2017.02.24

Fontos KGFB határidő jár le - ezt nagyon komolyan kell venni!

Már csak pár napjuk maradt azoknak az autósoknak a KGFB fizetésre, akik év végén kötötték újra biztosításukat.

Annak a mintegy 120 ezer személyautó-tulajdonosnak, aki év végi évfordulóval kötötte újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (KGFB), március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Bár a biztosítók kár esetén már január elsejétől fizetnek, a törvény az ügyfeleknek 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé. Ha azonban egy biztosító a határidő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály komoly lépésre kötelezi őt: már másnap törölnie kell az adott szerződést. Ezért aki eddig még nem intézkedett, mindenképpen olyan fizetési módot válasszon, hogy pénze biztosan idejében célba érjen. Ezért csekkes befizetéssel hétfőtől már nem érdemes próbálkozni.

Az az ügyfél, akinek a díj nem fizetése miatt megszűnt a kötelező biztosítása, a fedezetlenség időtartamára fedezetlenségi díjat köteles fizetni, melynek mértéke - az autó teljesítményétől függően - idén naponta 310-690 forint között mozog. Emellett ugyanannál a biztosítónál kell újra szerződést kötnie, visszamenőleg a türelmi időre járó díjat is le kell rónia és választási lehetőség nélkül azonnal a teljes évre járó biztosítási díjösszeget kell kifizetnie. Ráadásul mindhárom összegre meg kell fizetni a 30 százalékos baleseti adót is. Így együtt ez már igen tetemes összeg lehet egy egyszerű személyautónál is.

A legsúlyosabb következmény ugyanakkor az lehet, ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában kárt okoz: ilyenkor neki kell állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmilliós kártérítést is, ami akár életre szóló fizetési kötelezettséget is jelenthet.

Forrás: www.napi.hu

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
  • Kötelező biztosítás
Ránk szakadt a kampány
2015 november 08.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Bár nem olyan vehemensen, mint a megelőző években, de az idén is ránk szakadt az autósok kötelező biztosításának kampánya.


Sok gépkocsi-tulajdonos ugyanis az év végi időszakban válthat egyszerűen talán olcsóbb biztosítóra. Nagy kérdés, hogy érdemes-e? Hogy ezt eldönthessük, tanácsos megnézni az internetes kalkulátorokat, illetve biztosítási szakértő ismerős tanácsát is kikérhetjük. November 2-tól indult a kampány, ekkor hozták nyilvánosságra új ajánlataikat az egyes biztosítók. Aki arra számít, hogy a korábbi évek biztosítási díjai szinte öngyilkos mértékű csökkentésének előnyeit élvezheti, téved.

Az első napok elemzései szerint egyértelműen rosszabbodott a helyzet: tavaly október vége óta több mint 25 százalékkal emelkedtek az évközi díjak. Bár az év végi biztosítóváltás egyre kevesebb tulajdonosra vonatkozik, a statisztika szerint így is 1,92 millió autós – az összes 44 százaléka – érintett a mostani kampányban (tehát még mindig bőven ez a legnagyobb változást hozó biztosítási időszak).

Akik most válthatnak, egyre értéktelenebbek a biztosítók számára. Ugyanis mind öregebb autókat használnak – csak azoknak fordul január 1-jén a biztosítása, akik 2010. január 1. előtt vásárolták a kocsijukat –, s ezekre a kötelező mellett egyre nehezebb eladni más biztosításokat, márpedig a társaságoknak ez utóbbiak hozzák az igazi üzletet, míg a kötelező alig. Ráadásul a mostani kampányban érintett autósok biztonságosabban vezetnek, azaz a bónuszuk magasabb, így a kötelező biztosításuk díja az alacsonyabb kategóriákba sorolódnak. Hogy végül a kampányban milyen átlagárakkal lehet kalkulálni, arra csak a hónap közepén derül fény: akkorra köttetik meg elegendő számú új szerződés, amiből kiderül, hogy a biztosítót váltók kit választanak.

(forrás: Szabad Föld)

Sokat fizetsz? így csökkentsd negyedével a köteleződ díját
2015 november 08.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Tízből négy autós a napokban kapja meg azt a levelet amiből kiderül, mennyi lesz a jövő évi kgfb díjuk. A tarifákkal azonban nem biztos, hogy mindenki elégedett lesz. Hogyan csökkenthetjük a biztosításunk díjait, mik azok a kedvezmények, amiket nem szabad kihagynunk idén?


Legkésőbb jövő héten minden autós megkapja a jövő évi kötelező biztosítás indexdíját levélben, feltéve, ha ahhoz a 40 százalékhoz tartozik, akinek január 1-én van a biztosítási fordulónapja. Ha biztosítót szeretnénk váltani, akkor 30 nappal a szerződés fordulónapja előtt fel kell mondanunk (december 1-ig) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunkat (kgfb). 

Az interneten már 60 nappal a forduló előtt megtalálhatóak a jövő évi díjak, a korábbi biztosításunk indexdíját azonban lehet, hogy csak 50 nappal előtte kapjuk meg, ami azt jelenti, hogy 20 napunk van arra, hogy eldöntsük, szeretnénk-e biztosítót váltani, de nem feltétlenül ez a legjobb megoldás, ugyanis:

 

Ez nem fogy el, mint a friss kenyér. Meglepően alacsony is lehet a jövő évi díjunk, ezért mindenképpen érdemes megvárni az indexlevelet

- mondta a Pénzcentrum kérdésére Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.

Mi a teendő, ha megkaptuk a levelet?

Akár a tavalyinál alacsonyabb, akár magasabb díjak szerepelnek az indexlevélben, mindenképp érdemes szétnéznünk a biztosítók ajánlatai között, ez ugyanis nem kerül pénzbe és nem kötelez semmire. Ez a legegyszerűbben az online kalkulátorok segítségével tehetjük meg. Arra viszont figyeljünk, hogy ha már felmondtuk a szerződésünket, akkor nem köthetjük újra ugyanazokkal a feltételekkel. Ha pedig már megkötöttük az új szerződést, akkor már nem köthetünk újat a jövő évi fordulóig.

Mivel csökkenhetjük a díjakat?

A legalacsonyabb díjakhoz két dolgot kell betartani: minden adatunkat pontosan adjunk meg és minden kedvezményre jogosító kérdést töltsünk ki

- javasolja Rácz István, a Biztosítás.HU portál ügyvezetője. Ez azért lényeges, mert a kedvezmények összevonhatók, így a biztosítási díjunk akár negyedével is csökkenhet. 

A várhatóan legnépszerűbb kedvezményekkel számolva 5 és 20 százalék közötti díjcsökkenést is elérhetünk összesen. Az idei kampány legnépszerűbb kedvezménytípusai

  • A díjfizetés gyakorisága és
  • A díjfizetés módja lehetnek.

díjfizetés gyakoriságánál annál nagyobb a kedvezmény mértéke, minél kevesebb részletben fizetjük be a díjunkat. A legnagyobb kedvezményt tehát akkor kaphatjuk, ha éves díjfizetést vállalunk, vagyis az egész éves díjat előre befizetjük. 

díjfizetés módjánál a csekkes befizetés helyett az elektronikus utak valamelyikét választva spórolhatunk. A banki átutalás mellett a bankkártyás fizetéssel és a csoportos beszedési megbízással is spórolhatunk.

Ha éves fizetést és csoportos beszedési megbízást választunk, akkor 5 és 20 százalék közötti kedvezményt kaphatunk ahhoz képest, mintha havi csekkes fizetéssel egyenlítjük ki a díjainkat. Ez akkora kedvezményt jelent, ami biztosan megéri, hiszen ilyen szintű kamatokat csak kivételesen magas kockázat vállalásával érhetnénk el a pénzünkön.

A fenti két kedvezménytípuson felül a lakásbiztosítással egybekötött kgfb adja az egyik legjelentősebb kedvezményt.

Nem érdemes az olcsóbb kötelező biztosítás miatt olyan lakásbiztosítást kötni, ami vagy nem nyújt kellő fedezetet, vagy drágább, mint a már meglévő biztosításunk. Persze előfordulhat, hogy a kgfb mellé ajánlott lakásbiztosítás a számunka ideális védelmet adja, azonban ez ritka

- tette hozzá Rácz István.

Kinek lehet még kisebb a díja?

Tovább is csökkenhet a díjunk, ha néhány dologra odafigyelünk. A sportautók és nagyteljesítményű gépjárművek díjai jellemzően jóval magasabbak, a kifejezetten családi célra gyártott, átlagos teljesítményű autók díjai alacsonyabbak az átlagnál. Ha tehát ez utóbbi típus mellett tesszük le a voksunkat autóváltáskor, könnyen lehet, hogy a kötelező biztosításunk is olcsóbb lesz.

Az életkor is meghatározó, az idősebb, megfontoltabb vezetők díjai jellemzően alacsonyabbak. Azonban nemcsak a megfontoltságnak köszönhető ez, ők általában az autójukat is kevesebbet használják, vagyis kisebb az esélye egy általuk okozott balesetnek. 

Szintén jelenetős eltérések lehetnek a díjszabáskor a lakóhely szerint. A Budapest belső kerületeiben lakó autósoknak a legdrágább a biztosításuk, míg a vidéki kis falvak lakóinak a legalacsonyabb.

Ha ezt a három tényezőt figyelembe vesszük, akár négyszeres eltérés is lehet a kgfb díjában.

Míg egy vidéki idősebb autós kis teljesítményű autója után 8-9 ezer forintos éves díjat fizethet, addig egy belvárosi középkorú férfi a sportos gépjárművére akár 35-40 ezer forintos kötelező díjjal is kalkulálhat.

(forrás: Pénzcentrum)

A K&H és az Allianz biztosítók vezetnek a kgfb-kampányban
2015 november 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A november másodikán indult kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az ügyfelek a legtöbb szerződést eddig a K&H Biztosítónál, valamint az Allianz Biztosítónál kötötték - közölték az online alkuszok az MTI-vel.


A három megkérdezett alkusz - a netrisk.hu, a biztositas.hu, továbbá a CLB - az első két helyet követő sorrendet már eltérően adta meg. Az Union, a Signal, valamint az MKB Biztosító került még dobogós helyre.

A netrisk.hu-nál az új szerződések kétharmadát a K&H, az Union és az Allianz vitte el. A CLB közleménye megjegyzi, hogy a K&H Biztosító új szerződőinek az egyharmada korábban is ennek a biztosítónak az ügyfele volt, de jobban jár azzal, ha felmondja, majd újra köti ugyanott a szerződését. Ugyanezt a jelenséget tapasztalta ez az alkusz - bár kisebb arányban - az Allianznál és az Unionnál is.

Még a kampány előtt a Genertel Biztosító azt valószínűsítette, hogy most már eltűnnek az ugyanannál a biztosítónál történő újrakötések, mert a biztosítók többre értékelik a meglévő ügyfeleiket az újaknál, így inkább azoknak kedveznek.

 A tavalyi kampányban mért 12 500 forintos átlagdíjjal szemben az alkuszok 13 000 és 14 300 forint közé teszik az idei átlagdíjakat. A CLB szerint annyira közel vannak az egyes biztosítók díjai egymáshoz, hogy sok autós a kgfb-szerződés mellé kínált ajándékok alapján dönt a váltásról. Ilyen ajándék a műszaki cikk vásárlásánál kedvezményt adó kupon, vagy az asszisztencia szolgáltatás, illetve a balesetbiztosítás.

Eddig egyik alkusz sem találta meg a csődbe jutott romániai Astra Biztosító magyarországi fióktelepének eddig nem jelentkezett ügyfeleit, akik 15-20 ezren lehetnek. Ők az év végi kampányban kedvezőbb tarifával köthetnének új szerződést ahhoz képest, mintha kivárnak a jövő évig. Egy jogszabály ugyanis rendkívüli felmondást és újrakötést enged azoknak is, akiknek nem január elsején, hanem később jár le a szerződésük.

Kötelező biztosítások: vizsgálódik az MNB
2015 november 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás

 Az MNB folyamatosan vizsgálja a biztosítók frissen meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáit. A naptári évfordulós ügyfelek - akik az összes kgfb-szerződés immár kevesebb, mint felét jelentik - egy héten belül kapnak értesítést biztosítójuktól jövő évi díjaikról. Ez alapján december 1-jéig dönthetnek a meglévő szerződésük felmondásáról, az esetleges biztosítóváltásró - hívjta fel a figyelmet a jegybank.


A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacon jelen lévő 15 biztosító közül 13 új díjtarifákat hirdetett meg október 30. és november 1. között a naptári - december 31-ei - évfordulós kgfb-üzembentartók számára. A jogszabályi előírások alapján az új díjak - amelyeket legalább 60 nappal életbe lépésük előtt kell közzétenni - egyebek közt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) internetes honlapján érhetők el a fogyasztók számára. Egy biztosító korábban változtatott díjtarifáin, az Astra Biztosító - amelynek tevékenységi engedélyét visszavonta a román pénzügyi felügyelet - magyarországi fióktelepe pedig nem hirdethetett új díjakat.

Az MNB fogyasztóvédelmi és prudenciális szempontból is folyamatosan vizsgálja a biztosítók friss kgfb díjhirdetéseit, illetve az elektronikus biztosítási alkuszi portálokat. Utóbbi kapcsán külön vizsgálati szempont, hogy az érintett biztosításközvetítők alkalmazzák-e a jegybank által többek között az online biztosításközvetítői portálok működésére vonatkozóan májusban kiadott ajánlást. Amennyiben az MNB szakemberei bármilyen hiányosságot, netán jogsértést találnak, a jegybank haladéktalanul intézkedést hoz. A díjtarifák ellenőrzése ugyanakkor - az évközi díjhirdetési lehetőségnek köszönhetően - folyamatos feladatot jelent: 2015-ben a piaci szereplők összesen 77 alkalommal hirdettek meg új kgfb-díjakat.

A piacon idén szeptember 30-án 4,497 millió gépjárműre vonatkozó kgfb-szerződés volt érvényben. Ezek közül tavaly 52,5 százalék, idén mintegy 44 százalék esetében esik a naptári év végére a biztosítási évforduló, s ez az arányszám fokozatosan csökken. Ezen állományból a tavaly év végi kampányban mindösszesen 246 ezer biztosítóváltás történt, amely valamivel több, mint 10 százaléka az összes lehetséges biztosítóváltásnak. Mindebből érzékelhető, hogy a tavalyi év végi kgfb kampány a korábbi években megszokottakhoz képest alacsonyabb intenzitású volt.

A kgfb-díjak 2008 óta tartó meredek csökkenése - amelynek következtében a díjak három éve már olyan alacsonyak voltak, hogy több szegmensben nem nyújtottak kellő fedezetet a károkra és a költségekre - tavaly megfordult. A naptári évfordulós szerződések tarifáit a biztosítók átlagosan 20,4 százalékkal növelték 2014 végén, az átlagdíj viszont csak 8,6 százalékkal nőtt 2015 elejére az egy évvel korábbihoz képest. A díjnövekedés jelentős részben a személyi sérüléses károk, illetve a balesetek növekvő számának volt köszönhető.

A legjelentősebb állományt jelentő személyautóknál az átlaghoz képest alacsonyabb, mindössze 4 százalékos átlagos díjemelkedés történt tavaly a piacon. Az éves szinten megfigyelhető mérsékeltebb díjemelkedést elsősorban az okozta, hogy az üzembentartók egy része - jellemzően kedvezőbb tarifájú biztosítónál kötötte újra szerződését. A legjelentősebb online alkuszok adatai szerint ugyanakkor a szerződést váltó ügyfelek 34 százaléka tavaly nem a legolcsóbb kgfb-ajánlatot választotta. Egy évvel korábban ez az arány még csak 26 százalék volt, tehát az árérzékenység mellett egyre nagyobb szerepet játszik a szolgáltatás minősége, a szolgáltató megbízhatósága és az együttkötési kedvezmények is.

A naptári évfordulós kgfb-ügyfeleknek jelenlegi biztosítójuk november 11-ig küldi el 2016-ra érvényes új díjtarifájukat. Ezt követően 2015. december 1-jéig dönthetnek arról, hogy maradnak-e eddigi biztosítójuknál (ebben az esetben jelenlegi biztosításuk díjfizetéssel automatikusan továbbél) vagy új kgfb-szerződést kötnek. Az MNB javasolja, hogy a már a jövő évre vonatkozó, január 1-jén esedékessé váló biztosítási díját minden szerződő mielőbb fizesse meg a biztosítójának, mert amennyiben a díj az esedékességétől számított 60. napig a biztosítóhoz nem érkezik meg, a kgfb szerződés megszűnik.

Kgfb: százak kötöttek már az első napon
2015 november 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Csendesen indult a kgfb-kampány, holott százak kötöttek új szerződést már az első napon. Legtöbben a K&H Biztosítót választották, átlagosan 12922 forintos éves díjért. A legalacsonyabb éves tarifa 1530, a legmagasabb pedig 97 816 forint volt az első napon. Legalábbis a CLB biztosítási alkusznál. A cég szakértői szerint nem is kell kapkodni, érdemes mindenkinek megvárnia a saját biztosítója által kalkulált jövő évi index-díjat.


Visszafogottan kezdődött a kgfb-kampány, ez annak ellenére is igaz, hogy például a CLB Független Biztosítási Alkusznál szinte egész nap az új tarifák iránt érdeklődnek az ügyfelek, s jó néhányan azonnal meg is kötik a szerződést – mondta a kampány első napjának összegzésekor Németh Péter, a cég értékesítési vezetője. Már az első napon markánsan kialakult egy népszerűségi biztosítói lista. A CLB-nél a legtöbben a K&H Biztosítót választották, átlagosan 12922 forintos éves díjért. Az alkusznál kötött legalacsonyabb éves díj az első napon 1530 – ez vélhetően segédmotorra kötött –, a legmagasabb pedig 97 816 forint volt. 
 
A kötések számát illetően az Allianz Hungária, az UNION Vienna és a Signal biztosító fej, fej mellett halad. Az Uniqa Biztosító viszont egyelőre a sor végén kullog – a CLB-nél tegnap mindössze egy ügyfél választotta a cég ajánlatát – de a várakozástól elmarad egyelőre a Groupama, az Aegon és az MKB forgalma is. Ennek ellenére a CLB-nél az első nap tapasztalatai alapján úgy látják, most még teljesen nyílt az ügyfelekért folytatott „verseny”, s az igazi hajsza a biztosítóknak a régi ügyfelei számára kalkulált díjak kiküldése után kezdődik. Ha kezdődik egyáltalán.
 
Az viszont biztosnak tűnik, hogy a kgfb-díjak mostani általános drágulása azt jelzi, hogy elkezdődött egy esetleg évekig tartó fokozatos, de határozott díjemelési folyamat, amellyel kettős célja van a biztosítási szakmának. Az egyik az, hogy az Astra csődjén okulva rászoktassák az ügyfeleket a valamivel drágább, ám megbízhatóbb szolgáltatásra. A másik magyarázat pedig az lehet, hogy megkezdődött a híresen alacsony magyar díjak fokozatos, de határozott felzárkóztatása az európai országok átlagához. A tendencia következtében viszont a következő években a kampány is egyre élesebbé válhat – összegzi közleményében a CLB.
Kgfb: nem kényeztetik az ügyfeleket a biztosítók
2015 november 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Nem kényeztetik el az ügyfeleket a biztosítók, a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díj-ajánlatokból eltűnt jó néhány korábbi kedvezmény, vannak viszont új, kemény büntetőelemek. Kimagaslóan jobb egyben befizetni az éves tarifát, mint bankba tenni a pénzt, mert nagyobb a kgfb-kedvezmény, mint a kamat.  Az általános díjemelés alapján elképzelhető, hogy megkezdődött a híresen alacsony magyar díjak fokozatos, de határozott felzárkóztatása az európai országok átlagához – véli az ajánlatok első, gyors feldolgozása alapján a CLB biztosítási alkusz.


Látványosan kimaradt néhány korábbi, kedvezményre jogosító tétel a biztosítók idei kgfb-ajánlatából, újakat viszont szinte egyik cég sem épített be a jövő évi tarifakalkulációiba – mondta az ajánlatok első gyors áttekintése után Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési vezetője szerint a korábbi évek tendenciáival ellentétben most nem kényeztetik el különféle jutalomponttal járó extrákkal az ügyfeleiket a biztosítók, sőt úgy tűnik, az Astra csődje kapcsán próbálják a minőségi, megbízható szolgáltatásra szoktatni az embereket, még ha ez egy kicsit többe kerül is.

A CLB szakértője felhívja a figyelmet például a gyerekkedvezmények eltűnésére, ami azt jelenti, hogy a korábbiakkal ellentétben ma már nem kapnak engedményt a a nagycsaládosok, mint ahogy az 1-2 gyerekesek sem. De nincs már – vagy csak elszórtan – kiemelkedően nagy e-kedvezmény sem, ami az elmúlt években igen népszerű és elterjedt tétel volt, s azokra vonatkozott, akik a papíralapú értesítők helyett az emailes levelezést választották, s ennek fejében megadták az elektronikus elérhetőségüket. Ez a kommunikációs forma már annyira elterjedt, hogy nem jár érte extra engedmény.

A jövő évi tarifákat tartalmazó vaskos kötet feldolgozásakor a CLB-s szakértőket meglepte, hogy az eddigieknél is nagyobb kedvezményt kapnak viszont azok, akik negyedéves fizetés helyett előre, egy összegben letudják a kgfb-díjat. Ezek az ügyfelek többet nyernek így, mintha bankba tennék a pénzt, mert nagyobb a kedvezmény, mint a banki kamat. 

Az ajánlatokból kiderül, hogy mostantól nem lehet, vagy csak kiemelkedően nagy pótdíj ellenében úgynevezett rejtett flottát, vagyis például öt autót – vagy ennél is többet – egyenként, s nem összevontan biztosítani ugyanannál a cégnél. A biztosítók erre külön „szűrő” módszert alkalmaznak, s annak, akit „rajtakapnak”, utólag is drasztikusan megemelhetik a díját – hívja fel a figyelmet a CLB.

Az alkusz cég szerint az általános díjemeléssel kettős célja van a biztosítási szakmának. Az egyik az, hogy az Astra csődjén okulva rászoktassák az ügyfeleket a valamivel drágább, ám megbízhatóbb szolgáltatásra. A másik magyarázat pedig az lehet, hogy megkezdődött a híresen alacsony magyar díjak fokozatos, de határozott felzárkóztatása az európai országok átlagához. Ez viszont még évekig eltarthat, s a folyamatos díjemelés hatására a következő években a kampány is egyre élesebbé válhat – összegzi közleményében a CLB.

Drágulnak a kgfb-díjak, de...
2015 november 02.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a ma kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális műsorában hétfő reggel.


Romániában kétszer, Németországban négyszer annyit kell kifizetniük az autósoknak a kgfb-re, mint Magyarországon - tette hozzá.
    

A várható drágulás okai között említette, hogy 2015 első fél évének végén az átlagdíj Magyarországon évi 21 900 forint volt, miközben a biztosítók átlagosan egy kárra 490 ezer forintot fizettek ki. A kgfb átlagos díja 2009-ben még 34 800 forint volt - tette hozzá.
    

A főosztályvezető elmondta azt is, hogy a becslések szerint a kgfb-t nem fizetők számát a szakértők mintegy 100 ezerre becsülik.
    

A mostani kampányban a kgfb-vel rendelkezők mintegy 44 százaléka érintett, akik még 2010 előtt vásárolták gépjárművüket, az ő biztosításuk az év végén jár le. Az azóta vásárolt járműveknél a vásárlástól számítva egy évig tart a biztosítás hatálya, akkortól lehet másik biztosítót választani. (MTI)

 

Forrás: ProfitLine

Vezető nélküli autók: 2030-ra már hétköznapiak lesznek
2015 október 29.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás
2030-ra teljesen hétköznapivá válhatnak a vezető nélküli járművek, ami a biztosítási iparágat is forradalmasíthatja – állítja a brit Axa biztosító szakértője.


 

Az okos városokról (smart city) rendezett londoni konferencián a biztosítási szakértő arra figyelmeztetett, hogy a vezető nélküli járművek rendkívüli gyorsasággal fejlődnek, ugyanakkor a felelősségi kérdések tisztázatlansága egyelőre komoly veszélyt is jelent a biztosítási iparág számára.

A brit biztosítási piac az egyik legfejlettebb a világon, ezért különösen fontos, hogy miként birkózik meg az ottani piac a vezető nélküli járművek és egyéb technológiai újítások jelentette jogi és biztosítástechnikai kihívásaival.

A KPMG egy év elején készített felmérésében azt állította, hogy a félig vezető nélküli járművek 2025-re teljesen hétköznapivá válhatnak, addig azonban számos kérdést tisztázni kell még, többek között azt, hogy milyen következményei lesznek a baleseteknek, ki viseli majd a felelősséget, ha az ütközésnél nem természetes személy irányította a járművet.

Forrás: Biztosítási Szemle

A biztosítóknak szerződniük kell az Astrától közös megegyezéssel távozott kgfb-ügyfelekkel
2015 október 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Budapest, 2015. október 21. – A biztosítóknak október 1-jei határidővel akkor is be kell fogadniuk a – korábbi szerződésüket szeptember 30-ig közös megegyezéssel megszüntetett, és ezt jelző – volt Astra-biztosítottak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatát, ha az Astra Biztosító még nem jelentette be a központi kártörténeti nyilvántartási rendszerben a régi szerződés lezárultát.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosításközvetítők, illetve ügyfelek jelzése alapján értesült egy, néhány korábbi Astra-ügyfelet érintő biztosítói gyakorlatról. Eszerint az Astra Biztosító hazai fióktelepénél 2015. szeptember 30-ig kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésüket közös megegyezéssel megszüntetett egyes üzembentartók (autósok) új, másik biztosítónál megkötött kgfb-szerződését visszamenőleges hatállyal törlik, s a már befizetett díjat az ügyfél részére visszafizetik, ha a biztosítók központi kártörténeti nyilvántartási rendszerében (KKNYR) a korábbi kgfb-szerződés megszűnését az Astra Biztosító még nem jelentette be. (Ilyenkor az új biztosítónak a kárelőzmény igazolás lekérdezésekor a KKNYR jelzi, hogy az adott gépjármű üzembentartójának az új szerződés első napjára még másutt élő biztosítása van.)

Az MNB álláspontja szerint – függetlenül attól, hogy a régi szerződés kapcsán a kötvénynyilvántartásban, illetve a KKNYR-ben milyen adatok szerepelnek (vagy nem szerepelnek) – a biztosítóknak az új szerződést érvényesnek kell elfogadniuk, és ekként rögzíteni belső nyilvántartásukban. Ha egy biztosító a KKNYR-ből visszakapott hibaüzenet miatt – visszamenőleges hatállyal – esetlegesen saját belső nyilvántartásában törölte a nála kötött új szerződést, azt ismételten köteles rögzíteni és a tartalma szerint kezelni.

Előbbiek feltétele, hogy az ügyfél az új biztosítóhoz benyújtott kgfb-szerződéskötési ajánlatán előző biztosítóként az Astra Biztosítót, a régi kgfb-szerződés megszűnésének okaként közös megegyezést, az újszerződés kockázatviselési kezdeteként pedig 2015. október 1-ét tüntette fel. Az új biztosítótól elvárt az is, hogy az Astra Biztosítóval kötött régi kgfb-szerződés 2015. szeptember 30-i időponttal, közös megegyezéssel történt megszüntetéséről a kötvénynyilvántartásnak és a KKNYR-nek adatot szolgáltasson.

Mint ismert, a kgfb-t szabályozó törvénynek a Parlament által sürgősséggel elfogadott és 2015. október 8-án hatályba lépett módosítása szerint egy itthon fióktelepet működtető vagy határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosító – így az Astra – anyaországi felügyeleti engedélyének visszavonása (és az MNB erről szóló nyilvános tájékoztatása) után annak magyarországi kgfb-ügyfelei azonnal új szerződést köthetnek egy másik biztosítónál. Régi biztosításuk az új szerződés kockázatviselésének kezdete előtti napon automatikusan megszűnik. Így tehát a probléma a továbbiakban átszerződni kívánó Astra kgfb-ügyfeleket már nem érinti.

Forrás: Magyar Nemzeti Bank

MNB: a biztosítóknak szerződniük kell az Astra-ügyfelekkel
2015 október 21.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A biztosítóknak október 1-jei határidővel akkor is be kell fogadniuk a - korábbi szerződésüket szeptember 30-ig közös megegyezéssel megszüntetett, és ezt jelző - volt Astra-biztosítottak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatát, ha az Astra Biztosító még nem jelentette be a központi kártörténeti nyilvántartási rendszerben (KKNYR) a régi szerződés lezárultát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).


A jegybank biztosításközvetítőktől és ügyfelektől értesült arról, hogy egyes ügyfeleknél, ahol ez a bejelentés az Astra részéről elmaradt, az új biztosító törölte az ügyféllel kötött új biztosítást, mert a KKNYR azt jelezte, hogy az adott gépjármű üzembentartójának még másutt élő biztosítása volt. Ezekben az esetekben az új biztosító a megkötött kgfb-szerződést visszamenőleges hatállyal törölte, a már befizetett díjat az ügyfél részére visszafizette.

Az MNB álláspontja szerint - függetlenül attól, hogy a régi szerződés kapcsán a kötvénynyilvántartásban, illetve a KKNYR-ben milyen adatok szerepelnek (vagy nem szerepelnek) - a biztosítóknak az új szerződést érvényesnek kell elfogadniuk, és ekként rögzíteni belső nyilvántartásukban. Ha egy biztosító a KKNYR-ből visszakapott hibaüzenet miatt - visszamenőleges hatállyal - esetlegesen saját belső nyilvántartásában törölte a nála kötött új szerződést, azt ismételten köteles rögzíteni és a tartalma szerint kezelni.

A jegybank megjegyzi: ennek feltétele, hogy az ügyfél az új biztosítóhoz benyújtott kgfb-szerződéskötési ajánlatán előző biztosítóként az Astra Biztosítót, a régi kgfb-szerződés megszűnésének okaként közös megegyezést, az új szerződés kockázatviselési kezdeteként pedig 2015. október 1-jét tüntette fel. Az új biztosítótól elvárt az is, hogy az Astra Biztosítóval kötött régi kgfb-szerződés 2015. szeptember 30-i időponttal, közös megegyezéssel történt megszüntetéséről a kötvénynyilvántartásnak és a KKNYR-nek adatot szolgáltasson.

Az MNB felidézi, hogy a kgfb-t szabályozó törvény 2015. október 8-án hatályba lépett módosítása szerint egy itthon fióktelepet működtető vagy határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosító - így az Astra - anyaországi felügyeleti engedélyének visszavonása, illetve az MNB erről szóló nyilvános tájékoztatása után annak magyarországi kgfb-ügyfelei azonnal új szerződést köthetnek egy másik biztosítónál. Régi biztosításuk az új szerződés kockázatviselésének kezdete előtti napon automatikusan megszűnik. Így tehát a probléma a továbbiakban átszerződni kívánó Astra kgfb-ügyfeleket már nem érinti.

A román pénzügyi felügyelet (ASF) augusztus 26-án nyilvánította fizetésképtelenné a Magyarországon is működő Astra biztosítótársaságot, megvonta működési engedélyét és csődeljárást kezdeményezett ellene, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést. A társaság Magyarországon többek között kgfb-biztosításokat kötött nagyobb számban.

Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke a múlt héten elmondta: az Astra Biztosító 160 ezer kgfb-ügyfele közül eddig 124 ezer váltott biztosítót közös megegyezéssel. Javasolta, hogy akik eddig elmulasztották a váltást, tegyék meg mielőbb.

(forrás: napi.hu)

Oldalak