2018.11.02

Nagy esemény jön pénteken, több mint 1 millió magyar autóst érint

November 2-áig, vagyis péntekig teszik közzé a biztosítók új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. 1,26 millió olyan gépjármű rója még a hazai utakat, amelynek január 1-jén van a fordulónapja, ezek üzembentartói számára lesznek érdekesek az új tarifák. Az év végi kampány kapcsán megnéztük, hogy fest ma a magyar kgfb-piac. A károk növekedésével és a biztosítók közötti év végi verseny jelentőségének visszaesésével igencsak megugrottak a díjak, és a drágulásnak valószínűleg nincs vége.

Tavaly először nemcsak elérte, de meg is haladta a válság előtti csúcsot a magyar kgfb-piac bruttó díjbevétele, vagyis az az összeg, amennyit a magyar autósok fizettek biztosításukért. A szerződésekbe kódolt éves díj (állománydíj) azt mutatja, hogy idén valószínűleg még tovább emelkedik a díjbevétel, az első félév díjbevétele egyébként 13%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

A biztosítók díjbevétele részben a szerződésszám, részben az átlagdíj emelkedése miatt nő. Az elmúlt egy évben közel 5%-kal emelkedett a szerződésszám, vagyis a biztosítói díjbevételek emelkedése elsősorban a biztosítások díjának növekedéséből származik, ami messze meghaladja az inflációt. Ahogy az alábbi ábrán látható egyébként, a kgfb-szerződéssel rendelkező hazai gépjárművek darabszáma másfél évtized alatt kétharmadával, az elmúlt egy évtizedben harmadával emelkedett.

Évente átlagosan csaknem 30 ezer forintot költünk a kgfb-re, amiben az idén még fizetendő 30%-os baleseti adó nincsen benne. A jövő évi díjbefizetés során már nem kell baleseti adót fizetni, viszont a díjba kalkuláltan meg kell fizetniük az autósoknak ugyanazt a terhet (baleseti adóból biztosítói különadó lesz), így ettől az adóváltozásból autósok terhe nem változik, az átlagdíj-statisztikában viszont közel 30%-os emelkedés várható emiatt.

Mint a fenti ábra mutatja, a biztosítók egy szerződésre jutó kgfb-díjbevétele messze nem jár még ott, mint a válság előtt, csupán a baleseti adó miatt fizetünk ma többet a kötelező biztosításért, mint bármikor korábban. Az online alkuszok, a válság alatti alacsonyabb kárhányad és az év végi kgfb-kampány által generált biztosítói árverseny hatásai még mindig látszódnak az átlagdíjon, csak fokozatosan érik el válság előtti szintjüket. A díjak emelkedése a károk és a biztosítói működési költségek emelkedését követi, előbbi részben a több megtett kilométerrel (elmúlt a válság), részben a gépjármű-állomány öregedésével magyarázható.

Ugyanakkor ez nem elégséges magyarázat a díjemelkedésre. A drágulásban komoly szerepe lehet annak is, hogy az év végi kgfb-kampány hosszú évek óta már csak azokat érinti, akik 2010 előtt vásárolták meg (helyezték üzembe) mostani autójukat. A többiek számára a szerződéskötés évközbeni évfordulója vált irányadóvá, így a biztosítók közötti gyilkos verseny igencsak lecsengőben van. Az alacsonyabb intenzítású verseny a díjak emelkedése mellett azt is jelenti a biztosítóknak, hogy szektorszinten most már ismét nyereséges számukra a kgfb-tevékenység.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai alapján öt évvel ezelőtt még a személygépjárművek 69%-ára volt érvényes az év végi kgfb-kampány, mára ez 25%-ra csökkent. Esetükben a január 1-jei fordulónapot megelőzően 60 nappal, vagyis november 2-án érvényes díjak az irányadók.

A MABISZ adatai szerint tavaly a kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű-tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarország Szövetsége (FBAMSZ) arra számít, hogy idén 140-150 szerződésváltó lehet a piacon, a díjak pedig az elmúlt egy évhez hasonló, 10-15%-os mértékben növekedhetnek.

A legutóbbi kgfb-kampányban egészen extrém díjemelkedést is tapasztaltak egyes autósok, ami idén is előfordulhat, így mindenképpen érdemes lesz összehasonlítani a különböző biztosítóknál elérhető új díjakat a meglévő szerződés jövő éves díjával.

A tavalyi adatok alapján egyébként a kgfb-piac több mint 50%-át mindössze három biztosító, az Allianz, a K&H és a Wáberer uralja.

Forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Vesse össze egy oldalon különböző biztosítók aktuális kgfb díjait, hogy okosan köthessen biztosítást! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
  • Kötelező biztosítás
Kötelező biztosítás a családi házat építőknek? 200 ezer forintos teher
2016 november 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Vállalkozói biztosítás

Kötelező biztosítás a családi házat építőknek? 200 ezer forintos teher

Szeptember elején lépett hatályba az építési törvény módosítása, amely a kormány számára lehetővé teszi, hogy rendelettel kötelezze a tervezőket és a kivitelezőket a 300 négyzetméter alatti, egyszerű bejelentéssel érintett családi házak építése esetén felelősségbiztosítás megkötésére.

Bár már novemberben járunk, a rendeletnek egyelőre se híre se hamva. Milyen tartalmú rendelet várható és mikorra? Milyen áremelkedéssel és egyéb következményekkel járhat mindez a jövőbeli építkezőkre? – ezeket a kérdéseket járta körül a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Sok tízezer építkezni vágyó család számára volt jó hír az év elején, hogy ezentúl nem kell építési engedélyt kérni a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanokhoz. Az építési hatóságok kivonása a rendszerből azonban jelentősen megnövelte a műszaki tervezők és kivitelezők felelősségét egy-egy épület szakszerű megvalósításával kapcsolatban.

"Az építőipart érintő kötelező felelősségbiztosítás bevezetése az építtetők érdekét szolgálja, hiszen nem csupán az építkezés idején, hanem az azt követő években bekövetkező károkra is biztosítási fedezetet kínál" – magyarázza Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja. Ez fontos előny, hiszen az építési vállalkozások területén a mai napig jellemző a kivitelező cégek néhány év működés utáni felszámolása, fantomcégek működtetése, ami sok esetben lehetetlenné teszi a jogos garanciák, szavatosságok érvényesítését.
A törvénymódosítás nem kötelezettségként, csupán lehetőségként írja elő a kormánynak a rendelet megalkotását és kihirdetését. Ezért elképzelhető, hogy a bevezetésére csupán a jövő évben, vagy akár még később kerül sor. Már most érdemes viszont megvizsgálni, vajon az előírt biztosítások mekkora összeget jelentenek egy-egy új épületre vetítve.

Átlagosan legalább 200 ezer forintos költségnövekedés
A tervezett kötelező biztosítás zömmel azoknak a mikro- és kisvállalkozásoknak jelent majd pótlólagos terhet, amelyek idáig rendszerint írásbeli megállapodás, ennek megfelelően kapcsolódó biztosítások nélkül végezték a munkájukat. A vállalkozók jó eséllyel a megrendelőre igyekeznek majd hárítani a pótlólagos kiadásokat, melyek becsléséhez célszerű a piacon már meglévő biztosítások díjszintjét alapul venni.
A kiszivárgott adatok szerint 50 millió forint alatti beruházási költségkeretig a tervezés esetében káronként minimum 2 millió, míg az építés-szerelés esetében legalább 10 millió forintnyi limittel rendelkező felelősségbiztosítást kell megkötni.

Egy maximum 50 millió forintos családi ház építés-szerelési biztosításának éves díja 130-160 ezer forint között mozog. Ha a szerződést követő 3 év káreseményeire is kell majd fedezetet nyújtani, ez további modulok, és az ezekhez kapcsolódó pótdíjak beépítését jelentheti.
Egy 10 millió forintos tervezői árbevétellel rendelkező mérnök évi 130-190 ezer forintért köthet olyan felelősségbiztosítást, amely nem terjed ki a felelős műszaki vezetésre. Ez utóbbi szintén további díjat jelent, de ha lakásonként 300-400 ezer forint körüli tervezési díjjal számolunk, akkor az arra eső biztosítási költség nem fog 15-20 ezer forintnál magasabb plusz költséget jelenteni.

A megkérdezett biztosítók várhatóan a jelenleg elérhető biztosítási termékekkel – kiegészítő szolgáltatások alkalmazásával – ki tudják majd elégíteni a rendeletben megjelenő feltételeket, ám számolni kell azzal, hogy a biztosítást kötők köre jelentősen felhígul: a fedezetközösségbe az eddig is felelősen működő cégek mellé sok, kevésbé megbízható építési vállalkozás is bekerül. Ez jelentősen emeli majd a kockázatot, ami akár komolyabb díjemelést is jelenthet. Ezért egy családi ház esetében a kötelező felelősségbiztosítás bevezetését követően reálisan átlagosan legalább 200 ezer forintnyi költségnövekedéssel kell számolni.
Bár szivárogtak már ki információk a várható feltételekről, hivatalos paraméterek híján a biztosítók kínálatában egyelőre az eddig is ismert építés-szerelési és különféle szakmai felelősségbiztosításokkal találkozhatunk. Mivel a kiszivárgott adatok szerint a tervezett rendelet igen alacsony minimális limiteket állapít meg (a hazai gyakorlatban pedig a szerződők ezektől felfelé jellemzően nem térnek el), a biztosítók várhatóan nem fognak nagy üzletet látni ebben az új előírásban, és kevés új terméket fognak erre az igényre fejleszteni. Az alapvetően eltérő felelősségi körök, illetve az eltérő időszakokban zajló tevékenységek, miatt az építési felelősségbiztosítás kötelezővé tételét követően sem jelennek majd meg egységes csomagok: a tervezésre, illetve a kivitelezésre a jövőben is külön biztosítási termékek vonatkoznak majd.
A rendelet – ha megjelenik – várhatóan rögzíti majd, hogy az előírt felelősségbiztosítás nélkül a kivitelezés nem kezdhető meg, annak meglétét az építésügyi hatóság folyamatosan ellenőrizheti, hiányában pedig azonnal leállíthatja az építkezést. A súlyos szabálytanságnak minősülő hiányosság emellett komoly hatósági bírság kiszabását is eredményezheti.

Mit tegyünk, amíg nem kötelező a biztosítás?
Egy családi ház építése több évre, évtizedre szóló beruházás. Ezért a gondos építtetők széles körű tájékozódás, alapos mérlegelés alapján választják ki mind a tervező, mind a műszaki vezető, mind pedig a kivitelező személyét. E mérlegelés fontos elemének kell lennie már most is, hogy probléma esetén az adott szakember tevékenysége mögött milyen biztosítói fedezet áll. Sok százezres vagy milliós követelések, évekig tartó perek elkerülése múlhat a megfelelő döntésen – hívja fel a figyelmet a FBAMSZ szakértője.

Forrás: adozona.hu

A kényelem, az ár vagy a személyes kapcsolat a fontos? Így kötünk kgfb-t
2016 november 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

A kényelem, az ár vagy a személyes kapcsolat a fontos? Így kötünk kgfb-t

A biztosítótársaságok november 1-jén meghirdették új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) tarifáikat, mely még mindig 1 millió autóst érint. Ők a következő hetekben dönthetik el, hogy maradnak-e biztosítójuknál. Vajon milyen szempontokat vesznek figyelembe, amikor kiválasztják a számukra leginkább megfelelő ajánlatot, és hol, milyen módon tervezik megkötni szerződésüket?

A Groupama Biztosító az NRC Marketing és Piackutató Kft. közreműködésével végzett 1000 fős reprezentatív kutatásából az is kiderül, hogy az áron kívül mennyire befolyásolják más szempontok az autósok választását. Az egyértelmű, hogy ha kgfb-ről van szó, az ár a legmeghatározóbb: a biztosító kiválasztásánál 10-ből 6-an - különösen az ajánlatokat rendszeresen átnézők - a legkedvezőbb díjat keresik.
Ugyancsak fontos szempont sokak (29 százalék) számára, hogy a szerződéskötés legyen egyszerű, illetve, ugyanennyien tartják fontosnak, hogy az adott ajánlatot össze tudják vetni más ajánlatokkal.

A biztosítótársaság személyes elérhetősége minden negyedik, a minél több plusz szolgáltatás pedig minden ötödik kgfb tulajdonosnak fontos szempont.
A biztosító kiválasztásánál az ár mellett a szerződéskötés egyszerűsége és az online összehasonlíthatóság is fontos szempont, ebből adódóan nem meglepő, hogy az autósok közel kétharmada (63 százalék) választaná az online szerződéskötést. Az online szerződéskötést preferálók kétharmadát teszik ki azok, akik az árak összehasonlítására is alkalmas online alkuszok honlapján keresztül kötnék meg kötelezőjüket, egyharmaduk pedig a biztosítótársaságok honlapját választaná szerződéskötésre.

"A kutatás eredményei összhangban vannak tapasztalatainkkal is, azaz az ügyfelek többféle szerződéskötési mód elérését is igénylik. Amellett, hogy egyre többen választják a szerződéskötés kényelmes, online módját - akár a díjak összehasonlítását is lehetővé tevő online alkuszok, akár a biztosítótársaságok honlapján keresztül -, az autósok több mint harmada még mindig a személyes ügyintézést preferálja: a válaszadók 36 százaléka nyilatkozott ugyanis úgy, hogy szerződését személyesen, biztosítási üzletkötővel kötné meg" − mondta el Csonka István, a Groupama Biztosító vezérigazgató-helyettese.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kötelező évforduló esetébn használja kalkulátorunkat a különböző biztosítók ajánlatainka összehasonlítására! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
 

Téliesítsd az autódat: 9 egyszerű lépés a család biztonságáért
2016 november 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Téliesítsd az autódat: 9 egyszerű lépés a család biztonságáért

Szépen lassan közeledünk az ősz vége felé, ez pedig azt jelenti, hogy egyre hűvösebb lesz az idő. A hideg és fagyos időjárásra azonban már most érdemes felkészülni. Sokan elfelejtik, hogy ilyenkor nem csak a nyaralókat vagy a kerti csapokat kell téliesíteni, hanem az autónkat is.

Éjszakánként már nem ritka, hogy fagypont alá csökken a hőmérséklet. A hideg időjárásra azonban az autónkat is fel kell készítenünk. A Pénzcentrum mutatja, mi az a 8+1 autó karbantartási tipp, amit ilyenkor nem szabad elfelejtenünk. Legalábbis, ha szeretnénk biztonságosan közlekedni, amivel magunkat és egyben a pénztárcánkat is megkímélhetjük.

Figyeljünk a levelekre
Az ősszel lehulló levelek gyakran ellepik az autóinkat. Ezeket a leveleket azonban nem szabad az kocsikon hagyni, abban reménykedve, hogy a menetszél majd lefújja azokat. A levelek, a gallyak és egyéb szerves anyagok ugyanis károsíthatják az autónkat. Hiszen, ha összegyűlnek a levelek az autónkon, akkor megakadályozhatják, hogy lefolyjon róla a víz és alattuk könnyen rozsdásodni kezdhet a kocsi.

Ellenőrizzük az ablaktörlőlapátokat
Télen különösen fontos, hogy jól működjenek az ablaktörlőink, amelyeknek az élettartama általában egy év. Ha nem törölnek jól a lapátok még most érdemes kicserélni azokat, nehogy a nagy hóesésben maradjunk vizes szélvédővel.

Akkumulátor
Télen jobban oda kell figyelnünk az kocsi akkumulátorára, főleg, ha kint parkolunk vele az utcán éjszakánként. Sajnos a 4 évnél idősebb akksik szinte bármikor bedobhatják a törölközőt egy hideg téli reggelen. Ez ellen akár úgy is védekezhetünk, hogy szerzünk a boltban egy akku tesztelő műszert, amiért 5-10 ezer forint körül kell fizetnünk. De a legjobb az, ha mindig van nálunk egy bikakábel, amivel gyors segítséget tudunk kérni, ha szorult helyzetbe kerülünk. Esetleg, ha akksi vásárlásra adjuk a fejünket, akkor alaposan tanulmányozzuk, hogy pontosan milyen típust kell venni a saját autónkba.

Nézzünk a kocsi alá
A mai autóknak egyre összetettebb és sokszor nagyon alacsony alváza van. Ha ebből egy alkatrész véletlenül meglazul, esetleg lelóg, az nagy problémát okozhat télen, könnyen fennakadhatunk vele akár egy kisebb hóbuckán is. Szóval érdemes még most megnézni az autónk alját, hogy minden rendben van-e az ottani alkatrészekkel.

Téli ablakmosó
Amint kicsit lehűl a levegő, előkerülnek a benzinkutakon a téli ablakmosó folyadékok. Erre pedig ilyenkor nagy szükség van, ugyanis ha nem cseréljük ki az ablakmosónkat fagyállóra, akkor az egy hidegebb téli éjszakán nagy károkat tud okozni. Érdemes most még elhasználni a kocsiban lévő ablakmosót, és amikor már kevesebb van benne, akkor rátölteni a fagyálló verziót.

Guminyomás
Persze minden indulás előtt érdemes ránézni a kerekek állapotára, de a tél közeledtével különösen fontos, hogy rendben legyen a guminyomás. A hideg időjárás miatt ugyanis elve csökkeni fog kicsit a nyomás a gumikban. Jó tudni, hogy 10 fok körüli lehűlés nagyjából 0,1 bar nyomáscsökkenést eredményez. Ha pedig a kelleténél kisebb a nyomás a kerekben, akkor az fokozottan balesetveszélyes, például nehezebben kormányozhatóvá válik az autó. Az ideális keréknyomás autónként válozhat, de sokan vannak, akik ilyenkor télen kicsit magasabb guminyomást alkalmaznak, hogy ezzel kompenzálják kicsit a várható nyomáscsökkenést. De jobb, ha ilyenkor inkább folyamatosan figyeljünk a kerekekben lévő nyomást. Fontos, hogy a szelepek is legyenek rátekerve a gumikra és ne legyenek repedtek. Ha ugyanis befolyik a víz a szelep helyére és megfagy, hamar tönkremehetnek a kerekek.

Felszerelés
Bár egyébként is jó, ha van a kocsinkban egy kis "túlélő" csomag, de ha valaki elakad a hóban és emiatt sok időt kell az autóban töltenie, akkor különösen jól jöhet, ha az alábbiak már elve benne vannak az autóban:

  1. takaró, vagy néhány melegebb ruha,
  2. esetleg vízálló dzseki vagy cipő,
  3. víz,
  4. néhány szelet csoki,
  5. elemlámpa,
  6. egy külső akksi a telefonunkhoz, vagy egy autós töltő,
  7. esetleg egy összecsukható lapát.
  8. Fényszórók

Télen az is nagyon fontos, hogy az összes fényszórók jól működjön, ezért most ellenőrizzük le még mindegyiket és a tolatólámpáról se feledkezzünk meg. Az elszántabbak akár a fényszórót takaró műanyagot is letakaríthatják. Sőt, akár egy kis wax-al is bekenhetjük a műanyagot, mert a csúszós felületre nehezebben fagy rá víz és hó.

+1 Téli gumi
Talán a legtöbbeket már nem kell arra figyelmeztetni, hogy a hidegben csak téli gumival lesz biztonságos a közlekedés. Ugyanis amint az átlaghőmérséklet 7 fok alá csökken, a téli gumik már jobban teljesíthetnek, jobban tapadnak az úton. Persze azt jobb, ha tudjuk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen abroncsot választunk.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Autója folyamatos karbantartása mellett a biztosításról se feletkezzen meg! Gépjármű biztosítás kalkulátor >>
 

Minden harmadik magyar autós hibázik: mi a leggyakoribb probléma?
2016 november 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Minden harmadik magyar autós hibázik: mi a leggyakoribb probléma?

Egy friss felmérés szerint a magyar autósok körében a leggyakoribb hiba a gyorshajtás, a sofőrök 33 százaléka lépi túl a megengedett sebességet. Ráadásul minden ötödik sofőr rossz fordulatszámon hajtja a motort.

A K&H Biztosító felmérése szerint a leggyakoribb hiba a gyorshajtás volt, a sofőrök/esetek 33,7 százalékában fordult elő. A második legtöbbször előforduló hiba az, hogy a sofőrök rossz fordulatszámon hajtották a motort: ez az autósok 20 százalékánál volt probléma. A harmadik helyen hármas holtverseny volt: a hirtelen gyorsításból és fékezésből, valamint a kanyarodásból adódó hiba egyaránt 14 százalékos arányt ért el.

A biztosító a közlekedésbiztonság fokozását célzó telematikai projektje keretében az autósok vezetési magatartásáról gyűjtenek adatot. A program első két hónapjában összegyűjtött részeredmények szerint a sofőrök összesen 123 ezer kilométert, átlagban napi 81 kilométert tettek meg, míg egy-egy autós naponta valamivel több mint másfél órát vezetett. A 123 ezer megtett kilométer alatt közel 23 ezer, autónként átlagosan 334 vezetési hibát regisztráltak az autókba elhelyezett okos berendezések.

A programban szereplő autósokat biztosítási szempontból is értékelték egy 100-as skálán, amely szerint a lehető legmagasabb százalékot elérő autósok a legkörültekintőbbek és a károkozás szempontjából kevésbé rizikósak. Az autósok 7 százaléka került a 20 százalék alatti kategóriába, ők lényegében a notórius gyorshajtók. A 80 százalék felett teljesítők aránya 5 százalékos volt. A sofőrök több mint fele pedig az 50 százalékos eredményt sem érte el. Összességében a részeredményekből azt látszik, hogy jelentős a gyorshajtók, valamint a hirtelen fékezők és gyorsítók aránya, ami közlekedésbiztonsági szempontból aggályos. A fordulatszám helytelen megválasztása pedig a fogyasztásra és az autó alkatrészeire is rossz hatással van.

A legújabb technológia erre is megoldást jelenthet
A telematika a telekommunikációt és az informatikát ötvözi, adatgyűjtésről és az adatok feldolgozásáról szól, amellyel biztonságosabbá tehető a közlekedés. A balesetek száma akár 50 százalékkal csökkenhet a járművek közötti kommunikáció és a telematikai megoldásoknak köszönhetően. A telematika segítségével követett, bizonyíthatóan körültekintően és biztonságosan közlekedő sofőrök pedig díjkedvezményeket kaphatnak.

Iparági becslések szerint 2025-re a járművek 65 százaléka használhatja a telematikai megoldásokat. Ezekkel a változásokkal a biztosítóknak is lépést kell tartania. A következő időszakban a biztosítók várhatóan nem a mai klasszikus modell alapján működnek majd, tehát, hogy egy baleset után csupán kártérítést fizetnek. Sokkal inkább szolgáltatók lesznek, és a prevencióban, például a telematikai szolgáltatások biztosításával a baleset-megelőzésben kapnak kulcsszerepet.

Forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Vezessen körültekintően, hiszen nem csak saját maga, de környezete épsége is fontos! Kösse meg kötelező és casco biztosítását együtt kalkulátorunk segítségével! Kötelező és casco biztosítás kalkulátor >>
 

Egekbe nő a kötelező biztosítások díja
2016 november 03.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Egekbe nő a kötelező biztosítások díja

Már megjelentek az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) díjai, ami átlagosan tízszázalékos drágulást hozott. Az olcsóbb kötvényre váltás csak annak lehetséges, akinek a fordulónapja év végére esik.

Elindult a szokásos év végi KGFB-kampány, amiben várhatóan 100-125 ezer autós vált majd biztosítót. Jellemzően tíz százalékkal emelkedtek a kötelező biztosítási díjak egy-egy biztosítónál tavaly óta, az egy-két ezer forinttal olcsóbb biztosításért az autótulajdonosok kilencven százaléka már biztosítót vált. A kötelező biztosítások díjai 2010 óta folyamatosan emelkednek, mára ismét évi 30 ezer forintos éves biztosítási díj az átlag.

A váltás lehetősége csak annak nagyjából egymillió autósnak él, akik év végi fordulónappal rendelkeznek. A többiek biztosításkötésük fordulónapja előtt legkésőbb harminc nappal jelezhetik a biztosítójuknak, hogy felmondják régi szerződésüket.
A legtöbbet most is akkor spórolhatnak az autósok, ha az éves díjat egy összegben, lehetőleg elektronikusan utalják át a biztosítónak, más biztosítások egyidejű kötésével tovább faragható a kötelező biztosítás díja is.

Forrás: nlcafe.hu

CLB TIPP: Használja kalkulátorunkat az Önnek megfelelő kötelező biztosítás kiválasztásához! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
 

Kötelező: addig emelik, ameddig az autósok hagyják?
2016 november 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kötelező: addig emelik, ameddig az autósok hagyják?

Szerdán startol az év végi gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amelyben 100 ezer körüli biztosítót váltó autósra és növekvő díjakra számítanak a szakértők. Akik a meglévő szerződés felmondása mellett döntenek, azoknak ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31.

Nem kapkodnak a tulajdonosok a biztostó váltással. Az új ajánlatokat kedden éjféltől teszik közzé.
A díjak 2010 óta folyamatosan emelkednek, a Biztosítás.hu ügyvezető igazgatója szerint ez a mostani időszakban sem lesz másként. „Az előző években is 10 % körül volt az emelkedés, ez olyan mértékű, hogy a díjakban a biztosítónak jelentős, az ügyfeleknek meg nem jelent akkora terhet. Az autósok egy 10 %-os 2-3000 forintos emelést el tudnak elfogadni” – hangsúlyozta Rácz István ügyvezető igazgató.
Egy másik alkuszcég szakértője szerint a díjnövekedést okozó szempontrendszer sem fog változni. „Ma a legsúlyosabb a bonusz-malusz rendszer, azbiztosítók ide helyezik a legtöbb figyelmet, hiszen itt látszik, hogy valaki mennyire biztonságos vezető, vagy mennyire hajlamos, hogy valaki kárt okozzon. Második helyre a gépjármű kilowatt számát teszem. Az utóbbi időben ez volt a legerősebb tényező, és utána jön a lakóhely és az életkor” – fejtette ki Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója.
2010. január 1-je óta a gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnapot, hanem a vásárlás időpontját számítják évfordulónak, így évről évre csökken az év végi biztosítások aránya.

Forrás: hirtv.hu

A többség szerint drágább lesz a kötelező biztosítás
2016 november 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

A többség szerint drágább lesz a kötelező biztosítás

Az ősz beköszöntével ismét előkerül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) megújításának nem keveseket érintő kérdése is. A november 1-jén várható díjhirdetés még mindig 1 millió autóst érint, ráadásul idén új szabályozás is életbe lépett: a biztosítótársaságok új szerződőik számára nem kínálhatnak kedvezőbb ajánlatot a meglévő ügyfeleikénél. A Groupama Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásában többek között arról kérdezte a 18 és 59 év közötti lakosságot, hogy nagyobb árversenyt várnak-e az új szabályozástól.

A többség áremelkedésre számít
A Groupama Biztosító az NRC Marketing és Piackutató Kft. közreműködésével végzett 1000 fős reprezentatív kutatásában megvizsgálta, hogy az árak milyen irányú és mértékű változására számítanak idén ősszel az autósok. Különösen érdekes lehet ez a kérdés annak fényében, hogy a biztosítótársaságok 2016. márciusától, így az idei őszi KGFB kampányban sem hirdethetnek meg kedvezőbb díjat az új ügyfeleik részére, mint amilyet a meglévő ügyfeleik számára ajánlanak. A válaszok alapján az rajzolódik ki, hogy a lakosság az új szabályozás bevezetése mellett is inkább az árak emelkedését prognosztizálja. A válaszadók több mint fele (53%) a biztosítási díjak emelkedését várja, közülük is sokan (a kutatásban résztvevők hetede) arra számítanak, hogy jelentős mértékben fognak emelkedni az átlagdíjak.

Kétezer forint a lélektani hatát
„A biztosítási díjak emelkedését prognosztizálókkal szemben elenyésző azok aránya (5%), akik nagyobb árversenyt, a díjak csökkenését jósolják a KGFB-piacon, és mindössze 25 százalékot tesznek ki azok is, akik szerint idén nem változnak a díjak” – ismertette a kutatás további eredményeit Kádár Péter, a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója. A társaság a kutatásában azt is megkérdezte az autóval, illetve KGFB szerződéssel rendelkezőktől, hogy mekkora díjkülönbözet esetén váltanának biztosítótársaságot. Az autósok többsége számára egy kis díjkülönbözet még nem elegendő indok a váltásra: a válaszokból kiderül, hogy az autósok közel kétharmada 2000 Ft éves díjkülönbözet alatt nem cserélné le meglévő biztosítóját.

A kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végezte a Groupama Biztosító megbízásából. Az adatfelvételre 2016 szeptemberében került sor, a magyar lakosságra nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján reprezentatív 1000 fős mintán.

Forrás: tozsdeforum.hu

Évek óta nem volt ilyen az utazási irodákban: hova mennek ennyien?
2016 október 28.
Kategória:
Utasbiztosítás

Évek óta nem volt ilyen az utazási irodákban: hova mennek ennyien?

Idén erős síszezonra számítanak az utazási irodák. Sokan már augusztusban lefoglalták az utazásukat, ráadásul manapság már nem is az olcsóbb szállások és pályák a legnépszerűbbek. Az egyhetes utakra akár 150-190 ezer forintot is elkölthetünk fejenként. De sokat spórolhat, aki jó időben utazik, mutatjuk a részleteket.

Egyre több magyar utazik a téli hónapokban: az előző évekhez képest jóval többen foglalták már most le az utazásukat a 2016/2017-es síszezonra. Bár az idényt mindig az aktuális hó helyzet határozza meg, általában decembertől - áprilisig tart a szezon. "Mindenképpen érdemes mielőbb lefoglalni szálláshelyünket a tervezett idei síeléshez, hiszen a legkedveltebb helyek nagyon gyorsan, akár már a megelőző szezonban lefoglalásra kerülnek. Nagyon sok vendég él azzal a lehetőséggel, hogy adott évben már lefoglalja a jól bejáratott helyre szállását, a következő szezonra is. Ez a tendencia évről évre egy nő, megfigyeléseink szerint" - válaszolta megkeresésünkre Kelemenné Koltai Katalin, a Télen-Nyáron Utazási Iroda ügyvezetője.
A legtöbben a kiemelt ünnepi időszakokban, karácsony és szilveszter környékén mennek síelni, de sokan vágnak neki az útnak februárban is. Ez pedig nem feltétlen jelenti azt, hogy ekkor a legjobb minőségű a hó, hanem általában ilyenkor tudjuk kivenni a szabadságunkat és az iskolai szünetek is ekkor vannak. Pont ebből kifolyólag ezek az utak általában drágábbak is.

Hogyan síelhetünk a legolcsóbban?
A síelők legnépszerűbb úticéljai közé még mindig egyértelműen

  1. Ausztria,
  2. Szlovákia,
  3. Szlovénia,
  4. Olaszország,
  5. és Franciaország tartozik.

A legtöbben 15-25 fős baráti társassággal utaznak, 4-5 napra vagy egy hétre. A kínálat hatalmas, ezért a szállodák és a síbérletek árai is nagyban különbözhetnek egymástól, pont ebből kifolyólag a síelés már nem csak a felső 10 ezer sportja. Persze általánosságban elmondható, hogy minél hosszabb a pályarendszer annál drágább a síbérlet. Ezen felül pedig természetesen számolnunk kell az utazás és a szállás költségeivel is, de ezek közül mindenki megtalálhatja a saját pénztárcájának a legmegfelelőbbet. "Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre biztosabban számíthatunk jó minőségű hóra márciusban és április elején is a sípályákon. Az utószezon március második felétől kezdődik, ilyenkor 10-25 százalékkal olcsóbban utazhatunk ráadásul a nappalok is hosszabbak, ezért több esélyünk van napsütésben síelni"- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Rónay Osszián, a Maremonti utazási iroda tulajdonosa és ügyvezetője.

Mennyi az annyi?
Míg korábban csak a legolcsóbb síutak voltak eladhatóak Magyarországon, addigra ma már a többség a jobbminőségű szállodákat és pályákat keresi. A 4-5 napos utazások 200 euró/ fő - vagyis 62 ezer forinttól indulnak. Egy hetes utazásokat pedig már találni 300 euró/főért (93 ezer forintért). De ma már nem ritka az sem, hogy valaki 500 - 600 eurót, vagyis 155 -186 ezer forintot költ síelésre - egészítette ki válaszát Rónay Osszián.

Ne feledd a biztosítást!
Még mindig sokan elfelejtenek utasbiztosítást kötni, ha külföldre utaznak, pedig a síelés és a téli sport közbeni balesetek igen gyakoriak. A sípályákon a leggyakoribb a térdszalag sérülés, szakadás vagy térd zúzódás. Szintén jellemző a síelőkre, hogy nagyobb számban szenvednek el különböző testrészeken töréseket: pl. a kulcscsonton, medencén, csuklón, alkaron, felkaron és a lábon. A ficamok, izomszakadások, fej- és csigolyasebesülések, különböző vágások egyaránt rendszeresek, bár kisebb arányban fordulnak elő. Viszont már a legkisebb sérülés külföldi orvosi ellátása is igen költséges lehet, amit biztosítás nélkül magunknak kell kifizetnünk. Egy súlyosabb baleset esetén a műtét és a kórházi tartózkodás költsége elérheti akár a több millió forintos nagyságrendet.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kösse meg utasbiztosítását a szállásfoglalással egyidőben! Síbiztosítás kalkulátor >>
 

Mégis lesz nyugdíjunk? Mire kell figyelnünk?
2016 október 21.
Kategória:
Életbiztosítás

Mégis lesz nyugdíjunk? Mire kell figyelnünk?

A korábbi elképzelésekhez képest gyorsabban öregszik a népesség, de a reformoknak köszönhetően a nyugdíjak fenntarthatóbbá váltak. A 2014 óta több országban is javult a nyugdíjrendszer fenntarthatósága - derült ki az Allianz 2016. évi nyugdíj-fenntarthatósági indexéből, amely 54 ország adatait dolgozta fel.

A 2016-os vizsgálat immár Argentínában, Kolumbiában, Peruban és a Fülöp-szigeteken is megvizsgálta a nyugdíjrendszer helyzetét. Ezekben a kiterjedt, informális gazdasággal rendelkező országokban a különféle nyugdíjrendszerek meglehetősen korlátozott lefedettséget biztosítanak, így jelentős az időskori szegénység kockázata. Argentínával, Peruval és a Fülöp-szigetekkel szemben korlátozott az elvárás azzal kapcsolatban, hogy reformokkal álljanak elő, hiszen ezekben az országokban rendkívül fiatal a társadalom, és várhatóan a következő évtizedekben is az marad. Kolumbiában ugyanakkor ennek épp az ellenkezője történik: a népesség gyorsan öregszik, ráadásul az államadósság GDP-hez viszonyított aránya is magas.

"Számos ország már egy évtizede elkezdte saját nyugdíjrendszerének reformját: megemelte a nyugdíjkorhatárt és a születéskor várható élettartam emelkedésével egyenes arányban csökkentette az ellátás mértékét, a reformok gyümölcse pedig most kezd beérni. Az újítások eredményeként elérhetővé vált ösztönzőkre adott reakcióként a társadalmi viselkedésformák is megváltoztak. Ez jó hír az elkövetkező generációk, például az Y-generáció számára." - tette hozzá Brigitte Miksa, az Allianz vagyonkezelési üzletágához tartozó nemzetközi nyugdíjágazat vezetője.

Mylène Sabatini, az Allianz közgazdásza és a jelentés szerzője szerint Oszország visszaesése elsősorban a jelenlegi gazdasági válsággal magyarázható. Horvátország, Írország, Olaszország és Svájc nyugdíj-fenntarthatósági indexe azért csökkent, mert esetükben a népesség alakulásával kapcsolatos ENSZ-tanulmány, a World Population Prospect 2015-ös felülvizsgálatát követően romlottak a demográfiai kilátások. A legfrissebb adatok szerint ezekben az országokban a népesség idősödése a vártnál gyorsabb ütemű lesz.

Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint habár vannak országok, ahol nagyon jól működnek az ösztönzők, Magyarországon még mindig a biztosítási szakma egyik legnagyobb kihívása, hogy felhívja az Y-generáció figyelmét a nyugdíjrendszer várható hatásaira és kockázataira, hiszen jelenleg ennek a korosztálynak a leghomályosabb az elképzelése a nyugdíjas éveiről. A jelenlegi adószabályozás szigorítása 2017-től kiszoríthatja az önkéntes megtakarításokat a kedvező béren kívüli juttatások köréből, ezáltal a fiatal munkavállalók is kedvezőtlenebb helyzetből nézhetnek nyugdíjcélú megtakarításaik felé.

Fontos, hogy az állam által biztosított kedvezmények mellett a lehetséges társadalmi problémák elleni védekezés eszközeként a piaci szegmensben elérhető szolgáltatásokat is igénybe vegyük, hiszen sok esetben nemcsak adókedvezmény érvényesíthető, de a rugalmas díjfizetés és a szabad eszközválasztás lehetősége is elérhető.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Gondoskodjon magáról és családjáról, válassza ki a megfelelő nyugdíjbiztosítást! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

A CIG Pannónia felvásárolja az MKB élet- és vagyonbiztosítóit
2016 október 19.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

A CIG Pannónia felvásárolja az MKB élet- és vagyonbiztosítóit

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. felvásárolja az MKB Életbiztosító Zrt. 98,97 százalékát, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. pedig az MKB Általános Biztosító Zrt. 98,98 százalékát. Az erről szóló szerződést a napokban írta alá a CIG Pannónia és a Versicherungskammer Bayern vezetősége.

A CIG Pannónia 2014-ben üzleti stratégiát váltott, amelynek lényege, hogy a cégcsoport a nyereséges, az ügyfelek számára vonzó termékek fejlesztésére összpontosít, átalakítja értékesítési csatornáit, az értékes réspiacokon tör meghatározó jelenlétre, és – alacsony költségek mellett - a tartósan nyereséges működést, a befektetői érdekeket helyezi előtérbe. Emellett folyamatosan kereste és keresi az akvizíciós lehetőségeket is a piacon. Ez utóbbi során kezdett tárgyalásokat az MKB Biztosítók többségi tulajdonosával a biztosítók felvásárlásáról.

A 2016. október 7-én aláírt felvásárlásról szóló megállapodás értelmében az MKB Életbiztosító Zrt. részvényeinek 98,97 százaléka, illetve az MKB Általános Biztosító Zrt. részvényeinek 98,98 százaléka a CIG Pannónia tulajdonába kerül.
Az akvizíciós folyamat következő lépése a szükséges felügyeleti engedélyek beszerzése; a tranzakció csak ezek után válik befejezetté.
A felvásárlással kapcsolatban dr. Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója elmondta: „A CIG Pannónia folyamatosan keresi a növekedési lehetőségeket, de a célunk nem a mindenáron való piacszerzés, hanem a hosszú távú, stabil, nyereséges működés. Az MKB biztosítóinak felvásárlásával, a szinergiák kihasználásával mind a CIG Pannónia és az MKB ügyfelei, mind pedig a befektetők jól járnak.”

Forrás: cigpannonia.hu
 

Oldalak