2016.06.29

Sokan a megtakarítási célú (vegyes és unit-linked) biztosításokat tartják az egyik legösszetettebb és legátláthatatlanabb befektetési terméknek Magyarországon, hiszen annyiféle költségtípus, szerződéses változó és bónusz létezik, hogy szinte lehetetlen két hasonló célú terméket személyre szabottan összehasonlítani. Az MNB (korábban a PSZÁF) a biztosítókkal karöltve évek óta dolgozik már a megoldáson, ennek fontos mérföldköve a biztosítók által önszabályozó módon 2009-ben létrehozott Teljes Költségmutató (TKM), ami a unit-linked termékeket egy objektív mérőszám alapján összehasonlíthatóvá tette. A következő fontos lépés ezen a lépcsőn a mutató klasszikus termékekre való alkalmazása lesz júliustól, valamint a biztosítások szerződéseiben lévő költségek elnevezésének egységesítése és a nyugdíjcélú termékekre vonatkozó ajánlás egyes rendelkezéseinek kiterjesztése lesz 2017 januárjától.

Mi alapján változik a megtakarítási biztosítások költsége?

Az egységes költségmutató alkalmazása leginkább azért indokolt, mert a megtakarítási célú biztosítások számos költségeleme, eltérő vonatkozási alapja és változója miatt egy laikus ügyfél nehezen tudja kiszámítani, hogy a több évtizedes futamidejű szerződése alatt mennyi lesz az éves költsége és a vélhető nettó hozama.

Egy megtakarítási célú életbiztosítás költségeit elsősorban olyan változók befolyásolják, mint hogy:

  • Milyen gyakorisággal (havonta, évente, vagy félévente) fizetjük a szerződést, jellemzően az éves díjfizetés a legolcsóbb.
  • Mennyit teszünk félre havonta (van olyan biztosító, amely sávosan von el költségeket és nagyobb szerződések esetén a terhelés alacsonyabb).
  • Milyen idősek vagyunk, mi a foglalkozásunk, egészségi állapotunk, ez az alapbiztosítás és a kiegészítők díját módosíthatja.
  • Milyen időtávra teszünk félre: jellemzően a kezdeti költségek arányaiban annál alacsonyabbak, minél tovább teszünk félre, viszont van olyan biztosító, amely hosszabb futamidejű szerződések esetén nominálisan magasabb költséget számít fel. Számos megtakarítási biztosítás fizeti vissza bónusz formájában a futamidő alatt elvont költségek egy részét vagy egészét egy bizonyos idő eltelte után, ha mindig minden díjat időben, rendszeresen befizetünk.
  • Indexálás (rendszeres díjnövelés) esetén a kezdeti költségek aránya szintén alacsonyabb lehet, a nominális költségeket azonban a növekvő díjjal arányos vagyonkezelési költség növelheti.
  • Milyen gyakran módosítjuk a befektetési rész portfólióját unit-linked szerződések esetén; általában néhány átváltás ingyenes egy évben, azonban a legtöbb termék a harmadik, negyedik átváltás esetén már számít fel költséget.
  • Visszavásárlás esetén pedig több havi díjat is elkérhet a biztosító, hogy fedezze a tranzakció költségeit, persze gyakran ez is attól függ, hogy mennyi ideje fut a szerződés, amikor visszavesszük belőle a pénzünket.

Nehezíti a termékek összehasonlítását még, hogy szinte minden költség eltérő néven szerepel minden biztosító szerződésében. Egy egyszerű példával élve: a szerződés élettartamának elején fizetendő költséget van olyan biztosító, amely értékesítési költségnek, vagy szerződésköltési költségnek hívja, de olyan is van, amely félrevezetően bónuszalapba kerülő díjrészként tünteti fel az egyébként költséget jelentő elvonást (a leggyakoribb elnevezés a kezdeti költség erre a költségelemre).

Még kevesebb biztosító van, amely a klasszikus, vagy más néven vegyes életbiztosítások esetén is teljes körű transzparenciát biztosít, ugyanis sok esetben ezeknek a termékeknek a tételes költsége teljesen ismeretlen, (a biztosítási összeg és a visszavásárlási érték ugyanakkor ennél a terméknél is orientációt ad).

Egy nagy biztosító népszerű nyugdíjtermékének költségszerkezete egyébként a következőképpen néz ki; ez a költségelvonási modell viszonylag átlagosnak mondható, a költségelemeket viszont a szokásosnál transzparensebben tálalja a szolgáltató:

Átlátható megtakarítást akarsz? Vegyél biztosítást!

Átlátható megtakarítást akarsz? Vegyél biztosítást!

A számításban szereplő ügyfél havi 20 000 forintos díjat fizet, az eszközalapok nettó éves hozama 5%, mögöttes kezelési költségeket nem tartalmaz a számítás.

Milyen intézkedések segítik a transzparenciát?

Az elmúlt években jelentős lépéseket tettek a biztosítók és a felügyelet is arra, hogy a megtakarítási életbiztosításokat egyszerűbbé, átláthatóbbá tegyék. Talán a legjelentősebb ezek közül a Teljes Költségmutató (TKM) bevezetése volt unit-linked termékekre, amelyet 2009-ben dolgozott ki és 2010-ben tett közzé először a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), 2015-ben pedig az MNB is átvette és rendeletet adott ki róla. A TKM lényege, hogy összehasonlíthatóvá tegye a megtakarítási célú biztosításokat egy modellszámítás segítségével, ez jelenleg Magyarországon az egyetlen olyan költségmutató, amely egy befektetési termék minden lehetséges elvonását magában foglalja (beleértve a mögöttes befektetési eszközök kezelési költségeit is).

A mutató úgy teszi összehasonlíthatóvá a biztosításokat, hogy az összes változót behelyettesíti egy konkrét, átlagosnak mondható ügyfél paramétereivel, aki:

  • 35 éves,
  • kockázati kiegészítőt nem vesz igénybe, csak az alapbiztosítást fizeti,
  • 210 000 forintos éves díjat fizet rendszeres szerződések esetén (éves díjfizetéssel), 2 200 000 forintot egyszeri díjas szerződések esetén, csoportos beszedéssel,
  • 10, 15 vagy 20 évre indítja a szerződést, és a szerződést a lejáratig megtartja,
  • megkapja az összes bónuszt a futamidő alatt, ami jár, ha rendszeresen fizeti az ügyfél a szerződését.

Bár a szerződésünk konkrét, személyre szabott költségeit nem ismerjük meg a mutató alapján, a különféle biztosítási termékek relatív költségterhelését már össze tudjuk hasonlítani, sőt, idén unit-linked biztosítások esetén április 1-jétől eszközalapokra lebontva megtehetjük ezt az MNB adatai alapján.

Klasszikus biztosítások esetén július 1-jétől lesz elérhető nem-nyugdíjcélú termékekre vonatkozóan is a Teljes Költségmutató, a nyugdíjcélú klasszikus biztosításokra már 2015 július 1-óta számolnak TKM értéket a biztosítók.

Ha mégis ki szeretnénk számolni a szerződésünk konkrét költségeit, ezt két jelentős változás könnyíti majd meg:

  • Május 24-én fogadott el a parlament egy törvényt, amely megköveteli a biztosítóktól, hogy a megtakarítási célú biztosítások költségelnevezései egységesek legyenek és pontosan feltüntessék, hogy melyik költségelem mire megy el. Várhatóan a konkrét megnevezéseket és az erre vonatkozó utasításokat június végén, vagy a jövő év elején ismerjük majd meg. A szerződésünk személyre szabott költségeit már most is persze ki tudjuk számolni, ez az intézkedés mindössze az összehasonlítást teszi könnyebbé.
  • 2017. január 1-jétől lép életbe a megtakarítási célú életbiztosítások esetén fiktív egységek kimutatását betiltó rendelkezés, amely alapján az ügyfél pontosan látni fogja, hogy a kezdeti időszakban mekkora költséget von el a biztosító, nem tudja majd a szolgáltató vélt kezdeti egységek kimutatásával kozmetikázni az elvont költségeket. Ugyanekkor egyébként a TKM számítási módszertana is módosul, összhangban az új európai PRIIPs szabályozással.

Összességében már most is ki tudjuk számolni a szerződésünk konkrét költségeit és össze tudjuk TKM alapján hasonlítani az összes biztosító minden termékét (kivéve egyelőre a nem-nyugdíj típusú klasszikus biztosításokat), az új intézkedések ezt a folyamatot teszik még egy fokkal egyszerűbbé.

Átlátható, de mennyire?

Más befektetési termékek esetén viszont sajnos továbbra is fennmarad az anomália, hogy számos költségelemet nem ismerünk, nagy része ezeknek árfolyamveszteségként jelentkezik és nem is érzékeljük ezért költségnek, pedig az adott pénzintézet, vagy partnere bevételét növeli. Egységes mutatók pedig szinte csak elvétve léteznek a különféle befektetési termékek esetén, ezek jelentős része még csak nem is tartalmaz minden költséget - ellenben a TKM-mel, vagy nem alkalmas arra, hogy előremutató döntések meghozatalát segítse:

  • Önkéntes nyugdíjpénztárak esetén mindössze a befizetéseire vonatkozó költségek ismertek az ügyfél számára, az alapkezelési költség, ami a teljes tőkéjét terheli, nem. Létezik a nyugdíjpénztári megtakarításokra vonatkozóan is egy díjterhelési mutató névre hallgató adat, azonban ez a pénztárak múltban levont éves összköltségét mutatja meg, nem pedig a jövőben várható költségeket, egyénre és portfóliókra lebontva.
  • Befektetési alapok esetén a TER-mutató mutatja meg, hogy melyek azok a folyó költségek, amelyek a befektetést érintik, ezeket minden alapnál a Kiemelt Befektetői Információs (KIID) dokumentumokban megtaláljuk, viszont ezek is csak a múlt évben levont költségeket mutatják meg (kivéve, ahol előremutató, becsült értéket tüntetnek fel, mert az alapnak nincs egyéves track-recordja). A tranzakciós költségeket viszont nem tartalmazza ez az érték, amelyeknek pontos mértékét a forgalmazók döntik el. Alapok alapja konstrukciók esetén a mögöttes alapok költségeit szintén nem ismerjük, mivel ezek teljesítménye az alapon magán árfolyamveszteségként jelentkezik.
  • A fix hozamú bankbetétek és lakástakarékok esetén az EBKM megmutatja a megtakarítási termékünk nettó, költségekkel ütköztetett hozamát, egységes költségmutató viszont itt sem létezik.

Forrás: Portfolio

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
  • Általános
Így köt biztosítást a magyar: fontosabb a lakásunk, mint az életünk
2019 február 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Életbiztosítás, Általános

Így köt biztosítást a magyar: fontosabb a lakásunk, mint az életünk

A válság előtti szinten a biztosítók díjbevétele. A lakosság reáljövedelme megnőtt, ennek egyik haszonélvezője a biztosítási piac lett - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke.

Mintha oldódna a lakosság és a vállalkozók biztosítóellenes hangulata. A számok igazolják ezt a feltevést? Valóban, 2018-ban a szektor mérföldkőhöz érkezett, az éves díjbevételek - előzetes adatok szerint - elérhették az ezermilliárd forintot, a biztosítók 480 ezer új szerződést kötöttek. Most ott tartunk, mint 12 évvel ezelőtt. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a gazdasági világválság következményeit a lakosság kiheverje. A reáljövedelem megnőtt, amelynek egyik haszonélvezője a biztosítási piac lett. Emellett a lakosság körében javult a biztosítók elismertsége is.

A magasabb díjbevételhez hozzájárult az is, hogy az ötmilliós autóállomány kötelező gépjármű felelősségi biztosítási (kgfb) tarifája is jókorát drágult. Eddig inkább alacsonyak voltak ezek a díjak, nagyjából most érték el a válság előtti szintet. Időközben az alkatrész- és szervízdíjak is megemelkedtek, akárcsak a munkaerőköltségek, és emellett megugrottak a személyi sérülések után kifizetett összegek is.

Gyakran panaszolják a családok, hogy nehezen tudnak eligazodni a lakásbiztosítási szerződésükön. Túlzónak tartják, hogy mesterséges hold vagy üstökös becsapódás, földrengés, árvizek okozta károk is szerepelnek a kötvényeiken. Kell ez? Én szakmailag helyesnek tartom, hogy például földrengéskockázatra a hazai biztosítások fedezetet nyújtanak, mert ez a veszély Magyarországon valós. A biztosítási piacon most 13 biztosító mintegy 30-40 különféle terméke érhető el, ami nyugat-európai összehasonlításban is magas. A lakások biztosítottsága Magyarországon 72-73 százalékos, ezek átlagosan 16-30 veszélynemre nyújtanak fedezetet. Az ajánlatok átláthatóságát a Magyar Nemzeti Bank, felügyeleti jogkörében eljárva, szigorúan ellenőrzi. A magas lefedettségi arány érthető, hiszen az emberek döntő többsége a saját ingatlanában lakik, szemben számos más európai országgal, és ezért nagyobb mértékben is védik az otthonukat, mert jelentősebbnek érzik az esetleges veszteségeket is. Évente hozzávetőleg 550 ezer darab lakásbiztosítási szerződést kötnek a társaságok, de ezeknek 80-90 százaléka nem új, hanem átszerződő ügyfél.

Mennyire elégedettek az ügyfelek a kárrendezéssel? Lehet, hogy sokakat meglep, de a felügyelethez beérkező panaszok negyedévenként még 100-at sem érik el.

Előfordulhat olyan, hogy valakinek van ugyan biztosítása, de maga sem tud róla, így a kártérítés is elúszhat? Nem is olyan ritkán találkozhatunk ilyen esetekkel. A bankkártyák egy részéhez például utasbiztosítás is tartozik, de az embereknek ez nem mindig jut eszébe. Viszont az gyakran ad vitákra okot, hogy egy-egy módozat esetében mire is terjed ki a biztosítás. Ezt jó előre tisztázni. Egy betegnek, sérültnek a kórházi kezelése, hazaszállítása egyes esetekben a millió forintos nagyságrendet is elérheti. Arról is időben meg kell győződni, hogy mekkora a biztosított önrésze. Számosan úgy gondolják, hogy velük nem történhet baj, mert eddig is "megúszták", ezért nem, vagy nem kellő mélységű biztosítást kötnek. Itt is előbukkan az a szemlélet, hogy az emberek inkább a lakásukat biztosítják, mint saját magukat.

A tömegközlekedési cégeknek mekkora a felelősségük az utasokért? Ha a járműben a társaság hibájából történik kár, akkor a felelősségük nem vitatható. Ha például valaki azért csúszott el a buszon, mert nem volt megfelelő módon feltörölve, biztosítás nélkül is meg kell téríteni az okozott kárt. A nagyvállalatokra egyébként ráférne, hogy nagyobb számban kössenek felelősségbiztosítást, mert költségtakarékossági okokból ezt gyakran elmulasztják, kidobott pénznek tartják. Nemzetközi összehasonlításban is van hová fejlődnünk ezen a területen.

A biztosítók milyen mértékben érzik meg a cafeteria-lehetőségek szűkítését? Még nem látunk tisztán. Az idei mindenképpen egy átmeneti év lesz. A cafeteria keretében kötött szerződéseknél kismértékű csökkenés mindenképpen várható, de ez véleményem szerint nem lesz drámai. Sok függ attól is, hogy milyen adóváltozások lesznek jövőre.

A pénzügyminiszter által beharangozott, állami nyugdíjcélú megtakarításokkal kapcsolatban világosabb a kép? Mi is csak a sajtóból értesültünk az elképzelésekről. Jelenleg három kiegészítő nyugdíjtermék létezik a piacon. Van az önkéntes nyugdíjpénztár, a jelenlegi, már több mint 300 ezer szerződővel rendelkező nyugdíjbiztosítás és a nyesz számla. Sok függ attól, hogy az állam milyen célcsoportra koncentrálva és milyen formában hozza létre a saját termékét. Például ha a megvalósítás formája valóban olyasmi lesz, mint a babakötvényé, akkor az inkább a nyesz-számlához fog hasonlítani. Ám, hogy az állami nyugdíjterméknek milyen adózási vonzatai lesznek, milyen értékesítési csatornát vesz igénybe, milyen kamatprémiumot kínál majd - mindez még nem ismert.

Mekkora az érdeklődés a nyugdíjcélú termékek iránt? A Mabisz tavaly készített egy felmérést, amiből kiderült: tízből három magyar takarít meg rendszeresen a havi jövedelméből, de ugyanannyian vannak azok, akik egyáltalán nem rendelkeznek megtakarítással. Ami a jövőről való gondoskodást illeti, a lakosság fele az állami nyugdíjban bízik, közel egyharmaduk azonban már nyugdíjcélú pénzügyi termékből finanszírozná nyugdíjas éveit. A magukat jó helyzetűnek meghatározók körében is csupán 46 százalékos a rendszeresen megtakarítók aránya, ami azt mutatja, hogy nemcsak az anyagi helyzettől, hanem egyéb ehhez kapcsolódó körülménytől is erősen függ, hogy tesznek-e félre és mire az emberek.

Forrás: nepszava.hu

CLB TIPP: A terméktájékoztatók között megtalálja a biztosítók feltételeit a különböző biztosítástípusokra. Pár kattintással lakás-; élet- és utasbiztosítását is megkötheti.

Jókora kártérítéseket fizetnek a magyar biztosítók a tűzesetekre
2019 február 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Jókora kártérítéseket fizetnek a magyar biztosítók a tűzesetekre

Magyarországon a biztosítók 2010 és 2017 között közel 40 milliárd forint kártérítést fizettek ki a vizsgált időszakban bekövetkezett több mint 50 ezer tűzeset után - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) pénteken az MTI-vel.

A lakástüzeket a leggyakrabban a fűtőberendezések és az elektromos berendezések meghibásodása, illetve konyhai tűzeset, valamint az ágyban történő dohányzás okozta.

Kiemelték, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint idén januárban több mint hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, vagyis átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz az országban. Huszonnégy eset áldozatot is követelt.

Közölték, valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk, mint például a tűz, a robbanás, a villámcsapás, a szélvihar, a felhőszakadás, a jégeső, az árvíz, a földrengés. Azonban a biztosítási esemény meghatározása, a tűzesetek után nyújtandó biztosítási szolgáltatás és a biztosítási feltételekben megfogalmazott kizárások biztosítónként és akár termékenként eltérőek lehetnek. Megfelelő szolgáltatást csak akkor tud nyújtani a biztosító, ha az egyén a biztosítani kívánt valamennyi vagyontárgyát megfelelő értéken vonja be a fedezetbe.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint 2018 harmadik negyedévének végén 3,19 millió lakossági vagyonbiztosítási szerződést tartottak nyilván, aminek döntő része lakásbiztosítás volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018-ban a lakások száma 4 millió 439 ezer 959 volt, vagyis a lakások több mint 70 százaléka volt biztosított.

A közlemény szerint mindez azonban azt is jelenti, hogy több mint egymillió lakóingatlan-tulajdonos nem számíthat kártérítésre egy esetleges káreseményt követően, ráadásul a meglévő lakásbiztosításoknál is probléma lehet, ha az ügyfelek nem aktualizálják azokat, így ha baj történik, azzal szembesülhetnek, hogy a károknak csak töredékét fedezi a biztosító kockázatvállalása.

Forrás: portfolio.hu

Ne hagyja védelem nélkül lakását, kössön lakásbiztosítást weboldalunkon pár kattintással! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Tudta? Bármelyik biztosítónál bejelentheti a balesetet
2019 február 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Tudta? Bármelyik biztosítónál bejelentheti a balesetet

– Balesetben egy kötelező biztosítás nélküli autós jött nekem, s rongálta meg az autómat. Ki téríti meg ilyen esetben a káromat? – érdeklődött P. Tamás Üllőről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőitől. Kérdésére az alábbiakban Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszol.

– Ha a nekünk kárt okozó jármű üzembentartójának nincs kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb), akkor nem valamelyik biztosító, hanem a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által kezelt Kártalanítási Számla fizeti meg nekünk a kártérítést – magyarázza Binder István. – A kártérítés vagy a javítási költség mindenképp jár nekünk, függetlenül attól, hogy a biztosítatlan járművet maga az üzembentartó, hozzátartozója vagy esetleg egy a kocsit ellopó tolvaj vezette-e – hívja fel a figyelmet a szakértő, akitől azt is megtudhatjuk, mi a menete a kárrendezésnek.

Rögzítsük az adatokat

Más balesethez hasonlóan ebben az esetben is töltsük ki közösen a károkozóval – akár papíralapon, akár elektronikusan – a „kék-sárga” baleseti bejelentőlapot, ismertessük el a másik féllel a felelősséget írásban, szükség esetén rögzítsük a tanúk adatait, fényképezzünk. Személyi sérülésnél vagy ha a károkozó nem ismeri el a felelősséget, mindenképpen hívjunk rendőrt!

Figyeljünk a határidőre

Ha ilyen balesetet szenvedtünk, a kárt 30 napon belül vagy a Mabisznál, vagy szerte az országban bármelyik (gépjármű-kárrendezéssel is foglalkozó) biztosítónál be kell jelentenünk. E bejelentési határidőből – ami a kártérítés feltétele – a törvény szerint csak akkor csúszhatunk ki, ha ez igazoltan lehetetlen volt (például kórházi kezelésünk miatt mozgásképtelenek voltunk). A károkozónak 5 munkanapon belül szintén ugyanígy jelentenie kellene a kárt, de ha nem tenné meg, akkor sem esünk el a kártérítéstől.

Az általunk felkeresett biztosító szemlézi a károsodott gépjárművet, és adja át a káriratokat kifizetési javaslatokkal a Kártalanítási Számla kezelőjének. Ahogy minden adat megérkezett a Mabisz elkülönített szervezeti egységéhez – a biztosítói kárrendezésre vonatkozó előírásokkal megegyezően – 15 napon belül kifizetési ajánlatot kell adnia számunkra. Három hónapon belül pedig akkor is kell ilyet javasolnia, ha nem kapott meg minden adatot (mert például rendőri intézkedés történt, s ennek nyomán még nem született rendőrségi határozat az ügyben).

Ritka, de előfordul

Bár a járműnyilvántartási és kötelező biztosítási nyilvántartási rendszerek adatait az illetékes hatóságok folyamatosan egyeztetik, kis számban még lehetnek itthon kgfb nélküli jármű-üzembentartók. Előfordulhat ugyanis, hogy valaki frissen vett autójára még nem kötött „kötelezőt”, másnál pedig (a díj nem fizetése miatt) nemrég szűnt meg a kgfb-szerződés. A baleset után utólag a károkozó már természetesen hiába kötne „kötelezőt”, az visszamenőlegesen nem fizetne erre a kárra.

Sokba kerül a mulasztás

A károkozónak sokba kerül a biztosítás hiánya. A Kártalanítási Számla ugyanis a történtek után peren kívül fizetési felszólítást küldve, majd – nem fizetés esetén – perben követeli vissza (pluszként még saját költségeit is felszámítva) a kártérítés teljes összegét. A rendőrség a biztosítással nem rendelkező járművét kivonhatja a forgalomból (vagyis leveszik rendszámát) vagy szabálysértési bírságot ró ki rá, az eltelt biztosítatlan időszakra pedig – a hagyományosnál jóval magasabb – úgynevezett fedezetlenségi biztosítási díjat kell fizetnie. Ráadásul, mivel kárt okozott, újonnan megkötendő kgfb-szerződésének díja is magasabb lesz a kármentes autósokéhoz képest – figyelmeztet Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője.

Százmilliós kifizetés

A Kártalanítási Számla pénzforrásait a kgfb-vel rendelkező jármű-üzembentartók díjából teremtik elő. A biztosítók ugyanis kötelező biztosítási díjbevételük gépjármű-felelősségbiztosítási piaci részesedésük szerint meghatározott hányadát kötelesek e célra átutalni. A Kártalanítási Számla kezelője évi több ezer kárt rendez így, több százmillió forintot kifizetve.

Forrás: blikk.hu

CLB TIPP: Soha ne közlekedjen érvényes kgfb nélkül, oldalunkon online megkötheti, otthona kényelméből! Kötelező kalkulátor >>

Síléc? Pipa! Síbakancs? Pipa! Sísisak? Pipa! Utasbiztosítás?
2019 február 13.
Kategória:
Utasbiztosítás

Síléc? Pipa! Síbakancs? Pipa! Sísisak? Pipa! Utasbiztosítás?

Itt a síszezon, a legtöbben felelősségteljesen indulnak útnak, azonban még mindig sokan vannak, akik nem kötnek utasbiztosítást a sítúrákra. Pedig manapság már az indulás előtti napon, vagy az indulás napján online is megköthetjük az utasbiztosításunkat. Azonban célszerű nem az utolsó pillanatokra hagyni a döntést, és előtte több terméket is összehasonlítani! Ugyanis az ajánlatok összehasonlítása nem csak a spórolás miatt lehet hasznos.

A piacon sok utasbiztosítási konstrukció érhető el, melyek eltérhetnek egymástól. A különbségek jelentkezhetnek abban, hogy mekkora összeghatárig térítenek mentési, vagy kórházi ellátási költségeket, vagy milyen segítséget kérhetünk az asszisztencia szolgáltatás keretében. Szintén lényeges kérdés, hogy utólag fizetik-e a felmerült költségeket, vagy azonnal helyettünk is állják a számlát, és az sem lényegtelen szempont, hogy milyen segítséget kaphatunk egy autós utazás során elszenvedett balesetet követően.

Fontos látnunk, hogy a biztosító a szerződésünkben és a részét képező biztosítási feltételekben szereplő biztosítási események és kizárási okok fényében fizetnek kártérítést. Így fordulhat elő olyan, hogy a biztosított meglepetésére a biztosító elutasítja a kárigényét.

Mondják, az ördög a részletekben rejlik, és különösen igaz ez a biztosításokra. Ne spóroljuk meg azt a maximum fél órát, amíg átnézzük a részletszabályokat, mert egy jónak tűnő csomagról is kiderülhet, hogy számos életszerűnek tűnő kockázatot kizárnak, vagy olyan szolgáltatási összegeket tartalmaznak, amelyek jóval elmaradnak a káreseménnyel kapcsolatban reálisan felmerülő költségektől.

Szerződéskötés előtt gondoljuk át, kérdezzünk rá, vagy nézzünk utána az interneten, hogy
– a magunkkal vitt vagyontárgyakra van-e fedezet?
– a célországban mekkorák a betegellátási, baleseti költségek és milyen egészségügyi ellátási szint az, amelyet elvárnánk külföldön is (EU-n belül jó, ha van, de nem elég az EU egészségbiztosítási kártya!)
– Milyen szabadidő tevékenységeket fogunk végezni, és azokra kiterjed-e a biztosítás (síelés, kerékpározás, vízi sportok, sziklamászás, siklóernyőzés, stb.)
– Milyen esetekre nem terjed ki, illetve mikor zárja ki a biztosító a helytállását?

Repülős utak esetén a sztornó-biztosítás megléte is fontos, illetve a poggyászunkat érő károk esetére is érdemes biztosítani magunkat.

Forrás: boon.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban könnyedén megtekintheti számos biztosító ajánlatát és össze is hasonlíthatja őket néhány kattintással: Utasbiztosítás ajánlatok >>

Jó szakembert találni 5 perc alatt?
2019 február 07.
Kategória:

Jó szakembert találni 5 perc alatt?

„Kedvenc” váratlan helyzeteink, amikor csak egy kicsi hiányzik a teljes pánikhoz:

  1. Becsönget a közös képviselő, hogy egyszerre két lakást is áztatunk. Nem túl meglepően a fürdőszobánk alatti falakon nőnek a gyönyörű foltok. Ez bizony az egyik nagy klasszikus: csőtörés!
  2. Vajon miért nem folyik le a víz a vécén? Se baj, lehúzzuk még egyszer, majd most. Hoppá, mégsem! Hurrá, így már a nappali felé áramlik a kiömlött víz: valószínűleg dugulással nézünk szembe.
  3. Egy kicsit mintha akadna a kulcs a zárban...próbáljuk erősebben fordítani! Igen, már bele is törött. Vagy talán az ajtó előtt vesszük észre, hogy nincs meg a kulcscsomó? Nos, a pótkulcs még ott lehet valamelyik fiókban, csak előtte be kéne jutni a lakásba…
  4. Olyan jó ötletnek tűnt pár perccel ezelőtt, hogy kicsit passzolgassunk a régi focilabdával a konyhában, kár, hogy az a fejes nem a legjobban sikerült, elég hideg jön be a törött ablakon keresztül így februárban.

Valószínűleg mindenkinek van egy hasonló története, amikor a legváratlanabb helyzetekben állt elő egy kisebb-nagyobb vészhelyzet. A körülmények felmérése után hamar rájövünk, ha szakemberre van szükség a probléma elhárításához, itt lép be a második gond: kinek szóljunk?

Legtöbbünknek nincs a zsebében egy telefonszám minden hasonló helyzetre, nem feltétlenül tudjuk, ki a környéken a jó lakatos vagy vízvezetékszerelő. Ilyenkor általában felhívunk egy ismerőst, barátot, családtagot, aki mintha hasonlóan járt volna valamikor a közelmúltban, bízva benne, hogy szerzünk egy elérhetőséget, illetve egy hozzávetőleges árat, mégis neki mennyiért csinálták meg azt az ablakot.

Jobb esetben sikerrel járunk: telefonálunk, felveszik, értenek is hozzá, de…De legkorábban három hét múlva tudnak kijönni – ők is sajnálják, mi is, újra ott vagyunk, ahol elindultunk. Most az interneten keresgélhetünk, bízva ítélőképességünkben, amíg nem találunk valakit, aki ráér ha nagyon fontos, mi a sürgősségi kiszállás ára hallatán nyelünk egy nagyot, viszont nem mondhatunk nemet, valamit azonnal csinálni kell.
Ismerős a fent említett forgatókönyv? Sokunkkal esett már meg hasonló, nem szívesen élnénk át újra ezeket a perceket/órákat/napokat, amíg kezdetét veszi a tényleges probléma-elhárítás, de nem is kell.
A tapasztalatok alapján kevesen kérik lakásbiztosításuk mellé a 24 órás lakásszerviz assistance kiegészítő biztosítást, amely pont a felsorolt esetek (és társaik) lehető leggyorsabb és –professzionálisabb elhárítására nyújt nekünk azonnali megoldást.

Hogy fest a folyamat?

Amint észleljük a vészhelyzetet, hívhatjuk is a 24 órás lakásszerviz szolgáltatásunkhoz kapott telefonszámot, és rábízhatjuk magunkat a biztosítóra, akik helyettünk választanak és rendelnek ki egy megbízható szakembert, valamint a felmerült költségeket is megtérítik a biztosítási szerződésben megjelölt összegig*. Most már hátradőlhetünk és várhatjuk a segítséget; ne aggódjuk, néhány órán belül már túl is leszünk az egészen.

 

*A biztosítók egyéni térítési feltételeit a terméktájékoztatók tartalmazzák.

Minimális erőfeszítéssel kiválaszthatjuk azt a lakásbiztosítást, amely tartalmazza a 24 órás lakásszerviz assistance szolgáltatást, vagy hozzáadhatjuk azt kiegészítő elemként alap-biztosításunkhoz. Hasonlítsuk össze a biztosítók ajánlatait, nézzük meg a kiegészítő szolgáltatásaikat, kalkuláljunk és döntsünk okosan!

 Lakásbiztosítás ajánlatok >>  

 

Előzzük meg a lavinát!
2019 január 29.
Kategória:
Utasbiztosítás

Előzzük meg a lavinát!

De mégis mi az a lavina?

Röviden fogalmazva: hócsuszamlás. Bővebben kifejtve pedig, a hegyvilág.hu meghatározása szerint, lavina esetén: „Egy „meredek” lejtőn a hóréteg megindul, elkezd csúszni. A csúszás során sebessége megnő és egyre nagyobb hótömeget mozgat meg. A hólavinák kialakulásánál szerepet kap a hórétegek tulajdonságának eltérése, a lejtő dőlésszöge, a talaj anyaga, a hőmérséklet és a szél.”  Fontos tudnunk, hogy ezek a csuszamlások többnyire nem kevés kőzetet és jeget is tartalmaznak, valamint több száz km/h-s sebességre is felgyorsulhatnak, így semmiképp ne egy puha hótakarót képzeljünk el!

Mik a kiváltó okok?

Olykor természetes folyamatként indul zúdulásnak egy nagyobb hóréteg, ám az esetek döntő többségében személyek felelősek a lavinák kialakulásáért. Nem a kijelölt pályákon sportolókra kell ilyenkor gondolnunk, hanem a terepsíelőkre és -snowboardosokra, akik extrémebb kalandokat keresve letérnek a ratrakolt pályáról.

Sajnos sokszor nem sikerül felmérniük a lejtő meredekségét, a hóréteg állagát, illetve tapadását, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják a jelzéseket – rosszabb esetben pedig nem is tudják, mit kéne figyelniük.
Az extrém terepre merészkedés nem feltétlenül jár együtt katasztrófával, azonban lényegesen több gyakorlatot és felkészültséget igényel, mint a kijelölt pályákon való lesiklás, sokan ráadásul tapasztalat nélkül vágnak bele, ami még inkább fokozza az amúgy is veszélyes sport kockázatát.

Mit tehetünk mi magunk, hogy elkerüljük a bajt?

Bejegyzésünkben a teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhányat Henry Schniewind, a Telegraph szakértőjének tanácsaiból, de felhívjuk a figyelmet, hogy:

A LEGTÖBB SÍBIZTOSÍTÁS NEM TERJED KI A KIJELÖLT PÁLYÁN KÍVÜLI SÍELÉSRE!

Így, ha ilyen terveink vannak a lejtőkön, minden esetben járjunk utána, mire terjed ki biztosításunk, és keressünk olyat, amelyik vállalja ezt a kockázatot! Természetesen magasabb díjra kell számítanunk, hiszen fokozott kockázatról beszélünk.

Jöjjenek hát a tippek, amiket érdemes betartani:

  1. Tanuljuk meg az egyes lavinaveszély fokozatokat, mi mit jelent:

  2. Figyeljük az előrejelzéseket – még a síelést megelőző estén!
  3. Azonos érdeklődésű társakkal induljunk el - Utazzunk olyanokkal, akik hasonló kalandokat értenek szórakozás alatt, mint mi, így azonos terepen tudunk velük síelni, főleg, ha letérünk a kijelölt pályáról. Tartsuk a csoportméretet 3 és 5 ember között! Ha csak két ember tart együtt és az egyiküket baj éri, a másik egyedül marad, egyszerre kéne gondoskodnia társa mentéséről, valamint a segítségkérésről: szinte lehetetlen feladat. Azonban, ha több mint öten vagyunk, a csoport töredezetté válhat és a biztonsági kockázatok máris növekedhetnek.
  4. Vigyük magunkkal a szükséges felszerelést - Ha elhagyjuk a pályát, az összes lényeges eszköznek velünk kell lennie: lavina-jeladó, -szonda és lapát, hogy 15 percen belül vagy annál rövidebb idő alatt eljuthassunk társunkhoz, ha megtörténne a baj, ugyanis 15 perc elteltével a hó alatt eltemetve gyorsan csökken a túlélés esélye.
  5. Gyakoroljuk az említett biztonsági felszerelések használatát – végezzünk el évente egy 2-3 órás gyakorlati munkamenetet a biztonsági berendezések használatáról, és győződjünk meg róla, hogy társaink is hasonlóan cselekszenek – hiszen rajtuk múlhat túlélésünk!
  6. Mentsük el telefonunkba a szükséges hívószámokat – A helyi mentőszolgálat és segélyvonal legyen azonnal elérhető!
  7. Tervezzük meg az útvonalakat - Térképek, útmutatókönyvek és személyes tapasztalatok alapján, hogy ne kössünk ki váratlanul egy szakadék peremén. Figyeljük a figyelmeztető jelzéseket, ne veszítsük el éberségünket lesiklás közben!
  8. Tanuljuk meg felmérni a lejtők szögének nagyságát – Fontos, hogy be tudjuk azonosítani a 30 fokos vagy annál nagyobb lejtőket – ugyanis itt fordul elő a lavinák többsége.
  9. Kérdezzük a helyi szakembereket – a pályát felügyelő személyzet az egyik legmegbízhatóbb forrásunk az adott síterepet illetően.

Minden esetben tegyük meg, ami csak tőlünk telik, legyünk körültekintőek és ne csak magunkra, de társainkra is vigyázzunk lesiklás közben!

Ha terepsíelést tervez, keresse a terméktájékoztatók között az erre kiterjedő biztosításokat, az utasbiztosítás ajánlatok összehasonlításánál pedig a "kijelölt pályán kívüli síelés" megjelölést!

 Utasbiztosítás ajánlatok >>  

 

Kis fürdőszoba - nagy változások
2019 január 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Hogyan újítsuk fel okosan kis fürdőszobánkat?

Nem minden nap vágunk bele a felújításba, ezért egy ilyen lépésre érdemes alaposan felkészülni, megfelelő mennyiségű kutatómunkát ölni a „nagy projektbe”. Ha a divat nem is változik olyan sűrűn, bármikor eljöhet az idő, amikor már nem szeretnénk tovább nézni az aktuális színeket, a megfakult csempéket és elszíneződött szanitereket. Na de milyen szempontok mentén vágjunk bele, főleg, ha kicsit kisebb, mint, ami a lakberendező-katalógusokban szerepel?

Nincs olyan, hogy túl kicsi hely

Legalábbis nagyon ritkán. Elképzelhető, hogy vágyainkból kissé faragni kell, de okos megoldásokkal a legkisebbnek tűnő fürdőszobákból is ki lehet hozni a praktikus maximumot. Trükközhetünk zuhanyzó választásával kád helyett, falba épített tartályú WC-vel (amennyiben az fürdőnkben található), de a mosdótál mérete is sokat nyom a latba. Keskeny falipolcok felhelyezésével kikerülhetjük a méretesebb tárolószekrények szükségességét, de az apró, ám annál nagyobb teljesítményű beépített spot lámpák sem foglalnak helyet. Extra térnövelési csel: minél nagyobb tükör!

A tökéletes csempe

Szerencsére ez mindenkinek mást jelent, itt-ott mégis lehet általánosítani, melyik szerez majd gazdájának több örömet. Örök igazság, hogy a világos színek optikailag tágítják a teret, így kis fürdőszobában érdemes világos színekkel dolgozni, azonban a sötét árnyalatoktól sem kell ódzkodni, egy kontrasztosan kiugró fuga például (akár a klasszikus fehér-fekete páros) életre kelti a legsápadtabb fürdőszobákat is, anélkül, hogy „összenyomná”, nem utolsó sorban pedig egyre divatosabb is. A mintás csempékkel is szabadon játszhatunk a homogén falakon (azért óvatosan, ha fölénybe kerül a minta, az bizony szűkebb tér hatását keltheti!), bátran feldobhatjuk egy-egy díszesebb elemmel, ami kiemelkedik és vezeti a tekintetet.

A csempelapok mérete újabb kérdést vet fel. A színekkel és anyagokkal való bánásmód itt is rengeteg szabad teret enged nekünk, de nem tagadhatjuk: a nagyobb elemek bizonyosan növelni tudnak fürdőszobánk nagyságérzetén. Másik jól bevált trükk a csempelapokkal megegyező színű fuga választása, amellyel ugyanezt a hatást érhetjük el; de vigyázzunk, hosszútávon a legtöbb fuga elszíneződik, még akkor is, ha rendszeresen tisztítjuk.

Na és meddig érjen falunkon a csempével burkolt rész? Eláruljuk: ha nincs mennyezetig húzva, nagyobbnak érződik a belmagasság. Természetesen ahol zuhanyzónk beltere, kádunk oldala a fallal közvetlenül érintkezik, ott érdemes lehet a maximális burkolás mellett döntenünk, máskülönben rövidesen leáztathatjuk a festéket a rendeltetésszerű használat mellett (erre pedig a lakásbiztosítások nem terjednek ki!).

Fénykérdés

Van ablak vagy nincs ablak? Ha van, nagyszerű; minél nagyobb, annál több természetes fény áradhat be rajta, azonban ha nincs, érdemesebb világos alapszínt választani, így kicsit távolabb kerülünk a helyiség kamra-érzetétől. Továbbá, itt is hangsúlyozzuk, pici spotlámpák is be tudják ragyogni a helyiséget!

A padló

Amennyiben a csempénk egyszerűbb, a padlóburkolatban nyugodtan lehetünk merészebbek, eltérhetünk (akár kifejezetten erős kontraszttal) a falakon domináló színtől is, a sötétebb, vagy mintásabb aljzat nem befolyásolja negatív irányba tértágító törekvéseinket.

A kivitelezés

Manapság az egyik legnehezebb dolog pont ráérő, jó szakembert találni. De mégis, járjunk utána kicsit, ha nem szeretnénk meglepődni a munkálatok végeztével, ugyanis egy csúnyán megcsinált fürdőszoba még a legnagyobb jóindulattal sem számít biztosítási eseménynek.

!!! Kevesen tudják, de ilyenkor megváltoznak a biztosítási feltételek: a felújítási munkálatok kapcsán keletkező károkra nem terjed ki normál lakásbiztosításunk, ilyenkor építés-szerelés kiegészítő biztosítást érdemes kötnünk mellé az adott időszakban, hiszen az általunk megbízott kivitelező nem biztos, hogy rendelkezik saját felelősségbiztosítással. Ha építés-szerelés kiegészítő biztosítás nélkül áztatjuk el kedvenc alsószomszédunkat, arra bizony nem fizet normál lakásbiztosításunk felelősségbiztosítása, azt magunknak kell rendezni. Továbbá szem előtt kell tartanunk, hogy a társasházi biztosítások sem terjednek ki felújítási munkálatokból származtatott károkra.

Az első időszak új fürdőnkben

Sajnos előfordulhat, hogy mégsem a leglelkiismeretesebb szakembereket bíztuk meg, melyet könnyen észreveszünk: lepotyog a csempe, lehullik a vakolat, kimozdul a helyéről a mosdótál, leesik a falról az üvegpolc. Mire számíthatunk ilyenkor? Az illetékes kivitelezőhöz csak abban az esetben fordulhatunk kártérítésért, amennyiben az rendelkezik felelősségbiztosítással, de ilyen esetben az időtényezőt is figyelembe kell vennünk. Amennyiben 1-2 éven belüli helytelen munkálatok következményeként történt a káresemény (a kivitelező hibájából!), annak felelősségbiztosítása rendezheti a felmerült károkat. Ha azonban sokéves múltra tekint vissza egykori felújításunk, ez a lehetőség nem áll fenn.

Ne fogja az időhiányra: oldalunkon percek alatt összehasonlíthatja számos biztosító lakásbiztosítás ajánlatát és néhány kattintással meg is kötheti az Önnek megfelelőt:

 Lakásbiztosítás ajánlatok >>  

 

Idén tovább drágulhat a casco
2019 január 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Idén tovább drágulhat a casco

A casco-díjakban idén akár két számjegyű növekedés is lehet. A fejlesztések segítenek megelőzni a baleseteket, de még évekbe telik, mire csökkenni kezd miattuk a biztosítások ára.

Tavaly 10 százalékot emelkedett a casco ára, és az idén is áremelkedést várnak a biztosítók. "Akár két számjegyű mértékben nőhetnek tovább a díjak" - mondta a Napi.hu-nak Schmidt Győző, az Union lakossági biztosítástechnikai vezetője, de a díjak emelkedésére számít a Köbe, a K&H és az Uniqa is. Az Allianznál egyelőre nem mernek még a díjak várható alakulásáról nyilatkozni, mivel arra "számos folyamat hatással lehet".

Tavalyelőtt az Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az átlagos casco-díj szárazföldi gépjárművekre 91,5 ezer forint volt, egy évvel korábban pedig 85,4 ezer forintba került ez a biztosítás. Tavaly az első három negyedévben több mint 10 százalékkal emelkedett a díj 2017-hez képest.

A casco-piacot mindenesetre a leginkább a forgalomba helyezett új autók száma befolyásolja. Tavaly ősszel megtorpant a hazai autópiac, szeptember és november vége között 4 százalékkal csökkentek az újautó-eladások a magyar piacon, szemben az első nyolc havi 31 százalékos emelkedéssel. A szakértők szerint azonban negatív fordulatról nem volt szó, a lendületvesztést az új nemzetközi fogyasztásmérési tanúsítvány (WLTP) bevezetésével magyarázták.

Drágák az új berendezések

Az egyik tényező, ami miatt emelkednek a díjak, az innováció.

"Az autóbiztosítási piacon jelenleg az okozza a legnagyobb bizonytalanságot, hogy kellő tapasztalat hiányában a biztosítók nem tudják, hogy az újonnan megjelent automatikus vezetési segédek (automatikus vészfékező, sávtartó, fényszóró automatika, LED fényszórók, éberség figyelő, stb.) hoznak-e olyan mértékű kárcsökkenést, ami ellensúlyozza a bekövetkezett károk esetén ezen berendezések helyreállításával járó többletköltségeket" - mondta a Napi.hu-nak Flamich Gábor a Signal nem-életbiztosítási főosztályvezetője.

Ezek a berendezések drágák, ezért a Signalnál arra számítanak, eleinte a vezetési segédek vásárláskori többletköltségével arányosan emelkedni fognak a casco-díjak. Később viszont, ha a statisztikai adatok alapján már mérhető lesz a hatásuk, jelentős - egyes tanulmányok szerint akár 30 százalékot is elérő - díjcsökkentést hozhatnak a fejlesztések.

Nő az alkatrészek ára

Nem csak a drága berendezések miatt nő azonban a biztosítási díj. "Az átlagdíj emelkedésének hátterében az alábbi tényezők állnak: a javítói óradíjak és az alkatrészárak emelkedése, valamint az egyre magasabb felszereltséggel rendelkező új autók. A gépjárművekbe beépített egyre több extra felszereltség miatt a járművek javítása komplikáltabb feladatot jelent" - mondta Schmidt Győző. Továbbá, a termék magas adóterhelését is próbálják a társaságok kompenzálni - tette hozzá Zöldi Tamás, a Köbe hálózatfejlesztési vezetője. A cascóra 15 százalékos biztosítási adót vet ki az állam.

A legnépszerűbb biztosítási termék továbbra is a teljes körű casco. "Tapasztalataink szerint ügyfeleink többsége az ötvenezer és a százezer forintos önrészesedés mellett dönt, de ez nagymértékben függ a gépjármű értékétől, életkorától, illetve a biztosítás díjától az egyes önrészesedés lehetőségek esetében" - nyilatkozta a Napi.hu-nak az Allianz. Fontos szempont az is, hogy az adott gépjármű tekintetében milyen önrészesedési előírást fogalmaz meg a finanszírozó intézmény.

Magasabb önrészt választanak

A Signalnál nincs is részcasco, mivel nincs rá igény: az autósok többsége a 10 százalékos, de minimum 50 ezer forintos önrészű változatot keresi, a nagy értékű autóknál viszont 100 ezer forint alatti önrészt nem vállal a biztosító. A Köbénél is 10 százalék és 50 ezer forint a legnépszerűbb önrész, az Unionnál viszont egyre inkább hajlanak az ügyfelek arra, hogy az alacsonyabb díj miatt nagyobb, 100 ezer forintos önrészt válasszanak, sőt az értékesebb autók tulajdonosai a 200 ezer forintos minimális önrésztől sem zárkóznak el. A K&H-nál és az Uniqánál a 10 százalék, minimum 50 vagy 100 ezer forintos önrészes konstrukció a slágertermék.

Öregebb autókra is egyre könnyebb biztosítást kötni. "A célunk az, hogy idősebb, 10-15 éves gépjárműveket is reális körülmények között biztosíthassanak ügyfeleink, hiszen aki ilyen korú gépjárművet vásárol akár hazai, akár külföldi forrásból, az is szereti biztonságban tudni vagyontárgyát" - mondja az Allianz. 15 év fölötti autókra viszont jóformán lehetetlen cascót kötni. A Signalnál régebben ritkán fordult elő, hogy 6 évesnél idősebb autóra kötöttek cascót, jelenleg 13 éves korig vállalják az autók biztosítását.

A K&H Biztosító és a Köbe 15 éves korig vállalja az autókra a casco-biztosítást. Az Unionnál maximum 14 éves autóra köthető casco, igaz, a kötések száma 10-11 éves járműkortól viszont már jelentősen csökken. Az Uniqánál 12-15 éves korig köthető casco az egyes termékek szabályaitól függően.

Forrás: napi.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze különböző biztosítók casco díjait egy oldalon: Casco biztosítás kalkulátor >>

Hólánc: eszik vagy isszák?
2019 január 15.
Kategória:
Casco biztosítás, Utasbiztosítás

Hólánc: eszik vagy isszák?

Ha Önnek van hólánc az autójában vagy legalább ismer egy pár benzinkutat, ahol majd síelésre menet kifelé meg tudja venni, akkor úgy tűnik megfelelően gondoskodott az utazáshoz szükséges biztonsági feltételekről, és az osztrák hatóságok ellenőrzésein is át fog tudni menni büntetés nélkül. De tisztában van vele mire is való a hólánc? Miért kell télen a hegyek között az autóban lennie? Fel fogja tudni szerelni a hegyen állva?

A tapasztalat szerint még ha sokan gondolnak is arra, hogy bekészítsék a hóláncot autóikba egy síelésre indulás előtt, a legtöbben meg sem próbálták még eddig felhelyezni azt. Pedig amikor ahhoz nyúlni kell, általában már jó pár perces hóban való kaparás utáni elakadt kerekekre kell tenni, valószínűleg kegyetlen hideg időben és havazásban, sokszor már sötétben. Ha ilyenkor kell megtanulni a felszerelést, bizony nagyon kínkeserves dolog lesz.

Ha igazán előre látó szeretne lenni és valóban felkészülni a hóban való biztonságos autózásra, akkor gyakorolja be a felszerelést még itthon, kellemesebb és tiszta körülmények között! Vélhetően önmagában is elég idegeskedést fog jelenteni a családnak az elakadás, ne tetézze azt még felkészületlenséggel is. Illetve könnyítse még tovább a dolgát és ne is várja meg, míg végérvényesen elakad az autó, hanem amikor már közeledik a hegyi szerpentin felé és látja maga előtt a havas utat, netán érzi is már a csúszkálást, álljon félre egy kényelmes parkolóhelyre és szerelje fel a láncokat. Itthon begyakorolt mozdulatok után probléma nélkül, néhány perc alatt meg fogja tudni oldani és folytatódhat biztonságban az utazás.

+ Biztosítási információ: a gondosan megkötött utasbiztosítás vagy casco biztosítás fedezni fogja az utazása során felmerült események utáni anyagi károkat és megfelelő biztonságot jelent*. E nélkül el sem szabad indulnia. Az utazásra felkészített járművel induljon el, ami a téligumira és a hólánc helyes használatára is kiterjed!

*A biztosításokhoz tartozó pontos feltételeket az utasbiztosítás és a casco biztosítás terméktájékoztatók tartalmazzák.

Kötelező biztosítás: Újabb drágulás van kilátásban
2019 január 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Kötelező biztosítás: Újabb drágulás van kilátásban

Három év alatt akár 20 százalékkal is drágulhatnak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjai. Ez a biztosítók és a szervizek szerint is reális. További, jelentős emelés viszont nem várható a következő években. A szakértők most a casco-biztosítások számának növekedésével számolnak.

Az autószerelők műhelyeiben szinte sosincs leállás. Időpontot azonban egyre nehezebb találni, hiszen egyre kevesebb az igazi szakember, az árak pedig jelentősen emelkedtek. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai azonban csak pár éve kezdtek el alkalmazkodni a piaci körülményekhez. A legtöbb autósnak idén az infláció feletti drágulással kel számolnia.

A CLB számításai szerint a 2016-ban kalkulált 37 ezer forintról idén átlagosan 42-45 ezer forintra nőhet a kötelező biztosítás átlagos éves díja. Ez 3 év alatt átlagosan 13-21 százalék közötti drágulást jelent.

Pátkai Miklós, autószerelő azt mondta kameránknak: „Szerintem ennyi benne van a piacban, tehát a 6-7 százalékos áremelés az benne lehet, mert a szakmának elég sokáig elmaradtak az áremelései, a szolgáltatási árai, a béroldalról elmaradások voltak. Szerintem ez reális lehet nagyjából, többet nem hiszem, hogy indokolt lenne.”

A biztosítási közvetítők a következő években hasonló mértékű emelkedésre már nem számítanak. A szabadon választható autóbiztosítások azonban továbbra sem népszerűek.

Németh Péter, CLB független biztosítási alkusz azt mondta: „Alig 15 százalékára van casco a magyarországi autóknak, ami egy bődületesen alacsony szám, és ez azért is van, mert az emberek még mindig nem gondolkodnak a casco biztosításban. Nyilván 10-11 éves korú, vagy afölötti autóra már nem is nagyon éri meg casco biztosítást kötni, mert már olyan drága ez, de azért a fiatalabb autók esetében simán lehetne ez a szám 40-50 százalék, akiknek még megérné.

Németh Péter szerint az autólopások számának drasztikus csökkenése ellenére főként a töréskárok miatt érné meg ezt a biztosítást választani. Ez utóbbi kárrendezését könnyítheti meg az új e-kárrendezési alkalmazás hét eleji bevezetése is.

Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs vezetője azt mondta: „Kevesebb, mint 48 óra alatt 44 ezren töltötték le az alkalmazást, és érkeztek már bejelentések is e-kárbejelentő révén a biztosítókhoz és az egyik biztosító ki is adott egy közleményt, hogy 24 óra alatt már az ügyfél számláján volt a pénz a bejelentést követően, egy kisebb, egyszerűbb koccanást követően.”

A taxiszolgáltatás díjai tavaly emelkedtek, most a kötelező biztosítás drágulása miatt a taxisok nem kezdeményeznek újabb tarifaemelést.

Forrás: atv.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze könnyedén különböző biztosítók ajánlatait a CLB kalkulátorában! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Oldalak