Garázsban sem biztonságos
A löszfal külön kockázat lehet
Garázsban tartott járművek ezrei úszhatnak el a napokban az ár- és belvízzel, mert csak kevesen tudják: még a külön megvehető garázsbiztosítás is csak limitált fedezetet nyújt a bent tárolt kocsikra és motorokra. A garancia a teljes körű casco, akinek nincs ilyen, az jobban teszi, ha áradáskor a garázsánál védettebb helyre állíja a járművét – figyelmeztet egy biztosítási alkusz. Friss tapasztalat szerint a löszfalak közelsége is kiemelt kockázat lehet a jövőben a biztosítók szemében, mert elképzelhető, hogy a nagy esőben megcsúszott föld miatt idén különösen sok káresetet jelentenek.
Árvízkárosultak tömegeinek okozhat csalódást a napokban a biztosítási kártérítési összeg, mert tapasztalatok szerint általában csak ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a legjobb ingatlanbiztosítás sem nyújt fedezetet mindenre, például a garázsban tartott járművekben esett tetemes kárra, miközben például az ugyancsak itt tárolt fűnyíró vagy a megrozsdásodott kéziszerszámok értékét megtérítik a társaságok – figyelmeztet Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója figyelmeztet, hogy az autókra és a motorokra még a külön megvehető „garázsban tárolt járművekre” szóló „csomag” is csak limitált anyagi kártérítést garantál. Tapasztalatok szerint azonban a részletekkel még azok sincsenek tisztában, akik megfizetik a melléképületi felárat, így aztán gyakran már csak a „kasszánál”, vagyis a kárszemle során szembesülnek a lesújtó hírrel: a garázsban elárasztott járművekre egyedül a teljes körű casco nyújt fedezetet. Akinek nincs ilyen, s már a kapujában a víz, az jobban teszi, ha mielőbb biztonságos helyre menekíti az autót vagy a motort, mert pótolhatatlan kár érheti őt – tanácsolja Németh. Igaz, ez a fajta gondoskodás minden járműtulajdonostól elvárható és saját érdeke is – szögezi le a biztosítási szakember.
Annak ellenére, hogy hazánkban a környező országokéhoz képest kiemelkedően magas, 79 százalékos a biztosított ingatlanok aránya, az árvíznek kitett térségekben még mindig vannak fehér foltok. Ez a szakma számára azért érthetetlen, mert családok ezrei válhatnak néhány perc alatt földönfutóvá csupán azért, mert a havi 1-2 ezer forintos biztosítási díjon spórolnak. Németh szerint még most sem késő biztosítást kötni, legalábbis azoknak, akikhez egyelőre nem tört be a víz, de vélhetően minden bizonnyal be fog, ha árterületen élnek. Jó lesz azonban sietni a megállapodásokkal, mert a biztosítók 15-30 napos moratóriummal élhetnek. Ez azt jelenti, hogy egy ma megkötött szerződés csak a meghatározott türelmi idő letelte után lép életbe. Ez időn belül a biztosító megtagadhatja a kárkifizetést.
Az idén különösen súlyos a helyzet, hiszen minden oldalról támad a víz, a húsvéti nagy esőzésben megcsúsztak a löszfalak, sorra kilépnek medrükből a folyók és az elmúlt évekhez képest szokatlanul nagy területet veszélyeztet a belvíz. Az utóbbi jelenségre egyetlen hazai biztosító sem vállal kockázatot, mert egyik sem rendelkezik elég statisztikai adattal, hogy megfelelően kikalkulálhassa ezt az egyértelműen nagy kockázatot. Ez azt jelenti, hogy a belvizes területen élők különösen kiszolgáltatottak az időjárási viszonyoknak. Hasonló sorsra juthatnak azok is, akiknek a háza löszfalak tövében vagy annak közelében áll, a napokban ugyanis különösen nagy kárt tettek az ingatlanokban a földcsuszamlások. Elképzelhető, hogy a biztosítók átértékelik a jövőre szóló ajánlataikat, s a löszös, szakadékos környezet bekerül a kizáró okok, de legalábbis a nagyon kockázatos, feláras tényezők közé – latolgat a CLB szakértője. Németh éppen ezért azt tanácsolja azoknak, akik ilyen területen élnek, s nincs még biztosításuk, hogy addig kössék meg, amíg nem szigorítanak a feltételeken.
Egyértelműen látszik – véli az értékesítési igazgató –, hogy a társaságok is igazodnak a megváltozott időjáráshoz és készülnek a váratlan vagy akár az évszakok jellegéből adódóan előre látható természeti jelenségekre, csapásokra. A valaha bürokratikusan és lassan reagáló rendszerekből gyors, mobil, akcióegységként is működő szolgáltatás lesz, a cégeknek ugyanis elemi érdekük egymást túllicitálva minél jobban kiszolgálni ügyfeleiket.
A tavaszi, nyári zivatarok idejére kifizetett kártérítés is évek óta folyamatosan emelkedik. Tavaly a nyár első két hónapjában csaknem 7 milliárd forint volt az elemi kár címén kifizetett összeg, ami összesen több mint 101 ezer időjárás okozta kár fedezete volt. Ez kétszer annyi, mint 2011-ben egész nyáron, vagyis három hónap alatt – idéz Németh a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) statisztikájából.
Forrás: hirportal.clb.hu
Biztosítás fajta:
- Általános
Kárrendezési 10 nap alatt: szolgálatatási garanciát indít a Groupama
A válság sújtotta biztosítási piacon a Groupama Garancia Biztosító ügyfélbarát hozzáállással, testreszabott megoldásaival és innovatív fejlesztéseivel kíván az ügyfelek igényeire választ adó, minél magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtani. A kárrendezés időtartamára vonatkozó Szolgáltatási Garancia hiányt pótol a hazai biztosítási piacon, hiszen a biztosítótársaság Magyarországon elsőként olyan önkéntes vállalást tesz, mely szerint a meghatározott kárügyeket a jogosultság megállapításától számított 10 munkanapon belül lezárja, és erre garanciát is vállal.
A nehéz gazdasági helyzetben tovább nő az ügyfélközpontúság jelentősége
A Groupama Garancia Biztosító az egy évvel ezelőtti fúzió idején több célt is maga elé tűzött. Piaci pozíciója megerősítésének kulcsa az ügyfelek igényeire választ adó, jó ár/érték arányú termékek fejlesztése, valamint a szolgáltatás színvonalának emelése. Ez utóbbi cél érdekében új, Magyarországon egyedülálló szolgáltatást vezetett be.
Szolgáltatási Garancia
A Groupama Garancia Biztosító új szolgáltatása több szempontból is nóvum. Egyrészt a biztosító a kárrendezés időtartamára vonatkozó Szolgáltatási Garancia elnevezésű új szolgáltatása keretében elsőként a piacon vállalja, hogy a TeleCenteren vagy interneten bejelentett, meghatározott lakossági lakás- és casco biztosítási kárügyeket a jogosultság megállapításától számított 10 munkanapon belül lezárja. Ennek értelmében a biztosító garanciát vállal arra, hogy az önként vállalt határidőn belül intézkedik a szolgáltatási/kártérítési összeg kifizetéséről, illetve amennyiben a kárügy elutasításra került, akkor a kárigényt elutasító levél kiküldéséről.
A Groupama Garancia Biztosító fenti vállalására garanciát is nyújt: abban az esetben, ha túllépné a 10 munkanapos határidőt, akkor a biztosítás következő 6 havi díját elengedi.
Proaktív kárrendezés
A fentieken kívül újdonság az is, hogy a kárügyintézés során addig, amíg meg nem állapítható, hogy a kárigény jogos-e, a biztosító munkatársai minden héten felveszik telefonon a kapcsolatot az ügyféllel, melynek során tájékoztatást nyújtanak a kárügy aktuális helyzetéről, és jelzik, amennyiben szükséges valamilyen további információ vagy hivatalos irat benyújtása.
"A Szolgáltatási Garancia igénybevétele rendkívül egyszerű. Ügyfeleinktől azt kérjük, hogy lakás-, illetve casco biztosítási kárukat TeleCenterünkön vagy honlapunkon keresztül jelentsék be. Az interneten történő kárbejelentés indításához nem kell regisztrálni, az a honlapunk Ügyfélszolgálat/Szolgáltatási Garancia oldalán elérhető linkről a szerződésszám megadásával indítható." - hangsúlyozta Birkás Balázs, szolgáltatási vezérigazgató-helyettes.
A tesztidőszak eredményei
A kárrendezés időtartamára vonatkozó Szolgáltatási Garanciát 2010. április 1-jén vezette be a Grouapama Garancia Biztosító. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján elmondható, hogy a biztosítótársaság közel 1000 db kárügyet rendezett új szolgáltatása keretében, és 10 munkanapos önkéntes vállalását az esetek 100%-ban tartani tudta.
"Új szolgáltatásunk bevezetése nyitánya egy folyamatnak, annak a folyamatnak, amely során hasonló szolgáltatásokat vezetünk be. Bízunk abban, hogy ügyfeleink megismerik, és értékelik ezt a fajta hozzáállásunkat.
Reméljük, hogy ez a fajta attitűd beépül a vállalat valamennyi dolgozójának gondolkodásmódjába, és önkéntes vállalásunk hozzájárul ahhoz, hogy ügyfeleinknek minél magasabb szintű szolgáltatásokat nyújthassunk" - hangsúlyozta Yann Ménétrier a Groupama Garancia Biztosító vezérigazgatója.
Forrás: Pénzcentrum.hu
Wabard: Hűségjutalom a Wabardtól
A Wabard Biztosító Zrt. nyereményjátékot szervezett azon ügyfelei részére, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat meghosszabbították a 2010-es évre. Bonyolult feltételek helyett csupán érvényes biztosítási szerződésre volt szükség a részvételhez. Az ügyfelek zárt adatbázisából a számítógép – közjegyző jelenlétében – véletlenszám-generálással választotta ki a nyerteseket. Összesen 561 ajándéktárgy talált gazdára: 500 darab digitális guminyomásmérő, 50 Navon gps, 10 Dell Inspiron laptop, a fődíj pedig egy Ford Mondeo Ambiente 1,6 típusú személygépkocsi volt, amelyet április 27-én adtak át a Planet Autó M1 szalonjában.
„Amikor biztosítót váltottunk, a Wabard mellett szólt, hogy új szereplő a piacon, méltányos, mondhatni alacsony díjakkal. Tavaly év végén úgy határoztunk, maradunk náluk. Továbbra is kedvező díjakat ajánlottak, és mindvégig elégedettek voltunk velük. A döntésben ez a »jutalomjáték« nem volt szempont, hiszen, nem is tudtunk róla” – mondta az autó átvétele előtt a szerencsés nyertes, Farkas Katalin, majd hozzátette –, fenntartásokkal fogadta a hírt, arra is gondolt, hogy átverés. Még akkor sem hitte el, amikor megnézte a Wabard honlapját – a különféle nyereményjátékokat hirdető csalóka levelek kétkedővé teszik az embert. „Vannak cégek, amelyek egy sor lehetetlen feltételt támasztanak az ügyféllel szemben, ha részt akar venni a nyereményjátékban, itt viszont semmi ilyesmiről nem volt szó. Nem kellett sem újabb biztosítást, sem hűségnyilatkozatot aláírnom még a fődíj átvételéhez sem”.
Farkas Katalin a fővárosban él, pénzügyi területen dolgozik, tíz hónapja otthon van a kisfiával. Tizenhét éves kora óta vezet, eddigi autóját, egy hétéves Opel Corsát a tervek szerint édesanyja kapja meg. Farkas Katalinéknál kezdett aktuálissá válni egy nagyobb kocsi beszerzése, és a probléma most megoldódott. Fortuna még azelőtt új autóhoz juttatta a családot, hogy egyáltalán eldöntötték volna, milyen típust szeretnének.
A Ford kulcsát Czakóné Kovács Anna, a Wabard Biztosító Zrt. vezérigazgatója adta át. „Nagyon örülök annak, hogy jó helyre került a fődíj. A kötelező felelősségbiztosítás elemzései szerint Katalin járművezetőként minden szempontból kedvező besorolásba tartozó ügyfél. A baleseti statisztikák alapján a harminc és negyven év közötti, kisgyermekes hölgyek óvatosan vezetnek, az általuk okozott károk alapján alacsony kockázatot jelentenek. Ők a legkedvezőbb ügyfeleink, ennek hatása az általunk meghirdetett kedvező díjakban is látható, A lakosság ezen része a leginkább preferált célcsoport” – említette a vezérigazgató asszony.
Milliárdos üzlet lehetne egy újabb katasztrófa
Így lehet, hogy mégsem lesz vulkánbiztosításunk egyhamar, de Németh Péter inkább azért aggódik, mert a hazai utasok jelentős része még alap utasbiztosítást sem köt, mielőtt külföldre utazna. Ebben sajnos, az európai országok között eléggé hátul kullogunk, pedig azt mindenki tudja, hogy a magyar pénztárcákhoz mérve külföldön szinte megfizethetetlen a gyógykezelés, de még egy sürgősségi ellátás is. Ez a váratlan természeti katasztrófa talán rávilágít az utasbiztosítás lényegére és fontosságára is - véli a cég szakértője.
A gyerekeknek jár a biztosítás
Romló kilátások növelik az érdeklődést a munkanélküliség biztosítás iránt
A gazdasági teljesítmény visszaesése nyomán elemzők az év végéig újabb tömegek elbocsátását prognosztizálják, kétszámjegyű munkanélküliségi rátát jelezve előre. Ezek a várakozások is folyamatosan az érdeklődés középpontjában tartják a munkavállalók széles köre által igénybe vehető jövedelempótló biztosítási lehetőségeket. A közelmúltban a CLB Független Biztosítási Alkusz is megkezdte az April munkanélküliségi biztosításának forgalmazását. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy jellemzően 30-35 évesek kötnek 9 hónapon keresztül havi 100 ezer forintot térítő módozatot.
A KSH második negyedéves munkaerő piaci adatai szerint a tavalyi év azonos időszakához képest az állásnélküliek száma 83 ezerrel nőtt. Ez a szám a várakozások szerint tovább nő, így a munkanélküliségi ráta az év végére várhatóan jóval a 10 százalékos lélektani határ fölé emelkedik. Nem csoda tehát, hogy a Google adatai szerint az elmúlt hónap során is heti 3-5 ezer hazai érdeklődő próbált a legismertebb keresőn keresztül információhoz jutni a munkanélküliségi biztosításról.
"Rendkívül fontos, hogy az emberek felmérjék rövid- és hosszú távú lehetőségeiket és minden eshetőségre időben felkészüljenek. A jövedelempótló biztosítás a többség számára megfelelő biztosítékot kínál ahhoz, hogy az új állás megtalálásáig se kelljen a felélni a megtakarításokat." - mondta Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezetője.
A CLB adatai szerint - noha munkanélküliség esetére igen széles határok között, 50 ezertől 250 ezer forintig választható a havi jövedelemtérítés összege - a legjellemzőbb a 100 ezer forintos biztosítási összeg. A rendelkezésre álló 6, illetve 9 hónapos térítési időszakok közül szinte kivétel nélkül a nagyobb biztonságot jelentő 9 hónapos lehetőséget választják. Érdekes módon a munkanélküliség biztosítást kötők nem a nagyobb elbocsátási kockázattal szembesülő idősebb, hanem jellemzően a 30-35 éves korosztályból kerülnek ki.
A munkanélküliség biztosításra az ügyfelek havonta átlagosan mintegy 2500 forintot fizetnek, miközben a legolcsóbb és legdrágább munkanélküli biztosítás havi díja között - az elérhető módozatok széles skálájának megfelelően - több mint 7000 forint különbség van:
Végzettség | 6 hónapon belül aláírt hitelben | Térítéses időszak | Térítés mértéke | Havi díj | |
Legolcsóbb | felsőfokú | adós | 6 hónap | 50 eFt / hó | 817 Ft / hó |
Legdrágább | nem felsőfokú | nem adós | 9 hónap | 250 eFt / hó | 7.851 Ft / hó |
A munkanélküliség biztosítással kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy az - az életbiztosítási kötvényekhez hasonló módon - maradandó egészségkárosodás és balestei halálra is fedezetet nyújt. A biztosítás megkötéséhez számos követelményt kell teljesíteni, de általánosan elmondható, hogy 10 munkavállalóból 7-8 meg tud felelni a biztosítási feltételeknek.
Mennyiből jön ki havonta egy család teljes anyagi biztonsága?
Napi egy doboz cigaretta áránál is kevesebből!
A válság idején sokan dönthetnek úgy, hogy anyagi helyzetük romlását a biztosításaik felmondásával ellensúlyozzák vagy enyhítik. Pedig ilyenkor különösen veszélyes következményekkel járhat, ha hosszú évek munkája során előteremtett érték (lakás, autó, ingóságok) károsodik, vagy akár meg is semmisül. A CLB Független Biztosítási Alkusz alábbi modellszámítása azt igazolja, hogy már havi 11-13 ezer forint is elegendő ahhoz, hogy egy család a legjellemzőbb kockázati tényezőket hiánytalanul lefedezze.
A számítások alapja
A biztosítástipp.hu oldalon a számításokat olyan kétgyermekes családra végeztük el, amelyben a 40 éves apa az egyetlen kereső. A család egy 80 négyzetméteres, 2 éve épült házat birtokol, amelyben 4 millió forint értékű ingóság található. Egy Suzuki Swift 1.3 GLX autóval is rendelkeznek, a lakásra és az autóra összesen 10 millió forintos hiteltartozásuk van.
A család keresőjére kötött hitelfedezeti biztosítás
A család keresőjének hirtelen elvesztése a mély gyász mellett a család vagyoni hátterének teljes megrendülését is eredményezheti. A hiteltörlesztési képesség elvesztése egy egyszerű hitelfedezeti biztosítással ellensúlyozható, tragédia esetén a biztosító egy összegben fizet a hitelt adó pénzintézet felé.
A biztosítastipp.hu oldalon elvégzett kalkuláció során a családfő számára 5.330 és 14.000 forint/hó díj között találunk 10 millió forintnyi hitelre fedezetet nyújtó konstrukciókat.
CASCO: nem csak az általunk okozott károk esetén szükséges
A kötelező biztosítás mellé az autósok többsége még nem köt CASCO-biztosítást. Hiába azonban az óvatos, szabálykövető közlekedés, egy felverődő kavics által megrepesztett szélvédő vagy egy ismeretlen autós által a parkolóban okozott sérülés is könnyen százezres kárt tud okozni a járműben, nem szólva arról, ha a járművet ellopják.
Az elmúlt években – nem utolsósorban az online biztosításközvetítés versenynövelő hatásának köszönhetően – a casco-díjak átlagos mértéke a töredékére esett vissza. A példánkban említett Suzuki gépkocsira például (10 százalék, minimum 50 ezer forintos önrész mellett) egy vidéki városban már 4 ezer forint alatt is teljes körű casco-biztosítás köthető, de nagyvárosban is alig kerül többe.
Budapest | Agglomeráció | Megyeszékhely | Vidék | |
forint/hó | XVI. Kerület | Dunakeszi | Győr | Szekszárd |
Legolcsóbb | 5 520 | 4 240 | 3 988 | 3 692 |
Legdrágább | 9 194 | 9 194 | 6 766 | 6 766 |
Lakásbiztosítás: figyeljünk az ingóságok értékére is!
Az otthonunk életünknek színtere, családunk egyik legfontosabb értéke. Biztosítás híján a lakást ért nagyobb károsodás a család anyagi helyzetének akár egész generációra szóló megrendülését is eredményezheti. Pedig a lakásbiztosítás a lakás értékéhez képest az egyik legolcsóbb biztosítás: a példában szereplő családi ház, illetve a benne található 4 millió forintnyi ingóság biztosítása – a ház területi elhelyezkedésétől függően már akár 1400-2000 forinttól is elérhető.
Budapest | Agglomeráció | Megyeszékhely | Vidék | |
forint/hó | XVI. Kerület | Dunakeszi | Győr | Szekszárd |
Legolcsóbb | 2 000 | 1 720 | 1 517 | 1 400 |
Legdrágább | 3 572 | 3 572 | 2 159 | 2 087 |
Az ingóságokat sem érdemes alulbiztosítani, hiszen 1 millió és 4 millió forintnyi érték biztosítási díja között csupán havi néhány száz forint a különbség, kár esetén viszont a biztosító a megadott értéken belül térít. Meglévő biztosítást is érdemes felülvizsgálni, hiszen az elmúlt években jelentősen megváltoztak a négyzetméterárak és számottevően nőtt az ingóságok értéke is. Időközben újabb, nagyobb értékű berendezési tárgyak is bekerülhettek a lakásba, arról nem beszélve, hogy a biztosítói árverseny itt is az ügyfél előnyére válik.
Összegzés: Biztonság egy villanyszámla áráért
Budapest | Agglomeráció | Megyeszékhely | Vidék | ||
forint/hó | XVI. Kerület | Dunakeszi | Győr | Szekszárd | |
CASCO(10%/50eFt önrésszel) | Legolcsóbb | 5 520 | 4 240 | 3 988 | 3 692 |
Legdrágább | 9 194 | 9 194 | 6 766 | 6 766 | |
Az otthon és ingóság biztosítása | Legolcsóbb | 2 000 | 1 720 | 1 517 | 1 400 |
Legdrágább | 3 572 | 3 572 | 2 159 | 2 087 | |
Életbiztosítás a családfőre (10MFt) | Legolcsóbb | 5 330 | 5 330 | 5 330 | 5 330 |
Legdrágább | 14 000 | 14 000 | 14 000 | 14 000 | |
Összesen | Legolcsóbb | 12 850 | 11 290 | 10 835 | 10 422 |
Legdrágább | 26 766 | 26 766 | 22 925 | 22 853 |
"A fenti számításokból két fontos következtetés is levonható.” – összegez Bravik Attila, a CLB ügyviteli igazgatója. - „Egyrészt az, hogy amikor napi egy doboz cigaretta, vagy egy háztartás villanyszámlájának értékéért széles körűen biztosítható a család vagyoni biztonsága, nem éri meg ezeken a tételeken spórolni. Másrészt a piacon fellelhető nagy, esetenként közel háromszoros díjkülönbségek miatt a korábbi biztosításainkat máshol megkötve jelentős megtakarításokat érhetünk el."
A biztosítási piac alapelve az átláthatóság
A biztosítási piac vezető alapelvének nevezte a transzparenciát Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke, hétfőn a 6. Biztosításszakmai Konferencián elhangzott előadásában Budapesten.
Az európai szabályozásban jelenleg két úton jár a hagyományos befektetés, és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítás, de néhány év múlva a kettő egységesülni fog - mondta Jaap Meijers az európai alkuszszervezet, a Bipar elnöke a konferencián. Papp Lajos a transzparenciára a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást hozta példaként, amelyet néhány év alatt az internetes alkuszok tettek átláthatóvá. "Kár, hogy az átláthatóság csak az árra vonatkozik, a szolgáltatások kimaradtak belőle" - tette hozzá az elnök, aki utalt arra is, hogy az alkuszok azért nem adták ki a biztosítók "citrom díjait", mert éppen az összehasonlíthatóságon lehetett volna vitatkozni.
Az elnök kifogásolta, hogy az állam éppen az alkuszok tevékenységét szabályozó jogalkotásból hagyja ki őket. Véleménye szerint amíg a biztosítási alkuszok tevékenysége ma is keretek közé szorított, addig ez nem mondható el a pénzügyi termékeket értékesítő banki és postai alkalmazottakról. Előbb ez utóbbiakat fejlesszék fel az alkuszok szintjére, utána vegyék elő újra a biztosítási termékek értékesítőit - javasolta. A biztosítóknak pedig azt a javaslatot tette, hogy ha ugyanannak az ügyfélnek második és harmadik biztosítást is szeretnének eladatni az alkuszokkal, akkor adjanak azokra díjkedvezményt. Jaap Meijers a Bipar-t bemutatva elmondta, hogy annak 47 nemzeti alkusz szervezet a tagja 31 országból, és 100 ezer biztosításközvetítőt képvisel.
A brüsszeli székhelyen egy 6 fős stáb végzi a lobbizást az uniós apparátusban. A jelenleg megoldás alatt lévő problémák közül kiemelte, hogy más európai szabályok vonatkoznak a hagyományos befektetési eszközökre, mint a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra, és ezeket egységesíteni kell. Az egységesülés előkészületeit Paul Carty, a Bipar EU-bizottsági elnöke vázolta a konferencián. Az egységesülési döntés meghozatala 2013 körül várható, de már az új irányelv első változatának megfogalmazásánál ott a Bipar. "Ha már van egy javaslatszöveg, azon később nehéz változtatni" - tette hozzá a bizottsági elnök.
Forrás: Profitline.hu
Új biztosítás a H1N1 miatt
Ősz végére, tél elejére új biztosítási konstrukcióval állnak elő a társaságok - mondta a Klubrádióban a MABISZ utasbiztosításért felelős vezetője. Horváth Péter a Go magazin c. műsorban arról számolt be, hogy az új influenza járvány közeledtével a biztosító társaságok arra az esetre is szeretnék biztosítani ügyfeleiket, ha például valakit kiszűrnek és elkülönítenek.
Ugyanis a vizsgálat, a karanténba helyezés és ellátás díját jelen pillanatban az utasnak kell fizetnie, addig amíg kiderül, hogy beteg-e vagy sem. Erre az esetre készítenének egy új biztosítási modellt. Horváth Péter a biztosítás díját még nem tudta megmondani, hogy milyen biztosítási forma lesz. Elképzelhető, hogy kiegészítő biztosítás lesz, de az is lehet, hogy beépítik az alapbiztosítási díjba.
A forgalom csökkenése is kedvező lehet a biztosítóknak
2009 második negyedévében ötmilliárd forinttal több profitot realizáltak a biztosítók, mint az év első három hónapjában. Előrejelzések szerint az egész éves profit meghaladhatja a 2008-as eredményt.
A számokkal azonban óvatosan kell bánni, ugyanis a pénzügyi felügyelet csak az idei évtől kezdte meg negyedéves bontásban közölni a profitadatokat, továbbá a szezonalitásnak is nagy szerepe van a biztosításkötésben.
Nem jelent felhőtlen örömet a profitbővülés a biztosítók számára, az ugyanis részben a szigorú költségellenőrzésnek, valamint a jutalékkifizetések alacsonyabb forgalom miatti csökkenésének köszönhető. A biztosítási szektor sajátossága, hogy a költségek nagy része a szerződéskötések kezdetén jelentkezik, még a bevételek csak később, sokszor évek alatt realizálódnak. Ennek következménye, hogy az üzleti volumen visszaesésekor emelkedik az üzemi nyereség.
Tájékoztató a Wabard Biztosító Zrt. termékterjesztésének felfüggesztéséről
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) mai határozatában 2009. szeptember 25-től visszavonásig felfüggesztette a Wabard Biztosító Zrt. (Wabard) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), casco és hazai, illetve nemzetközi közúti árufuvarozók felelősségbiztosítási termékeinek terjesztését. A határozat a biztosítónál lefolytatott vizsgálat, illetve a Felügyelet rendelkezésére bocsátott adatok alapján született meg.
A felfüggesztés nem érinti a meglévő szerződéses állományt: ezek esetében a Wabardnak változatlanul teljesítenie kell biztosítási kötelezettségeit. A biztosító 2009. szeptember 24-e után tett ajánlatot azonban már nem fogadhat el, s újabb flottajárműveket sem biztosíthat. A Felügyelet a biztosító vezérigazgatójának 500 ezer forint személyi bírság megfizetését is előírta.
A Felügyelet kötelezte a biztosítót a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési rendszer megerősítésére 2009. december 31-ig. A határozat szerint szükség van a teljes szabályozási rendszer módosítására, a szabályzatok közötti összhang megteremtésére és a felelősségi körök tisztázására. A szabályzatok elkészültét követő 3 hónap folyamatos működés után azokat és az azoknak megfelelő munkafolyamatokat egy független, biztosítási minősítéssel rendelkező könyvvizsgáló céggel kell ellenőriztetni, s az audit eredményeit meg kell küldeni a Felügyeletnek.
A Wabardnak folyamatos működést biztosító nyilvántartási, adatfeldolgozási és -szolgáltatási rendszert kell kiépítenie, kiemelten a kgfb-szerződésekhez kötődő tájékoztatási kötelezettségeinek teljesítéséhez. A biztosítónak valamennyi termékére a jogszabályoknak megfelelő, a kgfb-konstrukciókra pedig a biztosításmatematikai elvekkel is összhangban álló díjkalkulációt kell készítenie.
A Felügyelet kötelezéseket írt elő a Wabard számára a kgfb-szerződések díjhalasztásra vonatkozó rendelkezések, a díjfizetési kötelezettségek szerződésben való rögzítésére, illetve a szerződéses feltételek és az ügyfél-tájékoztatók közötti összhang hiányossága miatti problémák megszüntetésére is, 2009. december 31-i határidővel. Szükség van arra is, hogy a biztosító belső ellenőrzési rendszerét a továbbiakban a jogszabályoknak megfelelően, a felügyelő bizottság szakmai irányításával végezze, illetve valamennyi - így az eszközök értékelésére és a flottaállomány adatainak dokumentáltságára vonatkozó bizonylatolási - eljárásában feleljen meg a számviteli jogszabályoknak.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete