2017.06.16

Elvesztette külföldön az iratait? Mit mondjon a rendőrnek, és mit fizet a biztosító?

Készítsen fotót vagy fénymásolatot az okmányairól, mielőtt külföldre indul, mert a papírokon látható adatok kellemetlen helyzetben segíthetik az ügy "kidumálását". Biztos megoldást csak a magyar konzulátus felkeresése jelent, különben kell a meggyőző erő és a szerencse. Akinek utasbiztosítása van, az mindenképpen jelentse az ellopott vagy elvesztett iratok hiányát a rendőrségen, csak ebben az esetben jár vissza pénz.

Felháborodott levelet kaptunk egy olvasónktól: a nagy-britanniai buszos iskolai kiránduláson részt vevő 13 éves fiú – a levélíró unokaöccse – összes iratát és pénzét ellopták, a kísérő tanárok pedig kapásból nem akarták elvinni a követségre, hogy csináltassanak neki ideiglenes útlevelet. A család felháborodott és kétségbe esett, a levél szerint hosszas fenyegetőzések után végül sikerült elérni, hogy a gyereket bevigyék a diplomáciai kirendeltségre.

Az eset kapcsán megkerestünk egy szakértőt, mit tanácsos tenni, ha külföldön elveszik vagy ellopják az ember iratait, érdemes-e fél napot ügyintézéssel tölteni, vagy egyszerűbb kibekkelni papírok nélkül, bízva abban, hogy senki nem állít meg a határon, és a rendőr sem pont a mi autónkat vagy buszunkat szemeli ki. A CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója, Németh Péter nem a konkrét esetre reagálva azt mondja, az iskolai kiránduláson minden esetben a kísérőé a felelősség, a döntés is az ő hatásköre.

Németh szerint a felelősség tekintetében eddig sem volt igazán probléma, azonban azt tapasztalja, hogy a veronai tragédia óta jóval körültekintőbbek a szervező tanárok. Visszajelzések alapján az utaskísérőkkel, utazási irodák külföldön kihelyezett guide-jaival sokkal több volt a probléma.

A legtöbb iskolai kirándulásnál azért szoktak fénymásolatot kérni a gyerekek iratairól a szervezők, hogy ha elveszik az eredeti dokumentum, legalább valamilyen támpont legyen, ha megállítják őket ellenőrzéskor. Ilyenkor esélyes, hogy nem szállítják le a gyereket a buszról – ha véletlenül épp a járművet szűrnék ki a forgalomból a schengeni belső határokon tartott ellenőrzéseken –, de egy repülős kiránduláson már nehezebben működik ez a megoldás.

Ha a gyereknek – vagy másnak – nincs meg a papírja, a rendőr feltartóztathatja az autót vagy a buszt, különösen addig, míg a kiskorú kilétét nem sikerül igazolni. Az adott országtól és a helyszíntől függ, mennyire gyors ennek az átfutása, ez lehet 20 perc és több is. Ezek a gyerek biztonságát szolgáló intézkedések. „Tudunk olyan esetről is, mikor az anyát és a gyereket a határon feltartóztatták, míg az apa hazament a papírokért.”

A szülőknek érdemes megnézni, milyen biztosítást kötöttek a gyerekére, ha azzal nem elégedett, beszéljen a tanárral vagy kössön saját maga is egyet. „Abból nincs baj, ha valakinek 2-3 biztosítása van, bizonyos kártérítési összeg még össze is adódik.”

Az olaszok nem pörgetik túl

Kollégánk 2016 nyarán vesztette el a tárcáját az összes iratával egy olasz kisvárosban, Aquileiában. Így meséli el a történteket: A helyi rendőrőrsön hiába csöngettem, nem nyitották ki, ezért az üdülőhelyünkre, Gradóba visszatérve kerestem fel a rendőrséget, ahol azzal küldtek el, hogy ha nem tudom az okmányaim számát, akkor nem tudnak mit tenni, és amúgy is tegyek inkább bejelentést Aquleiában. Másnap felhívtam Aquileiát, ahonnan felhívták a gradóiakat, hogy fogadjanak már, így mégiscsak Gradóba tudtam menni rendőrségre, ahol laktam. Felvették a bejelentésemet, és adtak egy papírt róla. Az útlevelem ugyan megmaradt a szálláson, de mivel a jogosítványom hiánya miatt gondban lehettem volna hazafelé, megkérdeztem a rendőrtől, hogy ha a papírt bemutatom egy esetleges közúti ellenőrzéskor, akkor ugye nem büntetnek meg. Mire azt felelte: "Hát vagy megbüntetik, vagy nem. De ha igen, az is csak 30 euró!"

A kollégánk végül gond nélkül autózott haza Szlovénián át, és idehaza egy nap alatt új okmányokat készíttetett, amelynek költségét a biztosító végül meg is térítette. Ellentétben a bankkártyák elvesztése miatti pluszköltségekkel.

A dokumentumok elvesztését hivatalosan az esetet 3 munkanapon belül jelezni kell a konzuli tisztviselőnél. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) Útravaló című kiadványa szerint a bejelentés azért fontos, hogy megakadályozzuk, hogy visszaéljenek az iratainkkal, a Schengeni Információs Rendszerben ugyanis jelzik, ha egy irat lopott. Pont ezért kell azt is bejelenteni, ha később mégis megvannak a papírok.

A tájékoztató szerint érdemes még utazás előtt megnézni, hol van konzulátus, hogy baj esetén már azt ne kelljen keresgélni. Ha olyan országba utazunk, ahol nincs magyar konzulátus, bármelyik másik uniós ország képviseletére be lehet menni. Ha semmilyen papír nem maradt, a konzul hazatérés céljából egy legfeljebb hat hónapig érvényes ideiglenes magánútlevelet állít ki – amit azonnal el is készítenek –, de bizonyos feltételekkel egy évre érvényes papírokat is lehet szerezni. A hat hónapos igénylése pénzbe kerül, a tájékoztató 30 eurót említett.

Segítség az is, ha utazás előtt lefénymásoljuk vagy lefényképezzük az iratokat, a képeket pedig e-mail-fiókban is tárolhatjuk. Nagyobb a baj, ha nem az útlevelet vagy személyi igazolványt, hanem magát a jogosítványt veszítjük el. Akkor az útmutatás szerint "haladéktalanul meg kell szakítani az utazást, turistáskodást, miután a vezetési jogosultság semmilyen más okmánnyal nem igazolható". Ha muszáj autózni, a jogosítvány elvesztését be kell jelenteni a konzuli tisztviselőnek és a helyi rendőrségen is.

A konzulnál lehet igazolást kérni arról, hogy amúgy van jogosítványunk, csak elvesztettük azt. A tájékoztató felhívja a figyelmet, hogy ha ilyenkor megállít a rendőr, csak a jóindulatában bízhatunk, ugyanis a papírokat nem köteles elfogadni, főleg, ha nem is hazafelé tartunk.

Napi problémáról van szó

Németh Péter azt mondja, az iratok ellopása vagy elvesztése miatt naponta kapnak kárbejelentést. Ha ezt viszonylag költségmentesen úsznánk meg, egy közepes árkategóriájú biztosítás már fedezi az új okmányok kiállításának költségét, de sok esetben assistance szolgáltatás is jár egy utasbiztosításhoz, ahol például elmondják, hova kell menni ügyet intézni.

„A nyaralás utolsó napján, Ausztriában elveszett irat miatt valószínűleg én sem mennék be a konzulátusra, azonban ha az utazás közben történik mindez, érdemes intézkedni” – mondja Németh, aki egy elég meggyőző érvet is mond arra, miért érdemes elvesztegetni fél napot a nyaralásból az ügyintézésre: „Egy esetleges kórházi vagy sürgősségi ellátást jelentősen megnehezíti, ha az okmányokkal nem lehet beazonosítani az illetőt, a biztosítás érvényesítésekor is gond lehet.”

Miután elég gyakran előfordul, hogy egy turista elveszti az okmányait, az uniós országokban viszonylag hamar, gyorsan, egy ügyfélszolgálati procedúra után kap ideiglenes papírt. EU-n kívüli országban, Amerikába vagy Ázsiában változóak a szokások és lehetőségek, ahol vízumra van szükség vagy gyenge az infrastruktúra, ott hosszabb időre van szükség. Ha külföldön nem jelenti be a rendőrségen vagy a konzulátuson az okmányok elvesztését vagy ellopását, akkor az új iratok kiállításának költségét nem állja a biztosító.

Németh Péter azt mondja, az esetek 90 százalékában megelőzhető a baj, azt tanácsolja, az iratokat semmiképpen se hagyjuk az autóban látható helyen, még akkor sem, ha csak a benzinkútra vagy étterembe ugrunk is be. Ugyanígy a nem túl jó minőségű szállodánál is érdemes a recepción lévő értékmegőrzőt igénybe venni a dokumentumok tárolására.

Forrás: www.hvg.hu

CLB TIPP: Ne csak a szerencsén múljon, kalkulátorunk segítségével hasonlítsa össze és válassza ki az Ön számára megfelelő utasbiztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás
Elnököt és elnökhelyettest választott a MABISZ
2022 április 28.
Kategória:
Általános

Elnököt és elnökhelyettest választott a MABISZ

Az előző elnökség mandátumának lejártával március 24-én új nyolc tagú Ügyvezető Elnökséget választott a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A testület szerdán megválasztotta elnökét és elnökhelyettesét. Dr. Pandurics Anett, a szövetség családi okok miatt leköszönő elnöke helyett elnökké választották a tagok Erdős Mihály eddigi elnökhelyettest, a Generali elnök-vezérigazgatóját, új elnökhelyettessé pedig Dinsdale Juliannát, az UNIQA Biztosító vezérigazgatóját. „Köszönjük dr. Pandurics Anettnek az elmúlt kilenc évben a szövetség élén végzett munkáját, amely időszak kiemelkedően eredményes volt a hazai biztosítási iparág történetében. Szeretnénk hasonlóan sikeresen folytatni ezt a munkát, amelyhez kellő alapot biztosít a szövetség hosszú távú stratégiája és tapasztalt személyi állománya” – emelte ki a választás után az új elnök.

forrás: mabisz.hu

Egyre több ilyen ház épül itthon is: de vigyázz, van velük egy kis baj
2022 április 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Egyre több ilyen ház épül itthon is: de vigyázz, van velük egy kis baj

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban is a szerelt technológiás készházak. A hátrányaik, előnyeik mérlegelésekor érdemes lehet figyelembe venni azt is, hogy a biztosításuk nem minden társaságnál esik azonos elbírálás alá a hagyományos épületekkel – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Az újépítésű ingatlanok piacán egyre nagyobb kereslet mutatkozik a modern építési rendszerek, így a minőségi készházak iránt is. A könnyűszerkezetes házak vagy a helyszínen készülnek – leginkább fa, ritkábban fém vázzal -, vagy pedig üzemben – panelekként – előre gyártják. Az építőipari kapacitáshiány miatt az építtetők egyre gyakrabban választják a házépítésnek ezt a módját, amellyel akár néhány hónap alatt kulcsrakészen átadható a lakóépület. Míg korábban a családiházak közül a könnyűszerkezetes (másként vázszerkezetes) technológiával épült házak 3,5%-ot képviseltek, addig mára 20% közelébe került a részarányuk, állapítja meg az ÉVOSZ-MAKÉSZ környezettudatos és szerelt technológiás szakmai tagozata. (A MAKÉSZ tagjai nagyjából az összes könnyűszerkezetes készház technológiával épülő házak 35-40%-át építik.)

Hazánkban a lakásbiztosítással foglalkozó társaságok közül 10 biztosító jelezte, hogy köthető náluk szerződés könnyűszerkezetes (fából, fémből vagy gyári panelből készült) házakra. Arra a kérdésre, hogy vannak-e különleges feltételei a biztosíthatóságnak, vonatkoznak-e speciális kizárások ezekre a házakra, esetleg vannak-e eltérések a szolgáltatási limitek tekintetében, négy társaság közölte azt, hogy semmilyen szempontból nem különbözteti meg a hagyományos és a könnyűszerkezetes ingatlanokat. Egy társaság kiemelte, hogy egyedül mobilházakra nem nyújtanak fedezetet. Vannak azonban olyan biztosítók, amelyek a limitek tekintetében alkalmaznak eltéréseket, például betöréses lopás vagy vízkár esetén, illetve van olyan társaság is, ahol a falazattól függően a biztosító által ajánlott biztosítási összegek eltérhetnek. Ám ettől a szerződő magasabb biztosítási összeget is meghatározhat. Egy társaság pedig azt jelezte, hogy káresemény esetén ellenőrizhetik az épület szakszerű kivitelezését.

A társaságok többségénél biztosítási szempontból nem számít az épület kora, azonban akadnak olyan társaságok is, ahol ez biztosítási díjat befolyásoló paraméter. Vagyis az újabb épületekre kedvezőbb díjak vonatkoznak.

Több felületen is azt lehet olvasni, hogy a könnyűszerkezetes házak biztosítási díja magasabb, mint a hagyományos építésűeké. A hazai biztosítók gyakorlata alapján azonban ezt általánosságban nem lehet kijelenteni. Összesen négy társaság is azt jelezte, hogy egyáltalán nincs eltérés a különböző falazatú ingatlanok biztosítási díjai között. Vannak ugyanakkor társaságok, amelyek azt tudatták, hogy a különböző falazatú épületek más-más kockázatot jelentenek. Például a fa alapanyagú könnyűszerkezetes épületek tűzkockázat szempontjából kárveszélyesebbnek minősülnek, ezért magasabb díjon biztosíthatók. Egy társaság viszont kiemelte, hogy náluk összességében nem kerül többe a biztosítás, mert az ilyen épületek újjáépítési értéke, ami alapján fizeti az ügyfél a díjat, alacsonyabb a hagyományos technológiával készült épületekénél.

A hazai biztosítóknál egyébként az állományi adatok alapján egyelőre nem érezhető a vázszerkezetes házak felfutása, évek óta jellemzően 1-2 százalékos részét képezik az állománynak, és nincs jelentős évenkénti változás.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban egyszerűen megnézheti a biztosítók lakásbiztosítási ajánlatait:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>

Sokba kerülhet a húsvéti pálinkázás
2022 április 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Sokba kerülhet a húsvéti pálinkázás

Ne bízzon a biztosításában húsvétkor az, aki ittasan balesetet okoz. Az így keletkezett kárt ugyanis a biztosítók nemcsak a részeg vétkes autósokon, hanem minden egyéb járművel - kerékpárral, elektromos rollerrel - közlekedőn is behajtják, akár másfél millió forintig is – közölte a CLB. A biztosítási alkusz cég a hosszú hétvége egyéb veszélyére is felhívja a figyelmet: ilyenkor lényegesen több a betörés főleg olyan lakásokban, amelyek tulajdonosai a közösségi oldalakon is elújságolták, napokra elutaztak.

Döntse el: iszik vagy vezet! Ez a régi, közismert, de ma is érvényes felszólítás különösen aktuális húsvétkor, főleg a locsolkodás napján – jelentette ki Németh Péter. A CLB biztosítási alkuszcég kommunikációs és online értékesítési igazgatója szerint a figyelmeztetés nemcsak az autósokra, hanem a biciklivel és az elektromos rollerrel közlekedőkre is érvényes.

Ugyanis, egy esetleg ittas állapotban előidézett baleset kártérítésének elbírálásakor a biztosítók sem tolerálják az alkoholos állapotot, aminek az általuk meghatározott mértéke a vérben kimutatható 0,8 ezrelék. Ez a szint már 1-2 pohár bor vagy sör, netán egy kupica pálinka legurítása után beállhat – érvel a szakértő.

Szerinte az már eléggé köztudott, hogy az ittas vezetőket egyértelműen kizárják a kártérítésből a biztosítók, s az általuk okozott anyagi veszteség mindenképpen őket terheli.

Azt azonban már kevesebben tudják, hogy mindez igaz az ittasan kerékpározó vagy elektromos rollerrel közlekedőkre is, ezért húsvétkor különösen fontos figyelmeztetni az embereket arra, hogy sokba kerülhet pár pohár alkohol

– véli tapasztalatai alapján Németh Péter.

Annak ellenére, hogy az elektromos rollerekre – úgy tudni – még mindig nincsenek egyértelmű közlekedési szabályok, a biztosítók a kártérítés elbírálásakor nem tesznek különbséget az ittas járművezető, a részeg kerékpáros vagy az illuminált állapotban elektromos rollerren közlekedő által okozott esetek között. Amennyiben egy részegen kacsázó kerékpáros vagy rollerező miatt kell egy autósnak elrántani a kormányt, s esetleg összeütközni egy másik járművel, akkor az esetet előidézőnek vállalnia kell az anyagi következményeket is – szögezi le a CLB szakértője. A vétlen károsultnak fizet a biztosító, ám ezt utólag behajtja a vétkesen, ha kiderül, alkoholos állapotban volt. Ilyenkor rémálommá válhat a húsvét, ezért sem éri meg kockáztatni – jegyzi meg Németh

A kommunikációs igazgató a hosszú hétvége egyéb veszélyeire is figyelmeztet. Közismert, hogy mágnesként vonzzák a betörőket az olyan ingatlanok, amelyek tulajdonosai kiposztolták a közösségi médiákban az utazásukat. Ettől kezdve a profiknak gyerekjáték, de legalábbis rutinmunka feltérképezni a biztos célpontot, az üres lakást, s így szinte tálcán kapják az ötletet és a potenciális helyszínt is – összegzi a tapasztalatokat a CLB szakértője.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban egyszerűen kiszámolhatja a biztosítók kötelező biztosítási díjait:
kötelező biztosítás ajánlatok>>

Hatból öt robogóra nem fizetnek kötelező biztosítást, pedig a károkozás húzós költség lehet
2022 április 13.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Hatból öt robogóra nem fizetnek kötelező biztosítást, pedig a károkozás húzós költség lehet

Becslések szerint mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően átlagosan 6-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

Sokan nem tudják, hogy a robogóra is kell kötelező biztosítás

A jó idő beköszöntével ismét előkerülnek a garázsokból a robogók. A tulajdonosok jelentős része továbbra sincsen tisztában azzal, hogy a kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 37 ezer, míg a 13-35kW közötti kategóriában közel 59 ezer kgfb-t kötöttek az üzembentartók. Ez együttesen is csak közelíti a 100 ezres értéket, noha a hazai állomány nagysága eléri a 600 ezer példányt. Mindez azt jelenti, hogy félmilliónyi robogó szabálytalanul közlekedik az utakon.

A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. Az MNB 2020-as évre vonatkozó statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában egy év alatt 420 ezerről 505 ezerre, míg a 13-35kW közötti kategóriában 462 ezerről 763 ezer forintra nőtt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés (az utóbbi kategóriában tehát 65 százalékos volt a növekedés). Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is, biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti.

A károsultaknak ilyenkor a MABISZ Kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón.

A fenti számok is egyértelműen azt jelzik, hogy nem csak kötelező, de mindenképpen célszerű is megkötni a havi párszáz forintos díjú kgfb-t a robogóra – hívta fel a figyelmet a FBAMSZ elnökségi tagja, Cselovszki Zsolt. Hozzátette, attól sem kell tartani, hogy a robogósokat biztosításkötéskor retorzió éri a korábbi mulasztásuk miatt.

Nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében, igazoltatáskor pedig a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással. Ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem kínál fedezetet.

Amennyiben a jármű nem rendelkezik rendszámmal, a biztosítók az alvázszámra kötnek kötelezőt, melynek meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

forrás: 24.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban motorkerékpárra és robogóra is egyszerűen kiszámolhatja a biztosítók kötelező biztosítási díjait:
kötelező biztosítás ajánlatok>>

Kötelező biztosítás: nagyot estek a díjak Budapesten
2022 március 08.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás: nagyot estek a díjak Budapesten

A tavalyi IV. negyedévben 1 százalékkal csökkent a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja 2020 azonos időszakához képest - derül ki az MNB közleményéből. A fővárosi átlagdíjak 2021 végére 7 százalékkal csökkentek, míg a vidékiek két negyedéve változatlanok. A személygépkocsik országos átlagos állománydíja 43,7 ezer forintra mérséklődött december végére. A kárráfordítások eközben egy év alatt 13 százalékkal nőttek, így tovább zárult a kár-díj olló – olvasható az MNB friss negyedéves KGFB-indexében.

Tavaly év végén 43,7 ezer forint volt a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) átlagos állománydíja, ami 1,5 százalékos csökkenést jelent egy negyedév alatt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves KGFB-indexéből. Éves alapon 1 százalékkal mérséklődött az országos átlagdíj. Ezen belül Budapesten jelentős, 7 százalékos visszaesés történt, miközben a nem fővárosi átlagdíjak szintje két negyedév óta gyakorlatilag változatlanok.

Ezzel párhuzamosan folytatódott a kárráfordítások növekedése: 2021 utolsó negyedévében ezek mértéke 13 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakával összevetve. A jelenség hátterében az egészségügyi krízis óta élénkülő autóhasználat, illetve a szerviz- és alkatrészárak drágulása áll. A kárgyakoriság ugyanis nem nőtt, miközben az átlagos kárnagyság összege emelkedett.

A lassan csökkenő átlagdíjak és a növekvő kárráfordítás miatt az MNB korrigált személyautós KGFB-indexe (amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be) tovább csökkent a 2021. I. negyedévében mért csúcshoz képest. A károk és a díjak közötti olló fokozatosan csökken. Ha a mostani trendek folytatódnának, a korrigált index visszatérhet a pandémia előtti időszakra jellemző 110 százalékos értékhez.

Az egyéb járműkategóriákban vegyesen alakultak az átlagdíjak: az egyedi szerződéses buszok, nehézpótkocsik, illetve – az apadó állományú – taxik átlagdíjai esetében továbbra is csökkenés tapasztalható, miközben a motorok, segédmotorok díjszintje emelkedett. A flottás szerződések díjai a nehézpótkocsik kivételével mindenütt emelkedtek a tavalyi utolsó negyedévben.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban egyszerűen összehasonlíthatja 12 biztosító kötelező biztosítás ajánlatait és pár perc alatt meg is kötheti a megfelelőt:
Kötelező biztosítás ajánlatok>>

Működik-e a biztosítás háborús helyzetben?
2022 február 17.
Kategória:
Utasbiztosítás

Működik-e a biztosítás háborús helyzetben?

CLB: „Vörös” zónákban nincs kártérítés

Háborús övezetbe utazásra nincs biztosítás, ezt jó, ha tudják a fanatikus katasztrófaturisták is. Háborúban álló országgal határos településeken élőknek viszont ajánlott teljes körű biztosítással körülbástyázni magukat, mert akár az ilyenkor szokásos hanghatások, közeli robbanások vagy menekülők áradata is jelentős kárt tehet az ingatlanokban vagy a járművekben – figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég, amely összeszedte a speciális helyzetre érvényes tudnivalókat.

Egyetlen biztosítónál sem lehet utasbiztosítást kötni garantáltan kockázatos országokba, például olyanokba, amelyeket akár egy esetleges háború vagy fegyveres zavargások miatt veszélyesnek minősít a Külügyminisztérium. A szerződés „megtagadásának” logikus magyarázata szerint ott, ahol harcok dúlnak, felborul a normális élet, a biztosítók sem tudják teljesíteni a szerződésben vállaltakat. Hadi állapotban ugyanis egyáltalán nem garantált a színvonalas betegszállítás, az utasbiztosításban foglalt minőségi kórházi ellátás vagy egyéb biztonsági, kényelmi szolgáltatás. Ráadásul egy köztudottan háború sújtotta országban jó eséllyel lehet számítani jelentős anyagi kárra, esetleg sérülésre is, így az már nem minősül alap utasbiztosítási kockázatnak – magyarázza Németh Péter. A CLB kommunikációs igazgatója felhívta az életük kockáztatására is képes fanatikus katasztrófaturisták figyelmét is arra, hogy ha túl közel akarnak merészkedni a vörös zónákhoz, ne számítsanak utasbiztosításra.

utasbiztosítás

Ezzel szemben viszont a biztosítók minden tőlük telhetőt megtesznek azokért a külföldön dolgozó vagy turistaként kiutazott magyar ügyfeleikért, akiknek éppen a kint tartózkodásuk alatt válik kockázatossá vagy „nem ajánlottá” az adott ország besorolása. Tőlük azt várja a biztosító, hogy a lehető leggyorsabban hagyják el az országot, mentsék, ami menthető. Ez természetesen saját életük védelmében is fontos, de biztosítási szempontból is meghatározó – szögezi le a CLB szakértője. Ahhoz ugyanis, hogy a biztosítójuk bármilyen formában segíthessen rajtuk, együttműködőnek kell lenniük, hiszen a szerződésük „közös kármegelőzési felelősségre” kötelezi őket. Németh Péter szerint jó hír viszont, hogy a kockázatossá vált ország idő előtti elhagyásának esetleges extra költségére az utasbiztosítások egyes tételei külön fedezetet nyújtanak.

Egy háború speciális helyzetbe hozza a szomszédos országok határhoz közeli települések lakóit is, hiszen egy nem túl távoli robbanás, hangrezonancia vagy éppen menekülő emberek áradata is kárt tehet még a kilométerekkel odébb fekvő ingatlanokban, de akár a járművekben is. Az ilyen településeken élőknek mindenképpen javasolt teljes ingatlan, vagyon, vagy gépjármű biztosítást kötni – szögezte le a CLB szakértője

CLB TIPP: Hasonlítsa össze az utasbiztosítás ajánlatok kalkulátorunkban és kösse meg a megfelelőt néhány kattintással:
Utasbiztosítás ajánlatok>>

Óriási károkat okozott Magyarországon a szélvihar: kirívó összeget fizethetnek a biztosítók
2022 február 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Óriási károkat okozott Magyarországon a szélvihar: kirívó összeget fizethetnek a biztosítók

Elképesztő károkat okozott a január 30-i orkán Magyarországon. Egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négy hónapos – viharszezonban. A kárösszeg is kirívónak ígérkezik, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A január végi szélvihar pusztításai nyomán csak a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó bejelentések száma meghaladta a huszonhétezret. Ezekre a biztosítók közel 2,85 milliárdnyi összeget fizettek már ki, illetve tartalékoltak kárrendezésre. A fenti adatokhoz társul még az ipari létesítményekből és közintézményekből érkező több mint ezerötszáz bejelentés, illetve a 720 millió forintot meghaladó előzetes kárösszeg. Összesen tehát három és fél milliárd forintnyi lehet egyetlen nap viharszámlája.

Hagyományosan a május-augusztusi időszak számít a viharszezonnak, és a MABISZ az elmúlt évtizedben ezen négy hónap adatait szokta összegezni. A biztosítók ezen időszak alatt tavaly több, mint 9,1 milliárd forintot fizettek ki közel kilencvenötezer, a lakásbiztosítási szerződések alapján érkezett bejelentésre. Egyedül az összegzések 2010-es, kiindulási éve terhelte meg jobban a társaságok kasszáit. (Ezekben a számokban nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben stb. keletkezett rongálódások.)

A fenti statisztika jól mutatja, milyen nagyságrendű károkat okozott a január 30-i szélvihar. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy a viharszezon kitolódik a téli vagy az őszi hónapokra is: 2017-ben például októberben volt milliárdos kárkifizetést követelő vihar. 2020-ban pedig szintén a február hagyott maga után három milliárdos viharszámlát – igaz, akkor egy hónap mérlegeként.

A bejelentések főként ahhoz kapcsolódtak, hogy a szél megbontotta a tetőt, megrongálódott a cserép, pala, kúpcserép, kémény, valamint a kerítés, vakolat, ablak, ajtó, kocsibeálló, redőny. A lakossági átlagkárok társaságonként 100-120 ezer forint körül alakultak. A biztosítók által a már kifizetett vagy a kifizetésre tartalékolt összegek is jelzik, hogy viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek, építőanyag áraknak köszönhetően.

Az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

A január végi vihar további jellemzője, hogy nem lokálisan pusztított, hanem szinte az ország teljes területén: különösen sok bejelentés érkezett Budapestről, Bács-Kiskun, Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Fejér megyékből, valamint Kecskemétről, Szolnokról, Ceglédről, Nagykőrösről, Gyálról, Mezőtúrról, Karcagról.

Ezen túlmenően is nagy károkat okozhatott a vihar a lakosságnak, mivel a biztosítókhoz csak a lakásbiztosítási szerződéssel rendelkezők tudtak fordulni, ám nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással. Holott az erős piaci versenynek köszönhetően tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb., ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Számítsa ki kalkulátorunkban a biztosítók lakásbiztosítás ajánlatait és kösse meg az Önnek megfelelőt néhány perc alatt:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>

Fontos figyelmeztetés jött a síelést tervezőknek
2022 február 04.
Kategória:
Utasbiztosítás

Fontos figyelmeztetés jött a síelést tervezőknek

A külföldre utazó síelőknek nemcsak a célországba való beutazás gyorsan változó feltételeivel érdemes naprakészen tisztában lenniük, de azzal is, hogy az utasbiztosításuk milyen helyzetre milyen fedezetet kínál. Olaszországba például ne utazzon senki felelősségbiztosítási kiegészítés nélkül, mert súlyosan büntetnek érte - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Javában tart a síszezon, a veszélyesnek minősülő sport kockázatai is egyre gyakrabban jelentkeznek. Egy franciaországi nyílt combcsonttörés helikopteres mentése, eddigi műtétjei, esedékes mentőautós hazaszállítása előreláthatólag 2,5-3 millió forintba fog kerülni. Egy vesesérülésekkel járó ausztriai esés klinikai ellátása és az intenzíven történő lábadozás, valamint a mentős hazaszállítás megszervezése szintén 2-3 millió forintra rúg majd. De egy „egyszerűbb”, franciaországi csuklótörés ellátása, valamint a síbérlet fel nem használt részének a térítése is 450 euróba (kb. 135 ezer forintba) került az egyik biztosítónak.

Magyarországon a becslések szerint közel 600 ezren síelnek, akiknek a jelentős része ezekben a hetekben, hónapokban előszeretettel látogatja a környező országok, valamint Európa más sípályáit. Bár a tapasztalatok szerint a síelők körében nagyobb arányban kötnek utasbiztosítást, mint a külföldre utazók egészét tekintve, (nagyjából minden második határátlépéshez társítható kötvény,) de főleg az „egynapos” kiruccanók így is gyakorta elfeledkeznek a mindenkori kockázatokról.

Nem minden egészségügyi intézmény fogadja el az EU-s kártyát

Pedig a külföldi szolgáltatók az ellátott személyen hajtják be az igénybe vett orvosi ellátás költségeit, ha a biztosítás nem nyújt rá fedezetet. (Az Európai Egészségbiztosítási Kártya birtokában csak olyan szolgáltatóknál lehet igénybe venni az egészségügyi ellátást, amelyek állami tulajdonúak vagy az állammal szerződésben állnak. A magánszolgáltatók által üzemeltetett intézményekben, amelyek rendszerint a sípályák mellett vannak, az igénybe vett ellátás költségeit eleve a baleset elszenvedőjének kell megfizetnie. A kártya nem téríti például az orvosi ellátásért fizetendő önrészt, poggyászkárt, a sürgősségi fogászati ellátást, nincs asszisztencia, jogvédelem- illetve tolmács szolgáltatás, nem tartalmaz felelősségbiztosítást sem.)

Ráadásul a mostani szezonban a koronavírus járvány összetett veszélyeket hordoz magában kiutazás előtt és alatt is. Az utasbiztosítással (is) foglalkozó Mabisz-tagok a pandémia kitörését követően termékeiket jellemzően ellátták a covid-megbetegedésből eredő fedezetekkel: így amennyiben a biztosított a külföldi utazás során covid-19 vírussal megfertőződik, térítik a betegséggel kapcsolatos sürgősségi orvosi ellátás költségeit.

Mivel azonban éles versenypiacról van szó, amelyen a 12 Mabisz-tagbiztosító mellett más (jellemzően határon átnyúló) társaságok is jelen vannak, és valamennyien egyre inkább személyre szóló feltételekkel próbálják az ügyfelek igényeit kielégíteni, ezért a konkrét termék kiválasztásakor érdemes végig gondolni, hogy mire szeretnénk még fedezetet biztosítani. Például tartalmazza-e biztosításunk az esetleges karantén, a felmerülő plusz kiadások, a repülőjegy átfoglalásának költségeit, van-e benne útlemondási elem és az mire terjed ki.

Nem minden útlemondási kiegészítő fizet a pozitív covid-tesztre

A gyorsan mutálódó vírus új élethelyzeteket állít elő, amelyekhez a biztosítók igyekeznek alkalmazkodni, de társaságonként nagyon eltérő lehet a kockázatvállalás formája és a térítési összegek. Így például útlemondási biztosításnál az utazásképtelenség fogalma tartalmazhatja akár a tünetmentes fertőzöttség miatti elállást is. Vagyis az utazás megszervezésekor nemcsak azzal érdemes tisztában lenni, hogy a célországban melyek az éppen aktuális beutazási feltételek (milyen oltásokat fogadnak el, mi vonatkozik az oltatlanokra, stb.), de annak is fontos utánanézni, hogy a kockázatosnak beazonosított élethelyzetekre melyik termék kínálja a legmegnyugtatóbb fedezetet.

A fentiek mellett az Olaszországba utazóknak tekintettel kell lenniük arra, hogy a hírek szerint az olasz síterepeken 2022. január 1-től bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást. Az egyre gyakoribb síbaleseteknél ugyanis a felelősség tisztázása sem egyszerű, márpedig ezen múlik, hogy ki viseli a gyógykezelés költségeit. Az online sífórumokon megjelentek szerint a felelősségbiztosítás nélkül síelőket 100-150 eurós bírsággal büntethetik.

A helyszíneken a bérlet mellé vásárolható biztosításoknak azonban viszonylag alacsony a limitje, ezért mindenképpen érdemes olyan utasbiztosítást kötni, amely tartalmazza a felelősségbiztosítást is, és amely az egészségügyi fedezeten kívül a dologi károkra is kiterjed. Egy viszonylag új rendeletről van szó, de a Mabisz tagbiztosítóinak nagy többsége már most is vagy a biztosítási kötvényen tünteti fel angolul, vagy az ügyfél kérésére külön igazolást ad ki arról, hogy az utasbiztosítás felelősségbiztosítási fedezetet is tartalmaz.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban egyszerűen összehasonlíthatja a síbiztosítás ajánlatokat, és azt is ellenőrizheti, melyik csomag tartalmaz felelősségbiztosítás fedezetet is:
Utasbiztosítás ajánlatok>>

Egymilliárdos kárt okozott a hétvégi szélvihar
2022 február 03.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Egymilliárdos kárt okozott a hétvégi szélvihar

Megközelíthetik az egymilliárd forintot a hétvégi viharok miatti károk az előzetes adatok alapján, de a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak, írja az MTI több biztosítótársaság összesítése alapján. A szeles idő miatt vasárnap 1654 esethez riasztották a tűzoltókat, akik 192 helyszínen még hétfő reggel is dolgoztak a károk felszámolásán. A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt.

Ez annak tudatában nem is meglepő, hogy vasárnap megdőlt az országos napi szélrekord is, Budapesten, a János-hegyen tényleg orkán erejűnek mondható, óránkénti 127 kilométeres széllökést is mért az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az Aegon közlése szerint a hétvégi szélvihar után csak hétfőn délig több mint ezer kárbejelentés érkezett hozzájuk, de ennél sokkal többre számítanak, a hétvégi károkat ugyanis néhány napos csúszással jelentik be az ügyfelek. A károk értéke általában százezres nagyságrendű, elsősorban a lakóházak tetőszerkezetét, fedését érintette a viharos erejű szél, de előfordulnak még beázással járó és kidőlt fák által okozott károk is.

Az Aegon Magyarország arra számít, hogy a további kárbejelentések száma elérheti a négyezret, és mintegy 250 millió forint nagyságrendű kárkifizetéssel kalkulálnak.

A Groupama Biztosítóhoz mintegy 600, vihar miatti bejelentés érkezett hétfőn délig, a bejelentett károk 150 millió forintra becsülhetők. Ők akár 1500 bejelentésre is számítanak 3-400 millió forint összegben a hétvégi viharok után.

A Generali Biztosítóhoz hétfő délelőtt több száz bejelentés érkezett, de ők is ezer fölötti káresettel számolnak, amelyek értéke elérheti a 2-300 millió forintot is.

forrás: telex.hu

CLB TIPP: Lakásbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt megnézheti és összehasonlíthatja az egyes biztosítók ajánlatait:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>

Jön a kátyúszezon, biztosítási figyelmeztetést kaptak az autósok
2022 február 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Jön a kátyúszezon, biztosítási figyelmeztetést kaptak az autósok

Az elmúlt hetek télies időjárásának hatására ismét százezernyi kátyú lepte el a hazai közutakat. A veszélyes úthibák okozta káresemények miatti kártérítési igényeknek továbbra is mintegy felét fogadják csupán el az illetékes útkezelők. A körültekintő dokumentáció és egy évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, sőt, szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet. Kátyúbiztosítás híján ilyen esetekben kártérítés az érintett útszakasz kezelőjétől kérhető. Ez lakott területen belül az illetékes önkormányzat, kivéve Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalait, ahol a Budapest Közút Zrt. az útkezelő. A lakott területen kívüli utak egységesen a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében állnak.

Az illetékes útkezelők legtöbbször a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket utasítják el, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvednek ilyen balesetet.

Számos előnnyel jár a kátyúbiztosítás

Kátyúbiztosítással a tapasztalatok szerint jóval kedvezőbb a sikeres kárrendezések aránya. További előny, hogy egyes módozatok a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokra is fedezetet nyújtanak, az autósoknak nem kell kideríteniük az útkezelő kilétét, mert közvetlenül a biztosítójuk felé jelentik a kárt, más biztosításokkal szemben pedig a térítést sem összegszerű, sem százalékos önrész nem terheli.

A kátyúbiztosítások már évi 2-3 ezer forintért elérhetők, jellemzően kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként, de egyes biztosítóknál önállóan is elérhetők. Megkötésük casco biztosítás birtokában is indokolt, mivel a casco csak jelentősebb károsodás esetén releváns: a kátyúkárok átlagos költsége 50 ezer forint körül alakul, csak kirívó esetben ugrik 100 ezer forint fölé, vagyis a legtöbbször a casco minimális önrészének mértékén belül marad.

A bizonyítás alapja minden esetben a káresemény megfelelő rögzítése

A megfelelő dokumentáció azonban kátyúbiztosítás megléte esetén is fontos feltétel - mutat rá Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. - Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni. Autópályán lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt. Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen. A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is.

A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok. Tekintettel arra, hogy az útkezelők a tapasztalatok szerint csak májusra tudnak végezni a téli időszakban keletkezett kátyúk kijavításával, az úthibák még legalább 3-4 hónapig komoly kockázatot jelentenek minden autós számára, így a következő hetekben, hónapokban még nagyon is időszerű megkötni a kátyúbiztosítást.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kátyúbiztosítást weboldalunkon kgfb és casco biztosítás mellé is köthet kiegészítőként, vagy akár együtt is megkötheti mindezt a gépjárművére:
Kötelező + casco biztosítás ajánlatok>>

Oldalak