2017 július 31.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Ügyvéd Úr! Januárban baleset részese voltam, felelősségemet azonban nem ismertem el. A kárbejelentőn, az erre vonatkozó részt egyik fél sem töltötte ki.
A másik félnek teljes körű Casco-ja volt, ám most az ő biztosítójának ügyvédje írt, melyben felszólít a kár megtérítésére, ellenkező esetben perrel fenyeget.

Ez ügyben szeretném segítségüket tanácsukat kérni,hogy mit tegyek.

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Leveléből nem derült ki, hogy az Ön felelősségét (részben vagy egészben) a balesetet követően megállapította-e bármilyen hatóság vagy egyik biztosító.
Amennyiben megállapították az Ön felelősségét, akkor az Ön kötelező gépjármű felelősségbiztosítójának kell téríteni az Ön által okozott kárt.
Amennyiben nem állapították meg az Ön felelősségét (sem részben, sem egészben) és továbbra is az az álláspontja, hogy nem volt felelős, akkor ezt szükséges közölnie a másik fél ügyvédjével. Ez esetben, amennyiben mégis perre vinné a másik fél az ügyet, akkor a másik félnek kell bizonyítania az Ön felelősségét bírósági eljárásban.

A megszólítás miatt tájékoztatni szeretnénk, hogy társaságunk nem ügyvédi iroda, hanem egy független biztosításközvetítő, azaz egy alkuszcég.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 61 - 80 / 1256
Kötelezőbiztositás
2023 december 31.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Fiam nevén az auto.szeretném üzembentartoként igénybe venni eladott autom biztositását.mert fiamé 0 enyém 10.február 21 a fiam autoján a fordulo.kérdés a sorrend.előbb ő mondja le a biztositását,utána menyünk a kormàny ablakba.v.én intézzem a biztositásom,..!?lényeg.az ügyintézés sorrendjére lennék kiváncsi!köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Először az új üzembentartónak kell a biztosítást megkötni, azzal intézni az üzembentartó-váltást az okmányirodában, majd az átírt forgalmival lemondani a korábbi biztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztositás
2023 december 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tiszteletem Érdeklödnék hogy van nekem egy gépjármű felelöségbiztositásom .Csak az a problémám hogy váltás végett sajnos nem jut eszembe hogy melyik biztósítónál vagyok .Hogy esetleg forgalmi rendszám alapján kilehetne e deríteni. Előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ilyen esetben egyesével meg lehet kérdezni a biztosítókat, akik azonosítás után meg tudják mondani, hogy van-e náluk szerződése. Illetve ha felveszi a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>, akkor ott is tudnak felvilágosítást adni, amennyiben nálunk kötötte a szerződést.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kgb
2023 december 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdv! Az autom ki volt vonva a forgalombol! És az emailjeim kozt most talaltam egy üzenetet, hogy nem fizetés miatt szerződést bontott velem az alianz. Jelenleg is forgalmon kivül van az auto, papír is megvan rólla. Mi a teendő? Szeretnék az alianznal maradni.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az ideiglenes kivonást mindenképp jelezni kell a biztosítónál legközelebb. Alapesetben amikor újra forgalomba helyezik az autót, akkor kerül sor a biztosítás újrakötésére. Ebben az esetben érdemes lehet közvetlenül az Allianzzal felvenni a kapcsolatot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

CSED
2023 december 25.
Kategória:
Assistance
Kérdés:
Üdvözlöm! Tudni szeretném hogy biztosított vagyok e és hogy jár e nekem a CSED. Esti tagozatos tanulók vagyok 2022ben érettségiztem Voltam alkalmi munkákon Talan egyről megvan még a papírom mindegyiken ebben az évben voltam És azt szeretném tudni hogy jár e nekem a CSED. Előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ez nem biztosítási kérdés, így nem tudunk segíteni az ügyben.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Balesetben sérült autó elszállításának számlázása
2023 december 22.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Édesapám nevén lévő autót lányom vezette, vétlen volt a balesetben melyben totálkárosra tört az autó. Az autót elszállító szerint a szállítási és a roncs tárolási költségről is a lányom nevére kell a számlát kérni, mert ő érintett a balesetben, és nem az autó tulajdonosának a nevére. Valóban így van? Így is fizet a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító a gépjármű tulajdonosának téríti meg a kárt és az azzal összefüggő összes igazolt költséget (szállítás, tárolás, utazási hozzájárulás, egyéb dologi kár stb.), ez független a vezető személyétől.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

utánfutóról menet közben leesett rakománydarab
2023 december 18.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Menet közben az előttem haladó utánfutós szgk. futójáról egy szállítmánydarab (tetőfedés darabja) leesett és a kocsim elejének csapódott. KGFB az előttem haladó autóra és a futóra kötve van, kék-sárga mabisz e-bejelentő töltve lett, a felelősségét az előttem haladó elismerte, illetve az eseményről fedélzeti kamerafelvétel készült. Ki téríti meg a káromat? Vitathatja az esetet a biztosító? Válaszát köszönöm! K. Norbert
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A gépjármű kötelező biztosítása rendezi a kárt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bonus átvezetés
2023 december 17.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szaktértő! Jelenleg 2 személygépkocsi tulajdonosa és üzembentartója vagyok. Új autót fogok vásárolni. Az új autó A0-ról fog indulni. Ha a jelenleg tulajdonomban lévő két autó közül az egyiket eladom, akkor annak a Bonus besorolását (jelenleg B07) át lehet vezetni az újonnan vásárolt autóra? Köszönöm a választ!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, az eladott autó bónuszát átvezetheti az új autóra. Miután az eladott autó biztosítását megszüntette, kérheti az új autó biztosítójánál a bónusz fokozat érvényesítését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Visszkereset
2023 december 15.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szép jó napot! Érdeklődni szeretnék, hogy amennyiben az ember hozzátartozójával szemben a biztosítónak visszkeresete áll fenn és annak törlesztése már megkezdődött. Akkor a hozzátartozó halála esetén az tovább száll-e az örökösökre? Mert a szerződésben ez áll :"Az elhunyt biztosított örököseivel szemben a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője nem érvényesíthet megtérítési igényt." Előre is köszönöm válaszukat!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A fenti szabályt a kgfb-törvény (2009. évi LXII. törvény) rögzíti, a visszkereset nem érvényesíthető az elhunyt örököseivel szemben.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Első autómra szeretnék biztosításást kötni lehetőleg valami kedvező áron
2023 december 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Menyibe kerülni egy Suzuki 1298cm a biztositasom ha első autómrol van szo
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjük, hogy biztosításkötés miatt vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárszakértő
2023 december 08.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Összetörték az autómat, a vétkes sofőr elismerte hibáját. Mindkettőnknek ugyanannál a biztosítónál van kötelező biztosításunk. Kérdésem az, hogy van-e jogszabály arra vonatkozóan, hogy milyen határidőn belül kell a kárszakértőnek felmérnie a kárt. Ha esetleg nem érkezik határidőn belül, hová fordulhatok jogorvoslatért?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárszemlére általában kb. 3 munkanapon belül sor kerül. Ha nem érkezne megkeresés a kárszakértőtől, érdemes felvenni a kapcsolatot a biztosítóval.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező
2023 december 07.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Szeretném tudni,az autó ha nem javítható ,visszakapom - e az éves biztosítási díjat ,ha kivonatom a forgalomból is. Pár órával az éves díj befizetése után ,motorhibat jelzett. Köszönö
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben véglegesen kivonja a forgalomból, akkor a biztosítási szerződést érdekmúlással meg kell szüntetni. Ebben az esetben a befizetett éves díj fennmaradó része visszajár.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Évfordúlós átkötés
2023 december 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
T. Címzett! Azt szeretném kérdezni, ha rosszul lett megadva az évfordúló dátuma egy nappal, ezért fedezetlenségi díjat számoltak fel. Ez jelezve lett a biztosítónak. Azt mondták elméletileg a kárnyilvántartó rendszer automatikusan kijavítja mert átkötésnél feltölti a bónusz előzményeket is stb.és ott látni kellett volna, hogy nem jó az évforduló dátuma. Ez akkor hogy működik pontosan?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a biztosítást a CLB-n keresztül kötötte, konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

autó váltás
2023 december 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Ha megveszem az autót és utána adom el a sajátomat , hogy tudom a bónuszt átvezetni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az eladás után kérvényezze az eladott autó kötelező biztosításának megszüntetését érdekmúlásra való hivatkozással. Ezután tudja az új autó biztosítójánál kérni a bónusz fokozat átvitelét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

autó váltás
2023 december 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Autó vásárlásnál hogy tudom a még el nem adott jármű bónuszát érvényesíteni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bónusz fokozatot csak azután tudja átvinni az új autóra, ha az előzőt eladta vagy véglegesen kivonta a forgalomból. Egészen addig párhuzamos üzemeltetésről van szó, aminél nem lehet cserélgetni a bónuszokat, az új autó automatikusan A0 fokozatban kezd.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Végleges kivonás esetén, fedezetlenségi díj
2023 december 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Egy régi, műszaki hibás autó ideiglenes kivonása 2023.07.22-én lejárt, vagyis papíron forgalomba helyeződött. A biztosító a biztosítási alkusznál történő érdeklődésemet követően 2023.11.28-án tájékoztatott, hogy a biztosításom érdekmúlás miatt 2023.07.22-én megszűnt. Az autót véglegesen ki akarom vonatni a forgalomból. az lenne a kérdésem, hogy a végleges kivonás és a biztosítás lejárta között eltelt időszakra kell-e fedezetlenségi díjat fizetnem.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, ha időközben nem kötött új biztosítást, akkor erre az időszakra a biztosító fedezetlenségi díjat fog felszámolni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kell fizetnem fedezetlenségi díjat?
2023 december 03.
Kategória:
Motor biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! A kérdésem az lenne, hogy van egy motorkerékpár, amit műszaki hiba miatt évek óta ideiglenesen vonogatok ki a forgalomból, az ideiglenes kivonás azonban 2023.07.29-én lejárt. A biztosítóm a biztosítási alkusznál történő érdeklődésemet követően, 2023.12.01-én küldött egy értesítést, hogy a motor kötelező biztosítása 2023.07.29-én érdekmúlás miatt megszűnt, erről korábban nem kaptam értesítést. A kérdésem az lenne, hogy fedezetlenségi díjat kell-e fizetnem, ha igen, akkor a 2023.07.29-e és az ismételt kivonás közötti időszakra vonatkozóan, vagy a tájékoztatás keltezése, 2023.12.01-e és az ismételt kivonás dátuma közötti időszakra.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A fedezetlenségi díjat a forgalomban töltött, de biztosítással nem fedezett időszakra kell megfizetni, tehát a forgalomba való visszahelyezés és az ismételt kivonás közötti időszakra.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Örökölt autó biztosítása
2023 december 01.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szeretném segítségüket kérni! Örököltem egy autót, melyen van KGFB és CASCO biztosítás is. Azt tudom, hogy a KGFB-t hatályban kell tartani a hagyatéki eljárás lezártáig, de tudomásom szerint a CASCO lemondható. Nem kívánom használni a gépkocsit, így szerintem felesleges fizetni. Az évforduló január 2-án lesz. A GROUPAMA biztosítónál azt a tájékoztatást kaptam, hogy a CASCO-t sem tudom a hagyatéki lezártáig lemondani. Köszönettel.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A halotti anyakönyvi kivonat másolatának elküldésével le lehet zárni érdekmúlással a Casco szerződést az elhunyt halálának napjától. Amennyiben van még fennmaradó díj, ami előre be lett fizetve, akkor azt a hagyatéki végzés elküldésével tudják majd visszakérni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Forgalombol ideiglenesen kivont autó
2023 november 24.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdv! Forgalombol ideiglenesen kivont autómat a szerviz területén meghuzta a pizzafutár.A parkoló autóba tolatott bele. Bejelenthetem ilyenkor a kárigényt?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A más által okozott kárra a károkozó biztosítása nyújt fedezetet, ebben az esetben tehát a pizzafutár biztosítására kell bejelenteni a kárt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

öröklés
2023 november 23.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Édesapámtól (2023.02.22-n elhunyt) örököltem egy személygépkocsit, a hagyatéki végzés 2023.október 10-én jogerőre emelkedett. 2023. November 15-én a személygépkocsit átiratattam a nevemre, és azonnal ideiglenesen kivonattam 1 évre az autót. - az okmányon a kivonáskor a jogviszony kezdetét 2023.02.22 dátumozták- a tulajdonjog változás jogcíme-öröklés került. Kérném segítségüket, hogy van-e valami "kötelességem" , - kötelező biztosítás, bejelentési kötelezettség...stb- a személygépkocsival kapcsolatban. Eddig erre sajnos senki nem tudott válaszolni, Tisztelettel, Bálint
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel az Okmányiroda a jogviszony kezdetét az elhalálozás időpontjával jegyezte be és ezzel az időponttal a gépjármű forgalomból való kivonása is megtörtént, és mind ez kötelező felelősségbiztosítás nélkül, nincs teendője az újra forgalomba helyezés időpontjáig.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco önrész
2023 november 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Kérdésem: ha a szélvédőt törés miatt cserélni kell és az önrész 250000 Ft, a csere 450 ezer Ft, akkor a biztosító előzetes egyeztetés nélkül kiköthezi-e (ráadásul ez csak a szervízben fizetéskor derült ki), hogy az önrészneknem 10, hanem 20%-nak kell lennie? Szerződéskötéskor ezt nem mondták, semmilyen tájékoztatás nem történt arról, hogy mikor nem érvényes a károsult 10 %-s önrése? Hogyan kell korrektül tájékoztatni? Az üzletkötő még akkor sem tudta, miért nem 10 %, amikor a szervízben való fizetés alőtt felhívtuk. 20 % kell
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A casco szerződésekben általában egy fix és egy százalékos önrész szerepel, kár esetén pedig a biztosítók jellemzően a magasabb összeget érvényesítik. Azonban mivel nem ismerjük, pontosan milyen önrésszel lett megkötve a biztosítás, javasoljuk, hogy nézzen utána a megkötött szerződésben. Kifogás esetén pedig a biztosító felé élhet fellebbezéssel. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Oldalak