2020 március 22.

Kategória: 

  • Kötelező biztosítás

Kérdés: 

Üdvözlöm!

Egy baleset kapcsán szeretnék kérdezni. Adott egy baleset, ahol egymással szemben jön két autó. A autó úgy gondolja még befér B autó előtt hogy lekanyarodjon balra. A autó oldalába (hátsó ajtó) belemegy B autó (kézben tartott mobillal beszél vezetés közben). A autó elismeri a hibáját (nem hívnak rendőrt), de később kiderül hogy B autó nem rendelkezik műszaki vizsgával több mint 1 éve, ergó közúti közlekedésben nem vehetett volna részt. Ilyenkor is a vétkes A autó biztosítója állja a vétlen B autó kárját? A autó járja gondolom mindenképp saját költséges. A biztosító hogy jár el az A autó esetében?

Köszönöm szépen előre is válaszát.

Andrea

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Ha "B" autó műszaki állapotánál nem merül fel a balesettel kapcsolatban ok-okozati összefüggés és a kárképből is azt látja a biztosító, hogy az "A" autó tehető felelőssé a baleset okozásáért, fizeti a "B" autóban keletkezett károkat. Ebben az esetben az "A" autó kára, ha volt cascoja, arra rendezhető, ha nem, akkor önköltséges.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1081 - 1100 / 2319
Alaptörés
2020 augusztus 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Az lenne csak a kérdésem, családi házon ismeretlen okból eltörött az alap, s mozog. Ezáltal komoly repedések lettek a falakon is. Most várom a statikust, hogy egyáltalán mit lehet vele kezdeni. A kérdésem annyi lenne, hogy van-e vmi értelme a biztosítónál próbálkozni, vagy tejesen felesleges. (Aegon, Lakás, és szabadidő bizosítás plusz) Köszönöm a válaszàt. Tisztelettel: B. Krisztián
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a felújítási munkálatokra, szerkezeti hibákból vagy elhasználódásból eredő károkra, valamint a karbantartás elmaradásából eredő károkra nem nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kivonathatják-e a többi gépjárművemet ha a 3 autóból egynek nincs meg a kötelezője
2020 augusztus 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Kedves Szakértő! Birtokomban van 1 személygépjármű + 1 teherautó! 2018 ban eladta 1 gépjárművet mely nek a kötelezőjének a biztosítása nem lett befizetve, később kivonásra került! A másik tulajdononomban lévő gépjárművet emiatt kivonhatják a forgalomból? Válaszát köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A jogszabály konkrét gépjárműre vonatkozik, így nem vonhatják ki a forgalomból az üzembentartó korábbi gépjárművének biztosítási hátraléka miatt egy másik gépjárművét, ha annak rendezett a biztosítása.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco c6 besorolás
2020 augusztus 24.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
2017-augusztusában gépkocsit cseréltem.Az uj autóra megkötöttem a casco biztositást, és a GFB -t i s az ALIANZ Biztosítónál. , ekkor CO-ba kerültem,mert még a régi kocsit nem adtam el. Az eladás 2017, októberében megtörtént, melynek tényét bejelentettem az UNIQA biztosítónál, ahol a régi biztosításaim voltak.A biztositásaimat az UNIQA a belejentést követően megszüntette, erről értesitett is. Akkor azt a tájékoztatást kaptam,hogy az új biztosítómmal / ALIANZ/ rendezik a bónusz-málus besorolásomat. Erre a rendezésre sajnos nem került sor. Ez év juliusában kértem a besorolásaim megváltoztatását, és kértem a visszamenőleges dijak rendezését.Hosszas e-mai-lezgetés után az ALIANZ besorolt a B10-be GFB, és nagy nehezen betett a C6-os Casco-ba.A dij különbözet összegére vonatkozóan nagyon változó számokat közöltek. A GFB-nél az általuk közölt dij időközben csaknem felére csökkent, a Cascónál nem ismerik el a dijkülönbözetet. Lassan kettő hónapja irogatnak, konkrét választ nem adnak, telefonon sem kapok elfogadható választ. Több levélváltás után sem hajlandók korrekt valós tájékoztatást adni. Ugy vélem, hogy én , mint ügyfél megtettem a biztosítók felé a kölezettségemet, bejelentettem a változást. Minden kérésemmel más-más ügyintéző foglalkozik, és csak a gépies válaszokat kapom. Az hogy melyik biztosító hibázott UNIQA, vagy az ALIANZ sajnos én megitélni nem tudom, azt viszont tudom, hogy én mint ügyfél nem károsodhatok azért,mert valaki valamikor valamit elnézett,Nem az a baj, hogy hibázott valaki, hanem az, hogy nem hajlandók utána sem nézni!!!!!!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kérdéses eset ügyintézése jelenleg is folyamatban van, szíves türelmét kérjük!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Életbiztosítási díj kifizetése
2020 augusztus 23.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
1. A 2020.07.31-i lejáratú életbiztosítási szerződés díj kifizetéséhez szükséges összes dokumentum átadása és a személyi azonosítás 2020.06.30-án a biz-tosítótársaság hivatalában megtörtént. A biztosítási díj kifizetését kérő 2020.08.09-i és 10-i e-mailekre a biztosítótár-saság válasza, idézve: „A kifizetési határidőnk az összes dokumentum beér-kezését és azonosítását, illetve a szerződés lejártát követő 15 munkanapon belüli. Az összeg utalásáig és megérkezéséig türelmét kérjük.” Eddig a kifizetési időtartam életbiztosítási szerződésemben sehol sem szere-pelt, soha és sehol sem lett leírva. Most honnan veszi a biztosítótársaság ezt egyáltalán? Jogos-e a biztosítótársaság ezen hivatkozása? 2. Amennyiben a biztosítótársaság jogellenesen késlelteti a már korábban ese-dékes kifizetést, van-e jogosultsága késedelmi kamat felszámításának, és ha igen, akkor az mennyi? Miként határozható meg? (A jelenlegi banki alapkamat 0,6%.)
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha panasszal kíván élni a biztosító szolgáltatásával kapcsolatosan, panaszával a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat.
E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: http://www.penzugyibekeltetotestulet.hu/

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KKNYR azonosító
2020 augusztus 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyfélszolgálat! Második biztosítás megkötéséhez, meg kell adnom KKNYR ügyfélazonosítómat. Az lenne a kérdésem, hogy hol találom ezt az azonosítót? Az első szerződésemet sem tudom megnyitni, amit emailben elküldtek, mert jelszót kér, amit szintén nem tudom, hogy milyen jelszó.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A KKNYR ügyfélazonosító a törlésértesítőn, a titkosított dokumentumok jelszava pedig a biztosítók leveleiben pontosan leírva szerepel.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárrörténet
2020 augusztus 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Kártörténeti ügyfél azonositó 1**********5
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2020 augusztus 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Tegnap a nagy vihar közben észrevettük, hogy beázik a tető, és a nappaliban állt a víz. Valamint az egyik ablaknál is beázik. Erre fizet a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kár esetén a biztosító vizsgálja, hogy mi a kár bekövetkeztének az oka. Ha elhasználódásból, illetve szerkezeti hibából történt a beázás, akkor arra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.

Javasoljuk, nézze meg lakásbiztosításának kötvényét és feltételét, amely pontosan meghatározza, hogy az Ön biztosításának a fedezete kiterjed-e viharkárokra, felhőszakadás, illetve beázás károkra. Nem minden biztosítás tartalmazza alapesetben ezeket a fedezeteket, van ahol ezek valamelyikét kiegészítőként kell megkötni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco önrész
2020 augusztus 17.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Tavaly decemberben balesetet szenvedtünk. A casco terhére megtörtént a javítás. 2.527.000 ft-ot számláztak ki, ennek a 10%-át, mint önrészt kifizettük. A jogerős rendőrségi határozatra közel 8 hónapot vártunk. A vétkes fél biztosítója jelezte, hogy indítják az utalást 217 ezer forintról. Az lenne a kérdésem, hogy amit önrészként kifizettünk, az nem jàr vissza teljes összegben? Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nemcsak a teljes önrész jár a károsultnak, hanem a káresettel kapcsolatos minden költség, amit az okozó biztosítója felé el tud számolni. Például sérülhetett a balesetet szenvedő ruházata, a gépjárműben szállított egyéb vagyontárgya, bérautóra is szüksége lehetett, vagy ha nem, akkor utazási hozzájárulás is járhat neki. A balesettel kapcsolatban keletkezhetett személyi sérülés, az ügyek intézése miatti keresetkiesés és a javított gépjármű értékcsökkenése is elszámolható a károkozó biztosítója felé.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás
2020 augusztus 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Kérdésem,hogy a lakásban a melegvízcső kilyukadt/falon kívűl/ fizet erre a Bíztosító.Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, csőtörés esetén fedezetben van a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárrendezés lcsőtörés esetén
2020 augusztus 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Vizesedés miatt a lakáítás son belül válik a vakolat, valószínúleg megrepedt egy cső, de falbontás nélkül nem állapítható meg a hiba a kárbejelentéshez mg kell adni hogy mekkora a kár. Két kérdésemen van: 1.Hogyan állapítsam meg a kárösszeget 2. A javítás költségét a biztosító csak számla alapján téríti meg?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Véleményünk szerint a kár helyreállítási költségének a megállapításához érdemes szakember segítségét igénybe venni.
A javítás mértékétől függően - a kárszemle során - lehetősége van eldönteni, hogy elfogadja a biztosítótól felkínált javítási összeget, vagy a számla alapján történő kárrendezést választja.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nevemre írták az autót de nem én vettem
2020 augusztus 14.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Nevemre vettek egy autót,a tudtom nélkül és nem lett befizetve a kötelező,de rajtam követelik. Mit tehetek?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kötelező gépjármű felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötni és a díjat is neki kell fizetni. Amíg nem rendezik az adott gépjárműhöz tartozó viszonyokat, addig a forgalmiban jegyzett üzembentartónak kötelező a biztosítási díjakat intézni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező biztosítás évente megtett km függvényében
2020 augusztus 13.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdv, lejár az első kötelező biztosításom és abban levő kérdés, hogy évente kb hány km-t teszek meg a 5000/10.000 km választ adtam, mivel eltelt 1 év már látom hogy 13.000km az amennyit megtettem, amikor most újrakötöm a biztosítást ez drágítja vagy pedig nem befolyásolja a biztosítás összegét? Válaszát előre is köszönöm, V. Rebeka
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Díjmódosító tényező a futott kilométerek száma.
Kötelező biztosítás kalkulálásakor a valós értéket kell megadni, azonban kárrendezés kapcsán tapasztalataink szerint helytelenül megadott futásteljesítmény miatt a biztosítók nem szoktak szankcionálni és kifizetik a teljes kártérítést.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás
2020 augusztus 12.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm.! A kerdesem az lenne , hogy en az interneten kotottem a gepjarmuvemre egy eves biztosutast. A kartyamrol le vontak az eves biztositasra esedekes oszeget, most meg jott a level, hogy nem fizettem be es kivontak az automat a forgalombol. A bankszamlakivonatomban is latszik, hogy le lett vonva az oszeg. Ilyenkor mi a teendo? Kihez kell fordulnom?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

250w elektromos kerékpár biztosítás
2020 augusztus 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyintéző! A mai napon vásároltam kerékpár boltban egy vadonat új elektromos kerékpárt. Az eladó azt mondta, kell rá biztosítást kötni. Valóban kell? Amennyiben válasza igen, hogyan és hol lehet ezt megtenni? Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A "Hello" márkanév alatt elérhető szolgáltatásokat a Magyar Posta Biztosító Zrt. nyújtja.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utasbiztosítás
2020 augusztus 11.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Tegnap kötöttünk feleségemnek utasbiztosítást a 08.11 - 08.22 közötti oroszországi utazásához. Allianz Útitárs Arany csomagot választottam. Bankkártyával befizettem az összeget, az összeg le is lett vonva a számlámról. Visszaigazolást/kötvényt azonban nem kaptam. Kérem a visszaigazolást és kötvényt számomra a n******@***.hu címre, mivel feleségem már elutazott. Üdvözlettel: Dr. N. András
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjük, ellenőrizze e-mail fiókjában a beérkezett üzeneteket és a spam mappát is, vagy töltse le bármikor utasbiztosítási kötvényét CLB Ügyfélkapujából..

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Balesetbiztosítás
2020 augusztus 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm.! Lakásbiztosításomon belül van balesetbiztosítás is az egész családra. Az eon felajánlot egy külön balesetbiztosítást kedvezményes áron. A feleségem eltört az ujját, és szeretném bejelenteni. Kérdésem hogy ha mindkét biztosítása érvényesíteni szeretném a kárigényem fizet e mindkettőre, úgy hogy mindkét biztosítás egy azon biztosító szolgáltatja? Előre is köszönöm a válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az élet és balesetbiztosítások esetén a több biztosítás szolgáltatásai egy biztosítási esemény kapcsán összeadódnak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás
2020 augusztus 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Van e érvényes biztosításom
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lejárt életbiztosítás kifizetése
2020 augusztus 09.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Életbiztosítási szerződésem futamideje 2020. július 31--én lejárt. Életbiztosítási szerződésem lejáratáról szóló, 2020. június 16-án kelt értesítésben foglaltak szerint az életbiztosítási díj kifizetéséhez szükséges dokumentumokat személyesen adtam át a biztosítótársaság hivatalában 2020. június 30-án. Személyi azonosításom a megfelelő azonosítási adatlapon 2020. június 30-án megtörtént. Ma 2020. augusztus 09. napja van. Életbiztosítási díjam kifizetése eddig nem történt meg. Kérdés: Mikor kell kifizetni az életbiztosítási díjat?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási szolgáltatás teljesítése legkésőbb az összes szükséges okmány beérkezését követő 30. napon esedékes.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bonus fokozat módosítása
2020 augusztus 06.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy melyik biztosító módosíthatja a Bonus fokozatom ha káreset történt. Amelyiktől eljöttem, vagy az új? Jelen eset a következő; az union biztosító az évforduló előtt 1 nappal módosította B3 ból B1-be,majd a k&h B1-ből M1-be. Véleményem és józan paraszti eszem is azt mondja, hogy kegyetlenül át vagyok verve. Tisztelettel: Cs. Attila
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mindig az a biztosító érvényesíti a bonus-malus besorolását, ahol éppen él a szerződése, így jelen esetben a K&H biztosítónál kell tisztáznia besorolását.
Ha az elmúlt biztosítási időszakban egy kára volt, kétszer nem büntethetik érte.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

koccanás után ügyintézés
2020 augusztus 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A párom által vezetett kocsiba oldalról belehajtott egy fiatalember.elismerte a vétkét,de a rendőrséget kihívták,mert nem tudták mi a teendő.A rendőrség kitöltött egy papírt,amin a fiatalember elismerte a vétkességet,csak nem írta alá a papírt.bementem a papíron feltüntetett biztosítóhoz,ahol azt mondták,menjek a rendőrséghez igazolást kérni,meg adtak papírt,hogy töltsük ki.Kérdésem,hogy miért mi szaladgáljunk ,akik vétlenek voltunk,fel sem vették ,hogy kárbejelentés történt.Tényleg ez a menete annak,hogy elinduljon a kárunk kifizetése?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kárt bejelenteni a károsult tud, mivel csak ő rendelkezik a balesettel kapcsolatos információkkal, illetve a szükséges dokumentumokkal. Ha rendelkezésre állnak a balesetet okozó adatai elég, ha kitöltik és aláírják a baleseti bejelentőt, amiben az okozó elismeri a felelősségét. A rendőrség az igazolást a balesetről csak a károsult üzembentartónak adhatja ki, a kár bejelentéséhez és a jogalap elbírálásához a biztosítónak szüksége van ezekre a dokumentumokra.

Oldalak