2020.09.15

Magyarok millióinak úszhat pillanatok alatt a teljes vagyona: senki sem menti meg őket

Legalább egymillió magyar otthon nincs biztosítva, tehát védtelen a természeti csapásokkal, egyéb káreseményekkel szemben. A Pénzcentrum a legnagyobb hazai biztosítótársaságokat faggatta ki a lakásbiztosításokról: kiderült, hogy sokan nem is tudják, hogy milyen káresemények után fizethet nekik a biztosító: merthogy számos olyan dolog van a közismertebb káresemények (tűz, betörés, vihar stb.) mellett, amelyekre fedezetet nyújtanak a termékek. Azt is megtudtuk, hogy több társaságnál is működik már a digitális kárbejelentés, nem kell sehová sem mennünk, ha ügyet akarunk intézni.

Brutális károkat okoztak a nyári gigaviharok: a Pénzcentrum által megkérdezett biztosítótársaságok mindegyike ezeket nevezte az egyik leggyakoribb káreseményeknek. Ugyanakkor szinte az összes biztosító szerint legalább egymillió magyar lakáson nincs semmilyen biztosítás, de a pesszimistábbak szerint ez az arány elérheti a lakóingatlanok 30 százalékát is. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mennyi idő alatt futnak át a kárbejelentések a társaságoknál, illetve megkérdeztük tőlük, hogy mik azok a káresemények, amelyek után fizethet a lakásbiztosításunk, ám sokan nem tudnak róla - néhányról tényleg senki sem gondolná!

A biztosítói tapasztalatok továbbra is azt mutatják, hogy sokan azt hiszik, a lakásbiztosítás úgy működik, hogy az ember egyszer megköti és le van tudva: de ez korántsem így van, akár pórul is járhatunk, ha nem foglalkozunk időről időre a kérdéssel.

Ezekre fizetnek a leggyakrabban
A legjellemzőbb lakásbiztosítási káresetek kapcsán Berentés László, a Groupama Biztosító szolgáltatási igazgatója arról tájékoztatta a pénzcentrumot, hogy a társaságnál a viharkárok vezetik a listát, de gyakori még a vezetékes vízkár, a felhőszakadás (beázás), a csonttörés, a csontrepedés, az üvegtörés, vagy repedés. Elmondása szerint ezekre az idei évben több mint 5 milliárd forintot fizetett ki a Groupama.

Az Allianznál évek óta a vezető kár ok a csőtörés, ebből regisztrálják a legtöbbet az év során. Természetesen a nyári időszakban megszaporodnak a viharok, illetve az egyéb viharos időjárás okozta károk, pl. beázás, felhőszakadás, jégverés, villámcsapás indukciós hatása. A viharkárok között a villám okozta elsődleges és másodlagos károk, valamint a vihar által megrongált tetőfedések, beázások miatti kisebb helyreállítási munkákat igénylő kisebb károkat a jellemzőek. Ha az egész évet nézzük, akkor az üvegtörés is gyakori. A biztosító általi kifizetések több mint felét adják az előbb említett káresemények - tájékoztattak.

Az Uniqa tételes listát is küldött, amely szerint összesen 84 ezer kárt fizettek idén augusztus végéig 25 milliárd forint értékben. A legyakoribbak a gépjármű károk, augusztus végéig több mint 28 ezer gépjárműkárt rendeztek 10 milliárd forint értékben. De náluk is nagyon gyakoriak az időjárás okozta károk is amire közel 10 ezer esetben több milliárd forintot elérő károkat jelentettek az ügyfelek. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén a csőtörés károk állnak, amit az üvegtörés és a személyi sérüléses baleset, csonttörés követ. Utóbbiakra több mint 5000 esetet jelentettek az ügyfelek, a kár meghaladja a 6 milliárd forintot.

A K&H Biztosító a Pénzcentrum megkersésére azt írta, a leggyakrabban előforduló káreset tapasztalataik alapján a vezetéktörés, melyre a tavalyi évben összesen több, mint 300 millió forintot fizettek ki.

Szintén az időjárási viszontagságok okozta károkat nevezte a leggyakoribbnak az Aegon Biztosító, ezek közül a vihar mellett, a jégverés és az elöntéses károk tekintetében érkezik a legtöbb bejelentés. A meteorológiai káresemények mellett a vezeték- és szerelvény töréshez kapcsolódó káresemények darabszáma és összegszerűsége a meghatározó. Mindkét eseménytípus éves kárkifizetés összege milliárdos nagyságrendben mérhető. Ugyancsak a nem meteorológiai károk közül a csőtörés okozta káresetek száma és ezen károk nagyságrendje kiemelkedő.
Egy korábbi kutatásunk szerint az emberek a tűztől és a betöréstől félnek legjobban. Ezek a félelmek a kárstatisztikánkat tekintve vissza is igazolódnak: bár a darabszámot tekintve a károk viszonylag kisebb részét - mintegy 6 százalékát teszik ki -, de az okozott kár nagyságát tekintve már az összes kárkifizetés negyedét adják. A mai modern, megváltozott életkörülményeink is rendkívül sok veszélyforrást rejtenek, de ezekre a legtöbb új típusú lakásbiztosítás már kínál (kiegészítő) fedezetet: ilyen például a kerti növények károsodása, a kulcs ellopása, elvesztése, a bakkártya ellopása, elvesztése, a kerti garnitúra ellopása, vagy a besurranás.- ismertette az Aegon.

Sokszor fogalmunk nincs, mire kaphatunk kártérítést
Bár a hazai ingatlanok jelentős része biztosítva van, az ügyfelek sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy a termékük milyen károkra is fizet. Épp ezért kérdeztük meg, a társaságoktól, hogy szerintük mik azok a kevésbé ismert események, amelyek után kártérítést fizethet a biztosító.

Az Aegon szerint bár az alap biztosítási kockázatok (tűz, víz, földrengés, betörés, stb.) mindenki számára ismert káresemények, de az újgenerációs biztosításokban már olyan kockázatokra is köthető biztosítás, mint a napkollektor, vagy áramszünet esetén a fagyasztóban tárolt élelmiszerek megromlása, az üvegtárgyak - pl. az akvárium -, vagy az üvegasztalok törése.

Berentés László vonatkozó kérdésünkre elmondta, hogy a Groupama Biztosító korábban szintén arra kereste a választ, hogy mennyire ismerik a magyarok a saját lakásbiztosításukat. Tíz speciális biztosítási helyzetet tártak a megkérdezettek elé, akiknek el kellett dönteniük, hogy térítené-e a biztosító a felmerült költségeket a szerződés alap, vagy kiegészítő fedezete alapján. A reprezentatív kutatásból az derült ki, hogy az emberek 31 százaléka nem is tudott válaszolni a feltett kérdésekre, de a "legjobban teljesítő" káreseményről is csak a válaszadók 42 százaléka tudta, hogy bizony vonatkozhat rá a lakásbiztosítás. További érdekesség, hogy az átlagnál éppen csak pár százalékkal teljesítettek jobban azok, akik rendelkeznek lakásbiztosítással - ismertette a szolgáltatási igazgató a reprezentatív kutatást.

Alább látható, hogy az elképzelt esetekről a válaszadók hány százaléka tudta, hogy egy lakásbiztosítás alap vagy kiegészítő fedezete is nyújthat anyagi segítséget:

  • Egy villámcsapás miatt megsérült gázkazánt az EU-s követelmények miatt már csak korszerűbbre lehet kicserélni, ez többlet költséggel jár. - 42%
  • A kertben parkoló autónkra ráesik egy cserép a házunkról, és betörik a szélvédője. - 36%
  • Zárt és magas kerítésen bejutva idegen személy elviszi a kerti bútort. - 35%
  • Villámcsapás során nem csak a számítógép ment tönkre, hanem a családi fotók is eltűntek, melyet egy adatmentő cég helyre tud állítani. - 30%
  • Ónos eső miatt jéggé fagyott növényzet kidőlve összetöri a kerti sütőt. - 26%
  • A gyerek biciklivel komoly kárt okoz egy értékes autó karosszériájában - 24%
  • A család Balatonra utazik és az autó zárható tetőcsomagtartójáról ellopták a felszerelt kerékpárt - 18%
  • Az összetört akváriumba újra kell a halakat telepíteni, és az akvárium üvegét pótolni - 16%
  • Az iskolás gyerekünktől az iskolában idegen elkövető ellopta a hátizsákot és kabátot. - 14%
  • Kórházi ápolás során a kórházból ellopták a bevitt váltóruhánkat. - 13%

Az Allianz is azt javasolja, hogy mindenképp járjunk utána, mi is foglaltatik a szerződésünkben: az ügyfél és a biztosító érdekei is, hogy az ügyfél tisztában legyen a szerződési feltételek alapján nyújtott biztosítási fedezetekkel. A lakásbiztosítás feltételek határozzák meg biztosítási eseményeket, amelyekre a biztosító fedezetet vállal, és bekövetkezésük esetén térítést nyújt a keletkezett kárra a szerződési feltételekben meghatározottak szerint. - írták. Arról, hogy milyen esetekben nyújt térítést a biztosító, ügyfeleik tájékozódhatnak a szerződési feltételekből, a biztosításközvetítőtől, a biztosító telefonos ügyfélszolgálatán vagy a biztosító online felületén.

Az Uniqa pedig azt ismertette, hogy a háztartási assistance szolgaltatásukról is sokan megfeledkeznek. Baj esetén inkább hagyományos úton jelentenek kárt, pedig az assistance vonal segítségével gyorsabb a folyamat.

A K&H Biztosító ilyen, alig ismert káreseménynek nevezte még azt is, hogy baleset miatt három napon túli kórházi ellátás esetén napi térítést nyújtanak bizonyos termékek esetében.

Érdemes időről időre átnézni!
Rendszeresen, de évente legalább egyszer érdemes áttekinteni a lakásbiztosítási szerződést, összehasonlítani a szerződésben szereplő biztosítási összegeket a meglévő vagyontárgyaink értékével. Szintén ajánlott felülvizsgálni lakásbiztosításunkat azt követően, ha otthonunkban vagy az ingóságainkban nagyobb változás következik be. - írta az Allianz arra a kérdésünkre, hogy milyen gyakran érdemes átnézni, felülvizsgálni a lakásbiztosításunkat. Ugyanis a szerződéskötéskor a szerződő határozza meg a biztosítani kívánt vagyontárgyak értékét, és a szerződés évenkénti indexálása biztosítja a szerződés értékkövetését, amely következtében évek múltán is kár esetén a vagyontárgy értékének megfelelő kártérítést nyújthat a biztosító.

Azonban az évenkénti értéknövekedés nem biztos, hogy elegendő, ha értékeink nagyobb mértékben változnak egy nagyobb felújítás, hozzáépítés miatt, vagy az addiginál értékesebb bútorok vagy korszerűbb műszaki eszközök vásárlásával. Amennyiben az ügyfél módosítani szeretné biztosítási szerződését azt neki kell kezdeményeznie és jelezni igényét a biztosításközvetítőjénél, vagy az Allianz Hungária online vagy a telefonos ügyfélszolgálatán - tették hozzá.

Az Aegonnál is azt szokták javasolni, hogy érdemes évenként átnézni a biztosítási kötvényt, és konzultálni biztosítási tanácsadóval. Ha erre nem kerül sor, akkor legalább nagy értékű ingóságok (TV, hifi berendezés, festmény, stb.) vásárlásakor, vagy az ingatlan felújítása-bővítése esetén érdemes megnézni, hogy a megnövekedett értékekre fedezetet nyújt-e a lakásbiztosítás.

A többi társaság is hasonló véleményen volt, semmiképpen sem szabad elhanyagolni a kérdést, mert igencsak tud fájni, ha a baj bekövetkezte után derül ki, hogy hiába van biztosításunk, de az bizonyos károkra nem nyújt fedezetet.

Nem kell sokat várni
A kárbejelentések átlagos átfutási ideje kapcsán az Aegon kifejtette, hogy évek óta jelentős technológiai befektetéseket tettek annak érdekében, hogy a kárrendezési átfutási időket a minimálisra csökkentsék. Azt tapasztalják, hogy az ügyfeleik is egyre nagyobb számban élnek ezekkel a digitális lehetőségekkel, amelyek leegyszerűsítik a kárbejelentés és kárrendezés folyamatát: a járványhelyzet elején bevezettük a videós kárszemle lehetőségét az ingatlanban vagy az ingóságban keletkezett károk esetében. Ilyenkor 1-3 nap az átfutási idő. A helyszíni szemlével rendezett károk esetében 5-6 nap között van az átlagos átfutás, de a szemlét akár videóhívásban is el tudjuk végezni, ha az ügyfél rendelkezik internetkapcsolattal.

A Groupama Biztosító szolgáltatási igazgatója szerint náluk az átfutási időket nagyban befolyásolja a szemle és a kárrendezés módja. Ez akkor a leggyorsabb, ha távszemle keretében, telefonon vagy videós alkalmazás segítségével bonyolódik a szemle, és az ügyfél elfogadja az általunk kalkulált összeget. Ilyenkor általában a bejelentést követően 2 napon belül megtörténik a kár lezárása - számolt be Berentés László.

Az Allianz Hungáriánál a lakossági vagyonbiztosításoknál népszerű az internetes kárbejelentő, amellyel az ügyfelek közel 70 százaléka él ma már, viharkárok esetében még magasabb az arány. A következő hónapokban vezetik be a mégegyszerűbb kárbejelentési weboldalt, ahol először a gépjárműbiztosításoknál, majd a lakásbiztosításoknál is jelentősen kevesebb adat megadásával lehet majd bejelenteni a károkat. A digitális kárbejelentés tavaly indult el az Allianznál, egy alkalmazáson keresztül az ügyfél saját telefonján videózza és fényképezi le a károsult vagyontárgyakat a vele online kapcsolatban lévő szakértő valós idejű útmutatása alapján. A járvány tavaszi hónapjaiban 70 százalékra is emelkedett ennek az aránya a lakossági vagyonbiztosítási kárszemlék között, és a járványhelyzet enyhülésével is csak 55-60 százalék közé esett vissza.

Az Uniqa is rendelkezik digitális platdormmal, a lakásbiztosítási károknál online kárbejelentés esetén a biztosító garantálja, hogy 3 napon belül rendezi a károkat, különben egy önként vállalt 15000 forintos kötbért fizet a károsultaknak. A károk jelentős részét adminisztratív, vagy telefonos, videótelefonos kárfelméréssel végzi a biztosító. Ezek legfeljebb néhány napot vesznek igénybe, de a legjellemzőbb, hogy 24-48 órán belül lezárásra kerülnek.

A K&H arról számolt be, hogy náluk átlagosan 8 munkanap a lakásbiztosítási kárbejelentések átfutási ideje.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: A CLB oldalán percek alatt megtekintheti az elérhető lakásbiztosítási ajánlatokat és ugyanilyen könnyen meg is kötheti a kiválasztottat: Lakásbiztosítás ajánlatok >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Drágulnak az online utasbiztosítások, de így sem érdemes ezen spórolni
2023 június 19.
Kategória:
Utasbiztosítás

Drágulnak az online utasbiztosítások, de így sem érdemes ezen spórolni

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége jelezte, hogy 7 százalékkal emelkedik a szerződések díja. A külföldre készülő magyarok harmada nem köt biztosítást, annak ellenére, hogy az széles körben segítséget nyújtana a problémákra a nyaralás során. Érdemes átolvasni a feltételeket, illetve tájékozódni arról, hogy mire is terjed ki a biztosítás.

A május végéig megkötött online utasbiztosítások díja 7 százalékkal drágult a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva – közölte az MTI-vel pénteken a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), egyben felhívta a figyelmet: az átlagosan napi 665 forintos díjon nem érdemes spórolni, mert a biztosítások nagyban mérséklik az utazások kockázatait.

A külföldre készülők harmada ennek ellenére továbbra sem gondoskodik biztosításról,
noha a megfelelő ajánlatot gyorsan ki lehet választani a biztosítási alkuszok összehasonlító oldalain. Ilyen védelem annak is jól jöhet, aki egyébként rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával vagy bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítással, ugyanis ezek mellett is szükség lehet kiegészítő biztosításra – jelezték.

Külföldön is szinte mindig elektronikusan fizetnének a magyarok

A külföldön nyaraló magyarok több mint négyötöde az elektronikus fizetési csatornákat használná az utazása során is, ebben az élen állunk a régióban. Egyre többen veszik igénybe a mobiltárcát is.

Kiemelték, hogy

a biztosítók egy részének előírása szerint még Magyarország területéről kell megkötni az utasbiztosításokat.

Utazás előtt is fennálló betegség általában nem biztosítható, a várandóssággal kapcsolatos problémákat sem fedezi minden utasbiztosítás, számos sporttevékenységre kiegészítő biztosítást kell kötni, az értékesebb személyes tárgyakra pedig igen eltérő poggyászbiztosítási feltételek vonatkoznak. Hozzátették, hogy nem lehet utasbiztosítást kötni olyan országba, amelyet háború vagy fegyveres zavargások miatt veszélyesnek, utazásra nem javasolt államnak minősít a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Emiatt például egy kárpátaljai látogatásra sem lehet biztosítást kötni – olvasható a közleményben.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Változások jönnek a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának szabályozásában
2023 június 15.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Változások jönnek a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának szabályozásában

Az Európai Uniós jogalkotást tekintve 1972-től léteznek egységes szabályok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozóan. Az ekkor elfogadott 72/166/EGK irányelv egyik nagy újdonsága volt, hogy a gépjárművek üzemben tartásához biztosítási kötelezettséget írt elő. Az idők folyamán aztán másik négy irányelvet is megfogalmaztak a témával összefüggésben, míg végül 2009-ben az öt irányelvet egységes keretbe foglalták és megalkották az úgynevezett konszolidált gépjármű-biztosítási irányelvet. 2021-ben azonban sor került a konszolidált gépjármű-biztosítási irányelv felülvizsgálatára. A tagállamoknak a módosítások nemzeti jogszabályokban való elfogadásáról főszabály szerint 2023. december 23-ig – egyes rendelkezések tekintetében 2023. június 23-ig – kell gondoskodniuk.

A módosítások által érintett területek

A konszolidált gépjármű-biztosítási irányelv felülvizsgálata során a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás közös szabályozásának négy kritikus területét azonosították. Ez a négy terület pedig az alábbi:

  • a biztosító fizetésképtelensége esetén a balesetek károsultjainak nyújtott kártérítés
  • a biztosítási fedezet kötelező legkisebb összegei
  • a járművek biztosításának tagállamok általi ellenőrzése
  • egységes tartalmú kártörténeti igazolások.

A biztosítók fizetésképtelensége, a károsultak védelme

A négy témakör közül a legnagyobb érdeklődésre talán az első tarthat számot. Az irányelv módosításának célja, hogy a károsultak lakóhelyük szerinti tagállamban igényelhessék az őket ért károk megtérítését akkor, hogyha a károkozó fél más állambeli biztosítója csődeljárás vagy felszámolási eljárás hatálya alatt áll. E körben tehát a tagállamoknak kötelességük létrehozni vagy felhatalmazni egy olyan szervezetet, amelynek feladata lesz a külföldi biztosító elleni csődeljárás vagy felszámolási eljárás esetében kártérítést nyújtani a tagállamban lakóhellyel rendelkező károsultak számára. Ezen szervezet tehát a fent említett eljárásokkal érintett külföldi biztosító helyett nyújtja a kártérítést a belföldi lakóhellyel rendelkező károsult számára. E tekintetben a baleset bekövetkezésének helye irreleváns, a kártérítés igénylésének lehetőségét attól függetlenül kell biztosítani, hogy a baleset a lakóhely szerinti vagy attól eltérő tagállamban történt.

Fontos szabály továbbá, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az erre a feladatra kijelölt vagy létrehozott szervezetnek a kárigény benyújtásától számított három hónapon belül indokolással ellátott kártérítési ajánlatot vagy indokolással ellátott választ kell adnia a károsultnak. E szabály mindenképpen a károsultak védelmét, a károsultak kártérítési igényének gyorsabb elbírálását hívatott szolgálni.

Bár első ránézésre a fenti szabályok kivételes eseteket szabályzó rendelkezéseknek tűnhetnek, mindazonáltal napjainkban egyáltalán nem tekinthetők ritkának azok a balesetek, amelyek esetén segítséget tud nyújtani az egységes európai szabályozás. Egyáltalán nem életidegen például az az eset, amikor magyar rendszámú gépjárművünkkel egy németországi autópályán balesetet szenvedünk, a károkozó fél pedig egy olyan osztrák biztosítótársasággal áll szerződéses kapcsolatban, amely épen csődeljárás alatt áll. Ilyen esetekben a jövőben a hosszadalmas nemzetközi eljárás helyett közvetlenül Magyarországon, egy jogszabályok által kijelölt magyar szervezettel tudjuk rendezni kártérítési igényünket.

A biztosítási fedezet kötelező legkisebb összegei

Az irányelv módosításának célja továbbá, hogy balesetek sérültjei Európa-szerte méltányos kárkifizetésre váljanak jogosulttá. Éppen ezért a jelenlegi módosítás megemeli a biztosítási fedezet kötelező legkisebb összegeit. A módosítás értelmében a jövőben a biztosítási fedezet minimum összege személyi sérülés esetén 1,30 millió euró károsultanként vagy 6,45 millió euró balesetenként (a károsultak számától függetlenül). Anyagi kár esetén biztosítási fedezet minimum összege 1,30 millió euró balesetenként. Ez azt jelenti tehát, hogy a tagállamoknak olyan szabályokat kell alkotniuk, amelyek biztosítják, hogy a károsultak számára meghatározott maximális kártérítési összegek legalább elérik a fenti 1,30 millió vagy 6,45 millió eurós összeghatárt. Ennek az előírásnak egyébként a hazai szabályozás 2022. augusztusa óta megfelel.

A járművek biztosításának tagállamok általi ellenőrzése

A gépjárművek biztosításának ellenőrzésére vonatkozó szabályok módosításának szükségessége leginkább a technológia fejlődésére vezethető vissza. Főszabály szerint tagállamoknak tartózkodniuk kell az olyan gépjárművek felelősségbiztosításának ellenőrzésétől, amelyek szokásos üzemben tartási helye egy másik tagállamban van vagy, ha az egy harmadik országban van, de a jármű egy másik tagállam területéről lépett be. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tagállamok egyáltalán nem végezhetnek ilyen ellenőrzéseket. Ennek azonban feltétele, hogy az ellenőrzés mentes legyen a hátrányos megkülönböztetéstől, és az szükséges és az elérendő céllal arányos legyen. A biztosítások megléte tehát egy közúti ellenőrzés keretében szúrópróba-szerűen ellenőrizhető, amennyiben az nem kifejezetten csak a biztosítás meglétére irányul, illetve érvényesül a megkülönböztetésmentesség, a szükségesség és az arányosság elve. A jelenlegi módosítás e gyakorlatot egészíti ki azzal, hogy lehetővé teszi a tagállamok számára a biztosítások új technológiai eszközökkel (pl. automatikus rendszám-felismerés), a gépjárművek megállítása nélküli ellenőrzését.

Az egységes tartalmú kártörténeti igazolás

A kártörténeti igazolás az a dokumentum, amely tartalmazza, hogy a biztosítási szerződéses jogviszony utolsó öt évében milyen, a biztosított gépjárművet érintő, harmadik személyek által támasztott kártérítési igény merült vagy, vagy éppen azt, hogy ilyen kártérítési igény nem merült fel. Az irányelv módosításának célja ezzel kapcsolatosan, hogy a jövőben a kártörténeti igazolások tartalma és formája egységessé váljon, megkönnyítve ezzel azok ellenőrzését és hitelesítését. A biztosítóknak a jövőben pedig a más tagállamban kiállított kártörténeti igazolásokat a belföldi igazolásokkal egyenértékűként kell kezelniük, a biztosítók nem tehetnek különbséget állampolgárság, vagy a biztosított korábbi lakóhelye szerinti tagállam alapján.

Összegzés

A konszolidált gépjármű-biztosítási irányelv módosítását előíró szabályoknak való megfelelés határideje hamarosan lejár, az Európai Unió összes tagállamának feladata nemzeti szabályait azokkal összhangba hozni. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokkal kapcsolatosan pedig különösen fontos, hogy azonos szabályok vonatkozzanak a különböző tagállamban élőkre, hiszen a határok „eltűnésével" igen gyakran előfordulhat az, hogy lakóhelyünktől eltérő államban szenvedünk közlekedési balesetet, vagy kötünk kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

dr. Bálint Boglárka

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Sokat bukhat, aki nem teszi: a szakértő szerint két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is
2023 június 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Sokat bukhat, aki nem teszi: a szakértő szerint két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is

„És még közel sem ért véget a csapadékos időjárás” – mondta Németh Péter biztosítás szakértő a Reggeliben. Bár a vízkárok ellen minden biztosított védve van, fontos, hogy az elmúlt években nagyon sokat drágultak az ingatlanok, ez pedig a biztosításokat is érinti – tette hozzá a szakértő. Mivel megdrágultak az ingatlanok és az építési költségek is, a szakértő szerint lehetséges, hogy egy vízkár után nem annyit fizet a biztosító, mint szeretnénk. Fontos ugyanis, a megkötött biztosítások a megkötéskor érvényes négyzetméterárakat fedezik, így egy újjáépítés kifizetése lehet, hogy költségesebb, mint pár éve. A szakértő szerint éppen ezért két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is.

forrás: rtl.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók lakásbiztosítás csomagjait a CLB kalkulátorában és kösse meg a kiválasztottat online, néhány perc alatt:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Kulcs a biztonsághoz
2023 június 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kulcs a biztonsághoz

Kihívásokkal és váratlan eseményekkel számtalanszor találkozhatunk életünk bármely területén. Természetesen mindig próbáljuk a lehető legjobbat kihozni ezekből a helyzetekből, de a legideálisabb, ha előre fel tudunk készülni. Különösen igaz ez értékeink, azon belül is az otthonunk védelme esetén, hiszen életünk egy sarokkövéről van szó, amelyet nem lehet kellőképpen biztonságban tudni.

A legtöbbünk számára az otthon nem csak egy hely, ahol lehajtjuk a fejünket nap, mint nap, hanem egy érzelmi bástya, mentális egészségünk egy fontos színtere, a pihenés, a nyugalom, a boldogság helyszíne. Ebből adódóan kulcsfontosságú, hogy ez a hely védelem alatt álljon, amelyet egy megfelelően, alapos utánajárással kiválasztott otthonbiztosítás jelentősen elősegíthet.

A számunkra leginkább testhezálló biztosítás megtalálása érdekében elengedhetetlen, hogy részletesen tájékozódjunk a piacon elérhető lehetőségekről, hiszen az igényeinkhez mérten megfelelő választás akár több millió forint értékű különbséget is jelenthet egyes káresetekben. A személyre szabott csomagokban az ingatlan és ingóságok védelmére egyaránt lehetőség van, így ezeknek a részleteknek a feltérképezésére is szenteljünk kellő figyelmet.

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás

A számunkra leginkább megfelelő biztosítás kiválasztása tehát alapos munkát igényel, amelynek megkönnyítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank 2019-ben létrehozta a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást (MFO), amelyet immár több, mint 26 ezer ügyfél vett igénybe.

Az MFO elsődleges célja, hogy az ügyfelek a pénzükért magas színvonalú szolgáltatást kapjanak. Ezt a díj és szolgáltatás egyensúlyával, a biztosítási összeg meghatározása során az értékelvűséggel, a konstrukció érthetőségével (szerződéskötéstől a kárrendezésig), a kárrendezés élethelyzethez igazodó és gyors folyamatával, és a családbarát, zöld és digitális szempontok fókuszba helyezésével biztosítják a termékek.

A jegybank a leginkább testhezálló MFO-csomag kiválasztását egy online elérhető összehasonlító oldallal is támogatja, amely pártatlanul jeleníti meg a programban jelenleg résztvevő 11 biztosítótársaság ajánlatait.

A jegybank az MFO-nál a káresemények pontos meghatározását, a mentesüléseket és kizárásokat illetően is egységes feltételrendszerű, széleskörű biztosítási védelmet határozott meg. Ennek keretében – a piacon megszokotthoz képest – az MFO egy bővített alapcsomagot tartalmaz, amely kiterjed valamennyi, a háztartást egzisztenciálisan fenyegető kockázatra, miközben más piaci termékekhez képest minimális kizárásokat enged.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a lakásbiztosítási ajánlatokat, többiek között MFO termékeket is:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Milliárdos károkkal rúgta be az ajtót a viharszezon
2023 június 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Milliárdos károkkal rúgta be az ajtót a viharszezon

A biztosítók mintegy egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.

A szervezet szerint idén viszonylag csendes volt a május, míg tavaly éppen ez a hónap volt erős lakásbiztosítási szempontból, akkor 2,4 milliárd forintnyi kárkifizetés történt, és mintegy 18 ezer kárbejelentés érkezett.

Az idén a májusi esőt kevésbé kísérték a tavalyihoz hasonló erősségű szélviharok, de egy-egy kisebb területen így is súlyos károk keletkeztek. Különösen Budapest, valamint Pest, Békés, Komárom, Heves, Baranya, Veszprém, Somogy és Nógrád vármegye, ezeken belül is Gyula, Kétegyháza, Bogyiszló, Szombathely, Nyíregyháza és Győr szenvedett el károkat az időjárás következtében. Jellemzően beázások és a felhőszakadások egyéb következményei miatt keresték a biztosítókat a károsultak.

Az időjárás egyre szélsőségesebbé válását jelzi, hogy már nem csak a május–augusztusi időszakban lehet pusztító viharokra számítani.

Idén például csak a február 4-i szélvihar miatt több mint 13 ezren fordultak a biztosítókhoz, amelyek 1,8 milliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kifizetésekre – hívta fel a figyelmet a Mabisz. Hozzátette, hogy ezekben az adatokban az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben, valamint a mezőgazdaságban keletkezett károk nincsenek benne.

A közlemény szerint az összegzésben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, ugyanakkor a hazai lakóingatlanok több mint egynegyedére, egymilliónál is több lakásra és családi házra nem kötöttek biztosítást.

A biztosítók szövetsége jelezte, hogy tizenhárom Mabisz-tag társaság kínálja több tucat lakástermékét, és a hagyományos piaci termékek mellett már tizenkét társaság jelent meg a piacon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által jóváhagyott minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással is.

A Mabisz kiemelte, hogy viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni, így különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése, ezért a szerződéseket érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni.

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás
2023 június 01.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Nyílik az olló a vidéki és a fővárosi autósok között, előbbiek átlagos állománydíja mintegy 46 700 forint, több mint 28 ezer forinttal elmarad a budapesti 74 700 forinttól.

Éves szinten 9 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 13, a nem budapesti szerződéseknél pedig 8 százalékkal.

Ezt lényegesen meghaladó mértékben, 12 százalékkal emelkedtek a kárráfordítások egy év alatt, amilyen dinamika az utóbbi években nem volt tapasztalható. A jelenség hátterében az infláció és a külföldi alkatrészek beszerzésénél a devizaárfolyam-változás játszhatott szerepet. A növekedés azonban összességében még elmarad az infláció mértékétől, ám annak hatása még jelentkezni fog, így további díjemelkedésekre van kilátás – jelezte közleményében az MNB.

A növekvő díjak és az ennél jóval élénkebb ütemben bővülő kárkifizetések eredményeként az MNB személyautókra számított korrigált kgfb-indexe – amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be – 127 százalékon állt az első negyedévben. A korrigált index 2021 első negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll. Ez az index szolgál arra, hogy az árváltozások indokoltságát mérje.

Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél jelentős mértékben – a flottáknál kétszámjegyű módon – emelkedtek a díjak. Az egyedi szerződéses taxiknál viszont 1 százalékos, míg a flottáknál 17 százalékos csökkenés látható, miközben az ilyen járművek darabszáma nő. A nagyobb buszoknál (42 fő feletti férőhelyes) egyedi (24 százalék) és flottás szinten is (20 százalék) díjemelkedés látható, ami a korábbi stagnálás után még mindig nem jelentős.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló központi kgfb tételes adatbázis segítségével.

Az MNB hangsúlyozta: a kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet.

CLB TIPP: A CLB kötelező biztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Új veszélyekre figyelmeztet a CLB
2023 május 27.
Kategória:
Utasbiztosítás

Fondorlatos módszerrel fosztják ki az autót bérlő turistákat

villámcsapás

Különösen fondorlatos módon fosztják ki külföldön az autót bérlő turistákat. A CLB biztosítási alkusz azt javasolja, ha a helyszínen nincs lehetőség rendőrségi feljelentést tenni, akkor itthon pótolni kell, a biztosítók ugyanis csak így fizetnek kártérítést.

Különösen ébernek kell lennie annak, aki repülővel utazik egy külföldi országba, ahol az ott tartózkodása idejére gyanútlanul autót bérel. Futótűzként terjed ugyanis egy új bűnözési módszer: kifosztásra szakosodott tolvajok árgus szemekkel figyelik a repülőterek közelében az autókat bérlőket, majdani áldozataikat – figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.

Közvetlen veszély azonban még nem is a megérkezéskor fenyegeti a turistákat, hanem az útjuk végén, amikor hazaindulás előtt leadják a bérautót. Ekkor ugyanis a leadási ügyintézés idejére, akár csak néhány percre is sokan őrizetlenül hagyják a járművet úgy, hogy a poggyász még a kocsiban van. Ekkor csapnak le a tolvajok: villámgyorsan feltörik az irodában ügyintéző delikvens kölcsönautóját és viszik az értékeket. Az autót bérlő turisták kifosztására szakosodott bűnözők jól tudják ugyanis, hogy az áldozat repülőgépjárata hamarosan indul – hiszen azért adja le a járművet – és nincs idő rendőrségi bejelentést tenni, vállalni az ezzel járó hosszas huzavonát – ismerteti több, mostanában megtörtént eset részleteit és tanulságát Németh Péter.

A cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint a szerencsétlenül járt turisták szorult helyzetbe kerülnek: el kell dönteniük, hogy a járatukat vagy a rendőrségi feljelentést engedik el. Tapasztalatok szerint legtöbben inkább hazajönnek és első útjuk a biztosítójukhoz vezet, hogy megtudják, ilyen esetre is érvényes-e az utasbiztosításuk, kaphatnak-e kártérítést. Rendőrségi jegyzőkönyv nélkül, mindössze „bemondásra” azonban nincs kártérítés – szögezi le Németh.

Felhívja azonban a figyelmet, hogy a hatósági eljárást itthon, a magyar rendőrségnél is lehet kezdeményezni. Ezt sokan nem tudják. Mint ahogy azt sem, hogy az eljáráshoz feltétlenül tudni kell az autókölcsönző elérhetőségét, be kell mutatni a feltörésről készült helyszíni, céges feljegyzést is, s a károsultnak már onnan a helyszínről, a lehető legrövidebb időn belül fel kell hívnia a biztosítóját, hogy jelezze a problémát, s nem árt a feltörés látható jeleit lefotózni. A kártérítéshez mindezek mellett természetesen utasbiztosítás is kell – jegyzi meg Németh.

CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Fa dőlt a kocsira? Biztos, hogy fizetni fog a biztosítója?
2023 május 25.
Kategória:
Casco biztosítás

Fa dőlt a kocsira? Biztos, hogy fizetni fog a biztosítója?

Az gépjármű biztosítások általában többféle káreseményt fedeznek, de a körülményeket is vizsgálni szokták, ha történik valami.

Nem minden esetben fizet a biztosító, ha faág, vagy fa dől a parkoló gépjárműre. A cikkünk apropója az, hogy múlt héten Miskolcon, a Király utcában egy közterületen álló fa dőlt egy parkoló autóra, amelyben jelentős károk keletkeztek. A látszólag egészséges fa tőből kicsavarodva zuhant az alatta parkoló autóra, minden előzmény nélkül. Az autóbiztosítások általában fedeznek olyan károkat, amelyeket a járműre eső tárgyak okoznak, beleértve a fa által okozott károkat is. Azonban ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy egy bizonyos esetben milyen fedezetet nyújt a biztosítás, fontos figyelembe venni a konkrét biztosítási szerződést, a biztosítási feltételeket, valamint az esemény körülményeit.

Ellenőrizzük, hogy milyen a biztosításunk

A legtöbb autóbiztosítás tartalmazza a káreseményekre vonatkozó vagy teljes körű fedezetet, amely az autóra hulló tárgyak okozta károkat is magában foglalja. Ha például egy fa dől az autóra – ahogy az Miskolc belvárosában történt – és kárt okoz, akkor általában a biztosító fizet a kár megtérítésére. Fontos tudni azonban, hogy a biztosítók vizsgálják az esetet, és meghatározzák, hogy a fa dőlése elkerülhető vagy elkerülhetetlen volt-e.

Fontos, hogy bizonyítani tudjuk

Talán már senkinek sem jelent kihívást egy ilyen eset dokumentálása, hiszen mindenki rendelkezik okostelefonnal. Portálunk megkérdezett egy ügyvédet azzal kapcsolatban, hogy a kárigény jogossága mennyire egyértelmű akkor, ha az adott káresemény közterületen történik. Ilyen esetekben két tényezőt vizsgálnak: egyrészt azt, hogy a fa kezeléséért felelős személy vagy szervezet (közterület esetében legtöbbször az önkormányzat) a fát illetően a megfelelő és szükséges gondossággal járt-e el. Másrészt pedig vizsgálják a fakidőlést vagy ágtörést okozó vihar során fellépő szél erősségének a mértékét.

„Gyakran találkozom olyan esetekkel, amikor a károsult nem tudja biztosan, hogy az adott fa kihez tartozik, hiszen gyakran fordul elő olyan eset, hogy egy közterületnek látszó helyszín magántulajdonban van” – részletezte a boon.hu-nak egy polgári perekre szakosodott ügyvéd. Arra is rámutatott: minden esetben célszerű rendőrségi helyszínelést kérni egy későbbi bizonyítási eljárás miatt, hiszen azokkal a dokumentumokkal tudja az autótulajdonos a kárigényét érvényesíteni, ha a felelősség megállapítása miatt polgári perre kerül a sor.

Ha a kidőlt fa bizonyíthatóan beteg, korhadt volt, és a tulajdonosa nem ápolta megfelelően, akkor fennáll a kártérítési kötelezettség – hangsúlyozta.

A kötelező biztosítás nem fedezi

Sokan vannak abban a tévhitben, hogy a kötelező biztosítás elegendő lehet egy ilyen kárigény esetében. Fontos leszögezni, hogy a kötelező biztosítás a gépjármű szabályszerű üzemeltetése során másoknak okozott károkat téríti. Hogy pontosan mik ezek a károk, azok a törvényben nincsenek külön-külön megnevezve, de ezek a kárfajták mégis külön válaszhatóak dologi károkra, és személyi sérüléses káreseményekre. Ez az elválasztás azért fontos, mert biztosítási eseményenként pusztán dologi károk esetén is más és más összeghatárig számíthat a károkozó a biztosító jótállására, amennyiben a kárigény megalapozott.

A szakértők ezért azt javasolják, hogy érdemes olyan biztosítást kötni, amely a fakidőlések okozta károkat is fedezi.

forrás: boon.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező és casco biztosítás ajánlatait:
Gépjármű biztosítás kalkulátor >>

Vezérigazgatót vált az Uniqa Biztosító
2023 május 25.
Kategória:
Általános

Vezérigazgatót vált az Uniqa Biztosító

Családi okokból Kanadába költözik Dinsdale Julianna, aki két és fél éven át töltötte be az Uniqa Biztosító vezérigazgatói pozícióját. Július 1-től átmenetileg Kurtisz Krisztián, a biztosító korábbi vezérigazgatója, a felügyelőbizottság jelenlegi elnöke veszi át a vállalat vezetését.

A társaság közleménye szerint az Uniqa Biztosító Zrt. felügyelőbizottsága jelenleg is keresi a vezérigazgató utódját. Az átmeneti időszakban, az MNB engedélyek megszerzését követően a vállalat irányítását Kurtisz Krisztián veszi át, aki a társaság korábbi vezérigazgatója, az Uniqa nemzetközi vezetőtestületének tagja, és a Cherrisk ügyvezető igazgatója.

A következő hónapok egyik kiemelt stratégiai feladata – a sikeres nem-életbiztosítási stratégia megtartása mellett – az életbiztosítási termékeink továbbfejlesztése a megváltozott ügyféligényekkel, illetve az EIOPA és a Magyar Nemzeti Bank iránymutatásaival összhangban – közölte Kurtisz Krisztián, megköszönve Dinsdale Juliannának nemcsak a biztosítónál elvégzett munkáját, hanem a MABISZ-ban betöltött pozícióján keresztül elért eredményeit is.

forrás: portfolio.hu

Havas Gábor váltja Almássy Gabriellát az UNION Biztosító élén
2023 május 25.
Kategória:
Általános

Havas Gábor váltja Almássy Gabriellát az UNION Biztosító élén

Az UNION Biztosító felügyelő bizottsága mai döntése értelmében Havas Gábor (43) váltja Almássy Gabriellát az UNION élén. A pozícióhoz szükséges hatósági engedélyezés folyamatban van.

Havas Gábor tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Wirtschaftsuniversität Wien-en folytatta, aktuárius szakirányon diplomázott. Szakmai pályafutását az ING-nél és a Signal Biztosítónál kezdte, 2007-ben váltott az Aegon közép-kelet-európai szervezetébe, ahol akvizíciós és zöldmezős projektekért volt felelős, régiós stratégiai értékesítési kezdeményezéseket felügyelt. Nevéhez fűződik továbbá az Aegon Magyarország Prémium üzletágának felépítése.

A menedzser jelenleg az AEGON Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese, ill. ezzel párhuzamosan 2023. januárjától az UNION pénzügyekért felelős igazgatósági tagja. Elnök-vezérigazgatói kinevezésével Havas Gábor az AEGON Magyarországnál betöltött igazgatósági tagságáról lemond, az AEGON új CFO-jának keresése folyamatban van.

Az UNION Felügyelő Bizottsága gratulál Havas Gábornak. Biztosak vagyunk benne, hogy kiterjedt piacismerete, átfogó szaktudása és lendülete hozzájárul ahhoz, hogy az UNION továbbra is erős, meghatározó szereplője legyen a magyar biztosítási piacnak. - – mondta Lehel Gábor, a Vienna Insurance Group igazgatóságának tagja, az UNION Felügyelő bizottságának elnök-helyettese.

forrás: biztositomagazin.hu

Oldalak