2017.10.02

Fontos változás jöhet a kötelező biztosításban – az ön (leendő) autóját is érintheti

A Magyar Autóklub kezdeményezésére módosíthatják a gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényt, mert sok autót vásárló sofőr lehet veszélyben a jelenlegi rendszerrel.

A használtautó-vásárlásnál szinte mindenki elkövet egy hibát, annak ellenére, hogy jóhiszeműen akar eljárni. A vevő ugyanis azt gondolja, 15 napja van arra, hogy kötelező biztosítást kössön az autójára, ám a valóságban ez nem így van – írta meg az Inforádió.

A Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke, Kovács Kázmér szerint az új tulajdonosnak nem a kötelező biztosítás megkötésére van 15 napja, hanem arra, hogy átírassa az autót. A kötelező biztosítás ugyanis az eladás napján megszűnik, így gyakorlatilag a legtöbb használtautó-vásárló úgy közlekedik egy-két hétig az utakon, hogy semmilyen biztosítás nincs az autóján.

Ez komoly probléma, mert ha ebben az időszakban valaki kárt okoz, azt egy az egyben neki kell megtérítenie. A Magyar Autóklub ezért német mintára olyan törvénymódosítást kezdeményez, amely az adásvétel időszakára egy átmeneti biztosítást adna az új tulajdonosnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az autón a korábbi tulajdonos biztosítása lenne rajta, de a felelősség már egy az egyben az új tulajdonost terhelné.

Forrás: www.hvg.hu

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
  • Kötelező biztosítás
Ha magától is megy, akkor az már nem bicikli
2019 szeptember 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás

Ha magától is megy, akkor az már nem bicikli

Jó, ha pontosan tudja a közlekedő, hogy elektromos kerékpáron vagy robogón ül, az utóbbihoz kell sisak, a jogosítvány és a kötelező biztosítás hiányáért is felelnie kell. A rend­őrök először jellemzően csak figyelmeztetnek a ,,helytelen besorolásért".

Néhány napja a Petőfi Sándor sugárúti kerékpárúton félelmetes tempóban és veszélyesen halkan előzött meg egy villanyrobogó, ketten ültek rajta, bukósisak nélkül. Rájuk még nem kötelező, hogy figyelmeztető hangot adjanak, miközben nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy biciklin vagy segédmotoros kerékpáron ülnek.

– Kerékpár olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet em­beri erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor se­­gíti, rajta a kerékpárt nem hajtó személy is szállítható erre alkalmas ülésen – válaszolta kérdésünkre Szabó Szilvia, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Ami mellettem elszáguldott, az ekkora teljesítménnyel szinte biztosan nem a kerékpárok családjába tartozott.

Jó tudni, hogy az olyan járművek, amelyek pedálozás nélkül elindulnak, önerejükből, tekerés nélkül is képesek ha­­ladni, azok nem kerékpárok, tehát rendőri igazoltatáskor a sisak, a jogosítvány és a kötelező biztosítás hiányáért is felelnie kell a vezetőnek. Kü­­lön csavar, hogy ha az egyébként szabályos e-kerékpáron a vezető a motort is használja, akkor alkoholfogyasztás szempontjából motorosnak mi­nő­sül, vagyis – a biciklisekkel ellentétben – egy kortyot sem ihat.

Ennek ellenére sok kereskedésben úgy árulják a 250-300 wattos elektromos robogókat, hogy azok egyszerű kerékpárok, mivel teljesítményük nem haladja meg a 0,3 kW-ot. Ez tehát nem igaz, és akár nagyon sokba is kerülhet!

– Amennyiben rendőrök a közúti ellenőrzés során megállapítják, hogy az intézkedés alá vont jármű nem minősül ke­­rékpárnak, úgy erről szóban tájékoztatják a tulajdonost. Ezenkívül írásos figyelmeztetésben részesíthetik a vezetőt, amelyben pontosan megnevezik a KRESZ azon szakaszát, az 1. számú függelék II. részét, amely szerint a jármű nem kerékpár – részletezte a szóvivő.

Mivel az ilyen gépek jellemzően 30-45 km/órás sebességre képesek, támogatható, hogy csak sisakban vezethessék őket és legyen rajtuk érvényes biztosítás. Azt azért nem lehet állítani, hogy a szabályozás tökéletesen követte volna az elektromobilitás fejlődését – az e-rollerekkel Európa sem nagyon tud mit kezdeni –, mindenesetre a vékony kerék, és a kipufogó hiánya arra utal, egy elektromos kerékpáron ülünk, ám ha nincs rajta pedál, akkor a KRESZ szerint segédmotornak minősül.

Rákérdeztünk az elektromos rokkant kocsikra is. Kiderült, a mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló gépi mozgatású kerekes szék – ha sík úton önerejéből maximum 10 kilométer/óra sebességre képes – nem minősül járműnek. Szabó Szilvia hangsúlyozta, mielőtt valaki elektromos járművet vásárol, használatának szabályairól tájékozódjon a KRESZ-ből.

forrás: delmagyar.hu

CLB TIPP: Pár kattintással kiszámolhatja a biztosítók ajánlatait, és ugyanilyen könnyen meg is kötheti a kiválasztott biztosítást: KGFB kalkulátor >>

Megrohanták a magyarok a biztosítókat: mindenki ezt keresi
2019 augusztus 12.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Megrohanták a magyarok a biztosítókat: mindenki ezt keresi

A nagycsaládosok számára július óta elérhető állami autóvásárlási támogatás a meglehetősen alacsony penetrációjú casco piacra is jótékony hatással lehet - állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Július 1-je óta a legalább három gyermeket nevelő - az előírt feltételeket teljesítő - családok új vagy korábban bemutató autóként használt, legfeljebb 1 éves és maximum 2000 kilométert futott, legalább hétüléses személyautó vásárlására a vételár felét kitevő, de maximum 2,5 millió forint állami támogatást kaphatnak. Az első igénylők már át is vehették a családvédelmi akcióterv részeként autóvásárlási kedvezménnyel vásárolt gépkocsikat. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint július 1-óta már közel kilencezer család élt a lehetőséggel, a minisztérium pedig további hétezer támogatott autóvásárlással számol a következő két és fél évben.

Amennyiben mindez megvalósul, érzékelhető növekedéssel társulhat a casco biztosítások piacán is.
A nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásáról szóló kormányrendelet ugyan nem írja elő kötelező jelleggel casco biztosítás megkötését, ám ha a járművet hitelintézeti kölcsön, vagy pénzügyi lízing igénybevételével szerzik meg, úgy ezek a szerződések jellemzően tartalmaznak ilyen kikötést is. A várható nagycsaládos autóvásárlási rohamra mindenesetre a hazai biztosítók is készültek, több társaságnál elérhető olyan teljes körű "családbarát casco", amit meghatározott típusú, 7 üléses autókra lehet megkötni különböző kedvezményekkel, vagy ingyenes kiegészítőkkel.

Fontos tudnivaló, hogy a kormányrendelet szerint, ha a "megszerzéstől számított 3 éven belül casco biztosítás kötésére kerül sor, a biztosítási szerződésben a Kincstárt a szerzési támogatás és járulékai erejéig társbiztosítottként kell feltüntetni, és a biztosítónak a szerződéskötésről a Kincstárt tájékoztatnia kell, továbbá a szerződést meg kell küldenie a Kincstárnak. A személygépkocsi eltulajdonítása, illetve annak a forgalomból való végleges kivonását eredményező megrongálódása miatti kártérítés fizetése esetén annak összegéből a Kincstárt a szerzési támogatás 3 éves időtartamra számított időarányos részének megfelelő részösszeg, a jogosultat pedig a kártérítés e részösszeggel csökkentett összege illeti meg."

Magyarországon egyébként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2019 első negyedévében 941 530 darab casco szerződést tartottak nyilván. Ez közel 55 ezerrel, azaz 6 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában, ám így is csak a hazai gépjárművek kevesebb, mint 18 százalékát fedi le. Tavaly év végén az átlagdíj évi 96 918 forint volt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy jellemzően új, illetve fiatalabb autókra kötnek biztosítást az autótulajdonosok, annak ellenére, hogy a casco biztosítások idősebb autókra is köthetők. Ez részben azzal is magyarázható, hogy az új gépjárműveket sok esetben hitelre vásárolják, és a finanszírozás feltétele a casco biztosítás megkötése.
A statisztikákban szereplő darabszám nem jelent ennyi teljes körű biztosítást, ugyanis sok az úgynevezett rész-casco, amely csak bizonyos típusú biztosítási eseményekre, például csak totálkár vagy lopás esetén térít. Emellett léteznek a piacon olyan casco-biztosítások is, amelyek limitált díjért limitált összegig térítik csak meg a gépjárművekben esett károkat.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) idei első félévre vonatkozó adatai szerint az EU tagországaiban 8,2 millió új gépkocsit helyeztek üzembe, 3,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben hazánkban évek óta töretlenül emelkedik az új autó eladások száma, így az idei első félévben is több mint 74 ezer új autót helyeztek forgalomba, ami 5%-nál nagyobb éves növekedést jelent.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kalkuláljon weboldalunkon és váltson évfordulójakor! Cascobiztosítás kalkulátor >>

Vigyázat, nő a vadbaleset veszélye!
2019 július 30.
Kategória:
Casco biztosítás

Vigyázat, nő a vadbaleset veszélye!

Kezdődik az őzek párzási időszaka – figyelmeztetette az autósokat Országos Magyar Vadászati Védegylet. A Magyar Autóklub szakértője szerint a vadbalesetek többsége elkerülhető. Összefoglaltuk, mire érdemes figyelni, és mi a leghatékonyabb eljárás, ha valaki elüt egy vadat.

Földvári Attila, a védegylet főmunkatársa szombaton az M1 aktuális csatornán az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy július közepétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ilyenkor az állatok nappal is aktívabbak és figyelmetlenebbek. Az évente elütött mintegy 4500 őz nagy része ez alatt az egy hónap alatt lesz baleset áldozata.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az állatok elütése közúti baleset, ezért értesíteni kell a rendőrséget, amely pedig az érintett vadásztársaságot tájékoztatja, hiszen a vad az ő tulajdona, így az gondoskodik majd az elszállításáról.

Albert Péter, vezetéstechnikai szakértő arról beszélt, hogy a vadbaleseteknek csak kisebb része elkerülhetetlen, többségük megfelelő sebesség mellett elkerülhető lett volna. Már ez a kijelentés jól mutatja, hogy a vaddal ütköző autós biztosítási esélyei nem túl jók. Ha valaki a megengedett sebességnél többel hajtott, akkor a biztosító kártérítési felelőssége megszűnik (erre nagyon figyelnek a biztosítók, és a helyszíni vizsgálat eredménye igen árulkodó lehet).

Ha a vadásztársaság elhelyezte a vadveszélyre figyelmeztető táblákat, és minden lehetséges, a jogszabályokban lefektetett módon igyekezett megelőzni, hogy az állatok az útra tévedjenek, akkor a pórul járt autós legkevésbé sem reménykedhet abban, hogy ők kifizetik a kárát. Sőt, még követelhetik is a vad ellenértékét. A casco csak az autóban esett kárt téríti.

A különböző vadak (beleértve a nem nagyvadakat is) őszig tartó násza alatt célszerű tehát kínosan ügyelni a sebességkorlátozásokra, és persze fontos az is, hogy legyen casco biztosítás. Saját érdekében mindenkinek azt tanácsoljuk, ha mégis beüt a baj, maga is készítsen fotókat a baleset helyszínéről, annak környezetéről, az elütött állatról és a megsérült autóról. Ezek a képek a kárrendezés során kapnak jelentős szerepet. A kárbejelentő kitöltésekor arra kell odafigyelni, hogy az „A jármű” alá a vadásztársaság adatai, „B jármű” alá pedig a kárt szenvedett autó adatai tartoznak.

forrás: azenpenzem.hu

Vezetés közben és biztosításkötéskor is legyen körültekintő, válogasson egyszerre több biztosító ajánlata közül és kössön CASCO biztosítást oldalunkon! CASCO biztosítás kalkulátor >>

Veszélyes lehet az őzek párzása az utakon
2019 július 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Veszélyes lehet az őzek párzása az utakon

Megkezdődött az őzek párzási időszaka, ami azt is jelenti, hogy nappal sem rejtőznek el az állatok. A Magyar Autóklub és az Országos Magyar Vadászati Védegylet figyelmeztet: érdemes a szokásosnál körültekintőbben vezetni.

Várhatóan augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ami azt jelenti, hogy addig többször fordulhatnak elő ezek az állatok napközben is a közutakon – mondta a Délmagyarországnak az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Területi Szervezetének titkára. Komoly Tamás szerint párzási időben a vad nem annyira óvatos, és nem csak a szokott esti és kora reggeli órákban mozog.

– Ekkor a nap bármely időszakában és a legváratlanabb helyeken találkozhatunk sutát kereső őzbakkal és láthatunk kergetőző párokat, az őzek a fajfenntartás ösztönének tesznek eleget – tette hozzá Komoly Tamás.

– Mivel bárhol és bármikor le­­het arra számítani, hogy egy őz kerül az autó elé, célszerű mostanában a megszokottnál is figyelmesebben vezetni, és jobban figyelni az utak melletti környezetre – mondta Komoly Tamás, aki arról is beszélt, hogy ha valaki vadat ütött el, mindenképpen hívjon rendőrt. Ilyenkor a gépkocsiban kelet­ke­zett kár rendezésére csak a casco biztosítás nyújt fedezetet.

– Fontosnak tartjuk a járművezetők figyelmét felhívni arra, hogy nemcsak a párzási időszakban, illetve a táblákkal jelzett szakaszokon kell óvatosan közlekedniük, hanem az erdősá­vok és a termőföldek mellett is. Sokszor hirtelen, féktávolságon belül lép a vad az autó elé. Nem mindegy, hogy milyen sebességről kell vészfékeznie a sofőrnek, és mekkora lesz az ütközés ereje – közölte korábban Vad Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára.

forrás: delmagyar.hu

CLB TIPP: Kösse meg casco biztosítását online, néhány perc alatt oldalunkon: CASCO Kalkulátor >>

Kiderült, hogy vezetnek a magyarok
2019 május 30.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Casco biztosítás

Kiderült, hogy vezetnek a magyarok

Saját bevallásuk szerint a harmincas korosztály figyel a legjobban a sebességhatárokra és a biztonsági öv használatára – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. Minél jobb fizetése van valakinek, annál gyakrabban telefonál szabálytalanul a kocsijában. A parkolást nézve pedig a nők sokkal fegyelmezettebbek, mint a férfi sofőrök. Kedvező, hogy az autósok 96 százaléka, saját bevallása szerint sosem ül ittasan a volán mögé.

Vannak sofőrök, akiknek változtatni kellene vezetési szokásaikon. Saját bevallásuk szerint ugyanis elég sokan nem tartják be a szabályokat – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely azt vizsgálta, hogy a 30–59 éves autósok mennyire veszik figyelembe például a gyorshajtásra, a vezetés közbeni telefonálásra vagy éppen a parkolásra vonatkozó szabályokat.

A megkérdezett autósok leginkább az alkoholfogyasztásra vonatkozó szabályokat tartják be, 96 százalékuk mondta azt, hogy soha nem ül ittasan a volán mögé, 91 százalékuk mindig szigorúan betartja az elsőbbségadási szabályokat és figyelembe veszi a stoptáblát is. A harmadik, legtöbbek által betartott szabály a közlekedési lámpák jelzéseihez kapcsolódik, az autósok 86 százaléka saját bevallása szerint mindig szigorúan veszi ezeket. Legkevésbé a gyorshajtásra érzékenyek a magyarok: mindössze 33 százalék tartja be minden esetben a sebességhatárt.

A 30-asok száguldoznak a legritkábban

A gyorshajtáson kapott autósokat a rendőrök legkevesebb 30 ezer forintos, maximum 300 ezer forintos bírsággal „jutalmazzák”. Arról nem beszélve, ha a sebességhatárt átlépő sofőr balesetet okoz, a biztosító mérlegelheti a kártérítési összeget. Mégis mindössze a megkérdezettek 33 százaléka mondta azt, hogy minden esetben szigorúan betartja a sebességhatárt, vagyis a többség – az érintettek 67 százaléka - ritkán vagy gyakrabban, de gyorsan hajt egy-egy szakaszon. A K&H felmérése szerint leginkább a 30-asok tartanak a büntetéstől, azaz figyelnek oda a sebességhatárra: 41 százalékuk sosem megy gyorsabban a megengedettnél. A részletes eredményekből kiderül az is, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkező sofőrök között az átlagnál jóval magasabb, 74 százalékos a gyorshajtók aránya.

Az autóban kizárólag kihangosítóval vagy „fülessel” szabad telefonálni, ám a megkérdezett autósok 35 százaléka szokott mobilozni menet közben. A magasabb jövedelműek – akárcsak a gyorshajtásnál – a telefonálás esetében is az átlagot meghaladó mértékben követnek el szabálytalanságot, a legmagasabb jövedelmi csoportba tartozók 44 százalékánál fordult már elő, hogy szabálytalanul mobilozott vezetés közben.

A megállásra, parkolásra vonatkozó előírásokat az autósok többsége – 65 százaléka – saját bevallása szerint betartja, azaz az autósok több mint harmada már parkolt vagy állt meg szabálytalanul. Ezen a téren a nők jobban odafigyelnek, 75 százalékuk mindig betartja a parkolási szabályokat, míg a férfiaknak csak az 57 százalékára igaz ez.

A biztonsági övet az autósok 84 százaléka használja minden esetben, ám a korosztályok között van különbség. A harmincasoknak közel a 90 százaléka köti be magát, ezzel szemben az 50 év felettieknek csak a 80 százaléka teszi meg ezt.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Ön hogyan szokott vezetni? Mindig vigyázzon saját és társai testi épségére, gépjárművének biztosításait pedig kalkulálja újra évfordulójakor! Gépjármű kalkulátor >>

Sokan nem figyelnek rá a parkolóban: rendőrségi ügy lehet a vége
2019 május 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Sokan nem figyelnek rá a parkolóban: rendőrségi ügy lehet a vége

Rengeteg baleset történik a hazai parkolókban, sokan pedig nem tudják, de az okozott károkat nem saját zsebből kell kifizetni. Erre való ugyanis a kötelező biztosítás! Ha már megtörtént a baj, és nekimentünk valakinek nem érdemes elhagyni a helyszínt: ez egyfelől nem etikus, másrészt pedig akár rendőrségen, bíróságon is végződhet a dolog.

Az megcáfolhatatlan, hogy egy parkolóban általában a mellettünk álló autóban okozunk kárt, vagy az húzza meg a mi kocsinkat. Ám ezen felül is érdemes résen lenni a parkolókban, mert ezzel korántsem értek véget a veszélyek!

Már a legelső KRESZ-oktatáson elmondják, hogy a parkolóban fokozott óvatossággal kell kinyitni az ajtót. Ez nemcsak azért fontos, hogy ne üsd neki azt a melletted állónak: egy másik óvatlan autós könnyedén leviheti az ajtódat, ha például a melletted lévő üres helyre akar beállni. Az ADAC fel is idéz egy ilyen esetet, ami végül bíróság elé került: akkor a saarbrückeni bíróság (Landgericht Saarbrücken) ítéletében kimondta, az ilyen káreseteknél 75 százalékban az a felelős, aki a parkolóban kinyitja az ajtaját.

Az indoklás szerint azért, mert a leállított autóból kiszálló személynek különösen körültekintőnek kell lennie. Egyfelől nagyon óvatosan kell kinyitni az ajtót, másrészt pedig mindig meg kell győződni róla, hogy nem jön hátulról senki, aki esetleg nekimenne az ajtónak. Másrészt a bíróság a másik járművezető felelősségét is megállapította, mivel neki tisztában kell lennie a parkoló veszélyeivel. Bármikor kinyílhat egy ajtó, vagy kiléphet valaki egy autó mögül - ezért pedig bármikor jöhet egy hirtelen fékezés.

Itthon is rengeteg baleset történik parkolás közben

A magyarok jó része sem túl magabiztos a parkolóban. Az Allianz egy korábbi felméréséből például kiderült, hogy az autó sérülésével járó balesetek mintegy 40 százaléka parkolás közben. Kiderült, tízből nyolc esetben a parkolóhelyről való kiálláskor fordul elő a koccanás, míg az viszonylag ritka a parkolóhelyre beálláskor (16%). Az idősebb, 65 év feletti gépjárművezetők egyharmaddal több balesetet okoznak parkolás vagy manőverezés közben, mint a 25-64 év közötti vezetők. A káresetek közel fele abból ered, hogy a sofőrök beletolatnak valakibe a parkolóban.

Ne hagyd el a helyszínt

Ugyan kézenfekvő lehet, hogy ha nem látta senki a koccanást, akkor csak simán elhajtunk a helyszínről, de ez a lehető legrosszabb döntés! Az emberileg is kifogásolható cselekedetet például egy biztonsági, vagy térfigyelő kamera is láthatta, ami alapján könnyen beazonosíthatnak minket - így pedig nagyobb bajba is kerülhetünk. Az ügy vége akár rendőrségi eljárás, hosszabb pereskedés is lehet, ez egyik félnek sem túl jó.

Másrészt nem a saját költségeiden kell megtéríteni az okozott kárt: pont az ilyen szituációk miatt is van kötelező felelősségbizosítás. Igen, a karosszéria javítása, esetleg fényezése nem olcsó mulatság, de ha hagysz egy cetlit a neveddel és az elérhetőségeddel a kocsin, aminek nekimentél, akkor később a tulajdonossal tudjátok rendezni a dolgot a biztosítónál. Így sem neked, sem a másik autósnak nem lesz gondja a javíttatással. Nyilván, ha kárt okozol, akkor a következő évben rosszabb bónuszbesorolásba tesz a biztosítód, de ez csak kis mértékben fogja megdrágítani a köteleződet.

Ha nekimész valakinek, érdemes lefotózni a keletkezett károkat, nehogy később többet követeljenek rajtad, mint a ténylegesen szükséges javítások.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező ajánlatait és válassza ki az Önnek tetszőt online! Kgfb kalkulátor >>

Gyorsabb ügyintézés az e-kárbejelentővel
2019 május 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Gyorsabb ügyintézés az e-kárbejelentővel

Könnyebben kezelhetővé válik és átláthatóbb lesz a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) digitális alkalmazása, az e-kárbejelentő a héten megjelent új verziónak köszönhetően – közölte a biztosítók szövetsége hétfőn a távirati irodával. Több technikai változtatás mellett egyebek közt bővült az előre elkészített ikonokkal megrajzolható baleseti helyszín eszköztára.

Gyarapodott egyebek mellett az androidos és az iOS verzió új applikációjában a közlekedési táblák készlete, a különböző jelzések gyakorisági sorrend szerint vannak előrerendezve. Javult a csatolható hangfelvétel kezelése, továbbá az okoseszköz figyelmeztet a haladási irány kötelező megadására, vagy éppen a hálózati kapcsolat hiányára. Mindezek a módosítások azt szolgálják, hogy tovább lehessen csökkenteni a jelenlegi tapasztalatok szerint átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési időt – közölte a Mabisz.

A közleményben hangsúlyozzák, a biztosítótársaságok egyenletes ütemben küldik ügyfeleiknek a kitöltési folyamatot meggyorsító QR-kódokat, illetve helyezik el azokat az új szerződések megkötésekor a biztosítási dokumentumokon. Több mint 800 000 QR kód-van már az ügyfeleknél, vagyis nagyjából minden hatodik gépjármű-tulajdonos egyszerűen, akár előre is feltöltheti telefonos vagy webes alkalmazását ezekkel az adatokkal. A biztosítási szakemberek azt remélik, hogy a nyári utazási csúcsszezonban már több mint kétszázezer gépjárművezető mobiltelefonján rajta lesz a letöltött digitális kárbejelentő.

Várhatóan nyáron a digitális kárbejelentő már olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban.
Az alkalmazás és a webes felület jelenleg csak két, Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Többes baleset esetén párosával lehet kitölteni. Amennyiben a balesetben érintett másik gépjármű rendszáma ismeretlen, a rendőrségen be kell jelenteni a káreseményt, ezután a https://mabisz.hu/gepjarmu-karrendezes/ oldalon online lehet megtenni a kárbejelentést.

Forrás: magyarnemzet.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait és kösse meg kötelezőjét egyszerűen oldalunkon! Kötelező kalkulátor >>

A legdrágább húsvéti pálinka
2019 április 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

A legdrágább húsvéti pálinka

Akár ötmillió forintba is kerülhet néhány kupica húsvéti pálinka, ha annak a hatása alatt okoz valaki különösen nagy kárral járó közúti balesetet. A biztosítók ugyanis nemcsak kategorikusan kizárják a kártérítésből az ilyen vétkeseket, hanem még a másoknak okozott anyagi kárt is behajthatják rajtuk – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz cég.

Ötmillió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, egészen pontosan „a vezetői képességekre hátrányosan ható szer” hatása alatt okoz másoknak különösen nagy anyagi kárral járó közúti balesetet – figyelmeztet a húsvét kapcsán a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás (kgfb) ide vonatkozó „passzusára” is Németh Péter. A CLB Független Biztosításai Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója leszögezi, hogy nemcsak a hatóságok, hanem a biztosítók is szigorúan büntetik az ittas vezetőket: egyértelműen kizárják a kártérítésből azokat, akik túllépik az általuk megszabott 0,8 ezrelékes befolyásoltságot. Ez az állapot akár 1-2 pohár bor, vagy két üveg sör legurítása után is bekövetkezhet. Az ittasan okozott kárt a kgfb sem tolerálja, ötmillió forintig behajthatják a vétkesen azt, amit a biztosító a károsultnak kifizetett.

Vagyis az, aki ittasan okoz balesetet a cascóban, a beleset-, sőt az életbiztosításban sem bízhat, mert nincs az a jó szerződés, amely a részegekért, vagy akár csak a szalonspiccesekért, sőt, újabban a kábítószer hatása alatt állókért helytállna. Őket semmi nem védi. Ezt a kockázatot a legjobb húsvéti pálinka sem éri meg – összegzi Németh. A CLB szakértője a tapasztalatok alapján figyelmeztet: egy késő estébe, éjszakába nyúló italozás nyomát még húsvétkor sem lehet 4-5 óra alvással eltüntetni a szervezetből, ezért, ha valaki így okoz balesetet, a szonda még mindig alkoholos állapotot fog mutatni.

CLB TIPP: Kösse meg kötelező biztosítását online, kényelmesen oldalunkon: Kötelező kalkulátor >>

Biztosítási alkuszok: csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kgfb-t
2019 április 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Biztosítási alkuszok: csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kgfb-t

Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Az alkuszok szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A szövetség közleménye szerint a tulajdonosok jelentős része jóhiszeműen mulaszt, feltételezve, hogy csak a rendszámmal ellátott járművek esetében kötelező kgfb-t kötni. Azonban a kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Ezekre rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, a biztosítás meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét - olvasható a közleményben.

Idézik Cselovszki Zsoltot, az FBAMSZ elnökségi tagját, aki elmondta: "szerencsére a robogók esetében az elmulasztott kötelező későbbi megkötése nem jár visszamenőleges kötelezettségekkel, nem kell fedezetlenségi díjat sem fizetni, mint a gépkocsik vagy a motorok esetében. Igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással, ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem nyújt fedezetet - magyarázta Cselovszki Zsolt.

A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. A jegybank legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 424 ezer forint, míg a 13-35 kW közötti kategóriában 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós összeget is, a biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a Mabisz kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón - olvasható a közleményben.
(MTI)

Forrás: webradio.hu

Hasonlítsa össze a biztosítók kgfb ajánlatait, és kösse meg biztosítását néhány kattintással! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Szombattól változás a zöld kártyánál és a kgfb-nél
2019 április 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Szombattól változás a zöld kártyánál és a kgfb-nél

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) igazolást szombattól akár elektronikusan is elküldheti a biztosító vagy az alkusz az üzembentartónak. Ugyanez vonatkozik a zöld kártyára is, de azt zöld papírra kell kinyomtatni otthon.

A pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendeletében módosította a gépjármű-felelősségbiztosítási fedezetének fennállását tanúsító igazolóeszközökre vonatkozó szabályokról szóló 2009-es rendeletet.

A szombaton hatályba lépő szabály szerint a biztosító - vagy az alkusz - nem csak papír alapon küldheti meg az üzembentartónak a biztosítás meglétéről szóló igazolást, hanem elektronikusan is megteheti azt. Erről azonban meg kell állapodni az ügyféllel.

A zöldkártya igazolás is megküldhető elektronikusan, de ilyenkor a biztosító vagy az alkusz felhívja az üzemben tartó figyelmét arra, hogy a zöldkártya kizárólag zöld papírra nyomtatva alkalmas a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) fedezet meglétének igazolására. Az üzembentartó kérésére a biztosító a zöldkártyát az elektronikus út mellett papír alapon is díjmentesen rendelkezésére bocsátja - áll a rendeletben.

forrás: napi.hu

Hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait és kösse meg kötelezőjét egyszerűen oldalunkon! KGFB KALKULÁTOR >>

Oldalak