2016.11.17

A magyarok 36 százaléka egyáltalán nem spórol a nyugdíjas éveire

Egyre kevesebben vannak azok, akik csak az államtól várják majd a nyugdíjat, vagyis egyre többen gondoskodunk valamilyen formában magunk is a jövőbeni ellátásunkról. A magyarok 36 százaléka azonban még mindig semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással sem rendelkezik.

Ma már kisebbségben vannak Magyarországon is azok, akik úgy gondolják, csak és kizárólag az állam feladata lesz a nyugdíjukról gondoskodni - ez derül ki az Aegon Magyarország legutóbbi reprezentatív kutatásából, amelyben 3000 válaszadót kérdeztek meg online módon a nyugdíjmegtakarításaikról. A válaszokból kiderül, csak a magyarok 35 százaléka gondolja, hogy a nyugdíj kizárólag az állam feladata, míg 43 százalék közös feladatnak tartja, 21 százalék pedig úgy gondolja, csak magára számíthat majd ebben a kérdésben.

Különbség van a pályakezdők és a nyugdíjhoz már közeledő korosztály, azaz a 19-29 év közöttiek és a 40-59 év közöttiek gondolkodásában ebben a kérdésben. Míg a 19-29 éves korosztályban a legmagasabb azok aránya, akik szerint magunknak kell gondoskodniuk nyugdíjukról, mert az állam ezt nem fogja tudni a jövőben biztosítani, addig ez fokozatosan csökken az egyre idősebb korosztályok irányába. Ezzel fordítottan arányosan változik azok aránya, akik szerint közös feladat a nyugdíjra való felkészülés, ők úgy gondolják, hogy az állam mellett maguknak is gondoskodniuk kell jövőbeni anyagi biztonságukról.

Kerüljük a kockázatot
Nem meglepő, de ha a nyugdíjukról van szó, a magyarok kerülik a kockázatokat, 62 százalékuk úgy nyilatkozott, inkább a biztos megtakarítási formákat választják. Csak közel 7 százalék gondolja úgy, hogy kockáztatna, ha a magasabb kockázat magasabb hozammal is párosul. Érdekesség, hogy Heves és Jász-Nagykun megye lakói bátrabbak ebből a szempontból, itt 10 százalék körül van a magasabb kockázatot vállalók aránya.
A befektetési formákban is megjelenik ez a kockázatkerülő magatartás, a legtöbben, 22 százalék önkéntes pénztári tag, ezt követi az életbiztosítással (19%) és a nyugdíjbiztosítással (6%) rendelkezők száma.

A magyarok 36 százaléka azonban még mindig semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással sem rendelkezik. Közel ugyanennyien, 37 százalék azt mondja, jelenlegi anyagi helyzetében nem tud félretenni. A legtöbben havi 5 és 10 ezer forint között (42 százaléka) tesznek félre nyugdíjcélra, 15 és 20 ezer forint között 14,5 százalék, míg havi 20 ezer forint felett csak a magyarok alig 7 százaléka tud megtakarítani nyugdíjas éveire. Nem meglepő, de a legkevesebbet a pályakezdők (15-29 évesek) és a nyugdíjhoz nagyon közel állók (60 évnél idősebbek) tudnak félretenni, ebben a két korosztályban közel 45 százalék azok aránya, akik semennyit nem tesznek félre nyugdíjcélra. A 40 és 60 év közöttiek nagy része 5 és 10 ezer forint között tud megtakarítani.

Saját adatainkból is azt látjuk, ha lassan is, de nő az öngondoskodást választók aránya - mondta el Marosvölgyi Péter, az Aegon Magyarország Online értékesítési vezetője. A cég online ügyfeleinél az átlagos havi megtakarítás 12 ezer forint. Egyre többen online kötnek nyugdíjbiztosítást, ebben is a 40 és 55 év közöttiek a legaktívabbak: 72 százalékuk köt ilyen módon biztosítást, míg a fiatalabbaknak csak 23 százaléka, az idősebbeknek pedig csupán 5 százaléka.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Tervezzen Ön is előre, melyhez kalkulátorunkkal percek alatt kiszámolhatja nyugdíjbiztosítását! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
Így válasszon biztosítást, ha síelni megy
2018 január 22.
Kategória:
Utasbiztosítás

Így válasszon biztosítást, ha síelni megy

A pár száz forintos ajánlatoktól kezdve széles skálán lehet utasbiztosításokat kötni. A télisport szerelmeseinek érdemes olyat választania, amely a síbiztosítást is magába foglalja, mert akár egy magánorvosi ellátás költségeit is fedezheti.

A síelés vagy a snowboardozás kockázatait számos biztosítás magába foglalja, azonban a térítési limitekben vannak eltérések, ezért érdemes a fedezetek mértékének átgondolása, mielőtt valaki külföldre utazna – mondta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetsége kommunikációs vezetője az InfoRádiónak.

Hozzátette, az is fontos, hogy a megkötött biztosításnak legyen felelősségbiztosítási része is, amely akkor érvényes, ha a biztosított okoz balesetet. „Gyakori, hogy nem elégszik meg a másik fél egy egyszerű bocsánatkéréssel.

Hallani komoly bírósági perekről, amelyek akár több millió forintos kártérítéssel is végződhetnek, ilyenkor nagyon jó, ha az embernek van egy utasbiztosítása felelősségbiztosítási tartalommal” – tette hozzá.

Lambert Gábor szerint többen kötnek már síbiztosítás, mint utasbiztosítást: egy korábbi felmérés szerint a lakosság 35-40 százaléka köt utasbiztosítást utazás előtt, a síbiztosítást pedig körülbelül az emberek 50 százaléka köti meg. Hozzátette, ha külföldön megtörténik a baj, a legtöbb biztosításnak van egy tolmácsszolgáltatása is – ilyenkor telefonon lehet segítséget kérni a biztosítótól.

Az Európai Egészségbiztosítási Kártyával szemben az utasbiztosítás nemcsak az állami ellátásra terjed ki: ha magánellátásra szorul az ügyfél, mert a baleset közelében csak magán egészségügyi intézet van, akkor annak a költségeit is fedezi a biztosító, mondta Magyar Biztosítók Szövetsége kommunikációs vezetője. Hozzátette, ha mentésre szorul az ügyfél, akkor azt is fedezi a biztosító – azonban a helikopteres szállítást már nem téríti meg.

Amennyiben valaki a kijelölt pálya melletti sportolást választja, akkor annak az extrém sport biztosítás az ajánlott, amely napi 1300 forinttól már elérhető, és fedezi az esetleges baleset költségeit is.

Forrás: www.infostart.hu

CLB TIPP: Külföldi síelés előtt gondoljon a síbiztosításra is! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Öt fontos szempont alapján válasszon síbiztosítást
2018 január 19.
Kategória:
Utasbiztosítás

Öt fontos szempont alapján válasszon síbiztosítást

A statisztikák szerint a magyarok körében továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a síelés és a snowboardozás: e két téli sportot 2016-ban összesen 547 ezren választották, ugyanannyian, mint 2015-ben is. Ám a tapasztalatok szerint azt már sokan nem tudják, hogy pontosan mire is fizet a síbiztosításuk, milyen anyagi kártérítésre jogosultak, ha valami történik. Erre ad választ a Vienna Life Biztosító szakmai blogján megjelent cikk.

A számokból kiolvasható, hogy a síelők és a snowboardozók jóval óvatosabbak, mint az átlagos téli utazók. Míg az összes magyar utazó csupán 35 százaléka köt utasbiztosítást, addig a téli sportok hazai szerelmeseinek mintegy 60 százaléka gondoskodik ilyen módon is a biztonságról.

Betegség vagy baleset: hüttéből a (magán)kórházba...

A téli sportolás során felmerülő káresetek között sajnos az akár több ezer eurós összegű károk sem ritkák. Például egy Ausztriában – a sípályák környékén sok esetben magánszolgáltatók által – elvégzett helikopteres mentés díja 5-15 ezer euró (mintegy 1,5-4,5 millió forint), míg a kórházi műtét és ellátás összege 8-20 ezer euró (nagyjából 2,5-6 millió forint), amikhez képest a Magyarországra történő hazaszállítás díja már „csekélység": 1-1,5 ezer euró (körülbelül 300-450 ezer forint).

A mentősök akkor is ellátják a sebesültet, ha nincs biztosítása, viszont ebben az esetben nemcsak a sebeit öltik össze, de utólag a teljes ellátás – akár több millió forintos – költségét is ki kell fizetnie a sérültnek.

Egy síbiztosítás azonban fedezheti egy balesetnél a mentés (például a helikopterrel vagy a motoros szánnal történő szállítás) költségeit, a magánkórházi műtétet és ellátást, az esetleges kórházi önrész, vizitdíj és a kórházi napidíj összegét, a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök árát. De szükség esetén a családtagok kiutazásának és szállásának a költségét, sőt, még a beteg hazaszállítását, illetve baleseti halál vagy rokkantság esetén a kártérítés összegét is.

A sípályán is szükség van „KGFB"-re

A sípályán nem csak elszenvedni, de okozni is lehet sérüléseket. Például ha a síelő nekiütközik valakinek, aki emiatt kórházba kerül, és hónapokra kiesik a munkából. Ebben az esetben ugyanúgy ki kell fizetni a kárt az azt okozónak, mint például egy autóbaleset vétkes sofőrjének. A károsult pénzt követelhet például az egészségügyi ellátása, a munkából történő kiesése vagy akár maradandó egészségkárosodása miatt is.

Ezekre az esetekre találták ki a felelősségbiztosítást, amely a KGFB-hez hasonló, így akár több millió forintig is fizeti a más tulajdonában vagy testi épségében a biztosított által okozott kárt.

Műszaki cikkek és a sportfelszerelés biztosítása

A téli sportok nem tartoznak a legolcsóbb hobbik közé, hiszen a felszerelés a lécektől a védőeszközökön át a kiegészítőkig és a ruházatig, akár több százezer forintba is kerülhet. Így a pótlásuk vagy javíttatásuk sem olcsó. Sokan már a sípályára se mennek ki különböző műszaki cikkek, – mobiltelefon, GoPro fejkamera vagy akár egy táblagép – nélkül.

Ha a felszerelését, ruházatot vagy a kütyüket valamilyen kár éri – például valamelyik megsérül, vagy eltűnik –, a síbiztosítás ezekre is fizet, akár 400 ezer forint erejéig is.

A síbérletre is köthető biztosítás

Amennyiben közbejön egy betegség – gyerekkel utazóknál ez igen gyakori –, ami miatt meghiúsul vagy előbb véget ér az utazás, az utazó elbukhatja a már kifizetett szolgáltatások árát. Például egy 1 hetes síbérlet ára egy négytagú család esetében elérheti akár az 500 eurót, azaz a mintegy 150 ezer forintot is.

Ám a síbiztosítás betegség vagy baleset esetén fizeti a síbérlet árát a fel nem használt napokra. Sőt, a biztosítás abban az esetben is megtéríti a bérlet árát, ha a sípálya üzemeltetője rendkívüli ok, például extrém időjárás vagy lavinaveszély miatt lezárja a pályát.

Ha az autó nem bírja a hideget

A síbiztosításhoz választható autó assistance a biztosítótársaság szerint, nem kidobott pénz.

Ugyanis a jármű meghibásofdása esetén, a biztosító megszervezi és fizetheti a biztosított helyett a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, az alkatrészcserét, a defektes gumiabroncs költségét, a csereautó bérlését vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.

A biztosítónál azt ajánlják, ezekre a területekre is érdemes biztosítást kötni, és téli utazásra nem pusztán egy általános egészségbiztosítással indulni.

Forrás: www.origo.hu

Érdemes külön biztosítást kötni téli sportolásnál, mire jó az EU-s kártya?
2018 január 19.
Kategória:
Utasbiztosítás

Érdemes külön biztosítást kötni téli sportolásnál, mire jó az EU-s kártya?

Az Alpokban az elmúlt hetekben esett temérdek hó sokakat csábít síelésre, snowboardozásra, szánkózásra, ami a szépsége mellett különösen balesetveszélyes időtöltés. Aki az Európai Unió országaiban tervez téli sportolást, mindenképpen vigye magával Európai Egészségbiztosítási Kártyáját! Súlyosabb baleseteknél azonban az sem elég, csak a sportbalesetre kiterjedő speciális biztosítás, és még annak megkötésekor is körültekintően kell eljárni, mutatjuk, miért.

Az Egészségbiztosítási Kártyát csak az adott állam társadalombiztosítójával szerződött egészségügyi szolgáltató fogadja el. Ha például Olaszországban kisebb síbalesetet szenvedünk, akkor érdemes a közeli olasz kórház ambuláns rendelését felkeresni, mert a kórházak nagy része az olasz társadalombiztosítóval szerződésben áll, így a kórházban az Európai Egészségbiztosítási Kártyánkkal ellátnak bennünket.

Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy a sí-, snowboardpályák közelében sok magán egészségügyi szolgáltatót is találhatunk – amelyek a társadalombiztosítójukkal nem állnak szerződésben –, így az Európai Egészségbiztosítási Kártya ezekben a rendelőkben nem nyújt fedezetet az ellátásokra.

Ellátás az Európai Egészségbiztosítási Kártya alapján

Az Európai Egészségbiztosítási Kártyával orvosilag szükséges ellátás vehető igénybe. Ez azt jelenti, hogy az orvos bírálja el, hogy Európai Egészségbiztosítási Kártya jogosultja az adott egészségi állapotára tekintettel kaphat-e orvosi ellátást. A vizsgálat során az orvos figyelembe veszi a beteg állapotát, továbbá hogy mennyi ideig tartózkodik az adott országban. Ezen szempontok szerint ítéli meg, hogy az egészségügyi ellátás orvosilag szükséges-e vagy sem. Egy sí- vagy snowboardbaleset esetén a szükséges mértékig mindenképpen ellátják a betegeket az Európai Egészségbiztosítási Kártya alapján. Ez az ellátás többek között magába foglalja a beteg vizsgálatát, szükség esetén képi diagnosztikát, és a sérült testrész kötözését, gipszelését, rögzítését, valamint a szükséges gyógyszer, gyógyászati segédeszköz felírását.

Fizetési kötelezettség a kártyával igénybe vett ellátásért

Minden tagállam a saját szabályai szerint nyújtja az egészségügyi ellátásokat. Ha egy ellátásért önrészt kell fizetni, azt állampolgárságtól függetlenül mindenkinek meg kell térítenie annak, aki az adott országban egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe. Az önrészt a társadalombiztosító nem finanszírozza meg a beteg helyett.

Vannak úgynevezett visszatérítéses rendszerek is, ahol a beteg megkapja az orvosilag szükséges egészségügyi ellátást az Európai Egészségbiztosítási Kártyája alapján, azonban nemcsak az önrészt, hanem a teljes ellátás árát ki kell fizetnie. Példa erre Franciaország, ahol az ellátást ki kell fizetnie a betegnek, majd azt – az önrész kivételével – az ellátásról szóló számla, orvosi dokumentáció alapján a francia biztosító visszafizeti.

Hegyi mentés

A hegyi balesetmentés egyedi abból a szempontból, hogy a mentést sokszor hegyi mentőszolgálat végzi, akár mentőhelikoptert is bevonva a mentésbe. Kevés olyan ország van, amely a társadalombiztosítása keretében biztosítja a hegyi mentést. Ezek közé az országok közé tartozik Lengyelország. Azaz, ha Lengyelországban hegyi mentésre (beleértve a helikopteres hegyi mentést is) kerül sor, akkor arra fedezet nyújt az Európai Egészségbiztosítási Kártya. Ha azonban például Szlovákiában vagy Ausztriában szenved valaki balesetet, és helikopteres légi mentésre van szükség, azt már nem fedezi az Európai Egészségbiztosítási Kártyája.

A helikopteres légi mentés szolgáltatás árát kétféleképpen lehet fedezni. Vagy a mentett személy, illetve annak hozzátartozói fizetik ki a mentés árát, vagy ha a személy rendelkezik olyan utasbiztosítással, amely kiterjed a légi mentésre, akkor a biztosító fedezi azt. Utóbbi biztosítás megkötésén azért is érdemes elgondolkodni, mert a helikopteres mentés egyáltalán nem olcsó. Ennek az ára ugyan országtól és a mentés körülményeitől függően változik, de átlagosan félmillió forinttól több millió forintig terjedhet.

Végezetül szeretném összegezni, mire figyeljünk a téli sportbalesetekre vonatkozó biztosítás kapcsán:

  • Európai Unión belül ne induljunk el síelni, vagy snowboardozni Európai Egészségbiztosítási Kártya nélkül!
  • Az Európai Egészségbiztosítási Kártya általában három évig érvényes, így a kiutazás előtt érdemes megnézni, hogy nem járt-e még le, ha igen, újat kell igényelni a kártyára jogosult személynek vagy a meghatalmazottjának a kormányhivatal bármelyik egészségbiztosítási szervénél.
  • Érdemes átgondolni további utasbiztosítás kötését is. amely fontos, hogy a légi mentésre is kiterjedjen.

Forrás: www.adozona.hu

Külföldre utazik autóval? Ezekre kell figyelni, ha biztosítást szeretne
2018 január 10.
Kategória:
Utasbiztosítás

Külföldre utazik autóval? Ezekre kell figyelni, ha biztosítást szeretne

Olvasónk a külföldi balesetekkel kapcsolatban tett fel egy kérdést, A Blikk jegybankárától kapott választ. A családdal most először utazunk autóval külföldre, de nem tudom, mit kell kitölteni és hova kell fordulni, ha véletlen balesetet okozok vagy épp engem ér kár. Segítenének? (K. Anita, Győr)

Válaszol: Fülöp Zsuzsanna, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára

Ha külföldön balesetet okozunk vagy minket ér kár, és a másik autóssal a baleset körülményeiről sikerül megegyezni, illetve más okból (pl. személyi sérülés) sem kell rendőrt hívni, akkor az autósoknak először ki kell tölteniük az európai baleseti bejelentőt. Ez az Európa-szerte használt – minden nyelven azonos tartalmú – nyomtatvány a későbbi kárrendezést segíti. Célszerű egy példányt mindig magunknál tartani.

Ha a baleset a zöldkártya-rendszer valamely országa területén (a legtöbb európai állam ide tartozik) következett be, és a kárt egy másik EU-tagállamban üzembe helyezett gépjármű okozta, a károsult közvetlenül fordulhat a károkozó külföldi biztosítójához vagy annak magyarországi kárrendezési megbízottjához. A kárrendezési megbízott személyéről a Magyar Biztosítók Szövetsége ­(MABISZ) ad felvilágosítást.

Ha a kárt nem az EU területén, de a károkozás helye szerinti – a zöldkártyarendszer tagjának minősülő – országban üzembe helyezett gépjárművel okozták, úgy a kár megtérítése a károkozó biztosítójától kérhető. Amennyiben a károkozó gépjárművet nem az EU területén és nem is a baleset helye szerinti (de a zöldkártya-rendszer tagjának minősülő) országban helyezték üzembe, a károsult – választása szerint – igényét közvetlenül a károkozó biztosítójától, vagy annak a baleset helye szerinti országban kinevezett képviselőjétől (levelezőjétől) kérheti. Ha a baleset a zöldkártya-rendszeren kívül történt, a kár közvetlenül a károkozó autóssal vagy annak biztosítójával szemben érvényesíthető.

Ha magyar autós okoz külföldön balesetet, akkor a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) alapján a biztosító megtéríti helyette a vétlen gépjármű károsultjainak kárát. A balesetet minden esetben a hazaérkezést követő 5 napon belül be kell jelenteni a biztosítónál.

Külföldi út előtt az autósoknak ajánlott saját biztosítójuknál díjmentesen kiváltani a biztosítási zöldkártyát, amely a kgfb-fedezet igazolására szolgál a zöldkártya-rendszer országaiban. A zöld kártya a biztosítási fedezet fennállásának utolsó napjáig, de legalább 15 napig érvényes.

Forrás: www.blikk.hu

Új mutató segít a jó biztosítás választásában
2018 január 10.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Életbiztosítás, Általános

Új mutató segít a jó biztosítás választásában

A hazai biztosítási szektor – a rendelkezésre álló III. negyedéves adatokkal alátámasztva – jó évet zárt 2017-ben. Az már elmondható, hogy a piac végre visszatért a válság előtti szintre – mondta el Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke.

A hajtóerőt a tavalyi évben a nyugdíjbiztosítások jelentették, amelyek az ügyféligényeket maximálisan ki tudják elégíteni. Az első félév végén már 230 ezer fölött volt a szerződések száma. A rendszeres díjas életbiztosítások díjbevételének ötödét ma már a nyugdíjbiztosítások adják. A másik kiemelkedően fejlődő terület a gépjárműbiztosítások piaca volt az elnök szerint.

Pandurics Anett szerint a szektor előtt immár folyamatosan szabályozói feladatok állnak. Ezzel kapcsolatban a legaktuálisabb kérdés az, hogy a biztosításközvetítői direktíva (IDD) február 23-án lépett volna életbe, de időközben az EU valamennyi illetékes szerve a határidő meghosszabbítása mellett tette le a voksát – az új határidő vélhetően október 1. lesz. Kozek András, a Mabisz életbiztosítási tagozatának vezetője szerint kérdés, hogy a magyar szabályozást a választások előtt sikerül-e átírni.

A szabályozók közül a PRIIPS direktíva már január elsején életbe lépett. Ezzel kapcsolatban Kozek András megjegyezte, hogy a teljes költség mutatóval (TKM) lassan 8 éve olyan mutatót alkotott a magyar biztosítási szektor, amely Európában is egyedülálló. A mutató minden – tranzakciós és háttérköltséget mutat – aligha véletlen, hogy az MNB idővel magáévá tette és ennek alapján szabályozta az életbiztosításokat.

A fentiek nyomán a magyar biztosítási szektor szabályozása megelőzte az EU-szabályozást. A tapasztalatok átvétele így könnyebb volt, de természetesen a PRIIPS előírások miatt szükség volt a magyar szabályok átírására. Kozek András hangsúlyozta: a szabályozás vonatkozni fog az alapkezelőkre és a biztosítókra is – az alapkezelők számára ugyanakkor csak 2019-től lesz kötelező a PRIIPS bevezetése. A kollektív megtakarítási piacon ezek alapján 2020-tól lesz egységes a szabályozásnak való megfelelés.

A PRIIPS bevezeti a kiemelt információkat tartalmazó dokumentum (KID) rendszerét, amiben a termékhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat kell összegezni. Ezt áttekintve az ügyfél információkat kap arról, hogy a termék pontosan milyen célra szolgál.

Ugyancsak fontos elem, hogy egy előre definiált képlet alapján számítottan valamennyi termék kockázata egy 7 egységből álló kockázati besorolási tengelyen lesz meghatározva. Szintén új kötelező elem, hogy a termék teljesítményét 4 forgatókönyv alapján modellezni lesz köteles a terméket ajánló szolgáltató.

Kozek hangsúlyozta, hogy a költségmutatók számításában eltér a magyar (TKM) és az uniós (PRIIPS) metódus, ezért például a kétféle mutató összehasonlítása nem ajánlott. Kozek András szerint nagyságrendileg nem lehet nagyságrendi különbség, miután a PRIIPS egyébiránt a TKM-mel nagyban rokon szabályozási elvre épít. A szakember szerint az MNB és a biztosítók is azon az állásponton vannak, hogy amíg a PRIIPS még kezdeti szakaszban van, s a mutatókon, számítási metódusokon a következő időszakban még számos finomhangolás történik, addig nem érdemes a magyar TKM szabályozás kivezetése.

Már csak azért sem, mert az MNB a TKM-hez árazási előírásokat is kötött. Kozek András szerint a TKM mögött hét év tapasztalata áll: a mutató bevezetése komoly költségcsökkentést hozott a piacon, míg a meglévő állományok stabilabbak lettek.

Forrás: www.vg.hu

Így csökkenhet a jövőben a biztosítások díja
2018 január 10.
Kategória:
Gépjármű biztosítás

Így csökkenhet a jövőben a biztosítások díja

A 30-59 éves magyarok 93 százaléka szerint a szabálytalankodások, 74 százalék szerint pedig az ittas vezetés a felelős a rossz baleseti statisztikáért. A vezetési hibák között utcahosszal a gyorshajtás áll az élen 47 százalékos aránnyal. Azaz 100 kilométerre 7,9 gyorshajtás jut. Bár a baleseti statisztika javítását célzó telematikai megoldások még nem ismertek széles körben, a megkérdezettek 59 százaléka nyitott a használatukra, 28 százalékuk pedig örülne, ha a telematikai eredmények alapján kedvezményt kapna a biztosítás díjából.

Egyelőre nincs jelentősebb javulás a baleseti statisztikákban. Bár a KSH adatai szerint a múlt év első kilenc hónapjában a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma mindössze 2 százalékkal 12 178-ra csökkent, ám a halálos áldozatok száma 2 százalékkal 428-ra emelkedett. A 30-59 éves magyarok 93 százaléka szerint a szabályok be nem tartása okozza a közlekedési baleseteket. Az ittas vezetést 76 százalékuk, az utak minőségét pedig 69 százalékuk tartja nagy vagy inkább nagymértékben felelősnek a szerencsétlenségekért. A megkérdezettek 65 százaléka szerint a szabályok hiányos ismerete, 64 százaléka szerint az autók műszaki állapota, 63 százaléka szerint pedig az autósok rutintalansága játszik szerepet a kedvezőtlen baleseti statisztikákban. A gépjárművezetői oktatás színvonalát és a rendőrség hozzáállását tartják a legkevésbé felelősnek a helyzetért - derül ki a K&H biztos jövő indexéből.

Utcahosszal vezet a gyorshajtás

A szabálytalankodásból, vezetési hibából adódó baleseti helyzeten technológiai oldalról is lehet segíteni, mégpedig telematikai megoldásokkal. A K&H legfrissebb, 2017. decemberi adati szerint útjára indított projektjében a telematikai eszközzel felszerelt autók 8,1 millió kilométert tettek meg 7397 napnak megfelelő idő alatt. A sofőrök összesen 1,25 millió vezetési hibát vétettek és a legtöbb alkalommal - az esetek 47 százalékában - a gyorshajtás volt a probléma. Az adatokból kiderül az is, hogy 100 kilométerre 7,9 gyorshajtás jutott. A második leggyakoribb vezetési hiba a hirtelen fékezés 18 százalékos aránnyal, ami jóval elmarad a gyorshajtás eredményétől. A harmadik legtöbbször regisztrált vezetési hiba pedig a túl nagy sebességgel történő kanyarodásokból fakad, amely a hibák 16 százalékát teszi ki.

A sofőrök nyitottak

Bár a telematikai megoldásokkal javítható lenne a közlekedési helyzet, ám ezek egyelőre még nem ismertek széles körben. A kutatás szerint ugyanis a telematikai műszerek telepíthetőségéről a válaszadók 28 százaléka már hallott, de csak 6 százalékuk tudja, hogy pontosan mire jók azok. Kedvező azonban, hogy a megkérdezettek többsége, 59 százaléka nyitott lenne a telematikai megoldások és eszközök használatára, és csak 15 százalékos az ilyen eszközöket határozottan elutasítók aránya.

A telematikai eredmények alapján az autósok vezetési stílusa láthatóvá válik, így a biztonságosan vezető, azaz kevésbé balesetveszélyesen közlekedő sofőrök számára kedvezményes biztosítási díjakat lehet nyújtani - mondja Kaszab Attila, a K&H vezérigazgató-helyettese.

A díjkedvezmény lenne a legnagyobb előny

A kutatás szerint a telematikai megoldásokhoz kötődő biztosítási díjkedvezményt a válaszadók 28 százaléka tartja fontosnak. Az átlagnál nagyobb mértékben tartják ezt lényegesnek a férfiak, a budapestiek és a magas jövedelműek. A megkérdezettek 27, illetve 23 százaléka a telematikai megoldások előnyének tartja egyrészt a biztonságosabb vezetésre való ösztönzést, másrészt azt, hogy a visszajelzések alapján a sofőr információkat kap arról, hogyan tud biztonságosabban vezetni.

Forrás: www.penzcentrum.hu

5 milliós kártérítés szakadhat az autósok nyakába: a biztosítók mossák kezeiket
2018 január 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Lakásbiztosítás

5 milliós kártérítés szakadhat az autósok nyakába: a biztosítók mossák kezeiket

Romokban a lakás a szilveszteri buli után? Összetört az autó az év utolsó éjjelén? Megeshet, hogy nem fizet a biztosító. Sokan még mindig nem tudják: a kártérítésnél a részegség kizáró ok lehet.

Szokatlanul nagy rohamra számítanak a biztosítók az év első napjaiban, idén szilveszterkor ugyanis különösen sok, a katasztrófavédők jelentése szerint a tavalyihoz képest 20 százalékkal több eseményhez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, mentősöknek, rendőröknek. A közúti balesetek és lakástüzek elszenvedői vagy okozói hamarosan a biztosítókat is megkereshetik a jogos kártérítésért. Már, ha jogos. Sokan ugyanis még mindig nem tudják, hogy a biztosítók megtagadhatják a fizetést, ha bizonyítottan az ügyfél részegsége miatt keletkezett a kár - hívja fel a figyelmet közleményében a CLB biztosítási alkusz.

Németh Péter, a cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint ezekben a napokban szokatlanul sok esetet jelentenek majd a biztosítóknak, s néhány nap múlva az is kiderül, hogy mit fizet, és mit tagad meg egyik, másik cég. Ezekben a napokban ugyanis a szokásosnál is alaposabban vizsgálják majd a körülményeket, a CLB tapasztalatai szerint ugyanis a károk egy részét erősen illuminált állapotban okozta a kártérítésért folyamodó ügyfél vagy közvetlen környezete, például a szilveszteri vendégség. A biztosítóknak joguk van minden körülményt aprólékosan megvizsgálni, s mindent figyelembe véve eldönteni, szerintük jogos-e a kártérítés. Ebből az is következik, hogy megtagadhatják a kifizetést, ha erős a gyanú, hogy az eset részegség miatt történt - magyarázza a CLB szakértője.

Egészen biztos azonban, hogy egyetlen fillér kártérítést sem kap például az, aki alkoholos állapotban törte össze a kocsiját, sőt, még az esetleg a balesetben megsérült másik járműben esett kárt is a nyakába varrhatják. Ez akár 5 millió forint is lehet.

Azoknak is kétséges lehet a kártérítés, akik az utolsó pillanatban, de mindenképpen az elmúlt 15 napon belül kötöttek ingatlanbiztosítást, esetleg éppen a szilveszterre tervezett fergeteges bulira készülődvén, "biztos, ami biztos" alapon. Ha ilyen friss szerződéssel biztosított ingatlanban keletkezett valamiféle kár az elmúlt napokban, akkor előfordulhat, hogy a biztosító az előre jelzett moratóriumra hivatkozva megtagadja a kifizetést - magyarázza az igazgató.

Németh figyelmeztet: akinek kártérítési igénye van - akár most, a szilveszterkor történtek következtébe - a lehető legrövidebb időn belül, egészen pontosan az "észleléstől" számított 5 napon belül be kell jelenteni a biztosítónál. A szakértő szerint ajánlott a kárt azonnal lefényképezni, s megkezdeni a kármentést, vagyis, az esetleg eláztatott, megrongálódott lakásból biztonságba helyezni a különféle értékeket - bútorokat, műszaki cikkeket, elektronikai berendezéseket, stb. -, mert ha ez elmarad, a szakértők némi szándékosságra gyanakodhatnak. Ez végzetes hiba lenne - figyelmeztet a szakértő.

Forrás: www.penzcentrum.hu

CLB TIPP: Ne hagyja otthonát, értékeit biztosítás nélkül, hasonlítsa össze Ön is ajánlatainkat kalkulátorunk segítségével! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Utasbiztosítás nélkül egy tapodtat sem!
2018 január 04.
Kategória:
Utasbiztosítás

Utasbiztosítás nélkül egy tapodtat sem!

Biztosítás nélkül ma már szinte senki sem utazik. Azt már kevesebben tudják, hogy igen jelentős különbségek lehetnek az egyes szolgáltatók csomagjai között. Mielőtt kipipálnánk ezt a feladatot az utazás előtti ellenőrző listánkon, érdemes néhány dolgot átgondolni.

– Az utasbiztosítás messze nem olyan, mint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, azaz mindegy, milyen, csak legyen. Az ára ­pedig a nyújtott szolgáltatásoktól és biztosítótársaságtól függően napi néhány száztól néhány ezer forint körüli összegre tehető. Gyakran előfordul, hogy az utazási szerződés megkötésével egyidejűleg tesznek ajánlatot a biztosítás megkötésére is. Ez egyszerű és gyors megoldásnak ­tűnik, de könnyen lehet, hogy nem az igényeinknek leginkább megfelelő szolgáltatást kapjuk. Célszerű több terméket is összehasonlítani – hívta fel a figyelmet Morvai ­Gábor, a Békéscsabán is működő pénzügyi fogyasztóvédelmi hálózat munkatársa.

A szakértő hozzátette, az utazás céljától függően jelentős eltérések lehetnek, és nem csak az árakban. Változó, hogy mekkora összeghatárig térítenek mentési vagy kórházi ellátási költségeket, vagy milyen segítséget kérhetünk az asszisztenciaszolgáltatás keretében. Szintén lényeges kérdés, hogy utólag fizetik-e a felmerült költségeket, vagy azonnal helyettünk is állják a számlát, és az sem lényegtelen szempont, hogy milyen segítséget kaphatunk egy autós utazás során elszenvedett balesetet követően – térítik-e például a szállást, a javítást, a szállítást. Repülős utak esetén pedig a sztornóbiztosítás megléte is fontos, illetve a poggyászunkat érő károk esetére is érdemes biztosítani magunkat.

– Mondják, az ördög a részletekben rejlik, és különösen igaz ez a biztosításokra. Ne spóroljuk meg azt a maximum fél órát, amíg átnézzük a részletszabályokat, mert egy jónak tűnő csomagról is kiderülhet, hogy számos életszerűnek ­tűnő kockázatot kizárnak, vagy olyan szolgáltatási­ összegeket tartalmaznak, amelyek jóval elmaradnak a káreseménnyel kapcsolatban reálisan felmerülő költségektől – emelte ki Morvai Gábor.

Figyeljünk, mielőtt biztosítást kötünk

Szerződéskötés előtt alaposan gondoljuk át, kérdezzünk rá, vagy nézzünk utána az interneten, hogy a magunkkal vitt vagyontárgyakra van-e ­fedezet. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy milyen szabadidős tevékenységeket ­fogunk végezni, és azokra kiterjed-e a biztosítás. Például­ síelés, snowboard, kerékpározás, vízi sportok, sziklamászás, siklóernyőzés. Kérdezzünk rá, hogy milyen esetekre­ nem terjed ki, illetve mikor zárja ki a biztosító a helytállását. Nézzük meg, hogy a célországban mekkorák a betegellátási, baleseti költségek és milyen egészségügyi ellátási szint az, amelyet elvárnánk külföldön is. Aki olyan helyre készül, ahol a hazaihoz képest sokszorosába kerül az egészségügyi szolgáltatás, annak érdemes olyan biztosítási módozatot választania, amely magas vagy korlátlan fedezetet nyújt ilyen esetekre. Jó ha tudjuk, hogy az Európai Unión­ belül hasznos, ha van, de nem elég az EU-s egészségbiztosítási kártya – mondta el a szakértő.

Forrás: www.beol.hu

CLB TIPP: Utazás előtt ne feledkezzen meg az utasbiztosításról sem, kalkulátorunk segítségével kényelmesen összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2018-ban? Megszólaltak a vezérek
2018 január 02.
Kategória:
Általános

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2018-ban? Megszólaltak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2018-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

  1. 1. Hogy értékeli 2017-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
  2. 2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2018-ra?
  3. 3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató, Allianz

1. A magyar gazdaság erősödése 2017-ben tovább folytatódott, mely egyértelműen kedvező hatást gyakorol a biztosítási szektor működésére és további bővülésére is, ami a gépjármű-biztosítási piac gyarapodásán túl többek között a lakásbiztosítási piac fellendülésében, a vállalati -és a nyugdíjbiztosítási konstrukciók folyamatos térnyerésében öltött testet. Az Allianz Hungária Zrt. az egyre virágzó magyar biztosítási piac vezető biztosítótársaságaként újabb eredményes évet zárt, díjbevétel-növekedésünk az egész évet tekintve meghaladta a tervezettet is, ugyanígy működési eredményünk is terv felett bővült, mely profitábilis növekedésnek és egyben kimagasló eredménynek tekinthető. Számainkat és teljesítményünket tekintve külön kiemelném még, hogy az idei évben kiegyensúlyozottan növekedtünk minden biztosítási szegmensben, ezek közül is hangsúlyos növekedésről tudok beszámolni a lakossági gépjárműszerződéseink terén, ahol jelentős a növekedésünk az előző évhez képest is, így még több ügyfél bizalmát tudhatjuk a magunkénak. Piacvezető biztosítóként ekképpen az is a célunk, hogy ügyfeleink lojalitásáért cserébe a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk, így éllovasai legyünk olyan átfogó, rendszerszintű fejlesztéseknek, amelyeknek a bevezetésével és használatával a megszokottnál is gyorsabbak és egyszerűbbek a kárrendezési folyamataink. 2017-ben ezáltal több olyan újítást is bevezettünk, amely jelentősen növelte az ügyfeleinknek és partnereinknek nyújtott szolgáltatási élményét, így például decembertől kezdve a magyar biztosítási piacon elsőként az Allianznál már a legnépszerűbb közösségi oldal chatjéből is könnyedén meg tudjuk kötni az utasbiztosításunkat.

2. A nemzetközi szabályozási környezet 2018-ban is kihívások elé állítja a biztosítási szektor egészét: 2018 februárjában kerül bevezetésre az új európai uniós biztosítás értékesítési direktíva, az IDD, májusban pedig hatályba lép az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), így az ezekre való felkészülés és a megfelelés a jövő év egyik nagy feladata lesz számunkra. 2018-ra nézve továbbra is kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy az Allianz Hungária egyet jelentsen a biztonsággal és a stabilitással. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor arra is törekszünk, hogy ügyfeleink az innovatív jelzőt is egyre inkább hozzánk tudják társítani, továbbá igényeiket a digitális kornak, valamint elvárásaiknak megfelelően beépítsük működésünkbe. A jövőben is követjük a fogyasztói trendeket, figyeljük az új lehetőségeket, majd ezeknek megfelelően optimalizálunk, fejlesztjük termékeinket és szolgáltatásainkat, mindemellett folyamatosan invesztálunk a digitalizációba, melyet alapvető eszköznek látunk mind ügyfeleink, mind pedig partnereink életének könnyedebbé és biztonságosabbá tételéhez, ily módon a nagyobb ügyfélélményhez. Innovatívnak maradni, folyamatosan digitális újdonságokkal a piacra lépni és kiváló ügyfélélményt nyújtani ugyanakkor valódi kihívást is jelent nem csupán nekünk, de a biztosítási piac egészének is, hiszen azt érzékeljük, hogy a korábbinál gyorsabb ütemben változnak az ügyféligények, így egyre rövidebb időtávra szükséges stratégiai döntéseket hoznunk a digitalizációt és az innovációt érintő, valamint az ügyfélélményt jelentő szolgáltatások bevezetésével kapcsolatosan.

3. A gazdasági növekedés jótékony hatása társaságunknál 2017-ben a nem-életbiztosítások területén az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások, valamint a mezőgazdasági biztosítások, azon belül is a díjtámogatott növénybiztosítások jó teljesítményében mutatkozott meg leginkább, míg az életbiztosítások területén továbbra is jelentős szerepe volt az évben a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarításoknak, melyek jelenleg is az Allianz Hungária Zrt. értékesítési fókuszában állnak. A motor szegmenst vizsgálva is érzékelhető növekedésről tudok beszámolni a naptári évben, köszönhetően a használt gépjárművek importjának folytatólagos sikere és az új típusú támogatott gépjárműbeszerzési lehetőségek megjelenésének is. Úgy vélem, hogy a tendencia 2018-ban is hasonló lesz és a már említett területek további dinamikus fejlődését irányozzuk előre a magunk számára. Ami a biztosítási szakma egészét illeti, a fent említetteken túl a növekvő öngondoskodási hajlandóság nyomán a nyugdíjbiztosítások értékesítésének további erősödésére, valamint az életbiztosítási piac növekedésére számítok a 2018-as évben. Mindemellett az építési beruházások az utóbbi években tapasztalt ugrásszerű növekedése és a lakásbiztosítások piacán továbbra is jelentős alulbiztosítottság fennállása folytán a jövő évre nézve is sok lehetőséget látok a növekedésre a lakásbiztosítási piacon. Végül jelentős növekedési potenciált érzékelek az infokommunikációs vívmányoknak a biztosítási szektor szolgálatába állításában a legkülönbözőbb területeken, kiemelten pedig a gépjármű-és a lakásbiztosítások kapcsán, melyekkel kapcsolatban tapasztalatunk szerint egyre nagyobb igényt támasztanak a fiatalabb generációk tagjai.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali

1. Ha csak két szóban foglalhatnám össze az elmúlt évet, a változás és a megfelelés szavakat választanám. Hosszú története során a biztosítási szektor megélt jó és rossz időszakokat egyaránt, volt már mélyrepülésben és szárnyalt is: képes volt átalakulni, alkalmazkodni és megfelelni. Most mégis úgy látszik, a legnagyobb transzformáció előtt állunk; ennyire volatilis még nem volt a változás, és soha nem volt ilyen gyors sem - felvesszük a versenyt. 2017-ben elindultunk egy egyszerűbb, okosabb és gyorsabb úton. Például a jogi környezet változására gyorsan reagálva társaságunk az elsők között lépett piacra az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítással január elsejével. A termék kialakításánál a gyorsaság mellett fontos volt az is, hogy minél egyszerűbben megfeleljünk a jogszabályi előírásoknak. Egy kiváló ár-érték arányú termékkel tudtunk megjelenni, amit a kiváló értékesítési teljesítmény, az ügyfelek fokozott érdeklődése is visszaigazolt. Az etikus életbiztosítási koncepciónak megfelelő új termékcsaládunk rajtja némiképp elmaradt az előzetes várakozásainktól, de ez megfelel a referenciának tekintett piaci tendenciának. A tavaly év végi kiváló teljesítménynek köszönhetően, valamint a nyugdíjbiztosítások jó megmaradási arányából fakadóan azonban nőtt az élet állománydíjunk, ennek következtében a folyamatos életbiztosítási díjbevételünk is magasabb. A gépjármű- és lakásbiztosítások körében mind a lakossági biztosítások, mind a flotta illetve társasházi szerződéseink körében darabszám és díjbevétel-növekedést realizáltunk. Kihasználva a kínálkozó piaci lehetőségeket biztosítónk egy újabb eredményes év zárása előtt áll. Kitűzött céljainkat elértük, mind a tervezett eredmények, mind a cégcsoportunk stratégiája mentén megfogalmazott fejlesztések tekintetében - egyszerűbben, okosabban, gyorsabban működünk: fontos lépéseket tettünk például az önkiszolgáló tranzakcióink bővítése, illetve az ügyfelek naprakész tájékoztatása terén is.

2. A már említett felgyorsult transzformáció, a gyors változás mentén a digitalizáció adta lehetőségeket említeném a szektorunkra váró kihívásokról szólva. Várakozásaink szerint a digitalizáció a biztosítási szektort is ki kell, hogy mozdítsa a komfortzónájából. Hiszen a jövőben arra számíthatunk, hogy új szereplők is megjelennek a szektorunkban, merőben új megoldásokkal. Ugyanakkor a biztosítás továbbra is egy személyes üzlet, ami a bizalomra épül. Így a technológia adta lehetőségeket annak a szolgálatába kell állítanunk, hogy tovább erősítsük az ügyfeleink bizalmát és munkatársaink elhivatottságát. Az új technológia megoldások mellett azonban azt is látjuk, hogy az egyes generációk elvárásai eltérők, és nekünk tudnunk kell minden igénynek megfelelő megoldásokat kínálunk. Így például az önkiszolgáló online tranzakciók, vagy a chat funkciók fejlesztése mellett a személyes és telefonos ügyfélszolgálati területen is törekednünk kell a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálásra, párhuzamosan fejlesztve a területeket.

3. Változás és megfelelés: vállalatunk működésének kulcsa egyértelműen az ügyfélközpontúság, ügyfeleink elvárásainak való megfelelés. Büszke vagyok arra a szemléletbeli változásra, amelyet ez a fókusz az elmúlt időszakban eredményezett minden területünkön. Ügyfél-elégedettségi felmérésünk keretében immár több mint 43 ezer ügyfelünket kérdeztünk meg, hogy pontosabban megértsük a vállalatunkkal kapcsolatos vélekedésük okait. A kapott visszajelzések alapján már számos fejlesztést indítottunk el, és ezt a dinamikát a továbbiakban is szeretnénk megőrizni. Fő törekvéseink között szerepel az ügyfeleinkkel való kommunikáció további egyszerűsítése és gyorsítása. Termék oldalon azt látjuk, hogy a moduláris, egyedi igényekre szabható módozatok nagyon népszerűek az ügyfelek körében, mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben. Továbbá egyre nagyobb a különböző asszisztencia típusú megoldások iránti igény, és ez a tendencia a várakozásaink szerint erősödni fog, hiszen az anyagi segítségnyújtáson túl az ilyen típusú termékekkel azonnali, gyors vészhelyzet-elhárítással állhatunk ügyfeleink rendelkezésére. A kiegészítő magán-egészségbiztosítási piacban óriás potenciál van: itt az egyre fokozódó kereslethez kell a biztosítóknak vonzó ár-érték arányú megoldásokat kidolgozniuk mind a lakossági, mind a vállalati szegmens számára. És ezekkel a termékekkel szintén edukációs hatásunk lehet, hiszen a megelőzés, a prevenció, az egészséges életmód jutalmazása meg kell, hogy jelenjen ezekben a biztosítási megoldásokban.

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama

1. 2017 sikeres év volt a Groupama Biztosító és az egész biztosítási piac számára. Az egyéni személy-, és vagyonbiztosítások területén is erősíteni tudtuk helyzetünket. A vállalati biztosítások területén a javuló növekedési számok is visszaigazolták azon erőfeszítéseinket, amellyel fejlesztettük a kockázatvállalási képességinket és az értékesítési csatornák és partnereink kiszolgálási színvonalát. Mivel életbiztosítási termékeinket már tavaly az etikus termékkoncepciónak megfelelően alakítottuk át, így számunkra 2017 inkább igazolása volt annak, hogy helyes volt az irány, amit tavaly választottunk, azaz a teljes transzparencia és termékeink megemelt értéke ügyfeleink számára. Ennek a korai döntésünknek is köszönhető, hogy az értékesítési partnereink is felkészülten várták a változást, és ezeket visszaigazolták értékesítési eredményeink is. A pénzügyi folyamatokat tekintve elmondható, hogy a károk növekedését figyelhettük meg piaci szinten és társaságunknál is. A megfelelően diverzifikált biztosítási portfoliónknak köszönhetően még így is tartani tudtuk magas szolvencia megfelelésünket és továbbra is szolid, biztos pénzügyi hátteret nyújtunk ügyfeleink számára.

2. 2018-ban a biztosítási piac további fejlődését várjuk, amelyet egyrészt a gazdasági növekedés táplál, másrészt a személyes biztonság iránti növekvő igény (nyugdíj, előtakarékosság, egészség). A Groupama szándéka az, hogy növelje piaci szerepét és erősítse ismertségét azáltal, hogy 1. magas minőségű tanácsadást és szolgáltatásokat nyújt ügyfelei számára, illetve 2. megbízható és innovatív partnere marad értékesítési csatornái számára. A fő kihívást jövőre az jelenti számunkra, hogy biztosítsuk munkavállalóinknak azt az ideális munkakörnyezetet, amelyben ők minden energiájukat és tehetségüket arra tudják fordítani, hogy társaságunk megfelelő megoldást adjon a személyes, családi és üzleti biztonságukat megteremteni kívánó ügyfeleink igényeire. Az IDD irányelvek hatályba lépése 2018-ban ismét egy igazolása lehet annak a stratégiánknak, amelyben a magas színvonalú személyes tanácsadást tűztük ki célunkként minden ügyfelünk számára.

3. 2018-ban nem számítunk a piacot gyökeresen megváltoztató innovációra vagy változásra. A kihívás ehelyett az lesz, hogy miképpen fogják a piaci szereplők elsajátítani és használni a már rendelkezésre álló új technológiákat, annak érdekében, hogy minél jobban leírják és leképezzék az egyéni ügyféligényeket, és ezáltal jobb tanácsadást adjanak, és megfelelőbben mutassák be az ügyfelek számára javasolt és részükre összeállított biztosítási megoldásokat. A Groupama Biztosító 2018-as új termékeit és szolgáltatásait már mind ennek megfelelően alakítottuk és meggyőződésem, hogy ügyfeleink ugyananolyan nagy kedvvel fogják fogadni őket, mint amilyennel mi fejlesztettük azokat számukra.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon

1. A biztosítási piacon az elmúlt években nagyon enyhe bővülést tapasztalhattunk, de ezzel együtt most vagyunk ott, ahol a válság előtt voltunk. A növekedés lehetséges okai között mindenképpen meg kell említenünk a megváltozott fogyasztói magatartást, amely a vagyon- és élet- (elsősorban nyugdíj) biztosítások tekintetében egyaránt megjelent. A biztosítótárasságok folyamatos edukációs programjainak, kampányainak is köszönhető, hogy társadalmi szinten fokozott tudatosság, tudatosabb tervezés és előrelátás érzékelhető. Kockázati életbiztosítások tekintetében még mindig alulbiztosítottak vagyunk, erre érdemes jobban koncentrálnunk. A vagyonbiztosítási piac bővülését tapasztalatunk szerint a gfb biztosítások díjkorrekciója, valamint a meglévő vagyonbiztosítások (lakossági és vállalati egyaránt!) esetében a biztosítási fedezetek növekedése vagy új kockázatok fedezése - úgy, mint szakmai felelősségbiztosítások, D&O, kiterjesztett garancia biztosítások - együttesen okozták. Meg kell említenünk még az egyszerű, online köthető termékek folyamatos előretörését, különösen a fiatalabb generációk esetében, ami mindenképpen iránymutató a jövőre nézve. Az Aegon Magyarország ismét nagyon jó évet zárt. Szinte minden termékeladás tekintetében növekedtünk. A legnagyobb növekedést a vállalati vagyon-, és utasbiztosításból hoztuk, de életbiztosításból is a piaci átlagnál jobban teljesítettünk. Annak kifejezetten örülünk, hogy évek óta tartani tudjuk vezető pozíciónkat a lakásbiztosítások piacán. Nagy előnyünk, hogy miénk az ország legnagyobb hálózata. Ugyanakkor az alternatív csatornák - alkuszi /banki partnerek, áruházláncokkal való együttműködések, call-center, online - szintén nagyon jól teljesítenek.

2. Körülbelül 10 éve indult el a pénzpiacokon a szabályozói környezet folyamatos változása, ami a biztosítási piacot is egyre kiélezettebben érinti. A Solvencia I., II. után most itt a GDPR, IDD, PRIIPS, és még sorolhatnám a mozaikszavakat. Az tisztán látszik, hogy ezek az új, kockázatalapú szabályok radikális változást eredményeznek, de összetettségük okán nagyon nehéz előre felmérni, miként befolyásolják majd üzleti folyamatainkat, hogyan hatnak az ügyfélkapcsolatainkra. Az előírások miatt szükséges fejlesztések iszonyatos mennyiségű erőforrást kötnek le, hiszen általában rendkívül kevés idő áll rendelkezésünkre a felkészülésre és az átállásra. A mennyiségi szempontokra való összpontosítás miatt sokszor úgy érezzük, hogy kevesebb idő jut a szabályozások valódi céljának megértésére. A legtöbb szabályozás ugyanis az üzletmenet szempontjából hasznos, kockázatalapú szemlélet átvételére ösztönöz, növeli a transzparenciát, ami hosszú távon minden piaci szereplő számára előnyös.

3. A jövő évben a nyugdíjbiztosítás mellett a kockázati életbiztosítások piacára érdemes jobban koncentrálnunk. Számtalan példát tudnék hozni arra, amikor egy-egy kockázati életbiztosítás életet ment, illetve hozzásegíti a családokat egzisztenciájuk megőrzéséhez egy sajnálatos tragédia után. Ebben a tekintetben tovább kell folytatnunk azt az edukációs tevékenységet, amelyet pár éve a biztosítók közösen indítottak. A lakásbiztosítások terén piacvezetőként szinte kötelességünk évről évre megújulni és ezzel utat mutatni a versenytársainknak. Folyamatosan frissítjük lakástermékünket, újabb és újabb kiegészítőket ajánlunk, jövőre pedig új termékkel jövünk ki, amitől a piac élénkülését várjuk. A világ arra halad, így a hosszú távú ügyfél-kiszolgálási stratégiai célunk is a digitális átállás folyamatának elősegítése, és áttérés a kézi vezérelt folyamatokról a teljesen automatizált, de személyre szabott szolgáltatásokra. Ehhez teljesen átalakítjuk az informatikai rendszerünket, illetve továbbfejlesztjük az ügyfélkiszolgálás minőségére ható folyamatainkat. Az ügyfelekkel való jobb kapcsolattartás és az ajánlataink differenciálása érdekében nagy lehetőséget látunk az IoT-ben. Európa vezető biztosítóinak többsége már "connected-" megoldásokat is kínál, ami feltétlenül iránymutató számunkra. Arra készülünk, hogy először a gépjármű biztosítások piacán fog megjelenni ez az innováció.

Sztanó Imre elnök-vezérigazgató, NN

1. Az NN Biztosítónál sikeres évet zárunk mind pénzügyi, mind stratégiai szempontból. Majdnem két éve köteleztük el magunkat a digitalizáció mellett, mert hisszük, hogy ezáltal még relevánsabbá válhatunk az ügyfeleink szemében. Nagy öröm számomra, hogy a digitalizációs programunk első gyümölcsei beértek az idei évben. Számos, a piacon jelenleg egyedülálló megoldást vezettünk be. 2017-ben az értékesítés folyamat során az ajánlatok mintegy 90%-át már papírmentesen, elektronikus aláírás segítségével vettük fel. Nagyot léptünk előre a kockázatelbírálás automatizálásban is. Ma már minden ötödik életbiztosítási ajánlat esetében emberi beavatkozás nélküli a kockázatelbírálás, melynek eredményeként az ajánlat elfogadása után akár öt perc alatt is megkaphatja ügyfelünk a kötvényét. Ezeknek - és számos egyéb kezdeményezésnek - köszönhetően ügyfeleink elégedettsége jelentősen nőtt a 2017-es évben. Az innováció szempontjából meghatározó lépés volt idén a Sparklab nevű inkubátor programunk elindítása is. Olyan ötleteket és együttműködéseket keresünk, amelyek hozzájárulnak az emberek életminőségének javításához. Szélesre tártuk az ajtókat az innováció előtt; az inkubátor programban ugyanúgy szívesen látjuk a startup-ok kezdeményezéseit, mint a nagyvállalati együttműködéseket és a saját kollégáink ötleteit.

2. A legfontosabb kihívás, hogy hogyan tudjuk szélesebb tömegekhez eljuttatni az üzenetet az öngondoskodás szükségességéről. Különösen a fiatalokhoz kell hatékonyabban szólnunk, hiszen minél korábban kezdi valaki az öngondoskodást, annál könnyebb dolga van. Ehhez nem csak érthetőbbé és átláthatóbbá kell tennünk a szolgáltatásainkat, máshogy is kell megszólítanunk a fiatalokat. Számos lépést tettünk ezen a téren már az idei évben is. Például májusban léptünk piacra a runaddict mobilalkalmazással, amely a futók számára kitűzött kihívások teljesítését vásárlási kedvezményekkel és ingyenes biztosítással jutalmazza. Az applikáció mára huszonkétezer letöltésen van túl. De említhetném üzleti szimulációs versenyünket, az NN InsuRace-t is, amellyel szintén újfajta módon igyekszünk közelebb hozni a biztosítási iparág működését a fiatalokhoz. A 2018-as év további nagy kihívása (és egyben lehetősége) a saját működésünk átalakítása. Az ügyfélközpontú, digitális megoldások létrehozásában nem elsősorban az új technológia jelenti a kihívást. Sokkal inkább az, hogy olyan szervezetet és belső működést kell kialakítanunk, amely valóban képes a mai technológia által teremtett lehetőségeket kihasználni. Ehhez a jelenleginél gyorsabb, rugalmasabb, az ügyfelek igényeit mindenkor szem előtt tartó működésre van szükségünk. Ezért kezdtük el 2017-ben az agilis munkamódszer bevezetését, amelyből rengeteget tanultunk. A jövő évben ezen tapasztalatokat felhasználva szeretnénk az agilis módszertant szélesebb körben kiterjeszteni. Hiszem, hogy ezáltal - a jobb, hatékonyabb működésen túl - vonzóbb munkahely is leszünk.

3. Az NN Biztosító hagyományosan nagy fókuszt helyez a kockázati életbiztosításokra. Ebben továbbra is nagy lehetőséget látunk. Számos olyan kezdeményezésünk van, amely reményeink szerint jelentős növekedést hozhat a kockázati életbiztosítások terén. Emellett a növekedéshez véleményünk szerint továbbra is stabilan hozzá fognak járulni a nyugdíjbiztosítások. Növekedésünk másik motorja a már nagyjából két éve zajló digitális átállásunk további kiterjesztése lesz. Egyrészt a jelenlegi működésünk digitalizációjában szeretnénk tovább lépni. Szélesítjük az automatikus kockázatelbírálást, valamit nagyságrendileg egyszerűsítjük fő folyamatainkat, például a kárrendezési folyamatot. Emellett ügyfeleink számos új funkcióval találkozhatnak majd NN Direkt személyes oldalukon. Rengeteget invesztálunk adatelemzési képességeink fejlesztésébe is. Ezzel összefüggésben például partnereinket teljesen új címanyag mechanizmussal támogatjuk. Tovább folytatjuk kezdeményezéseinket az ügyfelek új módon történő megszólítására. Ebben a "dolgok internete" rengeteg új lehetőséget kínál. Jó példa erre a prototípus fázisban lévő - Vodafone-nal közösen fejlesztett - Diablog mobilalkalmazásunk, amely a cukorbetegséggel élők életét könnyíti. A célunk az, hogy azok a cukorbetegséggel élők, akik megfelelősen karbantartják állapotukat és a Diablog applikáció segítségével rögzítik mérési eredményeiket, ne fizessenek magasabb biztosítási díjat, mint nem diabéteszes társaik. További innovatív kezdeményezéseket várunk a Sparklab februárban induló következő inkubációs programjától is. Itt már javában folyik a résztvevők toborzása. Bár a jelentkezési határidő még nem zárult le, már eddig is ígéretes ötletekkel találkoztunk.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. A piac az idei évben organikusan fejlődött, sőt, a nyugdíjbiztosítások terén az új kötésekkel (az év végére 250 ezer darab felett lehet a szerződéses állomány) és a közel 220 ezer forint/éves átlagdíjjal a szektor bebizonyította, hogy nem alaptalanul érvelt amellett, hogy messze a legszélesebb rétegeket tudja majd elérni az öngondoskodási termékek közül. Jól sikerült az átállás az etikus életbiztosítási koncepcióra: a termékek száma ugyan megfeleződött, de az MNB-vel közösen kidolgozott új koncepció valóban növelte a bizalmat a termékek iránt, s így az átlagdíj-növekedés ellensúlyozta a szerződések számában tapasztalt visszaesést. A nem életágban a kgfb-piacon megszűnt a 100% feletti combined ratio - az üzletág immár nem okoz szektor szintű veszteséget. A fentiek ellenére nem lehetünk teljesen elégedettek: a díjbevétel-növekedés dinamikája még mindig csak alkalmi jelleggel haladja meg a GDP bővülését, ami azt mutatja, hogy a szektornak magasabb fokozatra kell kapcsolnia. A Posta Biztosító szempontjából komoly fegyverténynek tartom, hogy idén is sikerült túlteljesítenünk a terveinket, és számos új termékkel léptünk piacra. Megújítottuk a lakásbiztosításunkat, a PostaÉdesOtthon a piac egyik legkorszerűbb terméke lett, és emellett a kárrendezés területén is sok ügyfélkényelmi megoldást kínál. A mobilapplikáción keresztüli fotós kárbejelentés és a videós kárrendezés mellett ehhez a biztosításunkhoz a piacon egyedülálló 5 napos kárügyintézési garanciát is bevezettünk. A PostaGyógyír termékünkkel az egészségbiztosítás irányába tettünk egy lépést. Ez a biztosításunk a rákos megbetegedések esetén nyújt anyagi segítséget ügyfeleinknek. Az utolsó negyedévben nagy sikerrel debütált PostaNyugdíj Prémium éves díjfizetésű nyugdíjbiztosításunk. Idén indítottuk útjára a kerékpárosoknak szánt baleset-, vagyon- és felelősségbiztosítást kínáló, Hello Bringás termékünket. A Hello Bringás biztosítás az ugyanezen a néven futó mobilapplikáción és weboldalon köthető. Az appban a biztosításon kívül más funkciók is megjelennek, amelyek segíthetik a kerékpárosok mindennapi életét, pl. bringakereső, kárbejelentő, vagy szervizkereső szolgáltatás.

2. A legnagyobb kihívások talán nem is piaci jellegűek: az épphogy átélt Szolvencia II. szabályozás gyakorlatba állítását követően 2018-ban újabb uniós elvárások teljesítése köti majd le a szektor kapacitásainak jelentős részét. Az üzleti oldalon egyértelműen az alacsony kamatkörnyezet jelenti az egyik fő kihívást. Különösen nehéz ebből a szempontból a hazai környezet, hiszen az MNB jelezte: hosszú évekig akár negatív maradhat a reálkamat. Ahogy idén is, jövőre is folyamatos téma lesz a digitalizáció kérdése, ami akár új termékeket, új szolgáltatásokat hozhat a piacra. Ezek a változások a mi mindennapjainkra is hatással lesznek.

3. Természetesen a nyugdíjbiztosításban hiszünk - meggyőződésem, hogy a piac legtranszparensebb és az átlagdíjra vetítve egyik legolcsóbb konstrukcióját alkottuk meg és vezettük be novemberben. Szeretnénk növekedést elérni a kockázati biztosítások terén is, itt is készülünk meglepetéssel. A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan lakásbiztosítási piacon is növekedést várok. Sokan kérdeznek bennünket az Insurtech lehetőségekről is: igen, teret nyer a digitalizáció, de látni kell, hogy a biztosítási piac eddig is jól teljesített ezen a téren. Ugyanis nálunk már korábban is lehetővé vált az online szerződéskötés, a kárakták már minden biztosítónál elektronikusak, és azt se felejtsük el, hogy mind a mai napig a biztosítás az a termék, ahol érdemi díjkedvezmény jár az elektronikus szerződésért és díjfizetésért. Ha a digitalizáció szempontjából keresünk kitörési pontot a piacon, akkor azt gondolom, az ügyfélélmény javításában nagy lehetőségek rejlenek, így mi is több újdonság bevezetését tervezzük 2018-ban ezen a téren.

Lehel Gábor elnök-vezérigazgató, Union

1. Az idei év egyrészt kedvező környezetet biztosított a gazdasági szereplők számára, másrészt januártól az etikus életbiztosításokkal új szabályozás lépett életbe, ami év elején még nehezen prognosztizálhatóvá tette az üzleti eredmények alakulását. Összességében a biztosítási piac kedvező évet tudhat maga mögött: az MNB adatai szerint a szektor díjbevétele szeptember végéig több mint 6 százalékkal bővült. Ráadásul mind az életbiztosítási, mind a nem-életbiztosítási ág kiegyensúlyozott növekedést mutatott, ami azt jelenti, hogy nem csupán egyszeri hatások eredményeképpen fejlődött a terület. Az Union Biztosító ebben a környezetben sikeresen tudta kihasználni az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményét, és várhatóan a teljes évet is a piaci átlagot meghaladó eredménnyel zárja. Természetesen 2018-ban kiemelt feladat számunkra a három hazai VIG biztosító várhatóan áprilisban megvalósuló egyesülése.

2. A teljes piacot tekintve elmondható, hogy az elmúlt időszakban a működésünk szabályozása egyre inkább szigorodott, folyamatosan egyre több és egyre komplexebb elvárásnak, előírásnak kell megfelelnünk. Ez a tendencia tovább folytatódik a következő években is. Lesznek olyan új szabályozások, amelyeknek már 2018-ban meg kell felelnünk. Emellett várhatóak olyanok, amelyeket ugyan később kell teljesíteni, ám az üzleti modellekre, a működésre gyakorolt jelentős hatásaik miatt már most komoly elemzéseket, előkészületeket és nem utolsósorban stratégiai döntéseket igényelnek. 2018-ban meg kell felelnünk például az IDD és a PRIIPSs előírásainak, ugyanakkor már foglalkoznunk kell többek között az IFRS17 bevezetésével is, amely újraírja szinte az összes játékszabályt. A megfelelés, bevezetés komoly erőforrásokat köt le, ugyanakkor a nagy kihívások, projektek, háttérmunka közben sem felejthetjük el egy percre sem, hogy a fő fókuszba az ügyfélnek kell kerülnie. Az új, integrált Union biztosítónak arra kell törekednie, hogy a vele kapcsolatba lépő ügyfél egyre magasabb színvonalú kiszolgálást kapjon az értékesítéstől kezdve a kapcsolattartáson át egészen a szolgáltatásnyújtásig. Ez folyamatos és tudatos igényfelmérést, termékfejlesztést, sok esetben a core-tevékenységen túlmutató szolgáltatásokat, folyamatoptimalizálást, és minden téren megjelenő ügyfélközpontú kultúrát jelent. Az idei év kulcsfeladata számunkra a Vienna Insurance Group (VIG) három hazai biztosítótársasága egyesülésének előkészítése volt. Az Erste Biztosító, az UNION Biztosító és a Vienna Life Biztosító együttesen mintegy egymillió ügyfelet szolgál ki, így az erőforrások egyesítése és az új, optimalizált értékesítési struktúrának a sikeres megteremtése különös gondot igényel valamennyi egyesülő tagvállalat részéről.

3. A jelenlegi pozitív piaci tendenciák folytatódása a nem-életbiztosítási ágon mind lakossági, mind vállalati szinten kedvez a vagyonbiztosítások gyarapodásának. Emellett a privát egészségbiztosítások jelenthetnek továbbra is kitörési pontot. Mi ezen a területen újabb termékmegoldásokat illetve a háttérterületek folyamatainak optimalizálását tervezzük. Személybiztosítási területen továbbra is a kockázati, valamint a folyamatos díjas termékekre helyezzük a hangsúlyt, és jövőre is szeretnénk hatékonyan kielégíteni a nyugdíjbiztosítási területen érzékelhető keresletet. Mindkét nagy területen erőteljesen igyekszünk támaszkodni a biztosítási piacon is felhasználható technológiai fejlesztésekre, megoldásokra. Folyamataink optimalizálásának keretében - kihasználva a VIG-cégek egyesülése kapcsán amúgy is jelentkező átalakítási lehetőségeket - új lendületet adtunk a digitalizációs fejlesztéseknek a működés legkülönbözőbb területein.

Forrás: www.portfolio.hu

Erre figyeljen, ha síelni megy
2017 december 28.
Kategória:
Utasbiztosítás

Erre figyeljen, ha síelni megy

Kezdődik a síszezon, érdemes azonban mindenekelőtt utasbiztosítást kötnünk, nem árt ezen belül a felelősségbiztosításra is gondolni – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A két ünnep közötti időszak egyre több embernek a síszezon kezdetét jelenti. Ám ilyenkor történik a legtöbb baleset is a havas pályákon. Ha a megelőzésben nem is, de az anyagi gondok enyhítésében sokat segíthet a megfelelően megválasztott utasbiztosítás – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A több éves statisztikák alapján Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban. Különösen veszélyesnek számít a szezon kezdete, amikor a legtöbben felkészületlenül, rossz kondícióban csatolják fel a léceket, és esetleg a hüttékben is túl sok időt töltenek. Mivel a legnépszerűbb síterepnek idehaza továbbra is az osztrák lejtők számítanak, ezért nem árt az emlékezetbe idézni, hogy Ausztriában egy szános mentés körülbelül félmillió, egy helikopteres pedig egy-kétmillió forintba kerül, s a kórházi napidíj akár több százezer forint is lehet.

Nem elég az Európai Egészségbiztosítási Kártya

Sokan biztonságban érzik magukat azáltal, hogy a baleseti ellátáshoz kiváltották az EU-ban érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK). Ám baj esetén gyakran azzal kell szembesülniük, hogy a kártya az ellátást kizárólag az állami kórházakban fedezi, és csak az adott ország állami betegbiztosítottjai számára előírt szolgáltatásokra terjed ki. Így többek között nem állja a hegyi mentés költségét, vagy a kórházban eltöltött idő után esetlegesen fizetendő önrészt sem, amelynek összege – Ausztriánál maradva – meghaladja a napi hét eurót.

Ilyen esetekben lehet nagyon hasznos, ha van utasbiztosításunk. „Általában a biztosítók a síelést, sokan a snowboardot is, az alapbiztosítás részeként helyezik el” – összegez Horváth Péter, a MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke. Mivel azonban a hazai utasbiztosítási piacon több mint egy tucat szereplő van jelen, több közvetítő közreműködésével, így érdemes összehasonlítani, hogy melyik termék mire nyújt fedezetet. Mindez kényelmes módon, online is megtehető, s maga a biztosítás is intézhető ily módon. Csak arra kell figyelni, hogy még az indulás előtt, tehát külföldi út esetén a magyar határ átlépése előtt megkössük a szerződést, mert különben az nem érvényes. Érdemes ellenőrizni, hogy helikopteres mentés van-e az adott módozatban, s annak összege limitált-e. Ugyanez igaz a kórházi költségekre és az ellopott, vagy elvesztett felszerelésre is. Nem árt, ha szükség esetén tolmácsot is biztosít a társaság.

Fontos a felelősségbiztosítás

Egyre kiemeltebb jelentőségűvé válik az is, hogy a felelősségbiztosítás is része legyen a szerződésünknek. Amennyiben ugyanis mi okozunk másoknak kárt vagy balesetet, azért perelhetőek vagyunk, s a károsultak egyre gyakrabban élnek is a jogaikkal. Pervesztesként pedig meg kell téríteni a közvetlen anyagi károkon túl adott esetben a munkából való kiesés miatt elmaradt jövedelmet, az eljárási költséget, valamint a jogi képviselet díját is. Így szerencsétlen esetben több millió forintos nagyságrend is könnyen összejöhet – írja a Mabisz.

Külön probléma, ha úgy szenvedünk balesetet, hogy elhagytuk a kijelölt pályát. Ilyenkor a térítésből a legtöbb biztosító ki is zárhat bennünket. „Ha valaki pályán kívül akar síelni, akkor mindenképpen érdemes extrém sportokra érvényes biztosítást kötni, amely ennek a kockázatát is fedezi” – emeli ki Horváth Péter. Míg egy átlagos biztosítás költsége napi háromszáz és ezer forint között van (az utóbbi árfekvésen már gyakorlatilag térítési limit nélkül fedezhetjük az egészségügyi ellátásokat), addig a free ride hívei is tudnak már napi 1300 forint körüli áron megfelelő terméket találni.

Forrás: www.vg.hu

CLB TIPP: Külföldi síelés előtt gondoljon az utasbiztosításra is! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak