Csak kötelezőt kötsz? Kétszer gondold át, megéri-e

Sokan azok közül, akik a pénteken lejáró kampányidőszakban újítják meg kgfb-szerződésüket vagy egy másik társasághoz szerződnek át, egyszerre kötötték meg a kötelezőt és a casco-t. Csak minden ötödik-hatodik gépjármű tulajdonosa gondoskodik a kiterjesztett vagy teljes körű biztosítási védelemről, amit azonban érdemes lehet kiegészíteni az időjárásnak megfelelő műszaki felkészültséggel is.

Péntek éjfélig kell a biztosítókhoz beérkeznie kgfb-jük felmondásának azok részéről, akik januártól más társasággal akarják megkötni a kötelezőjüket. Arról, hogy a mostani kampányidőszakban érintett közel egymillió gépkocsi tulajdonos közül hányan éltek ezzel a lehetőséggel, majd csak az új szerződések megkötése és az első díjak befizetése után, a jövő év első hónapjaiban lehet pontos képet kapni. De az már most is megállapítható, hogy a hazai autósoknak több mint a négyötöde megelégszik a kötelező biztosítással, és casco-t már nem köt - írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2017 első félévében 853 270 darab casco szerződést tartottak nyilván. Ez közel 33 ezerrel több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában mért adat, ám így is csak a hazai gépjárművek 18 százalékát fedi le. Az év eleji átlagdíj 83 855 forint volt, a szerződésekre kifizetett átlagos kárnagyság pedig 310 200 forint.

Az idei 4 százalékos növekedés alapvetően az új autó eladások megugrásának köszönhető: az idei év első nyolc hónapjában 13,1 százalékkal több új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. Mivel azonban a használtautó behozatal is folyamatosan növekedett 2017-ben, s ezen gépjárműveknek több mint a fele 10 éves, vagy annál öregebb, így a magyarországi gépjárműállomány átlagéletkora idén várhatóan a 14 évet is meg fogja haladni.

Az idősebb gépkocsik esetében azonban különösen fontos a műszaki állapot rendszeres ellenőrzése. Mivel az év legnagyobb gépjármű biztosítási kampányának az időszaka egybeesik az autók téliesítésével, érdemes kiemelt figyelmet fordítani az időjárási viszonyoknak megfelelő abroncsok használatára is - hívja fel mindenki figyelmét a MABISZ. Ezekben a napokban ugyanis, amikor leesett az első hó, a gumiszervizek túlterheltek. Pedig a szakemberek javaslatai szerint nem érdemes eddig a pillanatig halogatni az abroncsok cseréjét: általában 7 °C alatt ugyanis már a nyári abroncsok anyaga megkeményedik, ezáltal jelentősen veszítenek tapadásukból. Ugyancsak fontos szempont az is, hogy az őszi-téli időszakban nem a havazás az elsődleges tényező, ami az utak síkosságát befolyásolja. Gyakori a jegesedés, az ónos eső és az eső is, ilyen utakon pedig lényegesen jobban teljesítenek a tagoltabb kialakítású téli abroncsok.

A hazai szabályozás ebből a szempontból liberálisnak mondható. Nem írja elő ugyanis kötelező jelleggel az évszaknak megfelelő abroncsok használatát, így nem is szankcionál e tekintetben. A felszerelt guminak azonban meg kell felelniük a járműhöz megadott méretnek, terhelhetőségnek és sebességhatárnak. Továbbá 0,75 méternél kisebb abroncsok esetén legalább 1,6 milliméter, annál nagyobb átmérő esetén legalább 3 milliméteres profilmélység tekinthető szabályosnak. Ezzel összefüggésben érdemes szem előtt tartani, hogy amennyiben a balesetet a gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota okozta, úgy a vonatkozó törvény szerint adott esetben a biztosító a károsultnak kifizetett kártérítés kapcsán élhet a károkozóval szembeni visszkereseti jogával.

CLB TIPP: Hasonlítsa össze Ön is a biztosítók kötelező és casco ajánlatait kalkulátorunkban! Gépjárműbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
  • Kötelező biztosítás
  • Casco biztosítás
Lassan ébredeznek az autósok
2018 december 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Lassan ébredeznek az autósok

A téli időszak időjárási viszonyai között emelkedő balesetszám emlékeztetheti az autósokat arra, hogy gépjárművük téli felkészítésén túl a kiterjesztett biztosítást is érdemes megkötni – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Mikor a hőmérséklet tartósan 7 Celsius-fok alá süllyed, különösen megnő a gumiszerelők forgalma, hiszen az autósok jelentős részének csak ekkor jut eszébe, hogy lecserélje a nyári gumikat. Sokan úgy érzik, ezzel le is tudták a felkészülést a tél kihívásaira. Decemberben pedig sok autós kap emlékeztetőt a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos egyéb teendőire és lehetőségeire: a kampányidőszakban az előzetes becslések szerint több mint nyolcvanezren mondták fel kötelező biztosításukat, és január 1-ig kötik meg velük választott társaságaik az új szerződésüket. Jellemzően az idősebb gépjárművek tulajdonosainak illetve üzembentartóinak maradt még meg a január elsejei évfordulós szerződésük. Számukra azért is különösen fontos a műszaki állapot rendszeres ellenőrzése, mivel a gépjármű korának előrehaladtával exponenciálisan csökken az igényük a kiterjesztett vagy teljes körű biztosítás megkötésére.

Az elmúlt 6 évben folyamatosan nőtt a magyar utakon futó személyautók száma, ami az idei első félévben elérte a 3,58 millió darabot a KSH adatai szerint. (Az összes, segédmotoros kerékpárok nélkül számított gépjárműállomány már 5,2 milliónál tart.) Az idei év első hét hónapjában 28 százalékkal több új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, s az új autó eladások emelkedésének köszönhetően nőtt a casco szerződések száma is, ám a gépjárműpark növekedésétől elmaradó ütemben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2018 első félévében 906 280 darab casco szerződést tartottak nyilván. Ez több, mint 53 ezerrel haladja meg a tavalyi év ugyanezen időszaki adatát, azonban a forgalomban lévő gépjárműveknek még mindig csak az ötödét-hatodát fedi le. Hazánkban ugyanis az öreg autók tömeges importja miatt 11 éve emelkedik a személygépkocsik átlagéletkora (ez a KSH adatai szerint június végén 14,2 év volt), és ez sem kedvez a kiterjesztett vagy teljes körű védelmet nyújtó gépjármű biztosítási szerződések megfelelő ütemű gyarapodásának.
Pedig tavaly a társaságok átlagosan több mint háromszázezer forintot fizettek ki egy-egy casco-szerződés alapján bejelentett kárra. Ehhez érdemes viszonyítani az éves szinten átlag kilencvenezer forint körüli díjat.

A casco-szerződések közvetve arra is késztethetnek, hogy jobban odafigyeljünk személyes biztonságunkra, mivel a biztosító akár elő is írhatja a téli gumi használatát bizonyos időszakokban. Magyarországon egyébként jelenleg nem kötelező a téli gumi használata, ám mind a közlekedés biztonságért felelős szervek, mind a biztosítók, és az abroncsgyártók is ajánlásokat fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban. A balesetek száma ugyanis az enyhébb téli időszakokban megemelkedik, amiben a nem megfelelő gumihasználat is közrejátszik. Évtizedes tapasztalat, hogy a kemény és csapadékos téli hónapokban, amikor az átlagos haladási sebesség lassabb, inkább a koccanásos balesetek száma nő, míg enyhe időjárás esetén a következmények súlyosabbak. Általánosan igaz viszont, hogy a nyári gumik egyszerűen nem alkalmasak azokra a körülményekre, amelyek a téli időjárásra jellemzőek, 7 °C alatt ugyanis már a nyári abroncsok anyaga megkeményedik, ezáltal jelentősen veszítenek tapadásukból.

Fontos szempont az is, hogy az őszi-téli időszakban a havazás mellett gyakori a jegesedés, az ónos eső és az eső is, ilyen utakon pedig lényegesen jobban teljesítenek a tagoltabb kialakítású téli abroncsok, amelyek az eltérő tapadású csúszásgátló anyagokra is jól reagálnak. Egy új téli gumi profilmélysége 8-10 mm-közötti, ami használat során csökken. Egy 2013-as NFM rendeletben pontosították, hogy mi számít téli guminak, kimondva, hogy a bordázat mélységének meg kell haladnia a 4 mm-t. A felszerelt guminak pedig meg kell felelniük a járműhöz megadott méretnek, terhelhetőségnek és sebességhatárnak.

Nyomós érv lehet az autók téli műszaki felkészítésére, hogy a biztosító bizonyos esetekben behajthatja a kifizetett kártérítést. A minimum profilmélységet el nem érő, sérült vagy szakadt abroncsokkal összefüggésbe hozható balesetek esetén a biztosító a károsultnak kifizeti ugyan a kártérítést, de annak összegét később a károkozótól visszakövetelheti.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kösse meg kötelező és casco biztosítását együtt! Kötelező és Casco biztosítás együtt >>

Kötelező biztosítás: néhány napja maradt az autósoknak
2018 november 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás: néhány napja maradt az autósoknak

Bár az ügyfelek a biztosítóiktól már jó ideje megkapták a díjmódosításról szóló értesítéseket, kedvezőbb díjú szerződésre az első három hét során mindössze az érintett autósok 5-6 százaléka váltott. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége azonban a korábbi évek adatai alapján az utolsó hétre várja az év végi szerződésváltások mintegy 40 százalékát.

„Az év végi kampányok aktivitásának alapvető gátat szab, hogy évről évre egyre kevesebb gépjármű vesz részt bennük: idén már a személyautóknak mindössze 26 százaléka érintett a kampányban. Az új szerződések száma idén azért is maradhat viszonylag alacsony szinten, mert a baleseti adó biztosítási adóvá történő átalakítása az autósok számára egyáltalán nem okozott díjemelkedést" – mondja Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

A független alkuszok visszajelzései alapján az új szerződések több mint felét tavalyhoz hasonlóan három biztosító, az Allianz, a K&H és az Union köti az év végi kampány során, de mellettük versenyben van a Genertel és a Signal is. A jelentős díjkedvezmények miatt ma már tíz autósból 8-9 az egyösszegű éves díjfizetést választja, miközben a korszerű, elektronikus díjfizetési formák fokozatosan héttérbe szorítja a sárga csekket, amelyet immár csupán a szerződők 20-25 százaléka használ a díj befizetésére.

A határidő idén hétvégére esik Az év végi szerződést váltók idén is december 1-je éjfélig mondhatják fel szerződésüket meglévő biztosítójuknál. Ez szigorú határidő, amikorra a felmondásnak be is kell érkeznie a biztosítóhoz. Mivel ez a nap idén szombatra esik, a személyes vagy levélben történő felmondást csak november 30-ig rögzíti majd a legtöbb biztosító. Semmiképpen sem ajánlott tehát az utolsó napra hagyni ezt a lépést.

Forrás: mfor.hu

CLB TIPP: Amennyiben most van évfordulója, figyeljen a határidőre! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Tizedével is csökkenthető a kötelező biztosítás díja
2018 november 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Tizedével is csökkenthető a kötelező biztosítás díja

Különféle kedvezményekkel igyekszik csökkenteni néhány biztosító a közlekedési balesetek miatti túl sok kárigényt. Most öt-tíz százalékos engedményt kaphatnak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjából azok, akik nyilatkoznak arról, hogy 2-4-nél több ember, vagy bizonyos életkor alatti személy nem vezeti az autót – hívja fel a figyelmet a kgfb újdonságaira a CLB biztosítási alkusz cég.

Egyelőre a korábbi éveknél is kevesebben kötöttek új szerződést a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás november elsején kezdődött kampány időszakában – közölte a CLB biztosítási alkusz cég. Németh Péter, a cég értékesítési igazgatója szerint nincs ebben semmi különös: évek óta egyre kevesebb autósnak esik év végére a kötelező fordulója.

Azoknak viszont, akiknek éppen ebben a hónapban kell dönteniük, hogy maradnak-e a régi biztosítójuknál vagy újat keresnek, érdemes alaposan tájékozódniuk az ajánlatok között, mert vannak figyelemre méltó új kedvezmények – figyelmeztet Németh. Ilyen például a járművezetők számától függő 5-10 százalékos kedvezmény, amelyet öt biztosító kínál azoknak, akik nyilatkoznak arról, hogy kettő-négy személynél többnek nem szokták átengedni az autó vezetését.

A CLB szakértője szerint ugyanis sok – sőt, egyre több – olyan összetört jármű után kell kártérítést fizetniük a biztosítóknak, amelyet nem a tulajdonos vezet, s így a baleset oka a jármű kellő ismeretének a hiánya is lehet. Ez a kedvezmény tehát jó az ügyfélnek, s a biztosítónak is, mert így csökkenhet a balesetek és a kártérítések száma, s az utóbbi összege is.

Vélhetően hasonló céllal nyilatkoztat az említett néhány biztosító arról is, hogy túl fiatal sofőr nem vezeti a szóban forgó járművet. Az életkor alsó határa változó, a limitet valahol 20 és 25 év között húzzák meg a szolgáltatók. Ezt a nyilatkozatot is 5-10 százalékos kedvezménnyel jutalmazza néhány cég. Az Aegon biztosítónál viszont a 26 éven aluli járművezetőket tartják egyértelműen kockázatosnak – vélhetően az a tapasztalatuk, hogy kiemelkedően sok baleset részesei –, s ezért ennek az „évjáratnak” valamivel magasabb havi díjat kalkulálnak.

Németh felhívja a figyelmet egy fontos időpontra, a november 11–ére. Eddig kell a biztosítóknak értesíteniük a régi ügyfeleiket, akiknek év végén van a fordulójuk arról, hogy milyen összegű kgfb-díjat kalkuláltak nekik.

Ez izgalmas és fontos időszak, s mindenkinek érdemes megvárnia az úgynevezett indexálási mutatót – vagyis, a jövő évi díjat –, hogy felelősen dönthessenek: új biztosítót keresnek vagy maradnak a jelenleginél. Annak, aki fél, hogy elkerüli a figyelmét a biztosítója levele, Németh azt ajánlja, keressen egy olyan biztosítással foglalkozó online felületet, amelyen már most megnézheti régi biztosítója neki szóló új ajánlatát.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: A kgfb ajánlatok összehasonlításával könnyebben kiválaszthatja a megfelelő kötelező biztosítást: Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Nagy esemény jön pénteken, több mint 1 millió magyar autóst érint
2018 november 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Nagy esemény jön pénteken, több mint 1 millió magyar autóst érint

November 2-áig, vagyis péntekig teszik közzé a biztosítók új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. 1,26 millió olyan gépjármű rója még a hazai utakat, amelynek január 1-jén van a fordulónapja, ezek üzembentartói számára lesznek érdekesek az új tarifák. Az év végi kampány kapcsán megnéztük, hogy fest ma a magyar kgfb-piac. A károk növekedésével és a biztosítók közötti év végi verseny jelentőségének visszaesésével igencsak megugrottak a díjak, és a drágulásnak valószínűleg nincs vége.

Tavaly először nemcsak elérte, de meg is haladta a válság előtti csúcsot a magyar kgfb-piac bruttó díjbevétele, vagyis az az összeg, amennyit a magyar autósok fizettek biztosításukért. A szerződésekbe kódolt éves díj (állománydíj) azt mutatja, hogy idén valószínűleg még tovább emelkedik a díjbevétel, az első félév díjbevétele egyébként 13%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

A biztosítók díjbevétele részben a szerződésszám, részben az átlagdíj emelkedése miatt nő. Az elmúlt egy évben közel 5%-kal emelkedett a szerződésszám, vagyis a biztosítói díjbevételek emelkedése elsősorban a biztosítások díjának növekedéséből származik, ami messze meghaladja az inflációt. Ahogy az alábbi ábrán látható egyébként, a kgfb-szerződéssel rendelkező hazai gépjárművek darabszáma másfél évtized alatt kétharmadával, az elmúlt egy évtizedben harmadával emelkedett.

Évente átlagosan csaknem 30 ezer forintot költünk a kgfb-re, amiben az idén még fizetendő 30%-os baleseti adó nincsen benne. A jövő évi díjbefizetés során már nem kell baleseti adót fizetni, viszont a díjba kalkuláltan meg kell fizetniük az autósoknak ugyanazt a terhet (baleseti adóból biztosítói különadó lesz), így ettől az adóváltozásból autósok terhe nem változik, az átlagdíj-statisztikában viszont közel 30%-os emelkedés várható emiatt.

Mint a fenti ábra mutatja, a biztosítók egy szerződésre jutó kgfb-díjbevétele messze nem jár még ott, mint a válság előtt, csupán a baleseti adó miatt fizetünk ma többet a kötelező biztosításért, mint bármikor korábban. Az online alkuszok, a válság alatti alacsonyabb kárhányad és az év végi kgfb-kampány által generált biztosítói árverseny hatásai még mindig látszódnak az átlagdíjon, csak fokozatosan érik el válság előtti szintjüket. A díjak emelkedése a károk és a biztosítói működési költségek emelkedését követi, előbbi részben a több megtett kilométerrel (elmúlt a válság), részben a gépjármű-állomány öregedésével magyarázható.

Ugyanakkor ez nem elégséges magyarázat a díjemelkedésre. A drágulásban komoly szerepe lehet annak is, hogy az év végi kgfb-kampány hosszú évek óta már csak azokat érinti, akik 2010 előtt vásárolták meg (helyezték üzembe) mostani autójukat. A többiek számára a szerződéskötés évközbeni évfordulója vált irányadóvá, így a biztosítók közötti gyilkos verseny igencsak lecsengőben van. Az alacsonyabb intenzítású verseny a díjak emelkedése mellett azt is jelenti a biztosítóknak, hogy szektorszinten most már ismét nyereséges számukra a kgfb-tevékenység.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai alapján öt évvel ezelőtt még a személygépjárművek 69%-ára volt érvényes az év végi kgfb-kampány, mára ez 25%-ra csökkent. Esetükben a január 1-jei fordulónapot megelőzően 60 nappal, vagyis november 2-án érvényes díjak az irányadók.

A MABISZ adatai szerint tavaly a kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű-tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarország Szövetsége (FBAMSZ) arra számít, hogy idén 140-150 szerződésváltó lehet a piacon, a díjak pedig az elmúlt egy évhez hasonló, 10-15%-os mértékben növekedhetnek.

A legutóbbi kgfb-kampányban egészen extrém díjemelkedést is tapasztaltak egyes autósok, ami idén is előfordulhat, így mindenképpen érdemes lesz összehasonlítani a különböző biztosítóknál elérhető új díjakat a meglévő szerződés jövő éves díjával.

A tavalyi adatok alapján egyébként a kgfb-piac több mint 50%-át mindössze három biztosító, az Allianz, a K&H és a Wáberer uralja.

Forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Vesse össze egy oldalon különböző biztosítók aktuális kgfb díjait, hogy okosan köthessen biztosítást! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

ADÓSEMLEGES A BIZTOSÍTÁSI ADÓ TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA
2018 október 31.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

ADÓSEMLEGES A BIZTOSÍTÁSI ADÓ TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA

A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a KGFB-hez kapcsolódó adózás. Megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A biztosítási adót az eddigiekkel ellentétben nem a díjon felül, hanem – egyéb adóvonzataival együtt - a díj részeként kell megfizetni. Nem változik, hogy a KGFB-hez kapcsolódó adóeljárási feladatokat a jövőben is a biztosítók látják el. A változás, amely 2019 folyamán lépcsőzetesen, a szerződések évfordulójától lép majd hatályba, az autósok szempontjából adósemleges - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A biztosítási adóról szóló törvény (Btv) pénteken elfogadott módosítása értelmében kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szolgáltatás nyújtása esetén a biztosításai adó mértéke a jövőben az adóalap 23 százaléka lesz. Mértéke ugyanakkor limitált: a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű lehet. Ezzel párhuzamosan megszűnik az eddig fizetett, 30 százalékos baleseti adó.

A folyamatban lévő szerződéseket a törvény nem érinti, a változás csak január elsejétől esedékes, és a már meglévő biztosítási szerződésekre csak az évfordulót követően alkalmazandó. Aki tehát mondjuk, idén december 30-án vásárolna gépjárművet és kötné meg aznap a kgfb-t, az jövőre egész évben az eddig érvényben lévő szabályok szerint fizetné az adót. Akinek viszont 2019 január elsejével vagy azt követően lejár a szerződése, már csak az új rendelkezéseknek megfelelően tud újrakötni vagy átszerződni másik biztosítóhoz.

A biztosítási adót, adóvonzataival együtt a kgfb-díjakban kell megfizetni. Az eredeti javaslathoz képest a nagyobb gépjárművek tulajdonosai számára viszont kedvező változás, hogy az adó mértéke nem haladhatja meg a napi 83 forintot. A kieső baleseti adó helyébe lépő biztosítási adó a törvény indoklása szerint a költségvetés szempontjából adósemleges, nem jár sem bevételi többlettel, de nem is esik el forrásoktól a büdzsé.

A MABISZ arra számít, hogy az egyéb feltételek változatlansága (például egyénileg a bonus-malus díj vagy ágazati szinten a kárhányad) esetén az autósok terhei alapvetően nem változnak. Ugyanakkor társaságonként eltérő hatással lehet a kárhányadra az alkatrész- és szervízdíjak, valamint a munkaerőköltségek további emelkedése.

Tavaly őszi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió magyarországi gépjármű közül 98,2 százalék rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A több mint 86 ezer, kgfb-nélküli gépjármű tulajdonosa azt kockáztatja, hogy a díjjal nem fedezett időszakra - a törvény rendelkezései szerint - fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig a MABISZ-nál vezetett Kártalanítási Számla megfizeti, de azt vissza kell követelnie a károkozótól. A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében – a gépjárművek teljesítményétől függően - 300-800 forint naponta. Nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében pedig a napi 2100-2600 forintot is elérheti.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Kötelező biztosítással kapcsolatos további információkat oldalunkon talál: Kötelező biztosítások >>

Több százezer forintos csapdát rejthet a pincéből előbányászott, kopott téli gumi
2018 október 31.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Több százezer forintos csapdát rejthet a pincéből előbányászott, kopott téli gumi

A magyarok 40%-a tévesen úgy gondolja, hogy itthon kötelező a téli gumi használata, 70%-uk pedig nincs tisztában a gumiabroncsokra vonatkozó szabályokkal, rendeletekkel - derült ki az Apollo Vredestein Kft. 2552 fővel készített friss felméréséből. A válaszadók többsége a kötelező biztosításra vonatkozó szabályokat sem ismerte maradéktalanul.

Bár az Apollo Vredestein Kft. tavalyi felméréséből kiderült, hogy az autósok 75%-a kötelezővé tenné a téli gumiabroncsok használatát, Magyarországon még most sem kötelező telente téli gumira váltani és berakni a hóláncot az autóba, általános közlekedésbiztonsági követelmény azonban, hogy az autóvezetők kizárólag az út- és időjárási viszonyokra felkészített gépjárművel induljanak útnak.

Ezzel szemben több szomszédos országban, például november 1-től Ausztriában kötelező téli gumikkal közlekedni, és már a határátkelőkön ellenőrizhetik a téli gumi és a hólánc meglétét. Az évszaknak nem megfelelő gumiabroncs használatának veszélyeivel a magyar gépjárművezetők is tisztában vannak, a válaszadóknak jelentős része (64%) október közepéig mégsem cserélte le a nyári gumikat.

Fizet-e a biztosító?

A jelenleg hatályos törvények szerint nem szabható ki büntetés vagy figyelmeztetés, ha egy autós az évszaknak nem megfelelő abroncsot használ. Ez természetesen nem vonatkozik a minimum profilmélységet (1,6 mm) el nem érő, sérült vagy szakadt abroncsokra. Az autós még abban az esetben sem vét a hatályos törvények ellen, ha télen nyári gumival, de nem a gumi miatt szenved balesetet.
Az viszont lehetséges, hogy a kötelező biztosító egy szakértői véleményre támaszkodva, a 2013-as 72/2013. (XII. 2.) NFM rendelet alapján úgy ítéli meg, hogy a még szabályos, de biztonságosnak nem igazán tekinthető, 4 mm-nél kisebb profilmélységű gumiabroncsok is szerepet játszottak a balesetben, és megpróbálja behajtani a kifizetett kártérítést.

Érdemes annak is utánanézni, hogy a CASCO biztosítás esetén nincs-e olyan kitétel a szerződésünkben, ahol a biztosító előírta a téli gumi használatát bizonyos időszakokban, például november és február között. Ebben az esetben, ha az adott időszakban az autós nyári gumival szenved balesetet, a biztosító mentesül a kár kifizetésétől.

Hiába nem kötelező Magyarországon a téli gumi, a biztosítási szabályok nem feketék és fehérek, ez pedig a kérdőívre adott válaszokban is tükröződik. A válaszadók 80%-a úgy vélekedett, hogy a telente nyári gumival balesetet szenvedőknek nem fizet a biztosító, ráadásul 85%-uk szerint az autós akár még felelősségre is vonható.

Elegendő, ha csak a hajtott tengelyre kerül téli gumi?

Ha csak a meghajtott tengelyre szereltetünk téli gumit, az az elindulást segítheti, de a fékezésnél már komoly gondot jelenthet. „Egy erőteljesebb fékezés esetén az autó nyári gumival felszerelt tengelye kevésbé fog tapadni, tartani, így az autó megcsúszhat, sőt akár irányíthatatlanná válhat és kitörhet a haladási irányából, akár a szembejövő sávba, vagy az árokba. Az ilyen fékezéseknél keletkező különbséget még a legújabb menetstabilizáló elektronikával felszerelt autók sem tudják korrigálni" – mondta Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.

Forrás: origo.hu

CLB TIPP: Ellenőrizze meglévő CASCO biztosítása feltételeit, hogy ne érhesse kellemetlen meglepetés! CASCO biztosítás terméktájékoztatók >>

Mindenkinek drágább lesz a kötelező biztosítása
2018 október 26.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Mindenkinek drágább lesz a kötelező biztosítása

A jövő héten kezdődik a szerződésüket év végén megújító autósok versenyfutása az alacsonyabb díjakért

November elején mintegy tucatnyi biztosítótársaság kezdi meg a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampányát. A biztosítási szakemberek előrejelzése szerint átlagosan 10-15 százalékkal kell majd többet fizetniük azoknak, akiknek év végén van a biztosítási évfordulójuk. Így ők jövőre nagyjából 26-28 ezer forint éves kgfb díjat fizetnek majd. Az év közben kötött kgfb szerződések átlagos díja átlagosan jelenleg 40-42 ezer forint, ami 10 százalékkal emelkedhet 2019 folyamán. Ez kisebb mint korábban tapasztalt évi majd' 20 százalékos drágulás. Az év végi évfordulós szerződések esetében 2500-2600, az évközi szerződéseknél 4000-4500 ezer forint emelésre lehet számítani. Az idén a Netrisk indexe szerint 37-38 ezer forint között mozog az átlagos kgfb-díj, ami a díjemelés és a váltások után 10 százalékkal nőhet. Biztosítási szakemberek mindkét váltás-típusnál később is átlagosan évi 10 százalékos díjnövekedést várnak.

A januári évforduló 700 ezer személygépkocsi tulajdonost érinthet, hiszen a 2010-ben született rendelet óta az év végi forduló már csak a módosítás éve előtt vásárolt autókat érinti, a járművek mintegy kétharmadának már a vásárlás pontos dátuma a kgfb-forduló - mondta Németh Péter, a CLB kereskedelmi és kommunikációs igazgatója. Az autósok többsége az alkuszcég tapasztalatai szerint 10 százalékos díjkülönbségnél kezd el gondolkodni a biztosítóváltáson. Becslések szerint 2018. januárjáig 140-150 ezer autós válthat biztosítót.

Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az év végi váltók lesznek az elsők, akiknek már nem kell külön figyelniük a 30 százalékos baleseti adóra, ezt biztosítási adóként beépítik az éves díjba. A biztosítási díjak emelkedését egyebek mellett a károk növekvő számával, a helyreállítási költségek emelkedésével is indokolják a biztosítók. A munkaerőhiány miatt a szervizekben a folyamatosak a béremelések, a tartósan gyenge forint miatt pedig drágulnak az alkatrészek – magyarázzák miért nőnek a javítási költségek.

Németh Péter elmondta, korábban a kgfb kárérték aránya a bevételek 107-110 százalékára rúgott, vagyis a biztosítók számára ez az üzletág veszteséges volt. Ez elmúlt 2-3 évben süllyedt 100 százalék alá, azaz a befizetések már fedezik a kárkifizetéseket. Csak látszólag volt előnyös az autósok számra az alacsony díjszabás, hiszen az átlagosan 15-20 ezer forintos díj mellett halmozódó veszteség a kevésbé tőkeerős biztosító társaságokat bedőléssel fenyegette. Ez néhány esetben, mint például 2015-ben a romániai székhelyű Astra Biztosító esetében be is következett, és több tízezer ügyfél került nehéz helyzetbe – emlékeztetett a szakember.

Szigorú határidők

A biztosítók idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat, emellett november 11-ig kell postán, vagy elektronikus levélben értesíteniük ügyfeleiket az új tarifáról - tájékoztatott a menetrendről az MTI-n keresztül Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjárműszekciójának elnöke. Az érintettek ezután hasonlíthatják össze a biztosítók ajánlatait a saját biztosítójuk ajánlotta díjjal. Érdemes átböngészni a tarifákat, mert egyes esetekben éves szinten akár több tízezer forintot is megtakaríthat az autós.
Ugyancsak ajánlatos az évforduló dátumára rápillantani, mert az érvényes szerződést csak a lejárat előtti 30. napig lehet felmondani. Aki ezt elmulasztja, automatikusan a jelenlegi biztosítójánál marad. Jelentős eltérések vannak és maradnak a budapesti és nagyvárosi, illetve a kistelepüléseken élő autósok tarifái között. Életkortól és az autó típusától függően akár 4-5-ször is alacsonyabb kgfb díjat fizethet egy kistelepülésen élő.

Forrás: nepszava.hu

CLB TIPP: Amennyiben váltani szeretne, hasonlítsa össze több biztosító ajánlatát is, majd mérlegeljen az Önnek fontos kritériumok szerint! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Váratlan dolog derült ki a gyorshajtásról, íme a biztosítók titkai
2018 október 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Váratlan dolog derült ki a gyorshajtásról, íme a biztosítók titkai

A biztosítók kárbejelentései alapján a hazai utakon a legsúlyosabb probléma az elsőbbségadási kötelezettség megszegése, illetve a rossz követési távolság.

Évről évre a gyorshajtást nevezi meg a közlekedési balesetek legfőbb kiváltó okaként a rendőrség, a Vezess ezért megkérdezte hat hazai biztosítótól, hogy az ő ügyfeleik között „mi az a 3-4 leggyakoribb szabálytalanság, baleseti ok, ami miatt személyautós károkozás történik".

Három, a hazai piacon közepes méretűnek tekinthető biztosító elküldte a saját tapasztalatai alapján a rangsort.

Generali

  1. elsőbbségadási kötelezettség megszegése
  2. kanyarodási szabályok be nem tartása
  3. nem megfelelő követési távolság

Aegon

  1. elsőbbségadási kötelezettség megszegése
  2. nem megfelelő követési távolság

Groupama

  1. „figyelmetlen vezetés" 
  2. nem megfelelő követési távolság
  3. elsőbbségadási kötelezettség megszegése

A három cég listája nem reprezentatív, de együttesen durván 7-800 ezer személyautó tartozhat hozzájuk, azaz jelentős a járműállományuk. A gyorshajtás egyik biztosítónál sincs a vezető helyeken.

Forrás: origo.hu

CLB TIPP: Vezetés és kötelező biztosítás kötés közben is legyen körültekintő, válogasson egyszerre több biztosító ajánlata közül oldalunkon! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Így faraghatunk a kötelező biztosítás díjából
2018 szeptember 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Így faraghatunk a kötelező biztosítás díjából

Évtizedek óta balesetmentesen vezetek, az autóm kötelezője mégis évről évre növekszik. Mi az oka és szabályos-e a folyamatos díjemelés? – érdeklődött F. Károly Győrből a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinél.

A kérdésre Fülöp Zsuzsanna, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszol az alábbiakban, aki azt is elárulta, mit kell tennünk, ha kevesebbet akarunk fizetni a biztosításért.

Mi alapján számítják?

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjának mértékére (vagy annak maximumára) vonatkozóan nincs kötelező jogszabályi vagy hatósági előírás, azt alapvetően a biztosítók fenntarthatósági szempontjai és a piaci verseny alakítja. A tarifákat a biztosítók jellemzően a korábbi évek kártapasztalatai alapján, statisztikai módszerekkel modellezve számolják ki, s honlapjukon, illetve az MNB hivatalos oldalán is közzéteszik.

A meghirdetett díjtarifákon belül a konkrét ügyfél biztosítási díját olyan egyéni kockázati tényezők is befolyásolhatják, mint a jármű típusa, az üzembentartó károkozói múltja (bonus-malus besorolás), lakhelye, életkora, a jármű céges vagy magán használati jellege stb. A számításnál a biztosítók különböző kedvezményeket (pl. ha van az adott biztosítónál másik biztosításunk) és pótdíjakat is figyelembe vesznek.

Miért emelkedik?

A kgfb-díjak utóbbi években tapasztalt emelkedésének egyik oka, hogy nő a forgalomban lévő gépjárművek száma, gyakoribb a károkozás. Drágább lett a károk rendezése is (a magasabb munkadíjak és anyagköltségek miatt). A 2010-es évek elején – köszönhetően többek között az online biztosítási alkuszok, az árösszehasonlító oldalak térnyerésének – ráadásul erős árverseny alakult ki a kgfb-piacon, ami nyomán egyes biztosítók bevételei már nem fedezték a károkra fizetendő összegeket. A biztosítók viszont csak akkor tudnak hosszú távon működni és a károsultak biztosítási összegeit kifizetni, ha a kgfb-díjakból (és a tartalékaik hozamából) származó bevételeik nagyobbak, mint a kárkifizetéseik.

Hogyan csökkenthető?

Évforduló előtt feltétlenül ajánlott több biztosító díjszabásairól is tájékozódni, ugyanis egy személyre szabott biztosítással – az általános díjemelkedés mellett is – akár jelentős összeg takarítható meg.

A költségek tovább csökkenthetők, ha például vállaljuk a biztosítóval a papíralapú levelezés helyett az elektronikus kapcsolattartást, esetleg nem havi, hanem éves díjfizetést választunk, vagy egyidejűleg casco-, esetleg lakásbiztosítást is kötünk. A díjak és kedvezmények összehasonlításában, a megfelelő ajánlat kiválasztásában segítséget nyújtanak a Magyar Biztosítók Szövetsége honlapján és a biztosításközvetítők online oldalain elérhető díjkalkulátorok is.

Mikor és miként válthatunk?

A következő évre vonatkozó kgfb-díjakról a biztosítónknak legkésőbb a biztosítási évfordulónk (az ügyfelek többségének immár nem a naptári év vége, hanem a kgfb-szerződésünk kötése után eltelt egy esztendő) előtt 50 nappal írásbeli tájékoztatót kell küldeniük. Ha váltani szeretnénk, a meglévő kgfb-szerződésünket évfordulóra írásban mondhatjuk fel. A felmondásának legkésőbb az évforduló előtt 30 nappal be kell érkeznie a biztosítóhoz, ellenkező esetben a korábbi szerződés marad érvényben.

Figyeljünk a minőségre is

A biztosítóválasztásnál a díjak mellett célszerű a szolgáltatás minőségét is figyelembe venni. Bár kár esetén a biztosító nem nekünk, hanem egy harmadik félnek, a károsultnak fizet, nekünk sem mindegy pl. hogy időben megkapjuk-e tőle díjfizetési csekkjeinket és (ha vannak) rendben intézi-e egyéb biztosítási ügyeinket.

Az MNB az ügyfélérdekek védelmében folyamatosan vizsgálja a biztosítók kgfb-díjhirdetéseit, valamint a közvetítők tevékenységét is, s kiemelten ellenőrzi, hogy a biztosítók jogszerűen és időben küldik-e ki éves díjértesítőiket, illetve a díjkalkulációiknál betartották-e a jogszabályi előírásokat.

CLB TIPP: A CLB kalkulátorában könnyedén összehasonlíthatja különböző biztosítók ajánlatait. Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Jövőre megszűnik a baleseti adó
2018 augusztus 23.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás

Jövőre megszűnik a baleseti adó

2019. január elsejétől megszűnik a kötelező gépjármű-biztosításhoz tartozó úgynevezett baleseti adó. Az eddig 30 százalék mértékű adónemet egy úgynevezett biztosítási adó váltja fel, melynek kulcsa 23 százalékos lesz – hangzott el az M1 Forint, fillér című műsorában.
 
Akik 2019. január elseje után kötik újra a szerződésüket, vagy váltanak biztosítót, azokat érinti a változás. Akiknek jelenleg érvényben van a kötelező gépjármű-biztosításuk, nem változik semmi addig. A jelenlegi szerződéseket a törvénymódosítás nem érinti.

Az ügyfél helyett a társaságok fizetik majd az adót
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó adóeljárási feladatokat a jövőben is a biztosítók látják el. Korábban az volt, hogy a baleseti adó külön tételként is jelentkezett a bekérőben, díjbekérőben, és ezt az ügyfél fizette. A változással most a baleseti adó helyett a belépő biztosítási adót a társaságoknak kell befizetniük a költségvetésbe.
Ez hatni fog a kgfb díjára, a 30 százalékos adónem helyett belép egy 23 százalékos biztosítási adó, a maga járulékos adóvonzataival. Ahogy a törvény is fogalmaz, a költségvetés szempontjából adósemleges, nem jár sem bevételi többlettel a büdzsében, és kieséssel sem.

Évfordulós a biztosítás felmondása
Mivel a biztosítási piacon nagy a verseny, árcsökkenés is előfordulhat az egyes társaságoknál. Évente egyszer van lehetőségünk felmondani a biztosítást, illetve másik biztosítóhoz szerződni.
Az évforduló a szerződés hatályba lépését követően egy év múlva következik be, a következő évforduló ismét egy év múlva és így tovább. Így van ez a 2010-től kötött szerződések esetében az évforduló mindig december 31., vagyis január elsejétől van lehetőségünk új biztosítást kötni. A biztosító köteles az évfordulót megelőzően legalább 50 nappal értesítést küldeni ügyfelének.
Ennek tartalma a következő évi biztosítási díj mértékét mutatja. Biztosítást úgy tudunk váltani, hogy az évforduló előtt 30 napig bezárólag felmondjuk a jelenlegi biztosításunkat, és választunk egy másikat, amit természetesen legalább addig a napig, amíg az új biztosítási időszak elkezdődik, meg kell kötnünk – hangzott el a műsorban.

Érdemes odafigyelni
Ha egy társaságnál több különböző biztosítása is van az ügyfélnek, akkor kedvezőbb díjat érhet el. A biztosítók a szerződő, illetve a biztosított gépjármű paraméterei alapján állapítják meg a díjukat, elképzelhető, hogy egy másik biztosító más paraméterek mentén egy magasabb vagy egy alacsonyabb díjat határoz meg. Érdemes azonban odafigyelni ennek buktatóira, ugyanis a biztosítók többsége úgynevezett együttbiztosítási kedvezményt alkalmaz, ami a kötelező díját, a cascóját, a lakásbiztosítását is érintheti.
Vagyis hogyha valaki a kötelezőjét átviszi egy másik biztosítóhoz, elképzelhető, hogy elveszíti a kedvezményeket a többi szerződésen. Új kgfb-szerződés esetén az ügyfél úgynevezett A00 kategóriába kerül. A díjak a balesetmentes éveket követően automatikusan mérséklődnek, ezt hívják bónuszbesorolásnak. Károkozás esetén viszont nő a biztosítási összeg, ennek neve máluszbesorolás.
Amikor balesetmentes éveink vannak, akkor mindig kapunk egy pozitívumot, egy bónuszt, és akár a bónusz 1-től a bónusz 10-ig besorolásunk lehet, természetesen a bónusz 10 a legjobb, onnan már nem lehet igazából följebb menni, és ez körülbelül a fele díjat jelenti az A0-hoz képest, míg hogyha sok kárt okozunk, akkor málusz 4-be is kerülhetünk, ami viszont kétszeres díjat jelenthet a középső, A0-s díjhoz képest.
Új kgfb-szerződést kötni a gépjármű vásárlásával együtt kell. Ha ezt a tulajdonos később teszi meg, úgynevezett fedezetlenségi díjat kell fizetnie az adott időszakra. Ennek mértéke pedig a biztosítás napi összegének a többszöröse.

Forrás: hirado.hu

CLB TIPP: Évforduló váltásakor hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait kalkulátorunkban! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Oldalak