, hogy akár a forgalmit, akár a jogosítványt nem tudjuk felmutatni igazoltatáskor, azzal a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértést követjük el. Ilyen esetekben a rendőr dönthet úgy, hogy szóbeli figyelmeztetéssel továbbenged, de ha a helyszíni bírságot választja, minimum 5, vagy akár 50 ezer forintot fizettethet. Aki nem fogadja el ezt, azzal szemben szabálysértési eljárást indítanak és úgy a bírság felső határa akár 150 ezer forint lehet. Az eljárás során persze bárki hivatkozhat a személyi körülményeinkre, így a végső döntés és összeg is változhat.

Hamarosan új szabályok jönnek, amelyeknek köszönhetően, Magyarországon közlekedve nem kell majd magunknál tartanunk a forgalmit és a jogosítványt. Ahogy a Belügyminisztérium, az ügyben feltett kérdéseinkre adott válaszaiban írja, 2020. május 28-óta hatályos a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítása, illetve a közúti közlekedéshez kapcsolódó jogszabályok is változtak, amely széleskörű elektronizálást engedett meg, magyarán kevesebb papír, több kattintás.

2023. január 1-től a rendőrök a helyszínen elsősorban elektronikus eszközzel fogják ellenőrizni, hogy a megállított jármű (itt, az egyszerűség kedvéért autó) részt vehet-e a forgalomban, illetve vezetőjének érvényes-e a jogosítványa, valamint megfelelő kategóriára vizsgázott-e.

A könnyítés az okmányok kiállításának dátumától független, de kizárólag a magyarországi okmányokra vonatkozik majd. Tehát hiába vezet magyar egy külföldi rendszámú autót, a jogosítványát a jövőben nem, az autó forgalmiját viszont meg kell majd mutatnia a rendőrnek, és fordítva. A külföldiek jogosítványait sem fogják tudni távolról ellenőrizni a rendőrök, így nekik is fel kell majd mutatniuk azt. Mindebből az is következik, hogy ha külföldre utazunk, az ottani rendőröknek továbbra is fel kell majd mutatnunk a saját és járművünk okmányait, illetve a biztosítási igazolást.

Azokban az esetekben, amikor a jelenlegi szabályok szerint a jogosítványt vagy a forgalmit a helyszínen elvenné a rendőr, 2023-tól az okmányok elvétele helyett vagy mellett elektronikusan bevonhatja az előbbit, rögzítheti ezt a nyilvántartásban, illetve szintén ilyen módon vonathatja ki a forgalomból az autót, így az ezekre vonatkozó bejegyzések a következő ellenőrzéskor már szerepelni fognak az elektronikus rendszerben is. Teljesen mindegy lesz tehát, hogy a vezető át tudta-e, illetve akarta-e adni az okmányokat az igazoltatáskor, ez csak abban a tekintetben számít majd majd, hogy azokat el is veszi-e a rendőr, vagy csupán nem lesznek érvényesek az eltiltás vagy kivonás időtartamának végéig.

forrás: totalcar.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunkban a biztosítók ajánlatait és kösse meg gépjárműve kötelező és casco biztosítását:
Kötelező és casco biztosítás ajánlatok>>

Óriási tévhit, hogy az idős emberek sok balesetet okoznak
2021 február 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Óriási tévhit, hogy az idős emberek sok balesetet okoznak

Eloszlat egy tévhitet a CLB biztosítási alkusz: a fiataloknál semmivel sem okoznak több balesetet az idős autóvezetők. A biztosítók tapasztalata szerint a közúti balesetek legfeljebb 10 százalékáért felelősek a korosabb – 65 éven felüli – járművezetők. Az alkusz ezt a Vitray Tamás balesetét követő idős járművezetők ellen indult támadássorozat miatt tartja fontosnak tényszerűen leszögezni.

Az ismert újságíró és riporter, Vitray Tamás balesete kapcsán érezhetően az idősek ellen fordult a közhangulat, a közösségi médiában tömegével állítják: miattuk van a legtöbb baleset az utakon. Ez óriási tévedés – szögezte le tapasztalatokra és statisztikákra is hivatkozva Németh Péter. A CLB független biztosítási alkusz kommunikációs igazgatója ezt az alkalmat is megragadja, hogy eloszlassa az aggasztó tévhitet: nem az idősek miatt van a legtöbb baleset, sőt! A biztosítók statisztikája szerint az összes közúti balesetnek mindössze a 10 százalékában játszik szerepet az előrehaladott életkor. - A „hiba” inkább bennünk, fiatalabb emberekben van, mert gyakran türelmetlenek vagyunk az óvatosan, figyelmesen vezető idősebb emberekkel, ezért kapkodunk, esetleg meggondolatlanul hirtelen nagy gázzal sávot váltunk, aminek gyakran koccanás, rosszabb esetben komoly baleset a vége – magyarázza a szakértő. A biztosítók tapasztalata szerint az idős emberek fegyelmezettek: nem vezetnek alkoholos állapotban, nem drogoznak, nem okoznak diszkó balesetet – amiből az utóbbi években sajnálatosan sok volt -, nem utaznak sokad magukkal, szigorúan betartják a sebességet és a közlekedési szabályokat éppen azért, hogy biztonságosan közlekedjenek.

Németh Péter egy sebészorvos korábban megjelent nyilatkozatára hivatkozva emlékeztet: közlekedési szempontból az orvosi szakirodalom 25 éves korig minősíti fiatalnak az autóvezetőt, 65 év felett pedig idősnek. Szerinte ezt azért is fontos felidézni, mert a fiatalok hajlamosak már az 50 éveseket is idősnek minősíteni, s ennek a korosztálynak az eseteit is az „öregekéhez” sorolni. A biztosítási szakértő is példaként említi azt a néhány éve történt budapesti esetet, amikor egy vidéki fiatalember a Rákóczi hídra hajtott fel a forgalommal szemben, és nekiütközött egy szabályosan közlekedő teherautónak. Öten ültek az autóban, mindannyian meghaltak. Nem egy 80 év körüli, figyelmetlen, alkalmatlan ember hajtott a forgalommal szemben.

Németh az idősek elleni hangulatért az információközlést is felelősnek tartja. Amikor egy korosabb ember okoz balesetet, akkor a járművezető életkorát pontosan megjelölik – lásd Vitray 88 –, a fiatalok balesetéről viszont sokszor csak annyit: „a jármű vezetője”. Sajnos, ilyen apróságok is az idősek ellen hangolják a közvéleményt, s valószínűleg ez az oka a Vitray Tamásra zúduló haragnak is.

A CLB kommunikációs igazgatója azonban nem állja meg, hogy ne "szakmázzon": szintén Vitray Tamás balesete és a rommá tört autója kapcsán érdemes mindenkinek elgondolkodnia, ilyenkor mennyire hasznos a teljeskörű casco biztosítás. Amennyiben az ismert tévériporternek is van cascója, neki is nagy segítséget fog nyújtani.

Hasznos infó

  1. Az autóvezetésnek nemcsak Magyarországon, de az egész világon nincs életkori korlátja.
  2. Az idős vezetők száma az átlagéletkor emelkedésével növekszik, hiszen minél több az idős ember, annál több az idős sofőr is.
  3. A jogosítványt Magyarországon 65 éves kor felett kétévente kell meghosszabbítani, de vannak olyan országok, ahol erre egyáltalán nincs szükség.

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt kiszámolhatja és összehasonlíthatja a biztosítók casco biztosítás ajánlatait, majd egyszerűen meg is kötheti az Önnek megfelelőt:
Casco biztosítás ajánlatok>>

Mennyibe kerül a casco biztosítás motorra?
2021 január 25.
Kategória:
Casco biztosítás

Mennyibe kerül a casco biztosítás motorra?

Azt, hogy mennyibe kerül a casco biztosítás motorra, számos tényező befolyásolhatja; az alábbiakban összeszedtük ezeket.

A kötelező biztosítást a nevéből következően minden járműre meg kell kötni, de emellett érdemes a casco-n is elgondolkodni, még abban az esetben is, ha motorkerékpárról van szó. Aki motorozik, az tisztában van vele, hogy az év bizonyos szakaszaiban kiváló dolog így közlekedni, míg télen, ha nem is lehetetlen, de nem túl kellemes, épp ezért a hideg megérkezésekor a legtöbben leteszik a motort, és csak tavasszal veszik elő. A casco biztosítást motorra azonban erre az időre is fizetni kell – pontosabban kellene, mivel ez a biztosítástípus szezonálisan is megköthető.

Mennyibe kerül a casco biztosítás motorra?

A motoros casco díja többek között attól is függ, hogy milyen típusú járműre szeretnéd megkötni a szerződést, illetve hogy mekkora önrészt vállalsz, de emellett a konkrét összeget is meg kell adnod, amit ki kell fizetned, ha egy biztosítási esemény bekövetkezik. A kettő közül a nagyobb érték lesz az, amit a biztosító levon a kártérítés összegéből, tehát azt neked kell majd kifizetned, ha kár keletkezik a motorodban.

Hogy konkrétabbak legyünk: éves szinten akár 50.000 forint körüli összegért is találhatsz casco biztosítást motorra, de ez persze biztosítótársaságonként változik, és természetesen ebben az esetben is választhatsz a különféle csomagok közül, és kedvezményeket is kaphatsz, például az által, ha a casco biztosítást motorra a kötelező biztosítással együtt kötöd meg. Fontos még, hogy a motorok esetében is érvényes a bonus-malus rendszer, vagyis ez is befolyásolja azt, hogy milyen összegre fogod megkötni a casco biztosítást motorra.

Miért érdemes megkötni a casco biztosítást motorra?

Gyakorlatilag ugyanazért, amiért autóra is megkötnéd, azaz mindenféle káresemény, például lopás esetén nyújt némi anyagi biztonságot, de olyan esetekben is számíthatsz rá, ha a káresemény zárható garázsban történik – ilyenkor a biztosítók többnyire a motor aktuális értékét térítik meg.

forrás: delmagyar.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban könnyen összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait és a köthető kiegészítő biztosításokat is megtalálja:
Casco kalkulátor >>

Így igazolja, hogy kátyú okozta a kárt az autójában
2021 január 21.
Kategória:
Casco biztosítás

Így igazolja, hogy kátyú okozta a kárt az autójában

A téli idővel megszaporodtak a kátyúk, amelyek kárt tehetnek a gépjármûvében, amit csak akkor kártalanítanak, ha megfelelően igazolja az eseményt. A Bors megmutatja, mit kell pontosan tennie, hogy ne legyen ebben hiányosság.

Ha van tábla, esélytelen a kártérítés

A kátyúkárok kétharmadát az első negyed évben jelentik a gépjármű-tulajdonosok – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szervezet közleménye szerint a téli időjárás jelentősen megnövelte az országban található kátyúk számát, már százezres nagyságrendben fordulnak elő kockázatos úthibák a közutakon. A gödrös, kátyús utak a legnagyobb óvatosság mellett is komoly kihívás elé állítják még a rutinos sofőröket is.

Az őszi-téli csapadékos időben elég egy pocsolya ahhoz, hogy az úthiba mélységét ne tudjuk felmérni, és így súlyos károkat szenvedjünk el. A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, és szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet. Kátyúbiztosítás hiányában az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Zrt., míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes.

Az elbírálás során az útkezelők a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket általában elutasítják, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvedtek ilyen balesetet.

Ezt kell tennie

  1. Ha valaki kátyúkárt szenved el, azonnal álljon félre az autójával. A megfelelő dokumentáció a bizonyítás kulcseleme.
  2. Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni.
  3. Autópályán lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt.
  4. Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen.
  5. A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is.
  6. A bizonyítási teher a bejelentőké, tehát a károsultnak kell igazolnia, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy ő bejelenti.
  7. Pontosan le kell írni, hogy hol, mikor, mi történt, ezért ajánlott alapfelszerelésként tollat és papírt is berakni az autóba.
  8. Nagy segítség az okostelefonra letölthető kárbejelentő applikáció.

Gyorsabban segít a biztosítás Létezik a Kátyúkár biztosítás, mindössze pár ezer forintos díj ellenében. Ez évente több eseményre is térít egy, a szerződésben lefektetett, igen magas összegű felső limit eléréséig. Fontos tudnivaló, hogy aki kátyúkár elszenvedője, és nincs még Kátyúkár biz­tosítása, a készített fotókat a kártérítési igény kíséretében elküldheti ugyan az érintett közút kezelőjének, és kérheti kárának megtérítését, de ez ilyenkor akár több hónap átfutási időt is igénybe vehet, és a kártérítés megítélése még így sem biztos. Ezért ajánlják minden gépjárművezetőnek, hogy a kötelező biztosítása mellé kössön mindjárt kiegészítő Kátyúkár biztosítást is, mert így megelőzhető a kellemetlen helyzet. Az előnyök között említik, hogy a kátyúbiztosítások egyes módozatai a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokra is fedezetet nyújtanak, az autósoknak nem kell kideríteniük az útkezelő kilétét, mert közvetlenül a biztosítójuknak jelentik a kárt, más biztosításokkal szemben pedig a térítést sem összegszerű, sem százalékos önrész nem terheli. Azonban a megfelelő dokumentáció ebben az esetben is fontos feltétel.

forrás: borsonline.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban könnyen összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait és a köthető kiegészítő biztosításokat is megtalálja:
Kötelező és casco kalkulátor >>

Kevés az új autó, ez betett a casco felfutásának is
2020 december 11.
Kategória:
Casco biztosítás

Kevés az új autó, ez betett a casco felfutásának is

A koronavírus-járvány betett az új autók piacának, ami a casco biztosításokra is rányomta bélyegét. Az elmúlt években 5-6 százalékkal nőtt a szerződések száma, idén azonban összesen alig több mint egy százalékkal – adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Drámai mértékben zsugorodott idén az újautópiac, emiatt megtörni látszik a cascopiac öt éve tartó felívelése. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint szeptember végén 996588 darab casco szerződést tartottak nyilván, ami mindössze egy százalékkal több, mint tavaly év végén volt. Hazánkban a casco állománya alig több mint egyhatoda a kgfb állományának, míg díjbevétele meghaladja a kgfb-díjbevétel 40 százalékát. (A gépjárművek - beleértve a buszokat, motorkerékpárokat, tehergépkocsikat és a vontatókat is - 21,3 százalékára kötöttek casco biztosítást a KSH tavaly év végi adatai szerint.) Ebben az alacsony arányban persze szerepet játszik az is, hogy a személygépkocsi-állomány átlagos kora igen magas, 14,4 év, ráadásul évről évre emelkedik. Casco biztosításokat pedig jellemzően új, illetve fiatalabb autókra kötnek.

A statisztikákban szereplő cascoszám ráadásul nem is jelent ugyanennyi teljes körű biztosítást, sok ugyanis az úgynevezett részcasco, amely csak bizonyos típusú biztosítási események, például csak totálkár vagy lopás esetén térít. Emellett léteznek olyan casco biztosítások is, amelyek csak limitált díjért limitált összegig térítik meg a gépjárművekben keletkezett károkat.

Ami a károkkal kapcsolatos kifizetéseket illeti, a csökkent lakossági autóhasználat nyomán az idei második negyedévben ugyan alacsonyabb volt a bruttó kárráfordítás a tavalyinál, azonban az első és a harmadik negyedévben magasabb. Így összességében nem várható, hogy egész évben a tavalyinál jelentősen alacsonyabb lesz a kárkifizetés. A gépjárműalkatrész-árak, a szervizek növekvő munkaerőköltségei önmagukban is növelik az autós biztosítások kárráfordításait.

A casco díjakban természetesen meglehetősen nagy szórás figyelhető meg, több tényező is befolyásolja, legfőképp a fedezet terjedelme (teljes körű vagy részleges), de függ az ügyfél által választott önrész mértékétől, a díjfizetés gyakoriságától és módjától is. Emellett több biztosító díjkedvezményben részesíti a kgfb-t és a cascót együtt kötő ügyfeleket. Egyre többen kötnek a casco biztosítások mellé kiegészítő biztosításokat, például asszisztencia szolgáltatást, vagy önrészbiztosítást. Több biztosítónál aktív kárrendezésre is lehetőség nyílik, amikor önrész levonása és a casco bónusz elvesztése nélkül, a casco terhére történik a kárrendezés, a biztosító pedig utólag elszámol a károkozó fél kgfb biztosítójával. Ez különösen a bonyolultabb, például rendőrségi eljárással/perrel együtt járó esetekben előnyös, hiszen az ügyfél sokkal gyorsabban juthat kártérítéshez.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Számítsa ki a biztosítók casco ajánlatait gépjárművére online, néhány perc alatt:
Casco kalkulátor >>

Rekordon a biztosítói vagyonkárok
2020 július 29.
Kategória:
Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Rekordon a biztosítói vagyonkárok

A múlt hét végi esőzéseket követő elöntések újabb milliárdokkal dobhatják meg a biztosítók már eddig is rekordon lévő idei kárráfordításait. A hét végi vihar elsodort egy hidat is, ám sem az úthálózat, sem az utak tartozékai nincsenek biztosítva, de a Magyar Közútnak van felelősségbiztosítása.

Az elmúlt hét végi heves esőzések során az ország számos részén keletkeztek károk, így sérülhetett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kezelt országos közúthálózat is. A társaság által 2018-ban a biztosításokra kiírt, 2,146 milliárd forintos szerződéscsomagon belül a csoportos élet- és baleset-biztosítást a CIG Pannónia nyerte el 625,8 millió forintért, míg a Groupama Garancia a Magyar Közút 4140 járművét 767,6 millió forintért, 82,5 milliárd forint értékű vagyonelemeit pedig 753,4 millióért biztosíthatja, és kezelheti a felelősségbiztosítását is a Közbeszerzési Értesítőben fellelhető adatok szerint.

A Világgazdaság megkeresésére Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője elmondta:

"ha az országos közúthálózaton valakit kár ér, és szerinte az a közútkezelő felelősségi körébe tartozik, akkor bejelentheti a társaságnál a kárigényét, amelyet a Magyar Közút kivizsgál, majd dönt a jogalap elismeréséről vagy elutasításáról.
Azonban a biztosítás vagyonbiztosítási része a társaság tulajdonában lévő vagyontárgyakra (építmények, gépek, eszközök) terjed ki, az országos közúthálózatra, amely a magyar állam kizárólagos tulajdona, nem"
– jelezte a kommunikációs vezető.

A biztosítótól kapott információink szerint maguk az utak és a tartozékok nincsenek biztosítva. Mindez azt jelenti, hogy a gépjárműben keletkezett károk biztosan csak akkor térülnek meg, ha a tulajdonosnak van casco biztosítása.

Az egyéb, elsősorban lakossági vagyonban okozott károkat a lakásbiztosítások kezelhetik. A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással, amelyek a mostanihoz hasonló elemi károk kockázatait fedezik.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kalkuláljon és kössön oldalunkon casco és/vagy lakásbiztosítást - percek alatt biztosíthatja az időjárás szeszélyeinek kitett vagyontárgyait! Casco kalkulátor >> Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak