2017 július 31.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Ügyvéd Úr! Januárban baleset részese voltam, felelősségemet azonban nem ismertem el. A kárbejelentőn, az erre vonatkozó részt egyik fél sem töltötte ki.
A másik félnek teljes körű Casco-ja volt, ám most az ő biztosítójának ügyvédje írt, melyben felszólít a kár megtérítésére, ellenkező esetben perrel fenyeget.

Ez ügyben szeretném segítségüket tanácsukat kérni,hogy mit tegyek.

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Leveléből nem derült ki, hogy az Ön felelősségét (részben vagy egészben) a balesetet követően megállapította-e bármilyen hatóság vagy egyik biztosító.
Amennyiben megállapították az Ön felelősségét, akkor az Ön kötelező gépjármű felelősségbiztosítójának kell téríteni az Ön által okozott kárt.
Amennyiben nem állapították meg az Ön felelősségét (sem részben, sem egészben) és továbbra is az az álláspontja, hogy nem volt felelős, akkor ezt szükséges közölnie a másik fél ügyvédjével. Ez esetben, amennyiben mégis perre vinné a másik fél az ügyet, akkor a másik félnek kell bizonyítania az Ön felelősségét bírósági eljárásban.

A megszólítás miatt tájékoztatni szeretnénk, hogy társaságunk nem ügyvédi iroda, hanem egy független biztosításközvetítő, azaz egy alkuszcég.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 81 - 100 / 1256
károkozás
2023 november 20.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Kérdésem a következő: Ha én egy volswagennel kárt okoztam, és megnézném a kötelező biztosítást (kikalkulálnám) az Önök oldalán egy másik személyautóra, a kártörténeti adatoknál be kell-e írnom, hogy igen, okoztam kárt, de egy másik gépjárművel? (Mindkettő a tulajdonomban van.)
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, a kalkuláció során fel kell tüntetnie a károkozást az okozó jármű kategóriájával és rendszámával együtt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KÖBE-nél 2024.évre kötött szerződésem sztornózása
2023 november 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
2023.nov.16.án kezdeményezett ,2023.nov.17-én a KÖBE által megküldött kötelező felelőség biztosítási kötvényt és a biztosítási igényemet ,kérem sziveskedjenek (sztornózni) érvénytelenné nyilvánítani.Tévedés történt, ezért kérem a KÖBE.********.számu kötvény,és a vele járó szerződés megszüntetését.Tévedésemért szives elnézésüket kérem. Kérem továbbá,hogy az intézkedésükről értesíteni sziveskedjenek. Köszönettel : F. György
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjármű biztosítás
2023 november 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tiszlet címzett. Köszönöm az alább bemásolt kérdésemre adott válaszát viszont szeretném pontosítani a kérdést. Tehát ugyan ez a helyzet, akkor ha a gépkocsit használó személy nem alkalmazott a cégnél, hanem cégtulajdonos és a balesetet a "külsős" házastárs okozza? Ezt kiegészítve ha a cégtulajdonosnak aki az autót egyébként rendszeresen használja van joga a házastársnak engedélyezni a használatot bármiféle írás nélkül? Előre is köszönöm a válaszát. Kérdés: Tisztelt címzett! Arrol szeretnék kérdezni, hogy milyen szabályok vonatkoznak arra az esetre, amikor egy casco-val rendelkező céges gépjárművel "külsős" személy okoz balesetet, azaz olyas valaki aki nem dolgozója a cégnek pl. egy házastárs és nincs írásos meghatalmazás arra, hogy vezetheti az autót vagy hasonló csak szóbeli. Van e különbség abban az esetben, ha az egyik cégtulajdonos az utas? Előre is köszönöm a válaszát. Válasz: Tisztelt Kérdező! Meghatalmazás híján lényegtelen, hogy a munkavállaló vagy a házastársa vezette az autót, a kárért az üzembentartó felel. Ha a céges autó egy munkavállaló használatában van, akkor a feltételeket és a károkozás szankcióit a munkaszerződésnek kellene rögzítenie (pl. hogy károkozás esetén a munkavállaló köteles-e megfizetni az önrészt). Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási feltételek egyértelműen rendelkeznek a kockázatkizárásokról és a mentesülésekről. A kizárások a vezető személyét illetően általában a jogszerűséget vizsgálja: jogszerű vezetőnek olyan személy minősül, aki a szerződő vagy a gépjármű felett rendelkezésre jogosult személy tudtával és beleegyezésével vezeti a gépjárművet. A mentesülések a szándékos és súlyos gondatlanságot vizsgálják. A casco feltételek nem írják elő a jogszerű vezető minősítésekor az írásbeliséget.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépkocsi baleset
2023 november 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt címzett! Arrol szeretnék kérdezni, hogy milyen szabályok vonatkoznak arra az esetre, amikor egy casco-val rendelkező céges gépjárművel "külsős" személy okoz balesetet, azaz olyas valaki aki nem dolgozója a cégnek pl. egy házastárs és nincs írásos meghatalmazás arra, hogy vezetheti az autót vagy hasonló csak szóbeli. Van e különbség abban az esetben, ha az egyik cégtulajdonos az utas? Előre is köszönöm a válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Meghatalmazás híján lényegtelen, hogy a munkavállaló vagy a házastársa vezette az autót, a kárért az üzembentartó felel. Ha a céges autó egy munkavállaló használatában van, akkor a feltételeket és a károkozás szankcióit a munkaszerződésnek kellene rögzítenie (pl. hogy károkozás esetén a munkavállaló köteles-e megfizetni az önrészt).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kgfb
2023 november 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szép napot kivánok.A fiam tulajdonában lévő személyautónak én leszek az üzembentartója.Viszont az ügyintézést 3- 4 nap mulva tudjuk lefolytatni.Az lenne a kérdésem,hogy megköthetem e a kgfb- t előre és használhatom e így az autót,amíg meg nem történik az üzembentartó váltás,mivel munkába járáshoz használnám.Jelenleg nincs kgfb kötve az autóra mert korábbra terveztük a váltást,de a fiam a munkája miatt nem tudott időt szakítani az ügyintézésre..Köszönöm válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítást csak az üzembentartó nevére lehet megkötni, így Ön csak azután tudja, miután megtörtént az üzembentartó-váltás. Javasoljuk azonban, hogy minél előbb történjen meg az ügyintézés, ugyanis ha az autó forgalomban van, akkor minden egyes kötelező biztosítás nélküli napra fedezetlenségi díj lesz felszámolva. A kötelező biztosítás megkötéséig természetesen nem közlekedhetnek vele.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

****** szgk. 2023-24 éves díj. bef.-ről igazolás!
2023 november 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
T. CLB! Önöknél van kötve több éve az ****** szgk.-m kötelező biztosítása az ALFA biztosító felé. 2023. nov. 04-én mobilneten keresztül a weboldalukon levő prg. szerint utaltam az előzetesen kikalkulált 60.120 Ft-ot az elkövetkező 2023-24 évre, mellyel az OTP be is terhelte a számlámat, viszont azóta semmilyen értesítés, bizonylat nem érkezett részemre sem a CLB, sem az Alfa biztosító részéről! Szeretnék megbizonyosodni, hogy a számlám ki van egyenlítve és él a kötelező biztosításom. Netán egy baleset esetén szükségem lehet a kötvényszámomra is! Várom mrgtisztelő válaszukat. M. I.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ÉRDEKLŐDÉS
2023 november 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Ha nem irom be a KKNY számot, nem enged tovább
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjük, ellenőrizze, hogy minden más adatot megadott az oldalon a továbblépés előtt. Amennyiben így sem sikerül továbblépnie a kalkulációban és segítséget szeretne kérni a biztosításkötés befejezéséhez, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a 06-1-999-0620 telefonszámon, vagy kérjen visszahívást munkatársainktól a kalkulátor tetején található "Visszahívjuk" gombon keresztül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Név valtozas
2023 november 12.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Név változás történt és nem tudom at írni
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

garázskapú ráesett az autóra
2023 november 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, meg szeretném kérdezni, hogy ha a felhúzott garázskapum ráesett az autómra, akkor az ebből fakadó kárt a casco biztosításom fedezi?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Téríthet a casco, jelentse be a kárt a biztosítójához és a kárszakértő felméri a helyzetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kknyr azonosító
2023 november 10.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
kknyr azonosító
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A KKNYR azonosítót a biztosító által küldött évfordulós értesítőn, vagy már felmondott biztosítás esetén a törlési értesítőn találja meg. A kalkuláció során egyébként üresen is hagyhatja a mezőt, ha nem tudja az azonosítóját.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KKNYR azonosító
2023 november 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyfélkapu ! Arra lennék kiváncsi , hogy hol találom meg a KKNYR számot ha még nem lett az előző biztosításom törölve ? Köszönettel !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A KKNYR azonosítót a biztosító által küldött évfordulós értesítőn is megtalálhatja. A kalkuláció során egyébként üresen is hagyhatja a mezőt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Magasabb kártérítési összeg
2023 november 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdv! Az lenne a kérdésem, hogy történt egy káresemény amiben a másik fél elismerte, hogy teljes mértékben ő volt a hibás, ( rendőrség jelenlétében) bírságot és hibapontot is kapott. Az én autom totalkáros lett és a biztosító ajánlatban benne szerepelt a Az autó piaci értéke, ami 1,7 millió Ft volt, a maradványértéke az autónak pedig 290 000 Ft így a kártérítés összege kb 1, 4 millió Ft lenne , viszont levontak 20% -ot azaz körülbelül 280 000ft -ot arra hivatkozva hogy sebbessegtullépést követtem el így a kártérítési összeg 1 128 000 Ft lenne . A kérdésem az lenne, hogy tudnék e ezzel kapcsolatban jobb ajánlatot kiharcoln? akár pereskedés útján ...
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a biztosító által megállapított kártérítési összeggel, lehetősége van megfellebbezni a döntést. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjárműkár
2023 november 04.
Kategória:
Motor biztosítás
Kérdés:
UNION-nál volt a kötelező biztosításom.Elsőbbség meg nem adása és enyhe alkoholos befolyásoltság miatt bekövetkező halálos baleset miatt 5 millió ft-ot követel tőlem a biztósító. Kérdésem ,hogy a balesetet csak részben ismerem el. Jogos ekkora összeg megállapítása??
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító 5 millió Ft-ig élhet visszkeresettel, ha a vezető ittas állapotban okozta a balesetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosító kártérítési igénye
2023 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, A következő kérdéssel fordulok szakértőjükhöz: fiam a tulajdonában álló autóval koccanásos balesetet okozott - ennek során derült ki, hogy az autóra a neve alatt kötött KGFB a baleset előtt 2 hónappal korábban lejárt. A gondatlanságot nem vitatva a károsultnak írásban is felajánlásra került, hogy a tulajdonában álló autót fiam a saját költségére megjavíttatja - ezzel a károsult nem élt, hanem saját casco biztosításának terhére kívánta az autót megcsináltatni. A károsult biztosítójától a napokban érkezett levél alapján közel 2M Ft összeget fizetett ki a biztosító a károsultnak, amit most a Ptk-ra hivatkozva teljes egészében a fiamtól követel. Erről szóló levelükben egyedül egy átutalandó összeg szerepel - semmilyen kárfelvételi jegyzőkönyv, vagy egyéb hivatkozás részletes számítással alátámasztva nem szerepel. Véleményünk szerint a követelt összeg az okozott kár mértékével nem áll arányban, vitatjuk a követelt összeg nagyságát. Milyen jogorvoslati lehetőséggel élhetünk?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A károsult a jogszabálynak megfelelően járt el, amikor cascora rendezte kárát. Kérhetnek betekintést a káraktába, amit a személyiségi jogok betartásával, korlátozott adattartalommal engedélyezhet a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kgfb potdij
2023 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy 2023.09.10.én vásárolt járműre kapott biztosítási ajánlatot elfogadtuk. Az előző jármű 2 nappal később került más tulajdonába. Emiatt a biztosító pótdíj át számol fel, aminek az összege szinte a az éves dij összege. Így a megkötött 113 000 forint körüli éves díj 210 000 forintra emelkedett. Érthető pótdíj felszámitása, de ekkora összeget is ki szabhat a biztosító jogosan 2 nap párhuzamos üzemeltetés miatt? (GENERTEL) Köszönöm mielőbbi válaszukat
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Vélhetően a vásárlás időpontjában az elért bónusza alapján számították ki biztosításának díját, azonban azt a díjat érvényesíteni párhuzamos üzemeltetésnél a KGFB törvény alapján nem lehet, így a kötvényesítés már A0 díjosztály szerint történhetett. Amennyiben jelenti biztosítójának korábbi gépjárművének értékesítését, az ott megszerzett bónusz osztályhoz tartozó díjra módosítják majd szerződését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Baleset okozás céges autóval
2023 október 30.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm K. László vagyok és az érdekelne, hogy van-e idő kerete a kárfizetésnek. Két hónapja összetörtem a céges autót, kellene fizetnem de két hónapja semmi értesítés. Nem merek érdeklődni mi a helyzet ez ügyben. Válaszát előre is Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók a kárrendezéshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül kötelesek kártérítési javaslatot adni, és ennek elfogádásától számítva újabb 15 napon belül kifizetni az összeget.

Díjbekérés
2023 október 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Négy éve adtam el autómat,amiről 5évvel ezelőtti két!hónapos biztosítási díjat követelnek tőlem. Már ezt se értem,hisz negyed évente fizettem a díjat. Okt-nov tartozás,december rendben van? Sajnos a befizetett csekkeket már nem tudom felmutatni erről az autóról. Követelhet e a biztosító tőlem ennyi idő után díjat, s miért nem az eladás után a biztosítás megszűnésekor? Köszönöm előre is válaszukat!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A fedezetlenségi díj elévülési ideje 5 év, ha a biztosító ezen időszakon belül észlel hiányosságot, kötelessége kérni az elmaradt díj befizetését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco igény elhunyt esetén
2023 október 27.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Édesapám 05.22-én elhunyt. A járművével ment még be a kórházba előtte vérvételre, a gépkocsi jobb tükre megsérült, előző napokban a lökhárító is megkarcolódott. Casco-ja volt, ami csak most járt le szeptemberben. Édesapám már nem tudta bejelenteni, az én tulajdonoba egy hete került a kocsi hagyatéki végzéssel, és a lizingcégtől kapott igazolással, hogy minden rendezve van. A biztosítónak jeleztem szeptemberben hogy a továbbiakban nem kérem a casco-t, de akkor azt írták forduuljak a tulajdonos lízingcéghez. Most hogy a tulajdonomba került, újra jeleztem hogy a továbbiakban nem kérek casco-t, okt 17-ig kifizettetnek valami díjat, aztán érdekmúlással megszüntetik. A járművet megjavíttatnám, aztán eladjuk. A casco-ból nincs jogom igényelni a kárhoz hozzájárulást? 100 ezer önrész felett a biztosító fizetne, de édesapám már nem tudta bejelenteni. Köszönettel Anett Van e
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító az alábbi jogszabályra való hivatkozással elutasíthatja kárbejelentését:

A Ptk. 544. § -a alapján a biztosítási eseményt a szabályzatban, biztosítási feltételekben meghatározott időn belül be kell jelenteni a biztosítónak, meg kell adni a szükséges felvilágosításokat, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. A biztosító kötelezettsége (kártérítés) nem áll be, amennyiben a biztosított a fenti kötelezettségeket nem teljesíti és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.

Casco biztosításoknál általában a káreseménytől számított két munkanapon belül kell jelenteni a kárt. Ha befogadja a biztosító a kárjelentést, leírása alapján két elkülönült kárról van szó, ami káronkénti önrész levonással jár.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gyerek által okozott kár
2023 október 20.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Gyerekem rányitotta az autó ajtaját a mellettünk parkoló autóra, amiben kár keletkezett. A biztosító elutasította a kárigényt azzal az indokkal, hogy KGFB az utas által okozott kárra nem vonatkozik. De a gyerek 9 éves, a sofőr az anya volt, a gépkocsi üzembentartó az apa. Akkor ki is a felelős a gyerek által okozott kárért és helyt kell-e állnia a biztosítónak?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos eltérő a biztosítók állásfoglalása azzal kapcsolatban, hogy fizetnek-e hasonló károkozás kapcsán. Gyermekek károkozásáért a szülő felel, a gépjármű veszélyes üzem, ezért is kötelező az üzembentartónak felelősségbiztosítást kötni. Álláspontunk szerint a gyermek ajtónyitása a gépjármű forgalomban való működésével, részvételével kapcsolatos cselekmény, a biztosítónak fizetnie kell.

Oldalak