2017 december 18.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Beküldte: 

Juhász Tamás

Kérdés: 

Tisztelt Cím!

A megelőző 23 évben több személygépkocsi volt a nevemen, melyekre különböző biztosító társaságoknál kötöttem kgf biztosítást.
Kérdésem az lenne, hogy létezik e olyan igényelhető dokumentum, amely arra vonatkozóan tartalmaz összefoglaló adatot, hogy ebben az időszakban közúti balesetet nem okoztam-bármely gépjárművel, bármely biztositó társaságnál sem?
(Nem rendszámokhoz és biztositasi kötvényekhez, hanem konkrétan személyemhez köthetően, summázva, a jogosítványom megszerzésének napjától a mai napig.)
Megtisztelő válaszát várva, tisztelettel:
Juhász Tamás

Válasz: 

Tisztelt Juhász Tamás!

Kármentességét az elért bónuszával tudja igazolni, ha kezdettől nem okozott kárt és megszakítások nélkül volt érvényes kötelező felelősségbiztosítása, a B10-es osztályt elérve, bonusz osztálya nem változhatott.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel általános biztosítással, vagy egyéni biztosítási szerződésével kapcsolatos kérdését és szakértőnk megválaszolja

Amennyiben oldalunkon kérdésére nem találja meg a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amelyre nem tudja, kihez forduljon, kérdezze biztosítási-szakértőnket online! Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk. Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1 - 20 / 232
KGFB fedezetlen időszak
2018 április 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
Sárosi Dávid
Kérdés:
Üdvözlöm! Sajnoslett pár nap fedezetlen idöszakom a gépjárművemen amikor nem rendelkeztem kötelező biztosítással! Most esedékes az éves kötelezőm rendezése, de előtte rendeznem kellene ezt a fedezetlen időszakot! Az lenne a kérdésem hogy hol tudom megnézi a pontos összeget, és hová kell utalnom, vagy kinek?! Köszönöm válaszát.
Válasz:

Tisztelt Sárosi Dávid!

A pontos összegről, hogy mennyi fedezetlenségi díjat kell fizetnie, biztosítója ad tájékoztatást, amikor az esedékességi díjról értesítést kap.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Maradnék a biztositomnál
2018 március 27.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
GÁL János
Kérdés:
Ez év május 9-én járt-e az utánfutó biztositasom,maradni szeretnék a biztositomnál, /UNIÓN/ kétszer is kerestem őket e-mailben semmilyen választ nem kaptam! Szeretném az összeget átutalni, ugyanis hosszabb időre külföldre utazom! Rendszám: WAP-402 Kötvényszám: 87532332 Mit kell tennem? Várom válaszukat: üdvözlettel
Válasz:

Tisztelt GÁL János!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kármentességi bónusz visszamenőleges törlése
2018 március 26.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
Dancsok László
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Az Allianznál van az általam használt jármu bérbeadójának kötelezője, s még vagy egy tucatnyi jármuvének. Tavaly november 11._én balesetet okoztam, s mivel nem volt még ilyen esete, hogy betétlapot adott a bérlője, vagy ő maga,így balesetmentességi bónusszal kötött és fizetett kgfb_ket évek óta. A múlt héten levelet kapott a biztosítótól, miszerint a károkozás miatt évekre visszamenően törlik a bónuszt minden jármure. Jogos-e ez és milyen törvény alapján! Köszönettel: Dancsok László
Válasz:

Tisztelt Dancsok László!

Kérjük, regisztráljon kárügyintézés szolgáltatásunkra, ahol a konkrét adatok megadása után tudunk segítséget nyújtani problémájának megoldásában:
Kárügyintézés

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco biztosítás - fénykép
2018 március 21.
Kategória:
Casco biztosítás
Beküldte:
Kovács Balázs
Kérdés:
Kedves szakértő! Most kötök először casco biztosítást. Az Union egyik termékét néztem ki. A rendszer ad egy olyan kérdést, hogy a szükséges fényképek elkészültek-e. Azt szeretném kérdezni,hogy hogyan kell történnie a fényképek elkészítésének. A biztosítónak kell ezeket elkészíteni vagy én is csinálhatok képeket? Ha én is elkészíthetem, akkor hogyan kell eljuttatni a biztosító felé és honnan tudom meg, hogy elfogadták-e?
Válasz:

Tisztelt Kovács Balázs!

Union esetében nem tudunk szemlét rendelni, így Önnek szükséges a fotókat elkészíteni, melyeken az alábbiak szerepeljenek:

  • Fotó összes gyári kulcsról (mindkét oldalról)
  • Fotó km óra állás
  • Fotó jobb átló, szemből
  • Fotó jobb átló, hátulról
  • Fotó bal átló, szemből
  • Fotó bal átló, hátulról
  • Fotó beütött alvázszámról

Fontos, hogy az "oldal/sarok" fotókat úgy kell elkészíteni, hogy látható legyen a rendszám is, a kulcsokat pedig, hogy az összes gyári kulcs egy fotón, úgy, hogy a tollazat is látható legyen.

Amire még figyelni kell, hogy a fényképezőgépen/telefonon a dátumrögzítés be legyen állítva, mert azt még figyelni szokta a Biztosító (készítés dátumát).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kgdb biztosítást közös megegyezéssel megszűntetni hogy lehet ?
2018 március 08.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Beküldte:
Bartuszek Andrea
Kérdés:
Tisztelt Címzett! Díjfizetés nem fizetése miatt szeretném megszűntetni a biztosításomat a KÖBE biztosítónál. Online kötöttem , de negyed évre ók meg egy évesre kötötték meg .Így ezt az összeget nem tudom befizetni egybe , mert nekem mindig negyed éves a biztosításom. Hogyan tudnék kozös megegyezéssel elválni tőlük?2018.01.18 kötöttem.Még csak 2 hónap telt el. Nem volt kár esemény.
Válasz:

Tisztelt Bartuszek Andrea!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztosítás megszüntetése
2018 március 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
Sárvári Attila
Kérdés:
Az Allianz biztosítónál kötöttem kötelező biztosítást 2017 ápr.06 tól féléves csekkes fizetési módozattal,mindig befizettem bőven a határidőn belül a dijat erről meg vannak a bizonylatok.Majd tavaly december elején vissza küldték a második félévi dijat túlfizetés címén.De semmi egyéb értesítést nem küldtek,ez most derült ki mikor bztosítót akartam váltani.Egyáltalán nincs szándékom ban a fedezetlenségi díjat kifizetni,mert úgy gondolom a biztosító valamit félre adminisztrált.De ilyenkor mit lehet tenni?
Válasz:

Tisztelt Sárvári Attila!

Kérjük, regisztráljon kárügyintézés szolgáltatásunkra, ahol a konkrét adatok megadása után tudunk segítséget nyújtani problémájának megoldásában:
Kárügyintézés

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Befizetés
2018 február 26.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
Velencei Anita
Kérdés:
Tisztelt Ügyintéző! Az után érdeklődnék,hogy mikor/meddig kell befizetni az első díjat a szerződés megkötése után? Köszönettel: Velencei Anita
Válasz:

Tisztelt Velencei Anita!

Gépjármű Kötelező Felelősségbiztosítások esetében a türelmi idő a díj esedékességétől számított 60 nap, egyéb más biztosítások esetében ez 30 nap.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárrendezési határidő
2018 február 25.
Kategória:
Casco biztosítás
Beküldte:
Horváth Tamás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Azt szeretném kérdezni, hogy a kárfelmérést követően mennyi időm van az önrész megteremtésére és nyilatkozni a kárrendezés fajtájáról? Gondolok itt a számla nélküli kifizetésre és a szervíz megbízása utáni kárrendezésre. Előre is köszönöm válaszát!!
Válasz:

Tisztelt Horváth Tamás!

Módozattól függően a kárt a baleset bekövetkeztétől számított 2 - 30 napon belül kell a biztosítónak bejelenteni, például casconál ez 2 nap, gépjármű kötelező felelősségbiztosításnál 30 nap. Azt, hogy a gépjárművek javítására mikor és mi módon kerül, a biztosítók nem szabályozzák. A kárfelvétel során célszerű a szakértőnek jelezni, hogy a javítás számlás, vagy számla nélküli lesz és kap-e megbízást a javító vagy nem.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Totálkár rendezése
2018 február 21.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
Morvayné Pataki Andrea
Kérdés:
2017 december 18-án totál károssá törték a kocsimat. A vétkes autós elismerte a felelősségét. (Rendőri intézkedés volt) Másnap a szükséges papírokat átadtam a vétkes sofőr biztosítójának (K&H), akik a roncs megtekintése után kimondták a gazdasági totálkárt. Fizetni azóta sem fizettek, arra hivatkozva, hogy a roncsbörzén nem kaptak megfelelő ajánlatot a roncsra. Szeretném megkérdezni, meddig húzhatják el a kifizetést? Dömsödön lakom, Pesten dolgozom, szükségem lenne a kocsira! Köszönettel Morvayné P. Andrea
Válasz:

Tisztelt Morvayné Pataki Andrea!

A licit általában egy hét alatt lezajlik, ezt követően ad a biztosító egy licitazonosítót és tájékoztatást a a roncs értékéről. A licitazonosítóval az Audatex Kft.-hez kell fordulni, ami alapján a károsult megkapja az ajánlattevő elérhetőségét.
Javasoljuk továbbá, hogy jelentkezzen be a kárügyintézés oldalunkra, neve, elérhetősége és rendszáma megadását követően szakembereink a segítségére lesznek. Kárügyintézés regisztráció >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

audi
2018 február 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Beküldte:
Molnár Csaba
Kérdés:
Tisztelt Biztosító volt egy káreseményem miszerint kiszaladt elém egy kutya egy udvarrol elütöttem.lakásbiztosításba bele volt foglalva az ilyen káresemény beadtuk a kárigényünket.Volt kárfelmérés a biztosító részéröl volt kint egy ellenör is.a Károm elutasították arra hivatkozva hogy nem okozhatta a kutya a sérülést.Viszont a kárfelfétel után nem volt pótszemle az autón ami fontos lett volna a sérüléseket bizonyítani.vagyis én kiszereltem a hütöket és azokat elvittem lefotózni a kárszakértönek.Ez igy mennyire helyes?vagy ki hibázott?
Válasz:

Tisztelt Molnár Csaba!

Javasoljuk, hogy jelentkezzen be a kárügyintézés oldalunkra, neve, elérhetősége és rendszáma megadását követően szakembereink a segítségére lesznek.
Kárügyintézés regisztráció >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco és gépjármű tulajdonjoga
2018 február 06.
Kategória:
Casco biztosítás
Beküldte:
Szabó Zsuzsanna
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Vásárolnék egy elektromos autót, melynek tulajdonosa én lennék. A férjemnek van kedvezménye az eddigi casco fizetések miatt, melyet nem szeretnénk elveszíteni. Mivel az ő nevén jelenleg nincs autó, valamint a közeljövőben nem is lesz, ezért én, mint feleség élnék a kedvezményes casco biztosítással. Hogyan oldható meg az, hogy az én nevemen lesz az autó, én leszek a casco biztosítást megkötő személy is, de az ő kedvezményét venném igénybe. Válaszát előre is köszönöm. Üdv: Zsuzsanna
Válasz:

Tisztelt Szabó Zsuzsanna!

Az elért bónusz csak saját jogon vihető tovább, sajnos a díjkedvezményre megszerzett jog még házastársak esetében sem ruházható át.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ILS536 szgk kötelező bizt.
2018 január 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
Sándor József
Kérdés:
Tisztelt Szakértő Hölgy/Úr! 2017. nov. 30.-án bizt. váltást kezdeményeztem Önökön keresztül. Erre pozitív válasz érkezett, így a kiszemelt új biztosító (Uniqa Biztosító) által megküldött számlára a vállalt egész éves bizt. díjat átutaltam. Eredeti biztosítóm (K/H) közölte, hogy nem fogadja el a felmondást, mert az határidő után érkezett. Kérem szíves segítségüket mielőbb, mert már fenyegetnek! Köszönettel: Sándor J.
Válasz:

Tisztelt Sándor József!

Kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco felmondása üzembentartó változáskor
2018 január 29.
Kategória:
Casco biztosítás
Beküldte:
Szily András
Kérdés:
Az Allianz Biztosító a gépjármű üzembentartói jog átruházását, casco biztosítás érdekmúlással történő felmondásának indokaként nem akarja elismerni. A proviti.hu oldalon az érdekmúlás esetei közt konkrétan szerepel az üzembentartói jog. Mi a teendő ebben a helyzetben? Különös tekintettel arra, hogy időközben az üzembentartó is kötött casco biztosítás a gépjárműre! idézet a biztosító leveléből: "Tekintettel arra, hogy Önnek érdeke fűződik a gépjármű megóvásához, így üzembentartó váltása esetén a ....... kötvényszámú casco biztosítását nem tudjuk megszüntetni. Érdekmúlásnak az minősülne például, ha a gépjárművet eladják, vagy véglegesen kivonják a forgalomból. "
Válasz:

Tisztelt Szily András!

Azt tanácsoljuk, hogy tájékoztassa biztosítóját, hogy az üzembentartó kötött új casco biztosítást, valamint kérje újra biztosításának érdekmúlással való törlését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Megrepedt a szélvédőm, hogyan megy a cseréje?
2018 január 22.
Kategória:
Casco biztosítás
Beküldte:
Végh László
Kérdés:
Hogyan intézzem a cserét?
Válasz:

Tisztelt Végh László!

Azt javasoljuk, hogy jelentkezzen be a casco biztosítójánál a káreseménnyel, vagy esetleg felkereshet egy szélvédő javítással foglalkozó céget, ahol a javítást, a cserét és a kárbejelentést is elvégzik egyben.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

régi biztosítás lemondása
2018 január 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Beküldte:
Alföldi Terézia
Kérdés:
Tisztelt Cím! A régi biztosítást le lehet-e mondani ? Újat kötöttem Önöknél és a régit szeretném lemondani. Üdvözlettel:Alföldi Terézia
Válasz:

Tisztelt Alföldi Terézia!

Kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bank kivonja a Gk t
2018 január 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
Dániel János
Kérdés:
Ha a bank kivonatja a Szem gk t a forgalomból 6 hónapra, miért mondja föl a kötelező biztosítást? Ha lejár a 6 hónap utána vissza kerül a gk mi a teendőm. A kötelezőm hogy fizessem, ha a banknál nem találják a kötvény szám szerint a az eddig fizetett ill szerződött autóm? Kinek kell fizetnem a Kötelezőm, ha nincs sehol? Vagy ha le jár a 6 hónap akkor újból kössek kötelezőt? Szinte semmit nem tudok ezekről. Sajna nyugdíjba mentem és 81000 a nyugdíjam abból nem tudok egy fillért sem fizetni a banknak. ( sajna semmi vagyonom nincs ) nincs mit elvigyenek. Olyan összegeket akartak tőlem kérni amit nem tudtam sajnos teljesíteni. Mit tehetek? A kocsit nem vitték el, mert 10 éves. Inkább a kötelező lenne a kérdésem. Előre köszönöm a segítségét. Maradok tisztelettel Dániel János
Válasz:

Tisztelt Dániel János !

Kérjük előbb a bankjával tisztázza, hogy szüneteltették, vagy felmondták kötelező gépjármű felelősségbiztosítását. Az újra forgalomba helyezés előtt, ha szüneteltették annál a biztosítónál kell újra kötnie szerződését, ahol korábban is volt, ha felmondták választhat a biztosítók közül. Fontos, hogy a forgalomba helyezés előtt, a forgalomba helyezés időpontjával új biztosítási szerződést kell kötnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező biztosítás lemondása
2018 január 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
Zvolenszki Györgyné
Kérdés:
Tisztelt Cím! 2017. november 22-én az interneten megnéztem a kötelező biztosítási ajánlatokat. Az előző évben a Signal biztosítónál volt a biztosításunk. Előnyösebb ajánlatot találtunk az Allianznál, úgyhogy megkötöttük az új biztosítást. Erről a tényről 2017. november 23-án tájékoztattam a régi biztosítónkat is. /Az előző években is interneten kötöttem a kgfb-ket, ugyanígy jelentettem be, hogy megszüntetjük azt. Eddig semmi problémánk nem volt ebből./ A Signal egy válasz e-mailban közölte velünk, hogy hamarabb értesítettem Őket, mint 30 nap, ezért küldjük el a férjem aláírásával ellátott felmondó levelet e-mailban. Ezt mi meg is tettük, csak december 5-én, amit a volt biztosító nem fogadott el, mert kifutottunk a 30 napos értesítési időből! Mi közben be is fizettük a következő évi biztosítási díjat egy összegben az Allianznak, amiről értesítettem a Signal biztosítót! Ők azonban közölték, hogy részükről a szerződésünk nem szünt meg! Kérdésem, köteles vagyok-e velük kapcsolatba lépni? Hiszen nekem van élő kötelező biztosításom, melyet már egész évre ki is fizettem! Nem vagyok hajlandó a Signal biztosítóval további kapcsolatba maradni! Válaszukat előre is megköszönve, tisztelettel: Zvolenszki Györgyné
Válasz:

Tisztelt Zvolenszki Györgyné!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a lenti telefonszámon vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

eladott autó -kötelező be nem fizetés
2017 december 26.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Beküldte:
Vajna Mária
Kérdés:
autóm amelynek rendszáma NCZ-826 , wk00705743 kötvényszámu biztosítással eladásra került--az új tulajdonos csak december első felében iratta saját nevére az autót-és az október-novemberi kötelező biztosítás nem lett befizetve(azt igérte rendezi)-kérdésem hogy mi a teendőm
Válasz:

Tisztelt Vajna Mária!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a lenti telefonszámon vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva. Továbbá kérjük, hogy adás-vételi szerződését töltse fel a CLB ügyfélkapuba, melyet ide klikkelve ér el.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kártörténeti igazolás
2017 december 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Beküldte:
Juhász Tamás
Kérdés:
Tisztelt Cím! A megelőző 23 évben több személygépkocsi volt a nevemen, melyekre különböző biztosító társaságoknál kötöttem kgf biztosítást. Kérdésem az lenne, hogy létezik e olyan igényelhető dokumentum, amely arra vonatkozóan tartalmaz összefoglaló adatot, hogy ebben az időszakban közúti balesetet nem okoztam-bármely gépjárművel, bármely biztositó társaságnál sem? (Nem rendszámokhoz és biztositasi kötvényekhez, hanem konkrétan személyemhez köthetően, summázva, a jogosítványom megszerzésének napjától a mai napig.) Megtisztelő válaszát várva, tisztelettel: Juhász Tamás
Válasz:

Tisztelt Juhász Tamás!

Kármentességét az elért bónuszával tudja igazolni, ha kezdettől nem okozott kárt és megszakítások nélkül volt érvényes kötelező felelősségbiztosítása, a B10-es osztályt elérve, bonusz osztálya nem változhatott.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szükséges-e kötelező biztosítás?
2017 december 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Beküldte:
Ramasz András
Kérdés:
Vásároltam egy autót melynek műszaki vizsgája 2011.-ben lejárt és hatóságilag kivonták forgalomból. Átírattam az autót, de nem kaptam forgalmit mert jelenleg sincs érvényes műszaki vizsgája biztosítás igazolást nem kértek, mert maradt forgalomból kivont állapotban. Az okmányirodai ügyintéző felhívta figyelmem, hogy érdeklődjem nehogy később mabisz díjat számoljanak fel. Várom szíves válaszukat. Tisztelettel: Ramasz András
Válasz:

Tisztelt Ramasz András!

A forgalomba helyezéssel egy időben meg kell kötnie a Gépjármű Kötelező Felelősségbiztosítást, műszaki vizsgát csak érvényes felelősségbiztosítással tehet.

Oldalak