2018.09.03

Rengeteg a baleset a magyar iskolákban: alig fizet valamit a tanulóbiztosítás

Tanévenként átlagosan naponta több általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb, nagyobb balesetet. A tanulóbiztosítás azonban alig nyújt valamekkora kártérítést, ha megtörténik a baj.

Tapasztalatok szerint a tanévkezdést követő hetekben megugrik az olyan gyerekbalesetek száma, amelyek nem elsősorban az iskolai tanórákon, hanem esetleg a szünetekben, de még inkább a tanítási idő után következnek be. Nemcsak a tanév, hanem a sportszezon is megkezdődik, s ilyenkor az iskolákban a lehetőségek tucatjaival bombázzák majd az egyesületek a szülőket és a gyerekeket; a labdajátékoktól a művészi tornán át a küzdősportokig szinte minden szerepel a kínálatban.

Vélhetően az erős lobbinak is köszönhető, hogy ma már - helyesen - csaknem minden második gyerek sportol valamit, minden ötödik tanuló komoly fizikai terheléssel járó edzéseken vesz részt, fokozottan kitéve a sérüléseknek. De nem kell ahhoz sportolónak lennie egy gyereknek, hogy megsérüljön, ugyanis naponta több általános- és középiskolás gyereket ér kisebb, nagyobb baleset országszerte, amelyre a tanulóbiztosítás nyújt némi kártérítést.

Alig valamennyit - jegyzi meg Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint az állami, alig néhány ezer forintos kártérítésnél már havonta egy-két doboz cigaretta áráért is hatványozottan több kártérítési összeget és számtalan plusz szolgáltatást lehet kapni egy balesetbiztosítási konstrukcióban.

Mi, mennyi
A szakértő szerint a hazai biztosítási kultúrát jól jellemzi, hogy még a viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be a gyerek havonta 1-2 ezer forintos biztosítási költségét. Ez sok más országban, például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában elképzelhetetlen, hiszen a családok döntő többsége rendelkezik ilyen konstrukcióval.

Egy pluszszerződésben ugyanis nemcsak a csonttörésre, hanem más sérülésre is viszonylag magas kártérítést lehet kapni. Baleseti műtétre például felnőttek és gyerekek esetében is 100-500 ezer, a kórházi ápolás idejére - 5-365 nap között - naponta 5-10 ezer, s a szülő táppénze alatt 15 naponként 50 ezer forint is lehet a kártérítési tarifa. Ezen felül még plasztikai műtétre is lehet 1-2 millió forintot kapni csakúgy, mint kómás állapotra, maradandó egészségkárosodásra és közlekedés balesetekre. De a sima csonttörésekre is már 30-50 ezer forint közötti összeget fizet a biztosító a gyerekek után, a felnőttek pedig ugyanilyen esetre akár 200 ezer forintot is kaphatnak.

A fentiekkel szemben a tanulóbiztosítás csonttörés esetén 3 ezer forint, baleseti halál esetén 200 ezer forint, balesetből eredő maradandó egészségkárosodás esetén: 1-9 százalék mértékig 3 ezer forint, 10-29 százalék mértékig 50 ezer forint, 30-100 százalék mértékig 300 ezer forint biztosítási összeget fizet az egészség-károsodás (rokkantság) fokának megfelelően.

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók balesetbiztosítás ajánlatait weboldalunkon és tudja nagyobb biztonságban gyermekét egész évben! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
  • Általános
Jó hozam, vagy biztos jövő, az itt a kérdés
2016 szeptember 27.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Jó hozam, vagy biztos jövő, az itt a kérdés

Míg három évvel ezelőtt arról beszéltek a biztosítási szektor szereplői, hogy csökkennek a díjak, és a piac stagnál, tavaly a trend megfordult, ami elsősorban az öngondoskodási és nem életbiztosítási jellegű termékeknek köszönhető. Ebből viszont bőven van a hazai piacon, kérdés, az emberek többsége melyik mellett voksol.

A hazai kínálatban felsorakozó öngondoskodási célú hosszú távú megtakarítások – nyugdíjbiztosítás, nyugdíj-előtakarékossági számla és az önkéntes nyugdíjpénztár – struktúrája nagyon hasonló: minden hónapban be kell fizetni egy összeget, amit gyarapít az adójóváírás, és van egy kötelező futamidő. A különbség csupán annyi, hogy a szolgáltatás hátterében biztosító, bank vagy éppen önkéntes pénztár áll. A választást pedig alapvetően a megtakarító hozamvárakozása határozza meg a Bankmonitor összehasonlítása szerint.

"Úgy látjuk, a lakosság kifejezetten érzékeny a hozamokra. Kérdés, hogy az emberek a hosszú távú megtakarításokat megtakarításként vagy a későbbi évek anyagi biztonsága érdekében tett öngondoskodási lépésként fogják-e fel. Összességében a magyar lakosság GDP-hez mért megtakarítása nem marad el a régiós átlagtól, de a megtakarítások szerkezete eltérő. Magyarországon magas a készpénz aránya, viszont a biztosítások és a nyugdíjpénztári megtakarítások volumene nagyon alacsony. Abban is komoly a lemaradásunk, hogy a biztosítási tartalékok a teljes megtakarítás arányában hány százalékot képviselnek. Az uniós átlag 20 százalék, ettől, de még a visegrádi országok átlagától is elmarad a hazai tartalékszint" – mutat rá Mérth Balázs, a Deloitte partnere.
Szakértők úgy látják, hosszú távon a biztosítási piac motorja az életbiztosítási üzletág, azon belül is a nyugdíj- és egészségbiztosítás lehet. Ezt erősítheti az etikus életbiztosítási koncepció is, amely hatására az MNB várakozása szerint a hazai életbiztosítási termékpaletta legalább kétharmada az eddiginél kedvezőbb költségstruktúrával újul meg.

Valami elkezdődött

Az egészségbiztosítási piacon jelenleg alapvetően kétféle terméket kínálnak a biztosítók: az egyik az úgynevezett összegjellegű biztosítás, amely után meghatározott összeget fizetnek, ha az ügyfél beteg lesz, vagy ellátásra szorul. A másik az úgynevezett szolgáltatásfinanszírozó biztosítás, ez nem ad közvetlenül pénzt az ügyfélnek, viszont fizeti az ellátások és a vizsgálatok költségeit a különféle magánintézményekben. 2015-ben a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint 13,85 milliárd forint díjbevétel kapcsolódott ehhez a szegmenshez, ez 22,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A szerződések száma is nőtt valamelyest: tavaly év végén már több mint 33,5 ezer ügyfélnek volt ilyen biztosítása.

Idén további növekedést vár a szakma (bár a magán-egészségbiztosítások aránya és az önkéntes egészségpénztárakba érkező egyéni tagdíjak mértéke is azt mutatja, jobbára csak akkor nyúlunk a zsebünkbe, ha már nagyon fáj), ám a bővülés nemcsak az öngondoskodási hajlandóság emelkedésének függvénye, hanem a kínálati oldal is befolyásolja.

"Kevés az országos lefedettséggel rendelkező, egységes szolgáltatási színvonalat nyújtó magánintézmény, amellyel a biztosító ellátási szerződést tud kötni. Budapest jobb helyzetben van, de a fővároson kívül alig van széles spektrumú, egységes kezelést kínáló magánintézmény" – mondta el korábban a Piac & Profitnak Juhos András, az UNIQA vezérigazgató-helyettese.

Szakértők szerint az áttörést majd az jelentheti, ha a fekvőbeteg-ellátás piaci alapú biztosíthatósága megoldódik széles körben. Ehhez viszont az kell, hogy Magyarországon is elterjedjenek a fekvőbeteg-ellátást kínáló magánkórházak. Mindenesetre, ha a fejlődés a várt ütemben halad, a ma alig több mint tízmilliárdos magán egészségbiztosítási piac néhány év múlva akár 40–50 milliárdra bővülhet. Nyugat-Európában átlagban az emberek 90 százaléka rendelkezik valamilyen magán egészségbiztosítással.

Célba érnek a riogatások

Úgy tűnik, egyre többen kezdik komolyan venni, hogy az állami nyugdíjrendszer hosszú távon nem fog megfelelő megélhetést kínálni a nyugdíjasoknak. (Bár az OTP felmérésének eredményei szerint a hazai lakosság 67 százaléka nem rendelkezik nyugdíjcélú megtakarításokkal, és nem is tervez félretenni idősebb éveire.) A mai negyvenesek valószínűleg már komoly gondban lesznek, ha nem gondoskodnak időben pótlólagos jövedelemről. Biztató, hogy az elmúlt évben nőtt a nyugdíjbiztosítások volumene, ami azt mutatja, egyre többek számára fontos az öngondoskodás azzal párhuzamosan, hogy nő a bizonytalanság az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságával kapcsolatban. Létezik hozam- vagy tőkevédett nyugdíjbiztosítás. A megtakarítók általában a maximális adókedvezmény kihasználását szem előtt tartva fizetnek be éves szinten, de nagy azon ügyfelek aránya is, akik a cafeteria keretén belül utalnak megtakarítási számlájukra (azonban ez változhat a 2017-es adózási törvénymódosítás következtében).

A piacon rendelkezésre álló termékportfólióban viszont nincs olyan nyugdíjbiztosítás, amelynek lenne jelentős kockázati eleme. Ebben az esetben a biztosítók ma annak függvényében határoznák meg, hogy kinek mekkora összeget kell havonta befizetnie, hogy előreláthatólag hány évet fog nyugdíjasként eltölteni, és azalatt mekkora összeget szeretne járadékként kapni. Ezzel szemben a létező konstrukciók nem veszik figyelembe a várható élettartamot, sem az elvárt járadék mértékét. Csupán azt tudjuk, hogy körülbelül mekkora hozamra számíthatunk, vagyis amikor nyugdíjba megyünk, mennyi pénz lesz a megtakarítási számlánkon.

"A mostani fellendülés hátterében az ezekre a termékekre járó adókedvezmény, valamint a csökkenő költségek állnak, de ahhoz, hogy ez a piac tovább növekedhessen, komoly edukációra van szükség a magyar társadalomban, amely az öngondoskodás fontosságát tudatosítja" – mutat rá Mérth Balázs, aki szerint a kereslet és kínálat egymást húzza majd, vagyis ahogyan nő a megtakarítók tudatossága, úgy bővül a termékportfólió is.

Kétes dinamika

Amennyiben az alacsony kamatkörnyezet megmarad, a hazai életbiztosítási szektor akár 3-6 százalékkal is nőhet éves szinten az MNB korábbi tanulmánya szerint. A Deloitte szakembere szerint viszont ez még önmagában nem elegendő, figyelembe véve a várható 5-6 százalék körüli nominális GDP növekedést.

"A három–hat százalék jobban hangzik, mint az elmúlt évek trendje, de ha megnézzük a nemzetközi biztosítási penetrációkat, azt látjuk, hogy minél fejlettebb egy ország, annál többen rendelkeznek különféle biztosításokkal. Mivel Magyarországon elmarad a biztosítottság szintje az európai átlagtól, optimista jövőkép szerint jóval a nominális GDP-növekedés felett kéne, hogy bővüljön a piac. Ha csak az MNB-s jóslat teljesül, biztos, hogy nem hozzuk be a lemaradást" – véli Mérth Balázs. Azért némi bizakodásra adhat okot, hogy a Deloitte biztosításiindex-kutatása szerint a biztosítást kötők körében az öngondoskodási motiváció már 51 százalékra nőtt.

Forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Tervezzen előre, válassza ki az Ön számára megfelelő nyugdíjbiztosítást! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

Kiderült: ezért nem vállalnak gyereket a mai fiatalok
2016 szeptember 26.
Kategória:
Életbiztosítás

Kiderült: ezért nem vállalnak gyereket a mai fiatalok

Bár Magyarországon javul a gyermekvállalási kedv, és a többség rendszeres megtakarításokkal is igyekszik a családalapításhoz anyagi hátteret biztosítani, a gyermekvállalás előtt állók kétharmada tart a családalapítással járó kiadásoktól. Azok viszont, akik már túl vannak az első gyermek születésén, sokkal kevésbé érzik megterhelőnek az ezzel járó költségeket.

A CIG Pannónia felmérésében megkérdezettek kétharmada él párkapcsolatban és 51 százalékuknak van gyermeke. A gyermektelenek 25 százaléka tudja biztosan, hogy szeretne családot alapítani. Utóbbiak 64 százaléka aktívan készül is erre az időszakra: ők félretesznek havi jövedelmükből.

Túl költségesnek tűnik
A gyermektelen pároknak sokkal borúlátóbb elképzeléseik vannak arról, hogy mennyibe is kerül majd a család bővülése. 61 százalékuk számol komoly megterheléssel, míg a gyermekeseknek már csak 48 százaléka érzi valóban nagy anyagi megterhelésnek a gyermekvállalást. A felmérésben részt vevők mindössze 9 százaléka gondolja úgy, hogy segítség nélkül nem tudná finanszírozni a plusz költségeket, ők hitelt vennének fel erre a célra.
 
Komoly gond a kieső kereset
A családosokra nagyobb felelősség nehezedik, hiszen másokról is gondoskodniuk kell. Az egyik kereső személy elvesztése vagy hosszabb-rövidebb időre keresőképtelenné válása komoly fenyegetést jelent a család anyagi biztonságára. A megkérdezettek 45 százaléka nem tudná pótolni a kiesést és komoly anyagi krízis nehezedne a családra. Mindössze 8 százalék nyilatkozta, hogy meg tudná oldani a helyzetet.
"Abból a 14 százalékból, akik egyáltalán nem szeretnének gyereket, negyedük a felelősségtől való félelem miatt döntött így" - nyilatkozta Sallai Linda, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. termék- és üzletfejlesztési igazgatója. Kétségtelen, hogy gyermekvállalás előtt ijesztő lehet a tudat, hogy egy gyermek élete döntően tőlünk függ majd, a kockázatokat azonban csökkenthejük a megfelelő biztosítási termékekkel.

Magyarországon a 2016-os év I. negyedévében (január-március) 1,2 százalékkal több gyerek született, mint az előző év azonos időszakában a KSH adatai szerint, a termékenységi arányszám pedig 15 százalékkal növekedett az elmúlt 4 évben. Tehát némi javuló tendencia mutatkozik a gyermekvállalási kedvben, viszont a család anyagi helyzete továbbra is az egyik legfontosabb befolyásoló tényező a megfelelő pár és az érzelmi érettség után.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Gondoskodjon családjáról időben, válassza a megfelelő biztosítást! Életbiztosítás kalkulátor >>

Új jelenségre hívta fel a lakosság figyelmét a Groupama Biztosító
2016 szeptember 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Új jelenségre hívta fel a lakosság figyelmét a Groupama Biztosító

A Groupama Biztosító szerint az idén a hozzájuk érkezett több mint 33 ezer lakásbiztosítási kárbejelentés nem számít rendkívülinek, vannak azonban új jelenségek, melyekre érdemes odafigyelniük a lakástulajdonosoknak is.

A társasághoz beérkezett több mint 33 ezer lakásbiztosítási kárbejelentés kárértéke mintegy 2 milliárd forintra rúg. 2016-ban elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Veszprém, Vas, Békés megyékből, valamint Budapest térségéből érkeztek kárbejelentések. „Ez a kárbejelentési mennyiség éves szinten nem nevezhető rendkívülinek, de időbeli lefolyásuk az előző évekhez képest eltérő, jobban a nyár második felére koncentrálódnak. Kimagasló a jégverés kapcsán tett bejelentések száma, mely lényegesen meghaladja az elmúlt évek hasonló károkra tett bejelentéseinek mennyiségét” – mondta el dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója.

Új jelenség a viharok hevesebb lefolyása, illetve az un. szupercellák egyre gyakoribb kialakulása. Ez utóbbi meteorológiai jelenség azért is okoz gondot, mert jóval nagyobb károkat tud okozni, mint egy „közönséges” felhőszakadás. A szupercella legismertebb jellemzője, hogy hosszabb lefolyású egy átlagos zivatarnál, és a szél iránya is többször megváltozhat az érintett régióban. A tartósabb és hevesebb zivatarfelhőkből álló szupercella nagyobb mennyiségű csapadékot képes lezúdítani, amely nagy eséllyel okoz beázásokat. A hibás tetőszerkezetek és elavult szerkezeti elemek szintén nagyobb eséllyel rongálódnak meg egy ilyen hosszantartó és heves zivatarfelhők elvonulásától terhes esemény során, ezért a kárszakértők szerint érdemes az ingatlanokat még a „viharszezon” előtt átvizsgálni, szükség esetén kijavítani a már meglévő sérüléseket - írja a Groupama közleményében.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Készüljön fel a szupercelláka, ellenőrizze lakásbiztosítását! Lakásbiztosítás kalkulátor >>
 

Versenyben a hazai biztosítók
2016 szeptember 21.
Kategória:
Általános

Versenyben a hazai biztosítók

Hétfőn csaknem nyolcszáz résztvevő jelenlétében megnyílt a Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás, amely hosszú évek óta a biztosítási szakma egyik csúcseseményének számít. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett kétnapos rendezvény hétfői gálaestjén átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, immár jelentős hagyománnyal rendelkező díjakat, amelyek közül 2016-ben kettőt az Uniqa, egy-egy díjat pedig az Allianz és a Generali vihetett haza.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége tájékoztatása szerint a kétnapos konferencia egyik vezető témája az EU biztosításközvetítői és értékesítési direktívája volt, melyet 2018 februárjáig kell átültetni a hazai jogrendbe. Pandurics Anett, a Mabisz elnöke szerint a hazai piac sok szempontból az európai gyakorlat előtt jár, nincs szükség egyetlen területen sem a minimumszabályozásnál szigorúbb követelmények bevezetésére. Példaképpen a teljes költségmutató (TKM) 2010 óta jól működő rendszerét említette.

A Big Data és a digitalizált eszközök alkalmazási lehetőségeit a biztosítók egyelőre igen korlátozottan adaptálják működésük során. Mint Kisbenedek Péter, az Allianz vezérigazgatója elmondta, a fintech cégekkel a verseny hosszabb távon csakis a digitalizáció növelésével tartható: A szabályozási korlátok csakis időleges védelmet nyújthatnak az innovatív versenytársak ellen – utalt az Uber közelmúltbeli hazai történetére is.

Jövő év elejétől kéri számon a Magyar Nemzeti Bank a piac szereplőin az etikus életbiztosítási koncepció alkalmazását. Nagy Koppány, az MNB igazgatója hangsúlyozta, hogy a koncepció keretében kijelölt TKM-limitek hatására a hazai életbiztosítási termékpaletta legalább kétharmada az eddiginél kedvezőbb költségstruktúrával újul meg. Az eszközalapok kijelölése során a biztosítóknak a biztosítás hátralévő tartamához és az ügyfél életkorához igazodó befektetési struktúrát kell kialakítani, miközben cél a devizakockázat csökkentése is a hazai eszközök kínálatának növelésével. Az MNB igazgatója szerint az előírások nem csupán az ügyfelek, hanem a biztosítók érdekeit is szolgálják, hiszen bizalmi alapon, hosszú távon fenntartható stabil állományuk alakul ki. A megmaradási idő növekedése pedig a profitabilitásra is kedvező hatással lesz.

A független alkuszok idei díjazottjai
A független biztosítási alkuszok 2004 óta minden szeptemberben díjazzák azokat a biztosítókat, amelyek az elmúlt év során a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtották. A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Szolgáltatásminőségi Verseny díjait idén is négy kategóriában osztották ki. 2016-ben az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:

  • a lakossági vagyonbiztosítások, illetve a személybiztosítások kategóriában az Uniqa Biztosító Zrt,
  • a vállalati vagyonbiztosítás kategóriában az Allianz Hungária Biztosító Zrt,
  • a gépjármű-biztosítási kategóriában a Generali Biztosító Zrt.kapta meg az alkuszszövetség első díját.

A legjobb biztosítók között fentieken kívül dobogós helyeken szerepelt még az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Signal Biztosító Zrt.- áll a közleményben.

Forrás: orientpress.hu

Szolid növekedés várható a biztosítási szektorban
2016 szeptember 20.
Kategória:
Általános

Szolid növekedés várható a biztosítási szektorban

Magyarországon átlagosan 1,1 biztosítás jut egy személyre
A biztosítási szektor szolid, moderált növekedésére számít a következő években Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke, aki szerint az egy személyre jutó biztosítások száma és az átlagos biztosítási költés alapján még van hová előrelépni.

A biztosítási világnap alkalmából az MTI-nek adott nyilatkozatban a szakember ismertette: Magyarországon átlagosan 1,1 biztosítás jut egy személyre, ami alacsony. A lakások biztosítottsága ugyanakkor kiemelkedő (4 lakásból 3 biztosított), és a kötelező gépjármű-biztosításokat is rendre megkötik a zömmel szabálykövető magyarok. Emellett a folyamatos díjas életbiztosítások száma - évtizedes csökkenés után - szintén növekszik. Hiányérzet lehet ugyanakkor például a casco szerződések, a baleset- és betegségbiztosítások terén.

Míg Európában az egy főre jutó életbiztosítási díj 223 euró volt 2014-ben, a nem-életbiztosítási jellegű biztosításokra pedig átlagosan 574 eurót költött egy európai polgár, addig Magyarországon az egy főre jutó élet- és nem-életbiztosítási díjbevétel együttesen is csak 274 eurót tesz ki. A biztosítottság szintje - a régió országaihoz hasonlóan - továbbra is alacsony Magyarországon, 2014-ben az összes díjbevétel bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya 2,7 százalék volt - mondta a MABISZ elnöke.

Pandurics Anett a következő években az élet- és a gépjármű-biztosítások terén egyaránt növekedésre számít. A tudatosabb vállalati szerződőknek köszönhetően várhatóan nőni fog a munkáltatói biztosítások szerepe is, az egyéni szerződések között pedig továbbra is a nyugdíjbiztosítások jelenthetik a húzóágazatot.

Az öngondoskodás egyre többeknél a mindennapok része, a 20 százalékos adójóváírás 2014. évi bevezetése óta már több mint 150 ezren kötöttek nyugdíjbiztosítást, s egy átlagos ügyfél körülbelül évi 200 ezer forintot tett félre ebben a konstrukcióban. 2016 őszén a MABISZ lakossági felvilágosító kampányba kezdett annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a nyugdíjbiztosítások fontosságára és főbb jellemzőire.

Arra a kérdésre, mennyiben konkurenciái az állampapírok a biztosításoknak, az elnök kifejtette: a megtakarítási piacon a különböző megtakarítási formák versengenek egymással, és ez jól van így, hiszen a különböző termékek más-más ügyfélkörnek nyújtanak ideális megoldást, és adott esetben ki is egészíthetik egymást. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a biztosítás az egyetlen szektor, ahol akár évtizedekre előre garantált hozamot lehet kapni a hagyományos életbiztosítások segítségével. Hozzátette, a könnyen hozzáférhető megtakarítások hátránya, hogy azokból sok esetben nem nyugdíjkiegészítés lesz, hanem az eredetileg elhatározott nyugdíjcél helyett egy váratlan kiadás fedezésére vagy épp utazásra fordítják a félretett összeget.

Pandurics Anett kitért arra is, hogy az európai biztosítási szakma a szektor érdekei mellett az ésszerű fogyasztóvédelemért is küzd. A MABISZ a hazai jogalkotó képviselőivel és a felügyeleti hatósággal karöltve hallatta hangját az úgynevezett lakossági csomagolt befektetési és biztosítási termékek (PRIIPs) fogyasztóvédelmi szabályrendszerének minapi újragondolásáért.

A magyar szabályozásból kiemelte az etikus életbiztosítás koncepciót, amely a jogi szabályozás szigorításával és ajánlásokkal is törekszik az ügyfél-biztosító-közvetítő hármas hosszú távú szinergiáit előtérbe helyezni, az eredménye pedig a jobb átláthatóság, összehasonlíthatóság, csökkenő költségek és nagyobb ügyfélérték. "Olyan előremutató megoldások kerültek bevezetésre a magyar piacon, hogy nyugodtan állíthatjuk, több területen Európa előtt járunk" - jelentette ki.

A szeptember 20-i Biztosítási világnap megtartását 1993-ban az osztrák biztosítók kezdeményezték, hogy felhívják a figyelmet a biztosítások fontosságára és makrogazdasági szinten is pozitív, gazdaságstabilizáló szerepére.

Forrás: magyarhirlap.hu

2018-tól változás jön a biztosítási piacon
2016 szeptember 20.
Kategória:
Általános

2018-tól változás jön a biztosítási piacon

A felkészülési idő elég lesz arra, hogy mindenben megfeleljünk a 2018 februárjában életbelépő új európai uniós biztosítás értékesítési direktívának, hiszen a magyar piac sok területen előbbre tart - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a XIII. Biztosításszakmai konferencia nyitónapján Siófokon.

A biztosítások értékesítéséről szóló új uniós irányelvet idén februárban hirdették ki, és azt a tagállamoknak át kell ültetniük a jogrendjükbe.
 
Ügyfélbarátabb lesz a tájékoztatás

A harmonizációs minimum legfőbb célja az egységes ügyfélvédelmi szabályok megteremtése, amelyek egyaránt érvényesek az internetes oldalakra, a biztosítók alkalmazottaira, a független alkuszokra, vagy az egyes termékeket összehasonlító portálra - fejtette ki a Mabisz elnöke. Ez egy olyan egységesített és ügyfélbarát szabályozás lesz, amelynek alapvetően a fogyasztóvédelem áll a középpontjában, megfelelő minőségbiztosítással - tette hozzá.

Pandurics Anett beszélt arról is, hogy első lépésként az uniós főszabályok születtek meg. Jövő év tavaszáig dolgozzák ki uniós szinten a részletszabályokat, magyar szakembereket is bevonva a munkába. Ezt követően kell majd átültetni a magyar gyakorlatba az új irányelveket, amivel kapcsolatban jövő ősszel várható a 2018 februárjától életbe lépő törvénymódosítás. A nemzeti szabályozás egyes pontjai szigorúbbak ugyan lehetnek az uniósnál, de a magyar szabályozás nem kíván szigorúbb lenni a környező országokénál - mondta a Mabisz elnöke, aki úgy fogalmazott: a magyar piac sok területen előbbre tart, a szakma már most is teljesíti az előírások nagy részét, így nem számít arra, hogy radikális, földindulás-szerű változások lesznek.

Könnyebb lesz a sorok között olvasni

Kifejtette, legnagyobb változásnak a termékinformációs dokumentum bevezetését tartja, amely szerint minden biztosítónak röviden, közérthetően be kell mutatnia minden termékét, legfontosabb paramétereit. Fogyasztóvédelmi szempontból ez nagy előrelépés - hangsúlyozta a szakember. Kedvezőnek ítéli azt is, ahogyan az új szabályozás kezeli az ügyfelek és a közvetítők közötti érdekkonfliktusokat. Ha egy ügyfél megkérdezi, kitől kap jutalékot a közvetítő, akkor azt pontosan meg kell mondani - hangsúlyozta. Gordos József, az NGM főosztályvezetője kiemelte, az új irányelv nem a közvetítést helyezi fókuszba, mint az előző szabályozás, hanem az értékesítést, teljesen más megközelítést alkalmazva. A biztosítóknak sok új feltételnek kell majd megfelelniük - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az érdekkonfliktusokat az új direktíva jól kezeli, egyértelművé téve, hogy "az ügyfél érdeke az elsődleges".

Nagy Koppány, az Magyar Nemzeti Bank igazgatója is úgy értékelte, előrelépést jelent az érdekkonfliktus kezelésben az új szabályozás. Hangsúlyozta, a minimum-harmonizációs szabály egy keretrendszer, amely elvárásokat fogalmaz meg. Elvi síkon ad útmutatást, nem minden ponton nyújtva gyakorlati szabályokat. "Nekünk azon kell gondolkodni, hogyan töltsük meg tartalommal ezeket az elveket, amelyeket egyébként már ma is betartunk tisztességesen, becsületesen, szakszerűen végezve a tanácsadást, így nincs mitől félni" - fogalmazott. Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy a biztosítási szakmában 2008 és 2015 között 30 százalékkal csökkent a közvetítők száma, ami tavaly elérte a 29 046-ot.

Az alkuszok szövetsége által szeptember 19-én és 20-án megrendezett, a biztosítási szakma csúcstalálkozójának számító siófoki konferencián és kiállításon mintegy 700 érdeklődő vesz részt, köztük a legnagyobb biztosítási társaságok vezetői.

Forrás: origo.hu

Erre minden anyának gondolnia kell: miből fogják kifizetni?
2016 szeptember 16.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Erre minden anyának gondolnia kell: miből fogják kifizetni?

A napokban jelenik meg a Bridget Jones filmek harmadik része, ami többek között a gyerekvállalás nehézségeiről szóló filmalkotás. A felmerülő problémák azonban a mindennapi életben is jelentkeznek, körüljártuk, hogy milyen pénzügyi nehézségek merülhetnek fel a gyerek érkezésekor és hogyan készülhetünk fel a csemete érkezésére.

A napokban kerül a mozikba a nagysikerű film, a Bridget Jones harmadik része, amelyben a gyerekvállalás nehézségeit fejtegetik. A boldog gyerekkor biztosítása minden szülő célja, ehhez viszont nem árt, ha pénzügyileg is felkészülünk a gyerek érkezésére.

Tudjuk majd fizetni a hitelünket?
A gyermek érkezésével plusz egy családtaggal is számolni kell, vannak olyan kiadások, amik minden hónapban fel fognak merülni. Az étkezéseken és a (kezdetben heti rendszerességű) ruhavásárláson kívül a pelenka ára is nagyobb szeletet hasíthat ki a családi költségvetésből. Érdemes a gyerek érkezése előtt kiszámolni, hogy tudjuk-e majd fizetni a hitelünket.

Ha nem jönnénk ki, akkor több lehetőség közül is választhatunk:

  • Megtakarítást halmozunk fel a hitel fizetésére, amíg az anyuka (vagy apuka) otthon van a gyerekkel,
  • Előtörlesztünk, amivel csökken a törlesztőrészlet,
  • Túlfizetjük a hitelünket, vagy
  • Átstrukturáljuk a hitelt, így hosszabb lesz a futamidő, de alacsonyabb a törlesztőrészlet.

Lőttek a megtakarításainknak?
A gyerekvállalásra érdemes már előre takarékoskodni. Az egyik szülő otthonmaradása ugyanis jelentős szeletet vesz el a család bevételeiből, az így keletkező lyukat pedig előtakarékossággal tömhetjük be.
Persze nem árt gyerekünk jövőjéről is gondoskodni, a születést követően nyithatunk a gyereknek Start-értékpapírszámlát, amelynél a befizetéseink után 10 százalékos állami támogatást kapunk, évente 6 ezer forintig (ez havi 5 ezer forint befizetésével érhető el).
Ennek előnye egyébként, hogy a számlán tárolt pénzhez csak a gyerek juthat, és ő is csupán 18 éves kora után. Az ide fizetett összegeket a Magyar Államkincstár Babakötvényekbe fekteti, amelyek az inflációt 3 százalékkal meghaladó kamatot fizetnek.

A biztosításokról se feledkezzünk meg!
A családfenntartóknak szinte kötelező a klasszikus, kockázati életbiztosítás megkötése, különösen akkor, ha hitelt is törleszteni kell. Egy ilyen biztosítással ugyanis nemcsak halál esetére, hanem súlyosabb baleset vagy betegség ellen is bevédhetjük a családunkat, még akkor sem viszi el a bank a lakást, ha nagy baj történik velünk.
A gyerek születése után már többen laknak a lakásban, ezt nem árt szólni a lakásunkat biztosító szolgáltatónak. Az autóbiztosításoknál (kgfb, casco) is mindenképp végezzünk kalkulációt a fordulónap előtt, a családosoknak ugyanis több biztosítónál járhat kedvezmény, így olcsóbb lehet a díjunk.

Figyeljünk oda, mit veszünk meg!
Ugyan vannak olyan dolgok, amiket jobb újonnan megvenni, azonban számos kelléket érdemes lehet használtan megvásárolni. A gyerekágyat vagy a babakocsit akár harmadáron is megkaphatjuk, ráadásul valószínűleg legfeljebb pár éve használják azt, így elhasználódva sincs.
Találhatunk kifejezetten a gyerekruha-cserére szakosodott oldalakat, vagy akár a Facebook egyik tematikus csoportját is felkereshetjük. Itt ugyanis sokszor fillérekért juthatunk márkás gyerekruhákhoz. A pelenkákat sokszor sokkal olcsóbb megvenni, ha nagy mennyiségben vásárolunk, persze a méretre érdemes figyelni, hiszen ezeket is hamar "kinövi" a kisbaba. A pelenkákat egyébként érdemes online vásárolni, itt általában olcsóbban juthatunk hozzá, ráadásul házhoz szállítják, így nem kell a nagy mennyiségű, sok helyet foglaló pelenkával vesződni a nagybevásárláskor.

Ne feledkezzünk mag a családi adókedvezményről sem, ez sem jár automatikusan. Be kell jelenteni, ráadásul az adóbevallásban is fel kell tüntetni a plusz pénzt.

Forrás: penzcentrum.hu

A magyar kormány is adókedvezménnyel motiválja a lakosságot az öngondoskodásra
2016 szeptember 15.
Kategória:
Életbiztosítás

A magyar kormány is adókedvezménnyel motiválja a lakosságot az öngondoskodásra

A magyar kormány is adókedvezménnyel, 2014-óta a nyugdíj előtakarékosságra is igénybe vehető 20 százalékos adókedvezménnyel motiválja a lakosságot az öngondoskodásra - mondta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Gilyén Ágnes kiemelte: az Európai Biztosítók Szövetsége által készített statisztikák szerint egy európai uniós állampolgár évente több, mint 1000 eurót tesz félre életbiztosításra, míg a magyar lakosság körében mindez csupán 150 euró. A statisztikát tekintve Svájc, Dánia, és az Egyesült Királyság áll az élen, a sereghajtók pedig Törökország, Bulgária és Románia. Hozzátette: Magyarország esetében a különbség egyebek mellett az életszínvonal és az eltérő nyugdíj rendszer következménye. Arról is beszámolt, hogy Magyarországon az Y és a Z generáció tájékozottabb a nyugdíj előtakarékosságról, mint az idősebb korosztályok, információikat pedig főként a közösségi mediából, az internetről szerzik.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Alapozza meg nyugdíjas éveit, válassza ki az Ön számára megfelelő életbiztosítást! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>

Folyamatos az agrárkárenyhítési kérelmek befogadása
2016 szeptember 14.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Folyamatos az agrárkárenyhítési kérelmek befogadása

Emellett fontos a termelői öngondoskodás, a biztosításkötés ösztönzése is, mert a jelenlegi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kárenyhítő juttatásban részesülő termelőknek csak tizede rendelkezik megfelelő biztosítással, s ezért biztosítás hiányában sokan csak a támogatás felére szereznek jogosultságot. Különösen mivel a biztosításkötést is támogatja a kormány, 2016-ban a Vidékfejlesztési Programban 4 milliárd forint kerettel került meghirdetésre a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás.

A Jobbik ráadásul nyitott kapukat dönget, amikor kamatmentes hitelek biztosítana a gazdáknak, ugyanis a kormány hektáronként legfeljebb 500.000 forint összegű 100%-os mértékben kamattámogatott hitelt nyújt júliustól az ültetvényen gazdálkodó, tavaszi fagykárral sújtott termelőknek.

Továbbá a Földművelésügyi Minisztérium már bejelentette, a jégkárok csökkentése és megelőzése érdekében országos jégeső-elhárítási rendszert hoz létre, amelynek működési forrásait javarészt a kárenyhítési alap állja majd.

Apáti István hamis vádaskodását igazolja az is, hogy a Jobbik frakciója sem méltatta arra, hogy az ugyanezen témában a földművelésügyi miniszterhez benyújtott interpellációja a parlament szeptember 12-i ülésén elhangozhasson.

Forrás: Földművelésügyi Minisztérium (os.mti.hu)

CLB TIPP: Kérjen ajánlatot cége számára online! Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Sokba került a nyár - Szuperviharok, extrém káresetek
2016 szeptember 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Sokba került a nyár - Szuperviharok, extrém káresetek

Minden eddiginél több autó rongálódott meg idén a nyári szuperviharokban, percek alatt keletkeztek százezres nagyságrendű károk, jelentős részük szabadban álló vagy éppen úton lévő járművekben. A káresemények összegzése során kiderült, az autóikkal mostohábban bánnak a magyarok, mint az ingatlanokkal, ugyanis míg az utóbbiak közel 80 százalékára van biztosítás, a forgalomban lévő autóknak alig több mint egyharmadára kötöttek teljes körű védelmet nyújtó cascót. Különösen a luxusautókon spórolnak a tehetősebbek, ebben a kategóriában legfeljebb minden hatodik, hetedik járműre van a kötelezőn kívül casco is.

Minden eddiginél több autó rongálódott meg a nyáron a szuperviharok, orkánerejű szelek következtében, vagy az esőzés miatti özönvízben, sártengerben. Biztosítási szakértők egybehangzó tapasztalata szerint a pórul járt járművek jelentős részére nem volt casco, csak kötelező biztosítás, ami az ilyen jellegű károkra nem nyújt fedezetet. Vagyis, a javíttatáskor a tulajdonosnak kellett állnia a cechet – összegezte a különösen viharos nyár autós káreseményeinek tapasztalatát Németh Péter. A CLB Független biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint az ingatlanok biztosítása, ha lassan is, de egyre természetesebb lett Magyarországon, ám a járművekén változatlanul spórolnak az autósok.

Annak ellenére, hogy a kocsijukat legtöbben a vagyontárgyaik között az első helyen említik, legfeljebb csak minden harmadikra van a kötelezőn kívül casco biztosítás is. A szakértő tapasztalata szerint a nyári viharok károsultjainak a többsége azt sem tudta – és vélhetően sokan mások sincsenek tisztában vele -, hogy a közterületeken, vagy egy hirtelen viharban kialakult tömeges karambol során bekövetkezett károkért ki, mikor felelős, ki köteles helytállni a javíttatáskor. Kiderült – ismét –, hogy az autósok többségének fogalma sincs arról, ki fizeti ki a javíttatás költségeit, ha a tomboló viharban kidőlt fa egy kocsira esik, vagy éppen egy lerepülő tetőcserép, netán egy szélben felkapott kuka találja el a szélvédőt. Németh szerint az ilyen eseteknek, ha van is egyáltalán felelőse, általában soha nem kerül elő, a kár a tulajdonos nyakán marad, s ha nincs cascója, akkor csak magára számíthat.

A hazai biztosítási szakma némi értetlenkedéssel tapasztalja, hogy miközben Magyarországon is egyértelműen erősödnek és egyre gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási jelenségek, az autósok csaknem fele úgy gondolja, neki még mindig nem éri meg havonta néhány ezer forintos cascót kötni. A szakértők azt is látják, hogy van egy szűk réteg, amely éppen, hogy csak elő tudja teremteni az üzemeltetés és a kötelező biztosítás költségét és nem futja cascóra. Ők kénytelenek kockáztatni, s csak a szerencséjükben bízni. De éppen ők azok, akiknek ha az említett okok miatt lerobban az autójuk, akkor hosszú ideig nem is tudják megjavíttatni. Ennél érdekesebb és némileg érthetetlenebb a luxusautók tulajdonosainak a magatartása. Ebben a kategóriában ugyanis legfeljebb minden hatodik autóra van casco, holott, éppen ezekben a tízmilliós értékű járművekben a legdrágább a legkisebb javíttatás is – véli Németh.

Annak hatására, hogy egyre többet hallani viharban földönfutóvá lett családokról, amelyeknek minden vagyonát elvitte a víz, esetleg elégett a villámcsapás okozta tűzben vagy a bezúduló sár tette tönkre minden ingóságukat, sokan korszerűbbre, jobb minőségűre, váltották a régi lakásbiztosításaikat, miközben az autóra a mai napig nem fordítanak ennyi figyelmet. Pedig idén is sok autóban okozott kárt a váratlanul, nagy erővel leszakadó jégeső, és sokan karamboloztak a hirtelen jött orkánerejű szélben, zuhogó esőben – összegezte a leggyakoribb eseteket Perger Kálmán, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Gépjárműbiztosítási Üzletágának vezetője. Az igazgató szerint ilyenkor nem ritka, hogy totálkárossá válik egy autó. Ezekre a kötelező biztosítás egyáltalán nem, csak a teljes körű casco nyújt fedezetet – szögezi le Perger. A biztosítási szakemberek azonban azt is tapasztalják, hogy az autósok jelentős része még csak nem is tájékozódik a casco-díjakról, s látatlanban is vállalhatatlanul drágának tartja. Holott ma már a casco-szerződésekért is óriási verseny van a biztosító társaságok között: igyekeznek minél jobb szolgáltatást a lehető legolcsóbban eladni.

CLB TIPP: Használja kalkulátorunkat az ajánlatok összehasonlítására! Casco biztosítás kalkulátor >>
 

Oldalak