2026.08.17

Az Etna kitörése okozta légtérzár miatt a légitársaságoknak átfoglalást és ellátást kell biztosítaniuk, de a kényszerűen meghosszabbított tartózkodás extra költségeit csak a már meglévő utasbiztosítás fedezheti. A CLB szakértője arra figyelmeztet, hogy a katasztrófaturizmust a biztosítók nem támogatják.

Nincs az a biztosító, amelyik haza tudja hozni lezárt légtereken keresztül a természeti katasztrófa miatt külföldön rekedt turistákat, de egy megfelelő utasbiztosítási szerződés legalább fedezheti a kényszer hosszabbítás akár több százezer forintos költségeit is – írja közleményében az Etna kitörése kapcsán a CLB biztosítási alkusz cég. Bánhatják viszont azok, akik utasbiztosítás nélkül ragadtak külföldön, erre a helyzetre ugyanis onnan már egyetlen biztosítóval sem tudnak szerződni.

Mint ismert, az Etna újabb kitörése a nyári főszezon kellős közepén komoly fennakadásokat okoz Dél-Európa légiközlekedésben. A vulkáni hamu miatt a szicíliai Catania repülőterén járatokat töröltek, illetve korlátozták a forgalmat, így turisták tömegei kénytelenek bizonytalan időre meghosszabbítani az egyébként is költséges kint tartózkodást. Volt már ilyen – emlékeztet Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója felidézi az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörésének esetét, amely hatalmas káoszt okozott a teljes európai légtérben: a magas légkörbe jutó hamu miatt járatok ezreit törölték, és utasok százezrei rekedtek repülőtereken vagy külföldön.

Az Etna mostani működése ismét arra figyelmeztet, hogy egy távoli természeti esemény néhány óra alatt komoly utazási problémává és akár több százezer forintos pluszkiadássá válhat egy pár napos szabadságát töltő család számára – véli Németh Péter.

Nem jár az uniós kártérítés

A kommunikációs igazgató szerint ilyen helyzetben fontos ugyanakkor megkülönböztetni a légitársaság kötelezettségeit az utasbiztosítási szolgáltatástól. A vulkáni hamu és az abból következő légtérzár jellemzően rendkívüli körülménynek számít, s ha a járattörlés vagy jelentős késés bizonyíthatóan emiatt történik, az utasnak általában nem jár az EU-s szabályok szerinti átalány-kártérítés. Azonban a légitársaság ellátási kötelezettsége nem szűnik meg: járattörlésnél továbbra is lehetőséget kell biztosítani a jegyár-visszatérítésre vagy átfoglalásra, és a pórul járt utasok az adott helyzettől függően étkezésre, szállásra és egyéb segítségre is jogosultak lehetnek.

Az utasbiztosítás pedig azoknál a költségeknél válhat különösen fontossá, amelyek ezen túl jelentkeznek. Ilyen lehet egy hosszabb késés, lekésett csatlakozás, kényszerűen meghosszabbított külföldi tartózkodás, poggyászkésés vagy bizonyos esetekben az alternatív hazautazás költsége – magyarázza a szakértő. A pontos szolgáltatás azonban biztosítónként és biztosítási csomagonként jelentősen eltérhet, ezért nem elegendő azt nézni, hogy a szerződés általában „természeti katasztrófákra" is vonatkozik.

Az ilyen természeti események egyre világosabban mutatják, hogy az utasbiztosítás ma már korántsem csak arról szól, hogy betegség vagy baleset esetén legyen, aki kifizeti az orvosi ellátást. Egy akár milliós értékű családi utazás minőségét ugyanúgy veszélyeztetheti egy járattörlés, egy természeti esemény, egy lekésett csatlakozás, egy elveszett poggyász vagy akár az is, hogy az utas napokkal később tud csak hazajutni – magyarázza Németh. Hozzátette: egyre inkább kijelenthetjük: megfelelő utasbiztosítás nélkül maga az utazás sincs igazán biztonságban. Nemcsak az ember egészségét kell védeni, hanem az egész utazási folyamatot és annak pénzügyi biztonságát – szögezte le a CLB szakértője.

Az egész utazást biztosítjuk

Az Etna mostani kitörése éppen erre jó példa: az utas lehet teljesen egészséges, nem történik vele semmilyen baleset, mégis egyik pillanatról a másikra szállásra, új közlekedési megoldásra, átfoglalásra vagy többnapos kényszerű külföldi tartózkodásra lehet szüksége. A modern utasbiztosítás ezért egyre inkább az utazás egészének biztonsági hálója, nem pusztán egy külföldi egészségbiztosítás.

A CLB szakértője szerint öt szabályt érdemes most betartania annak, aki Szicíliába vagy a térségbe utazik:

1. Indulás előtt folyamatosan ellenőrizze a járat státuszát,
2. Járattörlés esetén először a légitársasággal egyeztessen az átfoglalásról és az ellátásról,
3. Minden szállás-, étkezési és közlekedési számlát őrizzen meg,
4. Mielőtt saját költségén drága alternatív utazást foglal, egyeztessen a biztosító assistance-szolgálatával,
5. Egy, már ismert vulkáni esemény után kötött biztosításnál különösen ellenőrizze a feltételeket, mert a már bekövetkezett vagy előre látható esemény következményeire a biztosítás nem feltétlenül nyújt fedezetet.

Németh Péter figyelmeztet: a katasztrófaturizmust a biztosítók nem támogatják, ezért most senki ne gondolja, hogy egy jó biztosítással a zsebében bátran megközelítheti a jelenleg nagy kockázatot jelentő Etnát és környékét.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor>>

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
2010 május 12.
Kategória:
Általános

Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!

Utas- gépjármű- és lakásbiztosítással a nyugodt vakációért
 
 
Budapest, 2008. június 17.
A tanítási időszak végeztével honfitársaink százezrei indulnak külföldi vakációra abban a reményben, hogy itthoni gondjaikat feledve, nyugodt körülmények között tudják majd kipihenni magukat. Sokan azonban ilyenkor is aggódnak: nem csupán az útközben összeszedett betegségektől, balesetektől való félelem hiúsíthatja meg az igazán gondtalan kikapcsolódást, hanem például az itthon hagyott értékek miatti szorongás is. A bajok néha nem elkerülhetőek, de megfelelő biztosítással nagy részük könnyen orvosolható. A CLB Biztosítási Alkusz alábbi áttekintése a nyugodt utazás zálogai közül mutatja be a legfontosabbakat, amelyek mostantól a biztositastipp.hu oldalon egy kattintással mind elérhetők.
 
Utasbiztosítás
Bár évente egyre kevesebben kockáztatnak, de a külföldre utazóknak még mindig jóval több mint a fele nem gondoskodik utasbiztosításról. Pedig az utasbiztosítás napi néhány száz forintos díja ellenében nem csupán a balesetek, betegségek kórházi és egyéb kapcsolódó költségeit térítik a biztosítók, hanem a poggyászt ért károkat is, és például egy esetleg rablás nyomán is kártérítéshez juthatunk.
 
Néhány fontos szempont az utasbiztosításhoz kapcsolódóan – ezúttal csak dióhéjban:
  • Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
  • Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
  • Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
  • Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
 

Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre

A közeli országokat még ma is elsősorban autóval közelítjük meg. A hazai autók közel kétharmada nem rendelkezik cascoval, ezek tulajdonosai értelemszerűen külföldön is nagyobb kockázatot vállalnak. Kevesen tudják azonban, hogy lehetőség van rövid – egy- kéthetes vagy egyhónapos – időszakokra is teljes körű casco-biztosítást kötni. A határozott idejű casco feltételei szinte mindenben megegyeznek az éves casco-éval, így kedvező megoldást jelentenek mindazoknak, akik nem kívánnak, vagy nem tudnak egész évre szóló biztosítási fedezetet az autójukra.
 
Lopás- és töréskáron kívül az autó meghibásodása is komoly problémát okozhat a külföldi nyaralás során. Ma már elérhető olyan autóasszisztencia-biztosítás, amely a jármű működésképtelensége esetén téríti a javítást, a szervízbe szállítást, az autó tárolását, a továbbutazás, valamint a bérautó költségeit is.
 
Lakásbiztosítás
A nyaralását töltő család üresen hagyott lakása – a drága biztonságtechnikai eszközök alkalmazása ellenére – nagyobb eséllyel eshet betörők áldozatává nyáron, mint az év más időszakában. Nem véletlen, hogy sokan ezt az időszakot használják ki arra, hogy új lakásbiztosítást kössenek, illetve a régi biztosításuk esetében aktualizálják a biztosítási körbe bevont ingóságaik értékét. Bár az internetes értékesítés során egyszerűbb standard csomagokat kínálni, az igazán testre szabott biztosítások megkötése érdekében már itt is számtalan opció és értékhatár között lehet választani.
 
Egyszerűen, gyorsan az Interneten
A fenti rövid felsorolásból is kitűnik, hogy annak, aki biztosra akar menni, érdemes többféle biztosítás megkötését is egyidejűleg átgondolnia. Az ehhez szükséges ügyintézésre azonban éppen az utazás előtti napokban jut a legkevesebb idő.
„Szerencsére ma már valamennyi felsorolt biztosításfajta gyorsan és kényelmesen megköthető az Interneten keresztül is.” – mondta Bravik Attila, az CLB ügyviteli igazgatója. „Ügyfeleink dolgát azzal is igyekszünk megkönnyíteni, hogy a biztositastipp.hu portálunkon valamennyi, a nyaraláshoz kötődő biztosítás (utas-, gépjármű-, lakás) egyetlen oldalon elérhető, áttekinthető és megköthető.”
 
 
 

 

Oldalak