2018 október 08.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt címzett.

Alkuszon keresztűl (biztositas.hu) -n kötöttem biztosítást autómra 2018.08.27-én üzemben tartó váltás miatt. 2018.09.26 án volt egy balesetem én voltam a hibás. A probléla az hogy valami hiba van a szerződésben mert ott 2018.10.26 ot irnak kockázatviselés kezdetének,amit sem én nem vettem észre eddig sem az okmány irodában nem vették észre és úgy csinálták meg az üzembentartó váltást. Sem pedig igazoltatáskor nem derült ki sőt még a balesetkor sem jelezte a rendszer a rendörnek hogy nincs biztositás. Hanem most tudtam meg amikor a károsult felvette a biztositoval a kapcsolatot. Ilyenkor mit lehet tenni? Nyilván ha ezt időben észrevesszük akkor intézkedünk de nem is gondoltuk hogy ilyen elő fordulhat.

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Kérdésével konkrét adatokkal az alkuszához kell fordulnia, ha hiba történt, csak ők orvosolhatják.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 541 - 560 / 2319
Segédmotor kerékpár kötelező biztosítás
2022 július 30.
Kategória:
Motor biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! AM Jogosítvánnyal rendelkező 15 éves fiamnak szeretnénk segédmotor kerékpárt vásárolni. Kérdésem az lenne kinek az adatai kerüljenek az adásvételi szerződésre (az övé, vagy az enyém mint szülő), hogy kötelező biztosítás tudjunk kötni a motorra? Köthető-e az Ő nevére a biztosítás? Köszönöm a választ!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kötelező biztosítás független az életkortól, ha ő a jármű üzembentartója, akkor az ő nevére köthető a biztosítás is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Traktor és pótkocsija öröklése
2022 július 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szeretném megkérdezni, hogy forgalmi rendszámmal rendelkező traktor és annak pótkocsijának öröklése esetén mi a biztosítási eljárási rend? Illetve, hogy azok is illetékmentes kategóriába esnek -e, mint az autó? Itt az oldalon keresztül intézhető-e a biztosítás? Köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A hagyatéki végzés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül kell az örökösnek, örökösöknek új biztosítást kötnie, amit az oldalunkon is intézhet. Az illeték mentességről a Kormányablakban tudnak felvilágosítást adni, amikor az átírást intézik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Felmondott Casco-biztosítás újralőtése
2022 július 29.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Az Alliaz Biztosító által feémondott casco-biztosításomat szeretném ismét megkötni. Az eredeti (a biztosító által felmondott szerződés kötvényszáma: AM*******. Kérem a megadott adatok alpján intézkedjenek CACO-kötés mielőbbi lebonyolítása érdekében.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Alaptörés
2022 július 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő!Az lenne csak a kérdésem, a garázson eltörött az alap. Ezáltal komoly repedések let a falon is. A szomszédomban évekig nem laktak két éve újra lakják de fát vettek ki több méteres gazokat szedtek ki vagy is közel dolgoztak az alaphoz. A kérdésem annyi lenne, hogy van-e valami értelme a biztosítónál próbálkozni, vagy tejesen felesleges. (Aegon lakás, bizosítás ) Köszönöm a válaszàt.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a kárt nem egy hirtelen fellépő probléma okozta, hanem huzamosabb ideje fennálló szerkezeti gondok, akkor a biztosító nem fogja megtéríteni a kárt.
Mindazonáltal jelentse be minél előbb a biztosítónak és a kárszakértő eldönti, hogy biztosítási eseményhez köthető-e a törés.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bónusz probléma
2022 július 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Mit tegyek, ha az újonnan vásárolt használt autóm biztosítását az autókereskedő megkötötte ugyan, de A0 bónusszal. Én B6 bónuszban vagyok, erről a régi biztosítóm igazolást is adott, amit én elküldtem az újnak,(papírom is van róla, meg az ő váaszukról is) mégsem történik semmi. Lassan lejár a 70 nap türelmi idő, de én nem vagyok hajlandó kifizetni a sokkal drágább A0-ás biztosítást, mert szerintem az nem jogos. Köszönöm válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az esedékes díjat mindenképpen fizesse be türelmi időn (60 nap) belül, ha nincs érvényes biztosítása és kárt okoz, a teljes kártérítést ki kell fizetnie. Biztosítójának ellenőriznie kell a központi kárnyilvántartó rendszerben bónusz fokozatát és azt azonos kategória esetén át kell vezetnie új szerződésére. Az átvezetést követően új szerződését kezdettel módosítani kell és az új besorolás szerinti díjjal biztosítójának el kell számolnia.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

2021 júliusában kötött casco biztosításomat későn próbáltam újrakötni, emiatt a biztosító azt felmondta. Szeretnék továbbra is az Allianzcal casco-biztosítást kötni, ahol kötelező biztosítási is köttetett
2022 július 25.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Köthet-e velem mégis casco-bizosítást az Allianz Biztosító
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A felmondott szerződés nem befolyásolja az újbóli biztosításkötést.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

osztatlan közös tulajdon
2022 július 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Létezik valamelyik biztosítónál olyan termék, amelyet az osztatlan közös tulajdonban lévő ház (nem társasház!) tulajdonosai tudnak megkötni a közös tulajdonú részek biztosítása céljából?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lakásonként érdemes ilyenkor a biztosítást megkötni (ingatlanra és ingóságra egyaránt). Fontos, hogy jól elhatárolhatók legyenek az egyes lakások, például: földszint 1 + 1 db garázs.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

leázás
2022 július 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T.Cim! Kérdésem, hogy özönvizszerü esőzés következtében átázott a melléképületen lévő ondolin. A bíztosító elutasította kár mondván a tatőre nem fizet, csak a leázásra. Tehet-e ilyet a bíztosító , namár most a leázást azóta megcsináltattam, a számlát megküldtem de azt sem fizeti ki. A kár esethez tartozik, hogy a lakásban is keletkezett leázási kár, azt megfizették és ezzel a kárt lezárták, Kérdésem hova fordulhatok panasszal? A választ előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási feltételekben meg kell nézni, hogy mire terjed ki a lakásbiztosítás, - például a melléképületre vonatkozik-e. Először a biztosítónál érdemes fellebbezni, és ha így sem rendeződik a probléma, akkor panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kötelező gk bizt. lemondása
2022 július 23.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, hogy tudom lemondani a biztosítást autó eladáskor?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító ügyfélszolgálatán keresztül, vagy amennyiben rajtunk keresztül kötötte a biztosítást, úgy az ügyfélkapujába belépve is tudja rendezni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco 10 napra, ismerős autójára
2022 július 22.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Barátom autójával mennénk Horvátországba a családommal (a saját autómat sikerült összetörni indulás előtt pár nappal) 10 napra. A kérdésem az lenne, hogy köthetek-e rá határozott idejű (10 napos) Casco biztosítást? Természetesen lepapírozzuk a kölcsönadást. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel, B. László
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, van lehetőség ilyen biztosítás kötésére. Casco kalkulátorunkban >> jelölje be, hogy határozott idejűt szeretne, és akkor meg tudja nézni, hogy melyik biztosító ad ajánlatot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kötelező-bonus
2022 július 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, az autónk tulajdonosa a Bt-nk, mely eladja a Bt egyik magánszemély tagjának. Tudjuk-e vinni a bonus besorolást? Köszönettel, Fábián A
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a jármű tulajdonosa és bejegyzett üzembentartója a cég, akkor csak az vagy annak jogutódja érvényesítheti a bónusz besorolást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás
2022 július 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Decemberben lejárt a kötelező biztosítás az autóra, fel évig nem volt rajta biztosítás. Ez ideig fedezetlen díjat számoltak fel ami 172.000 Ft. Júniusban újra kötottuk a szerződést, befizettem félévre a díjat. Hétvégén eladtuk az autót, ezt a megmaradt díjat be kell-e fizetni ? Ha igen akkor mi történik ha nem fizettem be ? Köszönöm előre is
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az eladás dátuma utáni időszakra előre befizetett biztosítási díj visszajár, az eladás előtti időszakra felmerült díjakat be kell fizetni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ház üveg fal repedés
2022 július 21.
Kategória:
Általános
Kérdés:
ELNÉZÉST, DE AZ ELŐZŐ KÉRDÉSBEN ROSSZ VOLT AZ ÜVEGTÁBLA MÉRETE Társasházban lévő lakás egyik fala 2x2 m-es üvegtáblákból áll. Milyen biztosítást lehet kötni erre?. Pl, hő hatására megreped, megdobják kővel. stb.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A legtöbb biztosításhoz köthető különleges üvegkár kiegészítő fedezet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ház üveg fal repedés
2022 július 21.
Kategória:
Általános
Kérdés:
Társasházban lévő lakás egyik fala 2x2 mm-es üvegtáblákból áll. Milyen biztosítást lehet kötni erre?. Pl, hő hatására megreped, megdobják kővel. stb.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az ingatlanhoz tartozó, szerkezetileg beépített üvegfelületekre az "üvegkár" fedezetet kell keresni a lakásbiztosítási feltételek között.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

utlemondasi biztositas repulojegyhez
2022 július 20.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Hol tudom megkotni utlemondasi biztositas repulojegyhez 2-2,5%-ért online.?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A légtársaságnál nézze meg, hogy van-e ilyen biztosítás.
A biztosítóknál köthető útlemondási biztosítások más jellegű fedezetet tartalmaznak, például súlyos betegség esetén megtérítik az utazás kapcsán előre kifizetett költségeket.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utasbiztosítás
2022 július 20.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
A hétvégére szeretnénk a lányunkhoz utazni Dániába. Sajnos a repülőjegyet korábban megvettük nem flex jegyre és nem számoltunk az Európa szerte fennálló légiközlekedési káosszal illetve az egyre növekvő koronavírus járvánnyal. Mivel az újszülött unokánkat megyünk meglátogatni fontos, hogy semmilyen fertőzést ne vigyünk, ezért csinálunk egy hivatalos tesztet holnap este me. Egy olyan biztosítást keresek, amely fedezetet nyújt a járattörlésekkel kapcsolatban felmerülő költségekre, akármelyik irányba történjen, illetve, ha a hivatalos koronavírus tesztünk pozitív lenne akkor nem fogunk tudni elutazni. Várom mielőbbi válaszát, köszönettel: O. K. Ilona
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, hogy nézze meg az utasbiztosítási kalkulátorunkat ide >>. Az adatok megadása után kilistázva találja az egyes biztosítók ajánlatait, és a csomagok melletti "i" betűre kattintva láthatja, hogy melyik tartalmaz ilyen jellegű fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Leázás
2022 július 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T.Cím Szeretnék választ kapni egy számomra fontos kérdésre.Társasházban lakom. Esőzések után a teraszom plafonján megjelennek a vizfoltok (sok) Közösképviselőnek jeleztem a problémámat...ő azt mondta nem a "házra" tartozik...a lakó kötelessége a problémám megszüntetése...kértem őt is,-ki is fugáztatta a teraszát-de a leázás nem szünt meg sőt most már nem csak a vízfoltok jelennek meg, már csöpög is (van a háznak és a lakónak is biztosítása) Ez a huza-vona jó idelye folytatódi...én pedig továbbra is ázok. Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel : Sz. F. Ilona
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ez a kár szerkezeti, szigetelési hibákra utal. A biztosítási feltételek szerint nem biztosítási esemény a beázást előidéző ok megszüntetése /pl: tetőjavítás, szigetelés / során felmerült költségek megtérítése. A lakás ill. társasház biztosítás a víz-, fűtés és csatorna hibákból /törések, repedések/ keletkezett károkra nyújt fedezetet.

Annak eldöntése, hogy a nevezett probléma elhárítása az ott lakó vagy a társasház feladata, annak eldöntése nem a mi kompetenciánk.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco biztosítás felmondása
2022 július 15.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! 2022.08.11-én lejár a casco biztosításom a Generáli Biztosítónál. 2022.08.13-án küldtem el nekik a casco felmondását írásban és sajnos azt a választ kaptam a mai napon,hogy már nem tudom felmondani,mert a lejárt egy hónapon belül tettem ezt meg.Nem szeretném fizetni,mert alig használjuk a gépjárművet . Mindenképpen ki kell fizetnem a következő évet vagy esetleg van más lehetőségem is? Ezenkívül kötelező biztosításnál szeretnék váltani.Itt is az évforduló előtt egy hónappal tudom ezt megtenni vagy nincs határidő?Előre is nagyon köszönöm válaszukat! Üdvözlettel:K. Ibolya
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Megpróbálhatja kérni a casco biztosítás közös megegyezéssel való törlését a biztosítótól. Ahogy a casco biztosításnál, a kötelezőnél is az évforduló napja előtti 60. és 30. nap közötti időszak a rendes felmondási időszak, ezért a kötelező biztosítás váltását is ekkor tudja megtenni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Túlfizetés
2022 július 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Ha túlfizetésem van kötelező biztosításra azt mennyi időn belül kell visszautalnia a biztosítónak?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nincs egységes szabályozás, a biztosítók elszámolási rendje szerint történik a visszafizetés. Javasoljuk, egyeztessen a biztosítójával.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Igazolás
2022 július 10.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Hungáriánál voltam. B8ban most nemtom igazolni maguknak.

Oldalak