2017.02.14

Katasztrófák, amelyeknél a magyar biztosítók a legszívesebben segítenek

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ma a magyar biztosítási piac bővülésének legfontosabb motorja, de a nyugdíjbiztosítások, valamint a lakossági/vállalati vagyonbiztostások is szépen növekednek. Kíváncsiak voltunk, ez utóbbi, igencsak heterogén szegmensen belül minek köszönhető elsősorban a bővülés, melyek az ígéretes termékek, szolgáltatások, és mire számítanak a legnagyobb biztosítók a vagyonbiztosítási piacon. Az alábbiakban a válaszaikat összesítjük.

Az Aegonnál Szombat Tamás vezérigazgató-helyettes, az Allianznál Szőke Tamás, a termék- és portfólió-menedzsment igazgatóság vezetője, a Groupamánál Kádár Péter nem-életbiztosítási igazgató, az Unionnál Almássy Gabriella nem-életbiztosításokért felelős igazgatósági tag, az Uniqánál pedig Vereczki András, Lakossági biztosítások és kárrendezési terület vezető és Freschl Árpád, Vállalati biztosítások terület vezető válaszolt kérdéseinkre.
A MABISZ adatai szerint a kgfb-n kívüli hazai nem-életbiztosítási piac díjbevétele 4%-kal növekedett 2016 első három negyedévében az előző év azonos időszakához képest.

1. Biztosítójuk szerint minek köszönhető elsősorban a hazai vagyonbiztosítási (kgfb-n kívüli nem-élet) piac bővülése?
Aegon: Ha a termékek oldaláról közelítünk, akkor tapasztalatunk szerint a casco biztosítások, valamint a meglévő vagyonbiztosítások (lakossági és vállalati egyaránt!) esetében a meglévő biztosítási fedezetek növekedése vagy új kockázatok fedezése - úgy, mint szakmai felelősségbiztosítások, D&O, kiterjesztett garancia biztosítások - együttesen okozták a piac bővülését. Ehhez hozzájárult a biztosítók folyamatos, online és offline eszközökkel történő felül- és keresztértékesítési tevékenysége, valamint az egyszerű, online köthető termékek folyamatos előretörése a fiatalabb generációk esetében. Mindenképpen ki kell emelnünk a megváltozott fogyasztói magatartást, amely a vagyon- és élet- (elsősorban nyugdíj) biztosítások tekintetében egyaránt megjelent. A biztosítótársaságok folyamatos edukációs programjainak, kampányainak is köszönhető, hogy társadalmi szinten fokozott tudatosság, tudatosabb tervezés és előrelátás érzékelhető.

Allianz: A 2016 év végi bruttó díjelőírás 2015 teljes évhez viszonyítva társaságunknál közel több mint 9,5%-kal növekedett (az ipari és a kkv-vagyon termékek vonatkozásában). A bruttó díjelőírás növekedése mellett a szerződések darabszámának közel 10 százalékos emelkedése figyelhető meg annak ellenére is, hogy egyik ágazatban sem volt érdemi átlagdíj növekedés. Inkább az új szerzések és a közép- és nagyvállalatok vagyonbiztosítási összegeinek aktualizálása eredményez nagyobb mértékű díjnövekedést.

Groupama: Bár a számok egyértelmű növekedést mutatnak a vagyonbiztosítási piacon, a növekedés hátterében sajnos sok esetben nem organikus folyamatok játszódnak le. A lakásbiztosítási szerződések darabszáma a piacon továbbra is kb. 3 millió db, becslésünk szerint ez közel megegyezik a tavalyi értékkel. Egy friss ingatlan.com elemzés szerint országszerte 15-20 ezer új lakás átadása várható 2018 elejéig, így a kínálat elkezd felzárkózni az erős kereslethez, bár a válság alatt elmaradt építkezések miatt több mint 100 ezer lakás hiányzik a piacról. A meglévő biztosítási fedezetek növekedése és új kockázatok fedezetbe vonása nem jellemző. A felelősségbiztosítások vonatkozásában az eddigi szűk kereslet, alacsony penetráció és limitek miatt valós növekedést látunk, ráadásul ebben a szegmensben részben a folyamatos törvényi változásoknak, részben a növekvő tudatosságnak köszönhetően további növekedésre számítunk.

Union: A hazai vagyon- és felelősségbiztosítási piac egyik húzóterülete lehet a kkv-szegmens. Ezen a területen a korábbi években tapasztalt jelentős lemaradásokat kell behozni. A nagyvállalati és állami/önkormányzati szektor esetében piaci szinten nem tapasztalható jelentős növekedés. Ennek elsődleges oka az intenzív díjverseny: a nagyobb szerződéseket gyakran csak a korábbi díjak csökkentésével lehet megtartani. Vannak ugyanakkor speciális területek, ahol jelentős potenciál van, ilyen például a filmbiztosítás. Lakossági cascóban még várat magára az érdemi penetráció-növekedés, a lakásbiztosítási területen peidg bővülés helyett inkább átrendeződés zajlik, a piac ugyanis többé-kevésbé telített. A nem biztosított ingatlanok alapvetően nem biztosíthatóak (például ártéri, nem megfelelő technológiával épült). Az újépítésű ingatlanok eredményezhetnek bővülést, de ennek hatása érdemben még nem mérhető.

Uniqa: A casco biztosítások iránti érdeklődés az új autó eladások miatt kis mértékben (2-3%-al) emelkedett (ez a lakossági és a vállalati szegmensre is igaz), de a lakásépítések növekedése és a magasabb műszaki színvonalú, így magasabb értékű beruházások is hozzájárultak a növekedéshez.

2. A kgfb-t leszámítva mely nem-életbiztosítások iránt tapasztalják a legnagyobb keresletnövekedést saját biztosítójuknál, és mely ügyfélszegmensekből?
Aegon: Lakossági oldalon leginkább a Casco biztosítások növekedése figyelhető meg, az újautópiac fokozatos magához térésével párhuzamosan, illetve az általános gazdaságélénkülés mentén a vállalati casco piac is növekvő keresletet mutat. A vállalati felelősségbiztosításoknál a kötelező jellegű szakmai felelősségbiztosítások mutatják a legnagyobb növekedést: az egyéni vállalkozóktól a nemzetközi hátterű cégekig van rá kereslet. Azt látjuk továbbá, hogy a speciális - a magyar piacon eddig nem létező vagy embrionális állapotban lévő - fedezetek (kiberkockázatok, GAP, kiterjesztett harancia) iránt nőtt meg az érdeklődés és a vásárlási hajlandóság. Az Aegon új szereplő az utasbiztosítási üzletágban, ahol 2016-ban az előző évihez képest 50%-os díjbevétel növekedés mellett 5%-os piaci részesedést sikerült elérni. A növekedés mértéke ebben a termékcsoportban volt a legnagyobb, köszönhetően a sokféle értékesítési csatorna és a modern technológiák használatának.

Allianz: A vagyonbiztosítási kockázatok palettáján új kockázatra vonatkozó termékigény nagyon ritkán jelenik meg. Az állami ösztönző rendszerekbe (pl. kkv infrastrukturális és innovációs támogatások, az EU-s támogatások beáramlásának lökéshullámszerű kihatása) ágyazott biztosítási elvárások, vagy a finanszírozói oldalon megjelenő vagyonbiztosítási védelmi előírások, kötelező hitelfedezeti vagyonbiztosítások (építésszerelés biztosítás, géptörés biztosítás, üzemszünet biztosítás) járultak hozzá jelentősebb mértékben a növekedésünkhöz. A 2016. évi aktuális Allianz Kockázati Barométer legfrissebb felmérése szerint a vállalkozások döntéshozói leginkább még mindig a hagyományos üzleti kockázatoktól tartanak (tűz és elemi kár, robbanás, természeti elemi károk), ezzel együtt viszont megjelent az igény a politikai típusú kockázatokra (sztrájk, terrorizmus, háborús kockázatok) is. Mindemellett a kiskereskedelmi fogyasztás élénkülése és az olcsó áruhitelek azt eredményezték, hogy a tartós fogyasztási cikk használatához kapcsolódó biztosítások (kiterjesztett garancia, asszisztencia) iránt is megnőtt a kereslet.

Groupama: Az igazán érzékelhető keresletnövekedést általában törvényi, jogszabályi változás generálja, jelenleg ilyen az építőipar egyes szegmenseiben előírt kötelező biztosítás, amire új termékkel, tarifálóval az egyedi igények azonnal kiszolgálásával gyorsan tudtunk reagálni. További keresletnövekedést jelent, ha egy biztosító elhagyja a piacot, erre több példa is volt az elmúlt időszakban, ez jó az itt maradók konszolidációja szempontjából, de a piac egésze vonatkozásában nem jelenik meg növekvő keresletként. Sajnos a tudatosságból fakadó keresletnövekedés még várat magára. Az egyetlen kivétel ehhez képest a rendkívül alulbiztosított felelősségbiztosítási piac, amely még a válság éveiben sem csökkent, és folyamatos stabil növekedő tendenciát mutat. A lakásbiztosítási kötések számának növekedése várható a kormányzati családtámogatási programnak (CSOK) köszönhetően is, mivel egy GKI-s felmérés szerint a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó várakozások tovább erősödtek.

Union: A banki partnereink által értékesített lakásbiztosítások számának emelkedését tapasztaljuk, ami a lakáshitelezés fokozatos élénkülésének egyik jele. Vállalati oldalon az igényeket a jogszabályok, illetve a különböző pályázati feltételek egyaránt növelik. A beruházásoktól függő építésszerelési új szerződések száma 2016-ban nem volt kimagasló, ám ez a teljesítmény hullámzó, mivel jelentős részben az EU-s támogatások lehívási ütemezésének függvénye. Pótlólagos keresletet teremthet ugyanakkor az idei évtől, hogy a 300 négyzetméter alatti lakások tervezőinek és kivitelezőinek ezentúl kötelező felelősségbiztosítást kell kötniük.

Uniqa: A kkv-k és a éakásbiztosítások esetében - beleértve a társasházakat is- tapasztaltunk fokozott érdeklődést az elmúlt évben. A kkv-k estében a felelősségi fedezeteket keresik tudatosabban az ügyfelek.

3. Melyek azok a biztosítási kockázatok, amelyekre saját társaságuk az átlagnál jelentősen nagyobb fedezetet / kedvezőbb árat / minőségibb kárszolgáltatást kínál? Melyek ma a vagyonbiztosítási terület húzótermékei a társaságnál?
Aegon: A lakásbiztosítási piac vezetőjeként folyamatosan bővítjük az ügyfeleink részére kínált fedezeteket, bővítjük termékpalettánkat, valamint egyszerűsítjük és gyorsítjuk a kárrendezést. A káraink közel 60%-át fizetjük ki helyszíni szemle nélkül, az átlagos kártérítési átfutási időnk 5 munkanap alatti. Casco biztosításainkhoz tizenkét kiegészítő biztosítás választható, úgymint rágcsálókár biztosítás, kátyúkár, forgalmi engedélypótlás stb., ezek segítségével személyre szabott biztosítási csomagot tudunk kínálni ügyfeleinknek. A vállalati szegmensben az egyediség, az egyedi igények maximális kiszolgálása az egyik legfontosabb szempont. A szakmai felelősségbiztosítások széles fedezeti körével rendelkezünk. Teljes körűen ki tudjuk szolgálni a kis- és közepes vállalatok vagyon- és felelősségbiztosítási igényeit. Ugyanakkor az elmúlt években a viszontbiztosítási hátterünk és a portfóliónk mérete lehetővé tette az óvatos nyitást a nagyvállalati ügyfélkör felé is. Az elmúlt években több százezer ügyfelet érintő országos programokat vezettünk be, amely kapcsán balesetbiztosítást és asszisztencia szolgáltatást értékesítettünk.

Allianz: Az anyavállalati filozófia, valamint a kiterjedt viszontbiztosítási háttér okán zársaságunknál hagyományosan az ún. mérnöki biztosítások (elektronikus berendezések összkockázatú biztosítása, géptörés, építés-, szerelésbiztosítás, üzemszünet) sorolhatók a szakmailag hangsúlyosabb fedezetek közé, mind a fedezeti oldal felépítését és díjszükségletét, mind a kárrendezés szakmai hátterét tekintve. Olyan speciális vagyonbiztosításként, - amely a standardoktól eltérő kezelésmódot igényel - megemlíthető a komplex filmbiztosítás, valamint a műkincsbiztosítás. Vagyonbiztosítási ágazatunk törzsét (a szerződés darabszámot és díjbevétel nagyságot tekintve) hasonlóan a versenytársainkhoz, a klasszikus vagyonbiztosítások (all risks és a tűz- és elemikár biztosítások) adják. Emellett jelentős növekedés tapasztalható elsősorban az építés-, szerelésbiztosítási portfolióban, illetve a kkv vagyonbiztosítási termékeinkben.

Groupama: Kifejezetten széleskörű, egyénre szabott fedezeteket tudunk nyújtani kkv ügyfeleink részére, egyedülálló módon 2 tarifális és több egyedi termékkel versenyzünk a számunkra legfontosabb ügyfélkörért. Szintén egyedi módon tevékenységre szabott termékeket is tudunk kínálni például szállásadóknak, építőipari cégeknek, de számos egyéb tevékenység egyedi igényeit le tudjuk fedni folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően. Legújabb csomagtermékeinkben sok olyan újdonság megtalálható, amely eddig a biztosítási piacon nem volt általános lakásbiztosítási fedezet. Ezek az új generációs termékek már nem csak magáról a vagyontárgyak védelméről szólnak, hanem az egész családnak és a változó élethelyzetnek megfelelően kínálnak új biztosítási elemeket. Figyelembe véve, hogy az ügyfelek a minőségibb szolgáltatásokat keresik és elvárják a "szakértői"' kiszolgálást, a tanácsadást az egyik legfontosabb prioritásnak tekintjük. Termékeink online felületen is elérhetőek.

Union: A lakossági termékeket jellemzően modulárisan alakítottuk ki, így a "legfapadosabbtól" az extra igényekig mindent le tudunk fedni.Vállalati oldalon a fedezeteket képesek vagyunk rugalmasan, a partnerek, illetve a közvetítő alkuszok igényei szerint kialakítani. Jelentős versenyelőnyt biztosít az Union számára a hazai piacon kiemelkedőnek számító tapasztalata, amellyel kiemelt, nagyméretű projektek esetében is bizonyítani tudta azok hosszú távú kezelésének képességét. Húzóterméket nehéz kijelölni, de az Union azon dolgozik, hogy jelentősen tovább tudja növelni kkv-állományát.

Uniqa: Casco és lakásbiztosítások esetében bizonyos szegmensekben, kifejezetten kedvező árakat kínálunk, de elsősorban a kiemelkedő ár/érték arány a célunk. Ennek kulcsa a minőségi kárszolgáltatás, amely fokozott mértékben jelentkezik ügyféligényként is. Éppen ezért felülvizsgáltuk és optimalizáltuk a kárfolyamatainkat és új, innovatív szolgáltatásokat vezettünk be. Ilyen például egy applikáció segítségével, okostelefonon, videó összeköttetéssel történő kárszemle és azonnali kárrendezés.

4. Melyek azok a biztosítási területek, ahol alulbiztosított a magyar gazdaság/társadalom, így akár saját biztosítójuk számára is hosszú távon a legnagyobb növekedést hozza majd?
Aegon: A felelősségbiztosításokat tekintve a magyar vállalkozások által kötött biztosítási szerződésekre jellemző kártérítési limitek sok esetben alacsonyak. Ennek részben az az oka, hogy a cégek általában nincsenek tisztában a biztosítás valódi jelentőségével, az okozható károk mértékével. A kockázat valós felmérésében tudnak segítséget nyújtani a szakképzett tanácsadó vagy alkusz munkatársak. A közelmúltban életbe lépett jogszabályi változások is azt támogatják, hogy bizonyos szakmák esetén kötelező ilyen felelősségbiztosítással rendelkezni. Ha ebben a termékcsoportban elkezdődik a valós igényekhez közelebb álló fedezetek kialakítása, akkor ez jelentős piacbővülést eredményezhet, és nagyobb védelmet nyújthat az ügyfelek számára a nagy károkat okozó eseményekkel szemben. További kitörési pontot a baleset- és egészségbiztosítások piacán látunk elsősorban, olyan biztosítási megoldások kapcsán, amelyek az ügyfelek által jogosan elvárt szolgáltatások minőségét javítják. Lakásbiztosítás és casco esetén is az ügyféltudatosság növekedésével együtt folyamatosan nőni fog a kereslet a speciális fedezetekre, kiegészítő-biztosításokra.

Allianz: Tapasztalataink alapján Magyarországon az üzemszünet/üzemszüneti veszteség fedezetekre alacsony az érdeklődés.
A teljes magyarországi piaci a technikai kockázatokat tömörítő biztosítások esetén (pl. géptörés, építés-szerelés, elektronikus berendezések biztosítása) folyamatosan küzd az alulbiztosítottsággal. Ez összefügg a biztosítási összeg pontatlan avult értékének meghatározásával.

Groupama: Bár a kérdés nem feltétlenül erre az alulbiztosítottságra vonatkozott, de a magyar biztosítási piac legnagyobb kihívása, hogy az ügyfelek nagy hányada alulbiztosítja vagyontárgyait, így spórolva a biztosítási díjakon. Ez kiemelten veszélyes gyakorlat, mert a tulajdonosok, felelős vezetők a cég működését kockáztatják egy esetleges nagyobb káresemény esetén. Szintén a cégek működését veszélyezteti, hogy ügyfeleink 90%-a nem köt üzemszüneti fedezetet, ami egy kár következtében történő leállás esetén megtérítené ügyfelünk fix költségeit, illetve elmaradt nyereségét. Szintén tudatosabb magatartást javaslunk a nagyobb felelősségi limitek vásárlásával, ezek elérhető áron nagy biztonságot nyújtanak (nyújtanának) ügyfeleink számára, illetve a nem kötelezően megkötendő felelősségbiztosítások piacán is a piaci szereplők érdekeit szolgálhatnák a nagyobb számban és terjedelemben megkötött fedezetek. Magyarországon viszonylag magas a lakásbiztosítások elterjedtsége. A statisztikai adatok szerint a lakóingatlanok közel 72 százaléka rendelkezik valamilyen biztosítással, ami a legjellemzőbb természeti csapások, elemi károk esetén megtéríti a károkat, ez európai viszonylatban sem rossz arány. Ezek közül a szerződések közül azonban sokat már régen kötöttek az ingatlanok tulajdonosai, és azóta aktualizálásra szorulnak. Az egyik leggyakoribb ok, ami miatt érdemes felülvizsgálni a lakásbiztosítást, hogy elkerüljük az ingatlan alulbiztosítását. Ha ugyanis egy alulbiztosított ingatlanon következik be a káresemény, a biztosító csak a szerződésben szereplő összegig fizet, és ez valószínűleg nem lesz elegendő a kár megtérítésére.

Union: A lakásbiztosítások között nagy számban van régen kötött, a megváltozott viszonyokhoz (például a háztartásban található vagyon- és értéktárgyakhoz) nem illeszkedő biztosítási szerződés. Ezek felülvizsgálatára időnként szükség van, a lakosság többsége ezzel magától mégsem él. A lakossági casco-biztosítások területén megugrott az elemi károk értéke. Emlékezhetünk a tavalyi évből is több jégesős napra. Ezek a károk nehezen elkerülhetők, megelőzhetők és az elszenvedett átlagkár magas, nem ritka a totálkár. Ennek ellenére az átlagos ügyfél alulértékeli ezt a kockázatot. A kkv-k 25 százaléka egyáltalán nem köt biztosítást (vagy csak a kötelezően előírtakat köti meg, minimális fedezettel). Jelentős tartalékok vannak a biztosítást ugyan kötő, de a valóságos vagyonértéket jelentősen alulbecslő cégek körében is.

Uniqa: Elsősorban a felelősségbiztosítások (szakmai felelősség, hobbi és professzionális tevékenységekre vonatkozó felelősség biztosítások), az egészségbiztosítások illetve balesetbiztosítások esetében várunk növekedést. Ezen túlmenően pedig az öngondoskodás szerepe (nyugdíj) is egyre jobban felértékelődik és ezért fokozott ügyfélérdeklődést tapasztalunk ezen termékek iránt.

Forrás: portfolio.hu

Biztosítás fajta: 

  • Assistance
  • Gépjármű biztosítás
  • Kötelező biztosítás
  • Lakásbiztosítás
  • Utasbiztosítás
  • Életbiztosítás
  • Vállalkozói biztosítás
  • Általános
A világ legnagyobb tanácsadó cége jön létre
2010 július 15.
Kategória:
Általános

A világ legnagyobb tanácsadó cége jön létre

Az Aon Corp., a világ legnagyobb biztosítási brókere 4,9 milliárd dollárért felvásárolja a Hewitt Associates Inc. személyzeti tanácsadó vállalatot.

A kockázatelemzéssel, humánerőforrás- és menedzsment-tanácsadással is foglalkozó Aon részvényenként 50 dollárt ajánlott a Hewittért, 41 százalékkal többet az utóbbi pénteki tőzsdei záróáránál. Az összeget készpénzben és részvényben fizeti ki.

A cég ezzel létrehozza a világ legnagyobb HR-cégét. Az AON azt tervezi, hogy integrálja a Hewitt meglévő tanácsadói és outsourcingműveleteit, a név AON Hewitt lesz, és Russ Fradin lesz a vezére, a Hewitt eddigi igazgatója.

Az Aon-Hewitt üzlet rövid időn belül a második nagy felvásárlás a tanácsadási ágazatban, egy évvel ezelőtt a Towers Perrin és a Wyatt kötött 3,5 milliárd dolláros szerződést, amivel létrehozták a világ legnagyobb hr-tanácsadó cégét.

Forrás: Mfor.hu

Öngyilkosságért is jár a biztosítás
2010 július 15.
Kategória:
Általános

Öngyilkosságért is jár a biztosítás

A bankkártyához kapcsolódó baleset-biztosítás alapján kérte az öngyilkos kártyabirtokos házastársa a biztosító szolgáltatását, amit az megtagadott. Az elsőfokú bíróság megítélte a szolgáltatást, a másodfokú elutasította, majd a Legfelsőbb Bíróság véglegesen megítélte azt.

később öngyilkos házastárs a bankkártyájához 9,9 millió forintos baleseti biztosítási szerződést kötött, amelyben kedvezményezettként a házastársát jelölte meg. Három év múlva a kártyabirtokos öngyilkos lett, de a biztosító nem fizette ki a házastársának a biztosítási összeget, így lett per a vitából – írja a Napi Gazdaság.

Az elsőfokú bíróság megítélte a kért 9,9 millió forintot a házastársnak, kamatostól. A bíróság arra hivatkozott, hogy a két éven túl elkövetett, halálhoz vezető öngyilkosság biztosítási eseménynek minősül. A biztosító ezzel szemben azzal érvelt, hogy a jelenlegi jogi szabályozás szerint a halálhoz vezető öngyilkosság nem büntetendő, de jogellenes cselekmény.

A másodfokú bíróság viszont a biztosítónak adott igazat, az általános szerződési feltétel egy másik passzusa alapján. Ez így szól: "a jelen biztosítás szempontjából baleset a biztosítás hatálya alatt a biztosított akaratától függetlenül bekövetkező olyan hirtelen külső behatás, amelynek következtében a biztosított egy éven belül meghal vagy két éven belül maradandó egészségkárosodást szenved".

A másodfokú bíróság szerint a biztosítás szempontjából nem minősül balesetnek az öngyilkossági kísérlet, amire egyébként az általános szerződési feltétel is utal. Öngyilkosság esetén tehát nem lehet szó balesetről, mert az öngyilkosság nem külső behatás, hanem az öngyilkosságot elkövető személyében rejlő okból következik be.

A házastárs felülvizsgálatot kért a Legfelsőbb Bíróságtól, amely újra elővette az általános szerződési feltételeket. Ennek egyik pontja biztosítási eseményként jelölte meg a biztosított baleseti halálát is, de a baleset fogalmának meghatározásakor abból kifejezetten kizárta az öngyilkossági kísérletet. Ugyanakkor egy másik pont a biztosító mentesüléseként írta elő, ha a biztosított a szerződéskötéstől számított két éven belül elkövetett öngyilkossága következtében hal meg.

A Legfelsőbb Bíróság végül úgy foglalt állást, hogy a biztosító "a biztosítási esemény meghatározása alól a biztosított két éven túli öngyilkosságát egyértelműen nem zárta ki, és a biztosítót ilyen esetre nem mentesítette a biztosítási összeg kifizetése alól". A szabályzatban meghatározott kizárás - miszerint nem minősül balesetnek az öngyilkossági kísérlet - szóba sem jöhet, miután nem a biztosított kísérlete, hanem befejezett cselekménye valósult meg, olvasható az ítéletben.

A bíróság álláspontját - a szolgáltatás megítélését - az is alátámasztotta, hogy a per alatt a biztosító az általános szerződési feltételeket úgy módosította, hogy a baleset fogalma alól - a kivételek között - már nemcsak az öngyilkossági kísérletet, hanem az öngyilkosságot is kizárta.

Elmeszelheti Brüsszel a Rogán-féle bankadót
2010 július 15.
Kategória:
Általános

Elmeszelheti Brüsszel a Rogán-féle bankadót

Brüsszeli vizsgálat indulhat - akár rivális piaci szereplők bejelentése alapján is - ha a jelenlegi formájában lép hatályba a néhány biztosítót a különadó alól mentesítő törvénymódosítás. Ez ugyanis az Index által megkérdezett adószakértők többsége szerint tiltott állami támogatásnak minősülhet. Ha így lenne, az adóelőnyt kamattal növelten visszafizetteti az érintettekkel Brüsszel.

Bár heves ellenzéki támadásokat kapott érte a Fidesz-KDNP-kormány, eddig nem tántorodott el attól, hogy átvigye az Országgyűlésen a javalsatokat. Bő egy hete Rogán Antal, a Fidesz prominense nyújtott be az adó-salátatörvényhez egy módosító indítványt, amely a bankadóként elhíresült extraadó alól mentesítené a 2007. július 1-je után alapított biztosítókat. A CIG Pannónia Életbiztosító és a Wabard Biztosító is pont ilyen, előbbit olyan, a Fideszhez közel álló nevek fémjelzik, mint Járai Zsigmond, Szapáry György, Martonyi János, utóbbi pedig a kormánnyal nemrég együttműködési megállapodást aláírt Wáberer Györgyhöz köthető. Rogán a javaslatát ugyan visszavonta, de a kormány a sajátjaként - a parlament költségvetési és számvevőszéki bizottságán keresztül - átvette. A képviselők nagy többsége hétfőn pedig meg is szavazta az ominózus indítványt. A zárószavazás jövő héten lesz, a jelek szerint pedig ott is átmegy a szóban forgó ötlet.

Brüsszel tartóztathat fel

Könnyen lehet azonban, hogy Brüsszelben vagy az Európai Bizottság székhelyén, Luxemburgban már nem fog átmenni. Az Index által megkérdezett négy adószakértő közül hárman úgy vélték, nem kis esély van rá, hogy tiltott állami támogatásnak minősülhet a néhány biztosítónak kedvező törvényhely, a negyedik adószakértő nem látott benne kifogást. Ha 2007 júliusa utáni alapítása miatt megkapja a bankadó alóli mentességet, a Járai érdekeltségi körébe tartozó CIG Pannónia 400, a Wáber György tulajdonolta Wabard pedig 300 millió forint befizetésétől mentesülhet ebben az évben. A számítások szerint az adó elengedése a Wabardnak nagyjából 5-9 százalékos díjelőnyt jelenthet a kötelező biztosítások versenyében. (A többi, szintén érintett biztosító, így az MKB Életbiztosító vagy a Genertel, sokkal kevesebb adót takaríthatna meg.)

Támogatás, állami támogatás, tiltott állami támogatás

Ha egy törvény, jelen esetben egy adótörvény nem vonatkozik egy szektor minden szereplőjére, mert például valakit mentesít részben vagy egészben az adó megfizetése alól, akkor az állami támogatásnak minősül az uniós jogban. Állami támogatás pedig - kevés kivétellel - csak az Európai Bizottság jóváhagyásával adható. Az állami támogatás gyanújával élő szakértők szerint jelen esetben a szóban forgó törvény csak akkor léphetne hatályba a közösségi jog szerint, ha az Európai Bizottság jóváhagyja, engedélyezi. A kormány azonban nem úgy szövegezte meg a zárószavazás előtt álló passzust, hogy az csak a Bizottság jóváhagyása után lép életbe, hanem úgy alkotta meg, hogy annak hatályba lépése teljesen független Brüsszel álláspontjától vagy annak kikérésétől. Az index megkereste az adócsomagért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumot, azt tudakolva, hogy kikérték-e, kikérik-e a Bizottság véleményét, illetve miért nem az EU jóváhagyásához kötik a szóban forgó törvényszakaszok életbe léptetését, a tárca mindezidáig nem válaszolt kérdéseikre.

Az eredeti ötletgazda, Rogán Antal azzal indokolta a szűk kört alkotó biztosítókkal való kivételezést, hogy egy biztosítónál eltelik 5-8 év, mire nyereségessé válik, így az extraadó az induló biztosítókat, a 2007. júliusa óta alakultakat ellehetetlenítené. A kérdés már csak az, hogy akkor miért csak a legfeljebb három éves biztosítókat mentesítené a bankadó alól a törvény - érzékeltette az ellentmondást az egyik adószakértő. Harmadmagával együtt úgy vélte, ezért gazdasági alapon nehezen védhető az ominózus passzus, ha a nyereségtermeléshez szükséges időbe kapaszkodna a kormány, akkor a biztosítói szakma természetéből fakadó 5-8 évben kellene meghúzni a türelmi időt. (Az az adószakértő, aki szerint nem lehet baj a szóban forgó rendelkezésből, azzal indokolta véleményét, hogy a tulajdonosi háttértől függetlenül járna a mentesség a 2007 közepe után piacra lépő biztosítóknak, vagyis nem a magyar-nem magyar-vonalat húzná meg a jogszabály.)

Mindezek miatt gondolja úgy a négy adószakértőből három, hogy tiltott állami támogatásnak minősülhet módosítás a jelenlegi formájában. Mivel az EU véleményét nem is kéri ki a kormány, ilyen esetben az Európai Bizottság vagy magától kezd vizsgálódni - értelemszerűen a törvény életbe lépése után -, vagy a helyzetbe hozott biztosítók egyik versenytársa feljelenti az előnyt élvező cégeket Brüsszelben. Ha pedig a Bizottság arra jut, valóban állami, méghozzá tiltott állami támogatást kaptak az adókönnyítéssel az érintett biztosítók, akkor Brüsszel az adómegtakarítást kamattal növelten visszafizetteti velük a nemzeti büdzsébe egy uniós vizsgálat után - írja az Index.

 

Kötelező az ingatlanbiztosítás Romániában
2010 július 15.
Kategória:
Általános

Kötelező az ingatlanbiztosítás Romániában

Csütörtökön lép életbe a bukaresti kormány hónapok óta halogatott azon intézkedése, mely kötelezővé teszi Romániában az ingatlanok biztosítását.

Az új jogszabály szerint június 15-től az ingatlantulajdonosoknak hat hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy ingatlanjaikra biztosítást kössön a programban részt vevő 13 biztosítótársaság egyikénél. Egy lakóingatlan biztosítása évente - az ingatlan értékének függvényében - 10 vagy 20 euróba kerül a biztosító kár esetén legfeljebb 10 illetve 20 ezer eurónak megfelelő összeget térít.  Az intézkedésre a kormány szerint azért volt szükség, mivel a természeti katasztrófák - elsősorban az árvizek - évről évre egyre nagyobb kárt okoznak a lakóingatlanokban, ennek ellenére a lakosság töredékének van csak biztosítása. A legfrisebb adatok szeribnt a valamivel több mint nyolc millió lakóingatlan alig 20 százaléka biztosított. A kötelező ingatlanbiztosítás a természeti katasztrófák - árvíz, viharkárok, földcsuszamlás illetve földrengés esetén bekövetkezett károkra vonatkozik. Az új jogszabály szerint azok, akik a következő hat hónapban elmulasztják ingatlanjaikat biztosítani 500 lejes (közel 120 euró) bírságra számíthatnak. A kötvények meglétét a helyi önkormányzatok munkatársainak kell majd ellenőrizni, ők szabhatják ki a bírságot is. A kötelező biztosítási szerződést holnaptól a Groupama, az Astra, az Uniqa, a Generali, az Ardaf, az Euroins, a Carpatica Asig, a Grawe, a Credit Europe, az ABC Asigurari, a Certasig, a City Insurance és a Platinum helyi fiókjaiban lehet megkötni.

Forrás: Napi.hu

 

Ellopták Kárász Róbert autóját
2010 június 22.
Kategória:
Általános

Ellopták Kárász Róbert autóját

Végtelenül elkeseredett a TV2 műsorvezetője, amikor csütörtökre virradóra csak autójának hűlt helyét találta meg a XII kerületben.

Kárász Róbert a Mokkában mesélte el, mennyire elkeserítő érzés, amikor az embert meglopják. De bízik abban, hogy visszakaphatja autóját, és hogy hamarosan javul majd a közbiztonság a városban.

Forrás: Blikk.hu

Veszélyek sora leselkedik a viharban autózókra
2010 június 22.
Kategória:
Általános

Veszélyek sora leselkedik a viharban autózókra

Útra dőlt fák, harminc centiméteres vízben csapdaként megbújó kátyúk, a hegyvidéki utakon pedig sárátfolyások nehezítik a szakadó eső mellett az autósok dolgát hatalmas viharok idején. Ezen kívül a városokban elromlanak egyes közlekedési lámpák, valamint lelassul a tömegközlekedés, sőt egyes járatok teljesen megállnak. Mit tehet szélvihar és szakadó eső idején az autós, aki nem szeretné összetörni, tönkretenni a kocsiját?

"Ilyenkor függőlegesen és vízszintesen is akadályozza az autóst a víz" - foglalta össze tömören a hirtelen jött hatalmas viharok okozta problémákat Havasi Zsolt, a Fővinform ügyeletese. Tapasztalataik szerint a kedd esti felhőszakadáshoz hasonló időjárás alatt "az autósok tudása és az ösztöneik" miatt egyértelműen lelassul a közlekedés Budapesten. "Elég csak arra gondolni, hogy a zuhogó víz miatt alig látnak ki a sofőrök a kocsijaikból" - tette hozzá Havasi.

Ennél is komolyabb balesetveszélyt képes okozni az úton elterülő, vagy azon átfolyó víz és sár. Amint a cikkben szereplő több fotón is jól látható, a csatornázott fővárosban is percek alatt teniszpálya méretű útszakaszokat és kereszteződéseket fed be összefüggő vízréteg, helyenként akár fél méter mélyen is. Az adott utcát vagy teret helyismeretük miatt rutinosan használók is képtelenek ilyenkor kikerülni a víz alatt rejtőzködő kátyúkat, amelyek kisebb kár esetén a gumit vagy a felnit teszik tönkre, nagyobb úthibák viszont a futóműben is kárt tehetnek.

Vízátfolyástól árokba borulni

A belvárosi részek mellett a kanyargósabb, kevésbé belátható útszakaszokon a lehulló ágak, vagy gyökerestül az aszfaltra dőlt fák okoznak komoly balesetveszélyt Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint. Hogy mennyi ilyen helyzetből alakult ki balesetveszély a mögöttünk álló viharos hetekben, azt megtippelni sem tudta Szentes. Egy példát azért mondott a nagyságrend érzékeltetésére: csak Veszprém megyében a néhány hete végigsöpört szélvihar idején 600 alkalommal hívták őket, nagyrészt széltépte fák miatt.

Szentes szerint legalább ekkora probléma a hegyes, dombos vidékeken és városrészekben az úton átfolyó víz és sár. Mindkettő könnyen irányíthatatlanná teszi a figyelmetlenül és túl gyorsan haladó autókat. A katasztrófavédelem szóvivője konkrét példákat is mondott: Győr-Moson-Sopron megyében egy autó a tetejére borulva az árokban kötött ki, miután megcsúszott a sáros úton, míg egy másik jármű szintén megsérült egy másik vízátfolyás következtében.

A villamos sem bír a vízzel

Jelentős problémát okoz alkalmanként a tömegközlekedésben is a hatalmas esőzés. Kedden este például 19 óra 19 perctől 21 óra 52-ig állt egy szakaszon a 28-as villamos, mert a X. kerületi Gitár utcánál állt a víz - közölte az [origo]-val Freud András fődiszpécser. A BKV munkatársa szerint "itt nincs csatornázás, és így annyira magas volt a víz, hogy nem lehetett az elektromos hajtású villamossal bemenni erre a szakaszra". A közlekedési vállalat sajtóosztálya szerint problémát okozhatnak még a sínpályákon eltömődő váltók, vagy a felsővezetékekre, áramszedőkre hulló faágak.

Az aszfaltozott utakat betakaró víz elvileg nem okozna gondot Freud szerint a személyautóknál nagyobb kerekű buszoknak, ezeket viszont alkalmanként a többi jármű lassítja. A fődiszpécser állítja, hogy a viharok alatti menetidőcsúszások a buszok és a trolik esetében jellemzően abból adódnak, hogy a többi autós lelassít, ezzel hátráltatva a tömegközlekedést.

Megsínylették az elmúlt hetek szélsőséges időjárását a BKV korosabb buszai. A legtöbb problémát az intenzív eső okozta, amely az öreg járművek ablaktörlő berendezéseit veszi fokozottan igénybe. A cég sajtóosztálya szerint főleg az idős autóbuszoknál, trolibuszoknál fordul elő beázás, míg az utakon álló víz a dobfékes járművek fékeire van "kedvezőtlen hatással", a felverődő víz pedig az elektromos kábelkötegekre.

Tíz éve foglalkoznak a megoldással

Több, általunk megkérdezett szakember is a vihar okozta problémák között említette, hogy alkalmanként beáznak a közlekedési lámpák, amelyek így egy ideig nem képesek irányítani a forgalmat. Sárgán villognak, még rosszabb esetben teljesen elsötétülnek, tovább nehezítve a kereszteződésekben a közlekedést. Megkerestük ezzel kapcsolatban a Fővárosi Önkormányzatot, ahol a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez irányítottak, amelynek szóvivője közölte, hogy egy külső cég üzemelteti a lámpákat. A cég illetékesét nem tudtuk elérni.

Sokhelyütt az országban szintén problémát okoznak a mélyen fekvő aluljárók, amelyekben vihar idején felgyűlik a víz. Sok településről lehetne példát hozni, mi a Dunakeszin, a Gyártelepi Vasútállomásnál lévő aluljáróval kapcsolatban kérdeztük meg a helyi önkormányzatot, mit tesznek a probléma megoldása érdekében. "Az elmúlt huszonöt évben már nagyon sok autó ragadt itt a felgyülemlett esővíz fogságában" - állította egy helyi lakos, ami könnyen hihető, hiszen az önkormányzatnál meg azt mondták az [origo]-nak, nekik már tíz éve okoz fejtörést a probléma.

Az önkormányzat műszaki osztályának munkatársa szerint a csőrendszer túlterheltsége miatt gyűlik itt össze az esővíz rendszeresen. Állítása szerint felhőszakadás idején hamar emelkedik a vízszint, viszont alig egy óra után csökken is. Ennek a helyzetnek a végső megoldására idén nyáron kerülhet sor, mint mondta, az önkormányzat pályázatot nyert a hálózat fejlesztésére. Egy ideje jelzőlámpát szerelt fel a városvezetés az aluljáró elé, amely 15 centiméteres vízszintnél automatikusan pirosra vált, ami mellett esőben vagy a polgárőrök, vagy egy rendőr próbálja megakadályozni, hogy behajtsanak az autósok. Ennek ellenére az önkormányzat szerint többször előfordult már, hogy mégis behajtottak egyesek a vízzel teli aluljáróba.

Hogyan vezessünk autót viharban?

Szakadó esőben és szélviharban a legtöbb helyen ugyanakkor magára van hagyatva az autós. Mit tehet ilyenkor, hogy elkerülje a balesetet? A csődöt mondott lámpákkal teli kereszteződésekben el kell kerülni a rutinból autózást, és szinte lépésben érdemes megközelíteni ezeket a helyeket, még akkor is, ha előttünk halad a forgalom.

Más helyzetekben is a legfontosabb tanács a normál körülmények között megengedettnél jóval alacsonyabb sebesség, különösen a víz alatti kátyús utakon. Ha nemcsak az eső szakad, hanem viharos erejű szél is fúj, akkor a fás, kanyargós területen különösen indokolt a lassú haladás és a megszokottnál nagyobb figyelem, ugyanis bármelyik kanyarban feltűnhet váratlanul az autó előtt egy kidőlt fa, vagy lehullott ág.

Hogyan óvjuk a kocsinkat a sok víztől?

Nem vitás, hogy a sok víz baleset nélkül is komoly kárt okozhat az autóban. Az elsőszámú szabály az, hogy az előttünk levő víztömegen nem szerencsés nagy sebességgel áthajtani. Hiába lenne jobb érzés gyorsan túl menni rajta, a technika megóvása megkívánja az óvatosságot. Lassan kell megközelíteni, időben fékezni, hogy a mögöttünk haladók is reagálni tudjanak, visszakapcsolni kettesbe, és kis fordulaton, minél kevesebb vizet felverve túljutni rajta.

Egy átlagos személyautó így küszöbmagasságig érő vízben jó eséllyel el tud boldogulni, de nem mindegy, hogy az adott típus elektromos részegységei hol helyezkednek el. Nem tesz jót, ha ezeket megáztatjuk, tudnunk kell hát, hogy a gyújtás és a motorvezérlés elemei milyen magasságban vannak. A légszűrőn bejutó víz tönkreteszi a motort, ha levegő helyett az összepréselhetetlen víz kerül az égéstérbe, ilyenkor elhajolhatnak a hajtókarok is, és máris több százezer forintos a kár. Figyelni kell a turbófeltöltők levegőbelépő nyílására, a feltöltőn keresztül is vízbe lehet fojtani ugyanis a motort.

A gyakorlatban általában nem ebből, hanem az elektromosság vízzel való találkozásból lesznek a bajok. Ma már minden autó villamossági berendezéseit úgy tervezik, hogy lehetőleg ellenálljanak a fröccsenő víznek, de a derékig érőt egyik nem bírja jól. Általában a vezérlő elektronika viszonylag magasan helyezkedik el a motortérben, valószínűbb, hogy a gyújtásrendszer elázásakor fog megállni autónk, és ha ez épp félméteres vízben történik, akkor lassan tovább ázhat sok minden.

Ha mélyebb vízben ragadunk a kocsival, tönkremehet a vezetőülés alá, a padlóba telepített légzsákvezérlés, ennek cseréje legalább százezer forint. Az autó középtájékán, szintén a padlózat alatt van a menetstabilizáló elektronika, az ESP központi érzékelője. Jobb nem belegondolni, mivel jár ennek a cseréje. Amikor a tengelyig érő vízben autózunk, az elektromos csatlakozók és a világítás is károsodhat. A fontosabb alkatrészek közül tönkremehet a hűtőventillátor, a drágábbak közül a xenon lámpák trafója, ami egy új autónál közel százezer forint.

Hasonló a helyzet, ha olyan helyen parkolunk, ahol elönti az ár az autót. Annyival talán jobb a helyzet, hogy ilyenkor a motor legbelsejébe nem kerül víz, viszont az áradással járó homokszemcsék és kosz minden mást beborít. Hiába az ajtókeretek gumikéderei, ezeknek a résein és más helyeken is be tud jutni a víz. Apró gumidugókkal van tele minden karosszéria, ezek lehetnek gyárilag előkészített alagutak, ahol fúrás-faragás nélkül lehet plusz vezetékeket behúzni, például a hifinek. Emellett vannak olyanok, amelyeket épp azért építettek be, hogy ha úszik minden, utána ki lehessen ereszteni a vizet. Az áradáskor elöntött autóknál a kipufogóval is lehet gond, és a katalizátorbetétet is ki kell szárítani, hogy rendesen működjön.

Forrás: Origo.hu

Miskolci vihar: minden tűzoltó a kárelhárításon dolgozik
2010 június 22.
Kategória:
Általános

Miskolci vihar: minden tűzoltó a kárelhárításon dolgozik

Folyamatosan érkeznek a bejelentések a Miskolci Tűzoltóság ügyeletére délután négy óra óta, amikor villámcsapásokkal és jéggel kísért felhőszakadás csapott le a borsodi megyeszékhely térségére.

A bejelentések alapján Szirmabesenyő, Sajókeresztúr, és Szikszó környezetében esett a legnagyobb mennyiségű csapadék - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Bódi Zoltán, a Miskolci Tűzoltóság szóvivője.

A kétszer két sávos 26-os főút, Sajókeresztúr külterületén haladó szakaszát 300 méter hosszan öntötte el az esővíz, így azt a rendőrség azonnal lezárta. A körülbelül három hektáros területen összegyűlt több száz köbméter víz eltávolítására Sátoraljaújhelyről várnak nagy teljesítményű szivattyút.

Szirmabesenyőről estig körülbelül 50 segélykérés érkezett, de a legtöbb helyen egyelőre nincs hova kiszivattyúzni az esővizet. Néhány épületet homokzsákokkal tudtak megvédeni a tűzoltók a vízbetörés ellen. Ugyanez a helyzet Szikszó egyik utcájában is, ahol az encsi tűzoltók dolgoznak, miután már nem maradt a helyszínre riasztható miskolci egység.

A Kazincbarcikáról segítségül érkezett tűzoltók a megyei kórház sebészeti épületének liftaknájában összegyűlt víz eltávolításán dolgoznak. A kórházban állnak a liftek, a fekvőbetegek mozgatása lehetetlen - tájékoztatott a szóvivő.

Martintelepen egy lakóház kéményébe csapott a villám. Tűz nem keletkezett, azonban a veszélyessé vált kéményt vissza kellett bontani a dőlésveszély miatt.

Miskolcon az Árok út menti patak megáradt, lakóházakba ömlik a víz.

Forrás: Atv.hu

Katasztrófabiztosítási rendszer segíthetné a károsultakat
2010 június 22.
Kategória:
Általános

Katasztrófabiztosítási rendszer segíthetné a károsultakat

Katasztrófavédelmi biztosítási rendszer bevezetését kezdeményezi a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége. A szervezet javaslata szerint nem csak az ártérben építkezők fizetnének, hanem mindenki. Így baj esetén ebből az alapból fizetnének a károsultaknak.

Európában többféle katasztrófabiztosítási módszer létezik. Ezek nagy része megelőzési alapon működik. A nálunk jelenleg alkalmazott rendszerben viszont a katasztrófahelyzet után nyúl a zsebébe a kormány, illetve az önkormányzat, és megpróbálja kiegyenlíteni a keletkezett károkat - mondta el a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének elnöke.

Utóbbit igazságtalannak tartja Püski András. Szerinte sokkal igazságosabb lenne egy olyan társadalmi összefogáson alapuló katasztrófabiztosítási rendszer, amely biztosítja a veszélyeztetettek túlélését.

Az elnök példaként  felhívta a figyelmet a Romániában bevezetett kötelező lakásbiztosításra, amely nem teljes körű, hanem csupán néhány elemi csapásra érvényes, viszont mindenkinek kötelező. Díja pedig havi három-négyszáz forintnyi; ez minimális kártérítést szavatol.

A  szövetség dolgozik egy olyan javaslaton, amely hazánkban is hosszú távú megoldást jelenthet a kataszrófakárok elhárítására, de a lehető legkisebb konfliktussal jár - jelentette ki Püski András.

Forrás: Inforadio.hu
Egész falvakat tarolt le a hétfői vihar
2010 június 22.
Kategória:
Általános

Egész falvakat tarolt le a hétfői vihar

Csaknem 2300 lakóház és mintegy száz önkormányzati tulajdonú épület rongálódott meg a hétfő délutáni viharban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője kedden az MTI-vel.

Pernyák Sándor tűzoltó ezredes elmondta: az eddigi bejelentések alapján 54 településen regisztráltak károkat. Hozzátette: 94 ember ideiglenes elhelyezését kellett megoldani, mivel néhány épület lakhatatlanná vált.
   
Az elektromos hálózat tönkrement, 33 településen nincs áramszolgáltatás - közölte az ezredes. A borsodi egységekkel megerősített szabolcsi tűzoltók azon dolgoznak, hogy helyreállítsák az érintett településeken az áramszolgáltatást és az ivóvízellátást.
   
Az óriási vihar fákat csavart ki és utakat zárt el, számos településen tönkretette az elektromos hálózatot, háztetőket sodort el. Balkányban, Szakolyban, Nyírbátorban és Geszteréden a legsúlyosabb a helyzet.

Forrás: Privátbankár.hu

Nem lesz kötelező a márkaszerviz
2010 június 22.
Kategória:
Általános

Nem lesz kötelező a márkaszerviz

A jövőben az autógyárak nem kötelezhetik az autósokat arra, hogy kizárólag márkaszervizben végezzék járműveik felülvizsgálatát és javítását.

Új autóipari versenypolitikai szabályozásról döntött csütörtökön az Európai Bizottság, ezek alapján a jövőben például az autógyárak nem kötelezhetik az autósokat arra, hogy kizárólag márkaszervizben végezzék járműveik felülvizsgálatát és javítását. Ez utóbbi alól kivételt képeznek azonban azok a karbantartási műveletek, amelyek az anyacég által fedezett garanciák feltételei.
   
A szabályok elsősorban arról rendelkeznek, hogy a független karbantartó- és szerelőműhelyek, illetve alkatrész-kereskedők könnyebben hozzájussanak a szükséges gyári műszaki információkhoz, valamint jobb hozzáférésük legyen a márkapiacokhoz.
   
Joaquín Almunia, az Európai Bizottság versenyügyi felelőse brüsszeli sajtótájékoztatóján úgy vélte, az új szabályok elsősorban a fogyasztóknak kedveznek, mert jelentős kiadásmegtakarítást eredményezhetnek. Szerinte javítja a döntés az uniós cégek nemzetközi versenyhelyzetét is, például a kelet- és dél-ázsiai feltörekvő piacokkal szemben.
   
Sajtótájékoztatóján a spanyol biztos hangoztatta, hogy miközben a legtöbb fogyasztónak a lakását leszámítva az autó a legnagyobb értékű tulajdona, megállapításuk szerint nem túlságosan erős a verseny a javítás, karbantartás és alkatrészek kereskedelmének területén. Az elmúlt években ráadásul a javítás és átvizsgálás költségei emelkedtek is, jóllehet az autóárak nem nőttek - ezek a költségek átlagosan az autóval kapcsolatos teljes kiadások 40 százalékára rúgnak. Az új szabályok egyik célja, hogy a gyártóktól független műhelyek bevonásával növeljék a versenyt a piacon.

Szintén rendelkezett a bizottság arról, hogy megszünteti a versenyszabályok alóli, úgynevezett csoportos mentességet olyan gyártók esetében is, amelyek piaci részesedése az alkatrész- és a szervizpiacon túllépi a 30 százalékot.

Az új intézkedések már a jövő héten életbe lépnek, de a bizottság úgy döntött, hogy az érintetteknek hároméves átmeneti időt biztosít, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott szabályozáshoz.

Forrás: Privátbankár.hu

Oldalak