2015 február 05.

Kategória: 

  • Kárrendezés

Kérdés: 

Tavaly nyáron (2014), hajnali órákban törték össze az autómat (plusz még 2-t - előttem és az előtt állót). Az okozó elhajtott a helyszínről, azonban a rendőrségi nyomozásnak hála, megvan az okozó rendszáma. Mivel a tulajdonos állítása szerint, aznap nem vezette az autót, hanem az élettársa, aki szintén nem ismerte el a balesetet, a rendőrség megszüntette a nyomozást. Azt azonban a határozatban megírták, hogy az adott autó okozta a balesetet. Jelenleg a biztosító, a rendőrségi határozat tudatában, okozói nyilatkozatot követel az okozótól, hogy haladhasson az ügy. Mivel senki nem ismeri el a balesetet, és már csak a cserbenhagyás ténye miatt is feltétlelezni lehet, hogy az okozó nem fogja aláírni a kapott okozói nyilatkozatot, mi a teendő? Fel vannak mérve a károk (Mabisz, illetve más biztodsítók által is), megvan a rendőrségi határozat amely kimondja a károkozó autó rendszámát. Előre is köszönöm a választ!

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A károkozói nyilatkozat helyett a rendőrségi határozatot kell mellékelnie, ami alapján a biztosítónak rendeznie kell a kárt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 41 - 60 / 2342
Mikor fizet a biztosító?
2024 március 13.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Édesanyámnak a Provident Előrelátó csomagja mellé volt csoportos élet-és balesetbiztosítása. A biztosító felé 2 hete beküldtem minden szükséges dokumentumot. Érdeklődni szeretnék, hogy mikor várható a kifizetés, illetve hogy kapok-e tőlük bármilyen tájékoztatást a bejelentés elbírálása kapcsán? Előre is köszönöm megtisztelő válaszukat!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bejelentés elbírálásáról a biztosító tájékoztatni fogja Önt. Ha hamarosan nem érkezik tőlük értesítés, javasoljuk, hogy érdeklődjön a biztosító ügyfélszolgálatán.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Személyes adatokkal való visszaélés
2024 március 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
T. Cím! A kgfb megkötése során az alkusz munkavállalója a szerződés kapcsolattartási formája esetében a postai úton történő kapcsolattartást választotta, ahol is levelezési címnek és kapcsolattartási telefonszámnak az alkusz cég munkavállalója a saját privát elérhetőségét adta meg, mindaz kiderült már az árajánlatkérés során is így járt el. Jogosan feltételezem az alkusz rosszhiszeműségét és szándékosságon alapuló eljárást, holott én nem kértem ilyen adatok megadására. Mit tehetek? Korábbi kgfb- omat így felmondta és újat kötöt meg.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a biztosítását a CLB-n keresztül kötötte, kérjük, vegye fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>. Munkatársaink kivizsgálják és segítenek megoldani majd az ügyet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Töréskár védelem
2024 március 12.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Bérelt gépjárműre kötött határozott idejű biztosítást ki lehet-e utólagosan, a szerződés lejártát követően fizetni? Mi történik, ha a bérelt autó továbbra is a bérlőnél van, és a káresemény a biztosítás lejáratát követően következett-be? Egyáltalán ha egy határozott idejű 3 napos bérleti szerződésre + töréskár védelmet vásároltunk 3 napra, de a szerződés nem lett meghosszabbítva - a bérbeadó nem kifogásolta a további használatot - a bérelt autó a 22. napon lett vissza adva a bérbeadónak, de a 17. napon káresemény történt, akkor a 22. napon rendezhető a fennmaradó 19 napnyi biztosítás? Köszönöm, Zsuzsa
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kockázati időn túl bekövetkezett károkat nem téríti a biztosító, káresemény után nem rendezhető visszamenőleges hatállyal sem a kockázat, sem a díj.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

márciusi biztosítás váltás
2024 március 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tiszteletem! Jelzáloggal terhelt, az én nevemre szóló lakásbiztosításomat szeretném megszüntetni, majd a lányom új biztosítást kötne a lakásra a saját nevében. Érdeklődöm, hogy ehhez fel kell-e mondanom a biztosítást (amit majd a lányom újra kötne valószínűleg másik biztosítónál), vagy most márciusban Önökön keresztül 1 lépésben megtehető? Fontos, hogy az új szerződés a lányom nevén legyen.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Önnek külön fel kell mondania a biztosítását, a lánya az új szerződés megkötésekor nem kérvényezheti az Ön nevére szóló biztosítás felmondását, mivel a két biztosítás szerződője különböző személy.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Megszűntette a biztosító a biztosítást.
2024 március 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Megszűntette a párom KGFB biztosítását a biztosító díj nem fizetésre hivatkozva. Miközben a mai naptól még van 60 napja befizetni a díjat. Nem váltottunk biztosítót, mert fordulókor megnéztük a jelenlegi biztosítás díját és megérte maradni az adott biztosítónál. Ráadásul semmilyen tájékoztatást, felszólítás nem kaptunk. Tehet ilyet a biztosító? Pláne az egészben, hogy most az adott biztosítónál újrakötve magasabb a díj lenne. Ilyenkor mi a teendő? Ez eléggé szabálytalannak tűnik, a türelmi idő 60 nap és csak utána szűntetheti meg, de a türelmi idő mai nappal kezdődik még csak….
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a biztosítást a CLB-n keresztül kötötték, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás
2024 március 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Az alábbi problémával fordulok Önökhöz! Édesanyám 2023.09.01-én sajnos meghalt. Tegnapi nap folyamán kaptunk a nevére egy fizetési felszólítást, miszerint az utolsó negyed évre, nincs befizetve a lakásbiztosítása és ezt azonnal rendezzük. Halála óta már több mint fél év eltelt és eddig egy értesítés sem jött az adott biztosítással kapcsolatban. Azóta mi már kötöttünk a saját nevemre lakásbiztosítást az adott ingatlanra. Mit lehet ilyenkor tenni? Tényleg ki kell fizetnem az elmaradást? Valóban nem jelentettük le, hogy meghalt (mivel nem is tudtunk a biztosítás létezéséről), de a biztosító sem küldött több mint fél éve egy levelet sem a biztosítással kapcsolatban. Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem jelentették be felé a szerződő halálát, jogosan kéri a biztosító az elmaradt díj rendezését. Javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a biztosítóval és a halotti anyakönyvi kivonat bemutatásával igazolják, hogy a szerződő elhunyt, kérjék a biztosítás megszüntetését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ertekcsokkenes masodjara
2024 március 08.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt Cimzett! 2020 as autoba 2021 ben belement egy kerekparos holgy, a lakasbiztositasa kifizette a markaszervizben javitott szamlaval igazolt karomat. (7000 km volt az autobyn) nem tudtam errol az ertekcsokkenesrol mindmaig amit meg is igenyeltem es a holgy lakasbiztositasa a kalkulacio vegeztevel elutalta az ertekcsokkenes dijat. Ugy lezarva. Iden 2024 januajaban belemjottek hatulrol. A javitas ismet megtorten markaszervizben hiszen az auto meg csak 3.5 eves volt 27000 km el. Szamla a javitas vegosszegerol es az okozo kotelezoje kifizette a markaszerviznek a karomat. Beadtam ismet ertekcsokkenes iranti kerelmet amire azt a valaszt kaptam, hogy; “ Az értékcsökkenés azt hivatott kifejezni, hogy a korábban sérülésmentes gépkocsi piaci értéke mennyivel csökken a javítás után. Mivel a gépkocsinak több kijavított előzménykára volt, a fentiek alapján nincs kimutatható értékcsökkenés, így ezen a jogcímen kártérítést nyújtani nem áll módunkban. Megértését köszönjük.” Kernem segitseguket, hogy ez a valasz helytallo vagy csak a kifizetes alol szeretne kibujni a biztosito? Koszonettel istvan
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ahogy válaszában a biztosító is írta, az értékcsökkenés célja, hogy egy balesetmentes és egy sérült autó közötti piaci értékkülönbséget kompenzáljon (ha pl. Ön később eladná az autóját). Bár jogszabályban nincs rögzítve, hogy milyen kritériumok alapján számolnak a biztosítók értékcsökkenést, amit a biztosítója leírt, az a magyarországi bírói és kárrendezési gyakorlatnak felel meg.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Karkifizetes
2024 március 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Udvozolm belem jott egy ittas sofor 2024.02.10 budapesten es a biztosito rendorsegi hatarozatot ker de viszont a rendorseg nem kuld ilyet mert elvileg nincs hanem egy ilyen tajekoztatot kuldott amibe le van irva a karokozo adatai es az enyem is es ezt nem fogadjak el a biztositoba ezert mar 1 honapja varom a karkifizetest mit tudok ilyenkor csinalni ha nem akarnak fozetni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lakóautó Casco
2024 március 06.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Külföldről behozott új lakóautóra szeretnék Casco biztosítást kötni. Kíváncsi lennék milyen ajánlatokat tudok kapni . A szerződő jogi személy lenne, a jármű Kft. tulajdonában van. Üdvözlettel, Sz. István
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Casco biztosítási kalkulátorunkban >> a gépjármű és a szerződő adatainak megadásával összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait. Ha segítséget, tanácsot igényel a biztosításkötéshez, akkor forduljon bizalommal szakértő munkatársainkhoz irodáink egyikében vagy a +36 1 999 06 20 telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Márciusi lakásbiztosító váltás
2024 március 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T Szakértő! Ügyfélkapun keresztül megkötöttem a márciusi biztosító váltással az új biztosítást. A régi biztosító másnap levélben közölte, hogy mivel tartamengedmény van érvényben, a tartamengedményt vissza kell fizetni, mert három éven belül mondtam fel. Megjegyzem, hogy 18 éve vagyok náluk, csak 2 éve szerződés módosítás történt. Mit tegyek? Mi van, ha figyelmen kívül hagyom a fenyegetőnek tűnő levelet?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Halal eseti biztositas
2024 március 06.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Élethozan tartó biztositas halal eseten
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjük, biztosításkötéssel kapcsolatos segítségért keresse munkatársainkat irodáink egyikében vagy a +36 1 999 06 20 telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás. viharkár
2024 március 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, Lakóhelyünkön az adott időpontban a Vihar során a meteorológia szerint 111 km/h-s szél volt és egy elképesztő peremfelhő is átvonult felhőszakadás kiséretében. A vihar közben egy karbantartott, hibamentes melléképület hátfalán agy szakaszon leomlott a vakolat. Melyet a szomszédok azonnal jeleztek. A keletkezett kárt még azon a napon bejelentettük a biztosítónak. A kárszakértő 21 nappal később jött a szemlét elvégezni, majd azonnal kijelentette, hogy ez nem biztosítási eset annak ellenére, hogy volt viharkár biztosításunk, szakvéleményében semmilyen konkrét ok okozati összefüggés nem lett megjelölve. A biztosító ugyancsak figyelmen kívül hagyta az extrém időjárási állapotot és nem fogadta el a fellebezést. Kérdésem hová fordulhatok további jogorvoslásra, egyáltalán van-e értelme? Köszönöm megtisztelő válaszukat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gazdasági totálkár
2024 március 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt szakértő ! A fiam egy ütközés elkerülése érdekében összetörte az autóját . A biztosító szerint az autó gazdasági totálkáros lett és azt álapították meg, hogy az autó 1 500 000 ft . A roncs amit valaki meg szándékozik venni és a biztosító által fizetett pénz összege, de sehol a világon ilyen olcson ezt a típusú autót nem lehet megvenni ebben az állapotban és évjáratban . Körülbelül 300 000Ft a külömbség. Ráadásul aki meg vette volna a roncsot (nevezzük roncsnak) az már csak a felét fizetné mint amit a roncsbörzén ajánlott érte, és azt mondta , hogy követeljük a külömbséget a biztosíton amit ő nem hajlandó kifizetni érte. Akkor mi értelme van a roncsbörzének? Lehet hogy más tisztességes vavő becsülettel kifizette volna amit igért. Kérdésem az lenne, hogy a biztosítótól lehet-e több pénzt kicsikarni , mert az autót nem szándékoztunk eladni , mert tökéletes állapotban volt. Köszönöm válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az ajánlattevőnek, aki a roncsbörzén a legmagasabb árat kínálta, át kell vennie azon az áron a roncsot, amivel nyerte a licitet, neki kötelezettségei vannak. A kártérítési összeggel kapcsolatban a biztosítónál fellebbezhet, ha nem ért egyet a megállapított összeggel. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Élethosszig tartó életbiztositás
2024 március 06.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Élethosszig tartóbiztositas érdekelne
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Életbiztosítási kínálatunkban jelenleg kockázati életbiztosítások közül tud választani. Amennyiben érdeklődik ilyen lehetőség iránt, keresse bátran szakértő munkatársainkat irodáink egyikében vagy a +36 1 999 06 20 telefonszámon, készséggel segítünk Önnek kiválasztani az igényeinek megfelelő biztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KGFB megszüntetése a CLB felületén.
2024 március 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Címzett! Abban az esetben mit kell tennem, ha a jelenlegi biztosításom a CLB felületén kötöttem és szeretném azt megszüntetni, mert a biztosító oldalán keresztül kaptam egy kedvezőbb ajánlatot? Válaszát előre is köszönöm! Üdv: Mihály.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

útlemondási biztosítás
2024 március 05.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő, Foglalnánk december végére repülőjegyet, és szállást, de a clb oldalán csak szeptemberig endeg foglalni utas és útlemondási biztosítást. Mapfrei superior biztosítást szoktam kötni, megfelelő árban kínál útlemondást. A szerződés feltételek között találtam, hogy a vásárlás napján, de legkésőbb azt követő 15. napon kell megkötni a biztosítást. Ez esetben mi a teendő? Köszönettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kérését továbbítottuk egy illetékes munkatársunk felé, aki rövidesen felveszi Önnel a kapcsolatot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kijövő fuga és mozgó lapok
2024 március 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kedves Biztosító! 5 évvel ezelőtt volt felújítva a lakás, mi így vásároltuk. A régi vízrendszer miatt volt tavalyelőtt több csőtörés, inkább szivárgás, amit meg is javítottak. A probléma az, hogy folyamatosan jönnek ki a fugák és mozognak, kopognak a lapok, stb... Ilyen probléma nem volt a csőtörések előtt. Kihívtunk egy burkolót, aki azt mondta, hogy könnyen meglehet, hogy a szivárgó víz akkor bejutott erre és arra... amitől elenged a ragasztó, a fuga... Önnek mi a véleménye? Köszönettel: Gy. Ildikó
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos nem áll módunkban véleményt alkotni a kár okáról. Javasoljuk, hogy jelentsék be a kárt a biztosítónak, és a kiérkező kárszakértő felméri majd a helyszínt, azonban az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

LAKÁSBIZT. MÁRC. KAMPÁNY
2024 március 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
ÜDV. ÉRDEKLŐDÖM, HOGY A MÁRCIUSI LAKÁSBIZTOSÍTÁSI KAMPÁNYHOZ TALÁLOK VALAHOL FELMONDÁSI NYILATKOZAT NYOMTATVÁNYT? KÖSZÖNÖM !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A CLB Ügyfélkapujában, a "Biztosításaim" fülön a biztosítást kiválasztva, a dokumentumok között érheti el az alkuszi megbízás és felmondás nyilatkozatot. Amennyiben segítségre van szüksége, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztisító váltás
2024 március 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T.Címzett! Érdeklőnék,hogy a biztositó váltás lehetősége a társasházakra is vonatkozik- e ,és a 3 év tartamengedményt a mostani új határozat ellenére is visszakövetelheti a jelenlegi biztosíto,ha a biztosító váltás mellett döntene a lakóközösségünk? / 12 lakásos társasház/ Válaszukat megköszönve üdv.: H. Julianna
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A társasház biztosítások is felmondhatók a márciusi lakásbiztosítási kampány során, azonban a tartamkedvezmény arányos részét a biztosító visszaigényelheti.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lvízkár
2024 március 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
ha a lakást alulról eönti a szennyvíz, megsérül a padlózat fizet e aBiztosító ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel nem ismerjük a pontos részleteket, nem alkothatunk véleményt a kár okáról, azonban javasoljuk, hogy jelentse be a kárt a biztosítójának.

Oldalak