2014 október 14.

Kategória: 

  • Kárrendezés

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!

Szeptember 23.-án ellopták az autómat. Még aznap rendőrségi jegyzőkönyvet vetettem fel, kötelező és casco biztosításom is van. A kárszakértő kint volt, felvette a kárbejelentést és a kulcsátadási jegyzőkönyvet. A rendőrség még nyomoz tehát rendőrségi lezáró határozatom még nincs.
Az egyik kérdésem hogy mivel a kötelező biztosításom október 1-ig ki van fizetve, be kell -e fizetnem az utolsó negyedévet is?
A másik kérdésem a cascoval kapcsolatban, (ami szintén 2014.11.14.-ig éves fordulónappal van kifizetve) hogy ha esetleg a nyomozás elhúzódik, akkor be kell -e fizetnem a következő évre is a casco biztosítást?

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási díjat a gépjármű forgalomból való kivonásának dátumáig kell kifizetnie, ezt igazolni kell a biztosító felé, amint kézhez kapja a határozatot. A biztosító felé a bejelentést addig is meg lehet tenni. A casco esetén is mindenképpen várja meg a határozatot és jelentse be a lopást, de ilyen esetben általában levonják az önrészt és a díjat évfordulóig.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 481 - 500 / 2343
Biztosítás kalkuláció
2022 november 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kedves CLB Szakértő! Egy járművel balesetet okoztam, aminek én vagyok a tulajdonosa de az üzembentartó más. Az üzembentartói szerződést fel szeretnénk bontani, hogy én legyek az uzembentartója az autónak. Ha a felbontás után kötök egy új biztosítást, akkor a kalkulátorban a "nem" opciót kell válasszam amikor kérdezik, hogy okoztam-e kárt evvel a gépjárművel? Azt olvastam hogy balesetnél mindegy ki vezette az autót, a felelőség az üzembentartót terheli. Szóval a biztosító szemszéből ő okozta a balesetet és én úgymond "tiszta" vagyok? A válaszát előre is köszönöm, István.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Így van, a felelősség az üzembentartóé.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Öröklés útján szerzett gépjármű eladása - lejárt műszakijú gépjármű esetében - költségek kb. alaulása
2022 november 10.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kedves Ügyintéző! 2022.11.19-n lesz a hagyatéki tárgyalás, amelyben egy 1986-s Zastava GT55-s gk. is szerepel, amelynek lejárt a műszaki engedélye. A jogerőre emelkedett hagyatéki végzés útján már tudomásom szerint értékesíthető a gk. ,és az örökös részére ebben az esetben nem kell eredetiség vizsgálatot bemutatni. Nem tudom ez lejárt műszaki vizsga esetében is így van-e? A jogfolytonosság érdekében a KGFB fizetve volt. Mégis milyen költségek terhelik majd az örököst körülbelül és kb. mennyi időtartam lehet jelenleg, hogy a gépjárművet az örököstől megvenni szándékozónak adás-vételi szerződés keretében átadható legyen a gk? A választ előre is köszönöm szépen. Üdvözlettel: K. Emőke
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen át kell íratnia az örökösnek a saját nevére az autót, csak akkor rendelkezhet a vagyontárgy további sorsáról. Hogy ez milyen költségekkel jár nem biztosítási kérdés, az okmányirodában tud róla érdeklődni, valamint a műszaki szükségességéről is. Biztosítási ágon azzal, hogy folyamatosan fizette a kötelező felelősségbiztosítási díját, nem lesz plusz kiadása.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

aszály miatti föld szikkadás
2022 november 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB szakértő! Házunk 19 éve épült, az idén nyár végén a fő fal megrepedt több helyen. A Groupamánál van Prémium biztosítási fedezet-csomag biztosításunk 2018.01.01 től, évi 144.648 Ft. Kihívtunk egy statikus szakembert, aki azt mondta, hogy az idei száraz nyár miatt a föld összezsugorodott, ezért süllyedt meg a ház és repedt meg a fal. A biztosító szakértője, az alábbi választ adta a problémára: "helyszíni szemlén megállapítást nyert, hogy az ingatlan fő falazata repedt meg nappali étkező vonalon. A bejelentett időpontban a térségben földrengés földmozgás tevékenység nem volt, térítés kár ügyben Nem adható. az esetleges épület mozgás, süllyedés nem biztosítási esemény." Nem értem, hogy a föld összezsugorodása az aszály miatt miért nem számít földmozgásnak ? Válaszát, előre is köszönöm! Üdvözlettel, K. Andrea
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményeket téríti meg. Ennek megfelelően az elemi károk közé is olyan események tartoznak, mint a földrengés, földcsuszamlás, földomlás. Az aszály miatt bekövetkező zsugorodás és az ebből származó kár nem számít biztosítási eseménynek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

háztartási gép biztosítás
2022 november 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB szakértő ! Van háztartási gép biztosításom, és a biztosított eseményeknél írja , hogy : " elektromos energia közvetlen hatásai, mint rövidzárlat, földzárlat, átívelés, átütés, áramerősség túlzott megnövekedése, még akkor is, ha ezek szigetelési hiba, túlfeszültség miatt következtek be; " A szakértői vélemény ezt megerősíti mégis a biztosító azt írta,hogy : gépek vezérlő egységeinek károsodása ki van zárva a kártérítésből,amit átnyálazva ír is később : " A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem terjed ki azoknak a károknak a megtérítésére, amelyek: -elektromos vezérlésű gépek, berendezések szabályzó- és vezérlőegységeiben keletkeztek; " De a kettő összefügg. Olyan elektronikai vezérlő hibára gondol,amit más idézett elő ? Kérdezem,egy elektronikus eszköznél (szárítógép), elektromos túlfeszültség keletkezése esetén vajon mi hibásodhat meg ? Vagy ezt hogy kell pontosan érteni ? Mert szerintem ez így nem egyértelmű sőt félrevezető. Olyan,mintha nem saját hibámból, a kocsim totálkárosra törik,- pl. egy vihar esetén egy fa rádől- , és ki lenne kötve, hogy a karosszéria nem károsodhat.Ez nonszensz ! Ön szerint van jogalapja a fellebezésnek ? Köszönöm !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes). A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást foglalni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosításom az EU országaiban érvényes
2022 november 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Я нахожусь в Словакии и не знаю моя страховка действительна в стране ЕС
Válasz:

Dear Sir/Madam,

The liability insurance on your car is accepted in the EU if you have a green card as proof. However, we recommend you to follow up to date information about restrictions against Russia on the government's website of the country you're currently staying in (e.g. Slovakia).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Re: Üzlethelyiség
2022 november 03.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB Szakérto. Köszönöm a választ, de ez sajnos nem ilyen egyszeru. Jogilag elkülönül a 2. Van a lakás és van az üzlethelyiség. Ha én lakásként is használom az üzlethelyiséget, nem biztos hogy állandó lakhatásra be lehet oda jelentkezni. Ha káresemény történne a biztosító esetleg megvétózhatja a kár kifizetést. Az üzlethelyiségek viszont nem cégként,hanem magánszemélyként vásároltam és így is fogom használni. Köszönöm N. János
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben a korábban leírtaknak megfelelően a lakást lakásbiztosításként, az üzletet pedig vagyonbiztosításként kell megkötni. Néhány biztosítónál van lehetőség, hogy magánszemélyként kössön biztosítást az üzlethelyiségre.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítási összeg kifizetèse
2022 november 02.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Szép Napot. Azt szeretném megtudni,hogy lehetséges e az,hogy az örökös szemèlyesen ,a kedvezményezet tudta nèlkül eljár a biztosítónál,ès a rá eső rèszt ki is fizetik neki??!!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Életbiztosítások esetében a kifizetések minden esetben a kötvényen feltüntetett kedvezményezettek részére történik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Törés
2022 november 01.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Autópályán kutyát ütöttem el,kell e a tetemrol fotó, illetve fizet e erre a kárra a cascom?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mindenképp jelentse be a casco biztosításra a kárt, viszont ilyen esetekben az autópályakezelő bevonására is szükség lehet.
Lehetőleg mindenről készítsen fotót: autó, elütött állat, környezeti körülmények.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Autós károkozás - motor kgfb hatás?
2022 október 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Azt szeretném megtudni, hogy ha autóval kárt okozok, akkor az befolyásolja-e a motoros kgfb-m díját, illetve szerződéskötésnél az "okozott-e kárt" kérdésre mi a helyes válasz? a; nem, mert abban a kategóriában nem okoztam kárt b; igen, mert bármilyen kategóriában okoztam kárt. Autóval a besorolásom B02 (volt...), motorral A00, azaz új belépő. Jövőre a motoros bonus-malus kategóriámat visszasorolják M02-re, vagy csak az autós megy vissza A00-ra, a motors meg B01-re?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Csak az adott szerződést érinti a károkozás, a másik jármű szerződését nem.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Felmondàs lejàrat előt
2022 október 28.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Lejàrat előtt felmondom akkor mennyit kapok vissza??
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ez attól függ, hogy milyen életbiztosítást kötött. A megtakarítás célú életbiztosításoknál általában van lehetőség a befizetett összeg visszavásárlására, azonban a biztosító a saját költségeit ebből levonja.
A biztosítója ügyfélszolgálatán érdeklődjön a pontos konstrukciókról.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Üzlethelyiség
2022 október 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó estét kívánok! Magánszemélyként vásároltam egy ingatlant ami üzlethelyiségként van bejegyezve, de tartozik hozzá egy kis lakás is. Szeretnék biztosítást kötni rá tűz stb káreseményekre. Milyen módozat létezne ebben az esetben? Köszönettel N. János
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az ingatlanok esetében a biztosítást a használatnak megfelelően kell megkötni. Amennyiben lakásként használják, akkor lakás-, ha üzletként, akkor vállalkozásbiztosítást kell kötni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás állandó lakcím
2022 október 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB.hu csapata! Nem rég vásároltam egy házat, amibe be is költöztem és itt tartózkodom életvitel szerűen az idő 90%-ban. Szeretnék rá lakásbiztosítást kötni, de még nem jelentkeztem be erre a címre (se állandó se ideiglenes címre). Az lenne a kérdésem hogy az állandó lakcím az feltétele a biztosítás megkötésének? Illetve ha később bejelentkezek ide, van ez bármilyen hatással egy meglévő szerződésre? (pl. újra kell kötni adatváltozás/lakcím miatt stb.) Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lakásbiztosítást bárki köthet, akinek érdekében áll az ingatlan védelme, így nem számít, hogy nem ide szól a lakcíme.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Társasházi beázás: kifizet a végén?
2022 október 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Beázással kapcsolatban kérném a segítségét, mert eddig bárkit kérdeztem nem tudott segíteni. :( Egy társasházi lakás tulajdonos vagyok. A lakásban az egyik radiátor megadta magát, ennek következtében a lenti lakás plafonja bázott két szobában is. Nekem nincs lakásbiztosításom és feltételezhetően a lenti lakásnak sincs. A társasháznak van, de elméletileg ilyen jellegű kárt nem fedez (?). Ettől függetlenül a társasház biztosítója kiküldött egy kárszakértőt, aki készített néhány fotót, de azóta teljesen eltűnt és senki sem tudja elérni. Azt az információt kaptam, hogy ilyenkor nekem, mint a kárt okozó lakás tulajdonosa el kell ismernem a felelősségemet a FELELŐSSÉGI NYILATKOZAT kitöltésével. A kérdésem ezzel kapcsolatban az, hogy ha kitöltöm ezt a nyilatkozatot és a biztosító megítél valamilyen összeget a lenti tulajdonos számára, akkor én mire számíthatok a továbbiakban. A biztosító ezt az összeget a későbbiekben valamilyen úton-módon behajtja rajtam? Vagy csak kifizeti ezt az összeget és mindenki mehet boldogan a dolgára? Azért lenne fontos ezt tudni, mert ha én mindenképpen fizetésre kényszerülők, akkor lehet gazdaságosabb lenne megjegyezni a lenti tulajdonossal és pl. kifesteni nála a szobát. Viszont ha biztosító kifizeti neki az összeget és engem békén hagy, akkor számomra nyilván a "fizessen csak a biztosító" megoldás lenne a legegyszerűbb. Előre is köszönöm a segítséget!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha már volt kint kárszakértő, akkor a biztosítónak 15 napja van ajánlattételre. Amennyiben elismeri a felelősségét, akkor a biztosító kifizeti a kárt, de később regresszálhatja Ön felé.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ittas vezető
2022 október 26.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő . Piros lámpánál egy feltételezhetően ittas vezető a zöld jelzésre váró autómba hajtott ezzel jelentős kárt okozva . Miután kiszálltunk nem lehetett vele beszélni és elhajtott a helyszínről , a rendőrség értesítése után elő is állították az illetőt mivel fenykép lett keszítve róla és a sérűlt autójáról . A rendőrség adott igazolást amivel a biztosítónal tudtam intézkedni mivel volt kötelező biztosítása . Rendőrségi eljáras indúlt ellene . Mindeközben a gepjárművem kárfelmérése elkészűlt . Az lenne a kérdésem , hogy a biztosító a káromat mikor téríti meg . Ill. milyen papírokra van szüksége a biztosítónak , hogy a kárrendezés megtörténjen . Köszönettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

15 napos határidő van arra, hogy a biztosító kártérítési javaslatot tegyen az ügyfélnek. Amennyiben ezt elfogadja, úgy újabb 15 napja van a kifizetésre. Ha a biztosítónak szüksége van további papírokra a kárrendezéshez, akkor azt jelezni fogja.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztositas
2022 október 24.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cimzett! Augusztusban utazási irodán keresztül foglaltam üdülest. A teljes összeget fizettem. Utazas előtt egy héttel korhazba kerültem, az egyensúly központ a fülemben kimozdult. Az orvos a zarójelentesben kiadta hogy nem ülhetek repülőre a gyogyulasomig. Kettő honapig voltam tappenzen. A biztosito nem akarja a teljes összeget visszafizetni, csak a 60.szazalekat. Mit tehetek? Ez jogos? Előre is köszönöm a valaszt.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az útlemondás térítésénél a biztosítók általában megszabnak egy felső határt. Ezt a kötött utasbiztosítás biztosítási feltételeiben tudja megnézni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vegyestüzelésű kazán meghibásodott
2022 október 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T. Szakértő! A házban lévő vegyestüzelésű kazánunk meghibásodott, vélhetően kilyukadt, áll benne a víz (az aljában). Mivel nem 2 Ft egy új kazán megvásárlása, így érdeklődni szeretnék, h ilyen esetben fizet-e a biztosító , vagy esetleg a javításban (ha javítható) anyagi segítséget nyújt meglévő lakásbiztosításunkra? Köszönöm szépen a választ.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók nem fedezik az elévülésből fakadó károkat, így a kazán cseréjét sem.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

G75Aranyszarny clavis befektetési egység eletbiztositas
2022 október 22.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Szerző felmondást kovetoen8 év után kissé keveselem aviszafizetesi összeget szeretném avelemenyet ezzel kapcsolatban Köszönettel várom jelentkezeset
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nem ismerjük a pontos körülményeket, így nem tudunk érdemben segítséget nyújtani.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tartozás
2022 október 20.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdv! Kérdésem az lenne, hogy van gépjármű biztosítás tartozásom viszont közben eladtam az autót, így mi lesz az előző biztosítónál fennálló tartozásommal?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Behajthatja a biztosító a tartozást, illetve a megszerzett jogokat (elért bónusz fokozat) a díj rendezéséig nem viheti át új szerződésére.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Baleset okozás után biztosító váltás
2022 október 19.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdv! Az lenne a kérdésem, hogy ha egy baleset okozása után biztosítót váltok akkor milyen plusz díjakra számíthatok? Gondolom a bónusz besorolásom ugyan úgy visszaesik 2 szintet, de ezen felül lenne még más díj is?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, a bonus-malus besorolása biztosítóváltástól függetlenül visszaesik két fokozatot. Emellett a biztosítók kiszabhatnak úgynevezett károkozói pótdíjat is, ennek alkalmazása azonban minden biztosítónál máshogyan történik, ezért érdemes a váltási időszakban összehasonlítani a biztosítók következő évre ajánlott díjait.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kár kifizetés
2022 október 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Clb! Generali Extra lakás biztosításom van! Az udvarban ráesett a tetőcserép az autóm szélvédőjére , és betört! Érdeklődnék hogy ez esetben is fizet a biztosító , a szélvédőcseréjét?Válaszukat köszönöm : Judit
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mindenképp jelentse be a kárt a biztosítónál.

Oldalak