2016.02.01

A napokban hatalmas port kavart a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése, amelyben egy kifejezetten idős korúakat megcélzó biztosításokat áruló ügynökséget, a 4Life Directet és gibraltári partnerét, a Red Sands biztosítót közel százmillió forinttal büntették meg. Utánanéztünk, hogy mi volt a trükk és mi indokolja a hatalmas bírságot.

Időskori Biztonság?
Több TV-csatornán, rádióban találkozhattunk a 4Life Direct biztosításközvetítő reklámjával, amelyben Szilágyi János hosszasan taglalva megosztja nézőivel, hogyan készülhet fel a biztosító szolgáltatásaival az időskori elmúlásra; miképp tud úgy meghalni, hogy nem hárít a családjára hatalmas temetési költségeket.

A 4Life Direct a reklám szerint:
- 45 és 85 év közti ügyfeleknek,
- mindössze napi 100 forintos biztosítási díjért,
- akár 3 500 000 forintos haláleseti biztosítást nyújt,
- orvosi vizsgálat nélkül,
- a díjakat sosem emelve, a biztosítási összeget nem csökkentve.

"Jelentkezését garantáltan elfogadjuk, függetlenül egészségügyi panaszaitól, fájdalmaitól" - hangzik Szilágyitól a reklámban. A magyarázós reklámok mellett találhatunk olyat is, amelyben idős hölgyek osztják meg férjük elhalálozásának tragédiáját és 4Life korrekt helytállását a biztosítások kifizetésében.

A cég célkitűzése látszólag nemes: az idősebb korosztálynak, akiknek gyakran hátat fordítanak más biztosítók, nyújt életbiztosítást, amely haláluk esetén temetési költségeik fedezésében segítséget nyújt, olcsón, egészségi állapotuktól függetlenül. A 3 500 000 forintos biztosítási összeghez a 36500 forintos éves biztosítási díj nem is tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak középkorú ügyfelek esetében, ráadásul ez az összeg sok más dologra is hasznos lehet egy temetésen kívül.

Mi volt a gond?
A GVH bebizonyította, hogy a reklám túl szép, hogy igaz legyen, ezért 99 millió forintos bírsággal vágta nyakon a 4Life Direct Kft.-t és a biztosítást ténylegesen szolgáltató partnerét, a Red Sands Assurance Ltd.-t.

Mint kiderült:
- A biztosítást nem a 4Life Direct Kft., hanem a magyar székhellyel nem rendelkező gibraltári biztosító, a Red Sands Assurance Ltd. nyújtja, a 4Life függő ügynökként csak értékesíti a Red Sands termékeit,
- napi 100 forintért csak 50 000 forintot fizet a biztosító, ami nem érdemi segítség egy temetésben, ami köszönőviszonyban sincs a reklámban lehetőségként említett 3 500 000 forintos összeggel.

A GVH továbbá súlyosbító körülményként értékelte azt is, hogy idősebb ügyfeleket céloztak meg a reklámokkal, akik jellemzően kevésbé tájékozottak az életbiztosításokkal kapcsolatosan és készpénznek vehetik a magas összegű szolgáltatást.

Még a bírság előtt levette a 4Life a reklámjait és a problémás részeket orvosolva hasonlóakat szerkesztett.

Két másik kifogásolható elem van a reklámban, amire a GVH nem tért ki a közleményében:

Az első az, hogy a reklám felhívja a figyelmet arra, hogy orvosi vizsgálatok és egészségügyi kérdések nélkül bárki köthet biztosítást a céggel. Ez igaz is, az orvosi vizsgálatok ugyanis utólag, a biztosított halálakor következnek be. A reklámból viszont nem derül ki az, hogy ha a kötéstől számított hat hónapon belül baleseten kívül akármilyen más módon hal meg a biztosított, a biztosítási összeget nem fizeti ki a cég, csak a befizetett díjakat. Azzal is kevesen lehettek tisztában, hogy ha a biztosítás életbe lépése előtt fennálló állapot okozza a biztosított halálát az életbelépést követő két évben, a biztosító nem fizet.

Tehát, gyakorlatilag teljesen lényegtelen, hogy nem kell orvosi vizsgálat, mert ha visszamenőlegesen derül ki, hogy a biztosított halálos beteg volt, a biztosító nem fizeti ki a biztosítási összeget.

Az orvosi vizsgálat elmaradása tehát kifejezetten hátrányos, mert fizetjük a biztosítás díját, de szolgáltatást nem kapunk cserébe.

A GVH hosszabb határozatából kiderül, hogy mielőtt a biztosító kivezette volna a terméket, elsősorban a napi 100 forintos verziót vették igénybe az ügyfelek, ez a biztosítás kockázati eseménykor 50 000 forintot fizet.

Utánaszámoltunk: 1 év 4 hónap alatt többet fizet be ebben a esetben a biztosításba az ügyfél, mint amennyi a biztosítási összeg.

Ez különösen fura, mivel a biztosító csak hat hónap után fizet a baleseti halálon kívül másnemű halálra is, másfél év után viszont már nem éri meg az ügyfélnek a kockázati szolgáltatás. Tehát, gyakorlatilag egy idősebb ügyfél csak úgy tud "nyerni" a biztosításon, ha meghal a biztosítási időszak kezdetétől számított hatodik és tizenhatodik hónap között. És csak abban az esetben, ha nem szerződéskötés előtt "előzetesen fennálló állapot" okozta a halálát. Így borzasztóan jól kellett "időzíteni" a biztosított halálát, hogy minden kritériumnak megfeleljen.

Kisebb részletkérdés, de a GVH kifogásolta azt is, hogy a biztosító a napi 100 forintos verzióval nem nyújt érdemi segítséget egy temetéshez, mivel 50 000 forintból nem lehet kihozni egy temetést. Főleg úgy nem, hogy a biztosításközvetítő a reklámban felhívja a figyelmet arra, hogy egy temetés akár 1 000 000 forintba is kerülhet.

Vicces, hogy a 4Life és a Red Sands a védelmében mégis összeszedte, hogy az interneten fellelhető adatok alapján ténylegesen mennyibe kerül egy hamvasztás, temetés is, szerintük egy hamvasztás 55 700 és 65 500 forint között, egy temetés pedig 78 500 és 341 000 forint között mozog. Eszerint bizonyos esetben még az 50 000 forintos szolgáltatás is jelentős segítséget jelenthet. A GVH szerint viszont ez sem helytálló, egy vidéki kiskoporsós vagy urnás temetés ára körülbelül 200 000 forint.

Az 1 000 000 forintos biztosítási díj, ami tényleg érdemi segítséget nyújt egy temetésben, 65 éves kor fölött több mint havi 10 000 forint, ami egy átlagos nyugdíjas költségvetésébe aligha fér bele.

A GVH döntése ellen egyébként többek közt ezekkel érvelt a 4Life és a Red Sands:
- A 4Life szerint a kapcsolatba lépés arányában nagyon alacsony számú panasz érkezett be a reklámok félreértésével kapcsolatosan.
- A cégcsoport más országokban is hasonló reklámokat vetít le a nézőinek (ugyanígy, idősebb hírességekkel reklámozzák, idősebb ügyfeleknek a terméküket, itt például a lengyeleknek értékesít biztosítást Stanis³awa Ryster, újságíró, televíziós személyiség), itt nem találta egyik felügyeleti szerv sem kifogásolhatónak a gyakorlatot.
- Továbbá kiemelték, hogy az ügyfelek teljes körű tájékoztatást kapnak személyesen, a reklám csak a telefonhívásra invitálja az ügyfeleket, nem ez alapján döntik el, hogy szeretnék-e a biztosítást.
- Ügyfeleik nagy része még nem nyugdíjas.
- A két társaság együttműködött a hatóságokkal, a reklámokat levették, a céges prospektusokat átírták még a határozat megszületése előtt, az 50 000 forintos terméket kivezették, július 1-től 100 000 forint a minimum biztosítási összeg.

Nincs kockázat?
A GVH egyik legnagyobb gondja a helyzettel az volt, hogy a 4Life megpróbálta beadni, hogy a biztosítást ők szolgáltatják Magyarországon, holott valójában a gibraltári Red Sands Assurance-é a termék. A 4Life csak mint függő biztosításközvetítő tevékenykedik.

A 4Life szerepe tehát teljesen lényegtelen ebben a képletben: mint közvetítő, nem ők foglalkoznak az ügyfelek kárbejelentéseinek elbírálásával, a biztosítási összegek kifizetésével, a panaszkezeléssel. Ha valami probléma adódik a 4Life-fal (csődbe megy, kivonul, stb.), mehetünk Gibraltárra pereskedni.

A Red Sands egyébként végezhet biztosítási tevékenységet az EU-n belül, mivel Gibraltár az Egyesült Királysághoz tartozik, ezért EU-tag. A Red Sands a Virgin-szigeteki Manzillo Holdings Limited teljes tulajdonában áll. A Jaap t'Hooft Trust liechtensteini cég ellenőrzi a működését. Tehát, ha a Red Sands működésében is probléma merül fel, irány az offshore-paradicsom; a Virgin-szigetek!

Bár ez valóban nem lényeges, a 4Life Direct anyacége, a 4Life Direct International egyébként egy máltai székhelyű cég.

Még egy érdekesség: 2013-ban 562 millió forint, 2014-ben 741,3 millió forint volt a 4Life nettó értékesítési árbevétele. A cég 2013-ban 114,45, 2014-ben 198,7 millió forintot költött marketingre és reklámokra.

Ez azt jelenti, hogy a cég éves bevételének 20,5 és 26,8 százalékát költötte a szilágyis reklámok megrendezésére, sugárzására.

A GVH elsősorban emiatt döntött a tetemes bírság kiszabása mellett.

Ha nem ezt, akkor mit?
Számos más biztosító van, amelyik hasonló szolgáltatást nyújt, olyan nemzetközi cégek, amelyek Magyarországon hatalmas piaci jelenléttel rendelkeznek.

Ilyen szolgáltatást nyújt a GVH felsorolása szerint:
- A Groupama Szelence,
- a Generali Nyugalom (egy jóval sejtelmesebb, kevésbé szájbarágós reklámmal)
- az Aegon Gondviselés,
- a Signal Testamentum.

Azonban mindegyik biztosítás jellemzője, a Red Sands Időskori Biztonság termékéhez hasonlóan, hogy minél idősebb a biztosított, annál drágább a biztosítás.

A 4Life jelenlegi reklámjában szereplő 5700 forintos havidíj egy 54 éves biztosított 1 000 000 forintos biztosításához nagyjából már megfelel a piaci átlagnak.

Nyugdíjas korunkban azonban jobban megérheti egy megtakarítást, vagy befektetést indítani egy ilyen termék helyett:
- Egy értékpapírszámlán vásárolt befektetési alap esetében minimális költségek mellett a befektetett pénz dolgozik,
- ha pedig kifejezetten a biztosítások által nyújtott haláleseti öröklési illetékmentesség, örökösödési eljárás mentességet akarjuk megcélozni, érdemes lehet inkább egy unit-linked termékben gondolkozni (itt azonban a költségek magasabbak). Általában az UL-ek esetében is van biztosítottra vonatkozó korhatár, ezért érdemes megjelölni biztosítottnak az örököst és szerződőként elindítani a megtakarítást, mivel ha meghal a szerződő, a biztosított lép be a helyére. Persze itt is lehet rosszul időzíteni, mivel az új szerződőnek döntenie kell, hogy tovább fizeti-e a megtakarítást, vagy visszavásárolja, az utóbbi jelentős tőkevesztést jelenthet.

Forrás: Portfolio

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
A biztosítók is Szibériára készülnek
2012 február 03.
Kategória:
Általános

A biztosítók is Szibériára készülnek

Életmentő takaró és keksz

Megerősített ügyelettel készülnek a biztosítók is a szokatlanul nagy hidegre, szükséghelyzetben, tömeges igény esetén egyes szolgáltatók rendkívüli ügyintézést is vállalnak. Tapasztalatok szerint ugyanis havazáskor nemcsak a baleseti ügyeleteken, hanem a biztosítási kirendeltségekben is ugrásszerűen megnő a forgalom, naponta több ezren jelzik kárigényüket. Az ilyenkor szokásos leggyakoribb esetek mellett most érdemes a vízvezetékek és a kültéri berendezések szétfagyására is gondolni, s megelőzni a bajt – hívja fel a figyelmet egy biztosítási alkusz cég.  Adott esetben akár életmentő is lehet az elakadt kocsikban a meleg takaró, tartalék üzemanyag, tartós enni- és innivaló. Ezeket már most be kell készíteni a csomagtartóba.

Ne parkoljon fa alatt, havas szűk utcában vagy hóborította zsúfolt parkolóban, mert a csúszkáló autók, vagy a vastag hó és jég súlyától letörő ágak komoly kárt tehetnek a kocsikban. Legyen meleg takaró, tartalék üzemanyag, plusz téli ruha, tartós enni- és innivaló is a csomagtartóban, mert a szibériai hidegben, havas időjárásban kellemetlen meglepetés érheti az autósokat. Előfordulhat, hogy még egy rövidre tervezett utazás is hosszúra sikeredik, mert átmenetileg elakadnak a járművek, ezért nem árt már most, még a nagy havazás előtti órákban meggyőződni az autó megfelelő műszaki állapotáról, legalább arról, hogy az akkumulátor megbízhatóan működik-e – hívja fel a figyelmet a rendkívüli időjárási helyzettel kapcsolatos egyszerű, de adott esetben életmentő tennivalókra Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója szerint az emberek általában felesleges elővigyázatosságnak tartják ezeket az óvintézkedéseket, ám szorult helyzetben biztonságot jelenthet, szélsőséges esetben életet menthetnek ezek a praktikus intézkedések, amelyeket még a nagy havazás előtti utolsó pillanatokban is meg lehet tenni.

Nem lehet azonban minden káresetet kivédeni, a jeges lerakódás alatt roskadozó fák rádőlhetnek a kocsikra, a tetőkről lezúduló hó a járókelőkre, vagy a parkoló autókra eshetnek, a szűk utcákban csúszkáló járművek koccannak és különféle károkat okoznak, amelyeket csak a megfelelő gépjármű-, baleset-, felelősség- és vagyonbiztosítással lehet enyhíteni,

Németh azonban az általánosságok mellett felhívja a figyelmet a közművezetékekre is, amelyek közül ebben a rendkívüli hidegben elsősorban a vízhálózat ingatlanon belüli szakaszát fenyegeti elfagyás. Legalábbis ennek a javítási költsége terheli az ingatlantulajdonost, legalábbis azokat, akiknek nincs biztosításuk. A szakértő szerint általános tapasztalat, hogy sok nyaralótulajdonos egyáltalán nem téliesíti a házat, vagy ha mégis, akkor sem elég alaposan, s az ilyen szélsőséges hidegben szétfagynak a vezetékek, sőt a kerti díszek, berendezések is. Ezeket most még ki lehet védeni – víztelenítés, fagyásgátló, takaró fóliák –, de ha mégsem, akkor legalább a helyreállítási költségeket csökkenteni lehet egy megfelelő, párezer forintos biztosításból. Ezt még most sem késő megkötni.

Minden télen visszatérő kérdés: kinek a kötelessége a társasházak tetejéről lezúduló hó, vagy a jégcsapok okozta károk megtérítése. A felelősség minden esetben a kár okozójáé – adott esetben egy soklakásos társasházi közösség egyetemleges terhe -, ám a kárigényt a károsult biztosítójánál kell jelezni, a kártérítést is onnan kapja az ügyfél. A fizető biztosító azonban kivizsgálja az esetet, s a vétkes kockázatviselőjén be fogja hajtani a kifizetett összeget. Ez esetben a biztosítók egymás között rendezik a pénzügyeket a vétkes ügyfél számlájára. jó tudni azonban, hogy ha a kár okozójának nincs felelősségbiztosítása, akkor utólag rajta fogja behajtani a kifizetett kártérítést a biztosító. Németh szerint ezért a legkisebb költségvetésből gazdálkodó társasháznak is elemi érdeke, hogy legyen felelősségbiztosítása, mert egy rosszul feltakarított járdán, vagy a tetőről lecsúszó hótömb miatt  történt baleset is többe kerülhet a közösségnek, mint egy egész éves biztosítás.

Németh Péter úgy tudja, a rendkívüli időjárásra a biztosítók is felkészültek, s ha szükséges megerősített létszámmal, akár ügyeletben is várják a bejelentéseket. Az elkövetkező napokban a CLB-nél online ügyeletet tartanak és hétköznap soron kívül fogadják a társasházi közös képviselőket, hogy együtt átnézzék a ház biztosítását, s ha kell, az utolsó pillanatokban is korszerűsítsék az elavult, drága szerződéseket.

Forrás: hirportal.clb.hu

Sebestyén Balázsék 12 milliót gyűjtöttek egy gyermekklinikának
2012 január 27.
Kategória:
Általános

Sebestyén Balázsék 12 milliót gyűjtöttek egy gyermekklinikának

Új év, újabb nagyszabású jótékonykodások: Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani 2012-ben sem áll meg. A Class FM ébresztő show-jának műsorvezetői még novemberben indítottak el hirtelen ötlettől vezérelve egy gyűjtést, amelynek lényege az volt, hogy a rádióhallgatók biztosításainak átkötéséből származó összeg felét egy alkuszcég a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikájának ajánlja fel. A közös akcióban végül 12 millió forint gyűlt össze.

Mesebeli jótündérként 12 millió forintot gyűjtöttek össze Sebestyén Balázsék. A rendkívül sikeres akció még múlt év novemberében indult, amikor a rádiósok a biztosítóváltásról beszéltek. Akkor tették fel a kérdést a fiúk: vajon létezik-e olyan biztosító, amely a befolyt összeget jótékony célra fordítaná? És innentől kezdve valóban mesébe illő, ami történt: jelentkezett egy alkuszcég, amellyel közös gyűjtésbe kezdett a rádió. A Class FM honlapján bárki megválthatta vagy átköttethette kötelezőjét, a biztosító pedig ezekből az átkötésekből származó összeg felét a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikájának ajánlotta fel. Ehhez adódtak hozzá további nagyobb cégek felajánlásai. A Morning Show műsorvezetői remélték, hogy összegyűlik annyi pénz, amelyből meg tudják venni a kórház számára szükséges életmentő műszereket.

„Annál szomorúbb nincs, mint amikor egy csecsemő betegszik meg. A felnőttek jobban viselik a fájdalmat, igyekeznek feldolgozni a betegséget, de egy kisgyerek ezt nehezebben éli meg. Szülőként óhatatlanul is eszedbe jut, hogy milyen rossz szenvedni látni a gyermeked, ha például egy védőoltást kap. Ezért is jó, hogy egy olyan készülék megvásárlásához tudtunk hozzájárulni, amely mindenféle tűszúrás és fájdalom nélkül méri a vér oxigén szintjét.” – árulta el Rákóczi Feri. „A vártnál több pénz érkezett, hihetetlenül sikeres akciót zártunk, de üzenem a multiknak, hogy lesz még alkalom, amikor adakozhatnak!” – tette hozzá a rádiós.

A Tündérfátyol Alapítvány a befolyt összegből már vásárolt is egy 8 millió Ft értékű készüléket, amellyel a kisbabák véroxigén szintjét tudják mérni a test bármely részén, ezáltal megkönnyítve az orvosok munkáját, akik az adatokból jobban fel tudják mérni a kis betegek állapotát. Az Alapítvány a fennmaradó összegből egy 4 millió forintos különleges hűtőberendezést szeretne vásárolni, amely nélkülözhetetlen az oxigénhiányos csecsemők kezelésében.

„Az agy oxigén ellátását folyamatosan mérni képes spketroszkópiás műszer és a Magyarországon elsőként alkalmazásra kerülő terápiás hűtőberendezés az újszülöttek oxigénhiányos agykárosodása ellen folytatott küzdelem fegyvertárát gyarapítják majd. Nagyon hálásak vagyunk a betegek nevében is mindazoknak, akik áldozatot hoztak, hogy beszerezhessük a gyógyulás esélyét növelő berendezéseket.” - fejezte ki háláját Dr. Szabó Miklós a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályának vezetője.

Forrás: Napi ász online.hu

Fizetne a biztosító, ha lezuhan egy műhold
2012 január 17.
Kategória:
Általános

Fizetne a biztosító, ha lezuhan egy műhold

A legegyszerűbb lakásbiztosítások is fedezetet nyújtanak arra, hogy a repülő eszközök – például egy űrszonda – lezuhanása miatt keletkező károkat megtérítik. A szakértő szerint ennek olyan kicsi a valószínűsége, hogy a biztosítók vállalják a kockázatot. A feltételeket persze bármikor újragondolhatják.

Ha Magyarországon zuhant volna le vasárnap a Phobos-Grunt űrszonda – amely felett röviddel a felbocsátása után elveszítette az irányítást az orosz űrügynökség –, a biztosítók az emiatt bekövetkező károkért helytálltak volna – tudtuk meg Németh Pétertől, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. marketing- és kommunikációs vezetőjétől.

A szakértő hangsúlyozta: miután a repülő eszközök meghibásodása, összeütközése, lezuhanása csak igen ritkán okoz károkat, erre a legegyszerűbb ingatlan- és lakásbiztosítások is fedezetet nyújtanak. Ez egy extrém káresemény, de éppen ezért terjed ki rá szinte minden szerződés. Akinek tehát az ingó javaiban vagy ingatlanaiban egy műhold lezuhanása miatt keletkeznének károk, joggal számíthatna azok megtérítésére.

Ugyanez igaz a teljes körű casco-biztosítással rendelkező gépjármű-tulajdonosokra vonatkozóan is – mondta Németh Péter. Arra persze figyelni kell – tette hozzá –, hogy a szerződésben nem szerepel-e valamilyen korlátozás. Van ugyanis olyan biztosítási módozat, amely például csak a lopáskárra terjed ki.

Az élet- és balesetbiztosítások ugyancsak tartalmazzák a biztosítók kockázatvállalását a repülő eszközök okozta sérülés vagy halál esetére – közölte a szakértő. Jó tudni azt is – hívta fel a figyelmet egy további szempontra –, hogy miközben egy-egy vagyontárgyra csupán egyetlen érvényes biztosítás köthető, balesetbiztosítást viszont mindenki annyit köthet, amennyi pénze van, s ha sérülés éri, a biztosítóknak mindegyik szerződés után fizetniük kell.

Ha azonban valakinek nincs biztosítása, nemigen számíthatna rá, hogy a házára eső műhold okozta károkat bárki megtérítené. Ebben az esetben Németh Péter szerint az érintettnek csak egyetlen esélye lenne: közvetlenül perelni a károkozót, akinek a római jog egyik fontos alapelve szerint fizetnie is kellene.

Ezzel kapcsolatban felvetődik, vajon rendelkezik-e felelősségbiztosítással egy olyan veszélyes üzem, mint a Roszkoszmosz vagy a NASA. A szakértő konkrét információk híján úgy véli, valószínűleg nem. Egy baleset ugyanis – ha például egy űreszköz valamelyik nagyvárosra zuhan – szinte felmérhetetlen károkat okozhat.

Egy ilyen esemény bekövetkezésének valószínűsége persze rendkívül csekély, ám ha mégis megtörténik, nincs az a biztosító, amely képes lenne ezért jótállni. Németh Péter úgy gondolja, baleset esetén valószínűleg az űrhivatalok mögött álló kormányoknak kellene fedezniük egy esetleges balesettel kapcsolatos költségeket.

Az elszabadult orosz űrszonda esete arra is felhívja a figyelmet, hogy a világűrből lezuhanó tárgyak valós kockázatot jelentenek. A szakértő nem kívánt jóslásokba bocsátkozni, de nem vitatta: ha valamilyen káresemény bekövetkezésének valószínűsége nő, a biztosítók változtatják a szerződési feltételeket.

Erre Magyarországon például a viharkárok kockázatának növekedése kapcsán volt már példa, és bevezették az oldalról eső jég fogalmát. De változtak a szélvihar meghatározásával kapcsolatos szerződési feltételek is, és van olyan biztosító, amely kikötötte, hogy a földrengés okozta károkra kiegészítő biztosítást kell kötni.

Németh Péter azonban nem számít rá, hogy a repülő eszközök okozta károk esetében is ez történne. Maga inkább úgy gondolja, hogy a biztosítók marketingmegfontolásokból megerősítik: ha lezuhanna egy műhold, kifizetnék az emiatt keletkezett károkat.

Forrás: nol.hu

A világ legnagyobb biztosítói – itt a lista
2012 január 09.
Kategória:
Általános

A világ legnagyobb biztosítói – itt a lista

Az A.M. Best január másodikán megjelent publikációjában mutatta be a világ legnagyobb globális biztosítótársaságainak listáját.

A biztosítási díjbevételek alapján, az A.M. Best által összeállított toplistán ismét a francia AXA biztosító végzett.

A lista – melyet a nettó díjbevételek mellett, az eszközérték alapján is összeállított az A.M. Best - az életbiztosítók dominanciáját tükrözi, miután egyetlen vagyonbiztosító sem került be a top 10-es listába. Az első nem-életbiztosító a díjbevételek alapján összeállított listán a 12. helyen végzett State Farm.

Az AXA 2010-es 107,9 milliárd dolláros nettó díjbevétele – amely 0,2%-kal magasabb a 2009. évinél – az első helyezést hozta a francia cégcsoport számára, míg az Assicurazioni Generali, a Generali csoport anyavállalata a második helyen végzett. Az olasz csoport nettó díjbevétele ezidő alatt 2,87%-kal, 87,17 milliárd dollárra hízott.

Mindkét társaság ugyanezen a helyen végzett a tavalyi rangsorban is. A harmadik helyen végzett a UnitedHealth Group, amely 85,4 milliárd dolláros díjbevételt ért el.

Egy másik amerikai székhelyű biztosítónak ugyanakkor sikerült igen nagyot ugrania a rangsorban a tavalyihoz képest: a Berkshire Hathaway idén felzárkózott a 25-ös toplistába. A Warren Buffett általa vezetett csoport tavalyi 30,9 milliárd dolláros nettó díjbevétele a 24. helyre hozta fel a társaságot.

A nembanki eszközök értéke alapján felállított rangsort a Japan Post Insurance életbiztosító vezette, amely 2010 év végén 1090 milliárd dollárnyi eszközzel rendelkezett. Az AXA eszközeinek értéke 920,476 milliárd dollárt tettek ki, míg az Allianzé 807,486 milliárdot.

A MetLife-nak a top 5-be sikerült bejutnia, miután az American Life Insurance felvásárlásával 16,2 milliárd dollárral nőtt a csoport eszközértéke, miközben az AIG a harmadikról idén az ötödik helyre csúszott vissza.
 
Forrás: Biztosítási Szemle

Felforgatják a biztosítási díjakat
2012 január 02.
Kategória:
Általános

Felforgatják a biztosítási díjakat

Pontos iránymutatást tett közzé tegnap az Európai Bizottság az Európai Bíróság márciusi döntésére vonatkozóan, mely megtiltotta a nemi diszkriminációt a biztosítási termékek árazásában - tudósított a Dow Jones. A biztosítókat eligazító dokumentum lényege, hogy a 2012. december 21-ét követően megkötött biztosításokra lesz érvényes a szabály. A férfiak és nők biztosítási díjai emiatt legkésőbb egy év múlva nagy mértékben változhatnak

Az Európai Bizottság dokumentuma segíteni kívánja a biztosítókat abban, miként is értelmezzék a bíróság márciusban meghozott döntését a nemi diszkrimináció tilalmára vonatkozóan. Mint ismeretes, az életbiztosításoktól a gépjárműbiztosításokig a biztosítók az ügyfél kockázatait meghatározó tényezőként vették figyelembe a biztosított nemét a díjak meghatározása során. E gyakorlat megszüntetésére azonban a bíróság már csak 2012. december 21-éig adott haladékot a társaságoknak.

Csütörtökön közzétett iránymutatásában a testület meghatározta, melyek azok az új szerződések, melyekre vonatkoznia kell a bírósági döntésnek. Minden olyan szerződésre érvényes lesz, amelyet a határidőt követően kötnek a biztosítási ajánlat megtételének időpontjától függetlenül. Azokra a biztosításokra is alkalmazni kell majd, amelyeket úgy hosszabbítanak meg, hogy lejáratuk 2012. december 21-énél későbbre esik.

Nem vonatkoznak azonban a szabályok az olyan szerződésekre, melyek nem a két fél megegyezése nyomán, hanem automatikusan kerülnek meghosszabbításra, és abban az esetben sem kell ezeket alkalmazni, amikor a meglévő szerződések egyedi elemeit módosítja a biztosító. Ha például úgy változtat díjat, hogy ahhoz nem szükséges az ügyfél hozzájárulása, még 2012 után sem kell a meglévő biztosításra a "diszkriminációmentes" árazást alkalmazni. Ugyanígy a biztosító személyében bekövetkező változás sem indokolja ezt.

Egyes területeken továbbra is figyelembe vehetik a biztosítók az ügyfél nemét. Ilyen a belső kockázatértékelés, vagy a viszontbiztosítások árazása. Lehet külön férfiak és nők számára hirdetéseket megjelentetni, és az egyéb kockázati tényezők felmérése, például az egészségi állapot vagy a családtörténet során figyelembe lehet venni a biztosított nemét is. Lesz mód arra is, hogy olyan biztosítási termékeket kínáljanak, amelyek csak az egyik nemre érvényesek (pl. prosztatarák elleni biztosítás).

Az európai biztosítók nemzetközi szervezete, a CEA üdvözölte az iránymutatást, ugyanakkor ismét megfogalmazta, hogy a rövid átállási idő miatt így is komoly költségeket jelent a szektornak a 2012 végén életbe lépő új szabályozás.

És hogy mit hoz a szabály az ügyfelek számára? Egymástól eltérően változhat a férfiak és a nők biztosítási díja attól függően, melyik nemnek nagyobbak az adott biztosítási típushoz köthető kockázatai. A kockázati életbiztosítások esetében a középkorú férfiak biztosítási díja például jellemzően magasabb, mint a középkorú nőké (a magasabb halálozási valószínűség miatt), így a szabályozással csökkenhet a biztosítási díjuk (amennyiben az átállás miatti megemelkedett költségeket nem hárítják át rájuk is a biztosítók). A nők viszont például a nyugdíjcélú járadékbiztosítások esetében járhatnak jobban, hisz biztosítási díjuk jelenleg jellemzően azért magasabb, mert tovább élnek, így a biztosító várható kifizetése is magasabb. Összességében tehát biztosítási típustól függően a nők és a férfiak egyaránt járhatnak jobban vagy rosszabbul 2012 után.

Forrás: Portfolio.hu

Kárrendezés: a gyorsaság nagyon fontos
2011 október 25.
Kategória:
Általános

Kárrendezés: a gyorsaság nagyon fontos

A stabil megbízható háttér és az alacsony, járulékos költségektől mentes díjak mellett a gyors ügyintézést tartják a legfontosabb szempontnak a megkérdezett hazai biztosítási ügyfelek.

A Genertel direktbiztosító megbízásából végzett friss kutatás alapján a kárrendezési folyamattal elégedetlenek közül legtöbben (64 százalék) az eljárás hosszát és bonyolultságát kifogásolták. Nem véletlen, hogy a piacon egyes biztosítók kárrendezési garanciát vezetnek be.

Az ügyféligények részletes megismerésére koncentráló felmérés során megkérdezett 1000 főnek 12 különböző biztosítói jellemzőt kellett fontossági sorrendbe raknia.

A fentiek olyan elvárásokat is maguk mögé szorítottak, mint például a komplex szolgáltatások elérhetősége, a nemzetközi biztosítói háttér vagy a személyes ügyfélmenedzser megléte.

Azok a válaszadók, akiknek 61 százaléka rendelkezett már kárügyintézési tapasztalattal, átlagosan 15 napot jelöltek meg elvárható kárrendezési határidőnek.

A kárrendezés során az ügyfél sokszor kiszolgáltatott helyzetben van, ami nagyfokú odafigyelést kíván a biztosítóktól. Különösen a lakások (viharkárok, árvizek) esetében gyors a helyreállítási igény, a lakhatás mielőbbi biztosítása miatt.

Forrás:Privátbankár

Lopott autókat, trükkös rendszámokat szűr ki a totemoszlop
2011 október 24.
Kategória:
Általános

Lopott autókat, trükkös rendszámokat szűr ki a totemoszlop

Felismeri a lopott autókat, a hamis rendszámokat, kiszűri a kötelező biztosítást nem fizető autósokat, és még az utca rendjét is figyeli a rendőrség által tesztelt megfigyelőrendszer, az úgynevezett totemoszlop. Az oszlop minimális energiabefektetéssel végzi el gyakorlatilag több száz rendőr munkáját.

Egyelőre csak egy van belőle, de már ez is több száz körözött járművet talált. A jövőben hálózatban kereshetik a problémás autókat a kamerás oszlopok, amelyeket akár traffipaxként is bevethetnek.

Az oszlop ötlete a másfél éve rendőrségi állományban dolgozó, lopott autók felkutatására specializálódott Sánta László ötlete volt. A még tesztelés alatt álló totemoszlop rendszám alapján ellenőrzi az előtte elhaladó járműveket.

Több tízezer autó néhány nap alatt

A kamerás oszlop hetenként változó helyen tűnik fel, egyelőre csak Budapesten. Folyamatosan tesztelik a kerületi rendőrkapitányságok, jelenleg a IX. kerületi: a Haller utcában, a Soroksári út és a Nagyvárad tér között az elmúlt napokban ötvenezer járművet néztek meg, ezek között négy körözött autót találtak.

Egy hónappal ezelőtt a kispesti Ady Endre úton huszonhétezer autót rögzítettek öt nap alatt, a dobozban levő rendszámfelismerő segítségével keresték a forgalomból kitiltott vagy körözött járműveket és a körözött személyeket. Ennek eredményeként több mint százötven problémás autó és három körözött ember akadt horogra. Az idei Sziget Fesztivál alatt hatvanezer autót vizsgáltak meg a helyszín közelében, de a totemoszlop megfordult a Veres Péter úton és a Batthyány téren is.

Napelemről és 24 voltról is megy

Sánta László szerint a merítés nagyságát és a ráfordított energia mennyiségét tekintve hatékonyságban verhetetlen a totemoszlop, hiszen a kereséshez nem kell munkaerőt, autót és üzemanyagot biztosítani. A magyar cégek által fejlesztett eszköz tetszés szerint elhelyezhető bármely közút mentén, leginkább egy telepített sebességmérőre hasonlít, de kisebb annál.

Energiaellátását napelemek adják, de fix telepítéssel képes 24 voltos áramforrásról is működni. Dolgozik benne térfigyelő kamera, és az éjjeli munkához infrakamera is. Sánta szerint elsősorban gépjárműbűnözés elleni eszköz, de nem zárja ki, hogy a rendőrség emellett sebességmérésre használja majd, ehhez ugyanis csak a megfelelő mérőt kell a dobozba rakni.

A rendszámfelismerő az elhaladó autókról nagyfelbontású, azonosítókat is rögzítő képet készít, és ezeket tárolja egy beépített laptopon, amelyről később letöltik az adatokat. Ezeket a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által üzemeltetett járműnyilvántartáson futtatják át, és az eredmények alapján szükség esetén intézkednek.

Tulajdonképpen késznek mondható az eszköz továbbfejlesztett változata, a Totem II. Ez már memóriakártyára gyűjti és Bluetoothon vagy wifin keresztül továbbítja az adatokat. Kisebb a helyigénye, kevesebb hibalehetőséget tartalmaz, korszerűbb. Valószínűleg ez lesz az alapja azoknak a rendszereknek, amelyeket a közeljövőben telepíthetnek, de nem feltétlenül önálló egységekben, hanem a meglévő vagy épülő térfigyelő hálózattal kombinálva.

Figyeli a kötelezőt is

Sánta szerint az oszloppal célirányosabbá lehet tenni a rendőri intézkedéseket a költséges és feltűnő razzia helyett. Körözött személyek vagy lopott autók megtalálásánál nem az utólagos, hanem a helyszíni beavatkozás hasznos, vagyis a rögtön kiértékelt adatok alapján egy néhány száz méterrel odébb várakozó járőr emelheti ki a forgalomból a problémás járművet.

Nem csak a lopott autókat lehet kiszűrni a kamerás oszloppal, hiszen egy rendszámhoz többféle visszaélés kapcsolható: ilyen a hamis járműazonosító használata, a gépjárműadó-tartozás, a kötelező biztosítás hiánya, a hitel- vagy lízingcsalás, a közúti szabálysértés és ehhez kapcsolódó bírság, vagy a körözött személy az autóban.

Hálózatban működne igazán hatékonyan

Egy mobil egység összköltsége nagyjából egymillió forint, tehát önmagában egy hálózat kiépítése sem jelentene egetverő összeget. Arra a kérdésünkre, hogy épít-e ilyen totemoszlopokból hálózatot a rendőrség, az ORFK - főleg a pénzhiányra hivatkozva - nem tudott válaszolni.

Sánta László szerint Kispesten, vagyis a XIX. kerületben a térfigyelő hálózathoz csatlakoztatva már be is építették a jövő évi költségvetésbe a rendszámfelismerők alkalmazását, a XVIII. kerületben is tervezik a bevezetését, de hasonló sikerre számítanak a VII. kerületben, ahol szintén térfigyelő rendszer működik.

Sánta Lászlónak megvan az elképzelése arra nézve, hogyan lehetne döntően megnehezíteni, akár ellehetetleníteni a hazai és nemzetközi autótolvaj-bandák dolgát, figyelembe véve, hogy Magyarország tranzitútvonal a schengeni országok felé. Például a Duna- és Tisza-hidak és a kompátkelők bekamerázása az országrészek közti közúti közlekedést fedné le.

A Csepel-sziget példáján lehet illusztrálni, hogyan működik leghatékonyabban a totemoszlop. Csepelre hat közúton lehet behajtani és onnan kihajtani. Ezeket ellenőrizve a csepeli autótolvajokat és alkatrészüzéreket tudnák semlegesíteni, vagy elűzni. Budapesten belül is számos hely akad, ahol naponta a fővárosi forgalom jelentős része áthalad: ilyen szakasz az Üllői út és a Pöttyös utca kereszteződése, itt az is átmegy, aki a Ferihegyi Repülőtérre vezető utat akarja használni.

A totemoszlop-hálózat lényege az lenne, hogy kiépítésével fizikailag lehetne korlátozni a gépjárműbűnözők tevékenységét.

Forrás: Origo

Kevesen olvassák el a szerződéseket
2011 október 24.
Kategória:
Általános

Kevesen olvassák el a szerződéseket

Túl kevés időt töltünk pénzügyeinkkel, annál is kevesebbet biztosítással, az ügyfeleknek pedig alig 13 százaléka olvassa el szerződését A-tól Z-ig – derül ki a MABISZ második nemzetközi konferenciájára készített, legfrissebb hazai biztosításpiaci kutatásból.

A hazai lakosság túl kevés időt tölt pénzügyeivel: pénzügyekkel átlagosan heti 47 percet, míg biztosítással mindössze 3,4 percet, melyet tehát mindenképp növelni kell – kezdte előadását Győri Dávid, az ezer fős megkérdezésen alapuló kutatást készítő Xallis Consulting ügyvezető igazgatója.

Sokan nem ismernek egyetlen biztosítót sem, illetve sokan maximum egyet ismernek – itt is van tehát mozgástér mellékbiztosítói kapcsolatok kialakítására. Pozitívan értékelendő, hogy a biztosítói élmények közel háromnegyede inkább pozitív, amely eredménynek a bankszektor minden bizonnyal örülne manapság. Ezt üzletileg érdemes kihasználni – véli Győri.

Ami az egyes biztosítástípusok esetén az ügyfelek elsődleges preferenciáját illeti, kgfb esetén a megkérdezettek 45%-a az ár/érték arányt tartja elsődleges döntési tényezőnek, 14% viszont csúcsminőségre megy, tehát magasabb minőségért cserébe hajlandó magasabb árat is fizetni.
Más biztosítás esetén: 56%-ot ért el az ár/érték arány, mint elsődleges preferencia.

Érdekes eredményként emelte ki előadásában Győri Dávid, hogy az ügyfeleknek 13%-a a biztosítási szerződését, mellékletekkel együtt elolvassa, egytizedük azonban nem, vagy csak nagyon felületesen ismerkedik meg szerződésével, míg 7% bele sem olvas. Utóbbi természetesen pozitív eredménynek is tekinthető, az ügyfelek biztosítókba vetett bizalma szempontjából.

A válaszadók több mint háromnegyede érthetőnek tartja ezeket a szerződéseket, míg 18% leginkább semmit nem ért belőle

Ami az ügyfelekkel folytatott kommunikációt, a marketing megkereséseket illeti, a megkérdezettek többségét fő biztosítójuk kevesebb, mint évi egy alkalommal kereste fel. A nagy többség nem is akar ennél több megkeresést. Más kutatásokból kiderült, hogy az emberek nem a megkeresés tényével, hanem annak tartalmával kapcsolatban látnak fejlődési lehetőségeket. Vagyis a megglévő ügyfelek megkeresésekor a fogyasztó elvárásainak érdemes megfelelni. Sokan többet akarnak tudni a biztosításokról, de inkább értékesítési fókusz nélkül, ennek megfelelően nyitottak idegen biztosítók általi megkeresésre is, ha az nem értékesítési célú. A többség azt állítja, hogy ha többet tudna a biztosításokról, akkor több biztosítást kötne.

A hazai lakosság a felügyelet, szabályozás minőségével 50 százalékban inkább elégedett, jó minőségűnek tartja, míg a felügyelet szigorát is egészségesnek tartja.

Az összes megkérdezett 36%-a forintban, 24%-uk euróban képezne megtakarítást. 33% jelenleg havi 1-10 ezer forintot tud megtakarítani, ugyanennyit tervez a jövőben megtakarítani 28%. A magyar lakosság ingatlan fétise a megtakarítási célokban is tetten érhető: 15 százalék ezt a hosszú távú megtakarítási célt jelölte meg. 15% utazási célból tesz félre, 10% idős korra, biztosításra mindössze 2%. A megkérdezettek fele egy eszközcsoportban tartja megtakarításait, 47% viszont aktívan diverzifikál, vagy legalábbis próbál.

Ami a biztosítási díjakkal kapcsolatos várokozásokat illeti, a megkérdezettek az elmúlt egy évben díjemelkedést élt meg, a következő évben ennél kicsit nagyobb díjemelkedésre számít.

Forrás: Biztosítási Szemle

Egyre több terhet raknak az autózásra
2011 október 18.
Kategória:
Általános

Egyre több terhet raknak az autózásra

Egyre kevesebbet autózunk: a magántulajdonú személygépkocsik átlagos futásteljesítménye évi 15 ezer kilométerről 10-12 ezer kilométerre csökkent az üzemeltetési és fenntartási költségek emelkedése miatt. Jövőre még több ok lesz az autó garázsban tartására: az áfaemelés miatt tovább drágul az üzemanyag. A növekvő költségek egy részét azonban akkor sem tudjuk megspórolni, ha parkoltatjuk a gépjárművet, például a kötelező biztosítás 20 százalékkal nőhet jövőre, ami az autósoknak éves szinten tízezer forint többletkiadást jelent majd.

– A kevés és a semmi közül a semmit választja az állam, ha beterjesztett formájában fogadja el a parlament az adótervezetet, ugyanis szakmai egyeztetés híján nem számoltak a következményekkel – panaszolja a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. Erdélyi Péter így foglalta össze lapunknak az ágazat véleményét: a vagyonszerzési illeték tovább ront a helyzeten, pedig szomszédainkkal összehasonlítva már ma is teljesen versenyképtelen Magyarország. Különösen a fuvarozó vállalkozásokat érinti érzékenyen például a haszonjárművek átíráskor fizetendő 100-120 ezer forintos vagyonszerzési illetékének 300-400 ezer forintra emelése.

Erdélyi szerint a negyvenlábas konténert szállító kamion ugyanolyan munkaeszköz, mint az esztergapad vagy a nyomdagép, ugyanakkor utóbbiakra nincs vagyonszerzési illeték, ezért a teherautóknál is annak eltörlését javasolta az MGE – ehhez képest több mint kétszeresére emelné a mértékét a kormány. Az MGE azt is sérelmezi, hogy a radikális adó- és illetékemeléseket nem kompenzálnák, például azzal, hogy a legális szférát előnyben részesítené a kormány, betartva a feketegazdaság felszámolására tett ígéretét. Amennyiben az adórendszer a tervezettnek megfelelően valósul meg, akkor várhatóan sokan trükközni fognak például azzal, hogy átteszik székhelyüket a kedvezőbb adózási feltételeket biztosító szomszédos országok valamelyikébe. Már napjainkban is egyre több kamiont vásárolnak külföldön, ott helyezik forgalomba, üzemeltetik és szervizelik, valamint ott kötik fuvarozási szerződéseiket is.

– A fogyasztásélénkítő intézkedéseknek semmilyen nyoma nem lesz a jövő évi autópiacon – állítja Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. A devizás lakáshitel-törlesztések miatt jövőre még kevesebb lesz a magánvásárló, míg a vállalkozásoknál a kötelező béremelések, a gépjárműüzemeltetési és egyéb költségek növekedése miatt várható visszaesés, pedig ez utóbbiak adják az újautó-piac 80 százalékát. Az ideinél kevesebb, legfeljebb 50 ezer új személyautó és 12 ezer haszonjármű eladásával lehet számolni 2012-ben. Mindezek újabb elbocsátásokat jelenthetnek a 2007-ben még 60 ezer embert foglalkoztató ágazatban, mely továbbra is azt várja, hogy a kormány teljesítse a feketegazdaság felszámolására tett ígéretét, amivel a legális gazdaság versenyképessége javulhatna.

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke, Fojt Attila abban bízik, hogy a parlament nem a tervezett formában fogadja el a regisztrációsadó-tételeket, mert azok gyakorlatilag ellehetetlenítenék a használtautó-importot. Január elsejétől megjelenik a táblázatban az Euro5-ös kategória, és bár ezekből a 2010 után gyártott, használt modellekből gyakorlatilag alig van kínálat, viszont minden ennél rosszabb környezetvédelmi besorolású modellnél nő az adótétel. A forgalom többségét kitevő, 3-7 éves, Euro3-as, valamint Euro4-es motoroknál ez 11-39 százalékos adótétel-növekedést jelentene. Az MGOE javaslatot tett ennek módosítására, mert az új regisztrációsadórendszer életbelépése 3-5 százalékkal drágítaná a használt autókat. További áremelő tényező lesz még az áfa 2 százalékos emelése, és érzékenyen érintené a piacot az átírás illetékének 30-40 százalékos emelése, ami a jelenleg köbcentiméterenként 18 és 24 forintot teljesítményadóra váltaná.

Számolni kell még az euró hektikus árfolyamával. Az MGOE elnöke szerint az emelkedő használtautó-árak ráadásul nem hoznának többet az államnak, mert csökkenne az import, és ezzel kevesebb lenne a 2012-re tervezett 39 milliárd forintos regisztrációsadó-bevétel, aminek 40 százaléka a használt kocsikból származik. A szakma számítása szerint a forgalomcsökkenés miatt jövőre akár 2 milliárd forinttal is kisebb lehet a tervezettnél az adóbevétel.

Kedvező viszont, hogy a regisztrációs adó felső határát 3,2 millió forintról 2 millióra csökkentenék az új autók esetében, és ezzel arra ösztönöznék a nagy motorral rendelkező, drága autók tulajdonosait, hogy ne külföldi, hanem magyar rendszámmal helyezzék forgalomba autóikat.

Fogyhat a létszám az adó miatt

Az elmúlt három évben nagyjából kétszázzal csökkent a többnyire családi vállalkozásban működő használtautó-kereskedők száma. Az MGOE elnöke, Fojt Attila szerint napjainkban kétezer telepen nagyjából tízezren dolgoznak, ám az adótörvények miatt tovább romlana az ágazat helyzete.

Forrás: nol.hu

Karcsúsít az AXA
2011 október 18.
Kategória:
Általános

Karcsúsít az AXA

Német lapértesülés szerint az AXA biztosítási csoport minden hatodik munkatársától megválik Németországban a következő években.

A Financial Times Deutschland értesülése szerint a legnagyobb francia és az egyik legnagyobb európai biztosító 2015-ig a jelenlegi kilencezer fős munkatársi gárdát ezerötszáz fővel csökkenti. A kölni székhelyű vállalat szóvivője nem erősítette meg a lapértesülést. A leépítés célja az, hogy az igazgatási kiadások 20 százalékkal csökkenjenek, mivel egy belső dokumentum szerint az AXA a versenytársakhoz képest túl nagy költségekkel dolgozik.

Az AXA csoport adózott eredménye 2,749 milliárd euróra csökkent tavaly a 2009-es 3,606 milliárdról. A teljes bevétel kissé nőtt, 90,972 milliárd euróra 90,124 milliárdról. A csoport vezérigazgatója október elején arról számolt be, hogy a jelenlegi megzavarodott piaci körülmények ellenére a cégcsoport pénzügyi mérlege továbbra is robusztus szeptember végén, és hozni tudja a 2015-ig kitűzött célokat. A vállalatcsoport 2015-ig másfél milliárd eurós megtakarítást tervez a telített piacokon.

Az AXA Magyarországon kereskedelmi bankfiókkal, biztosítóval, alapkezelővel, szolgáltató céggel, nyugdíj- és egészségpénztárral van jelen. Márciusban közölték, hogy magyarországi üzleti környezet jelentős változásai, valamint az AXA Kötelező Magánnyugdíjpénztár ügyfélszámának 96 százalékos csökkenése miatt az AXA csoport átszervezésbe kezdett, és utána kisebb szervezettel folytatja magyarországi tevékenységét. Áprilisban bejelentették, hogy az AXA Biztosító belép a magyar lakásbiztosítási piacra.

Forrás: hvg.hu

Oldalak