2018 október 08.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt címzett.

Alkuszon keresztűl (biztositas.hu) -n kötöttem biztosítást autómra 2018.08.27-én üzemben tartó váltás miatt. 2018.09.26 án volt egy balesetem én voltam a hibás. A probléla az hogy valami hiba van a szerződésben mert ott 2018.10.26 ot irnak kockázatviselés kezdetének,amit sem én nem vettem észre eddig sem az okmány irodában nem vették észre és úgy csinálták meg az üzembentartó váltást. Sem pedig igazoltatáskor nem derült ki sőt még a balesetkor sem jelezte a rendszer a rendörnek hogy nincs biztositás. Hanem most tudtam meg amikor a károsult felvette a biztositoval a kapcsolatot. Ilyenkor mit lehet tenni? Nyilván ha ezt időben észrevesszük akkor intézkedünk de nem is gondoltuk hogy ilyen elő fordulhat.

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Kérdésével konkrét adatokkal az alkuszához kell fordulnia, ha hiba történt, csak ők orvosolhatják.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 761 - 780 / 2319
Szálloda zárt fizetős parkolójában törték meg az autómat.Kamera felvétel készült. A szálloda rendőrséhet irányított mert nem adhat ki adatokat. A rendőrség megvizsgálta és mivel nem közterület ezért nem foglalkozik az üggyel. Casco biztosítás terhére most
2021 szeptember 08.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Kín lehet behajtani a károm? Szálloda fizetős zárt parkolójában törték össze. Rendőrségi feljelentést tettem mivel kamera felvétel készült de nekem nem adja ki a szálloda.Rendőrség megnézte de mivel nem közterület így nem foglalkozik vele. Cascora megcsináltatni de ki terhel a felelősség? Szállodától én megvásárolták ezt a szolgáltatást. Köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A szálloda, ha külön nem szabályozta a területén a forgalmi rendet, akkor a KRESZ szabályai az irányadók. A rendőrségnek foglalkoznia kell az üggyel, ha a casco kárbejelentésében szerepel a szálloda neve címe és, hogy kamera felvétel készült az balesetről, casco biztosítójának be kell kérnie az okozó gépjármű adatait és rendeznie a kárt az okozó felelősség biztosítójával. Tájékoztatnia kell casco biztosítóját a fentiekről, ha ezt nem tette meg, ki kell egészítenie kárbejelentését. Amint casco biztosítója behajtja az okozó kötelező felelősségbiztosítójától a cascora kifizetett kártérítést az önrésze is megtérül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

csőtörés okozta épület süllyedés
2021 szeptember 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram! Úgy hallottam gyakori probléma, hogy az épület előtt az utcán eltörik egy csővezeték, ami alámossa az alapot ami miatt a ház megsüllyed. Tudnak-e olyan biztosítót ajánlani ahol ilyen eseményre lehet biztosítást kötni? Az allianz üzletkötője azt állítja, hogy az Ő biztosításuk fedezi az ilyen kárt, de az ismertetőjük egyértelműen azt írja, vizek okozta kiüregelődésre, alapok alatti talajsűllyedésre nem fizet. Ilyenkor kinek higyjek? Nem szeretném, hogy megkötöm a biztosítást és egy esetleges kárnál kiderüljön, hogy erre nem is érvényes. Válaszát előre is Köszönöm! T.László
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók minden esetben a biztosítási feltételekben leírtak alapján vállalják a kockázatokat, illetve annak megfelelően történik a károk rendezése is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

2020.12.29. horvátországi földrengés okozta kár
2021 szeptember 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! 2020.12.29-én a horvátországi földrengés okozta káresemény történt a zalai ingatlanunkban, falrepedésekkel, fürdőszobában burkolati károkkal. A bejelentést 5 munkanapon belül megtettük. A biztosító megtartotta a helyzíni kárszemlét, majd még két pótszemle történt kérésünknek megfelelően, mert a falrepedéseket igen, de a burkolati károkat a biztosító nem ismerte el. Jelenleg a pénzügyi békéltető testülethez fordultunk segítéségért. Hamarosan sor kerül a személyes egyeztetésre, ahol a károsultnak kell bizonyítania a kárát. Szeretném a tájékoztatását kérni ez ügyben, hogyan és mivel tudnánk MÉG bizonyítni, hogy a földrengés időpontjában keletkezett burkolati károk, a földrengés időpontjában keletkeztek. Míg a biztosító az ingatlan ugyanazon falán a falrepedéseket igen, addig a burkolat károkat nem ismerte el. Indoklásuk csak annyi volt hogy ezt földrengés nem okozhatta...
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A pontos körülményeket nem ismerjük, így nem áll módunkban véleményt alkotni. A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást foglalni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

segítség kérés KGFB-vel kapcsolatban
2021 szeptember 06.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyintéző! Elég nagy problémával fordulok Önhöz! Volt egy díjnemfizetés miatt megszűnt KGFB biztosításom az Allianznál. Ennek a szerződésnek az évfordulója 09.27. Ugyan ennél a biztosítónál kellett megkötnöm az új biztosítást. Ezt meg is tettem. Az új szerződés évfordulója 12.02. A CLB emlékeztető e-mailjében a 09.27-ei évfordulót küldte ki. Én elfelejtettem, hogy változott az évforduló és kötöttem egy új biztosítást, az évforduló miatt, a KÖBÉ-nél. Ennek a biztosításnak a kockázatviselési kezdete 09.28. Az Allianz ezért küldött nekem egy levelet, hogy 2020.12.02-től visszamenőleg nem volt biztosítás az autón. Gondolom ez azért van, amiért az 1 éven belül felmondtam a szerződést. Viszont 101.000 Ft-ot elutaltunk az Allianznak a szerződéskötéskor. Nem tudom lehet e arra lehetőség, hogy a KÖBÉ-nél a biztosítást át tegyük 12.03-tól kezdődőnek, és az Allianzos maradjon addig. Nem szándékosan, szimplán figyelmetlenségből tértem el az 1 évtől. Ha Önök nem tudnak ebben segíteni, akkor kérem jelezzék, hogy kihez tudok fordulni ezügyben. Köszönöm szépen a segítséget.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Szerződésével kapcsolatban ügyfélszolgálatos kollégáink felvették önnel a kapcsolatot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gazdasági totalkar ok miatt a cascot a biztosító megszüntette
2021 szeptember 06.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Az Allianz-nál kötöttem a személygépkocsimra Casco-t. Jégkár miatt a gazdasági totalkár ok miatt a biztosító megszüntette a cascómat 2021.07.15-e napjával. A kérdésem: 2021-re kifizettem egy összegben a casco díjamat. Visszajár-e fenti ok miatt 2021.07.16-tól 2021.12.31-ig terjedő összeg vagy sem. Ha havonként fizettem volna a díjat, akkor is tovább kellene fizetnem?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító a törlés, biztosítása megszűnésének időpontjával elszámol és visszautalja a kockázati időn túl befizetett díjakat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Felülvizsgálat
2021 szeptember 03.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Mit kell tudni a következőről: "hatályos építési, építészeti elôírásokat és hatósági szabványokat betartani, az azokban foglalt felülvizsgálati és rendszeres ellenôrzési, ellenôriztetési kötelezettségének". Milyen felülvizsgálati és rendszeres ellenôrzési, ellenôriztetési kötelezettségünk van? Ki csinálja? Hol a legolcsóbb? ...
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító kockázatviseléséhez nincs semmilyen felülvizsgálati és rendszeres ellenőriztetési kötelezettség. A biztosított vagyontárgyakat rendeltetésszerűen, rendszeresen karbantartott állapotban kell tartani, használni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kártérítés
2021 szeptember 03.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Kedves Szakértő! 2021.08.5-én 2 autó összeütközött a házam előtt. Ezáltal, a vétlen vezető járművével a kerítésembe csapódott.A károkozó,elismerte a felelősségét.A helyszínen rendőrségi jegyzőkönyv és fotók is készültek.A járőr azt mondta,hogy nekem nincs semmilyen teendőm,-nem lakásbiztosítási kategória-várjam a biztosító jelentkezését,az ott készült iratok alapján.Én 11-én mégis írtam a károkozó biztosítójának-,azóta 4 alkalommal is-,de semmilyen választ nem kapok a bejelentéseimre! Kérem, adjon tanácsot,hogy mit tegyek.Nagy a károm,saját pénzből,nem tudom kifizetni a javítást! Válaszát,előre is Köszönöm! Tisztelettel: G.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kötelező gépjármű felelősségi dologi károkat is ugyan úgy kell jelenteni, mint a gépjármű károkat, tehát az okozó biztosítójának a kárbejelentési felületén található dokumentumokat kell kitöltenie, amire a szakértőnek 2 munkanapon belül reagálnia kell.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utasbiztositás Olaszországba?
2021 szeptember 02.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Mit tartalmaz a csomag?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Utasbiztosítási kalkulátorunk >> eredmény oldalán az ajánlatok neve melletti "i" (információs) gombra kattintva, illetve az összehasonlító oldalon tájékozódhat az egyes csomagok tartalmáról. A szűrés gombra kattintva pedig konkrét fedezetekre is tud szűrni a biztosítási ajánlatok között.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

COVID teszt pozitív
2021 augusztus 31.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Érdeklődnék, hogy milyen olyan utasbiztosítás van ami pozitív COVD teszt miatt meghiúsult utazás esetén térít. U. Attila
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az útlemondást tartalmazó biztosítási csomagok azok, amelyek pozitív teszt miatt meghiúsult utazás esetén megtérítik a költségeket. Utasbiztosítás kalkulátorunkban az útlemondás biztosítást kiválasztva a termékösszehasonlító oldalon egyszerűen megnézheti, melyik biztosítás térít koronavírus esetén, illetve milyen limitig.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakás biztosítás
2021 augusztus 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlet. Fizet a biztosító alap süllyedésre.? Nem víz okozta süllyedés. Mondhatni egy kis dombon lakunk és a szomszéd ki ásatta a domb oldalát ami az ő udvarára esett. Így a ház oldal fala meg repedt ott lévő szoba aljzat betonja fel tört. Szóval ezt bejelentettem? Posta édes otthon biztosítanunk van.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az alap megsüllyedésére a lakásbiztosítás nem nyújt fedezetet. Viszont az Ön által leírtak szerint ez felelősségi kár, amit a szomszéd által végzett munkálatok okoztak, ezért ezt a szomszéd lakásbiztosításának a felelősségbiztosítására kell bejelenteni. Természetesen ennek jogosságát majd a kárszemle alapján állapítja meg a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Hiánypótlás státusz
2021 augusztus 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram! Ma reggel kötöttem önökön keresztül egy gépjármű biztosítást, és jelenleg a biztosítás státusza "hiánypótlás alatt". A biztosításnál nincsen hiánypótlás fül, és az alkuszi szerződésemet elektronikus aláírással látták el. Nem értem. Mit kellene pótolnom és hogyan? Köszönettel, V. Zoltán
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Örökölt autó átírása
2021 augusztus 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A hagyatéki végzésben hárman vagyunk az örökösök, átírás kor a kormányablakba mind a hármunknak be kell menni vagy elég csak nekem aki a nevére veszi az autót?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Egyedül az üzembentartónak kell a biztosítást megkötnie, mielőtt bemegy a kormányablakba intézni az átírást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bonus malus igazolás
2021 augusztus 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Érdeklődnék nagy tisztelettel hogy a külföldről kapott bonus-malusz igazolás hány napnál nem lehet öregebb? Az az érzésem hogy a megnövekedett várakozási idő miatt újat kéne kérnem. Válaszát köszönöm Üdv :T. Péter
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Magyar KGFB törvény szerint a megszerzett bónusz a korábbi biztosítás törlését követő két évig nem évül el.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nem lemondott kötelezőbiztosítás
2021 augusztus 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Kissé bonyolult kérdésem van. Körülbelül fél éve a párom eladta a kocsiját aminek az üzemben tartója nem ő volt és a kötelező se az ő nevén volt. Az illető akinek a nevén volt a biztosítás nem mondta le és az elmaradásról most nekünk jönnek a csekkek. Kérdésem, hogy valóban minket terhel-e a büntetés az üzembentartó mulasztása miatt???
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító csak a szerződött üzembentartótól követelheti a díjtartozást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező biztositas
2021 augusztus 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó napot.Èrdeklodnèk, hogy nem fizetett KGFB.ást le tudnak e vonni bankszámláról,ill.vègrehajthato e ez az összeg.Az autónak már új üzemben tartoja van.Koszönöm előre is.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Díjtartozására kezdeményezheti a biztosító a végrehajtást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tolatás kár
2021 augusztus 24.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Kedves Szakértő, A minap egyik ismerősöm véletlenül nekitolatott a céges autómnak, amin casco van. Szeretném valahogyan úgy megoldani, hogy neki ne kellje fizetnie és az ő kötelezőjét se kelljen bevonni, tehát jó lenne teljesen kihagyni az ügyből. Ha csak simán úgy találtam volna az autóra, hogy van rajta egy horpadás és nem tudom ki volt, akkor feltételezem a casco állja a javíttatást, persze önrész fizetés mellett. Járható út lehet? Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Cascos károknál, ha azok nem saját hibából eredtek vizsgálja és vizsgálnia is kell a biztosítónak az okozói felelősséget, ha ismertté válik az okozó személye, annak felelősségbiztosítója felé visszkeresetet nyújt be.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Káresemény, ütközés
2021 augusztus 23.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Baleset kapcsán kérném a tanácsát. Egy baleset kapcsán reggel 7 órakor oldalütközés történt egy BKV busszal, betétlap kitöltésére került sor, amelyben első látásra úgy tűnt, hogy én lennék a káresemény okozója. A személy gépkocsimba van kamera amely felvette az eseményt, amelyet a helyszínen nem tudtam megnézni csak otthon. A hátsó kamerán tisztán látszik hogy a BKV busz, hogy sávváltást akar végrehajtani, és manőver során bal oldalról nekem jön és végig húzza a járművem oldalát. Kérdésem, hogy betétlapon elismertem a kárt, de a kamara képéből kiderül, hogy nem én voltam a kár okozója, ilyenkor mit tudok tenni az ügyben. Válaszát és segítségét előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Visszavonhatja biztosítójánál károkozói nyilatkozatát, csatolva a kamera felvételeivel, egyúttal a busz felelősségbiztosítójánál bejelentheti, mint károsult a kárt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szélvédő törlésre kötnék biztosítást
2021 augusztus 20.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
SZÉLVÉDŐRE KÖTNÉK BIZTOSÍTÁST!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A casco biztosítások tartalmazhatnak ilyen fedezetet. Casco kalkulátorunkban >>.
összehasonlíthatja az egyes biztosítók ajánlatainak tartalmát és árát.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Erdeklodes
2021 augusztus 20.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Az első kérdésem az lenne ,ha 08.19- én kötötték meg a negyedéves biztosítások akkor mennyi időm van rá befizetni legkésőbb....???! És kettő fizetési összegek van melyiket kell kifizetni -14160 vagy 25600???? Nem értem... köszönöm segítségét
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

rendezés bizt. nélkül
2021 augusztus 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértők! Egy pár ezer forintnyi károkozásom miatt évekre közel a dupláját kellene fizetnem kötelezőre. Kérdésem, hogy miután a károsult már bejelentést tett a biztosítómnál, van -e utólag lehetőség arra, hogy neki közvetlenül kifizessem a kárát, ő pedig lemondana a biztosító általi kifizetésről, ami még nem történt meg? Előre is köszönettel, Sz. Géza
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben megtéríti az okozott kárt a károsultnak, vagy a biztosítójának, úgy bónusz besorolása nem változik, azonban az okozói pótdíj megfizetésétől nem mentesül.

Oldalak