2017 december 18.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Cím!

A megelőző 23 évben több személygépkocsi volt a nevemen, melyekre különböző biztosító társaságoknál kötöttem kgf biztosítást.
Kérdésem az lenne, hogy létezik e olyan igényelhető dokumentum, amely arra vonatkozóan tartalmaz összefoglaló adatot, hogy ebben az időszakban közúti balesetet nem okoztam-bármely gépjárművel, bármely biztositó társaságnál sem?
(Nem rendszámokhoz és biztositasi kötvényekhez, hanem konkrétan személyemhez köthetően, summázva, a jogosítványom megszerzésének napjától a mai napig.)
Megtisztelő válaszát várva, tisztelettel:
Juhász Tamás

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Kármentességét az elért bónuszával tudja igazolni, ha kezdettől nem okozott kárt és megszakítások nélkül volt érvényes kötelező felelősségbiztosítása, a B10-es osztályt elérve, bonusz osztálya nem változhatott.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 181 - 200 / 1241
kifizetés időtartama
2023 április 15.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! A kérdésem az lenne, hogy január végén belementek az autómba. A károkozó ittas volt,de a károkozást elismerte. A kárszakértő megállapitotta a kárt,aminek összegével egyetértettem. Most már április 15-e van, de még mindig nem fizetett a biztosító. Mennyi ideje van a kárt rendezni. A károkozó is ugyan annál a biztosítónál van,amivel én a szerződést kötöttem. Válaszát köszönöm! Tisztelettel : B. Dénes
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító a kártérítési javaslat elfogadását követő 15 napon belül köteles a kártérítést megfizetni. Ha ezen a határidőn túlléptek, javasoljuk, vegye fel a kapcsolatot a biztosító ügyfélszolgálatával.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

gépjármű biztosítás
2023 április 15.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Kedves Clb. Kifizettem Simple playen keresztül a biztosításomat Őnök viszont az összeget nem továbbították a biztosítónak. PostaAutóŐr bizt. ******** Szerződésszám: ************* Küldjék vissza pénzt Vagy nem tudom de tegyék jóvá mert nem kevés pénzről van szó, Vagy perre fogok menni. Elegem van magukból.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Rendszerünkben látjuk, hogy az ügyfélszolgálatunkkal is felvette a kapcsolatot. Munkatársaink kivizsgálják az ügyet és válaszolnak Önnek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező gépjármű felelőségbiztosítás
2023 április 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Szép estét. Kérdéseim Lehetséges e 1 autóra,ugyanarra az időszakra 2 kötelező biztosítási szerződést létrehozni illetve 2 díjjat számlázni. Most kaptam a Genertel biztosítótól meg az éves díjjat és ledöbbentem,hogy kiszámlázták az ajánlatukban szereplő kalkulát összeget is,amit nem fogadtam el,hanem újrakötöttem a szerződésem a Netrisken keresztül,ugyanúgy náluk olcsóbban. Az előző évi szerződésemet megkellett volna szüntetniük nem? Ezt most nem értem Köszönöm válaszát
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, forduljon a biztosító ügyfélszolgálatához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gtk után forgalomból kivonás
2023 április 06.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Gazdasági totálkár után kivonják e a kocsit a forgalomból? Ha megcsinaltatom lehetséges e újra forgalma helyezzem, illetve igaz e hogy egy gtk után ha másodjára is összetörnek hiába van kötelezőm akkor sem fizet a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A forgalomból való kivonást Önnek kell kezdeményeznie az okmányirodában. Ha "összetörik" az autóját, azaz vétlen félként szenved balesetet, az okozó kötelező biztosításának fedeznie kell a kárt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KGFB bonus besorolás
2023 április 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Egy autómmal B10 sávban voltam. Másik kocsit vásároltam ami természtesen a 0 sávba került. A régi járművet eladtam, ezután kértem a biztosítás módosítását új Bonus besorolást. Reméltem hogy visszaáll a B10 besorolásom, ezzel szemben B01 sávba kerültem. A díjam magasabb lett mint korábban volt. Jogszerű-e a biztosító döntése, ill. van-e rá mód hogy a B10 besorolást visszakapjam? Köszönöm válaszukat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bónusz fokozat átvitelére több szabály vonatkozik: egyrészt, hogy a két jármű üzemeltetője ugyanaz a személy kell hogy legyen és az új jármű ugyanabba a kategóriába tartozik mint a régi. Továbbá, hogy a régi szerződés felmondása 2 éven belül volt.
Amennyiben az itt felsoroltak megvalósultak, úgy kérje a biztosítótól a döntés felülbírálását.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Rendőrségi igazolás
2023 április 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Parkoló autómban okoztak kárt.Én nem ültem benne.Rendőri intézkedés történt.Az illető ittas volt.A helyszínen elismerte hogy ő okozta a kárt,de kék/sárgát nem töltöttünk ki,mert a rendőr szerint ilyen esetben nem kell,mert ő készít jegyzőkönyvet,amit én emailben kikérhetek a rendőrségtől.Elküldtem a kérelmem a rendőrségnek,de azt a választ kaptam,hogy nem adhatnak nekem jegyzőkönyv másolatot,kizárólag a károkozó adatait,illetve biztosítási kötvényszámát.A biztosító viszont addig nem fizet,amíg nem tudom bemutatni a jegyzőkönyvet,vagy igazolást.Mivel a károkozó idő közben kórházba került,és öntudatlan állapotban van,ezért a károkozói nyilatkozatot nem tudja visszaküldeni a biztosítónak.Ilyen esetben mit tehetek?Kihez fordulhatok?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárrendezés
2023 április 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Jó napot! Az lenne a kérdésem, hogy kell-e javítási árajánlatot beszereznem, ha igen akkor honnan, ha a kárszakértő azt mondta gazdasági totálkár?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a biztosító gazdasági totálkárosnak ítéli az autót, Ön azonban úgy dönt, mégis szeretné megjavíttatni, akkor a biztosító egy javítási határt fog adni. Ez lesz a kártérítés összegének felső határa, tehát az ezen felüli szervizköltséget önköltségből kell majd állnia.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

traktor biztosítás
2023 április 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Traktorom kerekével benyomtam egy személy autó sárvédőjét. Természetesen biztosításom van. Ettől emelkedni fog a díjam? Köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, a biztosító alkalmazhat károkozói pótdíjat. Ennek mértéke biztosítónként eltér.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

GTK autó cseréje
2023 április 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdv! Abban az esetben ha a napi használatos autómat gazdasági totálkárosra törték mikor igényelhetem a biztosítótól hogy térítsék meg az ezt követően megvásárolt autónak az átírási költségeit? A törött autót nem szeretném eladni/forgalomból végleg kivonatni. Jelenleg van egy második autóm is de az aktuális műszaki állapota miatt nem teljesen alkalmas közlekedésre. (az autón még van érvényes műszaki vizsga)
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Gazdasági totálkár esetév végleg ki kell vonni a forgalomból vagy eladni az autót ahhoz, hogy az átírás költségeit megtérítse a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

elektromos kerékpár kgfb biztosítása
2023 március 26.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Nyaralómban használok egy egy elektomos kerékpárt. Nem használom, csak a vidéki nyaralómban bevásárláshoz. Miért kell nekem a kgfb -t a budapesti lakáshoz kötnöm? Csak a vidéki nyralóban használom Üdvözlettel: L. Györgyné
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Elektromos kerékpárra egyelőre nem kötelező KGFB-t kötni, csak segédmotoros kerékpárra.
Az előírás szerint a kötelező biztosításhoz az állandó lakcímet kell megadni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Mabisz kártérítés, kgfb hiánya
2023 március 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Volt egy balesetem 2023 januarjában egy céges teherautoval (3,5T) ahol kitöltöttünk egy elektronikus kárbejelentőt, amit aláírtam és még aznap amit visszaküldött a Mabisz kárbejelentőt akkor szembesültem vele hogy én voltam a hibás ami tévesen lett megadva. Még aznap elektronikusan leirtam hogyan történt a baleset és minden részlete a mabisznak! Később a mabisz az én címemre küldött ki kártérítést levél fomájában, mivel időközben kiderült hogy az üzembentartója az autónak a főnököm 2022 07.-tól nem fizette a kötelező biztosítását az autónak. Érről engem nem tájékoztatott. Tehát nem értem miért nem a cég vagy az üzembentartó vagy a tulajdonos kapja a kártérítéses számlát? miért én? Én egy alkalmazottként dolgoztam neki csak. várom válaszukat! köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A törvény szerint a kötelező biztosítás érvényességéért az üzembentartó a felelős. Az alkalmazottak gépjármű használatáról általában a munkáltató szerződést köt, ennek hiányában, ha Ön nem tudott a biztosítás érvényességéről, akkor nem terheli felelősség.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Autó javítása.
2023 március 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Parkolóban mentek neki az autómnak az első lökhárító gyűrődött , és a fényszóró sérült meg. A fényszórót cserére , a lökhárítót javításra írták ki. A szervízben azt mondták, hogy melegítéssel gitteléssel, újrafestéssel tudják helyrehozni. A biztosítóhoz írtunk kérelmet , hogy vegyék fel cserére a lökhárítót, mert az autó 6 éves, keveset futott, és egy esetleges újabb sérülés esetén, mikor már cserélni kell a vészhárítót , nem fogom megkapni a csere költségét, mivel előzménykáros volt az elem. A biztosító elutasította a cserét. Kérdésem az lenne, hogy jogilag elfogadható-e ez, hiszen így nem az eredeti állapot áll helyre, amikor is nem volt törött az elem. Szíves válaszát előre is köszönöm. A. János
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a sérült rész javítható, akkor a biztosító nem köteles elfogadni a cserét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárösszeg meghatározása
2023 március 21.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Jó napot kívánok! Azt szeretném megtudni, hogy miért ajánl fel a biztosító kevesebb összeget egy karcos elem fényezésére, mint egy esetleg karcmentesére. Mind a két esetben, amennyiben valaki nekimegy, kárt okoz, újra kell fényezni. A károkozó biztosítójának fizetnie kellene a fényezést, vagy nem?Ugyan annyiba kerül egy elem újra festése... Tehát a kérdésem, miért csökkenti a biztosító a megajánlott összeget egy kárszakértői vizsgálat után, mikor az elemet újra kell fényezni egy koccanásos balesetnél? Mik a lehetőségek, ha nem fogadjuk el a megállapított összeget? Válaszukat előre is köszönöm! Üdv. K. Viktor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ideiglenes forgalomból kivonás biztosítási évforduló előtt
2023 március 18.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Kötelező gépjárműfelelősség biztosítás évfordulója előtt 13 nappal szeretném ideiglenesen kivonni az autómat a forgalomból. Van-e lehetőségem új biztosítót váltani az új forgalomba helyezéskor (kb 1 hónap múlva), ha az évforduló előtt az előző biztosítómnál nem mondtam fel a szerződésemet. Válaszát előre is megköszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Biztosítót váltani - függetlenül az ideiglenes kivonástól - csak évfordulótól lehet, ha ezt nem tette meg időben, nem válthat biztosítót. Új biztosítást csak üzembentartó-változással tudna kötni, mert a forgalomba való visszahelyezést nem jelent új jogállást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelető gépjármű biztosítás,súlyadó, casco
2023 március 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB független biztosítási alkusz ! Szíveskedjék válaszolni,ha módjában áll,hogy az egy évi összkiadás mennyi azokat tekintve,melyeket megjelöltem a Tárgy c.rublikában. Az autó adatai:Modell kód:Ad61.Szín:alap,Hengerűrtartalom:1197 cm3.Üzemmód:Hybrid.Gyártási év 2023 (új ).Teljesítmény:61 kW/82 LE.Váltó 5 fok manuális. Fáradozásukat tisztelettel köszönöm:Sz. Gizella
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Gépjármű biztosítás kalkulátorunkban >> kiszámolhatja és összehasonlíthatja a járműre ajánlott biztosítási díjakat. Amennyiben a kalkulációhoz segítségre lenne szüksége, visszahívást kérhet kollégáinktól, akik telefonon felkeresik Önt és végigkísérik a biztosításkötés folyamatán.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Most van e kötelező biztosítás az automon?
2023 március 13.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Most van e kötelező biztosítás az automon. 2023.02.28-án kötöttem
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Hitelbiztosítás
2023 március 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Válaszadó! Szeretném segîtségét kérni. A hitelünk mellé fizetjük a törlesztő részlet biztosítást. Sajnos komoly betegség miatt táppénzen vagyok. A biztosító átvállalta a hitel törlesztő egy részét. Azt vettem észre, hogy többet utaltak. Írtam már emailt a banknak, hogy ez jogosan jár-e, vagy véletlen. De nem kaptam még választ. Ha esetleg véletlen utalták át, köteles vagyok visszautalni, vagy automatikusan levonják. Vagy esetleg ez a baki őket terheli és nekem szerencsém van?! Köszönöm előre is válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ebben a kérdésben a biztosítója nyújthat felvilágosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bonusz besorolás tartalékolása
2023 március 10.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A múlt héten eladtam az autómat, a biztosítási besorolásom B10 volt. Egyenlőre egy kisebb értékű autó vásárlásában gondokodom, majd két éven belül egy komolyabb értékűt is vennék mellé párhuzamos üzemeltetés mellett. Van-e lehetőség arra, hogy a korábban vett olcsóbb autóra A0-ban kössek biztosítást, azért, hogy a B10-et, majd a később megvásárolandó drágább autónál tudjam érvényesíteni? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Párhuzamos üzemeltetésnél sajnos nincs lehetőség a bónusz fokozatokat megcserélni.

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

paarrobert2@gmail.com
2023 március 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
****** rendszámu kocsimra kötelező biztosítást kötöttem 2013.03.26. forduló nappal.A díjat még nem fizettem ki. A jövő héten a kocsit eladom és egy újat veszek át. Hogyan kell eljárnom?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az autó eladása után értesítse a biztosítót, és érdekmúlással kérvényezze a biztosítás megszüntetését. A jelenlegi biztosítási időszakra előre befizetett díjból a hátralévő napokra arányosan számított biztosítási díj összege visszajár.
Amennyiben a biztosítást a CLB-n keresztül kötötte, kérdésével felveheti a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Rotációs kapa biztosítás
2023 február 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jóestét. Azzal a kérdéssel fordultam önhöz, hogy van egy Rotációs kapám, mellyel szeretnék közúton közlekedni. Kicsit át van csinálva a gép, de ugyan úgy a gép száma, vasárlási bizonylat megvan. Milyen biztosítást kellene nekem rá kötnöm?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben rendelkezik rendszámmal, úgy a kötelező biztosításon belül a munkagép biztosítást kell választani.

Oldalak