2016.10.14

Kiderültek az építkezési felelősségbiztosítást szabályozó kormányrendelet részletei

Az építési törvény júliusi módosítása szerint szeptember elsejétől kötelező felelősségbiztosítással lehet csak vállalkozni a 300 négyzetméteresnél kisebb, egyszerű bejelentéssel érintett családi ház tervezésére és kivitelezésére. A felelősségbiztosítás kereteit egy kormányrendelet lenne hivatott részletezni, ám erre az építési piac hónapok óta hiába vár, noha a Napi.hu birtokába jutott előterjesztés információink szerint már jó ideje a Miniszterelnökségen hever.

Az egyelőre jókora késésben lévő, jelenleg is a Miniszterelnökségen veszteglő tervezet szerint a kivitelezői szerződésben szereplő felelősségbiztosítás nélkül az építési munkaterület nem adható át a fővállalkozó kivitelezőnek, az építési napló nem nyitható meg és a kivitelezés nem kezdhető meg. Mindez azokra a beruházásokra vonatkozik, amelyek kivitelezési szerződését 2016. szeptember 1-jét követően kötötték meg, az elektronikus építési főnapló megnyitására pedig 2016. október 1-je után került sor, az építési napló megnyitása október 16. után történik.

A felelősségbiztosításnak a tervező esetében fedezet kell nyújtania:

  1. 50 millió forint beruházási költségkeretig biztosítási eseményenként legalább 2 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen legalább 6 millió forintig
  2. az 50-100 millió forintos beruházásoknál legalább 5 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 15 millió forintig;
  3. 100 millió forint feletti beruházási költségkeret esetén legalább 10 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 30 millió forintig nyújt fedezetet.

Minden egyéb esetben pedig:

  1. 50 millió forint beruházási költségkeretig biztosítási eseményenként legalább 10 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen legalább 30 millió forintig
  2. 50-100 millió forintos beruházásnál legalább 20 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 60 millió forintig
  3. 100 millió forint feletti beruházás esetén legalább 30 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 90 millió forintig kell fedezetet biztosítania.

A kötelező felelősségbiztosítás a szerződés hatálya alatt okozott és legkésőbb a szerződés megszűnését követő 3 éven belül bekövetkezett biztosítási eseménynek minősülő károkra kell fedezetet nyújtania.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Kérjen ajánlatot cége számára oldalunkon! Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>
 

Csúcson az életbiztosítási tartalékok
2018 augusztus 08.
Kategória:
Életbiztosítás

Csúcson az életbiztosítási tartalékok

Rekordmennyiségű magyar államkötvény van a biztosítók portfólióiban, amelyekben a külföldi befektetési alapok állománya is rohamosan növekszik.

Az első negyedéves visszaesés után a második negyedévben már nőtt az élet­biztosítások tartaléka, s június végén 1933 milliárd forintos új rekordon állt a Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint.

A befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosításokban 1260 milliárd forint volt, ez 22 milliárddal több az első negyedévinél, s megközelíti a tavaly év végi rekordot.
A hagyományos életbiztosításokban lévő megtakarítás bő 6 milliárd forinttal 672,8 milliárd forintra hízott. A növekedésben nemcsak a befizetések és az árfolyamhatások játszhattak szerepet, hanem az is, hogy egyre több a jövedelemadó-kedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítás, a visszaigényelt közterhek döntő részét pedig a második negyedévben írják jóvá az ügyfelek számláin.

A nem életbiztosítások tartalékai is nőttek a második negyedévben, körülbelül 8 milliárd forinttal 548,9 milliárdra, ez szintén történelmi rekord.
Hosszú éveken át a nem életbiztosítási tartalékok hagyományosan az első negyedév végén tetőztek, sokan fizették be ugyanis az éves biztosítási díjukat az esztendő első hónapjaiban. Egyre több azonban az olyan biztosítás, amelynek az évfordulója nem január 1. – 2010 óta például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoké is az év bármely napjára eshet –, így a díjbevételek is egyenletesebben folynak be a biztosítókhoz.

Az összesen 2856,8 milliárd forintos forrásuk több mint kétharmadát belföldi eszközökben tartják a piaci szereplők, ezen belül a magyar állampapírok volumene a legnagyobb. Június végén 1161,3 milliárd forintnyi államkötvény volt a biztosítók portfólióiban, ez történelmi rekordnak számít, mellette 77,2 milliárd forintnyi kincstárjegyet is felhalmoztak. A többi kötvény- és jelzáloglevél-állományt folyamatosan építik le,

kevesebb mint 115 milliárd forintot tartanak nem az állam által kibocsátott hazai hitelpapírban, ami tízéves mélypontot jelent.
A hazai részvények mennyisége kisebb mértékben nőtt, a befektetési jegyeké viszont csökkent, s ismét 500 milliárd forint alá került. Bankbetétben 135,8 milliárd forintot tartottak a fél év végén a biztosítók (ez nagyjából átlagos összegnek számított az elmúlt években). Egyéb pénzügyi eszközökbe 192 milliárd, nem pénzügyi eszközökbe pedig csaknem 56 milliárd forintot fektettek be a piaci szereplők.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze az életbiztosítási ajánlatokat weboldalunkon! Életbiztosítás kalkulátor >>

Van védelem késésre és poggyászkárra
2018 augusztus 06.
Kategória:
Utasbiztosítás

Van védelem késésre és poggyászkárra

Hiába tűnik rendezettnek a légicégek kártérítési­ felelőssége, sokszor nagy sikerdíjért dolgozó jogi irodák kellenek ahhoz, hogy kivasalják a – főleg fapados – társaságokból a jogszerűen járó kártérítést.

Az elmúlt hetekben számos cikk foglalkozott a Ryanair és a Wizz Air utasainak eseteivel, amikor a légitársaság nem szállította el az utasok egy részének csomagjait. Ezzel kapcsolatban sokan jelezték: a légiutasok jogait szabályozó montreali egyezmény, illetve a 261/2004-es európai rendelet értelmében mind a járatkésésekért, mind a poggyászkésésért kártérítés jár. Ugyanakkor – tették hozzá a tapasztaltak – a fenti szabályoknak az érintett légitársaságokkal szemben csak rendkívül lassan, sokadik körben tudnak érvényt szerezni a mezei utasok. Aligha véletlen, hogy emiatt mára már

"Magyarországon is számos ügyvédi iroda hirdeti magát úgy, hogy átvállalja az ügyféltől a kártérítés intézését, ennek ára azonban a megítélt összeg 20-40 százaléka. Fontos látni, hogy ezek az irodák csak az egyértelmű eseteket vállalják be, amikor jól dokumentált például a járat késése, egyértelmű a jogi helyzet (és a kártérítés mértéke)."

De a járat csúszása miatt bekövetkező veszteségek – elmaradt üzleti szerződés, vagy akár csak egy drágább koncert-, meccsjegy ára, vagy a poggyászkésés miatt szükségszerűen újravett menyasszonyi ruha – költségeinek megtérítéséért ezek az irodák jó eséllyel nem szállnak harcba. Ilyen esetekben a jogvédelmi biztosítás segíthet.

A sima ügyeket ugyanakkor nem feltétlenül kell drága irodákkal intéztetni. Mint azt Lengyel Márk, a Generali csoporthoz tartozó Euró­pai Utazási Biztosító Zrt. (EUB) elnök-vezérigazgatója elmondta, a légi utakhoz ajánlott prémium-utasbiztosításaik egy részében megtalálható az Air Assistance szolgáltatás, amely poggyászkésésnél auto­­ma­tikusan megtéríti az utasnak a jogszabályokban megfogalmazott kár teljes mértékét, majd ezt követően a biztosító ráterheli (regresszálja) a kárt a légitársaságra. A Magyar Posta Biztosító minden utasbiztosítási termékéhez elérhető kiegészítő biztosításként kínálja ezt a szolgáltatást – tájékoztatott Pandurics Anett elnök-vezérigazgató.

"Ha a repülő legalább három órát késik, a járatot előzetes értesítés nélkül törlik vagy visszautasítják a beszállást, akkor a repülőút távolságától függően térít a biztosító, függetlenül attól, hogy a repülőjegyét milyen áron vásárolta az ügyfél. Kivétel ez alól, ha a légi fuvarozó minden ésszerű intézkedést megtett a késedelem vagy járattörlés elkerülése érdekében."

A magasabb szolgáltatási szintű utasbiztosításoknál poggyászkésés esetén további költségtérítés is jár – ezeket Lengyel Márk tájékoztatása szerint az EUB attól függetlenül kifizeti, hogy hasonló térítést (rendkívüli ruhapótlás, tisztálkodószerek) az utas a légitársaságtól is követelhet. Elvárás azonban, hogy a beszerzésekről valóban legyen számla – hangsúlyozta a szakember. Szabó Tamás, az Union Biztosító utasbiztosítási üzletágvezetője szerint náluk nem lehet duplán keresni ilyen esetben, hiszen a vagyonbiztosításoknál fennáll a káron gazdagodás tilalma, így ők az utasok ilyen költségeinek csak azt a részét fedezik a limit erejéig, amelyet a légitársaság nem fizetett meg.

"Az utasbiztosítások nem terjednek ki azokra a károkra, amikor az utas a járat törlése vagy a csatlakozás lekésése miatt nem tudja az előre kifizetett szállást igénybe venni."

Ennek költségét önálló út esetén legfeljebb akkor fizeti vissza a biztosító, ha az ügyfél egyéni sztornóbiztosítást kötött – ami nem jellemző. Abban az esetben viszont, ha szervezett útról van szó, az utazási irodák csomagajánlatához tartozik az út, ezért már jótállhat az iroda biztosítói partnere.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze az utasbiztosítás ajánlatokat weboldalunkon! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Görögországba utazók: kell-e extra biztosítást kötni?
2018 július 30.
Kategória:
Utasbiztosítás

Görögországba utazók: kell-e extra biztosítást kötni?

A Görögországba készülő turistáknak nem kell extra utasbiztosítást kötniük az erdőtüzek miatt, sok más esetben azonban vagy feláras az utasbiztosítás vagy nem is lehetséges kötni – írja az infostart.hu Lambert Gáborral, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetőjével az Inforádióban készített interjú nyomán.

A biztosítás lényege, hogy előre nem látható, váratlan helyzetekre vonatkozik, éppen ezért ilyen esetekben ugyanúgy érvényes az utasbiztosítás azon a feltételrendszeren és fedezetrendszeren belül, amit a szerződés tartalmaz – hangsúlyozza írásában a portál.

Ha valaki olyan helyre utazik ahol erdőtűz tombol, vagy árvíz fenyeget, kérhet ajánlatot biztosítóktól, de nem biztos, hogy fog kapni biztosítást, vagy ha igen, akkor drágán – magyarázta Lambert Gábor. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte a mostani görögországi erdőtűz nem tartozik ebbe a kategóriába, hiszen sikerült megállítani a tűz terjedését. Egy esetleges későbbi erdőtűz is előre nem látható, váratlan eseménynek minősül, tehát annak kárát fedezi a biztosítás.

Azokra a helyekre, amelyeket a Külügyminisztérium nem ajánl, mert veszélyesnek minősülnek – mondjuk terrorveszély miatt – általában nem érvényes az utasbiztosítás. Speciális esetekben elképzelhető, hogy lehet biztosító találni, amely hajlandó vállalni a kockázatot, de ezt előzetesen tisztázni kell, általában nem fér bele az általános keretekbe – ecsetelte Lambert Gábor.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Konzuli Szolgálat honlapján folyamatosan elérhetővé teszi az utazásra nem ajánlott térségek piros és sárga kategóriába sorolt országait.

Forrás: adozona.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze az utasbiztosítás ajánlatokat weboldalunkon! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Autósok, figyelem: így változik végül a kötelező biztosítás adója
2018 július 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás

Autósok, figyelem: így változik végül a kötelező biztosítás adója

A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a kgfb-hez kapcsolódó adózás. Megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A biztosítási adót az eddigiekkel ellentétben nem a díjon felül, hanem - egyéb adóvonzataival együtt - a díj részeként kell megfizetni. Nem változik, hogy a kgfb-hez kapcsolódó adóeljárási feladatokat a jövőben is a biztosítók látják el. A változás, amely 2019. folyamán lépcsőzetesen, a szerződések évfordulójától lép majd hatályba, az autósok szempontjából adósemleges, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A biztosítási adó törvény (Btv) pénteken elfogadott módosítása értelmében kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szolgáltatás nyújtása esetén a biztosítási adó mértéke a jövőben az adóalap 23 százaléka lesz. Mértéke ugyanakkor limitált: a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű lehet. Ezzel párhuzamosan megszűnik az eddig fizetett, 30 százalékos baleseti adó.

A folyamatban lévő szerződéseket a törvény nem érinti, a változás csak január elsejétől esedékes, és a már meglévő biztosítási szerződésekre csak az évfordulót követően alkalmazandó. Aki tehát mondjuk, idén december 30-án vásárolna gépjárművet és kötné meg aznap a kgfb-t, az jövőre egész évben az eddig érvényben lévő szabályok szerint fizetné az adót. Akinek viszont 2019. január elsejével, vagy azt követően lejár a szerződése, már csak az új rendelkezéseknek megfelelően tud újrakötni vagy átszerződni másik biztosítóhoz.

A biztosítási adót, adóvonzataival együtt a kgfb-díjakban kell megfizetni. Az eredeti javaslathoz képest a nagyobb gépjárművek tulajdonosai számára viszont kedvező változás, hogy az adó mértéke nem haladhatja meg a napi 83 forintot. A kieső baleseti adó helyébe lépő biztosítási adó a törvény indoklása szerint a költségvetés szempontjából adósemleges, nem jár sem bevételi többlettel, de nem is esik el forrásoktól a büdzsé.

A MABISZ arra számít, hogy az egyéb feltételek változatlansága (például egyénileg a bonus-malus díj vagy ágazati szinten a kárhányad) esetén az autósok terhei alapvetően nem változnak. Ugyanakkor társaságonként eltérő hatással lehet a kárhányadra az alkatrész- és szervízdíjak, valamint a munkaerőköltségek további emelkedése.

Tavaly őszi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió magyarországi gépjármű közül 98,2 százalék rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A több mint 86 ezer, kgfb-nélküli gépjármű tulajdonosa azt kockáztatja, hogy a díjjal nem fedezett időszakra - a törvény rendelkezései szerint - fedezetlenségi díjat kell fizetni. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig a MABISZ-nál vezetett Kártalanítási Számla megfizeti, de azt vissza kell követelnie a károkozótól. A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében - a gépjárművek teljesítményétől függően - 300-800 forint naponta. Nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében pedig a napi 2100-2600 forintot is elérheti.

Forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze weboldalunkon a kötelező biztosításokat! KGFB kalkulátor >>

A betörők is igazodnak a szezonhoz
2018 július 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A betörők is igazodnak a szezonhoz

Egy-egy népszerű nyaralóhely frekventált területein az ingatlan négyzetméterárak már vetekszenek a fővárosi új beruházások áraival. A tavaszi-nyári időszak azonban nem csak a nyaralások időszaka, hanem a kárbejelentéseké is. Nem árt tehát a nyaralók esetében is a megfelelő biztosítási védelemről gondoskodni – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Ingatlanpiaci elemzések alapján a Balaton északi partján lévő településeken a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára idén tavasszal 315 ezer forint volt, ez több mint 20 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten. A déli parton lévő ingatlanok ára átlagosan 16 százalékkal, 280 ezer forintra emelkedett egy év alatt. Az élénkülő kereslet az ország többi régióját sem kerülte el. A nyaralók forgalmi értékével párhuzamosan, a szakipari munkák illetve az építőanyagok árának növekedése miatt, megnőtt az újjáépítési értékük is. Mivel a biztosítási szerződés általában ez utóbbit veszi alapul, így érdemes felülvizsgálni a már meglévő ingatlan biztosításunkat, illetve új nyaraló vásárlás esetén erre tekintettel megválasztani a biztosítási fedezetet.

A tavaszi és a nyári időszak ugyanis nem csak a nyaralóvásárlások időszaka, hanem a kárbejelentéseké is. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) webes térinformatikai alkalmazásából például kiderül, hogy Somogy megye Siófoki járásában 2010 és 2017 között minden évben a nyári hónapokban tetőzött a lakásbetörések száma, átlagosan havi 60 esettel. Ezzel szemben a megyeszékhelyen, Kaposváron nem nyáron, hanem novemberben és decemberben. Vagyis a szezonalitás jól kimutatható az üdülőövezetekben.

Ugyanakkor a biztosítók adatai szerint a betörések okozta károk nem érik el az összes kárbejelentés tíz százalékát sem. Sokkal inkább jellemzőek a téli fagy, illetve a nyári viharszezon okozta károk. Míg például az állandóan lakott ingatlanoknál a káresetek mindössze 30-40 százaléka származik vízkárból, addig a nyaralók tekintetében ez az arány már a 90 százalékot is megközelíti, köszönhetően főként a nem megfelelő téliesítésnek.

Egy nyaraló esetében ugyanis a tulajdonos csak adott időszakokban használja az ingatlant, ami az év fennmaradó részében üresen áll, ezért a károk észlelése és mérséklése jellemzően később történhet csak meg. Ezt nevezzük lakatlansági kockázatnak, amelyből adódóan a tulajdonos csak később veszi észre, ha kár keletkezik a lakásában. A biztosítók a lakásbiztosításokhoz hasonló fedezetet kínálnak a nyaralókra (a nem állandóan lakott ingatlanokra) is. Figyelembe véve azonban ezen ingatlanok jellemzőit, ezek a biztosítások szolgáltatásaikban, illetve díjszabásukban eltérhetnek a sztenderd lakásbiztosításokétól. A biztosítás megkötése előtt így érdemes több ajánlatot is áttekinteni, de éves szinten néhány tízezer forintért már egy megfelelő alapvédelemhez juthatunk.

Fontos, hogy betöréses lopás esetén nyújtott kártérítés függ a kialakított vagyonvédelemtől. Egyes biztosítók a megfelelő védelmi eszközök meglétét (pl: biztonsági rács, riasztó távfelügyelettel stb.) a nyaralók esetében szigorúbban veszik. De érdemes arra is odafigyelni, hogy a nyaralóban, még ha csak időszakosan is, tárolunk-e nagyobb értékeket, például fényképezőgépet, számítógépet, kerékpárt, és ajánlott ennek megfelelően kialakítani az ingatlanunk biztosítását.

Forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Válasszon megfelelő biztosítást nyaralójának, lakásának is! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

A lakosság alig egyötödének van balesetbiztosítása
2018 július 16.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

A lakosság alig egyötödének van balesetbiztosítása

Miközben a külföldi utazásokra készülve az utazók mintegy 50 százaléka köt utasbiztosítást, a "hétköznapok biztonságát" nézve a lakosság kevesebb mint 20 százalékát védi valamilyen balesetbiztosítás az Union Biztosító adatai alapján.

A cég közleményében kitért arra: a balesetek zöme a háztartásokban következik be, az Union Biztosító balesetbiztosítási térítéseinek közel kétharmadát tavaly is ilyen esetekre fizette ki. A KSH adatai alapján míg közlekedési balesetben 2017-ben 625-en vesztették életüket, addig a háztartási balesetek több mint 1700 ember halálát okozták Magyarországon.

Jelezték: a balesetbiztosítási konstrukciók általában a világ minden országára érvényesek, ezzel ugyan nem váltják ki az ellátáshoz kapcsolódó költségeket térítő utasbiztosításokat, ám a szerződésben megadott összeg erejéig megbízható fedezetet teremtenek a kapcsolódó kiadásokra. Balesetbiztosítás a biztosító szerint akkor nyújt megfelelő védelmet, ha a haláleseti vagy rokkantsági térítés eléri a 10 millió forintot. Ilyen mértékű védelem már havi 2 ezer forint díj ellenében is elérhető.

Kitértek arra: a kiegészítő balesetbiztosítási csomagok térítési összegei általában meg sem közelítik a 10 millió forintot, ezért mindenképpen célszerű önálló balesetbiztosításban gondolkodni.
Rámutattak: minden balesetbiztosítás tartalmaz kizárásokat, így például az alkoholos befolyásoltság mellett a gondatlanság is kizáró tényező. A nyári időszakban erre jellemző példa a napon történő leégés vagy a tiltott helyen való fürdés.

Az Union közleménye szerint általában kizáró tényező az extrém sport folytatása során bekövetkező baleset, ám egyre több balesetbiztosítás kiterjeszthető olyan tevékenységekre is, mint a vadvizi evezés, hegy- és sziklamászás, bungee jumping vagy az ejtőernyőzés.

A balesetbiztosítások jellemzően éves időszakra köthetők, ám egyes biztosítók már bevezettek olyan rövidebb, határozott időre szóló csomagokat is, amelyek néhány száz forintos napidíj mellett egy adott esemény, fesztivál vagy nyaralás időszakára kínálnak biztosítást.

Idén április 1-jével Union Biztosító néven egyesült a Vienna Insurance Group három biztosítótársasága: az Union Biztosító, az Erste Biztosító és a Vienna Life Biztosító. A három cég összesített díjbevétele 2017-ben elérte a 76,4 milliárd forintot, adózott eredményük pedig 1,64 milliárd forintot tett ki.

Forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a balesetbiztosítátsokat! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Amikor rossz a jó döntések marketingje
2018 július 16.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Amikor rossz a jó döntések marketingje

Az adótörvények keretében a parlament elé került az első törvénymódosítás, amelyet – mondhatnánk, ha szerénytelenek lennénk – a Világgazdaság kezdeményezett. Február elején először lapunk hasábjain írtunk arról, hogy a pénzügyi rezsicsökkentés jegyében az állam elgondolkodhatna azon, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokhoz (kgfb) kapcsolt baleseti adó kiugróan magas, 30 százalékos mértékét csökkentse, hiszen a biztosítási díjak emelkedése miatt még így is „pénzénél van”.

A kgfb-k után az állam adóbevétele 2017-ben már 45,6 milliárd forintra rúgott, s ha az idei első negyedévi 11,7 százalékos díjbevétel-bővüléssel számoljuk a 2018-as bevételi várakozásokat, akkor azt mondhatjuk, hogy

a 152 milliárd forintról akár 170 milliárd forint fölé jutó kgfb-díjbevétellel számolva az állam idén már 51 milliárd forintot tehet zsebbe az autósok által amúgy is puszta adónak érzett kgfb-ből.

Ez pedig azt jelenti, hogy az állam adóbevétele megduplázódott a baleseti adó 2013-as bevetése óta, hiszen az akkori bevétel nem érte el a 25 milliárd forintot.

Az előterjesztés szerint az adó 30 százalékról – ha a gazdasági bizottság módosító javaslatát fogadja el a parlament – 23 százalékra módosul. Az első becslések szerint még akkor is bőven 30 milliárd forint felett lesz az adóbevétel, ha néhány módosítás miatt nem is lesz egységes a törvény – a tehergépjárművekre más díjtétel (adósapka) vonatkozik majd. Fontos változás, hogy míg eddig a díjon felül külön tételként számították fel a 30 százalékos adót, a jövőben – hasonlóan a casco és a lakásbiztosítások adójához – a kgfb-biztosítások díjában kerül majd felszámításra a kisebb adó.

A hír kedvező, de már most borítékolhatóan rengeteg vita és félreértés övezi majd az átalakítást.

Merthogy Magyarországon vagyunk, ahol – ezt többször leírtuk már – a biztosítók egymás közti esztelen versenye miatt a kgfb olyan szenzitív téma lett, hogy az átlag magyar felháborodik, és azonnal új biztosítót keres, ha biztosításának éves díja három korsó sör árával megemelkedik – miközben a magyar kgfb-átlagdíjak még mindig töredékei nemcsak a nyugat-európai, de a környező országok díjainak is. Ezért fogadta tehát egyből méltatlankodás a sajtóban azt a hírt, hogy az adócsökkentés nem automatikusan január 1-jén lép életbe, hanem a biztosítói évfordulóhoz alkalmazkodva vezetik be. „Mégis drága marad a kötelező!!!” – olvashattuk a kommenteket. Pedig csak észszerűségről van szó: a biztosítás év közbeni átárazása igen komoly IT-fejlesztésekbe került volna, ráadásul az ügyfelek számára az az érdekes helyzet állt volna elő, hogy a 2019-be belenyúló s már befizetett baleseti adót közvetlenül – vagy legalább a biztosítókon keresztül – az államtól kellett volna visszakövetelniük. Vélhetően az államigazgatás is ráébredhetett, hogy nem éri meg ilyen tételekért csuklóztatni a NAV-ot. Vagyis egy minden szempontból észszerű változtatás kapott kritikát.

Az új, csökkentett adómértékkel tehát először a 2019. január 1-jétől, s így a korábbi klasszikus „kampányidőszakban” váltók ismerkedhetnek meg, s már most borítékolható, hogy óriási lesz a felháborodás.

Merthogy a nagy biztosítói összehasonlító oldalak bizony nettó díjas listákat mutatnak az ügyfélnek, s csak az apró betűs rész a hozzákapcsolt adómértéket. Jövőre azonban nem lehet bontani, így maga az összehasonlítás bruttó (azaz adóval növelt mértékű) díjat fog mutatni, s az a felületes ügyfél, aki arra emlékszik majd, hogy tavaly 30 ezer forint (+30 százalék adó) volt az éves díja, most azon rökönyödik majd meg, hogy a díjszámláló 36 600 forintot mutat. Ne legyen igazam, de jönnek majd a hírek: „Hihetetlen mértékben drágult a kgfb”…

A következő háború a biztosítók „brutálisan” megugró díjbevétele miatt alakul majd ki. Merthogy a biztosítók teljes díjbevételének jelentékeny részét, közel 10 százalékát teszi ki a kgfb-üzletág által szállított összeg. A biztosítási adó beépülésével tehát a szektor díjbevétel-bővülése a hüvelykujjszabály szerint mintegy 2 százalékos pluszt ad majd a szektornak, amelynek teljesítményét még ma is a díjbevétellel mérjük. És ennek kapcsán jön a következő érdekesség: a bruttó díjakkal a piaci pozíciókat is alaposan átrajzolja majd az egyébként nem a biztosítók zsebét gazdagító adó. Miközben az eredeti elképzelések értékelése kapcsán sokan arról beszéltek, hogy a „kgfb-nehéz”, minimális IT-háttérrel működő kisbiztosítók létét megpecsételheti az új kgfb-adó naptári évhez kötött bevezetése, a korrigált megoldással ezek a társaságok a díjba bevett 20 százalékos adóval – elsősorban a nem életágban – számottevő piaci részesedést fognak szerezni. (Persze ez csak a díjbevétel-mutatóban látszik majd – ám ma még mindig ez a fő értékmérője a biztosítási piacnak.)

Forrás: www.vg.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a kötelező biztosítátsokat! KGFB kalkulátor >>

Sokba fájhat, ha külföldön ér minket baleset
2018 július 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Sokba fájhat, ha külföldön ér minket baleset

Biztosítás híján százezrekbe, milliókba kerülhet a kórházi ellátásunk külföldön.

A biztosításnál csupán egy dolog kerül többe: annak hiánya – szokták mondogatni azoknak, akik az ilyesfajta garanciákon szeretnének spórolni, legyen szó lakásról, autóról, utazásról. Különösen igaz ez akkor, ha külföldön vakációzunk, és ott ér minket valamilyen káresemény vagy baleset – derül ki összeállításunkból.

A Nyíregyházán élő M. János Vespa robogóval járja Európát több évtizede. Kedvenc járművével felkereste már többek között Prágát, Krakkót, Párizst, de eljutott a robogóval Szicíliába és a Balkán-félszigetre is a szintén „vespás” barátaival együtt. Alaposan felkészül a külföldi utakra, s mivel bármi történhet ezeken a hosszú utazásokon, biztosítást is köt mindig – mint az egyik útján kiderült, nagy szerencséjére.

– Nálam a biztosítás megkötése alapvető dolog, nem is lehet vita tárgya, hiszen bármilyen véletlen baleset is nagyon sokba kerülhetne. Egyszer Párizsból jöttem haza Svájcot érintve. Szakadó esőben rámentem az útszegélyként lerakott gránitlapra és elcsúsztam. Nem volt nagy borulás, azonban szerencsétlenségemre a motor rám esett és több helyen eltört a lábam – elevenítette fel a történetet a Vespák nagy szerelmese. – Jött a mentő, modern, jól felszerelt kórházba kerültem profi személyzettel, de jött a gazdasági vezető is, akit leginkább az érdekelt, hogy mit fogok ott helyben kifizetni a gondozásomért, az ellátásomért. Mivel tudtam hivatkozni a biztosításomra, végül nem fizettem semmit. Ha nincs biztosításom, több százezer forintba került volna a kezelésem, hiszen hat napot töltöttem a svájci kórházban, utána pedig betegszállító járművel hoztak haza. Csak az került volna átszámítva 195 ezer forintba, hogy a baleset helyszínéről a mentő elvitt a kórházba…

A második üveg infúzió

– Amikor a második üveg infúzió csöpögött a karomba, nem volt kérdés: megérte előre megtenni a szükséges óvintézkedéseket – fújta le a sivatagi port a régi emlékeiről hűséges előfizetőnk. Annak ellenére beütött a baj, hogy megfogadta a tapasztaltabb barátai tanácsát: egyiptomi nyaralása alatt nem ivott csapvizet, fogat is csak ásványvízzel mosott, és rendszeresen fogyasztotta a fertőtlenítésre szánt „jóféle hazait” – vagyis a pálinkát.

Szerződést kért az orvos

– A brutális diarrhea (hasmenés – a szerk.) ledöntött a lábamról, és a szálloda rendelőjében kötöttem ki. A profi és udvarias alexandriai orvos a diagnózis felállítása után elkérte a biztosítási szerződésemet, s miközben bekötötte az infúziót és felírta a gyógyszereket, felvette a kapcsolatot a biztosítótársasággal. A cég képviselője telefonon kért megerősítést tőlem a vizsgálat elvégzéséről és a receptekről, ezután már csak annyi maradt, hogy kedélyesen elbeszélgessünk a fiatal dokival. Ugyanis az időközben bekopogó orvos kollégájával együtt járt már Magyarországon, és szívesen meséltek élményeikről. Barátsággal váltunk el, de ha nem gondolkodom előre, ez a röpke „ismerkedés” sokba fájt volna – zárta olvasónk a klasszikus „minden jó, ha a vége jó” történetet.
KM

Miben segíthet a konzuli szolgálat?

A közelmúltban végrehajtott terrortámadások azok körében is felértékelték a konzuli védelem szolgáltatásait, akik nem a harmadik világ veszélyes országaiba, hanem csak Európa valamelyik nagyvárosába utaznak el pihenni vagy dolgozni. Még mindig kevesen tudják, hogy minden külföldre utazó magyar állampolgár kitölthet egy űrlapot, amelynek köszönhetően baj esetén ő és a hozzátartozói is elérhetőek lesznek. A konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon rendszeresen frissített információk olvashatók a célország beutazási, ott-tartózkodási és munkavállalási szabályairól, valamint az egészségügyi és a biztonsági helyzetről. Magyarország a külföldön bajba jutott magyar állampolgárok részére a Konzuli Szolgálat útján biztosít védelmet. A konzuli védelem formáját, módját és terjedelmét az igény megalapozottságának, az igénylő rászorultságának és az adott külföldi állam viszonyainak mérlegelésével a konzul határozza meg. A bajba jutott magyar állampolgár konzuli védelmét soron kívüli intézkedést igénylő esetben bármely uniós tagállam képviselete ellátja abban a külföldi államban, ahol nincs elérhető távolságban magyar képviselet.

A konzuli szolgálat az alábbi esetekben segíthet:

– A hazatéréshez ideiglenes útlevelet állíthat ki az elveszett, ellopott, megrongálódott vagy lejárt úti okmány helyett

– Tanácsadással közreműködik hazatérés megszervezésében

– Utólagos visszafizetés és díjfizetés ellenében hazatérési kölcsönt nyújthat, ha az állampolgár magáról saját vagy más forrásból gondoskodni nem tud, önhibája kizárható és a kölcsön nyújtása további súlyos érdeksérelemtől óvja meg

– Egészségügyi vészhelyzetben (súlyos és tömeges megbetegedés) tájékoztat a helyi orvosok, kórházak elérhetőségéről, közreműködik az esetleg szükséges és orvosilag igényelt, illetve lehetséges hazaszállítás megszervezésében

– Válsághelyzetben tájékoztatást ad és szükség esetén segítséget nyújt a hazatéréshez, illetve az evakuálás megszervezéséhez

– Őrizetbe vétele, letartóztatása esetén – ha erről tudomást szerez – tisztázza ennek okát és jogi megítélését, figyelemmel kíséri fogva tartásának körülményeit

– Kérésre értesíti hozzátartozót, szükség esetén segíteni képes ismerőst

– Tájékoztatást ad az adott országban elérhető helyi tolmácsokról és ügyvédekről

– Külföldi haláleset esetén értesíti az elhunyt eltemetésére kötelezett hozzátartozót és tájékoztatja az eltemetéshez vagy a holttest hazaszállításához szükséges intézkedésekről

Forrás: www.szon.hu

CLB TIPP: Ha külföldre utazik, mindig kössön utasbiztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás nélkül utazik nyaralni a legtöbb gyerek
2018 július 05.
Kategória:
Utasbiztosítás, Általános

Biztosítás nélkül utazik nyaralni a legtöbb gyerek

Komoly kiadásokkal is járhat, ha baleset ér egy gyereket, főleg, ha külföldön. Ennek ellenére csak kevesen kötnek biztosítást. Az ingyenes tanulóbiztosítás csak jelképes öszeget fizet baj esetén, és ma már a közlekedési társaságok sem biztosítják az utasokat.

A 2016-os statisztikai adatok alapján 30 ezer gyermek szorult kórházi felvételre, 470 ezren pedig ambuláns ellátásra baleseti okok miatt. A gyermekbalesetek fele-kétharmada a nyári hónapokban, a szünidő alatt következik be - hangzott el azon a szerdai sajtótájékoztatón, ahol három nagy biztosítótársaság hívta fel a figyelmet arra: a gyermekek biztosítását külföldi utazások alkalmával éppúgy elhanyagolják a szülők, mint a belföldi táboroztatásokon. Sok felnőttet megtéveszt az, hogy a bankkártyájához biztosítás is kapcsolódik, ám a gyermekek nem rendelkeznek ilyen plasztikkal.

A tájékoztatón résztvevő Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a felmérések szerint az összes kifizetett táppénz negyede gyermekgondozáshoz kapcsolódik, azaz az emberek azért kénytelenek kimaradni a munkából, hogy otthon maradjanak beteg gyerekükkel, és ez kiesést jelent a családi bevételből is. Az állam szerinte az alapokat biztosítja, az ingyenes tanulóbiztosítás, illetve a babakötvény révén. Arra a kérdésre pedig, hogy az állam miért nem emeli a tanulóbiztosítás 2003-tól változatlan – egyébként a diákoknak ingyenes – kártérítési összegét, az államtitkár lényegében azt mondta, hogy nem jut több. A tanulóbiztosítás csonttörésre például mindössze 3 ezer forintot fizet kártérítés gyanánt. Ezenkívül csak baleseti halálra (300 ezer forintot) vagy balesetből eredő maradandó egészségkárosodás esetén ( 3 ezer és 300 ezer forint között) térítenek, mást nem.

Lehel Gábor, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet: bár az utasbiztosítások díjbevétele az elmúlt év során közel 17 százalékkal, 12,5 milliárd forintra emelkedett, ez az összeg eltörpül amellett a 742 milliárd forint mellett, amit tavaly elköltöttek honfitársaink külföldön.

Az utazóknak csak 45-50 százaléka köt utasbiztosítást. Pandurics Anett, a Posta Biztosító elnök-vezérigazgatója erről a Népszavának azt mondta: értesültek róla, hogy évekkel ezelőtt az utasok tájékoztatása nélkül megszüntette BKV korábban a jegyek és a bérletek árában benne foglalt biztosítást (ami a közlekedési társaságnak évente mintegy 50 millió forintos kiadást jelentett). Azóta még a jogos kártérítést is csak bírósági határozatra fizetnek, amit gyakran a vétlen járművezetőkön igyekeznek behajtani. A Pandurics Anett, aki a Mabisz elnöke is, nem szövetségi véleményként azt mondta: a többi tömegközlekedési cégnél (MÁV, Volán) ugyancsak nincs a jegybe épített utasbiztosítás. Szerinte a korábbi évek káresetei kapcsán ezeknek a társaságoknak egy tartalékalapot kellene képezniük, amiből fizethetnének a pórul járt utasaiknak.

Forrás: www.nepszava.hu

CLB TIPP1: Külföldi nyaraláshoz, táborozáshoz mindig kössön utasbiztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

CLB TIPP2: Belföldre válogasson a balesetbiztosítási ajánlatok közül! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Ne maradjon le a legfrissebb biztosítási hírekről sem! Kövessen minket Facebookon is!

Hajthatatlanok a magyarok, így könnyen rémálom lehet a nyaralásból
2018 június 25.
Kategória:
Utasbiztosítás

Hajthatatlanok a magyarok, így könnyen rémálom lehet a nyaralásból

Érdemes külföldi tartózkodásunk, nyaralásunk idejére biztosítást kötni, mert annak hiányában esetenként akár milliós költségünk is keletkezhet. Azonban nem elég megkötni a szerződést, fontos, hogy az erről szóló bizonylatok kéznél legyenek.

A magyar turisták fele nem hiszi, hogy baja eshet külföldön. Csak ez lehet a magyarázat arra, hogy minden második turista utazik és sportol biztosítás nélkül országhatáron túl is – véli Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója. A huszonöt biztosítóval szerződött alkusz cég szakértője a hirado.hu-nak elmondta: pedig a biztosítók nem győzik figyelmeztetni az embereket a hazai viszonylatban horribilisnek számító külföldi orvosi beavatkozások költségeire.

Méregdrága ellátás

Sokakat mégsem lehet rábírni még egy olcsó, 2-3 ezer forintos utasbiztosításra sem. Ezek a turisták nem gondolnak arra – vagy nem hiszik el, amíg nem a saját bőrükön tapasztalják –, hogy ha mégis orvoshoz kell fordulni külföldön, a beavatkozások költségét biztosítás híján rajtunk hajtják be, külföldi kórházak magyar profikat bíznak meg a pénz beszedésével. Az eljárás során nincsenek tekintettel az egykori páciensek szociális helyzetére, ezért a megbízó szempontjából sikeres pénzbehajtásba egész családok mehetnek tönkre.

Egy külföldön történt baleset ellátása ugyanis több tízmillió forintba is kerülhet. Még egy egyszerű fogászati ellátás vagy csonttörés is százezrekre rúghat. Hihetetlenül növeli a költségeket, ha például netán helikopteres szállításra is szükség van. Márpedig gyakran van – szögezi le a biztosítási szakértő. S akkor még nem kalkuláltunk egy súlyos sérülést, életmentő műtétet, rehabilitációt, a családtagok kiutaztatását, a beteg hazaszállítását, s az itthoni utókezelések miatti munkából való kiesést – ezek azok a tételek, amelyek miatt a külföldi, zavartalannak indult kikapcsolódás egy átlagkeresetű magyar számára megfizethetetlen, több tízmillió forintos költséggel zárulhat.

Ne bízzunk vakon a bankkártyában

Németh Péter szerint kockázatos vakon megbízni a bankkártyás utasbiztosításokban külföldön, ezek többségét ugyanis valamilyen módon, például egy ottani vásárlással be kell élesíteni ahhoz, hogy működjön a szolgáltatás. Ám van olyan bank, amelyiknél előre be kell jelenteni a kiutazást, mert csak így lép életbe a pluszszolgáltatás, amely egyébként sokkal szűkebb körű fedezetet nyújt a balesetekre, mint egy külön kötött utasbiztosítás. Ezért szakértők állítják: teljes körű biztonságot – számtalan helyzetre kártérítést és fedezetet nyújtó szolgáltatást – csak a klasszikus, külön megkötött utasbiztosítás nyújt.

A legtöbb táborozó is védtelen

Iskolai csoportok százai indulnak el akár külföldre is utasbiztosítás nélkül. Szakértők szerint szülők, tanárok, táborvezetők közös felelőssége, hogy a gyerekeknek legyen mindenre kiterjedő, pár száz forintos utas- vagy a belföldön táborozóknak balesetbiztosításuk. A tanulóbiztosítás nem elég.

Nem csoda, hogy meglepte a szülőket a napokban egy budapesti iskola testnevelő tanára, aki a külföldre tervezett osztálykirándulást megelőzően a szülőknek kijelentette: fel sem szállhat a buszra az a gyerek, akinek nem lesz az indulásra utasbiztosítása. A tanár elmagyarázta: nem akar kockáztatni, nem szeretné, ha pár száz forint spóroláson múlna egy sérült gyerek gyors, szakszerű és teljes orvosi ellátása. Előfordult már olyan eset, hogy egy törött kart csak azért nem operáltak meg helyben, mert a több százezer forintos beavatkozásra nem volt pénzügyi fedezet, nem volt biztosítás. Begipszelték a gyerek karját azzal a megjegyzéssel, hogy otthon minél előbb kapja meg a szükséges beavatkozást, mert csak akkor lesz teljes a gyógyulása. Az említett tanár azóta ragaszkodik a gyerekek biztosításához.

Németh a nyári táborok dömpingkínálatából, a jobbnál jobb – és egyre költségesebb – programok mellől is hiányolta a biztosítást, amit akár feltételként is szabhatnának vagy helyben kötéssel felkínálhatnák a szervezők. A szakértő nem vonja kétségbe a szervezők rátermettségét és hozzáértését, ám a profizmus hiányát mutatja, hogy ezt a feltételt kihagyják a biztonsági részletekből.

Még mindig kevesen gondolnak arra is, hogy az itthoni baleset ellátása és a kórházi kezelés ugyan nem kerül pluszpénzbe, de a súlyosabb eseteket követő rehabilitáció horribilis pénzt emészt fel, amire már csak egy baleset- vagy a külföldi utakon az utasbiztosítás nyújt fedezetet, akár több millió forintig is. Tapasztalatok szerint a szülők számára már csak a bajban derül ki, hogy az alanyi jogon járó tanulóbiztosítás a töredékét sem fedezi annak a költségnek, ami egy balesettel jár.

Könnyebb választani

Idén februárban vezették be az új európai uniós biztosítási értékesítési direktívát, amely egyszerűbbé teszi az utasbiztosítások összehasonlítását. Minden biztosító készült egy rövid, képes termékismertetővel, amelyben piktogramokkal magyarázzák el, hogy mire nyújt fedezetet egy adott biztosítás. Az egyes cégek az alapvető tudnivalókat lényegre törően, egyszerűen, röviden összefoglalt tájékoztatókban közlik.

Nem úszik el többé a befizetett útiköltség akkor sem, ha az utazási iroda csődbe megy, júliustól ugyanis egy új biztosításfajta nyújt erre, és a külföldön rekedtek hazautaztatására is garanciát. Ez a védelem azonban semmilyen módon nem helyettesíti a klasszikus utasbiztosítást – hívja fel a figyelmet a Mabisz. Ha tehát július elseje után bárkit baleset ér, beteg lesz, esetleg a poggyászával adódnak gondok, továbbra is csak akkor számíthat a biztosítótársaságok segítségére, ha van utasbiztosítása.

Mennyit ér a biztonság?

Az utasbiztosítás díja az utazás összes költségéhez képest alacsony. Számoljunk utána, mennyit ér a biztonságunk. Külföldre utazáskor az általában több százezer forintos összköltség mellett kiadásaink 2-5 százalékáért már meg lehet venni az utasbiztosítást. Továbbá egy kiegészítő gépjármű assistance szolgáltatással arra az esetre is fel lehet készülni, ha az autó valahol Európában, út közben mondja fel a szolgálatot.

A biztosítási ár egy négytagú család számára például Horvátországban nem több, mint összesen 6-7 ezer forint. A szállodák besorolása alapján a biztosítási csomagokat is 1-től 5-ig lehet csillagozni, s nagyjából ennek megfelelően „szóródnak” a kártérítés összegek, s az is, hogy pontosan mi, mindenre terjed ki.

Az 1–2 csillagos biztosítást naponta és utasonként 160-180 forint közötti díjért lehet „megvenni”, s ennyiért nagyjából 2-3 millió forintos kártérítést garantálnak a szolgáltatók egy esetleges balesetre és annak ellátására. A 3–4 csillagos biztonságért naponta 300-400 forintot kell fizetni, s 10-12 millió forintos kártérítésben lehet bízni. Az exkluzív 5 csillagos csomag személyenként 700-1000 forintba kerül naponta, s ezért a kártérítés már a „csillagos ég”, 50-100 millió forint is lehet.

Németh Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyes csomagok megkötése előtt érdemes gondosan tanulmányozni a kiválasztott biztosító ajánlatát, mert nehogy később meglepetés érjen bárkit is.

Forrás: www.hirado.hu

CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunk segítségével kiválaszthatja az Önnek megfelelő biztosítási ajánlatot, akár az indulás napján is! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Ne maradjon le a legfrissebb biztosítási hírekről sem! Kövessen minket Facebookon is!

Oldalak