2018.09.28

8 dolog, amit mindenképpen tegyünk meg, ha kár ért minket

A betörésektől, a tűzesetektől, a villámcsapástól és a vihar okozta károktól félve kötünk elsősorban biztosítást. Pedig vagyontárgyainkban legtöbbször csőtörés és beázás okoz kárt. És nem feledkezhetünk meg a baleseti kockázatokról sem. Ha már megtörtént a baj, nem árt tudni, mit is tegyünk.

Igencsak meglepődtek néhány éve, karácsony szentestéjén a járókelők, amikor az egyik hatodik emeleti ablakból eléjük zuhant egy égő karácsonyfa. Mint később kiderült, miután egy család csillagszórókkal és gyertyákkal díszítette fel a fáját, majd a kamerát előkészítette az ünnepi jelenet megörökítésére, a fények meggyújtását követően lángra lobbant a fa, amit aztán a pánikba esett apuka kétségbeesésében kidobott az utcára. Szerencsére ott senkinek nem esett baja, a családfő azonban másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ezen kívül kigyulladt a függöny, és a lakást korom borította be.

Hogy érzékeljük az egyes kártípusok valószínűségét, érdemes egy pillantást vetnünk a számokra. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a vezetékes vízkárok idézték elő a lakóingatlanoknál bekövetkezett biztosítási események 30-40, míg a nyaralóknál a 90 százalékát. Komoly veszélyforrásnak tekinthetők a téli fagyok, illetve a nyári viharok. Hogy ez utóbbi volumenét érzékeltessük: még a korábbi évekhez képest viharok szempontjából nyugodtabbnak mondható május 1. és augusztus 31. közötti időszakban is mintegy 57 ezer bejelentést kaptak idén a biztosítók vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén. És ennél a számnál valójában jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, hiszen az ingatlanok közel negyede nem rendelkezik biztosítással. Ehhez képest – a MABISZ adatai szerint – a köztudatban talán a legnagyobb félelemként élő betörésekből kevesebb, körülbelül 50 ezer történik egy évben Magyarországon. A tűzkárok ehhez képest az alacsonyabb valószínűségű károk közé tartoznak, a KSH felmérése szerint 2016-ban 7449 regisztrált lakástűz volt az országban.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018 első félévében több mint 7500 baleset történt, 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az autólopások száma azonban jóval kevesebb volt, 2018 első félévében mindössze 384 személygépkocsira adtak ki körözést Magyarországon – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adataiból. Ez időarányosan csökkenés az utóbbi évekhez képest, hiszen 2017 egészében az összes személygépkocsira 1125 körözést rendelt el az ORFK, míg 2014-ben 3562-t.

De mindenki tisztában van azzal, mit tegyen, ha már megtörtént a baj? Érdemes mindig a probléma előtt járni egy lépéssel, és biztosítást kötni. De hogyan tudjuk mi magunk is segíteni a minél gyorsabb és gördülékenyebb biztosítói ügyintézést? Mutatjuk a leghasznosabb tudnivalókat!

1. Fontos a megelőzés

A teljes kárösszeg kifizetésének a feltétele, hogy a biztosított minden tőle jogosan elvárható intézkedést tegyen meg annak érdekében, hogy megelőzze, vagy csökkentse a kár mértékét. Így például törekedni kell az épületek megóvásra, folyamatos karbantartására. Télen, a hosszú időre magára hagyott ingatlanoknál gondoskodni kell a megfelelő téliesítésről (többek között, ahol lehet, érdemes vízteleníteni a vezetékrendszert). A betörésék kockázatát korszerű nyílászárókkal csökkenthetjük, de arra is figyeljünk, hogyha elmegyünk otthonról, még bukó állapotban se hagyjunk nyitva könnyen megközelíthető ablakot. A közúti balesetek megelőzése érdekében elengedhetetlen, hogy mindig az évszaknak megfelelő, és jó állapotú gumival közlekedjünk.

2. Próbáljuk meg enyhíteni a kárt

Nagyon fontos, hogy a károk enyhítéséért az észlelésüket követően próbáljunk mindent megtenni. Ez az ingatlanok esetében a biztosítottnak kötelezettsége is. Csőtörésnél például azonnal el kell zárni a vizet, és vízvezeték-szerelővel kijavíttatni a hibás csőszakaszt, csak egyet nem szabad: visszafalazni a károsodott részt addig, amíg a biztosító kárszakértője azt nem szemlézte! Lehetőleg a vízre érzékeny berendezéseket, ingóságokat is ki kell menekíteni az érintett helyiségekből. De egy nagyobb katasztrófa, például árvíz idején is nehezen fogadná el a biztosító, ha a legértékesebb műszaki cikkeinket az elárasztott alagsorban tárolnánk.

3. Dokumentáljuk, amit lehet

Fotózzuk le a kárt, lehetőleg úgy, hogy a helyszín felismerhető legyen. Közúti balesetnél például magát a helyszínt és a járművek elhelyezkedését is. Emellett ki kell tölteni az ingyenesen beszerezhető európai baleseti bejelentőt, és a balesetben részt vevő feleknek aláírásukkal kell igazolniuk az adatok valódiságát. Nem szabad elfelejtkezni az esetleges tanúk nevének és lakcímének feltüntetéséről sem.

A fotók lakáskárnál is segítik a kárszakértők munkáját. Arra azonban figyeljünk, hogy a kárszemle előtt a szükséges kárelhárításon túl további javítási munkákat ne végezzünk. Hiszen ha a káresemény szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné válik, akkor a biztosító nem lesz köteles fizetni.

4. Balesetnél ne hagyjuk el a helyszínt

Autós balesetek esetén mindig álljunk meg, még a jelentéktelennek tűnő ütközéseknél is. Meg kell ugyanis állapítani, hogy indokolt-e rendőrt hívni. Ez személyi sérülés esetén nem opció, hanem kötelező, vitatott baleseti helyzetben pedig ajánlott. A nyomok megőrzéséről, a lehetőségekhez képest, gondoskodni kell, de úgy, hogy az a forgalmat ne akadályozza.
Személyi sérülésnél, ha az indokolt, azonnal ki kell hívni a mentőket. Emellett is törekedjünk a maximális segítségnyújtásra, hiszen akár szabadságvesztéssel is járhat, ha magára hagyunk valakit, akinek az élete vagy testi épsége komoly veszélybe került.

5. Értesítsük a hatóságokat

Autólopás felfedezése után azonnal értesítsük a rendőrséget, és tegyünk feljelentést, majd jelentsük be a kárt. Ilyenkor a biztosítónak le kell adni az ellopott gépkocsi kulcsait (vagy indító kártyáit), valamint be kell mutatni a jármű forgalmi engedélyét. Betöréses lopásnál a rendőrséget, tűzkárnál pedig a tűzoltóságot hívjuk, a kárrendezésnél ugyanis szükség lehet a rendőrségi, illetve a tűzoltósági jegyzőkönyvre.

6. Őrizzük meg a számlákat

Ha biztosított ingatlanunkban nagy értékű ingóságainkban keletkezett kárunk megfizetését kérjük a biztosítótól, akkor szükség lehet a vásárlást igazoló számlákra, ezért azokat mindig érdemes eltenni, illetve megőrizni a garancia lejárta után is, hiszen nagyban segíthetnek a kárrendezés lebonyolításában.

7. Menjünk orvoshoz

Ha egy közlekedési baleset után gyanús tünetet észlelünk magunkon, mindenképpen menjünk orvoshoz. Hiszen a látszólag jelentéktelen vagy egyáltalán nem látható sérülések később veszélyesnek, sőt, akár életveszélyesnek bizonyulhatnak. Ha van balesetbiztosításunk – akár kiegészítőként casco vagy lakásbiztosításhoz –, akkor például csonttörés esetén is számíthatunk fix összegű szolgáltatásra.

8. Időben jelentsük be a kárt

És végül az egyik legfontosabb tudnivaló! A kárigényt minél előbb érdemes bejelenteni: telefonon, interneten, applikáción vagy személyes ügyfélszolgálaton keresztül. Ha valakinek egy közlekedési balesetben okoz kárt egy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező személy, akkor azt 30 napon belül kell közölnie a biztosítójával.

Forrás: hvg.hu

CLB TIPP: Tájékozódjon biztosítási lehetőségeiről kalkulátorunk segítségével! Lakásbiztosítás kalkulátor>>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Az elmúlt hetek tanulsága, hogy nem csak "derült égből villámcsapás" érhet minket – hanem pusztító áprilisi fagykár is!
2016 május 09.
Kategória:
Kárrendezés, Általános

És a "java" még hátra van!

Az egyre sokasodó időjárási anomáliák is arra ösztönöznek minket gazdálkodókat, hogy ne bízzuk a termésünket- és bevételünket a természetre, inkább biztosítsuk be a megélhetésünket, amennyire csak lehetséges.

A mezőgazdaság kockázatos világában az egyik ilyen garancia, a díjtámogatott biztosítás lehetősége.

Sok gazdálkodó nem tudja, hogy miért olyan kedvező díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítást kötni, pedig 2016. május 31-ig, akár 65%-os támogatással is igénybe vehetők ezek a szolgáltatások. A téma körbejárásához Kókai Gáborral, a Generali Biztosító mezőgazdasági biztosítási csoportvezetőjével beszélgettünk.

Mi a legfontosabb érv a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítások mellett?

Kókai Gábor: Ma Magyarországon a különböző mezőgazdasági erőforrások több mint fele nem biztosított, pedig aki nem rendelkezik valamilyen biztosítással, az a kárenyhítési alapból járó kártérítésnek is csak a felét kaphatja meg.

Az idei április végén tapasztalt extrém időjárási körülmények miatt ajánlott számításba venni, hogy talán a nyár – jégesők tekintetében – majd az ősz is hasonló módon próbára teszi az agrárszektort. Az őszi fagykárok jellemzően a másodvetésű csemegekukoricát, a zöldbabot és a paprikát érintik, – de az aránytalan csapadékeloszlásról is beszélhetnénk fenyegető tényezőként...

A gazdáknak ezért érdemes már most megfontolniuk a kritikus növénykultúrák biztosítását, hogy elkerüljék a most tavasszal bekövetkezett fagyhoz hasonló jelentős káreseményeket.

Hogyan változott az elmúlt években a magyar gazdák kockázattudatossága, mire érdemes felhívni a termelők figyelmét?

Kókai Gábor: A számok azt mutatják, hogy érdemes előre gondolkodni: 2012 óta – amióta támogatás igényelhető erre a biztosításra – jelentősen megnőtt a mezőgazdasági biztosítások kihasználtsága. A kezdeti 600-ról 2015-re körülbelül 2500-ra emelkedett azok száma, akik díjtámogatott biztosítást kötöttek a Generalinál.

Az elmúlt években azonban azokon a területeken, amelyeket nem érintettek a viharok, csökkent a kockázattudatosság: sokan inkább a kisebb ráfordítást választják, és a tapasztaltak alapján csak a rizikósabbnak ítélt növényeiket vonják fedezet alá. Azonban a Generali a teljes gazdaságra is kínál védelmet, ami a termelő egyéni igényei szerint állítható össze: a növényektől kezdve az állatokon át egészen a mezőgazdasági vagyontárgyakig.

Miután komplexen kezeljük a kockázatokat, ezért a díjak is az egyéni igényekre optimalizálva kerülnek megállapításra.

Az eddig bizonytalan gazdálkodóknak most érdemes lépniük: ugyanis, ha 2016. május 31-ig megkötik a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosításukat a Generalinál, igénybe vehetik a díjtámogatást, ami 4 milliárd forint támogatási keret mértékéig kapható 2016-ban, és maximálisan 65% lehet.

Ez pontosítva azt jelenti, hogy a termelő 30-65% közötti összeget mindenképpen visszakap, ami az agrárbiztosítások történetében, ettől az évtől kezdve páratlanul jó lehetőséget jelent.

Milyen plusz szolgáltatásokat nyújt a Generali Biztosító?

Kókai Gábor: Új kockázati körök kerültek be, amelyek után szintén fizet a társaságunk, – ilyenek bizonyos tűzkárok és földcsuszamlásból eredő károk helyreállításának biztosításai.

Konkrét példákkal szemléltetve, ha egy gép bennég a szántón, ennek a kimentési költsége is ide tartozik, – vagy a földcsuszamlás kráterének behordási költségeibe is beszáll a biztosító.

Még sok ilyen apró pluszszolgáltatást tudnék ide felsorolni, de hadd emeljem ki a következőt, ami a viharkárokat érinti: a viharkárok esetében az általánostól (20m/sec) eltérően a Generali 15m/sec szélerősségtől biztosítja károsultjait.

Fontosnak tartom megemlíteni még, hogy a Generali komoly mezőgazdasági tudásbázissal rendelkező szakértőkkel dolgozik, akik a bekövetkezett károkat a legnagyobb hozzáértéssel bírálják el.

Hogyan fokozta az agrárbiztosítások iránti kedvet a Generali Biztosító?

Kókai Gábor: Folyamatosan szem előtt tartva a gazdák igényeit és a kockázatokat, igyekszünk ezeknek megfelelően fejleszteni biztosításainkat beleértve a kedvezőbb díjszabást is. A leginkább jellemző kockázatokra, így a jég- és tűzkárra például már hektáronként 2-3 ezer forintért köthető biztosítás.

A gazdálkodók leggyakrabban emlegetett kifogása, hogy drágák a biztosítások. – Mi ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy a biztosítás a gazdálkodás egyik legfontosabb és legkisebb költséggel járó eleme. Ez, mint tudjuk, töredékét jelenti a többi, művelés során jelentkező, hektárokra vetített költségeknek.

Alapvetően javuló kockázattudatosságot tapasztalunk, amely részben a lassan végbemenő generációváltásnak is köszönhető, ugyanakkor általánosan is nagyobb nyitottságot tapasztalunk a biztosítások iránt.

A Generali biztosítási konstrukciói maximálisan személyre szabhatóak, így a legkisebb üzemméretben termelők számára is megtaláljuk a számukra legkedvezőbb megoldásokat.

Hol találkozhatnak legközelebb személyesen a gazdálkodók a Generali Biztosító munkatársaival?

Kókai Gábor: A gazdálkodók számára nagyon fontos a személyes kapcsolattartás- és találkozás lehetősége. Éppen ezért a nagyobb mezőgazdasági kiállításokon személyesen képviseljük társaságunkat. Büszkék vagyunk arra, hogy a Contivo programnak is tagja vagyunk.

Májusban, a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon is ott leszünk természetesen és a kiállításon is aktuális megoldásokkal várjuk meglévő és leendő partnereinket.

Forrás: Agroinform.hu

Százmilliós fagypénzeket fizetnek a biztosítók
2016 május 09.
Kategória:
Kárrendezés, Általános

Jól jártak azok a gazdák, akik kötöttek fagykár ellen biztosítást, a biztosítók több száz millió forintot fizetnek ki az elmúlt napokban keletkezett károkra - írja a Világgazdaság. Az áprilisi hideg a szokásosnál nagyobb károkat okozott, de még nem számít rendkívülinek a biztosítók szerint. A nyári viharok és jégesők ugyanis a fagynál is nagyobb kárt okozhatnak a termésben. A növénykultúrákra kötött biztosításokra állami támogatást is igénybe lehet venni 2012 óta, a biztosítás ezért egyre népszerűbb - olvasható a napilapban.

Az elmúlt hetekben két fagykáros nap volt, ezek közül az egyik a kelet-magyarországi régiót érintette, a másik a nyugati és a középső országrészt - mondták el a Világgazdaságnak az Allianz Biztosító szakértői. A biztosítóhoz eddig közel száz bejelentés érkezett, és több tízmillió forintos kárigényre számítanak.

A Generalihoz ennél is több kárbejelentés futott be, a kárigények értéke pedig meghaladja a 350 millió forintot. A piacon rajtuk kívül még két szereplő van, a Groupama és az osztrák Hagelversicherung.

A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, de Pest, Hajdú és Baranya megyében is fagyott el termés.

A legtöbb kár az almát érte, de a szőlőt és a szántóföldi kultúrákat is károsította a hajnali hideg. Pontos számok még nincsenek, a károk felmérése ugyanis még nem fejeződött be.

Az idei tavaszi fagy ugyan a szokásosnál nagyobb károkat okozott a termésben, de rendkívülinek még nem számít a biztosítók szerint. A nyár pedig még inkább próbára teheti a gazdákat, a viharok és jégesők ugyanis a fagynál is nagyobb kárt okozhatnak a termésben.

Az agrárbiztosítások szezonja főleg emiatt éppen a csúcson jár, és időarányosan a tavalyi szint környékén tart a szerződések száma. A növénykultúrákra kötött biztosításokra egyébként állami támogatást is igénybe lehet venni 2012 óta, a biztosítás ezért egyre népszerűbb, tavaly összesen 8600 termelő kötött ilyen szerződést - olvasható a Világgazdaságban.

Forrás: Hirado.hu

Casco biztosítás: így alakulnak a tarifák
2016 május 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Általános

Cascót kifejezetten megéri megkötni idősebb járművekre is. A 2 éves kocsik cascója ugyanis évente átlagosan 50 ezer forint, ám 13 évesen ez az összeg akár már 30 ezer forint körüli éves összegre is csökkenhet. Mutatjuk, hogyan alakulnak Magyarország legnépszerűbb új és használt autómodelljeinek casco biztosítási tarifái.

2016. első negyedévében száz eladott hazai használt autóból 14 Opel, 10 a Suzuki márkát viseli. Őket követi a Volkswagen (10 százalék), a Ford (8 százalék) és a Renault (7 százalék). Összességében ez az öt márka biztosítja a teljes hazai használtautó-forgalom felét.

A Genertel elemzésében megnézte, hogy miként változik a legnépszerűbb modellek casco díja a leggyakoribb életkorukban, vagyis 2-3, 6 és 13 évesen.
Két éves járművek közül egyértelműen a Suzuki Swift kerül a legkevesebbe -évente már 40 ezer forintért elérhető - a casco biztosítása. Idősebb autók esetében, teljes körű casco esetében jelentős változás figyelhető meg az árban: 6 vagy 10 éven felüli gépkocsinál akár 10 ezer forinttal is kevesebbet fizetünk évente, mint egy alig néhány éves autónál.

Érdemes megnézni a casco ajánlatokat akkor is, ha idősebb gépjárművet vásárolunk, mert egyes típusok esetén olyan alacsony a teljes körű változatok díja, hogy feltétlenül érdemes megkötni - mondja Csikós Dániel, a Genertel értékesítési igazgatója. A szakértő hozzátette, idősebb autóknál jelentős hozzáadott értékkel bírnak a csupán kis éves díjjal rendelkező kiegészítő biztosítások. Ilyen lehet a mobilitást garantáló assistance szolgáltatás, mely átvállalja az ügyféltől a helyi javíttatást vagy elszállítást, a letárolás gondját és költségét. Ez a szolgáltatás mindkét termék mellé megvásárolható és jellemzően Európa fedezettel valódi segítséget nyújt évi 3-4 ezer forintért cserébe.

Az új autók piacának márkasorrendje a következő volt ugyanebben az időszakban a Datahouse adatai alapján: Suzuki (11,4 százalék), Opel (10,3 százalék), Skoda (10 százalék), Ford (9,4 százalék) és Volkswagen (8 százalék). A koncentráció mértéke ezen a piacon is hasonló: öt márka adja a piac forgalmának felét. A legnépszerűbb típusok esetén az elérhető éves casco biztosítások 40 000-93 000 forint között vannak, ezek közül a legmagasabb díjjal a Skoda típus rendelkezik, a legalacsonyabbal pedig a Suzuki.

A válaszadó autósok döntő többségének - közel 90 százalékának - fontos szerepet játszik az ár a döntés meghozatalnál: ezek közül 30 százalék mondta azt, hogy kizárólag ár alapján dönt egy-egy casco biztosítás mellett, azaz a legolcsóbbat választja, 59 százalék pedig ott köti meg biztosítását, ahol már meglévő egyéb biztosításai révén kedvezményt kap az árból.

Csupán 12 százalék vesz figyelembe egyéb szempontot, mint például a biztosító ismertségét, a "brandet", amikor döntést hoz. Arra a kérdésre, hogy milyen típusú casco biztosítást érdemes megkötni, a válaszadók 78 százaléka válaszolta azt, hogy kizárólag teljes körű biztonságot nyújtó cascot, csupán 12 százalék szerint lenne elégséges csak töréskárra, míg 10 százalék szerint csupán lopáskárra biztosítást kötni.

A válaszadók 40 százaléka bármilyen korú, 33 százalék pedig 5-8 éves autóra is kötne casco biztosítást és csak 19 százalék szerint lenne bőven elég új autók esetében erre pénzt szánni.

Casco: két perc, több tízezer forint

Csikós Dániel szerint a casco biztosítás kiválasztásánál két perc ráfordítással akár több tízezret is spórolhatunk. Fontos tudni gépjármű biztosítás kötésekor:

  • A 2 éven belül eladott, a szerződő tulajdonát képező és ugyanazon járműkategóriába tartozó előzmény járműről örökíthető a casco bonus a most vásárolt járműre. Csak annyit kell tenni, hogy az előzmény biztosítótól ki kell kérni a casco kárelőzmény igazolását és bemutatni az új biztosítónál. Az ily módon bizonyított casco kármentes évek alapján a legtöbb biztosító komoly kedvezményt ad a casco díjából.
  • Az előzmény járművel megszerzett bonus fokozatot csak annak eladását követően lehet az új járműre átvinni.
  • Az ügyfelek nem veszik igénybe az igényelhető kedvezmények teljes körét- részben azért, mert nem tudnak róla, vagy pedig, mert nem szánnak elég időt áttekintésükre. Fontos, hogy olyan kedvezményeket igényeljünk, amelyekre jogosultságunkat igazolni is tudjuk a biztosítónak.

Ne spóroljunk ezen:

  • Casco esetén főleg új járműveknél az Avulásmentes szolgáltatáson,
  • a sokat utazóknál pedig a Poggyászbiztosítás lehet hasznos kiegészítő.

Ezek mindegyike pár ezer forint éves szinten, mely főleg egy casco díja mellett eltörpül.

Forrás: Pénzcentrum

Öngondoskodás nélkül nem megy
2016 április 26.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Az elmúlt években egyre többet hallani arról, hogy az aktív munkavállalók számát növekvő arányban haladja meg a nyugdíjasok száma, függetlenül attól, hogy nyugat- vagy kelet-európai országról van-e szó. A kiváltó okok különbözőek - növekvő átlagéletkor, csökkenő születésszám, vagy az elvándorló munkaképes generációk hiánya -, de a helyzet mindenhol ugyanaz: a munkavállalók egyre kevésbé képesek lesznek képesek eltartani a nyugdíjkorúakat.

Annak ellenére, hogy folyamatosan növekszik azoknak a száma, akik már elhiszik és megértik, hogy az államtól és a jelenlegi nyugdíjrendszertől nem várhatják nyugdíjas korú helyzetük teljes körű megoldását, a hogy ennek ellenére továbbra is hihetetlen alacsony azoknak a száma, akik saját megtakarítással, előre gondoskodnak jövőjükről. Pedig öngondoskodás nélkül nem megy!

Széles a választék

A Magyarországon elérhető öngondoskodási termékekből igen széles a választék, amelyek és más előnyökkel rendelkeznek, eltérő megtakarítási szokásokkal rendelkező, illetve pénzügyi tudatosságú ügyfélkört szólítanak meg. A nyugdíjterméktípusok különbözőek abból a szempontból is, hogy milyen szabadságot engednek az ügyfeleknek az aktív portfoliókezelésre, illetve hogy ehhez milyen segítséget kaphatnak a fogyasztók a pénzügyi szolgáltatóktól.

Mik a nyugdíjbiztosítás előnyei?

  • A nyugdíjbiztosítások rendszeres és folyamatos megtakarításra ösztönöznek, ami komoly segítség az eredeti cél eléréséhez, a jövőbeli nyugdíj kiegészítését célzó tőkegyűjtéshez-. A termék sajátossága a rendszeres díjfizetés, igény szerint ugyanakkor egyösszegű vagy eseti befizetés is lehetséges.
  • A biztosítás rugalmas, lehetőséget nyújt a személyre szabott megtakarítási portfólió összeállítására. Az ügyfelek kockázatvállaló képességüknek és hajlandóságuknak megfelelően választhatnak a hagyományos - garantált összegű kifizetést nyújtó - életbiztosítások és az ún. unit-linked típusú termékek közül. Ez utóbbinál mód van különböző kockázati profilú eszközalapok közül választani, ezeket kombinálni, illetve időről-időre átcsoportosítani.
  • A klasszikus életbiztosítás az egyetlen olyan megtakarítási forma, ahol a pénzügyi szolgáltató akár évtizedekre előre garantált hozamot ígér, amelyet szigorú szolvencia-szabályozással, tőkegaranciával támasztanak alá.
  • A biztosítás - a személyes igényfelmérésen alapuló pénzügyi tanácsadás segítségével - ahhoz az ügyfélkörhöz juttatja el a megtakarítási lehetőséget, amelyik leginkább rászorul a megtakarítási és költési szokásainak megváltoztatására. Ezért a biztosítástól várható el legnagyobb eséllyel, hogy képes lehet a legszélesebb rétegeknek érdemi nyugdíjcélú megtakarítást nyújtani, és ezzel az állam terheit, a társadalombiztosítási rendszer leterheltségét csökkenteni.
  • A biztosítás felkínálja a szakértői támogatást a szerződés teljes tartama során. A szerződés megkötésekor segíti a döntéshozatalt, ösztönzi a pénzügyi felelősség vállalást, a későbbiekben pedig biztosítja a szerződés utógondozását, hogy a hosszú távú megtakarítási cél megvalósuljon. A kutatásokból egyértelműen kiderül, hogy a hosszútávra szóló élet- és nyugdíjbiztosítási szerződések megkötése előtt a személyes konzultációnak óriási szerepe van.
  • A befektetési döntésekhez intézményi szinten nyújt segítséget a biztosító. Ezek eszközei például a menedzselt eszközalapok, az árfolyamfigyelés, a "stop loss, start by" típusú szolgáltatások, az abszolút hozamú alapok, a garantált és a védett eszközalapok, amelyek a legtöbb biztosítónál elérhetők.
  • A nyugdíj-megtakarítási formák közül egyedül a nyugdíjbiztosítások rendelkeznek teljes körű, az összes költségtípust magába foglaló költségmutatóval. A MABISZ által 2010-ben kidolgozott Teljes Költség Mutató (TKM) rendszer 2016 óta a Magyar Nemzeti Bank ajánlásának is része. 2015. július 1-je óta a biztosítók a klasszikus nyugdíjbiztosítási termékekre is számolnak TKM-értéket, ezzel már valamennyi nyugdíjbiztosítási termék költségszintje teljes körűen összehasonlítható, legyen szó akár unit-linked, akár klasszikus nyugdíjbiztosításról.
  • A kifizetés életjáradék formájában is történhet, amelyet professzionális szolgáltató nyújt.
  • A biztosításba kockázati védelmi elemet is beépítenek, ami az ügyfél igénye szerint magasabb, kiterjedtebb biztosítási védelemmel és szolgáltatásokkal is bővíthető.
  • A nyugdíjbiztosításokra - hasonlóan a többi nyugdíjtermékhez - 20 százalékos, de legfeljebb évi 130 ezer forintösszegű adójóváírás vehető igénybe egy adóévben.

Forrás: Portfolio

Miért mondana le önként nyugdíja egy részéről?
2016 április 22.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Az idei a második év, amikor igénybe lehet venni a nyugdíjbiztosítások után járó adójóváírást, a tavalyi tapasztalatok alapján azonban sajnos sokan elfelejtetik ezt érvényesíteni személyijövedelemadó-bevallásukban. A Groupama Biztosító kiszámolta: ha valaki például egy havi 20 000 forintos nyugdíjbiztosítás után nem élne a 20%-os adójóváírás lehetőségével, annyit veszítene 25 év alatt, amennyiből körbe is utazhatná a világot.

A Groupama Biztosító egy 2015-ös kutatásában megkérte a válaszadókat, hogy állítsák össze személyes bakancslistájukat, mondják el, mit szeretnének mindenképpen megtenni nyugdíjas éveik alatt. A megkérdezettek az első három helyen utazással kapcsolatos célokat jelöltek meg, az emberek 51%-a szeretné autóval bejárni Európát, 46%-uk pedig világkörüli utat tervez nyugdíjasként.

Ahhoz, hogy nyugdíjas éveinket valóban úgy éljük meg, ahogy tervezzük, nem árt takarékoskodnunk, de még az sem mindegy, hogy mennyire vagyunk körültekintőek befektetéseink kezelése során. A biztosítónál most megnézték, mekkora összegtől eshetünk el, ha elmulasztunk élni az adójóváírás lehetőségével.

Ha például 40 évesen kötünk egy 25 éves tartamú nyugdíjbiztosítást havi 20 000 forint befizetését vállalva, de az első évben elfelejtjük igénybe venni az adójóváírást, akkor az azévi befizetések 20%-áról, azaz 48 000 forintról mondunk le. Ez az összeg 65 éves korunkban már jóval többet érne: 5,5%-os hozamot feltételezve 135 000 forinttal kapunk majd kevesebbet a nyugdíjbiztosítás lejáratakor!

Azt, hogy mennyire fontos a személyijövedelemadó-bevallásunkban igényelni a nyugdíjbiztosítások után járó adókedvezményt, talán még jobban szemlélteti, ha megnézzük, mennyi pénzről mondana le az, aki az évek során egyszer sem élne az adójóváírás lehetőségével.

A fenti példánál maradva, a Groupama Biztosító számításai szerint, ha valaki a 25 éves tartam során egyszer sem élne az adójóváírás lehetőségével, akkor összesen 3,3 millió forinttól esne el. Ekkora összegről nem érdemes lemondani, hiszen több időskori cél is megvalósítható belőle, akár még egy világkörüli utazás is.

Forrás: Biztosítási Szemle

Nagy teherrel a vállon tudatosabbak az emberek?
2016 április 19.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Bár még mindig jellemző, hogy kockázati életbiztosítást sokan csak hitelfelvétel esetén kötnek, ezzel párhuzamosan megfigyelhető az egyre tudatosabb gondolkodás is. A Groupama Biztosító most megvizsgálta, hogy kik azok, akik körében a legnépszerűbb ez a fajta előrelátás, valamint, hogy milyen esetekben nyújt leggyakrabban segítséget kockázati életbiztosításuk.

Dupla felelősség

A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint mind többen keresik azokat a lehetőségeket, melyekkel váratlan helyzetekben is gondoskodhatnak saját maguk, vagy családjuk anyagi biztonságáról. Egyik legnépszerűbb kockázati életbiztosításuk statisztikáit elemezve, az egyik legszembetűnőbb tény, hogy a 30-50 éves korosztályba tartozók teszik ki a szerződők mintegy 70 szalékát.
A társaság szerint nem véletlen, hogy a kockázati biztosítást kötők átlagéletkora negyven év, ez az a korosztály ugyanis, akiknek a vállát már saját gyermekeik, és egyben idősödő szüleik sorsa miatt érzett felelősség is nyomja.

Több generációról is gondoskodni kell

A Groupama Biztosító megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által 2015-ben készített országos felmérésből is kiderült, hogy a középkorúak helyzetét jelentősen befolyásolja, hogy saját maguk mellett több generációról is gondoskodniuk kell: anyagilag támogatják gyermekeiket, de az alacsony nyugdíjak miatt gyakran szüleiket is.

A gyermekekről való gondoskodás ideje az elmúlt években jelentősen kitolódott, a kutatásban a válaszadók legnagyobb százalékban (38%) azt mondták, hogy gyermekünket addig kell támogatni, ameddig önálló keresetre nem tesznek szert, azaz átlagosan 23 éves korukig.
A gyermekek mellett ugyanakkor sokan érzik kötelességüknek a szülőkről való gondoskodást is, a megkérdezettek 41% gondolja úgy, hogy anyagilag is támogatnia kell idős szüleit.

Nagy segítség lehet

A biztosító adataiból az is kitűnik, hogy azok, akik felelősen szeretnének gondoskodni magukról és szeretteikről, és a Releva Kockázati Életbiztosítást választották, hosszú távon gondolkoznak. Tízből hat ügyfél ugyanis tíz éven túli időtartamot választott, amikor kockázati biztosítást kötött, a biztosítottak ötöde pedig igazán hosszú távon gondolkodik, legalább 20 éves futamidőben.
A biztosító azt is megvizsgálta, hogy milyen esetekben nyújt leggyakrabban segítséget kockázati életbiztosításuk.

„A Releva Kockázati Életbiztosításunk sok esetben jelent igazi anyagi támaszt, amikor egy betegség vagy baleset kapcsán meg tudja óvni a családot átmeneti vagy akár súlyos pénzügyi gondoktól.”

„Tapasztalataink szerint napi térítések, rokkantságok és csonttörések mellett leggyakrabban kórházi műtétek esetén kerül sor arra, hogy igénybe vegyék a biztosítás szolgáltatásait. A tavalyi évben a kifizetéseink 60 százaléka betegségből vagy balesetből eredő műtét miatt merült fel” – mondta el Oláh Attila a Groupama Biztosító Kockázati- és Személybiztosítási főosztályvezetője.

Forrás: TőzsdeFórum

Ezt még te sem tudtad: nekik szinte kötelező lenne biztosítást kötni
2016 április 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Általános

Életünk során sokszor váratlan események történnek velünk, a balesetek és betegségek mellett azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy nemcsak magunk pénzügyi védelméről gondoskodhatunk. Ahogy a mondás tartja: a biztosítás nem rólunk szól, hanem arról, hogy szeretteinkről gondoskodjuk. Ennek megfelelően mutatjuk be, hogy melyek azok a biztosítások, amikkel a pénzügyi biztonságunkat garantálhatjuk.

A biztosítások az életünk bizonytalan pillanataiban nyújthatnak egyfajta pénzügyi védelmet, és szinte minden élethelyzetre találhatunk megfelelő terméket magunknak. Ki ne emlékezne arra, hogy egyes filmsztárok testrészeikre kötöttek hatalmas összegű biztosítást, de az egyszerű átlagemberekként ugyan úgy megtalálhatjuk számításunkat. Életünk során ugyanis számos veszély fenyeget minket, amelyek ellen nem árt pénzügyileg is védekezni.

Balesetbiztosítás

Már óvodás korban lehetőség van a gyermekeknek balesetbiztosítást kötni. Mivel a kisgyerekekkel viszonylag gyakran történnek kisebb balesetek, ezért különösen a csonttörés, illetve a gyerekekre jellemző balesetek ellen véd. Ezek egyébként olcsó termékek, viszont cserébe a biztosítási összegek sem túl magasak.

Ennek ellenére megérheti ilyet kötni, hiszen, ha a gyerek balesete miatt el kell jönni a munkából az a jövedelem kiesésével is járhat. Ezt pótolhatja a gyerekek balesetbiztosítása.

Utasbiztosítás

A felnőtteknek egyes, rövidebb külföldi utakra a bankkártyájuk a megfelelő védelmet nyújthat, a gyerekeknek viszont már ilyenkor is érdemes utasbiztosítást kötni. Ők ugyanis (általában) nincsenek védve a bankkártyának köszönhetően, ráadásul egy kisebb baleset, betegség előfordulhat a nyaralás kellős közepén.

Naponta egy kávé áráért már biztosíthatjuk a gyerekeket, és persze saját magunknak sem árt gondoskodni az átfogó védelemről. Különösen a több napig tartó, távolabbi utazások során érdemes utasbiztosítást kötni, ilyenkor ugyanis egy baleset vagy betegség miatt akár többmillió forintos kórházi számlával is szembesülhetünk.

Autóbiztosítás

Ha autót veszünk, akkor a kötelező gépjármű felelősség biztosítást (kgfb) mindenképp meg kell kötnünk, hiszen ezt törvény írja elő. Ha viszont kölcsönből veszünk kocsit, akkor a finanszírozó általában előírja casco kötését is. Ezen akkor is érdemes elgondolkodni, ha nem hitelből veszünk kocsit, mivel havonta párezer forintért már Átfogó védelmet kaphat az autónk.

Lakásbiztosítás

A lakásbiztosítás az egyik legátfogóbb biztosítás, mivel számos kiegészítő biztosítással együtt az élet több területére kiterjedő védelmet nyújthat. Az ingatlanunk védelme fontos, hiszen ha ezt elveszítjük, akkor otthon nélkül maradunk, de nemcsak a lakást, hanem a benne található ingóságokat is érdemes biztosítani.

A kiegészítő biztosításokkal pedig alapszintű életbiztosításra, utasbiztosításra is szert tehetünk, de a házi állatunkat is védhetjük. Ha például kutyánk egészsége miatt műtétre szorul, akkor a kisállat biztosítás erre is fedezetet nyújthat.

Életbiztosítás

Az életbiztosításoknak két fő típusa van:

  • A kockázati és
  • A megtakarítással egybekötött termékek.

Minden családfenntartónak érdemes elgondolkodnia kockázati életbiztosítás kötésén, mivel ezek kiegészítő biztosításokkal együtt nemcsak halál, hanem betegség és baleset esetén is biztosíthatják a család anyagi feltételeit. A speciális típusa a hitelfedezeti biztosítás, amit minden, lakáshitelesnek célszerű megkötnie. Ez ugyanis a fentiek mellett még munkanélküliség idején is biztosíthatja a hitel fizetését.

A másik fő típus a megtakarításos életbiztosítás. Ezeket legalább tíz éves futamidőre érdemes elindítanunk, azonban nem ritka a húsz éves távlatban gondolkodás sem. Az életbiztosításoknál választhatunk fix hozamú és befektetési egységekhez kötött (unit linked) termékek közül. Az előbbinél már a futamidő elején tudjuk, hogy mennyit vehetünk majd fel, míg a másiknál a befektetésünkön múlik, hogy mekkora hozammal számolhatunk.

A megtakarításos életbiztosítások speciális típusa a nyugdíjbiztosítás, ami a a befizetéseink után 20 százalékos adójóváírást ad. Találhatunk fix hozamú és unit linked nyugdíjbiztosításokat egyaránt.

Forrás: Pénzcentrum

Egyre nehezebb relevánsnak maradni a vállalatbiztosításban
2016 április 15.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás, Általános

Minél nagyobb, akár tevékenységi körét, akár méretét tekintve egy vállalkozás, annál nagyobb fajlagos költségekkel kell számolnia, különösen igaz ez az általa igénybe vett biztosítási díjakra. Utóbbi terén azonban egyre inkább igaz az is, hogy minél nagyobb a vállalat, annál kevésbé lehet hatékonyan mitigálni a kockázatokat, sőt egyes esetekben kvázi lehetetlen feladatot jelent mind a biztosító, mind a vállalatvezetés számára.

Megváltozott kockázati szerkezet

A problémának alapvetően két oldala van, egyfelől a megnövekedett vállalatmérettel olyan sajátos biztosítandó tételek jelennek meg, melyek vagy nem számítanak relevánsnak kisebb cégek esetén, illetve számukra jól körülhatárolható, viszonylag alacsony mértékű károkat okoznak az ezekkel kapcsolatos káresemények. Vegyünk csak például egy kis hazai webshopot, melynek az adatbázisa közel 2000 felhasználó belépési információit, szállítási és számlázási címeit tárolja. Állítsunk vele szembe egy nemzetközi nagyvállalatot, ami számos szolgáltatást nyújt ügyfeleinek, több országban, rengeteg szerződéses adatot nyilvántartva róluk, melyek köre messze túlmutat a kisvállalati példában foglaltaknak. A felhasználói adatbázisok feltörése és illetéktelen kezekbe kerülése nyilván roppant nehéz helyzetbe hozza mindkettőt, de a nagyvállalat esetében ugyanaz a káresemény lényegesen nagyobb katasztrófa, és legkevésbé sem csak a nagyobb ügyfélszám miatt. Elég csak a jó hírnéven esett csorbára, és az ebből származó jövőbeli üzletvesztésre gondolni, hiszen amíg egy kiscéget viszonylag könnyen le lehet nullázni, és akár más országban vagy területen újraindítani, addig egy Sony előtt például bezárul ez a kapu.

A cég említése nem véletlen, hiszen a vállalat adatlopási botránya kiválóan rávilágított a probléma második felére is, miszerint nem csak a fajlagos költségek nőnek, de gyakran csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem biztosítható az, ami egy nemzetközi nagyvállalatnak igazán fontos. A példánknál maradva épp ilyen a kiberbiztonság vagy a jó hírnév is. Nem is olyan régen a vállalati biztosítások a kézzelfogható vagyoni tárgyak köré felépített konstrukciók voltak, és ez a virtuális szféra mindent elsöprő rohamáig és elterjedéséig elegendő is volt. Manapság azonban ezek a biztosítási tételek egy nemzetközi nagyvállalat kockázati térképének legfeljebb 20 százalékáért felelnek – 40 évvel ezelőtt 80 százalék volt ugyanez az arány – , de évről-évre egyre jobban visszaszorul a jelentőségük. Ezzel párhuzamosan azonban a biztosítási piac csak nagyon lassan tud mozdulni, így a nagyvállalati kockázatok egyre nagyobb köre esik a biztosíthatatlan kategóriába. Az Airmic brit biztosítási szakmai szövetség, tagjai között végzett legutóbbi felmérése alapján a biztosítók csupán 7 százaléka kínál valamiféle védelmet a reputációt ért károk ellen, míg a kiberbiztosítási termékek piaci penetrációja messze a lehetséges piac 10 százaléka alatt marad.

Megfoghatatlan, de veszély

Helyi példánál maradva a TalkTalk telekommunikációs szolgáltató adatbázisának tavaly októberi feltörése kiválóan rámutatott, milyen veszélyt jelentenek ezek a megfoghatatlan kockázatok. Habár a káreseményben felhasználóik alig 4 százaléka volt érintett, részvényeik árfolyama 32 százalékot esett ennek hatására, csaknem 600 millió fontos kárt okozva a részvényeseknek. Ez utóbbi tételt ma gyakorlatilag lehetetlen biztosítani. Egyszerűbben szólva, az adatvesztés illetve lopás biztosítható, de az abból eredő üzleti károk már csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem. Léteznek ugyan a kieső üzletmenetből származó károk mitigálására szolgáló konstrukciók, de éppen ezen megfoghatatlan aspektusok szempontjából többnyire frusztráló korlátozásokkal vannak teli. Vegyünk egy sajnos egy egyre életszerűbb példát: hoteltulajdonosként ugyan hogyan tudnánk biztosítani azokat a károkat, amelyek egy közelben történő terroresemény miatt elmaradó vendégek miatt ér minket?

A biztosítási szakmának fel van adva a feladat, hiszen olyan kockázati tényezőkkel kell dolgozniuk, amik csak nagyon nehezen modellezhetők, ráadásul interkonnektivitásuk, egymásba ágyazottságuk révén elképesztően nagy potenciális kárértékeket eredményezhetnek. Ezzel együtt a problémát kezelni kell, máskülönben nagyon hamar a biztosítási piac perifériájára szorulhatnak a vállalati biztosítások.

Forrás: Biztosítási Szemle

Kritikus időszak jön: így készüljön fel a növénykárokra!
2016 április 15.
Kategória:
Kárrendezés, Általános

Válassza a biztonságot a Generalinál május 31-ig, akár 65%-os díjtámogatással!

A tavaszi és nyári hónapokban megszaporodnak a viharok, jégesők, tüzek, amelyek komoly gondokat okozhatnak a földeken. A Generali 2015-ben csak a növénykárok után 1,5 milliárd forintot térített itthon, amelyek közül a legtöbbet jégverés okozott.

Májusi eső aranyat ér – szól a mondás, de persze ez nem igazán csal mosolyt azok arcára, akiknek a gazdasága jégeső vagy vihar miatt szenvedett komoly növénykárokat. A tavaszi és nyári hónapokban nem árt felkészülni minden eshetőségre, hiszen a gyakran kiszámíthatatlan időjárás tartogathat meglepetéseket.

Tavaly a Generali nem kevesebb mint 1,5 milliárd forintot térített a növénykárok után, a jégverés volt a leggyakoribb ok, ami után a biztosító fizetett.

A számok azt mutatják, hogy érdemes előre gondolkodni: 2012 óta – amióta támogatás igényelhető erre a biztosításra – jelentősen megnőtt a mezőgazdasági biztosítások kihasználtsága. A kezdeti 600-ról 2015-re körülbelül 2500-ra emelkedett azok száma, akik díjtámogatott biztosítást kötöttek a biztosítótársaságnál.

Az elmúlt években azonban azokon a területeken, amelyeket nem érintettek a viharok, csökkent a kockázattudatosság: sokan inkább a kisebb ráfordítást választják, és a tapasztaltak alapján csak a rizikósabbnak ítélt növényeiket vonják fedezet alá. Persze jobb félni, mint megijedni: ha szeretné biztonságban tudni gazdaságát, a Generalinál egyéni igényei szerint állíthatja össze biztosítási védelmét a növényektől kezdve az állatokon át egészen a mezőgazdasági vagyontárgyakig.

A különböző növénybiztosítási csomagok többek közt az egyik leggyakoribb problémát jelentő jégeső, illetve aszály, árvíz és viharkár esetén is segítséget jelenthetnek.

Válassza a biztonságot május 31-ig, akár 65%-os díjtámogatással!

Hogyha eddig bizonytalan lett volna, most érdemes lépnie: ha ugyanis 2016. május 31-ig megköti díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítását a Generalinál, igénybe veheti a díjtámogatást, ami 4 milliárd forint támogatási keret mértékéig kapható 2016-ban, és maximálisan 65% lehet.

A biztosító extra szolgáltatásként ráadásul időjárási vészhelyzet-előrejelzéssel, kedvezményekkel, az önrészben rejlő kockázatok csökkentésére kifejlesztett kiegészítő biztosítás megkötésének lehetőségével és korrekt, gyors kárrendezéssel segít felkészülni a kellemetlen meglepetésekre.

Forrás: Agroinform.hu

Biztosítást kötni a főnökre? Kapkodnak érte a cégek
2016 április 13.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) két évvel ezelőtti hatályba lépése óta többek között a társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó felelősségi szabályok is megváltoztak. A jogszabály szerint a cégek vezető tisztségviselői harmadik személynek okozott kár esetén a céggel egyetemlegesen felelnek. Ezzel a szabállyal a vezető tisztségviselők felelőssége drasztikusan megnőtt. Nem csoda, hogy megugrott az érdeklődés a vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása (D&O) iránt.

A piaci folyamatokat a Független Biztosítási Alkuszok Magyarország Szövetsége (FBAMSZ) összegezte a piacvezető biztosítók és a tagságába tartozó közvetítők tapasztalatai alapján.

A terület három piacvezető biztosítója (AIG, Allianz, Generali) együttesen a D&O biztosítások mintegy 95 százalékát kezeli.

A kkv-k pezsdítették a piacot

A vezető tisztségviselők felelősségbiztosítását korábban főként nagyobb, elsősorban multinacionális hátterű cégek kötötték a hazai piacon, jellemzően anyavállalati programbiztosítás keretein belül. Az új Ptk. bevezetésének évében mintegy 3 300 ilyen szerződést kötöttek, amelyek átlagdíja a kisebb (jellemzően 10-25 millió forintos) limitek miatt 120-130 ezer forint körül alakult. 2015-ben az új kötések száma már csökkent, becslések szerint piaci szinten 1,5-2 ezer D&O szerződés született, és ez az érték tekinthető a következő években is egyfajta egyensúlyi szintnek.

A díjszint nem csak a mérettől, hanem a tevékenységtől is függ

A biztosítás díjszintje alapvetően a kért kártérítési limit nagyságától, a társaság pénzügyi mutatóitól, illetve az adott tevékenység kockázati szintjétől függ. A magasabb díjszinttel járó tevékenységek jellemzően az alábbiak: bankok, biztosítók, pénzügyi közvetítők, könyvelők és könyvvizsgálók, illetve ügyvédi tevékenységet végzők.

Több biztosító lépett a piacra

A korábban két szereplő által uralt piaci szegmensben már hat biztosító termékei közül választhatnak a vállalati ügyfelek. Ez egyfajta árversenyt is eredményezett: a leggyakoribbnak számító, 150-500 ezer forint közötti éves díjú, jellemzően 100-200 millió forintos limittel rendelkező szerződések átlagdíja mintegy 20-30 százalékkal csökkent. A magasabb fedezetet (500 millió – 1 milliárd forint) kínáló, drágább termékek esetében nehéz pontos tendenciát kimutatni, mivel ezek esetében egyedi elbírálás nyomán, egyedi feltételekkel születnek meg a szerződések.

Termékfejlesztés

A legnagyobb szereplők korábban is igyekeztek a legszélesebb fedezeteket nyújtani az ügyfeleknek. Mivel azonban 2014 előtt a D&O szerződések jellemzően egyedi feltételekkel köttettek meg, a Ptk. változása nyomán egymás után jelentek meg a standardizált termékek. A biztosítók jellemzően valamilyen kedvezményt is kapcsolnak a termékhez (tartamkedvezmény, együttkötési kedvezmény, stb.), emellett az anyavállalati támogatás is megmutatkozik esetükben, mivel a nyugat-európai tendenciák ismeretében a feltételek folyamatosan aktualizálódnak, pontosabbá válnak. A legnagyobb hazai biztosítók ma már több milliárdos kártérítési limitek vállalására is képesek.

Mire jó a D&O biztosítás?

A vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása főként a jelenlegi és jövőbeli igazgatókra, igazgatósági tagokra, illetve a felügyelő bizottság tagjaira terjed ki, azok kötelezettségmulasztása, hanyagsága, téves vagy félrevezető nyilatkozata, illetve munkáltatóként elkövetett jogsértése esetére egyaránt. Pótdíj ellenében visszamenőleges hatály is igényelhető, amennyiben utólag igazolható, hogy a szerződés pillanatában a káresemény nem volt még ismert. Hasonló módon van lehetőség utófedezet vásárlására is, amely a felelősségbiztosítás megszüntetése után is fizet meghatározott ideig, ha az utólag felbukkanó kárigény eredete a biztosított időszak alatt történt.

A D&O biztosítások ugyanakkor sosem terjedhetnek ki szakmai felelősségi károkra, illetve olyan esetekre, amikor a vezető tisztségviselő személyes haszonszerzése megállapítható, illetve az adott cselekmény bűncselekménynek, szándékos mulasztásnak vagy jogszabálysértésnek minősíthető.

Forrás: Privátbankár.hu

Oldalak