2018.05.07

Érdemes átnézni a lakásbiztosításunkat

A hazai lakóingatlanok legalább 70 százaléka rendelkezik biztosítással. Lakásbiztosítás esetén kiemelten figyelni kell arra, hogy milyen típusú szerződést kötünk.

Társasházi lakás biztosítása kapcsán két lehetőség jelentkezik – mondta Szurgyi Nándor, az Aegon Magyarország lakásüzletág igazgatója az M1 Forint, fillér című műsorában. A leggyakoribb esetben minden tulajdonostárs önálló lakásbiztosítást köt, így sok egyéni biztosításból áll össze a ház védelme, a másik – egyre inkább elterjedő – biztosítási forma, amikor a társasház vagy akár az egész épülettömb, úgy dönt, hogy egy közös épületbiztosítást kötnek – részletezte a szakember.

Kiemelte: utóbbi esetben az egész lakóközösség rendelkezik egy nagy épületbiztosítással, és ilyenkor egyenként a tulajdonostársaknak, a lakóknak nem kell biztosítást kötniük. Fontosnak tartotta leszögezni azonban, hogy a benn lévő ingóságokat viszont célszerű biztosítani, hiszen az ingóságokra nem terjed ki a közös biztosítás.

Amennyiben a lakás egyben egy cég telephelye is, a vállalati biztosítási konstrukciót kell választani, amely különbözik az egyszerű lakásbiztosítástól – hívta fel a figyelmet Nyerges Tamás, az Uniqa biztosító kiemelt ügynökségvezetője. Rámutatott: a jogszabály szerint minden tevékenységre kell a biztosítás, ugyanúgy mintha egy bármilyen más telephelyen működne a vállalat. A szakember elmondta, hogy az ügyfél határozza meg a biztosítási összeget, és a biztosító annak megfelelően biztosítják az objektumot.

Forrás: www.hirado.hu

CLB TIPP: Ne hagyja otthonát, értékeit biztosítás nélkül, lakásbiztosítás kalkulátorunk segítségével összehasonlíthatja ajánlatainkat. Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Viharkár: tízezer bejelentés érkezett
2020 február 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Kárrendezés

Viharkár: tízezer bejelentés érkezett

A múlt heti viharok után közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz – adta hírül a MABISZ. A társaságok szerint a kárkifizetések összege akár az egymilliárd forintot is elérheti.

A múlt heti szélviharok pusztításai után az észak-dunántúli megyéktől kezdve Békésig és Hajdú-Biharig érkeztek nagyszámú kárbejelentések a biztosítókhoz. A lakossági bejelentések mellett jelentős számban és nagyobb kárösszeget megjelölve futottak be ipari létesítmények, illetve középületek megrongálódásáról szóló értesítések is. Az eddig összesen mintegy 9500 bejelentés nyomán a várható kárösszeg elérheti az egymilliárd forintot – adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Nem ilyenkor tombolnak a viharok

Az évnek ebben a szakában mind a kárbejelentések száma, mind pedig a várható kárösszeg szokatlanul nagynak számít. Tekintettel arra, hogy az elkövetkező napokban is nagy erejű szélviharokra kell felkészülni az ország több térségében, február hónap biztosítási szempontból előreláthatólag felzárkózik majd a hagyományos május-augusztusi viharszezon által okozott károkhoz.
Az Aegon Biztosítóhoz péntek reggelig 2190 kárbejelentés érkezett, a viharkárok értéke pedig megközelíti a 200 millió forintot. Az Allianz Biztosítónál is több mint 2000 káresetet jelentettek. A Groupama Biztosítóhoz csütörtök reggelig 800 kárbejelentés érkezett, de a biztosító több mint 2000 bejelentésre számít.
Az elmúlt tíz évben a nyári időszakban összesen egy és negyedmillió kárt regisztráltak a társaságok, több mint 86 milliárd forint értékben. A tavalyi május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult közel százezer, egyéni és társasházak részéről érkezett bejelentés nyomán. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben stb. keletkezett rongálódások.)

Azonnal kérik a bejelentést

A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek a viharok által okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket személyesen, telefonon vagy akár e-mailen is. Több biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési lehetőséget is kialakított a honlapján, sőt, akár élő videós kárbejelentésre is van már lehetőség némelyiküknél. A kárszemléig – amit a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni – csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével. A kisebb összegű lezárt károk esetén számíthatunk arra, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek, mint a múlt heti viharok nyomán is tapasztalhatták a károsultak.

Vizsgáljuk felül a biztosítást!

A MABISZ ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után vizsgáljuk felül a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak. Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra vagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.

A több mint négymilliónyi hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A piacon erős a verseny: tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások (otthonunk méretétől és típusától függően) már havi néhány ezer forintért is elérhetőek.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Vizsgálja felül lakásbiztosítását évfordulójakor: Lakásbiztosítás kalkulátor >>

D.A.S. JogSzerviz: ki téríti meg ezeknek a szeles napoknak a kárát?
2020 február 10.
Kategória:
Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Kárrendezés

D.A.S. JogSzerviz: ki téríti meg ezeknek a szeles napoknak a kárát?

Február első hete meglepően erős széllel búcsúztatta a telet: több helyen megdőltek a legerősebb széllökésekre vonatkozó értékek, ingóságok, ingatlanok rongálódtak a zord időjárási körülmények között. A károk körülbelül 10 százalékát a vihar miatt kidőlt fák okozzák – de vajon megtérülnek-e valamilyen módon a veszteségek? A D.A.S. JogSzerviz szakértői válaszolnak.

Amennyiben a szomszéd telkén vagy éppen közterületen ültetett fa kidőlése okoz kárt autónkban vagy otthonunkban, látszólag könnyű dolgunk van: a tulajdonossal szemben léphetünk fel.

A tulajdonos lehet magánszemély (például a mellettünk lakó szomszéd), de akár önkormányzat is (közterület esetén).
Ha a tulajdonos rendelkezik felelősségbiztosítással (ez egyéb biztosítási konstrukciók kiegészítő szolgáltatásként is megjelenhet), abban is bizakodhatunk, hogy nagyobb teljesítőképességgel találkozunk. De vajon megalapozott lesz-e az igényünk?

Bármilyen furcsán hangzik is, ez nagyrészt a kidőlt fa állapotán múlik. Ha ugyanis megállapítható, hogy a fa korhadt vagy egészségtelen volt, s a tulajdonosa nem gondoskodott róla megfelelően, akkor a kárért való felelősség fennáll.

Ellenkező esetben ugyanakkor nem beszélhetünk kártérítési kötelezettségről: ha az egészséges fát az óránkénti 70 kilométeres szél döntötte ki, egyértelműen elháríthatatlan külső körülményről (vis maior) beszélünk.
A fa állapotának minősítése meglehetősen nehezen eldönthető bizonyítási kérdés, és arra kompetens szakértő állásfoglalását igényli, így kompromisszumos megoldás hiányában hosszan elhúzódó perre és szakértői vizsgálatokra számíthatunk.

Természetesen nem kizárt, hogy a saját kertünkben álló, szívünknek kedves fa adja meg magát az elemek erejének.
Ebben az esetben egyértelműen csak akkor számíthatunk a károk megtérítésére, ha rendelkezünk olyan kárbiztosítással, melynek szerződési feltételei lehetővé teszik az ilyen károk megtérítését.

Ez ingatlan esetén lehet lakásbiztosítás, gépjármű esetén casco biztosítás lehet. Mindezek hiányában sajnos a károsult viseli a maga kárát, nincs kire tovább hárítania azt – hangsúlyozták végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Forrás: origo.hu

CLB TIPP: Évfordulójakor aktualizálja lakás- és cascobiztosítását, kalkuláljon weboldalunkon: Utasbiztosítás kalkulátor >>, Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Ha bajba kerülnek a gyerekek: kevesebből is megúszható
2019 szeptember 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ha bajba kerülnek a gyerekek: kevesebből is megúszható

A gyerekbalaeseteket nyilván nem teszik megtörténtté, de az azokhoz kötődő kiadásokat csökkenthetik a biztosítások. Alapesetben is jár, de érdemes a lakásbiztosításokat is átnézni.

Mint annyi mindenben a biztosítási ügyekben is fontos a tudatosság. Bár a mindennapokban igyekszik mindenki előrelátóan cselekedni és tudatosan irányítani az életünket mégis könnyű a sok információ áramában figyelmen kívül hagyni egyet-egyet.

Ilyenek lehetne például a biztosítások is. Bár a többség tudatosan választ biztosítást az autójához, ingatlanához és az ezekkel kapcsolatos káreseteket viszonylag rutinosan is kezeli, a balesetek esetében ez nem mindig igaz.

A gyermekeket ért kisebb, nagyobb balesetek esetében természetesen az első reakció az aggodalom, ijedtség, aztán igyekszik mindenki biztosítani, hogy a gyermek a megfelelő ellátást megkapja. Majd jön a családi élet esetleges átszervezése az új helyzetben. Gyakran elmarad az utolsó lépés, hogy a biztosítónak is szólni kell.

Talán nem mindenki tudja

Magyarországon minden állandó lakhellyel rendelkező, 3-18 év közötti gyermeknek alapesetben jár az állami baleset-biztosítás. Ez többek között csonttörés vagy maradandó egészségkárosodás esetére nyújt kártérítést.

Bármilyen baleset - akár egy játszóterezés, akár egy új emeletes ágy kipróbálása - , vagy gyerekcsíny következtében bármelyik szülő kerülhet abba a helyzetbe, hogy gyermeke ellátásra szorul. A fájdalmon és a szülői aggódáson túl különböző kiadások merülhetnek fel ilyen esetekben, például egy könnyített gipsz ára, kezelések járulékos költségei vagy a szülő táppénz miatti jövedelem kiesése.

Az állami baleset-biztosítás esetében az ügyintézést 30 napon belül kell megkezdeni az előírt dokumentumok benyújtásával, akár a biztosító (jelenleg Generali) honlapján keresztül. A szolgáltatási összeget jogszabály határozza meg. Ez baleseti halál esetén 200 ezer forint, maradandó egészségkárosodás esetén 3-300 ezer forintig terjedhet. Csonttörés esetén például a biztosító 3 ezer forintot fizet az alapbiztosítás esetén, amiből épp kijöhet egy könnyített gipsz ára.

Átnézni a meglévőket

Itt érdemes végiggondolni, hogy milyen biztosítások vannak a családban. Gyakori eset, hogy eleve van a családra kötött baleset-biztosítás, amit sokan elfelejtenek. Ha nincs kimondottan balesetbiztosítás, akkor is érdemes egyéb biztosításainkat is sorra venni, ugyanis bizonyos lakásbiztosítások illetve bankkártyához tartozó biztosítások szintén tartalmazhatnak gyermekekkel - és akár a házi kedvencekkel - történt balesetekre szóló biztosítási védelmet is.

Bár a biztosító által fizetett összeg a balesetet nem fogja meg nem történtté tenni, mégis talán könnyebbséget jelenthet, ha a bajhoz kötődő kiadások így mérsékelhetőek.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Lakásbiztosításához is számos biztosítónál igényelheti a balesetbiztosítást kiegészítő elemként, de önálló biztosításként is megkötheti. Kalkuláljon és hasonlítsa össze az ajánlatokat! Balesetbiztosítás kalkulátor >> Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Vége a nyárnak, jönnek a betörők
2019 szeptember 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Vége a nyárnak, jönnek a betörők

A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése jelentősen növeli mind a betörések, mind a meghibásodások által okozott károk kockázatát. Az alkuszok arra figyelmeztetnek, hogy célszerű minél előbb nyaralóbiztosítást kötni.

A kiürülő nyaralóterületeken nem csupán a betörések esélye nő meg, hanem az olyan károké is, amelyekről a tulajdonos nem szerez időben tudomást, ez pedig jelentősen emelheti a károk összegét – mondta Baksa Melinda, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja. Egy csőtörés során például az akár hetekig tartó eláztatás mellett az elfolyt víz díja is komoly tétel lehet. A vihar által megbontott tetőn elázó lakásban szintén további jelentős járulékos károk keletkezhetnek, de egy hosszabb időszakra beköltöző betörő is jócskán növelheti a helyreállítás költségeit.

A károkra fedezetet kínáló nyaralóbiztosítások kötési folyamatát célszerű mielőbb megkezdeni, mivel a biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, szerződnek-e az adott ingatlan védelmére – hangsúlyozta a szakember.

Magasabb díjak

A nyaralókhoz kapcsolódó magasabb kockázat magasabb biztosítási díjakkal is jár: a nem állandóan lakott ingatlanok biztosítási védelméért a biztosítók többsége 30 és 100 százalék közötti pótdíjat számít fel. Egy siófoki 100 négyzetméteres ingatlan esetében például – átlagos paraméterek mellett – 22 ezer forinttól indul a lakásbiztosítások díja. Ha ugyanezt az épületet nyaralóként használják, hasonló biztosítást 33 ezer forinttól lehet találni. Az egyes biztosítók díjai biztosítótól, fedezeti körtől és limitektől függően ennek akár 3-4-szeresére is rúghatnak.

Nem érdemes trükközni

Egy ingatlan általában akkor tekinthető lakottnak a biztosítási feltételek szerint, ha abban legalább 180 napot életvitelszerűen ott tartózkodik valaki. Hiába jelentkezik be egy családtag állandó lakosnak, hogy ezáltal alacsonyabb díjon lehessen szerződést kötni: ha a kárfelmérés során a biztosító – például a közműszámlákból – bizonyítani tudja, hogy az adott lakóházat valójában nyaralóként használják, akár a teljes kárösszeget visszatarthatja.

Kármegelőzés – minimális védelmi szint

ovábbi fontos követelmény a szerződéshez tartozó betörésvédelmi szabályok betartása. A biztosító a feltételek között részletesen meghatározza a nyílászárók minimális védelmi szintjét. Például a közönséges lakat alkalmazását általában nem tekintik elégséges védelemnek, csupán a MABISZ által minősített biztonsági lakatot és lakatpántot fogadják el. Egyes biztosítók többféle védelmi szintet is meghatároznak, és az egyes szintekhez különböző maximális térítési limiteket határoznak meg. Minimális védelmi szint alatt betörés esetén a biztosító visszautasíthatja a kártérítési igény ingóságokra vonatkozó részét.

Nyaralók esetében a biztosítók általában kizárják kiemelt értékek (műtárgyak, ékszerek) fedezetét, és külterületen fekvő ingatlanok esetében jelentősen korlátozhatják az általános ingóságok biztosítását is.

Magyarországon a lakásbiztosításoknak mintegy 10 százalékát kötik nem állandóan lakott ingatlanra. A nyaralók egy része eleve nem biztosítható, az ártéren található épületekre például a biztosítók eleve nem vállalnak fedezetet.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Ne hagyja védelem nélkül lakását, kössön lakásbiztosítást weboldalunkon pár kattintással! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Itt tuti nem keresnek értéket a betörők: elárulták a titkokat a volt tolvajok
2019 szeptember 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Itt tuti nem keresnek értéket a betörők: elárulták a titkokat a volt tolvajok

Korántsem a fiókban, vagy a széfben vannak a legnagyobb biztonságban az értékeink: ugyanis a betörők pont itt keresik őket először. Most korábbi tolvajok javasoltak tuti rejtekhelyeket, ahová érdemes eldugni a cuccokat.

Hihetetlen, de a legnagyobb biztonságban a tészták között, a gabonapelyhes dobozban, illetve a gyerekjátékok közé eldugva vannak az értékeink - legalábbis erre jutott egy hat egykori betörőkből felállított testület. A korábbi bűnelkövetők a Daily Mailnek elmondták, hogy a legtöbben a fiókokba, serpenyőkbe, edényekbe próbálják eldugni az értékeiket: persze sikertelenül, hiszen a tolvajok nagyjából ezeket a helyeket nézik meg először. A másik nagy hiba, amit rendszeresen elkövetnek az emberek, hogy ugyan széfbe rakják az értékeket, de az nincs rögzítve se a falhoz, se a padlóhoz.

A John Lewis csoport szerint a gyerekszoba mellett a kanapé, vagy a bútorok alá is jó eldugni a cuccokat - hiszen a betorők igyekeznek viszonylag gyorsan és csendben dolgozni, így nem vesződnek a bútorok tologatásával.

A volt tolvajok arról is beszéltek, hogy az autó, vagy a ház kulcsait nem érdemes külön erre a célra árult szekrényben tárolni: ehelyett jobb a spájzba, hűtőbe eldugni a kulcsokat az ételek közé. Nem fogják átkutatni az összes kaját, ahogyan például a DVD-tokokba sem néznek bele, így oda is el lehet dugni az értékeket.

Emellett a betörők igyekeznek kifigyelni, hogy melyik lakás üres: árulkodó jel lehet a teli postaláda, az üres parkoló vagy garázs, és az is, ha napokig sötét van esténként. Így a korábbi bűnözőkből álló szakértőgárda azt javasolja, hogy ha hosszabb ideig távol vagy otthonról, akkor mindig legyen valaki, aki üríti a postaládát. És olyan időzítős kapcsolókat is érdemes beszerezni, amik néha felkapcsolnak egy lámpát - így nem lehet biztosan tudni, hogy üres-e a kégli.

Mindez azért fontos, mert a korábbi betörők szerint a bűnözők akár 1-2 hónapig és képesek megfigyelni egy-egy ingatlant, mielőtt kirabolják - ilyenkor pedig nagyjából 5 percet töltenek bent.

Claire Nee, a Portsmouth Egyetem Nemzetközi Igazságügyi Pszichológiai Kutatóközpontjának igazgatója több száz betörővel készített interjút a bűncselekmények mintáinak elemzése céljából. Ő a Daily Mailnek arról beszélt, hogy a személyazonosító okmányok is nagyon értékesek a bűnözőknek, hiszen így könnyen ellophatják identitásunkat.

Ezekre utaznak a magyar betörők

Korábban a Pénzcentrum a hazai biztosítókat kérdezte arról, hogy mire utaznak itthon a bűnözők: bár a közhiedelem szerint a betörők mindent visznek, amit érnek, ennél azért egyszerűbb a helyzet. Kiderült ugyanis, hogy a sláger továbbra is a készpénz és az ékszer, emellett a kisebb, de értékes műszaki cikkekre utaznak a tolvajok (például telefon, tablet, laptop).

Azt is fontosnak tartották kiemelni, hogy a kertben sem érdemes nagyobb értékű tárgyakat elől hagyni, hiszen ezek kifejezetten csalogatják a betörőket. Nem beszélve például egy kerti létráról, ami a házba való bejutást is megkönnyítheti.

Még kárt is tesznek Azt sem szabad elfelejteni, hogy a betörés gyakorta jár rongálással is, aminek az utólagos költségével is számolni kell. Így például szerencsésebb esetben lehet, hogy csak egy zárat tesznek tönkre az elkövetők vagy betörnek egy ablakot. Ám, ha egy drága nyílászárót feszítenek szét azért, hogy bejussanak, akkor már sokkal magasabb lehet a kár.

A szórás tehát a nyílászárók, zárak káresetében is nagy, megközelítőleg azonban úgy számolhatunk, hogy "a rongálási kár általában az eltulajdonított vagyontárgyak értékének a 10 százalékát teszi ki" - mondta el lapunknak az Aegon Biztosító.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Lakásbiztosítással nyugodtabban utazhat el akár hosszabb időre is, hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait, és kösse meg az Önnek tetszőt! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Több milliárdos kárt okoztak az idei nyári viharok
2019 szeptember 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Több milliárdos kárt okoztak az idei nyári viharok

Az idei viharszezon biztosítási szempontból belesimul az elmúlt évek átlagába, nem számít kiemelkedőnek. Ugyanakkor a villámcsapások másodlagos hatásai nyomán okozott károkra egyre többet fizetnek ki a biztosítók - állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

Az idei nyári viharmérleg első összesítése szerint több mint 4,1 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók a május elseje és augusztus 31 közötti időszakban.
A társaságokhoz ebben a periódusban közel százezer bejelentés érkezett egyéni és társasházak részéről vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén, harmadával több, mint tavaly. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.)

Az adatok alapján ebben az évtizedben továbbra is a 2010-es nyári időszak volt a katasztrófákkal legerősebben sújtott, amikor május-augusztusi időszakban 312 ezer kárbejelentésre, 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók. Igaz, akkor nagyobb árvizek is voltak az országban. Az elmúlt tíz évben összesen egy és negyedmillió kárt regisztráltak a társaságok, több mint 86 milliárd forint értékben.
Idén a legtöbb bejelentés június elején és végén, valamint a július végi viharokat követően futott be, elsősorban Budapestről, valamint Baranya, Borsod és Szabolcs megyékből. Az okok között az átlagosnál többször szerepelt a felhőszakadás, ami például Fejér megyében milliós nagyságrendű egyedi kárt is okozott.

Egyre több gondot jelentenek a villámcsapások, amelyek külön tételt képeznek és 2010 óta több mint harmadannyival terhelték meg a társaságok kárráfordítási összegeit, mint a viharok. Igaz, ezeket a károkat a MABISZ nem szezonális jelleggel, hanem éves szinten összesíti. Tavaly egész évben közel két és félezer elsődleges és majdnem 35 ezer másodlagos hatás nyomán 3,3 milliárd forintot térítettek meg ügyfeleiknek a társaságok, idén az első nyolc hónap után közel kétmilliárdnál tartanak. Baranya megyében például egy nagyösszegű villámcsapáskár utáni kifizetés megközelítette a 2,4 millió forintot.

Mint az adatokból is kitűnik, egyre több a villámcsapások másodlagos, indukciós hatása miatt bekövetkezett káresemény, amikor a közelben lesújtó villám számítástechnikai és szórakoztató elektronikus eszközöket vagy háztartási készülékeket tesz tönkre. Ennek oka az is, hogy a korszerű, integrált áramköröket tartalmazó műszaki berendezések jobban ki vannak téve a villámok hatásának, így a hálózatokon keresztül beérkező túlfeszültség gyakrabban okozza a meghibásodásukat, mint a korábban használt, hasonló berendezések esetében.
Ezzel kapcsolatban a biztosítók szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy az ilyen károk mérséklésére a megelőző villámvédelmi intézkedéseket (villámvédelmi és/vagy túlfeszültség-védelmi rendszer) és a biztosítást egymással kombinálva célszerű alkalmazni. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Magyar Biztosítók Szövetsége konkrét ajánlásokat is kidolgozott a villám- és túlfeszültség okozta károk megelőzésére és csökkentésére.

Az éves adatok kapcsán még néhány dolgot mindenképpen érdemes megemlíteni: így például azt, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után érdemes felülvizsgálni a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak.
Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy valóban kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezettel/fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.

A biztosítói adatokhoz hozzátartozik az is, hogy a valóságban ezen összegeknél is jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak,hiszen nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással. Holott az erős piaci versenynek köszönhetően tizenhárom társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Ne bízza a véletlenre otthona biztonságát! Kalkulátorunkban percek alatt személyre szabott ajánlatot kaphat számos biztosítótól, melyek közül ugyanilyen egyszerűen meg is kötheti a saját igényeinek tetszőt: Lakásbiztosítás ajánlatok >>

Beázott a lakásunk, mégsem kapunk kártérítést: mikor nem fizet a lakásbiztosító?
2019 szeptember 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Beázott a lakásunk, mégsem kapunk kártérítést: mikor nem fizet a lakásbiztosító?

– Alulról beázott a házunk a nagy esők után, a biztosító mégsem állja a kárt. Miért? – fordult panasszal J. Ottó Bajáról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőihez.

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára gyűjtötte össze azokat az eseteket, amelyekben az ügyfelek veszteségét egyáltalán nem vagy csak részben téríti a lakásbiztosítás.

Feltételekhez kötött

A biztosítók számos káreseménynél – az általuk kínált konstrukcióktól, azon belül is az ügyfél által választott, eltérő díjú csomagtól függően – feltételeket szabnak a kifizetésekre. Emellett jellemzően 15-30 napos várakozási időt kötnek ki a szerződéskötés után kockázatvállalásuk megkezdésére. Egyes esetekben pedig az ügyfelek által fizetendő önrészt írnak elő, illetve limitálják kárkifizetésük maximumát.

Vannak kizáró okok

- Mentesül a biztosító a szolgáltatási kötelezettség alól, ha a biztosított vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója szándékosan vagy súlyosan gondatlanul (pl. alkohol hatása alatt) okozta a kárt.

- Nem fizetnek akkor sem, ha kiderül, hogy a biztosított lakóingatlant teljes egészében vállalkozás céljára használták, vagy abban az ottlakás mellett veszélyes – pl. vegyi anyagokkal történő – cégtevékenységet folytattak.

- Viharkárnál sok biztosító kizárja szerződéses feltételeiben a talajvíz megemelkedése miatti vagy a belvíz okozta károk megtérítését. Nem, vagy csak külön biztosítás esetén számíthatunk kifizetésre, ha a felhőszakadás, jégverés, hónyomás vagy villámárvíz (a hőszigetelő elemek kivételével) az ingatlan külső vakolatában, burkolatában, napelemeiben, üveg- vagy polikarbonát tetejében vagy korlátjában tesz kárt.

- A helyiségeken belül pedig még a huzat okozta károkra sem jár minden esetben térítés.

- Vezetékes vízkárnál általában egyik biztosító sem fizeti meg a kárt okozó és elromló háztartási gép (pl. bojler, kazán, mosógép, mosogatógép, csaptelep, fűtőtest) javításának vagy cseréjének árát. Kizárt, korlátozott vagy külön díjas a sérült vezetékszakasz javításának, cseréjének térítése, csakúgy, mint – kertes házaknál – az elfagyott vízóra pótlása és a csőtörés miatt elfolyt víz költségének megfizetése.

- Kő- és földomlás esetén sok biztosítónál nem jár kártérítés, ha az épület alapja süllyedt meg, illetve, ha a kár bekövetkezéséért felelős közeli támfal szerkezete elavult volt vagy hibásan tervezték.

Szaktanácsadó segít

A biztosítók részletes lakásbiztosítási feltételei gyakran 100 oldalasak, a piaci szereplők által kötelezően elkészítendő (nagyon hasznos) 2 oldalas terméktájékoztatók pedig a konstrukciók alapjellemzőit mutatják be. A szerződés megkötése előtt szánjunk időt a feltételek és egyéb írásbeli tájékoztatók áttanulmányozására, ismerjük meg a biztosító mentesülésének szabályait, a szolgáltatás korlátozásának feltételeit, s az alkalmazott kizárásokat!

Biztosításközvetítővel vagy független szaktanácsadóval is áttekinthetjük, hogy milyen kockázatokra szeretnénk szerződni, s melyek feleslegesek számunkra!

Bírósághoz is fordulhatunk

Ha egy, a szomszédban váratlanul keletkezett olyan üreg repeszti meg az épületünk falát, amelyet tudatos emberi tevékenység (pl. alagútépítés) okozott, vagy ha ott építési engedély nélkül dolgoztak, a biztosítók jellemzően nem nyújtanak szolgáltatást. Ilyen esetekben azonban közvetlenül a felelőshöz fordulhatunk, és követelhetjük kárunk megtérítését. Ha ez nem történik meg, végső esetben bírói úton kényszeríthetjük ki költségeink megfizettetését.

Olvassuk végig

A biztosítók a szerződéses feltételekben tételesen rögzítik, hogy mikor mentesülnek a kifizetés alól és milyen kockázatok vállalását zárják ki eleve, vagy vállalják csak borsosabb tarifáért, akár az alapbiztosítás mellé köthető kiegészítő biztosítással.

forrás: blikk.hu

CLB TIPP: Oldalunkon bármikor összehasonlíthatja a különböző biztosítók lakásbiztosítás ajánlatait, pár kattintással: Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Egy élet munkája ment tönkre
2019 augusztus 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Egy élet munkája ment tönkre

Elverte a tetőket, a veteményt és a kocsikat sem kímélte a jég.

Kedd délután megérkezett a hidegfront megyénkbe, de az időjárás ismét tartogatott kellemetlen meglepetést: jégeső zúdult több településre is. Szőlősardón sok ház maradt tető nélkül, a szerdai napjuk az ott lakóknak a károk elhárításával és atakarítással telt. Ebben segítségükre voltak többek között a katasztrófavédelem szakemberei, akik reggeltől dolgoztak a tető nélkül maradt házak fóliázásán. A megye minden pontjáról voltak kirendelve tűzoltók. Akikkel beszéltünk, azt mondták, hirtelen érkezett a jégeső, nem is tudták elképzelni, mire számíthatnak. Az ítéletidő 3 és 4 óra között csapott le Szőlősardóra, egy óra alatt végezte el az irtózatos pusztítást az ingatlanokban, amiért sokan egy életen át dolgoztak. Sokaknak nem csak a háza sérült, hanem a veteményes kertje és az autója is, a szerencsésebbeknek volt biztosításuk, de nem minden érintettnek. Érdekessége volt a jégnek, hogy nem kör alakú volt, hanem inkább tű szerűnek írták le a helyiek.

Nincs biztosításuk

Ritó Lászlót az édesanyja házában találtuk, ahol a helyzet elég siralmas volt: betört ablak, tető nélküli ház és rengeteg törmelék fogadta az arra járókat. A házba belépve szembesültünk a beázott falakkal. A család és a barátok éppen a padlószőnyeget szedték fel, ami elázott, részben az ablakon át beesett, részben a tetőn befolyó víztől. Lászlótól megtudtuk, hogy az utcában lakók értesítették őt a károkról, azonnal indultak Miskolcról, és éjjelig dolgoztak, amikor az édesanyja házát lefedték, mentek tovább segíteni. A családnak a barátok is jöttek segíteni, az önkormányzat pedig adta a léceket és a fóliát, és a környező településekről is hoztak át munkásokat. Mint megtudtuk, biztosítás nem volt a házon, de a tetőt mindenképp meg kell csinálni, hiszen jön a tél, nem maradhat fedél nélkül a ház.

Szilvától nagyobb jég esett

"Először csak az eső jött, aztán érkezett a jég. 87 éves vagyok, de ilyen rettenetes kopogást még nem hallottam” – mondta Mészáros Jenő. Biztosítás van a házon, egyeztettek is a biztosítóval, de a szükséges munkálatokat már elkezdték. A családnak a barátok és szomszédok is segítenek. Mint mondták: a jegyző és a polgármester is meglátogatta őket, utóbbi körbe járta a károsultakat, és minden háznál megkérdezte, hogy hol tudnak segíteni és ahova kellett, küldtek ember. A Mészáros család szorgosan dolgozott ott jártunkkor, hogy minél hamarabb elhárítsák a károkat.

Újrakezdés

"Kedd délután 3 óra után olyan jégvihar érte el településünk nagy részét, ami 40 lakóházat érintett a melléképületekkel. Kaptunk önkéntes segítséget, megpróbáltunk fóliát és tetőlécet beszerezni. A környéken lévő Tigép készséggel állt rendelkezésünkre, amit tudtak megadtak. Éjszaka 1 óráig tudtuk a kárelhárítást végezni. Éjszaka ismét olyan vihar jött, hogy a munkát abba kellett hagyni. Szerda reggel kezdtük újra. A katasztrófavédelemtől, tűzoltóságtól három egységgel érkeztek. A kárelhárításban próbáljuk legelőször is a lakóépületeket lefedni fóliával és jelenleg is folynak a munkálatok. Ha az megvan, akkor még a melléképületeket is, úgyhogy ezzel vagyunk elfoglalva. A kár viszont jelentős. A palatetős házakon egyáltalán nem maradt fedél. A cserepes házakon is csak az új cserepek élték túl a pusztítást. A település északi részét érintette legsúlyosabban a vihar. A környező településekről jöttek emberek, ők segítenek a tetőfedésben, de anyagi felajánlást is kaptunk már.”– nyilatkozta Szőlősardó polgármestere Kollár István.

Forrás: boon.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunkban a lakásbiztosítási ajánlatokat és kösse meg az Önnek megfelelőt! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Hiába van sok előnye, sokan még mindig nem kötnek lakásbiztosítást
2019 augusztus 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Hiába van sok előnye, sokan még mindig nem kötnek lakásbiztosítást

Ajtórács, ablakfólia, kutya, elektromos riasztórendszer és telefonos őrző applikáció – ma már számtalan megoldás létezik lakásunk védelmére. De vajon mely esetekben szerződik szívesen a biztosító, és milyen új lehetőségek állnak rendelkezésre a lakásriasztó és a vagyonvédelmi piacon?

Körülbelül 4,5 millió lakóingatlan van Magyarországon, ebből pedig nagyjából 3,2 millió van biztosítva, ami 72–73 százalékos telítettséget jelent.
Szurgyi Nándor, a Magyar Biztosítók Szövetsége lakásbiztosítási üzletágának igazgatója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta: ez nemzetközi szinten is kifejezetten jó eredménynek mondható.
A biztosítóknak természetesen az a céljuk, hogy ez a szám még nagyobb legyen, és az előrejelzések azt mutatják, hogy jövőre tovább növekedhet a lakásbiztosítások száma. Ugyanakkor továbbra is nagy a száma azoknak, akik nem kötnek biztosítást, pedig az ingatlanárak is folyamatosan emelkednek.

Verseny a biztosítók között
Szurgyi Nándor beszélt arról is, hogy egyre többen hitel keretében vásárolnak ingatlant, amihez viszont kötelező a biztosítás megkötése. Az egyik legnagyobb verseny jelenleg a biztosítók között zajlik, hogy az ügyfél melyik céget válassza.
A forgalmi érték nem számít fontos információnak a biztosítók számára, ugyanis ezek a cégek leginkább az újjáépítési értékre kötik a szerződéseket. Ha például leég egy ház, a biztosító annyi pénzt fizet a tulajdonosnak, hogy az adott telken teljesen újjáépíthető legyen a ház – magyarázta.

A lakásbiztosítás önmagában nem elég
A lakás- és a vagyonvédelem szempontjából ugyanakkor nemcsak az a fontos, hogy biztosítást kössünk, sok más egyéb módszer is létezik, amely segít még védettebbé tenni az ingatlanokat.
A távfelügyelethez kötött riasztóberendezések száma körülbelül 300 és 500 ezer közötti lehet – erről már Surányi Márta, az Első Vagyonvédelmi Szövetség elnöke beszélt. Mint mondta, a jelenlegi ingatlanszámhoz képest ez a szám nagyon alacsony.
A mai legelterjedtebb és legfejlettebb módszerek a már elemmel felszerelhető riasztórendszerek, ugyanakkor ezeknek van egy nagy hátránya. Mindig oda kell figyelni ugyanis az elemek állapotára, főleg akkor, ha hosszabb időre elutazunk.
Szurgyi Nándor kitért arra is, hogy sokan azért nem kötnek biztosítást, mert szerintük a biztosító kár esetén úgysem fizet. Kiemelte, ez egy tévhit a köztudatban, ezt támasztja alá az az adat is, hogy körülbelül 500–600 ezer kárt rendeznek a biztosítók évente, ami több tíz milliárdos kifizetést jelent. Hozzátette, mint bárhol máshol, a biztosítóknál is van egy-két olyan kivétel, melynél nem rendezik a károkat.

Felülbírálati kérelmet is be lehet nyújtani
Előfordulhat ugyanis, hogy egy bejelentett kár esetében a biztosító elutasítja a kárrendezésre való kérelmet, ám ezt minden esetben megindokolja. Hivatalos formában, szerződések bizonyos pontjaira hivatkozva magyarázzák meg az elutasítás okát.
Az ügyfélnek ezt nem kötelező elfogadnia, és felülbírálati kérelmet nyújthat be. A biztosító ez után ismét előveszi az ügyet, más szakértői vélemények alapján vizsgálják meg újra, és ezt követően ismét döntenek.
Az alap biztosítási csomagok elsősorban a katasztrófakárokra terjednek ki, ehhez kapcsolhatunk különféle kiegészítő termékeket, például gépjármű- vagy balesetbiztosításokat. Ezekben a szerződésekben az épület, illetve ingóság van biztosítva, valamint tűz- és viharkárokra, elemi károkra, csőtörésre, üvegtörésre és a betöréses lopások okozta károkra terjed ki a biztosítás – sorolta Szurgyi Nándor.

Forrás: hirado.hu

CLB TIPP: Kösse meg lakásbiztosítását oldalunkon, könnyedén! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Bombakárra is vonatkozik a lakásbiztosítás
2019 augusztus 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Bombakárra is vonatkozik a lakásbiztosítás

Az alapfedezetek között szerepel a magyar biztosítóknál a robbanáskár, így – hacsak nem áll fenn különleges tényező – a megkötött szerződésünk alapján kifizetik az esetleges rombolást.

A robbanás elleni védelmet alapvetően tartalmazzák a lakásbiztosítási szerződések, ezért ha egy építkezésen talált bomba felrobbanna, a károkat nagy valószínűséggel kifizetné nekünk a biztosító – derült ki a magyar biztosítók körében végzett körképünkből. Az elmúlt hónapokban országszerte több világháborúból megmaradt bombát fordítottak ki az építkezéseken használt munkagépek, és azoknál, amelyeket városban találtak, ez a környéken élő lakosság kitelepítésével is együtt járt.

Ugyan a tűzszerészek pontos munkájának köszönhetően balesetre emberemlékezet óta nem volt példa – a lapunknak nyilatkozó biztosítók sem említettek ilyet –, azonban a veszély miatt kitelepítettekben felmerülhet a kérdés, hogy mi lenne a lakásuk sorsa, ha egyszer mégis megtörténne a baj.

A robbanás a lakásbiztosítások egyik alapkockázata, minden szerződésben szerepel, tehát ha felrobbanna egy világháborús bomba, a kárt a biztosító kifizetné – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Szurgyi Nándor, az Aegon lakásbiztosítási üzletágának igazgatója.

A robbanás miatt az épületben keletkezett kár jellegének nincs jelentősége – akár ablakok törnek, akár maga az épület is sérül –, mivel az egész épület biztosítva van, így minden, a robbanás miatt keletkezett kárt megtérítenek.

Az Aegon igazgatója hangsúlyozta: a legfontosabb az, hogy legyen érvényes biztosítás az épületen. Az Allianz Hungária sajtómunkatársa lapunknak elmondta: a biztosítás megkötésekor meg kell adni, hogy állandóan lakott-e az ingatlan.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kösse meg lakásbiztosítását oldalunkon, könnyedén! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak