2017.12.01

Erdőre alig kötnek biztosítást

Idén akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatja a gazdálkodók által befizetett támogatott növénybiztosítási díjak állománya Magyarországon, ami 33 százalékos bővülést jelent az előző évi 7,5 milliárd forinthoz képest, derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adataiból.

Bár az előző években jelentősen emelkedett a szőlő- és gyümölcskultúrákat ért természeti károk nagysága, a biztosítások zömét továbbra is a szántóföldi növényekre kötik – mondta Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja. Pedig az értékesebb ültetvényekben sokkal nagyobb összegű károk tudnak keletkezni, így a biztosítás elhagyásával a termelők magasabb kockázatot vállalnak.

Ráadásul biztosítás nélkül a kárenyhítési alapból megítélt térítésnek is csak a felére lesznek jogosultak.

Szintén probléma, hogy a több mint 2 millió hektár hazai erdőterületnek csupán mintegy 5 százaléka biztosított. Az igénybe vétel annak ellenére ilyen csekély, hogy a tűzesetek mellett idén is bőven előfordult jég-, árvíz- és szélviharkár, hónyomás, emellett bizonyos rovarkártevők is tetemes károkat okoztak. Mindezekre összetett, helyzetre szabható konstrukciók állnak rendelkezésre, az igénybe vétel azonban továbbra is szinte elenyésző.

Az idén jelentősebb téli és tavaszi fagykárokat is jelentettek a gazdálkodók.

A lokálisan a bekövetkező károk intenzitása évről évre egyre erősebb, ami az időjárás szélsőséges jellegének fokozódását jelzi. A lokális jellegű természeti csapások ráadásul általában még a bekövetkezésük előtt néhány órával sem jelezhető előre, ahhoz a korábbi kártörténeti adatbázisok sem képesek megfelelő támpontot nyújtani.

Forrás: www.uzletresz.hu

CLB TIPP: Ne hagyja, hogy az időjáráson múljon, kérje szakértő kollégáink segítségét mezőgazdasági biztosítással kapcsolatban! Mezőgazdasági vagyonbiztosítás ajánlatok >>

Biztosítás fajta: 

  • Vállalkozói biztosítás
14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást kapnak a magyar gazdák
2023 december 18.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást kapnak a magyar gazdák

Idén decemberben több mint 23 ezer gazdálkodói kérelemhez kapcsolódóan csaknem 14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást hagytak jóvá azon gazdálkodók számára, akik kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal egészítik ki - jelentette be Feldman Zsolt.

Az Agrárminisztérium célja a klímaváltozás okozta károk megelőzését szolgáló technológiai fejlesztések és termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett az, hogy a növénytermesztők, kertészek az öngondoskodás jegyében minél nagyobb számban egészítsék ki kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt rámutatott, hogy az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer. Ennek egyik pilléreként a gazdák hosszú évek óta igénybe vehetik az időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítási szerződések díjához nyújtott támogatást, amennyiben a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben azt igénylik.

Amíg 2016-ban még 4 milliárd forint volt az éves felhasználható támogatási keretösszeg, addig a 2023-ban már több, mint 23 ezer kérelem kapcsán csaknem 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá.

Az Európai Unió Bizottsága 2022. november 7-én elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervét, amely alapján az agrártámogatási források 2023. január 1-től felhasználhatóvá váltak. A magyar stratégiai terv továbbra is kiemelt helyen kezeli a kockázatkezelési eszközök támogatását, ennek megfelelően a biztosítási kedv, az öngondoskodás megtartása és növelése érdekében a biztosítási díjhoz kapcsolódó támogatásra a termelők hosszú távon számíthatnak - fogalmazott az államtitkár.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Ezekhez a mezőgazdasági biztosítási szerződésekhez jár a támogatás
2023 május 02.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Ezekhez a mezőgazdasági biztosítási szerződésekhez jár a támogatás

Négy biztosítóról mondta ki az Irányító Hatóság, hogy reálisak a biztosítási díjak.

A palyazat.gov.hu-n megjelent az Irányító Hatóság tájékoztatása a VP3-17.1.1.-16 – A mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás című felhívás és a vonatkozó irányító hatósági tájékoztató keretében meghatározott kárhányadvizsgálat alapján megfelelt biztosító társaságokról.

Az európai uniós támogatások nyújtása esetén az ellenőrzéseknek ki kell terjedniük a költségek észszerűségének vizsgálatára. A mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás című felhívás alapján azon biztosítási szerződések díjához nyújtható támogatás, amelyek esetében a biztosítási díjak reálisak, észszerűek.

Az Irányító Hatóság vizsgálata alapján az alábbi biztosító társaságokról állapították meg azt, hogy a biztosítási díjak észszerűnek tekinthetők:

  • Agrár Biztosító, Österreichische Hagelversicherung
  • Allianz Hungária Zrt.
  • Generali Biztosító Zrt.
  • Groupama Biztosító Zrt

forrás: agroinform.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Óriási fagykárok vannak tavasszal
2023 április 11.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Óriási fagykárok vannak tavasszal

A 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt, ez a szám április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen nőni fog - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.

A tárca a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a kárenyhítő juttatások mértékének megállapításában fontos szerepe van a mezőgazdasági biztosítások meglétének.

A korábbi gyakorlati tapasztalatok alapján az idei esztendőtől változtatás történt, a kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál csak az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek - írták, azt javasolva mindenkinek, hogy "időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, amelynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást nyújt".

A minisztérium a közleményben hangsúlyozta: mindenképpen érdemes az elektronikus kárbejelentést megtenni az agrárkár-megállapító szerv (vármegyei kormányhivatal) részére annak érdekében, hogy - az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén - a termelői károk a későbbiekben kompenzálhatóak legyenek. A kárenyhítő juttatás iránti jogosultság érdekében már a kárbejelentéskor körültekintően kell eljárni a mezőgazdasági termelőnek.

Tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a tavaszi időszakban a talajszinttől számított kettő méter magasságban mért mínusz 2 °C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet áll fenn. Erről a termelő az OMSZ honlapján tájékozódhat. Fontos, hogy a termelő az OMSZ adat helyességét - ellenkező bizonyításig - vélelmezze és a kárenyhítési eljárásban kötelezően alkalmazza - ismertette a tárca.

Jelezték azt is, hogy "a termőre fordult és szakszerűen művelt gyümölcsösöknél a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb a jogszabályban megállapított, tárgyév május 31-ei véghatáridőig szükséges megtenni".

A közlemény szerint "a hozamcsökkenést okozó tavaszi fagy esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor az időjárási jelenség a károsodással érintett területen bekövetkezik".

A kárbejelentés elektronikus felülete a https://e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu/enter/ linken érhető el - tájékoztattak.

A tárgyévben bejelentett károk után kárenyhítő juttatásra az a károsult termelő lehet majd jogosult, aki a jogszabályban foglaltak szerint határidőben, elektronikusan benyújtotta a kárbejelentését; akinél a növénykultúra - tárgyévet megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb hozammal rendelkező kettő év elhagyásával képzett három év hozamának számtani átlagához képest - 30 százalékot meghaladó terméskiesését és 15 százalékot meghaladó termelésiérték-kiesését az agrárkár-megállapító szerv igazolta; a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig megfizette és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmét november 30-ig, a novemberben nyíló elektronikus kérelmező felületen benyújtotta - olvasható a közleményben.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Támogatással egybekötött biztosítást köthetnek ezek a magyar vállalkozók: ezt kár kihagyni
2023 március 16.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Támogatással egybekötött biztosítást köthetnek ezek a magyar vállalkozók: ezt kár kihagyni

A mezőgazdaságot sújtó, szélsőségesebbé vált időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az idei esztendőben is az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást. Az Agrárminisztérium javasolja, hogy a gazdálkodók vegyék igénybe a támogatási lehetőséggel összekötött mezőgazdasági biztosítást.

Az Agrárminisztérium célja, hogy a károk csökkentését szolgáló technológiai fejlesztések és az ezt célzó termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett a növénytermesztők, és a kertészek minél nagyobb számban egészítsék ki kockázatkezelési eszköztárukat a kárenyhítési alapban való részvétel mellett.

A tavalyi, 2022. évhez kapcsolódóan több, mint 23 ezer kérelemre csaknem 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá a gazdálkodók számára. Az „A” módozatú biztosítások díjának 57%-a, míg a „B” és „C” módozatoké 40-40%-ban részesült támogatásban. A biztosítási díjtámogatásnak köszönhető, hogy a biztosítók 40 milliárd forint feletti összeget fizettek ki az aszálykárok után 2022-ben.

Az olyan mezőgazdasági biztosítási szerződések díja támogatott, amelyek üzemi szinten a növénykultúrában 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott veszteségekre nyújtanak fedezetet.

A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága az idei esztendőben is közleményt ad majd ki, amelyben közzéteszi azon biztosító társaságok, illetve biztosító egyesületek nevét, amelyek jogosultak díjtámogatott biztosítási szerződések kötésére. A Magyarországon működő legjelentősebb társaságok közül több évről-évre kínál díjtámogatott biztosítási szolgáltatást. A díjrendezett mezőgazdasági növénybiztosítással rendelkező termelők számára előnyt jelent, hogy ők jogosultak a kárenyhítő juttatás maximális, 80%-os összegére, így a mezőgazdasági növénybiztosítás rendszere segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítő juttatási összeget vehessenek igénybe.

Az intézkedés töretlen sikerét és az Agrárminisztérium elhivatottságát bizonyítja, hogy amíg a 2016-os évben még 4 milliárd forint volt az éves felhasználható támogatási keretösszeg, addig mára ez 14,3 milliárd forintra emelkedett és az elmúlt 7 év alatt 100 ezer kérelem kapcsán több, mint 37 milliárd forint kifizetésére került sor.

Az Európai Unió Bizottsága 2022. november 7-én elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitikai (KAP) Stratégiai Tervét, amely alapján az agrártámogatási források 2023. január 1-től felhasználhatóvá váltak. A magyar stratégiai terv továbbra is kiemelt helyen kezeli a kockázatkezelési eszközök támogatását, ennek megfelelően a biztosítási kedv, az öngondoskodás megtartása és növelése érdekében a biztosítási díjhoz kapcsolódó támogatásra a termelők hosszú távon számíthatnak.

Az Agrárminisztérium is felhívja a gazdálkodók figyelmét az öngondoskodás fontosságára és azt javasolja a gazdáknak, hogy vegyék igénybe a támogatási lehetőséggel összekötött mezőgazdasági biztosítást.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Az aszály miatt a tavalyi négyszeresére rúg a növénykár
2022 november 08.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Az aszály miatt a tavalyi négyszeresére rúg a növénykár

Október végéig csak aszálykárokra négyszer akkora összeget fizettek ki a biztosítók, mint tavaly növénykárokra (döntően a jégverések miatt) összesen. Az elkövetkező időszakban ez a számla előreláthatólag még 1,2 milliárd forinttal nő, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

Október végéig a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán. Ennek keretében az augusztusi, a kártérítések kifizetését, valamint a biztosítók kárrendezését gyorsítani hivatott kormányrendelet alapján 68 bejelentés érkezett, 138 millió forint kifizetéssel. Akadt biztosító, amely szemle nélküli végleges kárrendezési folyamatot is kialakított.

A kifizetések nagyságrendjét érzékelteti, hogy tavaly ugyanebben az időszakban az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot ért el, amiből majd nyolcmilliárd forintot tett ki a több mint négy és félezer jégkár. Most csak az aszálykárok ennek négyszeresénél tartanak, és a továbbiakban még további 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani.

A bejelentések alapján az aszálykárok tizenkét megyét érintettek különösen súlyosan. Szabolcs-Szatmár-Bereg kivételével valamennyi, a Dunától keletre fekvő megyét, valamint Fejért, Veszprémet és Győr-Moson-Sopront. Leginkább a kukoricát és a napraforgót, mellettük a búzát, árpát, repcét, tritikálét, szóját, valamint az almát, körtét, szilvát, szőlőt viselte meg a szárazság.

Jelenleg a mezőgazdasági biztosítást a 24 MABISZ tag biztosítóból csak 4 műveli országos lefedettséggel. Mellettük 8 helyi kisbiztosító egyesület is jelen van lokálisan. A mezőgazdaság ugyanis a MABISZ szerint nem túlzottan jövedelmező és nagy kockázatokkal járó ágazata a biztosításoknak. Az idei ágazati adatok összegzése áprilisra várható, a tavalyi adatok alapján a biztosítók mezőgazdasági díjbevétele 2021-ben összesen 22 milliárd forint volt, vagyis csak az idei aszálykároknak alig több mint a fele.

Ebből a növénybiztosításoknál a díjfizetés 19,2 milliárd forintot tett ki, amiből mintegy 17,2 milliárd forint (a befizetések közel 90 százaléka) után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást. Közel 20 ezer termelő kötött díjtámogatott biztosítást. A MABISZ által gyűjtött adatok szerint 9602 biztosítási szerződésben szerepel aszálykárra fedezet, mely 683.309 hektár termőterületre vonatkozik.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Nagyon pórul járhat idén, akinek még biztosítása sem volt
2022 augusztus 16.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Nagyon pórul járhat idén, akinek még biztosítása sem volt

Az idén nagyon pórul járhat, akinek még biztosítása sem volt. A kormány mellett a jegybank is figyeli majd, hogy mennyire gyorsak a biztosítók a kárügyintézésnél.

A történelmi léptékű aszály okozta károk kezelését nemcsak a kormányzat kezeli kiemelt figyelemmel, hanem most már a Magyar Nemzeti Bank is. Miután az augusztus 8-i Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek egyike gyorsított kárfelmérést és kifizetést ír elő a biztosítók számára, a jegybank is bejelentette, hogy rendkívüli adatbekéréssel, ezt követően folyamatos heti adatszolgáltatással, szükség esetén pedig külön témavizsgálat megindításával tekinti át, hogy a hazai mezőgazdasági biztosítók eleget tesznek-e az aszálykárok eddigiekhez képest gyorsítottabb felmérésére és kárkifizetésére vonatkozó friss előírásoknak.

Mivel a súlyosan csapadékhiányos időszak továbbra is folytatódik, ezért folyamatosan érkeznek a kárbejelentések is – ezek beérkezésére október vége a hivatalos határidő. Július közepén-végén az Index által megkeresett, az agrárbiztosítási piacon meghatározó három legnagyobb szereplő, az Allianz Hungária, a Groupama Biztosító és a Generali egyaránt arról számolt be, hogy folyamatosan érkeztek hozzájuk a kárbejelentések, és ennek nyomán folyamatos volt a kifizetés is. Az Allianzhoz és a Generalihoz is nagy számban érkeztek jég- és viharkár-bejelentések az őszi vetésű és tavaszi kultúrákra, túlnyomórészt a Dunántúlról. Utóbbinál megkeresésünkre úgy fogalmaztak, hogy a keleti régióban egyértelműen az aszály és a tűzkár pusztít. Az aszály többmegyényi területet érint, ez pedig a teljes biztosítási piacon több tízmilliárdos kárt okozhat majd.

Mindhárom cég arról számolt be, hogy bár évek óta egyre nagyobb károkat szenved el az agrárium az időjárás miatt, és az agrárkárenyhítési rendszer is a biztosításkötés felé tereli a gazdákat azzal, hogy akinek nincs szerződése, az az állami kárenyhítés felére jogosult, ha megfelel a kártérítési feltételeknek, mégis csak lassan nő a biztosított terület nagysága. Az évek óta 4-5 ezer növénybiztosítást kezelő Generali Biztosítónak lassú, de folyamatos a szerződésszám-bővülése, de arra is felhívták a figyelmet, hogy Magyarországon a különböző mezőgazdasági erőforrások egy jelentős része még mindig nem biztosított. Ha pedig szerződnek is a termelők, akkor a díjtámogatott konstrukciók iránt érdeklődnek, míg a piaci alapú agrárbiztosítások piaca és az így biztosításba vont terület nagysága stagnál.

A legpontosabb adatokat a Groupama adta: a cég közel 6 ezer termelővel kötött növénybiztosítást – ez 10-15 százalékos növekedést jelent a tavalyi szerződésszámhoz képest –, a biztosított terület pedig megközelíti a 450 ezer hektárt. A leginkább a jégesőtől félnek a gazdák, de egyre többen kötik a 8 kockázatra szóló, ún. „A” típusú csomagbiztosítást is. Július közepéig a Groupamához 1343 növénykár-bejelentés érkezett, a legtöbb kalászos gabonákra, kukoricára, napraforgóra, repcére és szójára szólóan. A bejelentett kárérték meghaladta a 2,2 milliárd forintot, de a biztosítónál arra számítottak, hogy az aszály miatt beérkező napi 30-40 új bejelentés feldolgozása után ennek a sokszorosára nő majd a kárérték és a kifizetés is.

Augusztus második hetére az Agrárminisztérium becslése szerint meghaladhatja az egymillió hektárt, a hazai szántóterület ötödét a gyakorlatilag kiszáradt termőterület. A kárértéket egyelőre szintén csak becsülni lehet: az már tudható, hogy a búza esetében legkevesebb 25 százalékos terméskiesést okozott a szárazság, de mostanra Közép-Magyarország és az Alföld jelentős részén megsemmisült a kukoricaállomány, és már a dunántúli termést is fenyegeti a szárazság.

A friss kormányintézkedés szerint az aszály miatt kárt szenvedett kukorica és napraforgó termesztésével foglalkozó gazdálkodók a kárrendezési folyamat lezárulta előtt kárelőleget igényelhetnek, amelynek mértéke a növénybiztosítási szerződés szerint fizethető kártérítés legalább 50 százaléka. A kárbejelentést 2022. október 31-ig kizárólag elektronikus formában, rendeletileg meghatározott nyomtatványon lehet megtenni a biztosítók felé.

A kárbejelentésnél fontos figyelembe veendő szempont, hogy az elszenvedett kár üzemenként és növénykultúránként elérje a 80 százalékos kárátlagot. Egyéb esetben a gazdálkodó nem jogosult a kárelőlegre. A kárelőleget a biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül ki kell fizetniük az érintett növénybiztosítási szerződéssel rendelkező biztosítottak számára. A kártérítés végleges összegének megállapításakor a kártérítési összeg és a kárelőleg különbözetével minden esetben el kell számolnia a biztosítónak és a gazdálkodónak. Ha ezen elszámolás eredményeként az érintett biztosítottat visszafizetési kötelezettség terheli, akkor e kötelezettségének a biztosító erre vonatkozó felhívásától számított 14 napon belül köteles eleget tenni.

A jegybank pedig vizsgálja majd, a mezőgazdasági biztosítók eleget tesznek-e az aszálykárok gyorsított felmérésére és kárkifizetésére vonatkozó kormányzati elvárásnak. Maga az agrárbiztosítási piac egyébként a mintegy 10 éve elérhető állami díjtámogatás miatt egyre nagyobbra nő. Az Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft. (AKI) statisztikai adatai szerint 2021-ben a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele 22 milliárd forint, a kárkifizetés pedig 10,9 milliárd forint volt. Utóbbi közel 65 százalékos, ugrásszerű növekedést jelent az előző évi hasonló adathoz képest. A mezőgazdasági biztosításokon belül a gazdálkodók 19,2 milliárd forint növénybiztosítási díjat (ami 20 százaléknyi növekedés 2021-hez képest) fizettek be az itthon működő 3 agrárbiztosító, 1 fióktelep és számos biztosítóegyesület részére, amiből 17,2 milliárd forint (a befizetések közel 90 százaléka) után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást.

A mezőgazdasági biztosítások gerincét, az összes díjbevétel 87,1 százalékát tehát az aszálykárok mellett egyebek közt a fagyok, viharok stb. ellen is fedezetet nyújtó növénybiztosítások adják. A növénybiztosítások esetében tavaly a kárkifizetés 9,7 milliárd forintra rúgott (ami a 2020. évivel összevetve közel 64,4 százalékos bővülés). A biztosítási ágazat átlagos kárhányada így tavaly 50,5 százalékot tett ki.

Rekordveszteséget okoz az időjárás az agráriumnak

Júliusi becslések az akkori piaci árakkal számolva 400–1000 milliárd forintra tették a terméskiesés miatti veszteséget, és ebben a kertészet és szőlészet vagy az állattenyésztés kisült gyepek miatti veszteségei nem is szerepeltek, csak a főbb szántóföldi kultúráknál elszenvedett, aszály miatti veszteségek. Az idén bejelentett agrárkárok nagyságát azonban a nyár eleji dunántúli jégverések mellett a tűzesetek is növelik majd.

Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a kárenyhítési alapban e célra elkülönített összeg kevés lesz, és bár ez felülről nyitott alap, az Agrárminisztérium már júliusban megkezdte a lobbizást azért, hogy a költségvetési zárolások ellenére a kormány a jövő februári kárenyhítés-kifizetési időszakra biztosítsa a szükséges többletforrást.

forrás: index.hu

CLB TIPP: Oldalunkon vállalkozói biztosítás ajánlatokat is kérhet:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Döbbenet: már több mint 550 ezer hektáron jelentettek aszálykárt
2022 július 25.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Döbbenet: már több mint 550 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Egyeztetést folytattak az aszályhelyzet okozta károkról.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára egyeztetést folytatott a hazánkban működő biztosítók képviselőivel annak érdekében, hogy az aszálykárt elszenvedett gazdák kártalanítása minél zökkenő mentesebben folyjon a jövőben.

Az Európai Unió területének csaknem felét történelmi léptékű aszály fenyegeti

Magyarországot ugyancsak sújtja ez az időjárási szélsőség: július közepére az 550 ezer hektárt is meghaladta az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága. A következő hetekben további jelentős számú aszálybejelentés várható.

Elsősorban az ország keleti régióiban tapasztalható károk mértékére és a gazdák által bejelentett panaszokra tekintettel az agrártárca szakmai egyeztetésbe kezdett a biztosítók képviselőivel.

Az egész ország érdeke, hogy minél több magyar gazda folytathassa a termelői munkát

Feldman Zsolt államtitkár kiemelte, hogy össztársadalmi érdek a jelenlegi, többszörösen válság sújtotta időszakban a gazdák megfelelő tájékoztatása mellett a minél hatékonyabb és gyorsabb kárrendezés. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosítók készüljenek fel megfelelő kárbecslői kapacitásokkal a bejelentések feldolgozására, hiszen a bejelentések eredményessége függ az időtényezőtől.

Hangsúlyozta, hogy különösen a hazai haszonállat állomány megfelelő takarmányozása érdekében a biztosítók engedjék lesilózni azt a kukoricát, amivel a gazdálkodó kármentést végezne. Az egész ország érdeke, hogy minél több magyar gazda folytathassa a termelői munkát. A lakosság élelmiszerbiztonságának záloga ugyanis a mezőgazdasági termelés folyamatosságának biztosítása - tette hozzá.

forrás: agroinform.hu

CLB TIPP: Oldalunkon vállalkozói biztosítás ajánlatokat is kérhet:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Magyar biztosítók: hatalmas pusztítást végeztek idén a jégverések
2021 november 16.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Magyar biztosítók: hatalmas pusztítást végeztek idén a jégverések

Október végéig mintegy tízmilliárd forintot fizettek ki növénykárokra a biztosítók, döntően a jégverések miatt. Időközben az agrártárca tovább emelte a támogatott mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott keretösszegét, a gazdálkodóknak így jó esélyük van a 70 százalékos támogatásintenzitás kihasználására, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

Idén október végéig több mint hétezer növénybiztosítási kárbejelentés érkezett a társaságokhoz, a kifizetett és tartalékolt kárösszeg tízmilliárd forintnál tart. Döntő részben (majd nyolcmilliárd forint értékben) a több mint négy és félezer jégkár bejelentés nyomán kellett téríteni, de jelentős volt az aszálykár (kb nyolcszáz millió forint) valamint a tavaszi fagykár is (mintegy négyszázmillió forint). A biztosított növények közül leginkább az őszi káposztarepce, a kukorica, a napraforgó, a kalászosok, az ültetvények és a zöldségfélék szenvedték meg az időjárás viszontagságait, területileg az Alföldről, a Dél-Dunántúlról, Borsod-Abaúj Zemplén megyéből, illetve a baranyai Szentlőrincről és Baksáról, valamint a Bács-Kiskun megyei Kecelről érkezett a legtöbb bejelentés.

A biztosítók közben ezekben a napokban összesítik azokat az adatokat és befizetéseket, amelyek nyomán a gazdálkodók utólagosan visszakaphatják az idén kötött díjtámogatott mezőgazdasági növénybiztosításuk díjának maximum hetven százalékát. Az már most is látszik, hogy évről évre egyre nagyobb az igény erre a termékre, a teljes állománydíj jóval meg fogja haladni a tavalyi mintegy 14,5 milliárd forintot. Ezt érzékelve az agrártárca október közepén tovább emelte már az idei évre is a rendelkezésre álló keretösszeget, 11 milliárd forintról 13 milliárdra. Ez pedig lehetővé teszi, hogy az igények dinamikus növekedése mellett is magas, akár maximális tudjon lenni a támogatási intenzitás. (A keret túligénylése esetén ugyanis a 70 százalékos maximális szint arányosan lejjebb csökken.)

A rendszer 2012 óta működik, ennek keretében a mezőgazdasági biztosítások kötését uniós forrásokat is felhasználó díjtámogatással ösztönzik. A népszerűségét jól jellemzi, hogy kilenc évvel ezelőtt még másfél milliárd forint alatt maradt ezen biztosítások teljes állománydíja. Az érdeklődéssel párhuzamosan nőtt a támogatások keretösszege is: tavaly ötmilliárd forintról hétmilliárdra, idén pedig további négy, majd most októbertől kétmilliárddal.

A gazdálkodók – a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektől függően – most is háromféle konstrukció (A-, B- és C típusú biztosítási szerződések) közül választhattak (Az „A” típusú ún. csomagbiztosítás esetén 8 meghatározott kárnem mindegyikére együttesen köthető biztosítás a hazánkban legnagyobb területen termesztett szántóföldi növénykultúrákra, valamint ültetvényekre. A „B” típusú biztosítás ültetvény és zöldségkultúrákra köthető 8 kárnemre, míg a „C” típusú biztosítás esetén a termelő a szántóföldi növénykultúráit biztosíthatja a 8 kárnem közül egyre vagy többre.)

Az ügyfelek három biztosítótársaság, egy fióktelep és hét egyesület kínálatából választhatnak (közülük az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az Agrár Biztosító tagja a MABISZ-nak). Biztosítási díjtámogatás viszont csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható, ennek megtörténtét ellenőrzik a társaságok ezekben a napokban.

Fontos megjegyezni, hogy az egységes kárenyhítő alapból is csak azok a termelők jogosultak a megítélt juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó, az adott növénykultúrára jellemző káreseményre kiterjedő mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Oldalunkon vállalkozói biztosítás ajánlatokat is kérhet:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Agrárbiztosítási díjtámogatások: aki ezt nem teszi meg, teljesen elesik idén a pénztől
2021 május 12.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Akár 70 százalékát is visszakaphatják idén befizetett agrárbiztosításai díjaiknak azok a gazdálkodók, akik ezt az igényüket a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben külön feltüntetik. Bár az igénylésre június 10-ig lehetőségük van, a május 15-i határidőt követően már késedelmi szankcióra kell számítaniuk: a támogatási összeg minden napnyi késedelem után egy százalékkal csökken - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A díjtámogatási igény feltüntetésének elmulasztása az egységes kérelemben később már nem pótolható, aki ezt a lépést nem teszi meg legkésőbb a júniusi határidőig, az teljes mértékben elesik idén a támogatástól - írja közleményében a FBAMSZ. A támogatott agrárbiztosítások díjállománya öt év alatt több mint két és félszeresére emelkedett: 2015-ben 5,7 milliárd forint volt az állomány nagysága, tavaly pedig már meghaladta a 14,5 milliárd forintot. Csak az elmúlt évben 28 százalékos volt a növekedés, amely az előzetes adatok szerint idén is tovább folytatódik majd.

A konstrukció vonzerejét a közelmúltban két kedvező változás is növelte. Egyrészt ezeknek a biztosításoknak az önrésze tavaly 30-ról 20 százalékra csökkent, így a biztosítások már 20 százalékot meghaladó hozamcsökkenés esetén is térítenek. Másrészt a 2019-es 5 milliárdról két lépcsőben idénre már 11 milliárd forintra emelkedett a díjtámogatás keretösszege, így a gazdák többsége idén a maximális, 70 százalékos díjvisszatérítésre számíthat

- magyarázza Póczik András, a FBAMSZ szakértője.

A biztosítási díjtámogatás a többpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer egyik eleme, amelyet 2012 januárjában vezettek be:

  • az első pillér a már korábban is létező kárenyhítési alap
  • a második pillér a biztosítási díjtámogatás, melynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának bizonyos százalékát (2021-ben 30-70 százalék közötti részét) támogatásként visszakapják. További ösztönző elem a rendszerben, hogy csak a második pillérben részt vevők válnak jogosulttá az első pillérben megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, amennyiben biztosításuk a megművelt terület referencia-hozamának legalább felére kiterjed. A többiek csupán a megítélt kárenyhítés 50 százalékához jutnak hozzá
  • a harmadik pillér a jégkármérséklés. A Nemzeti Agrárkamara 2018 óta működteti országos szinten a talajgenerátoros Jégkármérséklő Rendszerét (JÉGER)
  • a negyedik pillér, az állam által nyújtott mezőgazdasági krízisbiztosítás idén februárban jelent meg. Ennek bevezetését követően a gazdálkodóknak immár lehetősége van a piaci zavarokból, áresésekből, vagy állat- és növénybetegségekből fakadó veszteségeiket is lefedezni.

A támogatott mezőgazdasági biztosításokat immár nyolcadik éve négy biztosító (az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító) mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatják a gazdálkodók. E biztosítások három típusba sorolhatók: A legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre, az almára és a körtére, illetve csonthéjas és héjas kultúrákra kötött csomagbiztosítások az „A”, a jórészt ültetvény. és zöldségkultúrákra köthető biztosítások a „B”, míg a többi szántóföldi kultúra biztosításai a „C” típusba tartoznak. A gyakran eltérő fedezeteket és kárrendezési sajátosságokat, illetve speciális kockázatokat és nyújtó ajánlatok közti eligazodásban meghatározó szerepet kapnak az optimális ár-érték arányú döntést segítő, biztosítóktól független alkuszok.

További, a támogatott növénybiztosításokhoz kapcsolódó határidők

  • Az idei támogatotti körbe bevont növénybiztosítási szerződés kötésére egészen május 31-ig lehetőség van (itt is feltétel az igény bejelölése a kérelmen). Természetesen, aki nem kötötte meg időben például a tavaszi fagykárra vonatkozó biztosítását, utólag erre már nem kaphat térítést a biztosítótól.
  • A biztosításokkal kapcsolatos változások bejelentését július 30-ig kell megtenni. Ilyen lehet például a termelési érték változásának jelentése a takarmánynövényeknél, melyeknek ára az elmúlt hónapokban az egekbe szökött.
  • A biztosítás díját legkésőbb október 31-ig teljes mértékben rendezni kell.

Noha a támogatott agrárbiztosítások rendszere évről évre egyre vonzóbb megoldást jelent a gazdálkodóknak, továbbra is komoly hiányossága, hogy az állattenyésztésre egyáltalán nem terjed ki. Az e területeken fellépő kockázatok mérséklése, valamint a gazdálkodói öngondoskodás ösztönzése érdekében indokolt volna ebben az ágazatban is fokozatosan bevezetni a díjtámogatások körét. Első a kiemelt kockázatú, úgynevezett karanténbetegségek (például száj- és körömfájás, sertéspestis, madárinfluenza, kelet-európai marhavész) esetében lenne a legsürgetőbb a támogatás kiterjesztése

- mutat rá a FBAMSZ szakértője.

Forrás: agrarszektor.hu

CLB TIPP: Oldalunkon vállalkozói biztosítás ajánlatokat is kérhet:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Ezek a legjobb biztosítók 2020-ban
2020 december 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Vállalkozói biztosítás

Ezek a legjobb biztosítók 2020-ban

Idén is átadták a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó díjakat. Négy kategóriában a Generalit, egy kategóriában pedig az Európai Utazási Biztosítót (EUB) tartották a legjobbnak az alkuszok.

Idén immár 17. alkalommal ítélte oda a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat. A szavazáson résztvevő független alkuszok a különféle értékelő kérdésekre összesen közel húszezer választ adtak, amelyek alapján 2020-ban az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:

  1. a lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítások, a személybiztosítások, illetve a gépjármű-biztosítás kategóriában a Generali,
  2. az utasbiztosítás kategóriában az EUB kapta meg az alkuszszövetség első díját.
  3. A biztosítói összteljesítményt értékelő Biztosításszakmai Nívódíjat ugyancsak a Generali vehette át.
  4. A díjazottak között kiemelkedő teljesítményt nyújtott az Aegon is: két kategóriában a második, két további kategóriában pedig a harmadik díjat hozta el.

A Biztosítási Nagydíj átadására hagyományos módon, a FBAMSZ által évente megszervezett siófoki Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás keretében kerül sor minden év szeptemberének végén. A koronavírus-járvány miatt a konferencia idén elmaradt, a díjazottaknak ezúttal online ceremónia keretében gratulált a szövetség.

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 88 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>

Oldalak