2021 április 06.

Kategória: 

  • Casco biztosítás

Kérdés: 

A gépkocsimra rácsukódott a társasház kijárat kapuja.A casco alapján a biztosítóm megegyezéssel,soron kívül fizetett is,hogy a javíttatást el tudjam kezdeni.A kár ,ahogyan utóbb kimerült, jóval nagyobb mint amit a cascoval rendeztünk.A vagyonkezelője az épületnek elismeri a felelősséget,de azt mondja hogy a biztosító már fizetett.Én úgy gondom,hogy a teljes károm a cascoval nem terült.meg,így a casco feletti kártérítésre ami a javítasra kell,jogos az igényem.
Várom szives válaszát.

Köszönettel:P. Albin

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Gépjárművében keletkezett kárt a casco biztosítójának az önrész levonásával csökkentve elvileg rendeznie kell. A probléma abból adódhat, hogy a biztosító által felkínált és elfogadott egyezségi összeg mégsem fedezte a tényleges javítási költségeket. Biztosítójának jeleznie kell, hogy a baleset okozója vállalja a felelősséget, és ha a felelősségi jogalap tisztázódik, vagy az okozótól, vagy annak biztosítójától a cascora levont önrész megtérülhet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1441 - 1460 / 2341
párhuzamos üzemeltetés-kötelező
2019 november 07.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
2002-ben a nevemre vásárolt szgk Gkfb besorolása évek óta B10 -es . 2018. december 16-án vásároltam egy másik szgk-t, akkor utóbbinál a 2019-re kötött gkfb megkötésekor annak bonus-malusát A00 -ásra sorolták be. A régebbi gki egy Suzuki Swift Cool és azóta a velem egy háztartásban élő 26 éves fiam használja. KÉRDÉSEIM : Hogyan lehetne optimalizálni a kötelezők költségeit, hogyan vihetem át a B10 besorolást az újabb autóra (2012-es Ford Grand C-max). Segít-e rajtunk, ha az üzembentartó a fiam lesz a továbbiakban? A Ford évfordulója korábbi (dec 16), a Suzukié dec 31. Mit javasol, hogyan járjak el? Köszönettel: K. Ildikó
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Optimalizálni a díjaikat a jelenlegi állapothoz képest jobban nem tudják, az üzembentartó váltás a 26 éves fiára új biztosítás kötésére kötelezi, életkora miatt a díj arányosan növekedne.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco
2019 november 06.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Allianz Casco biztosítás Casco Light záradékkal, 100 ezer vagy 10% önrésszel. Javítás összege 530 ezer. Ebből a Casco Light miatt 280 ezer az én részem, 250 ezer lenne a biztosítóé. De pluszban még a 280 ezer mellett fizetnem kellene a 100 ezer önrészt is. Rendben van ez így?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Elviekben kapnia kell egy értesítést biztosítójától, melyben kártérítési összegének tételes elszámolása található. Az értesítés tartalmazza az összes levonást, annak okát és összegét. Az Allianz Casco Light biztosítása egyes alkatrészek cseréjénél limitálja az arra fordítható összegeket, illetve meghatározza a javításra elszámolható óradíjak mértékét is. Kérdésére pontos választ csak a biztosító értesítő levele adhat amit, ha nem kapott meg, ki kell kérnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Módosítás
2019 november 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Módosítani szeretném a megkötött kötelező biztosításomat. Éves fizetésről negyed évesre. Lehetséges ez?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

D&O biztosítás
2019 november 04.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Érdeklődni szeretnénk, hogy létezik-e Magyarországon olyan biztosító, ahol lehetséges D&O biztosítást kötni, amely érvényes EU-n kívüli országban is? köszönettel: T. Anita
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, Magyarországon is elérhető ez a biztosítástípus. Keresse bizalommal vállalati biztosítás szakértőinket további információért, illetve a kötésben való teljeskörű segítségért: ide kattintva a kitöltött űrlap elküldése után kollégánk rövid időn belül felveszi Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségei egyikén. Az ajánlatkérés során kérjük, jelölje be a "Felelősségbiztosítás" vagy a "Szakmai felelősségbiztosítás" mezőt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kárrendezési összeg visszafizetése
2019 november 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram! Az alábbi kérdéssel fordulnék Önhöz. 2018 decemberében vettem meg első autómat friss jogosítvány tulajdonosként, azonban 2019 június hónapjában ezzel a tulajdonomban lévő autóval egy másik autó hátsó sarkát meghúztam, mely olyan kis mértékű volt, hogy az én autómban semmi kárt nem tett. Ennek fényében a biztosító által lett rendezve a kár, melynek mértékéről/összegéről a biztosítóm semmilyen tájékoztatással nem szolgált, sem az esetleges további lehetőségekről. Nemrégiben kaptam egy levelet a biztosítótól, hogy az eddig fizetett negyedéves 29.000ft-os díj 2020. januárjától 59.000ft-ra növekedik. Személy szerint érthetetlennek tartom, hogy egy autó meghúzásáért 100%osan emelik a biztosítási díjat. A kérdésem ezzel kapcsolatos lenne. Mivel tájékoztatás hiányában nem tudtam dönteni, van e olyan lehetőség, hogy a biztosítónak kifizessem/visszafizessem az évforduló előtt még az általuk kifizetett költségeket, amelyek következtében a biztosítási díjam nem nő meg, hiszen rendezném feléjük annak összegét? (Union biztosító) Előre is köszönöm: L. Brigitta
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján biztosítójának tájékoztató levelet kellet küldenie arról, hogy biztosítási szerződése terhére mekkora összegű kártérítést fizettek ki a károsult javára. A 21/2011. (VI.10.) számú NGM rendelet 7.§ (1) és (2) bekezdése szerint az értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül fizetheti vissza a kártérítési összeget, hogy díjbesorolását ne rontsa. Ha nem kapott értesítést forduljon biztosítójához, hogy élhessen jogaival.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Konyhabútor
2019 november 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Lakásunkban leszakadt a konyhán levő szekrény. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben a lakásbiztosítás kiterjed-e erre is? Válaszát köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Életbiztosítás
2019 november 03.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Kedves szakértő, 1991.12.01-én 20 évre biztosítást kötöttem. Az első évet egyösszegben kifizettem, 124000 Ft-ot. Az élet úgy hozta, hogy külföldre kerültem és a második évtől megszakadt a befizetés. Egy biztosítàs nem tűnhet el ugye? Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: V. Krisztina
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az akkor köthető, megtakarítás jellegű életbiztosítások a kötéstől számított első két évben nem rendelkeztek visszavásárlási értékkel.
Egyébként az életbiztosítási szerződésekből eredő igények elévülési ideje általában 5 év.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csőtörés
2019 november 02.
Kategória:
Általános
Kérdés:
Az üzlethelységemet egy hónapja bérlem, tegnap este csőtörés volt és leáztatta az alattam lévő könyvesboltot. Nekik van biztosításuk, nekem nincs. Mi ilyenkor a teendő? Ki fizet kinek? Nekem kellett volna biztosítást kötnöm vagy a tulajdonosnak akitől bérlem? Nem tudtam róla, hogy a biztosítást a bérbeadáskor a tulajdonos lemondta, de a szerződésben utólag láttam csak, hogy vagyonvédelmi biztosítást vagyok köteles kötni. Nekem kellene önerőmből a károsult biztosítójának fizetni? Több milliós a kár állítólag, 10 milliós is lehet. Nincs semmi vagyonom, nincs semmi a nevemen. Hogyan tudnák behajtani ezt rajtam ha egyáltalán nekem kellene megfizetnem a kárt. Köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Bérlemény esetében megállapodás kérdése, hogy a bérlő vagy a bérbeadó feladata a biztosítás megkötése. Mint írta, a szerződés szerint a bérlő kötelezettsége a biztosítás megkötése.
A csőtörés miatt keletkezett kár az üzlet üzemeltetőjének a felelőssége, így biztosítás híján a kártérítés az üzemeltetőtől követelhető. Az, hogy ez milyen formában és milyen mértékben hajtható be Öntől, az már nem biztosítási, hanem jogi kérdés.

A történteket mindenesetre be kell jelenteni a könyvesbolt biztosítójához, de amennyiben az rendezi a kárt, akkor a biztosítónak is van lehetősége behajtani Öntől a kárrendezésre kifizetett összeget.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

szomszéd miatt repedés
2019 október 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Három lakásos társasház harmadik emeletén lakom. Az alattunk lakó két éve lakás felújítást végzett, akkor szóvátettem, hogy remegett a lakásom és most repedéseket fedeztem fel a falon. A biztosításhoz meg kell adják az szakértői véleményt a felújításról és építési engedélyüket? Közösképviselő elkérheti? Köszönettel , Káposztás Gy.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásfelújítással kapcsolatosan keletkezett károkra a lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki. Az eseményt be kell jelenteni a biztosítónál és a szemléző kárszakértő amennyiben biztosítási eseményről van szó közli, hogy milyen dokumentumok beszerzése szükséges.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Elektromos kár
2019 október 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő!Társasházban lakom és a napokban feszültségingadozás volt a házban.Ebből eredően több műszaki cikkem meghibásodott.Kérdezném hogy a társasház biztosítása kiterjed erre v ezt a külön lakásbiztosítás fedezi?köszönettel;M. Ágnes
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A túlfeszültség okozta károk biztosítása kiegészítő biztosítások formájában köthetőek egyes biztosítók lakás illetve társasház biztosításához. Ezt meg kell nézni az Önök biztosításának a feltételében, hogy tartalmaz-e ilyen fedezetet, a feltételek elérhetők online is. Illetve amennyiben a környezetében több ilyen panasz előfordult, jelezni kell az áramszolgáltatónak, akik minden bizonnyal rendelkeznek felelősségbiztosítással.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Rossz szin
2019 október 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Udvozlom, Az uj gepjarmu biztositasomnal az auto szinenel rossz szint hoz az adatoknal. Hogy tudom ezt megvaltoztatni ? Koszonom elore is
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kitöröltük rendszerünkből gépjárműve rosszul megadott színét. Amennyiben további módosításokra van szüksége, keresse Ügyfélszolgálatunkat a lenti telefonszámon vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelezo biztosítás bónusz fokozatáról igazolás
2019 október 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Jelen pillanatban az AEGON biztosítónál rendelkezem KGFB-vel, illetve az Önök közvetítésével ugyancsak az AEGON-nál kezdeményeztem CASCO biztosítás megkötését. A folyamat jelenlegi státuszában a kötelező biztosítás bónusz fokozatáról kell, hogy feltöltsem az igazolást. A CLB honlapján olvasható információk szerint a bónusszal kapcsolatos adatokat a biztosító a Központi Kárnyilvántartási Rendszerből ki tudja nyerni. Emiatt kérdezem, hogy az igazolás beszerzésére kell-e bármit lépnem, szükséges-e beszereznem azt az igazolást? Amennyiben igen, kérdezem, hogy ez miként tehető meg? A biztosítóhoz szükséges fordulnom? Ez esetben, tekintettel arra, hogy KGFB-vel is ugyanannál a biztosítónál rendelkezem, önmaguk számára állítanának ki igazolást? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Tisztelettel: K. Péter
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Casco szerződés esetén több biztosító díjkedvezményt ad a KGFB-n megszerzett bónusz besorolás alapján. Ehhez a casco szerződéshez előírjuk pótlásra váró dokumentumként a "Kötelező biztosítás bónusz fokozatáról igazolást", melyet a biztosító felé továbbítanunk szükséges. Ez az igazolás a casco szerződés tárgyát képező gépjárműre kötött jelenleg hatályos KGFB szerződés bónuszfokozattal ellátott létigazolása (pl: kötvény, az ajánlatot nem fogadja el a biztosító, mert az azon szereplő adatok nincsenek véglegesítve).

A dokumentumot, mint alkusznak kötelességünk előírni ahhoz, hogy szerződése az ajánlat tételkor megadott adatokkal és díjon kerülhessen kötvényesítésre. Még abban az esetben is, ha a kötelező biztosítás is ugyanazon biztosítónál van megkötve. Ennek oka, hogy sok esetben pl. új autó vásárlás esetén vagy évfordulós váltásnál a biztosítóknál az ügyintézés több napot is igénybe vehet. Ha új járművet veszünk és az előző járműről szeretnénk érvényesíttetni a bónuszfokozatot, akkor az adás-vételi szerződéssel le kell záratni az arra kötött kötelező biztosítási szerződést, a biztosítónak fel kell ezt követően töltenie a központi nyilvántartóba, ahonnan az új szerződés biztosítója le tudja kérni és érvényesíteni a szerződésen. Majd ezt követően kell a casco biztosító felé is igazolni, ha ez egy másik biztosító akkor mindenképp a dokumentummal. Sajnos itt az ügyintézés ideje alatt előfordulhat, hogy a biztosítás díját átmenetileg megemeli a biztosító, mert a kedvezményre való jogosultság nem igazolt, de a dokumentum megküldése után természetesen felvezetik és a díjat visszaállítják.

Évfordulós váltás esetén a megadott kármentes casco előzményt igazolni csak a szerződés törlését követően papír alapon lehet, de a hiánypótlást itt is elő kell írnunk, hisz ez a szerződés ajánlati díjon való rögzítésének feltétele.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bónusz besorolás megadása
2019 október 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A gépjárművem kötelező és casco biztosítását évfordulóra (2019.12.16.) felmondom és újra kötöm a CLB keresztül. Most kérik a bónusz besorolásaim igazolását. Ezt még a biztosító nem adta ki. Kérdésem mi a teendőm? Üdvözlettel: É. Ferenc
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Évfordulós váltás esetén a megadott kármentes casco előzményt igazolni csak a szerződés törlését követően papír alapon lehet, de a hiánypótlást itt is elő kell írnunk, hisz ez a szerződés ajánlati díjon való rögzítésének feltétele.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

utazás elmaradása
2019 október 29.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő ! Azt szeretném kérdezni az utasbiztosítás kiterjeszthető-e olyan esetekre ahol az utazásban résztvevők az utazás napján megbetegednek és nem tudnak-e miatt elutazni. Ha szállás és regjegy lefoglalva , megtérítik-e ezeket az összegeket. Vagy mit ajánlana ha pld a gyerekünk betegsége miatt nem tudnánk elutazni és minden már előre befizetve.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lehet olyan váratlan esemény (pl. a biztosított megbetegedése, balesete, elhalálozása, lakásának kirablása), amely teljesen meghiúsítja az utazásunkat. Ilyen esetben segít a sztornó biztosítás. Akkor is igénybe vehető, ha utunkat néhány nap után meg kell szakítanunk. Az útlemondási biztosítást mindig akkor kell megkötnünk, amikor lefoglaljuk az adott utazási lehetőséget, de legkésőbb az elutazás kezdete előtt 30 nappal. A sztornó biztosítás az utazási iroda részére befizetett út összegét téríti meg a biztosítottak számára.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Átterjedt tűzkár
2019 október 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Pár napja kötöttünk lakásbiztosítást de nem kaptam kielégítő választ a kérdésemre. Amitől félünk a következő. A szomszédom nádfedele meggyulladhat és átterjedhet könnyen a mi házunkra is. Nekik nincsen semmilyen biztosításuk. Se lakás se felelősség. Nekünk allianz max lakásbiztosításunk van. Nem szándékos gyújtogatástól tartunk. Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy ilyenkor fizet nekünk a biztosító vagy pereskednünk kell a szomszéddal? Ha a házunk teljesen megsemmisül akkor a kötvényben meghatározott teljes összeget kaphatjuk? Visszmajor van ilyenkor? Köszönöm válaszukat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a szomszéd házáról terjed át a tűz, abban az esetben a szomszéd felelősségbiztosítása fedezné a keletkezett kárt. Amennyiben nincs biztosítása, csak a megállapodás jöhet szóba (esetleg a peres út).

Kár esetén a biztosító minden esetben a tényleges kár nagyságát fedezi, a kifizetés felső határa pedig a kötvényben szereplő biztosítási összeg, illetve felelősségbiztosítás esetén a kötvényben szereplő limit. A vis maior a kár bekövetkezésének a körülményeitől függ.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Eltört csaptelep
2019 október 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Eltört-csepegő csaptelepeket fizet-e a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

vízvezeték csere
2019 október 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Információt szeretnék kérni. A társasházban vízvezetékek cseréje történik. A csere kapcsán néhány lakás fürdőszobájában a falat meg kell bontani, hogy a cserét teljes körűen el tudják végezni. A kérdésem az, hogy a lakásban felmerülő bontással-helyreállítással kapcsolatos költségeket fedezi-e a társasház vagy a lakás biztosítása. Köszönöm a választ.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás és a társasház biztosítás fedezete nem terjed ki a felújítási munkákra. A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

bírósági végzésre sem akar fizetni a biztosító
2019 október 24.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Hova fordúlhatok ?Hol intézkedjek ? 2019.ápr.29-én a bíróság felülbírálta a rendőrségi határozatot,a biztosító elutasított hogy akkor sem fizet,pedig teljesen vétlen vagyok egy közúti balesetben ahol anyagi károm keletkezett...2019.08.30-án küldte a biztosító a határozatot hogy nem fizet.....
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jogerős bírósági ítéletet nem bírálhat felül a biztosító, vélhetően az ítélet a balesettel kapcsolatban, de nem konkrétan annak előidézéséről szól. Az ítéletben lehet szó közrehatásról, ami alapján a biztosítónak vizsgálnia kell, hogy az milyen mértékben hatott a balesetre.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

szennyvízvezeték ragasztása eleresztett, kifolyt a víz mellette a zuhanytálca alá
2019 október 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T.Szakértő! A szomszéd jelezte, ázik tőlem a fala. A zuhanytálcán felfedeztem egy repedést így az volt a feltételezés emiatt ázik a fal. Azonban a zuhanytálca kivételekor az az alatti hungarocell teljesen száraz volt, így tovább kellett bontani egészen a vezetékig. Állt a víz, és a zuhany szennyvízvezeték csöve nagyjából lógott falból, ki volt csúszva valószínű a ragasztás ment szét, vagy nem tudom. Teljesen szét kellett "bombázni" emiatt a fürdőszobát, mivel a zuhanyozótálca egyben volt a zuhanykabinnal, így a csempe is teljes magasságig széttörött. A járólapok fele is eltörött, de gyakorlatilag teljes csempe és járólapozásra lesz szükség, mert ilyen csempe/járólap már nem kapható. Mire lehet számítani? Számlával munkadíjat, anyagot is 1mill. nagyságrendben kapok az előzetes becslések szerint, annak ellenére, hogy az alapterülete kicsi a fürdőszobának, 2,5 nm, de olyan lehetetlen alakú - régi bérház- hogy bonyolult minden szakmunka kivitelezése. Mire lehet számítani? Groupama bázis biztosításom van
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által leírtak alapján nehéz lenne a kártérítés mértékéről nyilatkozni. Be kell jelenteni a biztosítóhoz és a kárszakértő is csak a szemle után, a látottak alapján tud konkrétumokat mondani a kártérítésről mértékéről.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

mozgássérült személy utasbiztosítása
2019 október 18.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Veleszületett gerincbetegség (spina bifida) miatt részleges végtagbénulásban szenvedek. Kisebb-nagyobb kirándulásokra szerencsére képes vagyok, és járok is túrázni, többnyire Ausztriába. Az lenne a kérdésem, hogy ha egy ilyen túrán mondjuk megbotlom, elesek és megsérül az amúgy sem egészséges lábam, vagy akár a kezem, akkor erre kiterjed-e az utasbiztosítás, vagy lehet-e egyáltalán bármilyen prémium utasbiztosítást kötni ilyen helyzetre? Segítségét köszönöm, üdvözlettel, N. Orsolya
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Utasbiztosításnál a Biztosító kockázatviselése nem terjed ki azokra a megbetegedésekre, balesetekre:

- amelyek oka egészben vagy részben a kockázatviselés kezdete előtt fennálló egészségi állapot (pl. betegség, panasz, tünet), vagy amelyek összefüggésben állnak a Biztosítottnak a Biztosító kockázatviselését megelőzően megállapított maradandó egészségkárosodásával,

- melyekkel a Biztosított a kockázatviselés kezdetét megelőző egy éven belül orvosi kezelés alatt állt, vagy ez orvosi szempontból szükséges lett volna (függetlenül a betegség diagnosztizálásának időpontjától)

Oldalak