2020.02.04

Autósok, figyelem: óva intenek a biztosítók a Brexit miatt

A Brexit a nemzetközi gépjármű kárrendezés terén is érezteti hatásait. A MABISZ azt tanácsolja, hogy különösen az átmeneti időszakot követően minden, Nagy-Britanniába induló gépjármű csak érvényes zöldkártyával keljen útra. A magyar autósoknak egyébként ma a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük.

Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból a nemzetközi gépjármű kárrendezési rendszerek működését is érinteni fogja: a Zöldkártya Rendszerrel és a gépjármű-biztosítási irányelvvel (MID) kapcsolatos következményeket évek óta folyamatosan elemezte az illetékes nemzetközi szervezet, a Council of Bureaux (CoB) erre a célra létrehozott munkacsoportja, és igyekezett olyan eljárásokat kidolgozni, melyek a Brexit esetleges kedvezőtlen hatásait csökkentik. A CoB megítélése szerint a Brexit a brit gépjárművek által Magyarországon okozott károk kárrendezési folyamataira csak korlátozott hatást gyakorol majd.

A Brexit átmeneti időszakát (a 2020. február 1. és 2020. december 31. közötti időszakot) követően azonban a gépjármű-biztosítási irányelv károsultvédelmi rendszere várhatóan nem lesz alkalmazható Nagy-Britannia vonatkozásában, így pl. egy Nagy-Britanniában balesetet szenvedett magyar állampolgár elveszíti azt az irányelvből következő jogát, hogy kárát Magyarországon, anyanyelvén érvényesítse a brit biztosító magyarországi kárrendezési megbízottjánál. Jelenleg még nem világos, hogy mely országok vonatkozásában lesznek hatályban olyan megállapodások, melyek az irányelvhez hasonló védelmet biztosítanak a Brexit után bekövetkezett balesetek áldozatainak, ezen a CoB és brit partnerei folyamatosan dolgoznak.

Mivel az átmeneti időszakban az uniós jog továbbra is él a Nagy-Britanniával fennálló kapcsolatokban, a munkacsoport ezért azt valószínűsíti, hogy az irányelv előírásaival összhangban az év végéig a Nagy-Britanniából az unióba, valamint az unióból Nagy-Britanniába belépő járművek tekintetében a hatóságok nem fogják külön ellenőrizni a biztosítási fedezet fennállását.

Ettől függetlenül a Zöldkártya Rendszer hazai szervezete, a MABISZ által működtetett Nemzeti Iroda továbbra is határozottan azt javasolja, hogy minden, Nagy-Britanniába induló jármű érvényes zöldkártyával induljon útnak.

A zöldkártya rendszer lényege, hogy az abban résztvevő országok ezzel igazolják a gépjármű felelősségbiztosítási garanciájának fennállását. A rendszerben résztvevő egyes országok (köztük az összes uniós tagállam) külön megállapodás alapján a fedezet igazolásául elfogadják a gépjármű forgalmi rendszámtábláját, így a zöldkártya nem szükséges a határátlépéshez. A magyar autósoknak ma a szomszédos országok közül például csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük, a többi szomszédos ország részese a már előbb említett rendszámegyezménynek. Vannak azonban olyan országok, ahol a MABISZ annak ellenére javasolja, hogy vigyünk zöldkártyát, hogy azok a rendszámegyezmény részesei. Ezen országok köréről a MABISZ a honlapján rendszeresen tájékoztatást ad.

A zöldkártyákkal kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy a hagyományos, papír alapú igazolások néhány éve bevezetett elektronikus terjesztésének lehetőségével több biztosító is él, több tízezer zöldkártya jutott el ily módon az ügyfelekhez problémamentesen. A zöldkártyák használatának további egyszerűsítése érdekében a CoB engedélyezte, hogy a nemzeti zöldkártya irodák a zöldkártyákat 2020. július 1-jétől szabad döntésük szerint fekete-fehér alapon bocsássák ki, valamint azokat az ügyfelek részére elektronikus úton továbbítsák.

A MABISZ álláspontja szerint az új zöldkártya-kibocsátási gyakorlat bevezetése a magyar piac számára egyértelműen ajánlott. Több szempontból, de elsősorban a növekvő ügyféligény miatt is előnyös lenne, ha a magyar biztosítók az új gyakorlatot egységesen és a lehető legkorábbi időpontban (2020. július 1-jével) vezethetnék be.

Tekintettel arra, hogy új zöldkártya-kibocsátási gyakorlat bevezetéséhez egyéb feltételeknek is teljesülnie kell, pl. jogszabály-módosítás is szükséges, a bevezetésről hivatalos döntés még nem születhetett.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kösse meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását oldalunkon néhány kattintással! Kgfb kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Még tovább drágulhat a kötelező biztosítás
2016 április 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Általános

A romló baleseti statisztikák és az alkatrészek drágulása miatt erre lehet számítani, illetve annak következtében, hogy a csökkenő üzemanyagárakkal párhuzamosan nő az autóhasználat és ezzel a károk száma is.

A K&H biztosítója szerint idén tovább drágulhatnak a kgfb-díjak a romló baleseti statisztikák és az alkatrészek drágulása miatt, illetve annak következtében, hogy a csökkenő üzemanyagárakkal párhuzamosan nő az autóhasználat és ezzel a károk száma is.
A biztosító kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette, hogy mintegy 1 millió kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) ügyfele van, ezzel piaci részesedése megközelíti a 15 százalékot.

A biztosító tavaly december végi kgfb-szerződéseinek száma január végére 4,21 százalékot emelkedett. Az emelkedésben a teljes januári eredmény, a januári hatályú törlések és a januári összes új üzlet benne van a legutóbbi kampány mellett. A legutóbbi kampányban 64 ezer új kgfb-szerződést kötött társaság.

Százmilliós is lehet a kártérítés

A társaság történetében az egy kgfb-káreseményre kifizetett legnagyobb összeg 322 millió forint volt, de bekövetkezett olyan káresemény is, amelyre az összes kifizetés várhatóan 550 millió forint felett lesz – közölték.

Nagyon olcsó a magyar kgfb

A tavalyi kgfb-kampányban az átlagos díjemelés 13 százalék körül volt, amelyet Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke szükségszerűnek nevezett. Hangsúlyozta: az elmúlt években hatalmas verseny alakult ki ezen a piacon, amely elérte a “tökéletesen versengő” piac közgazdasági ideálját. Így azonban az üzleten már egyetlen biztosító sem keresett, az árak pedig soha nem látott – és európai összehasonlításban is rekord alacsony – szintre süllyedtek, a kgfb-üzletágban tapasztalható díjbevételhiány pedig már rendszerszintű kockázatokat rejthet.

Szlovákiában például a mostani magyar árszint négyszerese átlagosan a kgfb-díj, de még Szerbiában is a magyar árak duplájáért szerződhetnek az autósok.

Hasonlóan nyilatkozott Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője is, aki pár hete arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig nagyon alacsonyak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai, ugyanakkor a piac törvényei szerint előbb-utóbb egyensúlyba kell kerülniük a biztosítási díjaknak és a kárkifizetéseknek.

A fuvarosok szerint aránytalanul magas a díjemelés

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ugyanakkor tavaly decemberben aránytalannak nevezte a (kgfb) díjak emelését, és jelezte, hogy a pluszköltség nem építhető be a fuvardíjakba. A szakmai szervezet tagjai körében végzett felmérés szerint a 3200 megkérdezett fele 10-50 százalék közötti, egynegyede ennél magasabb, akár 100 százalék feletti díjemelkedésről számolt be.

Forrás: 24.hu

A magyarok többségének lövése sincs a pénzügyekről
2016 április 04.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

A magyaroknak van elegendő pénze a mindennapokra, sőt, tízből hárman rendszeresen félre is tudnak tenni. Ennek ellenére nincs kellő ismeretünk a pénzügyi termékekről.

A magyar lakosság közel fele a mindennapi élethez elegendő pénzzel rendelkezik, viszont nagyobb kiadásokat nem biztos, hogy hosszú távon fedezni tudna a havi keresetéből. Ezen felül több mint 30 százalék azoknak az aránya a lakosságon belül, akik kisebb vagy nagyobb megtakarításra is félre tudnak tenni. A válaszadók körében a legnépszerűbb megtakarítási formát a forintbetét, az életbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár jelentette.
"Tapasztalataink és az ügyfelek visszajelzései alapján a likviditás, a rugalmasság és az elvárt hozam mértéke a három elsődleges választási szempont a megtakarítási formák mérlegelésekor" - mondta Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Életbiztosítás és befektetés egyben

A unit-linked a megtakarítás mellett biztosítási védelmet is nyújt, ami szintén fontos a nem várt eseményekre való felkészülés miatt. A Gfk Hungária felmérése szerint a befektetési alapú életbiztosítás éppen ezért népszerű a megtakarítási formák között. A felmérés azonban azt is megmutatta, hogy az emberek jelentős része nem, vagy csak alkalmanként képes félretenni pénzt.

Szánjunk időt a költségek mérlegelésére

A megtakarításra képes válaszadók több mint 60 százaléka azt vallotta magáról, hogy vannak hiányosságai a pénzügyi tájékozottságot illetően, vagy egyáltalán nem ért a pénzügyekhez. Ez problémát jelenthet a befektetések nyomon követésében. Egy megfelelő pénzügyi tanácsadó segítségével azonban könnyen, egyszerűen átláthatóvá válnak a költségek és az elért megtakarítások, érdemes erről előzetesen személyesen is tájékozódni.

Emellett segítséget jelenthet még a TKM mutatók összehasonlítása. A TKM érték segít az objektív összehasonlításban, mert megmutatja a költségeket, s azt, hogy megközelítőleg mekkora évente a hozamveszteség az adott megtakarítási formán. Érdemes tehát összevetni egymással a TKM értékeket, mert az életbiztosítások többsége minimum 3-5 százalékkal kalkulál, s kevés az olyan unit-linked termék, amely jelenleg 2 százalék alatti költségmutatóval rendelkezik.

20 éves időtávon, a tartam elején érdemesebb nagyobb kockázatú és hozamú diverzifikált portfóliókat kialakítani, melyek TKM-e optimálisan 2 százalék körüli, míg a tartam vége felé érdemesebb az 1 százalék alatti TKM-ű, kisebb kockázatú és hozamú eszközalapokat választani.

Kövessük nyomon a befektetésünket!

A unit-linked biztosítás jogi szempontból életbiztosításnak minősül, de nem kell gyűjtőévvel, vagy felhalmozási évekkel számolni, mert ez a típusú befektetés a kockázatviselés napjától kezdve megtakarítást képez a befizetésekre. A megtakarításainkat viszont menedzselni kell ahhoz, hogy a legjobb hozamot érjük el. Ez bármelyik befektetési formánál fontos szempont, hiszen a megtakarítás akár nyereséget, akár veszteséget is termelhet, ha nem kellő alapossággal mérjük fel a kockázatvállalási hajlandóságunkat. Így a különböző eszközalapok árfolyamváltozásait is érdemes folyamatosan szemmel tartani, és egyeztetni az esetleges alapváltásról a pénzügyi tanácsadónk segítségét kérve.

A befektetéseken elérhető hozamot nagyban befolyásolják a befektetésekkel kapcsolatban felmerülő költségek. Minél alacsonyabbak ezek, annál több marad a befektetésen realizált hozamból a befektetőnél.

Forrás: Pénzcentrum

A magyarok többségének lövése sincs a pénzügyekről
2016 április 04.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

A magyaroknak van elegendő pénze a mindennapokra, sőt, tízből hárman rendszeresen félre is tudnak tenni. Ennek ellenére nincs kellő ismeretünk a pénzügyi termékekről.

A magyar lakosság közel fele a mindennapi élethez elegendő pénzzel rendelkezik, viszont nagyobb kiadásokat nem biztos, hogy hosszú távon fedezni tudna a havi keresetéből. Ezen felül több mint 30 százalék azoknak az aránya a lakosságon belül, akik kisebb vagy nagyobb megtakarításra is félre tudnak tenni. A válaszadók körében a legnépszerűbb megtakarítási formát a forintbetét, az életbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár jelentette.
"Tapasztalataink és az ügyfelek visszajelzései alapján a likviditás, a rugalmasság és az elvárt hozam mértéke a három elsődleges választási szempont a megtakarítási formák mérlegelésekor" - mondta Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Életbiztosítás és befektetés egyben

A unit-linked a megtakarítás mellett biztosítási védelmet is nyújt, ami szintén fontos a nem várt eseményekre való felkészülés miatt. A Gfk Hungária felmérése szerint a befektetési alapú életbiztosítás éppen ezért népszerű a megtakarítási formák között. A felmérés azonban azt is megmutatta, hogy az emberek jelentős része nem, vagy csak alkalmanként képes félretenni pénzt.

Szánjunk időt a költségek mérlegelésére

A megtakarításra képes válaszadók több mint 60 százaléka azt vallotta magáról, hogy vannak hiányosságai a pénzügyi tájékozottságot illetően, vagy egyáltalán nem ért a pénzügyekhez. Ez problémát jelenthet a befektetések nyomon követésében. Egy megfelelő pénzügyi tanácsadó segítségével azonban könnyen, egyszerűen átláthatóvá válnak a költségek és az elért megtakarítások, érdemes erről előzetesen személyesen is tájékozódni.

Emellett segítséget jelenthet még a TKM mutatók összehasonlítása. A TKM érték segít az objektív összehasonlításban, mert megmutatja a költségeket, s azt, hogy megközelítőleg mekkora évente a hozamveszteség az adott megtakarítási formán. Érdemes tehát összevetni egymással a TKM értékeket, mert az életbiztosítások többsége minimum 3-5 százalékkal kalkulál, s kevés az olyan unit-linked termék, amely jelenleg 2 százalék alatti költségmutatóval rendelkezik.

20 éves időtávon, a tartam elején érdemesebb nagyobb kockázatú és hozamú diverzifikált portfóliókat kialakítani, melyek TKM-e optimálisan 2 százalék körüli, míg a tartam vége felé érdemesebb az 1 százalék alatti TKM-ű, kisebb kockázatú és hozamú eszközalapokat választani.

Kövessük nyomon a befektetésünket!

A unit-linked biztosítás jogi szempontból életbiztosításnak minősül, de nem kell gyűjtőévvel, vagy felhalmozási évekkel számolni, mert ez a típusú befektetés a kockázatviselés napjától kezdve megtakarítást képez a befizetésekre. A megtakarításainkat viszont menedzselni kell ahhoz, hogy a legjobb hozamot érjük el. Ez bármelyik befektetési formánál fontos szempont, hiszen a megtakarítás akár nyereséget, akár veszteséget is termelhet, ha nem kellő alapossággal mérjük fel a kockázatvállalási hajlandóságunkat. Így a különböző eszközalapok árfolyamváltozásait is érdemes folyamatosan szemmel tartani, és egyeztetni az esetleges alapváltásról a pénzügyi tanácsadónk segítségét kérve.

A befektetéseken elérhető hozamot nagyban befolyásolják a befektetésekkel kapcsolatban felmerülő költségek. Minél alacsonyabbak ezek, annál több marad a befektetésen realizált hozamból a befektetőnél.

Forrás: Pénzcentrum

Fellendülés jöhet a lakásbiztosításoknál
2016 április 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Általános

Az évek óta stagnáló lakásbiztosítási szektort is fellendítheti a lakáspiac és a hitelezés felpörgése. A bővítések, korszerűsítések is hozhatnak pénzt a biztosítóknak.

A lakáspiac élénküléséből a biztosítók is profitálhatnak, végre beindulhat az évek óta stagnáló, jelenleg nagyjából 100 milliárd forintos lakásbiztosítási piac. Az elmúlt években a szerződések száma megállt 3 milliónál, új ingatlanok ugyanis nem épültek, és a penetráció sem emelkedett. Magyarországon a lakások több mint 70 százalékán van biztosítás, ez világviszonylatban sem rossz arány. A szolgáltatás elterjedtsége annak köszönhető, hogy a lakosság többsége saját tulajdonú ingatlanban lakik, amit általában hosszú évek vagy évtizedek munkájával szerzett meg.

Az idén több tényező is megmozgathatja a piacot. Az áremelkedésnek és a CSOK elterjedésének köszönhetően az adásvételek száma várhatóan nő. Egy-egy tranzakció után pedig az új tulajdonos felmondhatja a korábbi szerződést, és új biztosítást köthet – hívta fel a figyelmet az Allianz. Jelenleg egyébként a piacot négy nagy és körülbelül tíz kisebb-közepes szolgáltató fedi le. A lakossági vagyonbiztosítások díjbevétele 2014-ben 104,6 milliárd forint volt a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint, a károkra nem egészen 38 milliárd forintot fizetett ki a szektor. Magasan piacvezetőnek számít 32,9 milliárd forintos díjbevételével és csaknem 900 ezer szerződésével az Aegon. Félmillió fölötti szerződéssel rendelkezik még az Allianz, a Generali és a Groupama is. A kisebb szereplők főleg tőlük tudnak ügyfelet szerezni az áraik leszorításával, de a nagyok is felvették a kesztyűt, és igyekeznek versenyképes ajánlatokat kínálni.

A lakáshitelezés beindulása is hozhat új ügyfeleket a biztosítóknak. Tavaly 355 milliárd forintnyi lakáshitelt helyeztek ki a bankok, csaknem másfélszer annyit, mint 2014-ben, a finanszírozott lakásokhoz pedig lakásbiztosítást is kell kötni. Ez elsősorban a bankbiztosítók malmára hajthatja a vizet, amelyek a hitelből díj- vagy kamatkedvezményt nyújthatnak, ha a csoporthoz tartozó vagy azzal szorosan együttműködő biztosítóval köt szerződést az ügyfél – mondja Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz kommunikációs és értékesítési igazgatója.
A lakásbérlések növekedése is élénkülést hozhat az Allianz szerint. Ilyen esetben ugyanis nem árt, ha a tulajdonos mellett a bérlők is biztosítást kötnek a saját ingóságaikra. Egy tulajdonosnak ugyanis aligha áll érdekében a bérlők drága műszaki cikkeit is bevenni a szerződésébe. A lakáshitelezés mellett a bővítések, felújítások is hozhatnak bevételt a biztosítóknak, az ingatlan értékének növekedése után ugyanis célszerű átdolgozni a régebbi biztosítást is.

A biztosítási díjak ennek ellenére nem biztos, hogy nőnek az idén. Az ügyfelekért kemény harc folyik, az árak az egyik alkuszcég, a Netrisk nemrég publikált adatai szerint még tavaly is csökkentek. „A díjak öt-hat éve csökkennek, de ez a folyamat lassan megáll” – erősíti ezt meg Németh Péter. Jelenleg egy társasházi lakásra évente átlagosan 15-20 ezer, egy családi házra pedig 30-50 ezer forintért lehet biztosítást kötni. A 2013-ban bevezetett biztosítási adót mindenesetre nem tudták beépíteni a cégek a díjaikba. Az Allianz és Németh is úgy látja azonban, hogy a díjak mellett a szolgáltatások színvonala is egyre több ügyfelet érdekel. Sokan kötnek olyan biztosítást, amely fedezetet nyújt például a különleges üvegekre, napkollektorokra és más berendezésekre.

Forrás: Világgazdaság

Új cégnél a gyermekbaleset-biztosítás
2016 március 18.
Kategória:
Általános

Az állam által finanszírozott általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítás fedezete minden 3. és 18. életévét betöltött gyermeknek alanyi jogon jár. Ebben az évben ezt a fedezetet az Allianz Hungária Zrt. biztosítja a gyermekek számára.

Az általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosításról szóló kormányrendelet alapján minden 3-18 év közötti gyermeknek jár az állami baleset-biztosítás. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által 2016-ra meghirdetett közbeszerzést az Allianz Hungária Zrt. nyerte meg, így ők biztosíthatják az idei évben a gyermekeket.

A KSH adatai szerint mintegy másfél millió, felnőttkorba nem lépett óvodást és iskolást érint az államilag finanszírozott konstrukció. A díjmentesség mellett előnyt jelent, hogy a biztosító nemcsak akkor nyújt szolgáltatást, ha a gyermekkel az óvodán vagy az iskolán belül történik baleset, hanem egész évben, bel- és külföldön szerzett sérülésekre is egyaránt térít, így érdemes erről a szülőknek is tájékozódni.

A biztosító statisztikái szerint a leggyakoribb személyi sérülés csonttörésből és csontrepedésből fakad a 3-18 év közötti fiatalok körében. A kárbejelentések több mint 80 százalékát ezek a sérülések jelentik. Fontos felhívni rá a figyelmet, hogy ez a típusú védelem nem helyettesíti az utasbiztosítás védelmét egy külföldi utazás során, a külföldi ellátás költségei magasak lehetnek, így arra továbbra is szükséges külön utasbiztosítást kötni. Mindemellett, ha a gyermekeinkről van szó, akkor sokak számára a széles körű védelem a legfontosabb.

Baleset esetén a szülőknek személyes adategyeztetést követően van lehetőségük a szolgáltatási igénybejelentő beküldésére. A személyes adategyeztetést bármely ügyfélkapcsolati ponton el lehet végezni. Ezt követően a cég honlapján vagy az ügyfélkapcsolati pontokon elérhető igénybejelentő-lapot és az orvosi dokumentációt kell megküldeni az Életbiztosítási szakkezelési osztály részére (Allianz Hungária Zrt. Életbiztosítási szakkezelési osztály 1387 Budapest, Pf. 11.).

Forrás: 24.hu

A tudatos gazdát a jég sem veri el
2016 március 16.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás, Általános

Mától lehet pályázni a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásra. A korábbi évek tapasztalatai alapján a jég és viharkárok jelentik a legnagyobb veszélyt a mezőgazdaságból élők számára. 2015-ben több mint 2000 kárbejelentés érkezett az Allianzhoz. A legtöbb kárbejelentés jég miatt volt.

Az elmúlt években megnőtt azoknak a pénzügyileg tudatos gazdáknak a száma, akik maguk szeretnének gondoskodni jövőjük biztonságáról – mondta Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A 2012-ben bevezetett díjtámogatott növénybiztosítás hatékony szerepét az öngondoskodási hajlandóság erősödésében mi sem mutatja jobban, mint hogy a 3 milliárd forintos támogatási keretet több mint 1 milliárd forinttal túligényelték.

Az újonnan meghirdetett pályázati felhívás alapján a 2016. évre rendelkezésre álló támogatási összeg 4 milliárd forintra nőtt.

A nagyok mellett egyre több kistermelő is köt biztosítást, hiszen az időjárás bizonytalanságából fakadó veszélynek ők vannak leginkább kitéve - írta az Allianz.

A növénybiztosítási szerződések megkötésére - az üzletkötők számára - tavaly óta lehetőség van az Allianz növénybiztosítási szerződés megkötésére és karbantartására alkalmas központi elektronikus felületén is.

A felület segítségével a biztosított területre vonatkozó műholdas képekből biomassza térképek készíthetők, melyek mutatják a vegetáció állapotát. A területekhez rendelt satellite alapú nyilvántartás további előnye a kárrendezés területén is megmutatkozik a korábbiaknál sokkal pontosabb, a műholdak által rögzített képek alapján történő kárérték meghatározásával – mondta Kozek András.

Forrás: Origo

Nagyot bukhatnak a magyar nyugdíjasok: ezt a többség elszámolja
2016 március 11.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Az állami nyugdíjrendszerből az idősek járadék formájában kapnak pénzt, azonban a nyugdíj célú megtakarítások sok esetben egy összegben fizetik ki a felhalmozott összeget. Ezt azonban sokan egész egyszerűen rosszul osztják be, mivel nem a megfelelő élettartammal számolnak. A járadék biztosításokkal viszont az összespórolt pénzt egyenlő összegekben kaphatjuk meg életünk végéig, ráadásul a bent lévő pénzünk még kamatozhat is.

Már több biztosítónál elérhetők a járadék biztosítások. Ezek olyan pénzügyi termékek, amelyek segítenek abban, hogy a megspórolt pénzünket ne egy összegben, hanem járadék-szerűen, havonta kapjuk meg. Ennek segítségével ugyanis sokkal jobban beoszthatjuk a pénzünket, ráadásul a biztosítónál lévő rész még hozamot is termel.

Kinek jó ez?

A járadék biztosítás elsősorban a nyugdíjba vonulóknak lehet jó, a megspórolt pénzt egy ilyen termékbe befizetve havi járadékot kaphatnak

  • Adott futamidő alatt, vagy 
  • Életjáradék formájában.

Az előbbinél a szerződés megkötésekor a biztosító megegyezik velünk a futamidőben (pl: 15 év), és ez alatt megkapjuk a teljes összeget. Az életjáradék esetében viszont a biztosított haláláig kapja a járadékot. Ez lehet csupán két hónap, de lehet akár 40 év, vagy ennél hosszabb idő is.

A várható élettartamot hajlamosak vagyunk alábecsülni, és azt is figyelembe kell venni, hogy folyamatosan emelkedik - mondta a Pénzcentrum kérdésére az NN biztosító. Ennek egyik oka, hogy a születéskor várható élettartammal számolunk ahelyett, hogy a nyugdíjba vonuláskor várható hátralévő élettartamot néznénk. Míg előbbi alig több mint 70 év, addig utóbbi több évtized.

A 2013-as statisztikai adatok alapján egy 65 éves kort megért magyar férfi várható hátralévő élettartama 14,5 év míg a nőké 18,4 év - tette hozzá kérdésünkre a Groupama. Ez azt jelenti, hogy a növekvő élethosszokat figyelembe véve érdemes 20 évvel kalkulálnunk, amikor nyugdíjba megyünk. Azért többel, mint a fenti adatok, mert időközben a várható élettartam még hosszabb is lesz. A számolgatást azonban megkönnyíthetjük, ha eleve életjáradék típusú kifizetést kérünk.

Miért jobb ez, mint az egyösszegű kifizetés?

Ha a nyugdíjra megspórolt milliókat egyben vesszük fel, akkor könnyen abba a hibába eshetünk, hogy hamar, akár pár év alatt elköltjük a keményen összespórolt pénzünket. A járadékokkal azonban nem fenyeget ez a veszély.

A járadék esetében egy ütemezett vagyonfelélésről van szó, amelynek lényege, hogy éppen addig tart, ameddig szükség van a belőle származó jövedelemre, vagyis a nyugdíjba vonulástól az élethosszig tart - mondta a felhasználás módjáról az Aegon. A járadék biztosítás jellemzően azoknak jó választás, akik jó egészségi állapotban vannak, hosszú élet állhat előttük, s fontos számukra, hogy a lehető legpontosabban tudják, hogy milyen összegre számíthatnak majd.

Persze az sem kizárt, hogy valaki jól tudja beosztani a megspórolt pénzét, vagy az egyéb forrásból származó nyugdíja elég magas ahhoz, hogy megéljen belőle. Ilyenkor az egyösszegű kifizetéssel is jól járhat a megtakarító.

Mennyit nyerhetünk ezzel?

Az egy összegben felvett megtakarítás már nem kamatozik, vagy legalábbis a kiemelkedő hozamért cserébe nehezebben hozzáférhető formát kell választani. A járadéktermékbe befizetett összeg azonban folyamatosan hozamot termel. Ennek alapját a technikai kamat adja, amit a biztosítók határoznak meg.

Ha tehát nő a kamatláb, akkor a havi járadék is magasabb összegű lehet. Persze csökkenő kamat mellett a havi apanázs is kevesebb lesz.

A technikai kamatlábak jelenleg (többek között feltehetően a jegybanki alapkamatnak köszönhetően) aránylag alacsonyak:

  • Az Aegonnál azonban még így is eléri a 3,9 százalékot, 
  • Az NN esetében csupán 2,5 százalék, azonban a többlethozam egy részét jóváírják kamatként,
  • A Generali 2,25 százalékot nyújt,
  • A Groupamánál pedig 2 százalékot kaphatunk.

Nem a kamat az egyetlen szempont, ami alapján dönthetünk a biztosítók között. A költségeket is érdemes megvizsgálni, illetve az sem mindegy, hogy a konstrukciót bárki választhatja, vagy csak a korábban megtakarítási szerződéssel rendelkező ügyfeleknek elérhető. Ebből a szempontból a Groupama és a Generali terméke kiemelkedő, mivel ezt azok is választhatják, akik korábban nem voltak a biztosító ügyfelei, míg a másik két szolgáltatónál csak a korábban náluk megtakarítók választhatják a járadékterméket.

Mi akadályozza a járuléktermékek elterjedését?

A pénzügyi tudatosság és a nyugdíj-előtakarékosság még nem jellemző széleskörűen a magyarokra. Emiatt egyelőre nincs jelentős kereslet a járadék biztosítások iránt. Egyre több nyugdíjcélú megtakarítás fog lejárni, és ezek futamidejének végén egyre többen kereshetik a járadék biztosításokat. Az önkéntes nyugdíjpénztárak már több mint 20 éve a nyugdíj elő-takarékossági számlák 10 éve elérhetők és a kedvezményes nyugdíjbiztosítások is több mint egy éve segítik a takarékoskodást a nyugdíjas évekre.

Amikor az ezeken a számlákon felhalmozott összegek tulajdonosai nyugdíjba mennek, akkor várhatóan ugrásszerűen megnő majd a kereslet a járulék biztosítások iránt.
Az igazán széleskörű elterjedéshez azonban arra van szükség, hogy a magyarok a mostaninál jóval magasabb arányban tegyenek félre a nyugdíjas éveikre. Ezt elsősorban a pénzügyi kultúra fejlesztésével lehetne elérni.

Forrás: Pénzcentrum

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját
2016 március 11.
Kategória:
Általános

Elvesztette első helyét a rendszerváltás utáni Magyarország vezető biztosítója, az Allianz (korábban Hungária), 2015-ben először ugyanis a Generali lett a legnagyobb díjbevételű biztosító hazánkban. Az adókedvezményes nyugdíjbiztosításokban az NN vezet, a teljes biztosítási szektor díjbevétele pedig a MABISZ végleges adatai szerint 2,5%-kal növekedett tavaly. 13 ábrán összegezzük a biztosítási piac tavalyi évét.

Ehhez elsősorban a díjbevétel-statisztikákat hívjuk segítségül, amelyeket a múlt héten közölt a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). 871 milliárd forintos díjbevételt ért el a szektor 2015-ben, ami még mindig elmarad a 2007-2008-as nominális szinttől, de legalább 2,5%-os növekedést jelent 2014-hez képest. A díjbevételek reálértéke alacsonyan, saját számításaink szerint a 2002-es és a 2003-as szint között tartózkodik.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

Ha megbontjuk élet és nem-élet üzletágra az adatokat, akkor érdekes kettőség látható: az életbiztosítások díjbevétele 2,6%-kal visszaesett tavaly, a nem-életbiztosításoké viszont dinamikusan (bőven a nominális GDP-növekedés felett), 8,3%-kal nőtt. Bár még mindig az életbiztosításoké a nagyobb szelet a teljes piaci tortából, a két üzletág csaknem egyensúlyban van.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

Ha részletesebben megvizsgálják az életbiztosítási adatokat, nem lehet okuk panaszra a biztosítóknak a 2,6%-os visszaesés ellenére sem. A tartósabb bevételt ígérő rendszeres díjas életbiztosítások díjbevétele ugyanis ezen belül szintén dimamikus mértékben, 4,1%-kal emelkedett, a visszaesés csak az egyszeri/eseti díjak 12,2%-os esésének tudható be. Az ez utóbbiakat 10%-os súllyal megjelenítő korrigált díjbevétel statisztika a biztosítók számára örvendetes, de nem kiugró, 3,0%-os növekedést mutatott 2015 egészében.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

A nem-életbiztosítások 8,3%-os növekedése mögött szintén kettős folyamat húzódik meg: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) üzletágak az átlagdíjak megindult növekedése és a szerződésállomány bővülése hatására jelentős mértékben, 19,6%-kal növelték díjbevételüket. Szerencsére a többi vagyonbiztosítási szegmens is bővült, átlagosan 5,1%-kal. A nem-életbiztosítások esetében egyértelműbb fordulat látható a válság után, mint az életbiztosításoknál.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

Hogy melyik biztosítási szegmens százalékos mértékben mekkorát nőtt, azt az alábbi ábra mutatja. Ami pedig az abszolút értékű díjbevétel-emelkedést illeti, csak egy érdekesség: a teljes biztosítási piac 21,4 milliárd forintos éves bővüléséből 17,6 milliárd forint a kgfb-ből származott.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

Minden korábbi várakozás ellenére a piaci koncentráció folyamatosan csökken a biztosítási szektorban. Az 5 legnagyobb szereplő díjbevétele 10 évvel korábban még a teljes szektor díjbevételének a 74%-át adta, 2015-ben viszont már kevesebb, mint 58%-át. Az egy évtized alatt végbement visszaesés a korábban rendkívül gépjármű-túlsúlyos Allianz nagyobb (31%-os), és a legnagyobb életbiztosítási állománnyal rendelkező NN kisebb (6%-os) díjbevétel-csökkenésének tudható be, a többi nagy biztosító kétszámjegyű mértékben növelte 10 év alatt a díjbevételeit.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

A 12 legnagyobb biztosító sorrendjében kisebb változásokat látunk 2014-ről 2015-re: a Generali nemcsak csoportszinten, de egyedi biztosítóként is megelőzte az Allianzot, igaz csak 664 millió forinttal, így ez a meccs még nem lefutott. Még egy változás, hogy a K&H mint bankbiztosító megelőzte a korábban ipari biztosításaival nagyot ugró Uniont. Mindkét utóbbi biztosító - a Signal mellett - jól szerepelt egyébként az év végi kgfb-kampányban.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

Abszolút értékben a legnagyobb díjbevétel-növekedést a K&H, a Generali, az NN és az Aegon mutatta fel tavaly, a legnagyobb mértékben pedig a Posta Biztosító, az Allianz, a Groupama és a Signal díjbevétele csökkent a 12 legnagyobb biztosító közül. A K&H-nál a növekedés jó részét a kgfb, illetve a piac egészével szemben jól szereplő egyszeri díjas életbiztosítások adták. A Generali és az Aegon elsősorban a nem kgfb típusú vagyonbiztosításokban nőtt, az NN pedig az egyszeri/eseti díjak emelkedésén nyert, miközben legnagyobb életbiztosítóként a folyamatos díjas életbiztosítási kissé tovább apadtak. A rosszul szereplő biztosítók szinte kizárólag az egyszeri díjas életbiztosításaik miatt estek vissza, ami nem tragédia.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

Kiemelt figyelmet élveznek a nyugdíjbiztosítások továbbra is a piacon, hiszen 2014 eleje óta 20%-os díjarányos adójóváírással jutalmazza az ügyfeleket az állam, és az új értékesítések közel harmadát e termékek adják az életbiztosítási üzletágban. A vonatkozó törvény alapján értékesített nyugdíjbiztosítások díjbevétele 2,5-szeresére nőtt "az új rendszer" második évében, vagyis tavaly. Míg tavalyelőtt egy hajszállal még a Generali volt a piacvezető ebben a szegmensben, tavaly már egyértelműen az NN vette át a vezetést. Mivel ez utóbbi biztosító sajnos nem közölte, mekkora unit-linked, illetve egyéb életbiztosítási díjbevétele keletkezett tavaly, a teljes piacra vonatkozó unit-linkedes MABISZ-statisztikáink hiányosak.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

Az viszont látható az MNB adataiból, hogy a harmadik negyedév gyászos teljesítménye után az életbiztosítások szépen teljesítettek a pénz- és tőkepiacokon 2015 végén, de nem sikerült kompenzálniuk az előző három hónapban elszenvedett ügyfélvagyon-csökkenést. Tranzakciós (nettó új értékesítek) szempontból nem volt kimagasló a tavalyi év, de legalább pozitív nettó vagyon-beáramlásnak örülhettek a biztosítók.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

Így is tovább csökkent viszont az életbiztosítások szerepe a lakosság teljes pénzügyi vagyonán belül. Míg egykor 5,5% fölött volt az arányuk, mára ez 4,5% alá csökkent.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

Szinte egy porszem az életbiztosítási piac a teljes megtakarítási piac nettó tranzakcióit mutató alábbi ábránkon. A tavalyi év sláger befektetése 2014-gyel szemben már nem a befektetési alap, hanem az állampapír volt, ennek nyomában rögtön a készpénz loholt, a dobogó harmadik helyén pedig a bankbetét állt.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

A bankokkal ellentétben ugyanakkor a biztosítók számára eredmény szempontból jól sikerült 2015, hiszen hat éve nem látott, 44,2 milliárd forintos adózás utáni nyereséget értek el. Igaz, ennek biztosítók közötti megoszlását egyelőre nem ismerjük pontosan. A szektor teljes évi összesített biztosítástechnikai eredménye jelentősen, 89,8%-kal meghaladta az előző évit, ami a negyedik negyedévben elért 9,4 milliárd forint összegű biztosítástechnikai eredménynek köszönhető. Ez az élet ágban döntően a tartalékok felszabadítására, míg a nem élet ágban a megszolgált díjak növekedésére vezethető vissza.

Letaszították trónjáról Magyarország legnagyobb biztosítóját

 

Forrás: Portfolio

Március a hosszú hétvégék hónapja 2016-ban
2016 március 07.
Kategória:
Utasbiztosítás, Általános

A Groupama Biztosító és az OTP Travel tapasztalatai szerint a hosszú hétvégéken egyre több magyar kel útra. A legnépszerűbb programok közé évek óta a városlátogatások és a wellness programok tartoznak. A hosszú hétvégéken spontán és olcsón szeretnek a magyarok külföldre utazni.

Egyre több magyar tölti külföldön a hosszú hétvégéket. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a legnépszerűbb úti célok az Európán belüli nagyvárosok, sorrendben Isztambul, Párizs, Róma, Barcelona, Madrid, London és Lisszabon. „Sok esetben a repülőjegy ára határozza meg a célállomásokat: ahová olcsón elérhető a jegy, oda többen utaznak” – mondta el Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke, majd hozzátette: „Az utazók folyamatosan keresik az újszerű vagy akciós utakat. Egyénileg szervezett hosszú hétvégékre az utasok 50-100.000 forintot szánnak személyenként; csoportosan szervezett városlátogatásokra már 100-150.000 forintot is kifizetnek.”

„Azért választják továbbra is sokan az utazási irodák nyújtotta szolgáltatásokat, mert egy utazás során felmerülő váratlan helyzetre az utazási irodának kötelessége reagálnia, segítenie az utasoknak. Például ha az utas szállodájában csőtörés van, és ezért kiürítik az épületet, új szállást kell biztosítania az utazási irodának. De ugyanígy intézkednünk kell, ha − szélsőséges esetben − a helyi politikai környezet veszélyessé válik, és az ország sürgős elhagyására kényszerülnek az utasaink” − mondta el Molnár Judit.

Leggyakrabban ezért nem kötünk utasbiztosítást

A Groupama Biztosító tavaly év végén kutatást végzett, melyből kiderült, hogy a külföldre utazók kétharmada (67%-a) általában köt utasbiztosítást. Azok között, akik ezt elmulasztják, a leggyakrabban, 39%-ban hangoztatott mentség az volt, hogy csak rövid ideig tartózkodtak külföldön. Az utasbiztosítás kötését elmulasztók 33%-a hozta fel indokul az utazás veszélytelen voltát, szerintük azért nem kellett utasbiztosítás kötni, mert nem terveztek veszélyes programot, például extrém sport űzését.

„Az, hogy valaki csak egy-két napra ugrik át egy szomszédos országba, nem lehet indok arra, hogy biztosítás nélkül induljon útra. Akár egy városlátogatás alkalmával is előfordulhat egy allergiás roham, egy bokaficam, sőt olyan esetünk is volt, amikor egy egynapos ausztriai utazás alkalmával kellett vakbélműtétet végrehajtani. Egy ilyen sürgősségi ellátás körülbelül 1,5 millió forintba kerül, ezért is fontos, hogy senki ne induljon külföldre utasbiztosítás nélkül – hívta fel a figyelmet Karsai Márta a Groupama Biztosító utasbiztosítási szakértője.

A hosszú hétvégékre sokan bebiztosítják magunkat

A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint is egyre többen használják ki külföldi utazásra a hosszú hétvégéket. Tendencia, hogy az évi egy nagy nyaralás helyett inkább több rövidebb utazást választanak az emberek.

A Groupama Biztosító adatai alapján az látható, hogy a hosszú hétvégék idejére megnő az utasbiztosítási szerződések száma. 2015-ben a szerződéskötések száma az átlagoshoz képest 36%-kal emelkedett meg a hosszú hétvégék idejére. Természetesen van különbség az egyes dátumok között. A biztosítótársaság tapasztalatai szerint a – hagyományosan családi körben töltött – húsvéti és a karácsonyi ünnepek idejére kevésbé utaznak külföldre az emberek, de az augusztus 20-i és az október 23-i hosszú hétvége az elmúlt két évben kiemelkedő volt: a Groupama Biztosítónál 2014-ben az októberi, míg 2015-ben az augusztusi hosszú hétvégén mintegy háromszorosára nőtt az utasbiztosítási szerződéskötések száma az átlagoshoz képest.

„Márciusban két hosszú hétvége vár ránk, ekkor, és az év hátralévő részében is azt ajánljuk, hogy ne a biztosításon spóroljunk, körülbelül egy pizza áráért akár sok millió forintos kiadást kerülhetünk el. Egy utasbiztosítást ráadásul ma már nagyon egyszerűen, az utolsó pillanatban is megköthetünk. A Groupama Biztosító online biztosítása a kötés utáni percben már érvényes, így akár az induláskor is megköthető okostelefonon keresztül is” – tanácsolja Karsai Márta.

Forrás: ProfitLine

Még mindig nagyon olcsó a kötelező biztosítás
2016 március 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Általános

Másfél millió életbiztosítás van a magyar piacon, amelyekből a biztosítók díjbevételeinek alig több mint fele származik - mondta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szombaton.

Gilyén Ágnes felhívta a figyelmet arra is, hogy bár harmadik éve nő a biztosítási piac, Magyarország rendkívül el van maradva nemcsak a nyugat-európai, hanem a visegrádi országoktól is a biztosítások elterjedtségét, valamint az egy főre jutó biztosítási díjbevételeket tekintve.

Még mindig nagyon alacsonyak például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai, ugyanakkor a piac törvényei szerint előbb-utóbb egyensúlyba kell kerülniük a biztosítási díjaknak és a kárkifizetéseknek - fejtette ki a főosztályvezető.

Gilyén Ágnes pozitívumként említette, hogy a magyarországi piacon a lakásbiztosítás elterjedtsége mintegy 72-73 százalék, ami jónak számít nemzetközi összehasonlításban, továbbá több mint 4,4 millió gépjármű-biztosítás van, ami a legnagyobb üzletág a biztosítások között.

Forrás: MTI

Oldalak