2018 október 08.

Kategória: 

  • Gépjármű biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt címzett.

Alkuszon keresztűl (biztositas.hu) -n kötöttem biztosítást autómra 2018.08.27-én üzemben tartó váltás miatt. 2018.09.26 án volt egy balesetem én voltam a hibás. A probléla az hogy valami hiba van a szerződésben mert ott 2018.10.26 ot irnak kockázatviselés kezdetének,amit sem én nem vettem észre eddig sem az okmány irodában nem vették észre és úgy csinálták meg az üzembentartó váltást. Sem pedig igazoltatáskor nem derült ki sőt még a balesetkor sem jelezte a rendszer a rendörnek hogy nincs biztositás. Hanem most tudtam meg amikor a károsult felvette a biztositoval a kapcsolatot. Ilyenkor mit lehet tenni? Nyilván ha ezt időben észrevesszük akkor intézkedünk de nem is gondoltuk hogy ilyen elő fordulhat.

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Kérdésével konkrét adatokkal az alkuszához kell fordulnia, ha hiba történt, csak ők orvosolhatják.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 161 - 180 / 2319
Baleset okozás céges autóval
2023 október 30.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm K. László vagyok és az érdekelne, hogy van-e idő kerete a kárfizetésnek. Két hónapja összetörtem a céges autót, kellene fizetnem de két hónapja semmi értesítés. Nem merek érdeklődni mi a helyzet ez ügyben. Válaszát előre is Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók a kárrendezéshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül kötelesek kártérítési javaslatot adni, és ennek elfogádásától számítva újabb 15 napon belül kifizetni az összeget.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Díjbekérés
2023 október 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Négy éve adtam el autómat,amiről 5évvel ezelőtti két!hónapos biztosítási díjat követelnek tőlem. Már ezt se értem,hisz negyed évente fizettem a díjat. Okt-nov tartozás,december rendben van? Sajnos a befizetett csekkeket már nem tudom felmutatni erről az autóról. Követelhet e a biztosító tőlem ennyi idő után díjat, s miért nem az eladás után a biztosítás megszűnésekor? Köszönöm előre is válaszukat!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A fedezetlenségi díj elévülési ideje 5 év, ha a biztosító ezen időszakon belül észlel hiányosságot, kötelessége kérni az elmaradt díj befizetését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco igény elhunyt esetén
2023 október 27.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Édesapám 05.22-én elhunyt. A járművével ment még be a kórházba előtte vérvételre, a gépkocsi jobb tükre megsérült, előző napokban a lökhárító is megkarcolódott. Casco-ja volt, ami csak most járt le szeptemberben. Édesapám már nem tudta bejelenteni, az én tulajdonoba egy hete került a kocsi hagyatéki végzéssel, és a lizingcégtől kapott igazolással, hogy minden rendezve van. A biztosítónak jeleztem szeptemberben hogy a továbbiakban nem kérem a casco-t, de akkor azt írták forduuljak a tulajdonos lízingcéghez. Most hogy a tulajdonomba került, újra jeleztem hogy a továbbiakban nem kérek casco-t, okt 17-ig kifizettetnek valami díjat, aztán érdekmúlással megszüntetik. A járművet megjavíttatnám, aztán eladjuk. A casco-ból nincs jogom igényelni a kárhoz hozzájárulást? 100 ezer önrész felett a biztosító fizetne, de édesapám már nem tudta bejelenteni. Köszönettel Anett Van e
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító az alábbi jogszabályra való hivatkozással elutasíthatja kárbejelentését:

A Ptk. 544. § -a alapján a biztosítási eseményt a szabályzatban, biztosítási feltételekben meghatározott időn belül be kell jelenteni a biztosítónak, meg kell adni a szükséges felvilágosításokat, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. A biztosító kötelezettsége (kártérítés) nem áll be, amennyiben a biztosított a fenti kötelezettségeket nem teljesíti és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.

Casco biztosításoknál általában a káreseménytől számított két munkanapon belül kell jelenteni a kárt. Ha befogadja a biztosító a kárjelentést, leírása alapján két elkülönült kárról van szó, ami káronkénti önrész levonással jár.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kártalanítás
2023 október 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm. Érdeklődni szeretnék,hogy van-e ,illetve mennyi a törvény által elvárt kártalanítási határidő lakásboztosítás esetén? 08.05-én ért viharkárminket, online szemléztek, majd kijöttek és "elvitték" a gépekért 09.18án, azóta várunk a kártalanításra. Azt mondják nagyon sok kár volt és még tart a bevizsgálás. Mennyi ideje van a biztosítónak a kár rendezésére? köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások általában az elbíráláshoz szükséges utolsó irat beérkezésétől számítva 15 napon belül kifizetik a kárt. A lakásbiztosítás tájékoztatójában érdemes utánanézni, hogy milyen határidőt vállalt erre a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gyerek által okozott kár
2023 október 20.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Gyerekem rányitotta az autó ajtaját a mellettünk parkoló autóra, amiben kár keletkezett. A biztosító elutasította a kárigényt azzal az indokkal, hogy KGFB az utas által okozott kárra nem vonatkozik. De a gyerek 9 éves, a sofőr az anya volt, a gépkocsi üzembentartó az apa. Akkor ki is a felelős a gyerek által okozott kárért és helyt kell-e állnia a biztosítónak?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos eltérő a biztosítók állásfoglalása azzal kapcsolatban, hogy fizetnek-e hasonló károkozás kapcsán. Gyermekek károkozásáért a szülő felel, a gépjármű veszélyes üzem, ezért is kötelező az üzembentartónak felelősségbiztosítást kötni. Álláspontunk szerint a gyermek ajtónyitása a gépjármű forgalomban való működésével, részvételével kapcsolatos cselekmény, a biztosítónak fizetnie kell.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kártérités
2023 október 20.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
A mzögazdasági vontattomal összetörtem egy bejárati kaput a kár kb 500000ft a kötelezőbíztositás tériti e a kárt ha igen mennyivel nő kb a bíztositási díjam?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jelentse be a biztosítója felé a kárt és a kárszakértő véleménye alapján fogják megítélni a kártérítés összegét. Előre nem lehet megmondani, hogy mennyivel fog nőni a biztosítás a kár következtében, mivel a károkozói pótdíjak eltérnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kárfelmérés
2023 október 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Fürdőszobai helyiségben történő vízszivárgás esetén, amely a helyiség külső falán és szomszédos helyiségben is okoz problémát, a kárszakértő csőkamerázást kért tőlem, mint károsulttól. Ez azonban igen drágán vállalja bármely ezzel foglalkozó cég. Köteles vagyok bevállalni ezt a csőkamerázást? Ez a saját költségem lesz vagy a biztosítóval ki lehet fizettetni? Köszönöm szépen.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító kérheti a kár okának független szakértő által történő megállapítását, ilyen esetben a független szakértő költségét megtéríti.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kármegosztás
2023 október 19.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
K&h 70-30%os kármegosztást hozott ki, kártalanította is a másik felet. Levélben írták hogy a 30%-ot kérhetem a másik biztosítótól. Kb 2 hónap múlva kaptunk levelet az allianztól hogy elutasítja a kérelmem mert én vagyok a hibás.(balrakanyarodásos baleset). Ezt így lekell nyelnem, vagy tehetek valamit? Előre is köszönöm a választ
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárbejelentők és a kárképek, illetve a vélt okozók nyilatkozatai alapján felülbírálhatják egymás állásfoglalásait a biztosítók, kérnie kell az Allianz biztosító felülvizsgálatát.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gepjarmubiztositas
2023 október 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! 2 honappal ezelott parkolas utan, kiszallaskor az ajtom ele elerte a mellettem parkolo gepjarmu anyosulesenek ajtajat, melyen egy 20ft-osnyi horpadas es ket fekete csik festekkopas keletkezett. A tulajdonost megketestem es karbejelentot toltottunk ki. A biztosito most 840.000 Ft kart allapitott meg. Ezt teljes mertekben irrealisnak tartom az altalam okozott kart tekintve. A serulesrol fotokat keszitettem. Milyen lehetosegeim vannak? Koszonettel: Zs.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítónál lehetősége van fellebbezni az ügyben.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosító "fellebbezés"?
2023 október 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás
Kérdés:
23. 05.22-i történet A közösen kitöltött baleseti nyomtatványon nem sikerült megegyeznünk a felelősség kérdésében Alfa (mai) válasza a következő: „Biztosítottunkkal folyatott egyeztetés során a balesetben viselt felelősségét nem ismeri el. A sáváltást megelőzően meggyőződött annak biztonságos lehetőségéről. A biztosított járművet ért bal hátsó kár alapján már a forgalmi sáv nagyobb részét elfoglalta, majd ezt érte utol az Ön járműve. A biztosított járművet vezető elmondása szerint az előtte forgalmi sávot váltó jármű okán hírtelen fékezésre kényszerült aminek okán sikerrel meg is ált. Majd Ön, ennek a már álló járműnek halad neki” Ezzel szemben: a biztosított járművel álló sor közepéből kanyarodott ki, nem tudott megfelelően gyorsulva a sávba elém beállni, sőt be sem tudta fejezte a sávváltást (bal hátsó kár) – így szerintem megkérdőjelezhető a „biztonságos lehetőségről való meggyőződés. Egyszerűen féktávon belül kanyarodott ki, és állt meg előttem. Kérdésem: Milyen fórumon lehet megkérdőjelezni a biztosító döntését? Köszönettel, MP
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító a balesettel kapcsolatos körülményekeket vizsgálva, mindig az érvényes jogszabályok szerint, és ha szükséges, helyszíni szemlét is tartva dönthet a felelősség kérdéséről, különösen, ha nem volt rendőrségi határozat az ügyben. A biztosító döntését jogában áll megfellebbezni, ha a balesettel kapcsolatban van még kiegészítenivalója, ami módosíthatja a megállapított felelősséget, azt mindenképpen jelezze feléjük.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Mikro adhatom el a roncsot?
2023 október 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Kicsivel több, mint egy hónapja belém jöttek, ahol gtk lett az autóm. Biztosító már átküldte az ajánlatot, viszont a roncsértékkel nem értek egyet. “Megtartom”, de szeretném én meghirdetni és eladni. Rendőrségen van még az ügy, ezért később fizet a biztosító, mikor majd csatoltam a határozatot. Kérdésem az lenne, hogy mikor adhatom el a roncsot? Megkell-e várnom, hogy a biztosító átutalja a pénzt/lezáruljon az ügy vagy akár már most is eladhatom? Válaszukat előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Rendőrségi határozat nélkül, rendőrségi igazolással is rendben lehet a jogalap a kár kifizetéséhez. Amennyiben a biztosító visszaigazolta, hogy rendezi és téríti a kárt, a ronccsal azt tesz, amit jónak lát, kötelezettsége csak a börzén nyertes licitálónak van. A biztosító a kárkori értékből levonja a roncsbörzén felkínált nyertes összeget és a különbözetet fizeti ki kártérítésként.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco, kötelező
2023 október 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Adott egy totálkaros autó, akinek a tulaja fizette már három éve a cascot és a kötelezőt. Felveheti-e a casco és a kötelező pénzt is? Ha fizette mindkét szolgáltatást évi több száz ezerért. Ezt valahol tiltja valamilyen törvény?Ezt a törvényt hol lehet olvasni? Sehol nem írnak erről.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha Ön a károsult egy balesetben, akkor a károkozó fél kötelező biztosítása fog fizetni. Ha Ön a károkozó, akkor pedig a casco biztosításra lehet a saját kárt rendezni. A kettő együtt nem működik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nem akar fizetni a biztosító
2023 október 15.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
A kárfelmérő telefonon keresztül mérte fel a kárt. A biztosító szerint a kár régebben keletkezett. Ez nem igaz. A kár a mostani balesetből -amit az okozó elismert- származik. Mit tegyek, hogy a biztosító megtérítse a kárt?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Évforduló váltás előtti károkozás
2023 október 15.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Jelenleg az Alfa Biztositónál vagyok de novembertől az Unionnál leszek! A biztositott autó összetört a kárt nem én okoztam de a biztosítás az én nevemen van! Ilyenkor életbe léphet e az új biztosításom? Mi a teendő ilyenkor? Segitségét köszönöm! Tisztelettel: F. Lajos
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az új biztosítást ilyen formában nem befolyásolja. Ha az új biztosítás kötvényesítésének pillanatában nem szerepelt a károkozás a Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerben, akkor a díjat sem befolyásolja egyelőre.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

elektromos autó került a társasház garázsába
2023 október 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Társasház földszintjén lakom, alattam a garázs, benne éppen alattam egy új elektromos autó áll. A falszomszédom a lakásának a villanyórájától kivezet egy új vezetéket, arra ráépít a lakásban egy konnektort, onnan levezet a padozat átfúrásával egy el. vezetéket, amit a falon kívül vezet külső kapcsokkal, majd az elektromos autó mellett rátesz egy dugaljat, arról fogja tölteni az autóját. A ház kb. 17 éves, van biztosítása. Nekem, a lakásomra is van biztosításom. Ez a rendszer, amivel kiépíti az autótulajdonos a fokozottan tűzveszélyes elektromos autója töltését, elfogadható-e egy biztosító részére? Az az aggályom, hogy a fenti töltési kiépítés szerintem fokozottan tűzveszélyes, ami mellett egy ugyancsak fokozottan tűzveszélyes elektromos autó állomásozik, amelynek a gyors égése miatt jóval nagyobb károk keletkezhetnek, a szerkezetet is károsíthatják a magasabb hőfokú égés miatt /lsd. MÉK 2023.januári állásfoglalása/. Ha kár keletkezik akár a házban, akár az én lakásomban, a biztosító nem fogja-e megtagadni a kártérítést, mert a biztosítások megkötése idején még nem volt ismert az elektromos autó ottléte, és nem fogadható el számára a töltés ilyen formában történő kiépítése, mert az fokozottan tűzveszélyes?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Tudomásunk szerint az elektromos autók parkolása nem tilos a mélygarázsokban, így biztosítási szempontból rendben van.

Viszont a társasház biztosítás fedezete csak az előírásoknak megfelelően kialakított elektromos rendszerekre, töltőpontokra terjed ki .

Az Ön által leírt töltőpont kialakítása ennek az előírásnak nem valószínű hogy megfelelne. /egy ebből fakadó tűz esetén a lakó felelőssége merül fel/.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kérdés
2023 október 09.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Allianz casco C6 bónuszom,biztosító váltás miatt megkapom-e az Alfánál?Köszönöm a választ előre is.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Casco bónusz tekintetében nincs egységes szabály, a biztosítók saját üzletpolitikájuk szerint alkalmazzák a hozott elért bónuszokat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Osztatlan közös tulajdonú lakóingatlan biztosítása.
2023 október 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Amennyiben a saját lakásra biztosítást kötök, mire terjed ki a közösen használt területen?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Osztatlan közös tulajdon esetében ha az ingatlanban az összes lakás biztosítva van, akkor a közös részek is biztosítva vannak a lakások m2-nek megfelelő arányában.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

zárlatos villanybojler
2023 október 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tusolás közben megrázott a tusoló fémrésze. Azonnal kirohantam a fürdőszobából és pár másodperc múlva a bojlerbe vezető flexibilis cső mindkét végén szikrázott. Zárlatos lett a bojler.Szerencsére időben kiértem. Erre kiterjed a biztositás?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos a meghibásodás, vagy a természetes elhasználódás nem számít biztosítási eseménynek, csak abban az esetben, ha a bojler valamilyen természeti kár, külső tényező hatására hibásodott meg.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

közös tulajdonra kötött biztosítás
2023 október 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
4 lakásos társasházban élek, és érdeklődnék, hogy lehetséges-e az, hogy a ház egyik lakója úgy köt a háztetőre biztosítást, hogy a többi lakó arról nem is tud, beleegyező nyilatkozatot nem írt alá. Elég speciális ez a társasház, mert a szóban forgó rész teljesen különálló bejárattal, és háztetővel rendelkezik. A másik rész amiben én és még a 2 másik lakó lakása található szintén rendelkezik egy tetővel - (ez kicsit be is lóg a negyedik lakó teteje felé). Az ebben a lakásban lakó állítja, hogy ő tudott csak a saját részére biztosítást kötni, de ezt nehezen tudom elképzelni, mert az alapító okirat szerint a tető, a fal, a kerítés közös tuljadon. Amennyiben ő tudott arra biztosítást kötni akkor lenne lehetőségünk nekünk 3.unknak akik egy épületrészben lakunk a mi felettünk lévő tetőre biztosítást kötni anélkül , hogy bevonnánk a 4. ik lakót?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A társasház biztosítás kötésének feltétele, hogy a közgyűlésen a lakók többsége szavazza meg. Egyébként ezen felül a lakók még egyénileg is köthetnek lakásbiztosítást a saját tulajdonukra. (Tudomásunk szerint csak a lakóház tetejére nem köthető külön biztosítás.)

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

gépkocsi rongálása
2023 október 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Társasházban lakom. A közös garázsból kiálló kocsimra csukta a garázs ajtaját, gépkocsival rendelkező lakótársam. A garázs érzékelője kikapcsolta (leállította) a garázskapú elektromos áramát. A gépkocsi tolató mozgása zárta ugyan a kapu mozgást, azonban elérte a kocsi tetejét,mely 20 cm-es horzsolási kár keletkezett. Kérdésem lakásbiztosítási felelősség alapján térülhető a kár. Köszönettel. Sz. József.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben Önnel közös háztartásban élő személy okozta a kárt, akivel közös lakásbiztosítási szerződés biztosítottjai, arra jellemzően nem nyújt fedezetet a kiegészítő felelősségbiztosítás. Ha egy szomszédjáról van szó, az ő lakásbiztosítására természetesen kérhetik a kár megtérítését.

Oldalak