Melyik korosztály okoz több közlekedési balesetet?

  • casco
  • casco biztosítás
  • törés casco
  • gépjármű

A közelmúltban Vitray Tamás autóbalesete sokáig foglalkoztatta a közbeszédet, és újra szóba került a gyakran visszatérő vitatéma: vajon alkalmasak-e még az idősebb sofőrök a vezetésre, vagy már nem tudnak biztonságosan részt venni a forgalomban? Egyesek azt szorgalmazzák, hogy egy bizonyos életkor felett inkább vegyék vissza a jogosítványt a vezetőktől, ami kétségtelenül szigorú szabályozás lenne. A nemrég történt baleset kapcsán mi is írtunk már arról, hogy itthon a közúti balesetek jelentős részét valójában nem az idősek okozzák, ebben a cikkünkben pedig tovább elemezzük az elérhető statisztikai adatokat a közúti balesetek korosztályos megoszlásáról.

Melyik korosztály okozza a legtöbb balesetet?

A KSH adatai szerint 2015-ben a gépjárművezetők által okozott 15 250 balesetből 1715 alkalommal volt 65 éves vagy idősebb a baleset okozója. A korábbi évek számai alapján is kijelenthető, hogy az idős korosztály az összes gépjármű-baleset nagyjából tizedét okozza, bár 2010 és 2015 között az arányuk növekedett, nyolcról 11 százalékra.

Aki nem az időseket szokta felelőssé tenni a balesetekért, az általában a fiatalokra mutogat. A 25 évesnél fiatalabb korosztály valóban több balesetet okoz valamivel, de az ő arányuk is 15% körüli az összesen belül. Ebből tehát ki lehet következtetni, hogy a legtöbb incidensért a középkorúak, különösen a 46-64 év közöttiek felelnek. Az összes gépjárművezető által okozott baleset majdnem felét a 36-64 év közöttiek okozzák, és az évek során egyre nőtt is az arányuk.

balesetek megoszlása korosztályok szerint

Milyen hibából okoznak balesetet az egyes korcsoportok?

A fiatalok és az idősebb sofőrök vezetési stílusa közötti különbség a baleseteik fő okaiban jól megmutatkozik. Míg a fiatalabb korosztály (25 év alattiak) körében magasan vezető indok a gyorshajtás, a kor előrehaladtával ez egyre kevésbé jellemző. Az idősebb vezetők esetében a leggyakoribb hiba az elsőbbség meg nem adása, illetve az irányváltoztatási, haladási és kanyarodási szabályok be nem tartása – erre talán az is magyarázat lehet, hogy az idősebb, tapasztaltabb sofőrök sokszor rutinból vezetnek a megszokott útvonalakon, és így kevésbé figyelnek a környezetükre vagy az időközben megváltozott közlekedési szabályokra, ahogyan az Vitray Tamás esetében is történt.

gépjárműbalesetek okai a fiataloknál és az időseknél

Az autóbalesetek kapcsán korosztálytól függetlenül mindig felmerül az ittas vezetés kérdése is. Szerencsére ez javuló tendenciát mutat, az elmúlt években csökkent az ittas járművezetés által okozott balesetek aránya: az összes közúti baleset 8 százalékát adta 2019-ben. Ennek a nyolc százaléknak egy jó részét (nagyjából felét) személygépjárművel okozták.

Hány évente kell megújítani a jogosítványt?

Az idősebb korosztály autóvezetésével szemben a leggyakoribb ellenérv, hogy a romló egészségi állapotuk, például a gyengülő látásuk és lassuló reflexük nem teszi lehetővé, hogy biztonságosan vezessenek a forgalomban. Éppen emiatt kötelező a kor előrehaladtával egyre gyakrabban megújítani az egészségügyi alkalmassági vizsgálatot a jogosítványhoz – a lejárati dátumokkal érdemes is tisztában lenni, hogy ne érjen senkit meglepetésként a jogosítványa érvényességének elmúlása. A jogszabályok szerint ennyi ideig érvényesek a jogosítványok az egyes korosztályoknál (A, A1, A2, B1, B, BE kategóriában):

  • 50 éves kor alatt 10 évig,
  • 50-59 éves kor között 5 évig,
  • 60-69 éves kor között 3 évig,
  • 70 éves és annál idősebb korban pedig 2 évente kell megújítani az orvosi vizsgálatot.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy az idős korosztály közel sem tehető akkora mértékben felelőssé a közúti balesetekért, mint az a hasonló hírek kapcsán sokakban felmerül. Az egyre gyakrabban megismételt orvosi alkalmassági vizsga célja, hogy időben kiszűrje a vezetésre alkalmatlan sofőröket, de ezen kívül is fontos, hogy minden időskorú járművezető felmérje és átértékelje, lehetővé teszi-e még egészségi állapota a forgalomban való részvételt.

A vezető életkorától függetlenül egy autóbaleset súlyos anyagi kárral járhat, és meglévő casco biztosítás nélkül a vétkes félnek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha szeretné megjavíttatni az autóját. Casco biztosítást köthet teljes körűen is a járműre, vagy dönthet úgy is, hogy csak töréskárra szeretné biztosítani a hasonló balesetek esetére. A casco biztosításról részletesebben a korábbi blogbejegyzéseinkben olvashat, legutóbbi gépjárműves témájú cikkünkben pedig arról, mit tehet, ha totálkáros lett az autója.

2021 március 12.

Legfrissebbek

2024 február 22.
lakásbiztosítás, márciusi kampány, otthon, otthonbiztosítás

Ha a sok információ között elveszve kicsit bizonytalannak érzi magát, hogy hogyan is álljon neki, akkor sincs semmi gond, érkezünk a segítséggel: lépésről lépésre összefoglaltuk a teendőket, hogy valóban ki tudja használni a márciusi lakásbiztosítási kampány előnyeit.

2024 január 30.
kgfb, kötelező biztosítás, gépjármű

Még a legkörültekintőbb vezetés mellett, a legrutinosabb sofőrrel is megtörténhet, hogy hibát vét az úton. Sajnos akár kisebb, akár nagyobb hibáról legyen szó, a károkozásnak mindenképpen van anyagi következménye. Többféle lehetőség is van azonban, és érdemes mérlegelni, melyikkel járhat a vétkes sofőr kevésbé rosszul.

2023 december 07.
lakásbiztosítás, lakás, ház, otthon

Ingatlanok esetében olykor sok szereplős a képlet: lehet több tulajdonos, bérlő, haszonélvező… Kinek kell ilyenkor megkötnie a lakásbiztosítást? És ki fogja megkapni a kártérítést kár esetén? Ebben a cikkünkben ezeken a kérdéseken megyünk végig.