2017.12.28

Erre figyeljen, ha síelni megy

Kezdődik a síszezon, érdemes azonban mindenekelőtt utasbiztosítást kötnünk, nem árt ezen belül a felelősségbiztosításra is gondolni – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A két ünnep közötti időszak egyre több embernek a síszezon kezdetét jelenti. Ám ilyenkor történik a legtöbb baleset is a havas pályákon. Ha a megelőzésben nem is, de az anyagi gondok enyhítésében sokat segíthet a megfelelően megválasztott utasbiztosítás – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A több éves statisztikák alapján Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban. Különösen veszélyesnek számít a szezon kezdete, amikor a legtöbben felkészületlenül, rossz kondícióban csatolják fel a léceket, és esetleg a hüttékben is túl sok időt töltenek. Mivel a legnépszerűbb síterepnek idehaza továbbra is az osztrák lejtők számítanak, ezért nem árt az emlékezetbe idézni, hogy Ausztriában egy szános mentés körülbelül félmillió, egy helikopteres pedig egy-kétmillió forintba kerül, s a kórházi napidíj akár több százezer forint is lehet.

Nem elég az Európai Egészségbiztosítási Kártya

Sokan biztonságban érzik magukat azáltal, hogy a baleseti ellátáshoz kiváltották az EU-ban érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK). Ám baj esetén gyakran azzal kell szembesülniük, hogy a kártya az ellátást kizárólag az állami kórházakban fedezi, és csak az adott ország állami betegbiztosítottjai számára előírt szolgáltatásokra terjed ki. Így többek között nem állja a hegyi mentés költségét, vagy a kórházban eltöltött idő után esetlegesen fizetendő önrészt sem, amelynek összege – Ausztriánál maradva – meghaladja a napi hét eurót.

Ilyen esetekben lehet nagyon hasznos, ha van utasbiztosításunk. „Általában a biztosítók a síelést, sokan a snowboardot is, az alapbiztosítás részeként helyezik el” – összegez Horváth Péter, a MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke. Mivel azonban a hazai utasbiztosítási piacon több mint egy tucat szereplő van jelen, több közvetítő közreműködésével, így érdemes összehasonlítani, hogy melyik termék mire nyújt fedezetet. Mindez kényelmes módon, online is megtehető, s maga a biztosítás is intézhető ily módon. Csak arra kell figyelni, hogy még az indulás előtt, tehát külföldi út esetén a magyar határ átlépése előtt megkössük a szerződést, mert különben az nem érvényes. Érdemes ellenőrizni, hogy helikopteres mentés van-e az adott módozatban, s annak összege limitált-e. Ugyanez igaz a kórházi költségekre és az ellopott, vagy elvesztett felszerelésre is. Nem árt, ha szükség esetén tolmácsot is biztosít a társaság.

Fontos a felelősségbiztosítás

Egyre kiemeltebb jelentőségűvé válik az is, hogy a felelősségbiztosítás is része legyen a szerződésünknek. Amennyiben ugyanis mi okozunk másoknak kárt vagy balesetet, azért perelhetőek vagyunk, s a károsultak egyre gyakrabban élnek is a jogaikkal. Pervesztesként pedig meg kell téríteni a közvetlen anyagi károkon túl adott esetben a munkából való kiesés miatt elmaradt jövedelmet, az eljárási költséget, valamint a jogi képviselet díját is. Így szerencsétlen esetben több millió forintos nagyságrend is könnyen összejöhet – írja a Mabisz.

Külön probléma, ha úgy szenvedünk balesetet, hogy elhagytuk a kijelölt pályát. Ilyenkor a térítésből a legtöbb biztosító ki is zárhat bennünket. „Ha valaki pályán kívül akar síelni, akkor mindenképpen érdemes extrém sportokra érvényes biztosítást kötni, amely ennek a kockázatát is fedezi” – emeli ki Horváth Péter. Míg egy átlagos biztosítás költsége napi háromszáz és ezer forint között van (az utóbbi árfekvésen már gyakorlatilag térítési limit nélkül fedezhetjük az egészségügyi ellátásokat), addig a free ride hívei is tudnak már napi 1300 forint körüli áron megfelelő terméket találni.

Forrás: www.vg.hu

CLB TIPP: Külföldi síelés előtt gondoljon az utasbiztosításra is! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás
Egynapos városnézésre is jól jöhet az utasbiztosítás
2017 augusztus 08.
Kategória:
Utasbiztosítás

Egynapos városnézésre is jól jöhet az utasbiztosítás

A legolcsóbb termékek napi néhány száz forinttól elérhetők, a legtöbben azonban a hobbi és az extrém sportok okozta sérülések térítését kiegészítő csomaghoz kötik.

Habár a hazai üdülőhelyek mellett a környező országok és a tengerpartok is népszerű úti célnak számítanak, becslések szerint a külföldre utazóknak csupán alig fele köt utasbiztosítást. Már a legolcsóbb termékek is sok mindenre fedezetet nyújtanak, mégis ajánlott sporttevékenységre kiegészítő biztosítást kötni.

Tucatnyi biztosító csaknem negyvenféle terméke kapható a hazai utasbiztosítási piacon, s ezekhez számtalan kiegészítő biztosítás is köthető. Általánosságban akár már egynapi néhány száz forintos biztosítás is tartalmazhat több millió forintos baleseti és betegségi kórházi ellátásra szóló biztosítást, valamint poggyászbiztosítást is egy limitált összegig – válaszolta lapunk megkeresésére a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Ennek ellenére becslései szerint a külföldre utazóknak csupán mintegy fele köt utasbiztosítást, pedig ezt már az egynapos városnéző utakra is érdemes lenne megtenni. A legfontosabb általános feltételek, hogy a biztosítást itthon, az utazás előtt kell megkötni, legfeljebb háromszázhatvanöt napra szólhat, és a díjfizetéstől vagy egy meghatározott dátumtól él – teszi hozzá a Mabisz.

Minden biztosító más kockázatokat vállal alacsonyabb díjú termékeiben, a betegségekre, balesetekre és az ebből eredő orvosi költségtérítésekre azonban e termékek is kiterjednek. A lényeges különbség az, hogy az adott társaság milyen értékhatárig vállalja ezek megtérítését.

Külföldön egyes kezelések, műtétek során nagyon magas ellátási költséggel szembesülhetünk, ezért az alacsony kártérítési limiteket tartalmazó biztosításoknál előfordulhat, hogy a kórházi számla meghaladja a biztosító szolgáltatási fedezetét – mondta megkeresésünkre Szilágyi Péter, az Uniqa Biztosító Lakossági Biztosítások és Kárrendezés Terület termékmenedzsere. A kikapcsolódás magába foglalhat sporttevékenységet is, erre viszont biztosítótól és sportágtól függően kiegészítő csomag szükséges. A Posta Biztosító például a verseny- és extrém sportot űzőknek ajánlja a kiegészítő biztosítást – válaszolta a társaság a Magyar Hírlap megkeresésére. Ez tartalmazza a sportfelszerelés biztosítását is személyi sérülés esetén, valamint az úti poggyász részét képező fényképezőgépre, kamerára és GPS-re is térít, a feltételekben meghatározott mértékig. Külön említették még a kiegészítő autós segítségnyújtás biztosítást, amely nem várt műszaki hiba esetén nyújt segítséget, csomagtól függő mértékben.

A Groupama Biztosítónál a hobbi­sportokra – ebbe náluk negyven méteres mélységig a búvárkodás szintén beletartozik – is kell a kiegészítő biztosítás. Ez az alapdíj ötven százalékát jelenti, míg extrém sportok esetén már az alapcsomag díjának száz százaléka fizetendő kiegészítésként. A cég rámutat, az utasbiztosítás nem terjed ki pél­dául olyan megbetegedések külföldi kezelésére, amelyek már az utazás megkezdése előtt ismertek voltak, és ugyanígy nem fizet a biztosító sürgős vagy nem fájdalomcsillapító fogászati kezelésre sem. Az ittasság valamennyi esetben kizáró ok. A vitás kérdések rendezésére a Posta Biztosító jegyzőkönyv felvételét javasolja, a Groupamánál arra hívták fel a figyelmet, hogy a versenysport, illetve a szokásosnál nagyobb veszélyt jelentő szabadidős tevékenység jelenthet korlátozást.

Forrás: www.magyarhirlap.hu

1 millióba került egy thaiföldi félrelépés
2017 augusztus 04.
Kategória:
Utasbiztosítás

1 millióba került egy thaiföldi félrelépés

Egy-egy családi nyaralás akár több százezer forintba is kerülhet, mégis sokan épp a biztosításra sajnálnak pár ezer forintot. Egy váratlan baleset azonban nem csak tönkre teheti a nyaralást, de a kár olyan összegekre rúghat, amit utána akár évekig nyöghetünk. A K&H biztosító idei összesítése szerint az utasok kezdenek odafigyelni a biztosítás fontosságára is.

Bár még csak az utazási szezon felénél vagyunk, már egyértelműen látszik, hogy idén keresettebbek az utasbiztosítások, mint egy évvel ezelőtt. A biztosító szerint a külföldre utazók egyre tudatosabbak, egy-egy utas több mint háromezer forintért kötött biztosítást.

Tavaly a legnagyobb utasbiztosítási kárkifizetés meghaladta a 28 millió forintot. Azonban elég egy rossz lépés is ahhoz, hogy milliós költséget okozzunk: egy Thaiföldön nyaraló turista például egy hajókiránduláson elcsúszott a vizes padlón és térdsérülést szenvedett. Az utas térdsérülését külföldön ellátták, de a térdrögzítővel nem szállhatott fel a repülőjárat turista osztályára. A biztonságos utazáshoz a business osztályra kellett jegyet foglalnia, amelynek ára meghaladta az 1,2 millió forintot. Emellett a kórházi és szállítási kiadások 150 ezer forintra rúgtak, valamint az utasnak további 70 ezer forintos kárigénye is volt.

Kaszab Attila vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy az utasbiztosítások egy-egy utazás teljes költségére vetítve lényegében marginálisak, pár ezer forintos kiadást jelentenek, ugyanakkor baj esetén jelentős költségektől mentesíthetik az érintetteket.

Az év első öt hónapjában 16 százalékkal nőtt az előző évhez képest a megkötött utasbiztosítások száma, átlagosan egy-egy utas pedig több mint 3 ezer forintért kötött utasbiztosítást a K&H Biztosítónál.

A biztosító adatai szerint tavaly leginkább Görögországban, Horvátországban, Spanyolországban és Olaszországban történtek káresemények, de érkezett bejelentés Szingapúrból, az Egyesült Államokból, Indonéziából és Thaiföldről is.

Mikor nem fizet a biztosító?

A fenti példa is jelzi, az utazások során mennyire fontos, hogy biztosítási szerződést kössünk. Azonban azt is tudni kell, hogy hiába van utasbiztosítási szerződésünk, nem mindig fizet a biztosító. A D.A.S. Jogszervíz cikkéből kiderül, mire kell figyelni a káresemény elkerülése során.

A biztosítási szerződéskötéskor különös tekintettel kell lenni arra, hogy valóban megfelelő lesz-e számunkra az adott biztosítási szerződés. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tevékenységünkre illő biztosítási szerződést kell kötni. Tehát, más konstrukciót hordoz magában egy túrázásra kötött szerződés és megint mást egy tengerparti nyaralásra, vagy városnézésre vonatkozó szerződés. Ez tehát a legfontosabb. Amikor azonban már megkötésre került a szerződés, akkor is bizonyos kötelezettségek terhelik a biztosítottat annak érdekében, hogy megelőzze, elkerülje az érintett biztosítási esemény bekövetkeztét.

Extrém sportra nem fizet a tb

Magyarországon évek óta mintegy 630 ezer önálló balesetbiztosítást tartanak nyilván, lakás- gépjármű- és egyéb biztosítások kiegészítő balesetbiztosítási szolgáltatásaival együtt is a lakosságnak mindössze 11 százalékát védi ma valamilyen balesetbiztosítás. E védelemre korántsem csak az aktív életmódot folytatók szorulnak rá: a balesetek 85-90 százaléka ugyanis a biztonságosnak gondolt háztartásokban történik. A hazai balesetbiztosításokhoz kapcsolódó díjak és térítések aránya igen kedvező: 10 millió forintos térítési limit már akár havi 2 ezer forintos díj ellenében is szerezhető. Cafeteria-elemként is elérhető csoportos formában megkötve ugyanilyen szintű védelemnek mindössze ezer forint körüli a díja.

Az utasnak is vannak kötelezettségei

Nagyon fontos tudni, hogy a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint, a biztosított személyt kármegelőzési kötelezettség terheli. Ebből következik az, hogy amennyiben ezt az általános követelményt az érintett személy megszegi, akkor a biztosító mentesüléséhez is vezethet, tehát megtagadhatja a szolgáltatását.

Ugyanis, amennyiben a biztosítási esemény a biztosított, vagy hozzátartozójának szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartásának következménye, a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettsége alól. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Gondatlanság esetén nem kapunk egy fillért sem

Az utasbiztosítási szerződések tipikusan fedezetet nyújtanak a lopáskárokra. Persze hogy milyen mértékben, az mindig a szerződési feltételek részletszabályaiban rejlik. Ugyanakkor előfordult olyan eset, amikor a strandon őrizetlenül hagyták a biztosítottak a táskáikat és a benne lévő értékeiket, irataikat. Egyszerűen mindenki egyszerre ment be úszni a tengerbe. Ezalatt az idő alatt a táskákat ismeretlen személy „kirámolta”. A biztosító a szolgáltatást megtagadta, mondván, hogy az érintett személyek súlyosan gondatlanul jártak el, hisz a minimális lépést sem tették meg az értékeik, irataik védelmében.

Ilyen esetek azok is, amikor egy baleset például azért történik, mert a bérelt gépjárművet vezető biztosított ittas állapotban vezette, vagy esetleg kiderült, hogy nem volt vezetői engedélye. Ezek a helyzetek kifejezetten a biztosított személy szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartására vezethetők vissza. Ilyenkor tehát a biztosító a kifizetést és a szolgáltatást biztosan megalapozott módon fogja visszautasítani.

Forrás: www.piacesprofit.hu

Azt hitted, utazni és sportolni veszélyes? Nem ott történik a legtöbb baj
2017 augusztus 01.
Kategória:
Utasbiztosítás, Életbiztosítás

Azt hitted, utazni és sportolni veszélyes? Nem ott történik a legtöbb baj

Sokan csak akkor gondolnak balesetbiztosításra, amikor úgy érzik, veszély leselkedhet rájuk, főként nyaralás, vagy extrém sportolás előtt. Ugyanakkor tízből kilenc esetben háztartási balesetekre fizetnek a biztosítók. Tehát ott vagyunk a legnagyobb veszélyben, ahol a legnagyobb biztonságban érezzük magunkat.

Bár az emberek többsége az otthonában érzi magát a legnagyobb biztonságban, az UNION Biztosító adatai is azt igazolják, hogy gyakoriságban messze az otthoni balesetek vezetnek: a balesetbiztosítási térítések csaknem 90 százalékát ilyen esetekre fizeti ki a biztosító. A KSH adatai szerint évente közel 1800 ember háztartási balesetben veszti életét - ez a szám csaknem háromszorosa a közlekedési haláleseteknek, amelyekből tavaly 607 történt az országban. Az otthoni balesetek több mint felét esés, zuhanás váltja ki, de gyakori ok az égés, valamint az éles vagy szúró tárgyak miatti sérülés is.

Extrém sportra nem fizet a tb

Noha immár egy évtizede bevezették, továbbra is igen kevesen tudják, hogy a kötelező egészségbiztosítási járulék terhére nem fedezhetőek az extrém, illetve hivatásszerűen űzött sportok okozta balesetekhez kapcsolódó ellátások. Ugyanakkor egyre több balesetbiztosítás kiterjeszthető a közkedvelt extrém sportokra (például vadvízi evezés, hegy- és sziklamászás, bungee jumping, ejtőernyőzés, stb.) is.

"A balesetbiztosításokat a magánszemélyeknek jellemzően éves időszakra lehet megkötni, az elmúlt években ugyanakkor már számukra is elérhetőek olyan határozott idejű biztosítási csomagok is, amelyeknek néhány száz forintos napidíja ellenében az adott esemény időszakára szóló, magas szintű, 10 milliós térítést biztosító védelem szerezhető" - hívja fel a figyelmet Bóna Katalin, az UNION Biztosító ügyvezető igazgatója. Hozzátette, egy gondos szülőnek tehát ezentúl lehetősége van arra is, hogy például a Sziget Fesztivál 100 ezres hetijegye mellé háromezer forintért ilyen extra védelmet is biztosítson gyermekének.

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy bármilyen balesetbiztosításunk is van, az alkoholos befolyásoltság kizáró tényező, amennyiben a balesetet egyértelműen ez az állapot idézte elő. Ugyanez áll a gondatlanságra is: jellemző nyári példa erre a napégés, illetve a tiltott helyszíneken való fürdés. Mivel a balesetbiztosítások fedezeti köre számos részletben jelentősen eltérhet egymástól, mindenképpen célszerű előre megbizonyosodni arról, hogy valóban a számunkra megfelelő biztosítási védelmet kapjuk-e meg. Ebben segítségünkre lehet az adott biztosító holnapja vagy call centere, vagy biztosításközvetítő szakember is.

Külföldre is érvényesek

A balesetbiztosítások többnyire 24 órában, a világ minden országában érvényesek (jellemző kivételt a csoportos munkahelyi baleseti konstrukciók képeznek). Tehát nem csak belföldön, de akár külföldi utazások során is kedvező kiegészítő szolgáltatást jelentenek az utasbiztosítások mellé: míg az utasbiztosítás az ellátáshoz kapcsolódó költségeket fizeti meg, addig a balesetbiztosítás adott összegű térítést nyújt a kapcsolódó további kiadások fedezésére.

Tekintettel arra, hogy a balesetbiztosítási védelem közel 40 százalékát a különböző biztosításokhoz kapcsolódó kiegészítő csomagok biztosítják, jogosan merül fel a kérdés, szükség van-e önálló balesetbiztosítás kötésére is.

"A kiegészítő balesetbiztosítások térítési limitjei általában jóval alacsonyabbak, mint amelyek az önálló balesetbiztosításokra jellemzőek. Mindenképpen érdemes tehát önálló balesetbiztosításban is gondolkodni, főleg annak tudatában, hogy baleset esetén mindkét biztosítást igénybe vehetjük, azok szolgáltatása összeadódik" - mutat rá Bóna Katalin.

Általánosságban kijelenthető, hogy megfelelőnek akkor tekinthető a balesetbiztosítási védelem, ha haláleset vagy rokkantság esetén akár 10 milliós térítést nyújt. Egy ilyen szintű védelem egyénileg már havi 2 ezer forintos díj ellenében is elérhető, egy négytagú család számára is havi 4 ezer forint alatt biztosítható.

Forrás: www.penzcentrum.hu

Így kerülheti el, hogy utazása csődbe menjen
2017 július 28.
Kategória:
Utasbiztosítás

Így kerülheti el, hogy utazása csődbe menjen

Minden évben legalább egy utazási iroda csődbe megy. Vajon mit tehetünk, hogy ne váljunk károsulttá, s a pihenés valóban élményteli kikapcsolódás lehessen? Most megtudhatja.

A magyar lakosság több mint fele tervezett nyaralást idén a GFK Hungary felmérése szerint, közülük is a legtöbben belföldön szeretnének pihennik eltölteni. Legyen szó akár belföldi, akár külföldi utazásról, ma már nem nélkülözhető a tudatosság az utazási iroda vagy épp a szálloda kiválasztásakor sem.
Ha például utazási irodától vásárolunk, már az sem mindegy, hogy csak egyelemű szolgáltatást – például: szállást vagy repülőjegyet -, vagy esetleg utazási csomagot veszünk igénybe. Utóbbi esetben például kötelező vagyoni biztosítás védi az utazási iroda fizetésképtelenségekor a fogyasztókat. Az iroda kiválasztásánál pedig bárki által megtekinthető nyilvántartásban nézhetünk utána annak, megtörtént-e a kötelező bejelentés, van-e egyáltalán vagyoni biztosíték, és ha igen, annak mekkora az összege.

Szállodai foglalásnál ezekre figyeljen
Ha csak egy belföldi szállást foglaltunk le külön egy szállodánál, akkor is több dologra érdemes ügyelni. A rendkívüli kuponos ajánlatokkal és akciókkal sokat lehet spórolni, ugyanakkor ezekben az esetekben sokszor problémát okoz, hogy nem tudják a vásárlók, kinél reklamálhatnak. Ha közvetlenül a szálloda honlapján történt a foglalás, akkor ez a kérdés fel sem merül, de itt is, a helyben adódott fogyasztóvédelmi probléma esetén rögtön jelezni kell a panaszt, mert később már csak kevesebb sikerrel érvényesíthető az igény – hívta fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület (BBT).
Egyre több utazási iroda kínálja már online is a szolgáltatásait, így ma a fogyasztók már nem az utcai kirakatokban lévő ajánlatok alapján, hanem az interneten fellelhető lehetőségek közül kiválasztva vásárolják meg a nyári utakat. Az internet térnyerésével azonban – csakúgy, mint egy webáruház esetében – megnő a kockázat is, hisz fogalmunk sincs, kinek fizetünk ki akár több százezer forintokat például egy nagy értékű körutazásért.

Számon kérhető felelősség
Mint minden esetben, itt is fontos a fogyasztói tudatosság, főleg, hogy a piacon olyan utazási irodák vannak, amelyek két fő típusa – utazásszervezők és utazásközvetítők – szerint a számon kérhető felelősség is teljesen eltér akkor, ha probléma lenne a szolgáltatással. Ekkor ugyanis az utazásszervező a felelős cég, de az utazási szerződés miatti panasz egyébként bejelenthető az utazásközvetítőnél is, tehát annál a vállalkozásnál, ahol a fogyasztó a szerződést ténylegesen megkötötte.
Lényeges, hogy az utazásszervezőknek, utazásközvetítőknek be kell jelenteniük tevékenységüket előzetesen Budapest Főváros Kormányhivatalának, amely az így bejelentett – azaz a legálisan működő – irodákról bárki által megtekinthető, nyilvános listát vezet. Itt bárki megnézheti, hogy mely utazási irodák vannak ténylegesen bejelentve, vagy éppen, hogy melyik céget tiltották el a tevékenység folytatásától.
Nagyon fontos, hogy csak a nyilvántartásban szereplő bejelentett, és eltiltás alatt nem álló vállalkozással szerződjünk, ellenkező esetben ugyanis nem illeti meg a fogyasztót többletvédelem! Így például az a lehetőség sem, hogy ha jelentősen módosítja az utazásszervező – rajta kívül álló okból – az utazási szerződés lényeges feltételét az indulás előtt, akkor a fogyasztó elállhat a szerződéstől és visszajár a befizetett díj kamattal megnövelt összege.

Nem mindegy, hogy utazásszervező vagy utazásközvetítő
A nyilvános listából egyébként az is elérhető, hogy az adott utazási iroda utazásszervezőként vagy utazásközvetítőként működik, sőt több olyan vállalkozás is van, amely mindkét tevékenységet végzi, illetve végezheti. Ez azért nem mindegy, mert a tényleges utazási szolgáltatást, és az egyes részprogramokat az utazásszervező köteles összeállítani és nyújtani.
Ezzel szemben az utazásközvetítés azt jelenti, hogy az utazási iroda egy másik, utazásszervező cég nevében és annak megbízása alapján köti meg a fogyasztóval a szerződést. Ha tehát a fogyasztók utazásközvetítőnél kötötték a szerződést, mindenképp kell lennie egy olyan felelős vállalkozásnak (az utazásszervezőnek), amellyel szemben probléma esetén fel tudnak lépni. Magáért az utazási szerződés és a vállalt szolgáltatások teljesítéséért ugyanis már az utazásszervező felel, csakúgy, mint az ebből eredő, fogyasztót ért károkért. A kötelező segítségnyújtás szintén az utazásszervezőt terheli.

Szavatossági, kártérítési, sérelemdíj
Mindezektől függetlenül a vásárló, ha egy utazásközvetítőnél kötötte meg a szerződést, akkor az utazási szerződésből származó szavatossági, kártérítési, valamint sérelemdíj iránti igényét a közvetítőnél is bejelentheti, ügyét pedig már az utazásszervező lesz köteles elintézni. Ugyanúgy az utazásszervezőnek kell előzetesen szólni akkor – ha a feltételek lehetővé teszik -, hogy az utas eladta/átadta az utazás jogát egy harmadik személynek. Arról, hogy éppen utazásközvetítővel vagy utazásszervezővel van dolgunk, az a megkötött utazási szerződésből derül ki. Ezt mindig írásba kell foglalni és át kell adni a fogyasztónak, ha pedig online történt a szerződéskötés, akkor is rendelkezésre szükséges bocsátani.
Kötelező tartalmi elemei e dokumentumnak az utazásszervező neve, székhelye, telefonszáma, ha pedig utazásközvetítővel szerződtünk, akkor ez utóbbi cégnek is meg kell adni az elérhetőségeit.

Bánatpénzt a vásárlótól?
Figyeljenek arra is az utazni vágyók, pontosan mit rendelnek meg a vállalkozástól és azzal mire szerződnek, hiszen később ettől is függ, hogy probléma esetén milyen védelemben részesülhetnek. Ha ugyanis például úgynevezett egyelemű szolgáltatást vásároltak (például: szállás vagy csak és kizárólag személyszállítás: akár egy repülőjegy utazási irodán keresztül történő megvásárlása), akkor az utazási iroda fizetésképtelensége esetén arra nem vonatkozik a kötelező vagyoni biztosítás. Sőt, az ilyen esetekben bánatpénzt akkor is követelhetnek a vásárlótól, ha az indulást megelőző hatvan napnál még korábban mondja le az utat vagy épp, ha a célországot időközben átminősítik az „utazásra nem javasolt” kategóriába. Épp emiatt arra is érdemes ügyelni, hogy ha az utas a szolgáltatások egyes különálló részelemeire más-más vállalkozásoktól kapja meg a számlát, akkor szintén nem illeti meg az előzőekben említett védelem. Természetesen ettől függetlenül megszervezhetjük úgy is a nyaralásunkat, hogy egyénileg és külön foglaljuk le a repülőjegyeket vagy a szállást, sokan ezt a megoldást is választják, mivel adott esetben az sokkal olcsóbb is lehet.
Érdemes egyúttal biztosítást is kötni arra az esetre, ha valamilyen váratlan ok (baleset, betegség, stb.) miatt a fogyasztó utazása meghiúsulna. Az útlemondási biztosítás megkötésének lehetőségét már számtalan iroda biztosítja. Ugyanakkor itt se felejtsük el áttanulmányozni a megkapott biztosítási kötvényt, a biztosítási termék szabályzatát, amiket a vevő rendelkezésére kell bocsátani. A biztosítók ugyanis a biztosítási feltételekben tételesen meghatározzák azokat az eseteket és feltételeket, amelyek bekövetkezténél visszatérítik a befizetett részvételi díj teljes összegét vagy adott részét. Egyéb okok vagy kizáró feltételek esetében viszont ezt elutasíthatják.

Ha mi magunk foglaljuk le önállóan a szállodát és/vagy intézzük a repülőjegy megvásárlását
Fontos tudni, hogy ha önállóan intézzük a szállodai szobafoglalást és ehhez is a repülőjegyet külön foglaljuk le és vásároljuk meg, tehát az interneten külön-külön kattintva rendeljük meg ezeket, úgy az ismét nem minősül utazási csomagnak!
Ennek pedig az a következménye, hogy ha például késik a gépünk vagy törlik a járatot, esetleg a vasúti járat marad ki és nem tudjuk igénybe venni emiatt a szállodai szobát sem, akkor nem kérhetjük vissza a szoba árát utólag a szállodától. Tehát itt más a helyzet, mint az utazási csomagok esetében, amelyeknél az utazásszervező – bizonyos kivételekkel – felel az utazási szerződés és a szolgáltatások teljesítéséért. Ez igaz mind a belföldi, mind a külföldi szállások esetében, érdemes ezért erre is figyelemmel lenni már az utazás megtervezésekor.
A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint, ha a fogyasztók maguk foglalnak szállodát, úgy leginkább a hotelszobák minősége, a kapott szoba elhelyezkedése, az étkeztetés színvonalának alacsony volta vagy más kiegészítő szolgáltatások (például: wellness, úszómedence) hiányosságai szokták okozni a legtöbb problémát. Itt is sokat számít a fogyasztói tudatosság.
Mindig nézzünk ezért utána, kivel is szerződünk, az interneten, az egyes fórumokon és blog bejegyzésekben ugyanis a más, már pórul járt fogyasztók rendszeresen beszámolnak rossz tapasztalataikról, élményeikről. Gyanúra adhat okot, ha egy szállodáról csupa negatív értékelés vagy bejegyzés született.
Ha kuponos oldalról vásárolunk, mindig győződjünk meg arról pontosan, hogy melyik vállalkozás az, amelynek a szolgáltatását kínálják számunkra. Ugyanis a későbbiekben, ha probléma lenne, ettől a cégtől – vagy adott esetben a kuponos oldaltól is – várhatjuk a probléma orvoslását. Itt tehát a vita jellege a döntő, így például, ha nem volt szabad szoba az ígért időpontban, akkor egyértelműen a szálloda a felelős. Ha viszont nem is kapott értesítést a szálloda a foglalásról, úgy a kuponos oldalnál kell írásos panaszt tenni.

Alapár vagy különdíj
Alaposan nézzük át mindig a honlapot, hogy milyen felszereltséget és szolgáltatásokat kínálnak a szobához, illetve, hogy mi az, amit a megrendelését cserébe ígértek. Ha például különböző kiegészítő szolgáltatásokat is kínálnak a szobák mellé és nem teszik hozzá sehol sem, hogy ezek csak külön díj ellenében vehetők igénybe, úgy rendszerint nem is követelhetnek ezért további fizetést. Ilyen eset lehet, ha például a wellness igénybevételét vagy a vacsorát, annak ellenére, hogy a szobaárhoz az hozzátartozna, további felárhoz kötik. Ilyenkor nyugodtan adjunk hangot panaszunknak, de tegyünk így bármilyen más esetben rögtön, ha hiányosságot tapasztalunk a kapott szolgáltatással kapcsolatban. Ha ezt elmulasztjuk és csak később szólunk, akkor utóbb már kevesebb sikerrel érvényesíthetjük igazunkat. Ám ekkor is törekedjünk arra, hogy írásban közöljük a panaszt, vetessünk fel jegyzőkönyvet a recepción.

Forrás: hirado.hu

CLB TIPP: Külföldi utazása előtt ne felejtsen el utasbiztosítást kötni! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Hárommilliárdért biztosítják a Volán buszait
2017 július 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Utasbiztosítás, Vállalkozói biztosítás

Hárommilliárdért biztosítják a Volán buszait

Az Uniqa biztosító nyerte a Volánbusz Zrt. és további hat regionális Volán vállalat járműveinek, utasainak és vagyonának biztosítására kiírt tendert 3 milliárd 83 millió forinttal, a tárgyalásos közbeszerzés eredményét a Volánbusz Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben.

A biztosítás két és fél évre szól, de további egy évvel meghosszabbítható. A regionális vállalatok a következők: a szombathelyi központú Északnyugatmagyarországi Közlekedési Központ Zrt., a tatabányai Középnyugatmagyarországi Közlekedési Központ Zrt., a kecskeméti Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt., a miskolci Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., a kaposvári Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. valamint a szolnoki Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.
A biztosítási védelem kiterjed a járművek kötelező felelősség- valamint casco biztosítására, a vagyonbiztosításra és a felelősségbiztosításra is. A vezető tisztségviselők, ügyvezetők biztosítása eredménytelen lett, mivel arra túl drága ajánlatok érkeztek.
A biztosított járművek száma 7201, de ezek száma akár 30 százalékkal is több lehet. Ezen belül 751 járműnél vandalizmusra, lopáskárra, rabláskárra, elemi károkra és üvegtörésre is kiterjed a védelem. Az utas-balesetbiztosítás évi 772 millió főre terjed ki.

A nyertessel az ajánlatkérő június 30-án kötötte meg a szerződést. Ajánlatot tett még a Groupama Biztosító Zrt.. az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. és az Allianz Hungária Zrt. is.

Forrás: napi.hu

Ezeket fizeti az utasbiztosítás helyettünk
2017 július 20.
Kategória:
Utasbiztosítás

Ezeket fizeti az utasbiztosítás helyettünk

A magyarok 2016-ban többnapos külföldi utazásaik alkalmával összesen mintegy 602 milliárd forintot költöttek 42,8 millió nap alatt, azaz külföldi útjaink során naponta és fejenként átlagosan 14 068 forintot adtunk ki a szállásra, a múzeumi belépőkre, az ajándékokra, egyebekre – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A külföldre utazók jelentős részének azonban már nem kérdés, hogy érdemes-e utasbiztosítást kötni.

Azt azonban kevesebben tudják, hogy pontosan mire is fizet egy utasbiztosítás, így előfordul, hogy baj esetén az utazók nem igényelnek kártérítést, pedig jogosultak lennének rá.

Egy utasbiztosítás fedezheti többek között egy balesetnél a mentés költségeit (például a helikopteres szállítás díját), az extrém sportolás következtében felmerülő ellátást, szükség esetén a családtagok kiutazásának és szállásának a költségét, az esetleges kórházi önrész, vizitdíj és a kórházi napidíj összegét, a magánkórházi ellátást, de a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök árát is – közölte a Vienna Life Biztosító.

Ha csődbe menne az utazási iroda

Egy betegség vagy egy baleset miatt pedig könnyen előfordulhat, hogy meghiúsul vagy előbb véget ér az utazás, így az utazó nagy valószínűséggel elbukja a már kifizetett szolgáltatások, programok árát. Kivéve, ha volt utasbiztosítása, az ugyanis megtérítheti többek között a repülőjegy és a fel nem használt utazási napok (például a szállás) költségét, az autóbérlés, a turisztikai program, a körutazás díját vagy síelés alkalmával a síbérlet árát is.

Az ügyfelek akár az utazási iroda csődje esetén is számíthatnak biztosítójukra, amely a megszakított utazás kapcsán például díjvisszatérítéssel, illetve a telefonköltségek megfizetésével tud hozzájárulni a kárenyhítéshez – teszi hozzá Szabó Tamás.

Ha elveszne a poggyászunk vagy késne a repülőnk

2015-ben 23 millió poggyász veszett el a világ repülőterein, azaz minden ezer utasra 6,5 darab ilyen bőrönd jutott. Ugyanígy foghatjuk a fejünket a légitársaságok járatainak késése, törlése és túlfoglalása miatt is: az elmúlt 5 évben ezek 297 ezer magyar utas életét keserítették meg, akik 2300 járaton utaztak – írja a Vienna Life Biztosító.

Ha eltűnik a bőrönd, arra számíthatunk, hogy a biztosító egy adott keretig téríti a személyes tárgyaink értékét, míg a csomagjaink 6 vagy 12 órán túli késése esetén fizetheti például a piperecikkek, egy fürdőruha vagy egy váltás ruha beszerzését. Ha pedig a járatunkkal akad probléma, általában a többletköltséget – például a szállást és az étkezést – állja.

Forrás: www.vg.hu

CLB TIPP: Ne bízza a véletlenre, hasonlítsa össze és válassza ki az Önnek megfelelő utasbiztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Mit tegyünk, ha külföldön eltűnnek az irataink?
2017 július 19.
Kategória:
Utasbiztosítás

Mit tegyünk, ha külföldön eltűnnek az irataink?

Külföldön járva sok minden megeshet velünk. Elveszíthetünk ezt-azt, de olyan is gyakran előfordul, hogy kirabolnak bennünket.

Csokorba szedtünk néhány fontos tanácsot, melyekkel megelőzhető a baj, vagy ha már bekövetkezett, csökkenthető a tortúra és a kár mértéke.

Biztosítás

Ha azt hisszük, érdemes megspórolni az utazási biztosítást, nagyot tévedünk. A legtöbb közepes biztosítás ugyanis nem csak a kárt téríti, hanem az elveszett okmányok újra kiváltásának költségét is

Másolat készítése az iratokról

Utazás előtt ( de itthon is, amúgy) érdemes egy másolatot őrizni a legfontosabb iratainkról. Elvesztésük, vagy rablás esetén ugyanis sokkal könnyebb úgy intézkedni, hogy az iratok sorszáma és az azon szereplő adatok pontosan megvannak.

Az iratok tárolása

Soha ne hagyjuk magára az iratainkat jól látható helyen még akkor sem, ha csak épp a benzinkúton ugrottunk be fizetni. Leggyakrabban ugyanis ilyenkor tűnnek el ezek.

Bejelentés

Ha már megvan a baj külföldön a konzuli tisztviselőnél három napon belül jelenteni kell az iratok eltűnését. Ez egyrészt amiatt fontos, nehogy visszaélhessenek az iratainkkal, másrészt csak így fizet a biztosító.

Hazaút

Okmányok nélkül nem utazhatunk, ezért külföldön az elsőszámú segítségünk a konzul. Őt kell felkeresni, ha például elveszítjük, vagy eltulajdonítják útlevelünket, személyi azonosító igazolványunkat vagy vezetői engedélyünket. Már utazás előtt érdemes tehát tájékozódni, hogy a fogadó országban hol található a legközelebbi konzulátus. Ha semmilyen utazásra alkalmas okmánnyal nem rendelkezünk, kérelemre a konzul hazatérés céljából legfeljebb hat hónapig érvényes ideiglenes magánútlevelet állít ki.

Amint hazaértünk, kérjünk új okmányokat valamelyik Kormányablakban.

Forrás: www.alon.hu

Sokan kidobott pénznek tartják a biztosításra kifizetett összeget
2017 július 17.
Kategória:
Utasbiztosítás

Sokan kidobott pénznek tartják a biztosításra kifizetett összeget

Itt a nyaralási főszezon, a legtöbben már meg is tervezték az idei vakációt, és a szállást is lefoglalták, már csak a napokat számolják az indulásig. De mi a helyzet az utasbiztosítással, elegendő az Európai Egészségbiztosítási Kártya, vagy váltsunk külön biztosítást a nyaralás idejére?

A statisztika alapján minden évben több százezren váltják ki az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, azonban a szakemberek szerint sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan milyen helyzetekben nyújthat segítséget ez a kártya.

Lapunk kérdésére Pandurics István, az Ikarosz Utazási Iroda ügyvezetője arra hívta fel az utazók figyelmét, hogy mindenképpen kössenek utasbiztosítást is a kék kártya mellé, akár csoportos utazáson vesznek részt, akár egyénileg indulnak nyaralni, mert a kettő jól kiegészíti egymást.

Az elmúlt csaknem harminc év tapasztalatai alapján mondhatom, hogy számtalan olyan kisebb-nagyobb balesettel találkoztunk, amikor az utasnak nem volt biztosítása, ezért saját zsebből kellett fizetnie a kórházi ellátás, ápolás, szállítás több százezer, illetve millió forintos költségeit. Ezzel szemben például egy tíznapos görögországi nyaralás esetében mindössze 4500 forint körül van a biztosítás összege. Ennek ellenére több utasunk is a nyaralásból hazaérkezve azon a véleményen volt, hogy ezt az összeget kidobott pénznek érzi. Ugyanakkor akit egy súlyos napégés után ingyen kezeltek a kórházban, vagy tengeri sünbe lépett, és szintén a kórházban kötött ki, vagy az apartman lépcsőjén eltörte a lábát, illetve elesett a bérelt motorral, már más véleményen volt.

Az utasbiztosítás megkötésénél figyeljünk arra, ha extrém sportot választunk a nyaralás alatt, hogy az beletartozik-e a biztosításba, vagy sem. Ha nincs benne, érdemes külön összeget szánnunk erre is.

Nem mindig nyújt fedezetet a költségekre a kék kártya

Nem helyettesíti az utasbiztosítást az Európai Egészségbiztosítási Kártya, a plasztiklap előnyei ugyanis korlátozottak, bár feljogosít az orvosi ellátásokra, de csak olyan szinten, amit egy helyi biztosított is megkapna az adott országban. Ez azt jelenti, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján ezzel a kártyával a magyar beteg például egy ausztriai tartózkodás esetén azt az ellátást veheti igénybe, amelyet az osztrák biztosított is megkap közfinanszírozott szolgáltatónál. Az adott tagállamban biztosítottak által is fizetendő önrészre, kötelező hozzájárulásokra a kártya nem nyújt fedezetet. Ugyanakkor betegség és baleset esetén csak közfinanszírozott szolgáltatóhoz lehet fordulni, a magánegészségügyi szolgáltatóknál a kék plasztiklapot nem fogadják el. Hazaszállítás esetén szintén nem téríti meg a díjat az kék kártya.

Forrás: www.bama.hu

CLB TIPP: Ne felejtsen el Ön se utasbiztosítást kötni utazása előtt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Veszélyek nyaralás közben - Ön ugye nem így utazik?
2017 július 04.
Kategória:
Utasbiztosítás

Veszélyek nyaralás közben - Ön ugye nem így utazik?

A külföldre utazók több mint fele továbbra sem gondoskodik megfelelő utasbiztosításról - mondta az InfoRádiónak a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke. Sebestyén László hozzátette: ők többnyire abban bíznak, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya, illetve a bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítás mellett nincs szükség további fedezetre.

Két nagy csoportra oszthatók azok, akik nem kötnek utasbiztosítást: egyrészt akik rövidebb időre: egy-két napra, esetleg hosszú hétvégére utaznak el. A másik nagy csoport pedig úgy gondolja, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya vagy egy bankkártyához tartozó utasbiztosítás elegendő fedezetet biztosít – mondta el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke.

„Sajnos ez nem teljesen igaz. Az elmúlt években a bankok szűkítették az olyan bankkártyák körét, ami mellé adnak utasbiztosítást. Másrészt ezek szolgáltatásai, térítési összegei általában limitálva is vannak, általában ezek dobozos termékek. A szolgáltató nem tudhatja, az ügyfél milyen céllal utazik a jövőben.”

Az egészségbiztosítási kártya az adott tagország térítésének megfelelően nyújt fedezetet – tette hozzá Sebestyén László. Biztosítás nélkül két problémával szembesülhetünk: a nyaralóhelyeken általában nem állami, hanem magánszolgáltatók vannak, amelyek valószínűleg nem fogadják el ezt a kártyát, tehát zsebből kell fizetnünk – tette hozzá.

„A másik, hogy a kártya csak az orvosi ellátásra terjed ki, az önrészt és akár a gyógyszert szintén zsebből kell kifizetni.” Ráadásul ennek a felelősség- vagy a poggyászbiztosítás nem része – hangsúlyozta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke. Sebestyén László jelezte, Európa több országában úgynevezett visszatérítéses biztosítás működik, azaz ellátják az embert, kifizeti a díjat, amelyet később kap vissza.

„Belgiumban, Luxemburgban, Franciaországban, Finnországban működik így a rendszer. Ez nem azonos az önrésszel. Ebben az esetben akkor is meg kell előlegezni az ellátás díját, ha száz százalékig visszafizetik utána.”

Minden helyzetet jól lehet kezelni az üzleti biztosítók ajánlatával – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke, hozzáfűzve, hogy egy egyhetes, háromfős családi nyaralás esetén átlagosan már nyolcezer forintért nagyon jó, személyre szabott csomagot lehet vásárolni, amiben nincs önrész és tartalmazza a felelősség-, a poggyász- és az egészségügyi szolgáltatások fedezetét is.

Forrás: www.inforadio.hu

CLB TIPP: Ne bízza a véletlenre, hasonlítsa össze és válassza ki az Önnek megfelelő utasbiztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

A magyarok nagy része tudatosan készül a nyaralásra
2017 június 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás

A magyarok nagy része tudatosan készül a nyaralásra

Kezdődik a nyaralási szezon, egyre többen hagyják üresen otthonukat napokra, akár hetekre. A Groupama Biztosító legújabb országos, reprezentatív kutatásában arra keresett választ, hogy az emberek menyire tudatosak otthonukat illetően, amikor nyaralni készülnek.

A biztosító felmérése rámutatott: nyaralás előtt az emberek nagy része megteszi a szükséges óvintézkedéseket, annak érdekében, hogy otthona minél nagyobb biztonságban legyen abban az időszakban is, amikor üresen áll. A Groupama Biztosító megbízásából, az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által készített kutatásban a válaszadók 83%-a állítja, hogy elutazás előtt áramtalanítja az elektromos készülékeket, pl. a mikrohullámú sütőt, az elektromos tűzhelyet, de a kisebb háztartási gépeket, úgy mint a hajszárítót, a lámpákat is kihúzzák a hálózatból. Ugyancsak sokan, a lakosság 70%-a megkér valakit, hogy amíg üresen áll a lakás vagy ház, időnként nézzen rá, minden rendben van-e, 67%-uk pedig arról is gondoskodik, hogy egy kedves szomszéd vagy rokon időnként ürítse ki postaládájukat.

Természetesen nem csak a fent említett óvintézkedéseket érdemes megtenni annak érdekében, hogy gondtalanul élvezhessük a pihenést. A tudatos nyaralás jegyében jó, ha a nyaralás előtt és közben is odafigyelünk pár dologra:

  1. Készítsük fel otthonunkat a nyaralásra! Ablakokat, ajtókat gondosan zárjuk be, húzzuk be a függönyöket! A kerti bútorokat hordjuk be a teraszról vagy udvarról, hogy ne tegyen bennük kárt egy esetleges vihar! Áramtalanítsuk a távollétünk alatt nem használt elektromos, tűzveszélyes készülékeket, mint pl. a televíziót, mikrót, elektromos sütőt.
  2. Használjuk a meglévő otthonvédelmi rendszereket! Kamerákat, riasztókat beélesítve kell hagyni, pont emiatt nem szabad a teljes lakást áramtalanítani, elég csak a tűzveszélyes elektromos készülékeket kihúzni a hálózatból!
  3. Ha van olyan eszközünk, amely megtévesztheti a potenciális betörőket, feltétlenül helyezzük működésbe a távollétünk alatt is! Ilyen „kütyük” lehetnek például a távolról fel-le kapcsolható világítás, vezérelhető redőnylehúzó, vagy egy TV nézést imitáló szerkezet.
  4. Óvatosan bánjunk a közösségi médiával! Jobb, ha nem osztunk meg információt arról, hogy huzamosabb időre elhagytuk az otthonunkat. Már szinte automatizmus, hogy elutazáskor bejelentkezünk a célországban, és folyamatosan töltünk fel képeket a friss élményeinkről, ezzel azonban csak felhívjuk a figyelmet saját távollétünkre. A kalandokról való beszámolót célszerűbb hazaérkezést követően megmutatni barátainknak!

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Ne induljon el utasbiztosítás nélkül! Utasbiztosítás kalkulátor >>
Ha még nincs lakásbiztosítása, akkor az ajánlatok összehasonlításához használja kalkulátorunkat! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak