2019.02.25

Társasházban lakik? Akkor ezt mindenképpen érdemes megfontolnia

Családi tragédiákat okozhat, ha egy társasháznak vagy lakásnak nincs biztosítása, így egy végzetes tűz- vagy viharkár, esetleg földrengés miatt lakhatatlanná vált otthon újjáépítésére, vagy új létesítésére nem lesz pénz. A már meglévő biztosítást pedig érdemes évente felülvizsgálni, hogy annak összege képes-e fedezni az időközben esetleg megnőtt építőanyagárakat és munkadíjakat.

„Mindenünk odaveszett” – fakadt ki egy pápai hölgy csaknem egy évvel ezelőtt afeletti bánatában, hogy leégett a négylakásos, közel 300 négyzetméteres társasházuk teteje, így az lakhatatlanná vált. Családjával együtt rokonokhoz költöztek, ám arról, hogy ezen átmeneti megoldás után mi lesz velük, miből vesznek majd maguknak új otthont, fogalmuk sem volt. Nem kötöttek ugyanis biztosítást a társasházra, így nem volt, aki a kárukat megtéríthette volna, amiből aztán esetleg egy új épületet is fel lehetne húzni.

Sajnos aránylag sokan kerülhetnek, vagy már kerültek is hasonló, kilátástalan élethelyzetbe. Legalábbis erre lehet következtetni a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tavaly karácsony előtt ismertetett adatából, miszerint a magyarországi lakóingatlanoknak csak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. Ez azt jelenti, hogy a körülbelül 4,4 millió magyarországi lakás- és háztulajdonos közül több mint egymillió otthonát nem védi semmi az esetleges károk ellen.

Pedig a talán legjelentősebb veszélyforrásoknak számító lakástüzek száma 2014-től folyamatosan nő. Míg öt éve 6770 esetben riasztották a tűzoltókat, addig tavalyelőtt már 8782-szer. S az idei adatok alapján e tendencia nem törhetett meg, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint ugyanis január első négy hetében 750 lakástűz történt, ebből 24 volt halálos kimenetelű. Ez azt jelenti, hogy naponta három-négy otthon semmisül meg a felelőtlenségre visszavezethető tüzek miatt. A téli időjárásban gyakoriak a lakástüzek, mivel az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, többet kell világítani, s intenzíven fűteni.

Az elmúlt nyolc évben több mint ötvenezer tűzeset után összesen közel negyven milliárd forintot fizettek ki a biztosítók ­­– derül ki a Mabisz összesítéséből. Ennek dupláját, csaknem 80 milliárdot viszont vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén, igaz, 1,1 millió esetben. A döntően május-szeptember között előforduló természeti csapások, a szélsőséges időjárás okozza ugyanis a legtöbb lakáskárt. A tavaly szeptember 1-jei vihar során például a Vas megyei Táplánszentkereszt egyik családi házába villám csapott be, amelynek következtében a kémény ledőlt és megrongálta a tetőszerkezetet.

Már az felelős magatartás, ha egy társasház lakói biztosítást kötnek az előre nem látható események ellen. Ennél azonban többre van szükség, korántsem mindegy ugyanis, hogy milyen biztosítást választanak. Nem szabad fukarkodni, csak tessék-lássék alapon, a magunk megnyugtatására – mondván, legalább van egy lakásbiztosításunk – a legolcsóbb módozatnál maradni. Hiszen mégis csak a lakhatásunkról van szó, nagyobb érvágás, ha egyik pillanatról a másikra fedél nélkül maradunk, mint ha az autónkat törjük ripityára – mégis az utóbbi elleni védekezést sokan természetesebbnek veszik. Időt kell szánni rá, hogy alaposan körüljárjuk, hogy ha a legrosszabb bekövetkezik, akkor a biztosítótól kapott pénzből újra fel tudjuk-e húzni az egész épületet, képesek leszünk-e megvásárolni az aktuális építőanyagokat, és kifizetni a munkadíjakat.

Már az is eredmény, ha az ezek kiegyenlítését lehetővé tevő biztosítási módozatra szerződik egy társasház. Ám még ezzel sem szabad megelégedni, folyamatosan karban kell tartani a biztosítást, legalább évente újraszámoltatni, hogy a kár esetén várható összeg tényleg elegendő lesz-e az eredeti élethelyzet visszaállításához. Ez azért elengedhetetlen, mert az építőipari árak az utóbbi években a többszörösükre emelkedtek. Emiatt kell mindenképpen módosítani azokat a szerződéseket, amelyek biztosítási összege (az összeg, amit kár esetén maximálisan kifizethet a biztosító) alacsonyabb, mint az újjáépítés várható költsége. Ezt a meglévő szerződés átdolgozásával lehet elérni, ami a biztosítási díjak emelkedésével járhat, de ez alapvetően a társasház érdeke.

A lakhatást nem ellehetetlenítő, azt legfeljebb jelentősen megnehezítő, úgynevezett részkárok (vihar/felhőszakadás, jégverés, földrengés, villám másodlagos hatása, árvíz, vízkár, csőtörés, elektromos vezetékek megrongálódása, üvegtörés) esetén is van jelentősége annak, ha egy társasház alulbiztosított. Erről akkor beszélhetünk, ha a biztosítási szerződésben aktuális biztosítási összeg nem fedi a tényleges újraépítési értéket. Ilyen esetben a biztosító jogosult csak arányosan megtéríteni a részkárt. Például, ha a kár 100 ezer forintra rúg, a biztosítási összeg 200 ezer Ft/m2, a tényleges újjáépítési érték viszont 300 ezer Ft/m2, akkor a kárnak csak a kétharmadát rendezi, magyarul, a biztosító csak 67 ezer forintot fizethet.

Régebben megkötött biztosítások esetén némiképp bonyolítja a helyzetet, hogy akkor sem szabad elégedetten hátradőlni, ha a biztosító ajánl egy négyzetméterárat, amiből kiszámítja a biztosítási összeget (ez a kártérítés felső határa). Hiszen így is előfordulhat, hogy a kikalkulált pénz nem lesz majd elegendő a társasház újjáépítésére, annak ellenére sem, hogy a társasház a biztosítási évfordulókor elfogadja a biztosító által felkínált értékkövetést, az úgynevezett indexálást.

Ennek az a magyarázata, hogy az értékkövetés (indexálás) csak több hónapos késéssel követi le az árak változását. Az épületeknél egyes biztosítók a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) minden év január-június közötti, az előző év azonos időszakához viszonyított építőipari termelői árindexet veszik alapul, amit a KSH általában az előző év szeptemberében publikál. Emiatt egyrészt időbeli csúszás történik, másrészt ezen árindexeket árucsoportok alapján állapítják meg. Így előfordulhat, hogy az építési anyagok tényleges áremelkedése ennél lényegesebb mértékű. Az elmúlt években pontosan ezt lehetett megfigyelni. Emiatt sok esetben a biztosítási összegek jelentős emelésére lenne szükség, a normál értékkövetésen (indexáláson) felül.

Márpedig ez akkora eltérés, ami a költségvetésüket ezekben a hetekben elkészítő, illetve felülvizsgáló társasházakat arra sarkallhatja, hogy kezdeményezzék a biztosításra fordított összeg módosítását. Ez esetben érdemes a szolgáltatásokat is megnézni, racionalizálni, esetleg olyan kiegészítő elemekkel bővíteni, amelyek az alapkockázatokon – természeti, üveg-, vezetékes vízkárok – túl további védelmet is kínálnak.

CLB TIPP: Hasonlítsa össze különböző biztosítók lakásbiztosítás ajánlatait kalkulátorunk segítségével! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
10+1 alig ismert tény az utasbiztosításokról
2016 július 28.
Kategória:
Utasbiztosítás

Az utasbiztosítás szinte már elengedhetetlen része a nyaraláshoz köthető kiadásainknak, de nem mindegy, mennyibe kerül. Sokan nem is gondolnák, de sokat lehet spórolni az utasbiztosításon, de ehhez nem árt odafigyelni néhány alapvető dologra. A legtöbbet egyébként akkor spórolhatjuk, ha megfelelő védelemmel vágunk neki a nyaralásnak.

1. Ne kössük meg az első ajánlatot!
Ha utazási irodában foglaltuk le az utunkat, akkor valószínűleg utasbiztosítási ajánlatot is adnak nekünk. Ugyan az árakról és a feltételekről érdemes érdeklődni, azonban elsőként nem érdemes elfogadni azt, ha kedvező, később akkor is megköthetjük azt. Mielőtt megkötnénk az utasbiztosítást érdemes több helyen is érdeklődni a szolgáltatások és az árak miatt.

2. Használjunk online kalkulátort!
Az összehasonlításhoz használjunk online kalkulátort! Ez lehet egy gyűjtőoldal, vagy akár a biztosító saját oldala is, ezek között ugyanis nincs jelentős eltérés, ahogy erről korábban részletesen írtunk. Az online összehasonlítás gyorsan megy, így ezt akár az utazási irodából is megtehetjük, így a biztosítás kötése miatt biztos, nem kell kétszer fáradni.

3. A netbankunkat is nézzük meg!
Ha lehetőségünk van rá, akkor nézzük meg a saját netbankunkat is, itt ugyanis sokszor találunk kedvező ajánlatot, ráadásul a szerződéskötés is sokszor gyorsan megy, hiszen az alapadataink már megvannak a szolgáltatónak.

4. Elfelejtettük a biztosítást, most mi legyen?
Ha elfelejtettünk utasbiztosítást kötni, akkor sincs minden veszve, ezt a fajta biztosítást ugyanis interneten (vagy telefonon) keresztül is megköthetjük, nem kell hozzá a személyes jelenlét. Ezt megtehetjük netbankban, kalkulátor oldalon és telefonos ügyfélszolgálaton egyaránt (ez utóbbinál persze a telefonhívás költségével nem árt számolni.

5. Mire térjen ki a fedezet?
A legfontosabb, hogy az egészségügyi szolgáltatásokra térjen ki a fedezet, sok országban ugyanis jelentős összegeket emészthetnek fel az egyszerűbb kórházi ellátás költségei is. Ilyenkor érdemes az adott célország költségeivel számolni, sokszor egy kevésbé fejlett országban is annyiba kerülhet az egészségügyi ellátás, mint a legdrágább országokban.

Lényeges a poggyász biztosítása is, különösen akkor, ha valamilyen nagy értékű tárgyat viszünk magunkkal. kellemetlen lehet, ha a drága (akár több százezer forintos) profi fényképezőgép elveszik, vagy a (többek között szállás lefoglalására használt) laptopot nyúlják le, az nem csak kellemetlen, hanem anyagilag is megterhelő lehet.

6. A bankkártya nem elegendő?
Sok bankkártyához jár utasbiztosítás is, ezek azonban nem minden esetben nyújtanak megfelelő fedezetet egy családi nyaraláshoz. A bankkártyás utasbiztosítások elsősorban arra alkalmasak, hogy akkor legyünk biztosítva, ha elmegyünk bevásárolni vagy tankolni egy szomszédos országba vagy advent idején egy napos kirándulásra megyünk Bécsbe.

Egy családi nyaraláshoz viszont nem árt magasabb fedezetet nyújtó biztosítást kötni, a bankkártyák (a presztízs értékű arany és platina kártyák kivételével) általában alacsony biztosítási összegeket adnak, ráadásul ezek jellemzően csupán a kártyatulajdonosra vonatkoznak.

7. Az autó biztosítása is fontos
Ha autóval kelünk útnak, akkor a jármű biztosítása is fontos. Ha külföldön robban le a kocsi, akkor a vontatásért borsos összegeket is elkérhetnek, nem is beszélve arról, ha haza kell vontatni, akkor kisebb vagyonokat is kifizethetünk emiatt.

A biztosítók egyébként az utasbiztosítás mellé szokták ajánlani a külföldi autóasszisztencia biztosítást, az alapvető javítási, autószállítási költségeket mindegyik biztosítás tartalmazza, azonban van, amelyik a javítás helyén szálláshelyet és az utazók szálláshelyre továbbszállítását, illetve hazahozását is fedezi.

8. Ne felejtsük otthon a kötvényt!
Akár személyesen, akár interneten kötöttük a biztosításunkat, a kötvényt ne felejtsük otthon, erre ugyanis az orvosi ellátás során szükségünk lehet. Amikor a káreset bekövetkezik, akkor ezen általában a biztosító telefonszáma is megtalálható ezen. Érdemes a kötvényt kinyomtatni, mivel ha a telefonunk elromlik, akkor nehezen tudunk hozzájutni a szükséges adatokhoz.

9. Vigyük magunkkal a kék kártyát!
Ha EU-tagállamba készülünk, akkor érdemes magunkkal vinni az európai egészségbiztosítási kártyánkat (kék kártya), ugyanis sok kórházban a kezelés többségét is fedezheti. Ez azonban kórházfüggő, ezért érdemes tájékozódni arról, hogy az úti célunk közelében elfogadják-e a kék kártyát.

10. A sportoláshoz másfajta biztosítás kell
A nyaralás során sokan különleges sportolási lehetőségeket is kipróbálhatunk (pl: búvárkodás, banánozás stb.) ilyenkor viszont nem árt olyan biztosítást kötni, amely akkor is fizet, ha ezeket az "extrém sportokat" űzzük. Az alap utasbiztosítások nem minden esetben fizetnek ezután, így ha különleges sportokat szeretnénk űzni, akkor tájékozódjuk előre a fedezetről. Van azonban olyan fedezet, amit az extrém esetek sem fednek le minden esetben, ha

például hegyet mászni indulunk, akkor olyan biztosítást kössünk, amely a helikopteres mentést, illetve a hegyi- és vízimentést is tartalmazza.
Ez utóbbi egyébként a vízisportok szerelmeseinek is fontos kiegészítő szolgáltatás lehet. Erre egyébként érdemes lehet a célország alpinisztikai szövetségét felkeresni, ahol különleges, kifejezetten hegyi túrákra és hegymászásra kifejlesztett biztosítást is köthetünk.

+1. Mi a teendő kár esetén?
Kár esetén érdemes minél előbb felhívni a biztosítót telefonon, ahol a segélyvonal diszpécsere akár a kórház megtalálásában is tud nekünk segíteni, illetve a beteg esetleges hazaszállításáról is tud információt adni. Ehhez viszont feltétlenül szükség van a kötvényszámra és a személyes adatainkra, ez alapján tud ugyanis beazonosítani minket a biztosítónk.

Forrás: penzcentrum.hu

Tudja, mit kell tenni, ha elüt egy őzet?
2016 július 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Kezdődik az őzek násza, ami nagy veszély lehet az utakon: augusztus közepéig nagyobb eséllyel ugorhat az autónk elé egy őz, de kellő körültekintéssel és a megfelelő szabályok betartásával elkerülhetjük az őzgázolást és az autótörést.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet közleményében figyelmezteti az autósokat, hogy az elkövetkezendő hetekben igencsak nagy figyelemmel vezessenek, mert július közepétől közel egy hónapon át tart az őzek násza: ekkor a vadak sokkal figyelmetlenebbek, egész nap mozognak, így gyakrabban bukkannak fel a közutakon.

Ebben az időszakban nem csupán a vadveszélyt jelző táblák utáni szakaszokon kell éberebbeknek lenniük a sofőröknek: az őzek szinte bárhol előfordulhatnak. Ez leginkább annak is köszönhető, hogy a magyar őzállomány igencsak kismagasló: a becslések szerint körülbelül 360 000 egyed fordul elő szerte az országban.

Mit tegyünk, ha őzet látunk az úton?

Különösen azokon a részeken vezessünk lassabban, figyelmesebben, ahol az út rosszul belátható, a szélén erdő, bozótos van! Ha messzebbről látjuk, hogy kiugrik a sűrűből egy őz, számíthatunk arra, hogy egy másik is követi. Ilyen helyzetben lassítsunk, várjunk pár másodpercet, esetleg dudáljunk!

Ha vadat látunk az úton, az egyetlen helyes megoldás a fékezés, ha szükséges, a vészfékezés. Kikerülni ne próbáljuk, mert úgy jó eséllyel lehajtunk az útról vagy áttérünk a szembejövő sávba, és mindkét lehetőség potenciálisan komolyabb veszélyt hordoz, mint a vaddal való ütközés.

Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?

A vadelütések is közúti balesetnek minősülnek, ezért bekövetkezésük esetén feltétlenül hívni kell a rendőrséget, a helyszínelés adatai nagyban segíthetik a vitás kérdések eldöntését. Emellett a terület vadászatra jogosult szervezetének képviselőjét is értesíteni kell (elérhetőségeit a rendőrség tudja).

Amennyiben egyik fél sem vétkes, a járműben okozott kárt csak teljes körű CASCO biztosítás téríti meg (az EU országainak többségében a vad és gépjármű ütközések biztosítási eseménynek minősülnek, és a biztosítást az autós köti).

Fontos megjegyezni, hogy egy vadelütésnél a vadászatra jogosult kára is tetemes lehet: egy őzbak vadászati értéke több mint egymillió forint is lehet.

Forrás: hvg.hu

Csak júliusban 53 ezer viharkár-bejelentést kaptak a biztosítók
2016 július 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Több mint 53 ezer vihar kárbejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz július 1-25. között, ezek becsült kárértéke megközelíti a 4,5 milliárd forintot - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szóvivője. Számítanak rá, hogy a kárbejelentések száma még bővül.

A kár érzékelése és bejelentése között általában 2-5 napot engedélyeznek a biztosítók, amit a szerződésben rögzítenek, de ezt az extrém helyzet miatt a biztosítótársaságok nem veszik minden esetben nagyon szigorúan, de az fontos, hogy a kárfelmérő tudja rekonstruálni a történteket. Az idén júliusban koncentrált viharokról lehet beszélni, a legtöbb kárbejelentés főleg Veszprém, Vas, Borsod megyéből, illetve Szombathely, Pécs, Baja, Miskolc, Balatonfüred környékéről érkezett. Júliusban a legtöbb bejelentés jégverés okozta kárra vonatkozott, ezt követi a viharkár, illetve a beázás.

A szóvivő beszélt arról, hogy Magyarországon a lakás alapbiztosítások tartalmaznak elemi károkra vonatkozó kitételt, ide tartozik egyebek közt a jégverés, árvíz, földrengés, felhőszakadás és a vihar. Gilyén Ágnes elmondta: a nyár a biztosítás szempontjából kiemelt időszak, a legtöbb káresemény május 1. és augusztus 30. között történik. Öt éves átlagban 115 ezer kárbejelentés érkezik ezekben a hónapokban, bár ez tavaly 222 ezer, az azt megelőző egy évben majdnem 135 ezer volt. Átlagban a biztosítótársaságok évi 8-8,5 milliárd közötti kárösszeget fizettek ki a lakossági lakásbiztosításokra - közölte a szóvivő.

Forrás: nepszava.hu

Meglepő dolog derült ki a magyar rendőrautókról
2016 július 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Nem köt casco-biztosítást a rendőrautókra az ORFK, ami miatt állítólag sokan nem is mernek beülni a drága kocsikba - írja a ATV.hu.

A portál azt írja, hogy kötelező felelősség-biztosítása minden rendőrautónak van. Ezt az üzemeltető területi rendőri szerv (megyei kapitányságok, készenlétiek, reptériek, stb.) kötik és fizetik. Casco-juk azonban még a rendőrautóknak sincs.

Korábban a lízing miatt szükségképpen volt Casco a rendőrautókon, ám amióta a szervezet saját tulajdonába kerültek a flották, nincs fedezet a sok százmilliós tételt jelenő biztosításokra - mondta a portálnak Dávid Tibor, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkár-helyettese.

Mivel ma már jóval drágább, olykor 8-10 milliós autókat vezetnek a kollégák, több visszajelzés is érkezett a szakszervezethez az állományból, hogy inkább átkérik magukat gyalogos járőrszolgálatra, minthogy egy 12-órás műszak végén bekövetkező figyelmetlenséggel többmilliós kárt okozzanak.

(A szolgálati törvény szerint, amennyiben a hivatásos állomány tagjának felelőssége megállapítható, alapesetben legfeljebb egyhavi alapilletményének felével kell helytállnia, ám ha a károkozás neki felróható hibából következett be, akkor háromhavi alapilletménye erejéig felel, amire az állományilletékes parancsnok részletfizetést engedélyezhet.)
Vétlen károkozásnál felmérés történik, és igaz ugyan, hogy a keletkezett kárnak csak bizonyos százalékát fizeti a rendőr, egy 120-150 ezer forintos havi nettó keresetnél, 3 havi alapilletmény elvonás még részletekben is komoly érvégés a kollégák költségvetésén - mondta Dávid Tibor.

Forrás: napi.hu

Ne bízzunk vakon az utasbiztosításban
2016 július 19.
Kategória:
Utasbiztosítás

Kockázatos vakon megbízni a bankkártyás utasbiztosításokban külföldön, ezek többségét ugyanis valamilyen módon, például egy kinti vásárlással be kell élesíteni ahhoz, hogy működjön a szolgáltatás – állítja a CLB független biztosítási alkusz cég. De van olyan bank, amelyiknél előre be kell jelenteni a kiutazást, mert csak így lép életbe a pluszszolgáltatás, amely egyébként sokkal szűkebb körű fedezetet nyújt a balesetekre, mint egy külön kötött utasbiztosítás. Évente több millió magyar utazik külföldre, de csak minden harmadiknak van valamilyen biztosítása.

Még mindig nem természetes a magyarok körében az utasbiztosítás, akkor sem, ha külföldre indulnak – állítja tapasztalatok és az utazási szokások áttekintése kapcsán Németh Péter, a CLB független biztosítási alkuszcég értékesítési, és kommunikációs igazgatója. Az alkusz több biztosítótól és a felügyeletüket gyakorló Magyar Nemzeti Banktól kapott adatok alapján is állítja: a külföldre utazó több millió magyar közül csak minden harmadiknak van utasbiztosítása. Vagyis: a hazai utasok többsége nem tartja reális veszélynek a kinti balesetet, azzal pedig végképp nem számol, hogy egy bagatell, de szükséges orvosi beavatkozás – fogászat, sebek ellátása, kezelése, stb. – is végül több százezer forintra rúghat. Egy kórházi ápolás, netán műtét végösszege elérheti az egymillió forintot is – súlyosabb esetben ennél is többet –, amelyet a külföldi egészségügyi ellátók előbb, utóbb akkor is behajtanak a páciensen, ha nincs biztosítása.

Tapasztalat az is, hogy a külföldre utazók egy része legalább gondol a biztosításra, igaz, hátra is dől kényelmesen azzal, hogy a bankkártyájához „jár” ez a szolgáltatás. Azt azonban csak elenyészően kevesen tudják, hogy ez a plusz többnyire csak akkor lép életbe külföldön, ha egy ottani, bármilyen tranzakcióval – kártyás vásárlással vagy pénzfelvétellel – beélesíti a tulajdonosa. Úgy tűnik azonban, hogy bankja válogatja, miféle módon garantálja a kártya mellé az utasbiztosítást. Van, amelyik elvárja, hogy indulás előtt jelentse be a kártyatulajdonos az úti célt és az ott töltött időt is – napra pontosan -, s erre az időtartamra kiállít egy igazolást, mert csak így működik az utasbiztosítás. „A bakkártyás biztosítás praktikus szolgáltatás, ám a tapasztalatok alapján úgy tűnik, a beélesítésről külön, minden utazás alkalmával gondoskodni kell” – állítja Németh. A CLB szakértője arra is felhívja a figyelmet, hogy teljes körű biztonságot – számtalan helyzetre kártérítést és fedezetet nyújtó szolgáltatást – csak a klasszikus, külön megkötött utasbiztosítás nyújt, s nem kerül többe, mint a nyaralás idejére tervezett napi 1-2 korsó sör.

A CLB elemezte az eddig beérkezett utaspanaszokat is, s kiderült, a megkötött biztosításokhoz képest elenyészően kevesen kifogásolják a szolgáltatást. Az MNB felügyeleti osztályánál nyilvántartott bejelentésekben az ügyfelek jellemzően a kárigények elutasítását, a kártérítések mértékét, valamint a poggyász,- és útlemondási biztosításokra vonatkozó ügyfél-tájékoztatást kifogásolják – tudta meg a CLB. Ennek kapcsán Németh felhívja a figyelmet: valamennyi utasbiztosítási szerződés tartalmaz olyan helyzeteket, amelyekre a biztosító nem nyújt szolgáltatást vagy további „fedezeti limiteket” rögzíthet, és bizonyos esetekben az önrész vállalását is kikötheti. A napjainkban egyre jellemzőbb terrortámadásokra viszont már a legtöbb biztosítónak van ajánlata. Olyan országokra azonban, ahová a magyar hatóságok hivatalosan nem ajánlják a kiutazást, egyetlen biztosító sem szerződik.

Az egyéni utasbiztosítások mellett a fogyasztók igénybe vehetik az Európai Unió területén érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál díjmentesen kiváltható EEK azonban csak korlátozottan – elsősorban sürgősségi ellátásra – használható, s azt kizárólag a helyi társadalombiztosítási szervvel szerződött szolgáltatók fogadják el.

CLB TIPP: Kössön utasbiztosítást okosan! Hasonlítsa össze az ajánlatokat és válasszon megfelelő utasbiztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Otthon akart gyógyulni: most százezreket fizethet a gyászoló család
2016 július 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Filmsztárok feneke, necces politkai helyzet, kiscica, blöki és pendrive. Elsőre semmi nem köti össze ezeket a dolgokat, pedig van bennük közös: köthető rájuk biztosítás. Mutatjuk a legkirívóbb eseteket.

Több összeállítást lehet a neten találni hihetetlen biztosítási kötvényekről. Ezekben olyan biztosításokról van szó, mint például

  • Jennifer Lopez 27 millió dolláros fenék biztosítása,
  • a Rolling Stones énekesének 1,6 millió dollár értékű középső ujj biztosítása, valamint a
  • politikai zavargás okozta sérülés vagy anyagi kár esetén turistáknak 10 ezer dollárt fizető thai állami biztosítás.

Ezen biztosítások léte azonban csak olyan esetben kecsegtet szolgáltatással, ha

  • te vagy Jennifer Lopez és baja lett a fenekednek, vagy
  • te vagy Keith Richards és elromlott a középső ujjad, esetleg
  • 2010-ben Thaiföldön jártál és politikai zavargásba keveredtél.

Az ilyen biztosítási kötvények elég erősen marketing szagúak, azaz egy sztár vagy egy biztosító azért kötnek ilyet, hogy utána beszéljenek róluk.
Ezen kötvényeken túl léteznek azonban olyan biztosítások, amik elsőre furcsának hatnak, de hasznosak tudnak lenni, ha téged is érintenek azok a körülmények, amelyekre kidolgozták őket.

Két éve már körbe néztünk, hogy külföldön milyen nem mindennapi biztosításokat találunk, de most a hazai biztosítókat vettük górcső alá, hogy milyen speciális szolgáltatásokat kínálnak.

Ebből, hogy nem lett még szenzáció?
Az interneten kiscicás tartalommal gyakorlatilag bármit el lehet adni. Ennek fényében furcsának tűnik, hogy a legnagyobb netes jelenléttel bíró hazai kisállat biztosító pont kutyákkal próbálja eladni szolgáltatását és a macskákat egyértelműen háttérbe szorítja.

Azért van szükség kisállat biztosításra, mert a társadalombiztosítás Magyarországon nem terjed ki házi kedvenceinkre. Feltehetőleg azért nem, mert társadalmilag nem vagyunk elég szolidárisak

  • sem az állatokkal,
  • sem tartóikkal.

Az előrelátó gazdik viszont köthetnek egészségbiztosítást házi kedvenceikre. Ez a biztosítás az állat betegsége vagy balesete esetén téríti meg az orvosi költségeket, a kötvényben feltüntetett értékhatárig.
Mennyibe kerül?
A szerkesztőségi szobánkban kizárólag Szilvi rendelkezik háziállattal. A kis cirmos neve Marcus Aurelius, természetesen hím, öt éves és vérbeli keverék. Ezen változók alapján dobta ki az online kalkulátor, hogy Marcus Aurelius egészségbiztosítása balesetenkénti vagy betegségenkénti

  • 20 ezer forintos szolgáltatási limitig évi 6 480
  • 35 ezer forintos szolgáltatási limitig évi 12 960,
  • 50 ezer forintos szolgáltatási limitig évi 19 320

forint lenne.

Szilvi ezt az ajánlatot két dolog miatt nem érezte vonzónak. Egyfelől lakásbiztosítása tartalmaz a cica részére egészségbiztosítást. Másfelől pedig az elmúlt 5 évben összesen egyszer kellet Marcus Aureliust betegségből adódóan orvoshoz vinnie, ami mindösszesen 10 ezer forintjába került.

Ehhez képest, a 10 ezer forintos önrész a kisállat biztosításban, mely a 20 ezres csomagnál is betegségenként megfizetendő, valóban nem tűnik meggyőző ajánlatnak.
Néhány biztosítónál azonban, a kisállat biztosításnál is meghökkentőbb kiegészítő biztosításokat köthetünk lakásbiztosításunk mellé.

Ez már rég nem is a lakásról szól
Nem ám, de maradunk a családnál, ugyanakkor nemcsak azokra köthetünk biztosítást, akik bent laknak velünk a házban. A második legnagyobb lakásbiztosító például ajánl síremlék és kripta biztosítást is.

Ez a kiegészítő biztosítás magyarországi sírhelyekre köthető, és egyszerre két síremlékre vagy kriptára terjed ki. Amennyiben ezeket megrongálják vagy megrongálódnak, akkor a biztosító megtéríti a javítási költségeket.

Bár a hírekből kiindulva egyes vallások temetői az átlagosnál jóval gyakrabban lesznek vandalizmus áldozatai, ennek ellenére nem találtunk olyan passzust a biztosítási feltételekben, mely vallásonként eltérő árazásra utalna.

Ha már temetőknél tartunk, akkor ugyanezen biztosító kínál temetés biztosítást is lakásbiztosításához, kiegészítő szolgáltatásként. Ez a biztosítás alapvetően a lakásban élő családtagokra terjed ki, de azért nem árt egy-két dologra odafigyelnünk, mielőtt csak úgy, a biztosító kontójára meghalnánk.

A biztosító felsorol temérdek helyzetet, és ha ezekből következően halunk meg, akkor megtagadja temetési költségeink megtérítését. Néhány példa:

  • A halál oka visszavezethető olyan betegségre, amellyel már rendelkeztünk akkor is, amikor megkötöttük a biztosítást.
  • Bármilyen pszichiátriai zavarral összefüggő haláleset.
  • Síugró versenyen nézőként, egy baleset következtében búcsúzunk az élők sorából.
  • Nukleáris balesetből következően halunk meg.
  • Minden haláleset, amit öngyógyítás okozott - akármit is jelentsen ez.

Egyébként sem a sírkő, sem a temetés biztosítás nem számít olcsó mulatságnak. Mindkét szolgáltatás éves díja jellemzően meghaldja külön-külön a 20 ezer forintot is.

Pendrive biztosítás?
A piac legnagyobb lakásbiztosítójánál köthető adatvesztésre biztosítás, szintén lakásbiztosítás mellé. Ha voltál már olyan helyzetben, amikor bedugtál egy pendrive-ot a gépedbe, és egyszerűen nem volt ott az az anyag, amit csak oda mentettél el, akkor biztos értékeltél volna egy ilyen szolgáltatást.

Ugyanakkor ma már egyre több mindent mentünk központi, bárhonnan elérhető szerverekre, azaz a felhőbe. Ennek megfelelően, ez a szolgáltatás reméljük, hogy hamarosan meghaladottá válik. Addig is, éves szinten 4 ezer forintért lehetünk egy fokkal nyugodtabbak, a számítógépeinken és USB kulcsainkon tárolt adatokkal kapcsolatban.

Meleg van? Az a baj. Hideg van? Az a baj.
Szintén ritka helyzetekre nyújt védelmet egy nagy biztosító kiegészítő biztosítása. Amennyiben tűz, beázás, csőtörés vagy egyéb okból több mint nyolc órán keresztül áram nélkül marad a fagyasztószekrényünk, akkor a biztosító megtéríti a szekrény tartalmának értékét, mert azt nagy valószínűséggel dobhatjuk a szemétbe. Ezt a biztosítást nem tudjuk kiegészzítő szolgáltatásként megkötni, hanem prémium lakásbiztosítási csomagok választása esetén kapjuk azokba beépítve.

Egy olasz biztosító pedig továbbra is jelen van a piacon Magyarország területére érvényes jó idő biztosítással. Amennyiben egyhetes nyaralásunk alatt legalább háromszor, vagy kéthetes nyaralásunk alatt legalább ötször rossz idő van, 100 ezer forint üti a markunkat. Ezt a szolgáltatást szintén nem tudjuk önmagában megvásárolni, hanem az olasz biztosító lakásbiztosításába jár, beépítve.

Sokszor leírtuk, és most is megtesszük:
Mielőtt bármilyen biztosítást köt vagy pénzügyi terméket vásárol, tájékozódjon a szerződési feltételekről!

Forrás: penzcentrum.hu

Ez most komoly? Kiderült az igazság a netes alkuszokról
2016 július 15.
Kategória:
Utasbiztosítás

Sokszor csak az utolsó pillanatban jut eszünkbe, de külföldi utazás esetén fontos, hogy ne induljunk el utasbiztosítás nélkül. Megmutatjuk, hogy a népszerű biztosítási ajánlatokat összehasonlító oldalak árainál, van-e olcsóbb a piacon.

Az utasbiztosítási piacon hihetetlen verseny folyik. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a biztosítók árban lefelé, szolgáltatásban meg felfelé versenyeznek egymással. Emiatt érdemes keresni egy biztosítási ajánlatokat összehasonlító oldalt.

Ezen oldalak segítségével össze tudsz hasonlítani több ajánlatot, és a végén azt tudod megkötni, ami mind árban, mind szolgáltatásban a legmegfelelőbb számodra.

Ezekkel az oldalakkal kapcsolatban arra voltunk kíváncsiak, hogy piaci verseny ide vagy oda, vajon a legjobb ajánlatukat teszik-e fel a biztosítók ezekre az oldalakra?

Képeztünk három utazni vágyó profilt, rákerestünk egy összehasonlító oldalon, hogy milyen ajánlatokat dob ki a rendszer, majd felhívtuk a legjobb árú biztosítókat, hogy közvetlenül náluk, mennyiért tudnánk megkötni ugyanezeket biztosításokat.

A profilok:

  • Egy házaspár két gyerekkel autós utazásra indul Olaszországba, a napfényes Lido di Jesoloba, egy hétre.
  • Fiatal pár, 35 évesek mindketten, Barcelonába utaznak egy hétre repülővel..
  • Fiatal, frissen elvált hölgy, elutazik újra felfedezni magát New Yorkba, szintén egy hétre.

Minden keresés esetén leválogattuk a négy legolcsóbb ajánlatot. Ezek természetesen eltértek szolgáltatásban, de mind elég széles körű védelmet jelentett ahhoz, hogy nyugodtan induljunk az utazásra.

A jó hír, hogy profilonként a legolcsóbb ajánlat alá nem ígért egyik biztosító sem, ezért ha kizárólag az árra megyünk, akkor meg is lehet kötni az összehasonlító oldalon a biztosítást.

Az általunk keresett profilok közül összesen az Európán kívül utazó egyedülálló nő esetén találtunk húsvéti tojást, tehát olyan ajánlatot, ami az ár összehasonlító oldalon drágábban volt fent, mint amikor közvetlenül a biztosítónál szerettük volna megkötni

Mindemellett érdekes tanulságra tettünk szert, miközben teszteltük a biztosítókat. Mindhárom keresésünkben a három legolcsóbb ajánlatot adó biztosító között szerepelt a MAPFRE. Amikor ügyfélként meg akartuk náluk kötni telefonon a biztosítást, akkor közölték, hogy ezt csak személyesen tudjuk náluk megtenni, de az biztosan nem lesz olcsóbb, mint a legnagyobb ár-összehasonlító oldalon, ugyanis ők is ezt használnák a kalkulációhoz.

Ezzel kapcsolatban hivatalosan is megkerestük a biztosítót, mert furcsának tartottuk, hogy

  • nem tudnánk megkötni a saját weboldalukon a biztosítást, továbbá, hogy
  • hozzánk hasonlóan ők is egy ár-összehasonlító oldalt használnának az ajánlatadáshoz.

Válaszukban közölték, hogy a kalkulációs moduljuk jelenleg csak utazási irodák illetve biztosítási alkuszok számára érhető el. Ugyanakkor elárulták, hogy terveik szerint az év második felében ez már változni fog, és ők is piacra lépnek saját internetes megoldásukkal.

Telefonon ugyanakkor továbbra sem fogunk tudni utasbiztosítást kötni a MAPFRE biztosítónál, ennek üzleti és adatvédelmi okai vannak - írta e-mailben a Pénzcentrum kérdésére Rozsnyói Fruzsina, a biztosító ügyfélszolgálati osztályvezetője.

Nekem van valami beépítve a kártyámba
Sokunk bankkártyájába lapul beépítve utasbiztosítás. Ugyanakkor, a prémium kártyáktól eltekintve, ez sokszor nem nyújt olyan széles körű védelmet, mellyel egy hétre el mernénk utazni külföldre.

Így sokszor akkor is kénytelenek vagyunk utasbiztosítást kötni, ha van bankkártyába beépített biztosításunk. Ha pedig nincs, akkor pláne szükségünk van rá, bármikor külföldre utazunk.

Van az a kék EU-s kártyám
Igen, létezik még a kék Európai Egészségbiztosítási Kártya is, amit akkor válthatunk ki, ha itthon jogosultak vagyunk társadalombiztosítási ellátásra. Segítségével az Európai Unió, Svájc, Liechtenstein, Izland, és Norvégia területén vehetünk igénybe orvosilag szükséges ellátásokat, Szerbiában pedig sürgősségi ellátást.

A kártyával igénybe vett külföldi ellátást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) fizeti ki azon szolgáltató részére, ahol igénybe vettük az egészségügyi ellátást. Fontos azonban megjegyezni, hogy az OEP csak addig a mértékig finanszírozza az ellátásunkat, mely összeget a helyben jogosultak után fizetne a helyi társadalombiztosítási szerv. Ez azt jelenti, hogyha helyben önrészes egészségbiztosítás jár csak az embereknek, akkor ezt a terhet nekünk is meg kell fizetnünk, továbbá magánkórházakba ezzel a kártyával főszabály szerint nem mehetünk.

Mielőtt kizárólag erre a kék kártyánkra támaszkodva utaznánk külföldre, érdemes utánanézni, hogy a célországunkban mire is jogosít az pontosan, és milyen egyéb költségek merülhetnek fel.

Utasbiztosítás vs. Európai Egészségbiztosítási Kártya
Vannak helyzetek, amelyekben az Európai Egészségbiztosítási Kártya verhetetlen. Az Európai Bíróság döntése alapján például a vese dialízis is szolgáltatási körön belül esik, amely ellátást egy utasbiztosítással biztos, hogy nem vehetnénk igénybe.

Az utasbiztosítás csak olyan helyzetekben nyújt szolgáltatást, melyeket nem láthattunk előre, ugyanakkor nemcsak egészségügyi probléma esetén jelent segítséget.
A legtöbb utasbiztosítás magába foglal

jogi felelősségbiztosítást,
útipoggyász biztosítást elvesztés vagy lopás esetére,
összegbiztosítást maradandó egészségkárosodás vagy halál esetére,
ráadásul, ha súlyosan megbetegszünk, akkor még egy rokonunk kiutaztatását is fedezi általában, hogy az ápolni tudjon minket.

Ilyen többletszolgáltatásokat nem tartalmaz az Európai Egészségbiztosítási Kártyánk, ahogyan itthon sem fedezi az egészségügyi pénztár, ha ellopják a fényképezőgépünket a hetes buszon.

Forrás: penzcentrum.hu

Több ezren fordultak a biztosítókhoz a vihar után
2016 július 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Több ezer kárbejelentés érkezett a viharok miatt a biztosítókhoz, számuk folyamatosan emelkedik.

z Aegon Magyarország közölte: a hét eleji országos viharokat követően 1890 kárbejelentés érkezett, de folyamatosan emelkedik a számuk. A legtöbb a kedd esti szombathelyi viharkárokról érkezett, de a szerdai vihar miatt Veszprém megyéből is nagy számban érkeznek a bejelentések. A károk jelenős részét jég okozta (1251), ezt követi a vihar (352) és a villámcsapás (104). A biztosító ügyfelei által becsült kárösszeg 340 millió forint, az átlagkár 178 ezer forint.

Az Allianz Hungária Zrt. több mint 1300 kárbejelentést regisztrált a szerdai viharokat követően, ebből közel 1000 kárigény jégeső miatt érkezett. Emellett beázást, felhőszakadást és viharkárokat jelentettek. Jelenleg Szombathely és környékéről érkezik a legtöbb igény, de a Dunántúlról, valamint a Duna-Tisza közéről is fogadott hívásokat a biztosító, a keleti országrészben viszont egyelőre nem tapasztalt nagyobb kárszám-emelkedést.
A K&H Biztosító közölte, két nap alatt több mint 300 kárbejelentés érkezett a viharok miatt, a károk átlagértéke 65 ezer forint. A biztosító szerdán 210 kárbejelentést regisztrált, amelyek összértéke 13,7 millió forint volt, csütörtök reggel pedig további 105 kárbejelentés érkezett, amelyek összértéke 6,8 millió forint.

A Groupama Biztosítóhoz több mint 1000 kárbejelentés érkezett szerdán a hét eleji viharok miatt, ebből több mint 600 Vas és Győr-Moson-Sopron megyéből. A károk közel 90 százalékát jégverés okozta, a kárösszeg 75 millió forint. A biztosítótársaság a Balaton északi partját szerdán érintő heves vihar miatt ma újabb bejelentési hullámra számít, várakozásai szerint a kárbejelentések száma elérheti a 4000-et is az országon átvonuló vihar eredményeként. A károk mielőbbi rendezése érdekében munkaerő-átcsoportosítást és hétvégi munkavégzést is elrendelt az érintett területen a társaság.

Szerző: MTI
Forrás: vg.hu

A nagy csalódás: jégverésre nem minden biztosítás fizet
2016 július 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Vállalkozói biztosítás, Általános

Tömegével érkeznek a vihar utáni kárbejelentések a biztosítókhoz, a végleges kárösszeg becslésére azonban egyelőre senki nem vállalkozik, ám az biztosnak tűnik, hogy az egynapos viharok között a mostani rekordot döntött – tudtuk meg a CLB független biztosítási alkusz cégtől. Nagy károk keletkeztek, s még nagyobb csalódás is érheti a károsultakat: jégverésre nem minden biztosítás fizet.

Az első gyors összegzés szerint a legnagyobb kár a gépjárművekben, a háztetőkben és a kerti bútorokban esett. Mivel több teljes rendezvényt is szétvert az orkánerejű széllel érkezett eső – helyenként jég – a biztosítók az elmúlt évek legnagyobb összegű kárkifizetésére készülnek. A helyzet óráról, órára változik.

Volt, akinek a kocsiját verte rommá éjszaka a jég, de olyan is akadt szép számban, akinek a háza tetejét vagy a kéményét vitte el az országon tegnap eset óta végigvonuló, egyes helyeken tomboló vihar. A biztosítók megkezdték a kárfelmérést, de nehéz tartani a lépést a bejelentésekkel, mert a vihar az ilyenkor szokásos ”kártípusok” minden válfaját produkálta – mondta a 25 biztosítóval szerződött CLB biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója. Németh Péter szerint elképzelhető, hogy ez, a hidegfronttal érkezett időjárási jelenség lehet az elmúlt évek egynapos viharai között a legkegyetlenebb, már most rekord közeli kárbejelentések száma, a CLB-nél például folyamatosan csörögnek a telefonok, s egymásnak adják a kilincset az ügyfélszolgálaton a károsultak.

Az alig félnapos tapasztalatok alapján már most biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy, ami viharkár csak létezik, az szinte mind bekövetkezett már. És még nincs vége, hiszen az ország egyes területeire csak mostanában érkezik meg a hidegfront kegyetlen előfutára. Németh Péter felhívja a figyelmet, hogy jégkárra csak az a biztosítás fizet, amelyikben van külön ilyen kitétel, ezért lehetőleg mindenki tegye meg a legszükségesebb óvintézkedést – legalábbis ott, ahová csak ezt követően ér oda a vihar. Ahhoz ugyanis, hogy a biztosítók garantáltan fizessenek, a károsultnak lehetőségeihez mérten a kármentést is meg kell kezdenie és a gondatlanságnak még az árnyékát is kerülni kell – figyelmeztet a szakember.

A bejelentések száma percről percre nő, egyelőre még megbecsülni sem lehet, hogy mi lesz a vége – mondta Németh Péter, aki szerint már most biztos, hogy egynapos rekordot fognak zárni. Az első gyors összegzés szerint a legtöbb kár a kinn hagyott, vagy éppen a vihar idején úton volt járművekben keletkezett – rádőlt fák, jégverés, stb. -, de az ingatlanok terén is jelentős lehet a veszteség, amit egyelőre még megbecsülni sem mernek a szakértők. Már csak azért sem, mert a vihar komplett rendezvényeket is szétvert, az ezekben keletkezett tízmilliós nagyságrendű károkat most mérik fel a szervezők.

Forrás: nepszava.hu

Ennyit érnek a magyar kórházak
2016 július 14.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Összesen 96 kórház hatféle biztosítási kockázatára írt ki nyílt közbeszerzést az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK). A két évre szóló védelem ellenértékét az ajánlatkérő 2 milliárd 322 millió forintra becsüli.

A 96 kórház vagyona 825 milliárd forintot ér, ennek a minden kockázatra kiterjedő (all risks) biztosítását kéri az ajánlatkérő. Kiegészítő biztosítás ehhez az üzemszünet és a géptörés biztosítás.

A második rész a számítógépek és elektronikus berendezések összkockázatú vagyonbiztosítását tartalmazza, de csak 57 intézménynél. Ezek a berendezések 73 milliárd forintot érnek.

A harmadik rész a kombinált felelősségbiztosításé. Ide tartozik a környezetszennyezés, a bérlői- és bérbeadói felelősség átvállalása, valamint a munkáltatói felelősségbiztosítás is.

A vezetőket csak 12 kórházban biztosítják?

A negyedik részben szereplő egészségügyi szolgáltatói (szakmai) felelősségbiztosítás mind a 96 kórházra kiterjed, viszont az ötödik kockázattípus, a vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása csak 12 kórházat érint. Végül a csoportos baleset-, vagy személybiztosítás 7 intézményre terjed ki.

Az ajánlatkérő minden részre külön-külön referenciát kér. Így például a vagyonbiztosításra az tehet ajánlatot, aki az elmúlt 3 évben legalább egy 2 millió forint éves díjú - minden kockázatot felölelő - vagyonbiztosítást kötött. A számítógépek és elektronikus berendezéseknél a referencia értéke - szintén az elmúlt 3 évből - 500 millió forint.

Az ajánlattételi határidő augusztus 12.

Forrás: napi.hu

Oldalak