2016.09.26

Kiderült: ezért nem vállalnak gyereket a mai fiatalok

Bár Magyarországon javul a gyermekvállalási kedv, és a többség rendszeres megtakarításokkal is igyekszik a családalapításhoz anyagi hátteret biztosítani, a gyermekvállalás előtt állók kétharmada tart a családalapítással járó kiadásoktól. Azok viszont, akik már túl vannak az első gyermek születésén, sokkal kevésbé érzik megterhelőnek az ezzel járó költségeket.

A CIG Pannónia felmérésében megkérdezettek kétharmada él párkapcsolatban és 51 százalékuknak van gyermeke. A gyermektelenek 25 százaléka tudja biztosan, hogy szeretne családot alapítani. Utóbbiak 64 százaléka aktívan készül is erre az időszakra: ők félretesznek havi jövedelmükből.

Túl költségesnek tűnik
A gyermektelen pároknak sokkal borúlátóbb elképzeléseik vannak arról, hogy mennyibe is kerül majd a család bővülése. 61 százalékuk számol komoly megterheléssel, míg a gyermekeseknek már csak 48 százaléka érzi valóban nagy anyagi megterhelésnek a gyermekvállalást. A felmérésben részt vevők mindössze 9 százaléka gondolja úgy, hogy segítség nélkül nem tudná finanszírozni a plusz költségeket, ők hitelt vennének fel erre a célra.
 
Komoly gond a kieső kereset
A családosokra nagyobb felelősség nehezedik, hiszen másokról is gondoskodniuk kell. Az egyik kereső személy elvesztése vagy hosszabb-rövidebb időre keresőképtelenné válása komoly fenyegetést jelent a család anyagi biztonságára. A megkérdezettek 45 százaléka nem tudná pótolni a kiesést és komoly anyagi krízis nehezedne a családra. Mindössze 8 százalék nyilatkozta, hogy meg tudná oldani a helyzetet.
"Abból a 14 százalékból, akik egyáltalán nem szeretnének gyereket, negyedük a felelősségtől való félelem miatt döntött így" - nyilatkozta Sallai Linda, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. termék- és üzletfejlesztési igazgatója. Kétségtelen, hogy gyermekvállalás előtt ijesztő lehet a tudat, hogy egy gyermek élete döntően tőlünk függ majd, a kockázatokat azonban csökkenthejük a megfelelő biztosítási termékekkel.

Magyarországon a 2016-os év I. negyedévében (január-március) 1,2 százalékkal több gyerek született, mint az előző év azonos időszakában a KSH adatai szerint, a termékenységi arányszám pedig 15 százalékkal növekedett az elmúlt 4 évben. Tehát némi javuló tendencia mutatkozik a gyermekvállalási kedvben, viszont a család anyagi helyzete továbbra is az egyik legfontosabb befolyásoló tényező a megfelelő pár és az érzelmi érettség után.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Gondoskodjon családjáról időben, válassza a megfelelő biztosítást! Életbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
Bombakárra is vonatkozik a lakásbiztosítás
2019 augusztus 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Bombakárra is vonatkozik a lakásbiztosítás

Az alapfedezetek között szerepel a magyar biztosítóknál a robbanáskár, így – hacsak nem áll fenn különleges tényező – a megkötött szerződésünk alapján kifizetik az esetleges rombolást.

A robbanás elleni védelmet alapvetően tartalmazzák a lakásbiztosítási szerződések, ezért ha egy építkezésen talált bomba felrobbanna, a károkat nagy valószínűséggel kifizetné nekünk a biztosító – derült ki a magyar biztosítók körében végzett körképünkből. Az elmúlt hónapokban országszerte több világháborúból megmaradt bombát fordítottak ki az építkezéseken használt munkagépek, és azoknál, amelyeket városban találtak, ez a környéken élő lakosság kitelepítésével is együtt járt.

Ugyan a tűzszerészek pontos munkájának köszönhetően balesetre emberemlékezet óta nem volt példa – a lapunknak nyilatkozó biztosítók sem említettek ilyet –, azonban a veszély miatt kitelepítettekben felmerülhet a kérdés, hogy mi lenne a lakásuk sorsa, ha egyszer mégis megtörténne a baj.

A robbanás a lakásbiztosítások egyik alapkockázata, minden szerződésben szerepel, tehát ha felrobbanna egy világháborús bomba, a kárt a biztosító kifizetné – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Szurgyi Nándor, az Aegon lakásbiztosítási üzletágának igazgatója.

A robbanás miatt az épületben keletkezett kár jellegének nincs jelentősége – akár ablakok törnek, akár maga az épület is sérül –, mivel az egész épület biztosítva van, így minden, a robbanás miatt keletkezett kárt megtérítenek.

Az Aegon igazgatója hangsúlyozta: a legfontosabb az, hogy legyen érvényes biztosítás az épületen. Az Allianz Hungária sajtómunkatársa lapunknak elmondta: a biztosítás megkötésekor meg kell adni, hogy állandóan lakott-e az ingatlan.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kösse meg lakásbiztosítását oldalunkon, könnyedén! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Érdemes a biztosítást az ingatlan árához igazítani
2019 augusztus 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Érdemes a biztosítást az ingatlan árához igazítani

Hiába emelkednek drasztikusan az ingatlanárak, ha a biztosításban jóval alacsonyabb érték szerepel, nem kaphat a tulajdonos annyi kártérítést, amennyiből újjáépíthetné az esetleg elpusztult otthonát. Az ingatlanok aktuális újjáépítési költségét még a viszonylag friss szerződések nagy része sem tartalmazza, és ez a mostani időjárási viszonyok között időzített bomba lehet – állapította meg a CLB biztosítási alkusz cég.

Az egekig emelkednek az ingatlanárak – friss hír: egy év alatt a duplájára nőtt a luxuslakások négyzetméterenkénti piaci értéke –, ám alig akad olyan ember, akinek eszébe jutna, hogy a lakásbiztosításában kövesse a változást, vagyis a forgalmihoz igazítsa a szerződésében is az újjáépítési költséget. Márpedig hasznos lenne gondolni erre, mert óriási csalódás lehet a kártérítés. Főleg, ha a biztosított ingatlan teljesen lakhatatlanná válik, például egy pusztító vihar után. Márpedig a mostanra már egyértelműen szélsőségesre váltott időjárás miatt extrém erővel tomboló viharok bármelyik ingatlanra lecsaphatnak, s például egy villámcsapás okozta tűz akár porig is égetheti. Ez manapság sajnos egyáltalán nem kizárt – hívja fel a figyelmet Németh Péter.

A CLB kommunikációs igazgatójának és munkatársainak tapasztalata szerint legtöbbször a kártérítésnél derül ki, hogy a már az alig néhány évvel ezelőtt kötött biztosítások is elavultak lehetnek. Arra az ingatlanra ugyanis, amelynek az újjáépítési értékét 4-5 évvel ezelőtt – vagy annál is régebben – például 30 millió forintban jelölte meg a szerződésben a tulajdonosa, akkor sem kaphat több kártérítést, ha most már csak a duplájáért, 50-60 millióért lehet újjáépíteni.

A kártérítésnek mindig a szerződésben foglalt értékösszeg az alapja – magyarázza a szakértő. Németh szerint akár azt is ki lehet jelenteni, hogy a lakásbiztosítások nagy része elavult, s időzített bombaként ketyeg a tulajdonosoknál – figyelmeztet a szakértő.

Pusztító viharok sürgetnek A szakember nyomatékosan leszögezi: a lakásbiztosítások „aktualizálásával” nem érdemes várni. Az, aki azt akarja, hogy a kártérítés fedezze a megrongálódott ingatlan helyreállítási költségét, jobb, ha megnézi a szerződését, s elgondolkodik, vajon most is ugyanarra az értékre kötné-e, mint évekkel ezelőtt. Biztosan nem – szögezte le Németh. Hozzátette: a károsultak gyakran panaszkodnak, hogy keveset fizetett a biztosító, csak éppen annak nem néznek utána, hogy milyen értéken szerepel az ingatlana a szerződésben. A biztosítók ugyanis csak annak megfelelő kártérítést adhatnak.

Akár tetszik, akár nem, látványosan szélsőségesre fordult az időjárás, amihez alkalmazkodni kell. A biztosítással is. Legalábbis annak, aki bármiféle káreset után megfelelő összeget akar kapni a biztosítójától – szögezi le Németh.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Pár perc alatt kiszámolhatja, milyen ajánlatokat adnak a különböző biztosítók ingatlanja és ingóságai aktuális értékén: Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Így készülhetünk fel a váratlan helyzetekre a nyaralás során
2019 július 31.
Kategória:
Utasbiztosítás

Így készülhetünk fel a váratlan helyzetekre a nyaralás során

Érdemes testre szabott utasbiztosítást kötni külföldi út előtt.

Mi alapján válasszak? Horvátországba utazunk a családdal, utasbiztosítást kötnék, de túl bonyolultak a feltételek... – méltatlankodott T. Péter üllői olvasónk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinek írt levelében. Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára ennek kapcsán összegyűjtötte azokat a legfontosabb információkat, amelyekre szükségünk lehet az utasbiztosítás megkötése előtt.

Lássuk először is, miért célszerű valamennyi utazóra utasbiztosítást kötni a külföldi utazás előtt. Az ingyenesen kiváltható – és a biztosítás mellett is hasznos – Európai Egészségbiztosítási Kártya csak az alapvető – egyes országokban kizárólag a sürgősségi – állami egészségügyi ellátások költségeit fedezi. A számos bankkártyához kötődő utasbiztosítás kifizetési limitjei – a „beépített” alapcsomag esetén – jellemzően alacsonyabbak lehetnek.

Postán vagy online egyaránt elérhető

Egy négytagú, két kiskorú gyermekkel utazó család 6 napos horvátországi nyaralásának biztosítási költsége – az adott biztosító és a választott szolgáltatás jellemzőitől függően – ma 8300 –18 100 forint között van. Ez az utazás teljes költségének töredéke, cserébe váratlan helyzetekre a biztonságot vettük meg magunknak.

► A szerződés a hazai 13-14 utasbiztosító mellett utazási irodában, számos bankfiókban vagy a postákon is megköthető, akár pár órával indulás előtt is.

► Több (online) biztosításközvetítő is működik, akiknél az ajánlatokat össze is tudjuk hasonlítani, és saját szükségleteink szerint „testre szabott” szolgáltatást igényelhetünk. Az internetes vásárlás után bankkártyával vagy netbankon fizethetünk, a biztosítási kötvényt, terméktájékoztatót e-mailben kaphatjuk meg percek alatt.

Mérlegeljünk

Az utasbiztosítás kiválasztásához gondoljuk át, hogy a célországban mekkorák lehetnek az eg

észségügyi ellátási költségek, s baj esetén mi milyen színvonalú betegellátást várunk el.

► Vegyük figyelembe, hogy milyen életkorúak és egészségi állapotúak vagyunk, milyen közlekedési eszközzel, mennyi időre,hányan utazunk.

► A biztosítási díjnál számít a nyaralás célja is: egy vadvízi evezés vagy mélytengeri búvárkodás kockázata nyilvánvalóan nagyobb, mint egy városlátogatásé.

► Fontos, hogy a biztosítási szerződés megkötését megelőzően tájékozódjunk a fedezett kockázatok köréről, és az igényeinknek megfelelő biztosítási csomagot válasszuk.

Mikor fizet?

Az utasbiztosítás az előre nem látható baleseti, betegségből adódó és poggyászkárok, illetve a jogi segítségnyújtáshoz és az általunk másoknak okozott sérelmekhez kapcsolódó károk esetén fizet. A horvátországi családi nyaralásnál pl. az egészségügyi célú biztosítási kifizetés – a biztosítástól függően – kb. 20–150 millió forint (sőt, egyes felső kategóriás ajánlatoknál maximális limit nélküli) lehet, poggyászkárra általában 200–500 ezer forint, jogi segítségnyújtásra jellemzően 1–5 millió forint a kártérítés mértéke. A biztosított halála, megrokkanása esetén is több millió forint térítés jár.

Kiegészítőszolgáltatások

Az utasbiztosítások gyakorta egyéb kiegészítő szolgáltatásokat is kínálnak.

► Több biztosító vállalja például a sérült vagy beteg biztosított – mentővel történő – hazaszállítását vagy a kórházba került utas gyermekének Magyarországra kísérését.

► Gyakori, hogy a biztosító megtéríti az elveszett úti okmányok pótlásának, a szükséges tolmácsolásnak vagy repülőgépes utazásnál a poggyászkésedelemnek a felmerült költségeit.

► Kiegészítőként adott esetben sürgősségi fogászati ellátás, de még akár a velünk utazó kutyánk, macskánk megbetegedése vagy balesete esetére fedezetet nyújtó biztosítást is köthetünk.

Számít a bejelentés időpontja

Az utasbiztosítók a szerződési feltételekben általában előírják, hogy baj esetén – ha egészségi állapotunk alapján tudunk kommunikálni – azonnal, de legkésőbb 48 órán belül jelezzük a kárt, hiszen segítségnyújtási (asszisztencia) telefonszámaikat éjjel-nappal hívhatjuk. A szerződésben rögzített határidő betartása, valamint a biztosító részére a szükséges felvilágosítás megadása különösen fontos, mivel annak elmulasztása esetén – ha emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik – a biztosító nem köteles fizetni.

forrás: blikk.hu

CLB TIPP: Oldalunkon könnyedén összehasonlíthatja a biztosítók személyre szabott ajánlatait, és meg is kötheti utasbiztosítását akár az indulás napján! Utasbiztosítás ajánlatok >>

A lottónyereménynél is többet fizethetnek a viharok után a biztosítók
2019 július 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A lottónyereménynél is többet fizethetnek a viharok után a biztosítók

Az elmúlt hétvégi viharok nyomán máris ezrével érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz. A társaságok úgy kalkulálnak, hogy az elkövetkező hetekben akár a kétmilliárd forintot is meghaladhatja a kifizetések összege, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az elmúlt hétvégi viharok nyomán máris ezrével érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz. A társaságok úgy kalkulálnak, hogy az elkövetkező hetekben akár a kétmilliárd forintot is meghaladhatja a kifizetések összege –tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Kétmilliárd forintba is kerülhetnek a biztosítóknak a hétvégi viharok. A pusztítás ezúttal nem korlátozódtak egy-egy térségre,

  • a főváros mellett
  • a Balaton térségében,
  • Észak-Magyarországon
  • és az Alföld középső részén okozták a legnagyobb károkat.

Legalábbis ami a biztosított ingatlanokat illeti, a társaságokhoz eddig ugyanis ezekből a térségekből érkezett a legtöbb bejelentés. Hétfő délutáni adatok alapján máris több mint ötezren fordultak a biztosítókhoz. A korábbi, hasonló időszakok tapasztalatai alapján az elkövetkező két hétben a bejelentések száma a húszezret is meghaladhatja, a kifizetések összege pedig elérheti a kétmilliárd forintot. (Tekintettel arra, hogy sokan éppen a szabadságukat töltik, esetleg csak napokkal, hetekkel később szembesülnek a történtekkel, és tudnak a biztosítóhoz fordulni.)

Hasonló nagyságrendű összeget fizettek ki a társaságok a teljes júniusi viharszezonban. A mostani bejelentések kiváltói elsősorban a szélvihar, a felhőszakadás, a beázás, a villámlás, de feltűnően sok a jégverések okozta kár is.

A május-augusztus végi kiemelt viharszezonban a biztosítók ebben az évtizedben már 83 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki a mintegy 1,15 millió bejelentésre a lakásbiztosítási szerződések alapján. Ezen időszak alatt a 2010-es év volt eddig a katasztrófáktól leginkább sújtott. Akkor 312 ezer bejelentésre 30 milliárd forintnyi kárt térítettek meg a társaságok.

A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek a viharok által okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is. A kárszemléig – amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni – csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

A kisebb összegű lezárt károk esetén számíthatunk arra, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek. A MABISZ ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után vizsgáljuk felül a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak. Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezettel/fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kalkuláljon oldalunkon percek alatt, és tekintse meg, milyen lakásbiztosítás ajánlatokat adnak a különböző biztosítók! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Vigyázat, nő a vadbaleset veszélye!
2019 július 30.
Kategória:
Casco biztosítás

Vigyázat, nő a vadbaleset veszélye!

Kezdődik az őzek párzási időszaka – figyelmeztetette az autósokat Országos Magyar Vadászati Védegylet. A Magyar Autóklub szakértője szerint a vadbalesetek többsége elkerülhető. Összefoglaltuk, mire érdemes figyelni, és mi a leghatékonyabb eljárás, ha valaki elüt egy vadat.

Földvári Attila, a védegylet főmunkatársa szombaton az M1 aktuális csatornán az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy július közepétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ilyenkor az állatok nappal is aktívabbak és figyelmetlenebbek. Az évente elütött mintegy 4500 őz nagy része ez alatt az egy hónap alatt lesz baleset áldozata.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az állatok elütése közúti baleset, ezért értesíteni kell a rendőrséget, amely pedig az érintett vadásztársaságot tájékoztatja, hiszen a vad az ő tulajdona, így az gondoskodik majd az elszállításáról.

Albert Péter, vezetéstechnikai szakértő arról beszélt, hogy a vadbaleseteknek csak kisebb része elkerülhetetlen, többségük megfelelő sebesség mellett elkerülhető lett volna. Már ez a kijelentés jól mutatja, hogy a vaddal ütköző autós biztosítási esélyei nem túl jók. Ha valaki a megengedett sebességnél többel hajtott, akkor a biztosító kártérítési felelőssége megszűnik (erre nagyon figyelnek a biztosítók, és a helyszíni vizsgálat eredménye igen árulkodó lehet).

Ha a vadásztársaság elhelyezte a vadveszélyre figyelmeztető táblákat, és minden lehetséges, a jogszabályokban lefektetett módon igyekezett megelőzni, hogy az állatok az útra tévedjenek, akkor a pórul járt autós legkevésbé sem reménykedhet abban, hogy ők kifizetik a kárát. Sőt, még követelhetik is a vad ellenértékét. A casco csak az autóban esett kárt téríti.

A különböző vadak (beleértve a nem nagyvadakat is) őszig tartó násza alatt célszerű tehát kínosan ügyelni a sebességkorlátozásokra, és persze fontos az is, hogy legyen casco biztosítás. Saját érdekében mindenkinek azt tanácsoljuk, ha mégis beüt a baj, maga is készítsen fotókat a baleset helyszínéről, annak környezetéről, az elütött állatról és a megsérült autóról. Ezek a képek a kárrendezés során kapnak jelentős szerepet. A kárbejelentő kitöltésekor arra kell odafigyelni, hogy az „A jármű” alá a vadásztársaság adatai, „B jármű” alá pedig a kárt szenvedett autó adatai tartoznak.

forrás: azenpenzem.hu

Vezetés közben és biztosításkötéskor is legyen körültekintő, válogasson egyszerre több biztosító ajánlata közül és kössön CASCO biztosítást oldalunkon! CASCO biztosítás kalkulátor >>

Egyre többen kötnek biztosítást
2019 július 26.
Kategória:
Utasbiztosítás

Egyre többen kötnek biztosítást

Már a külföldre utazó magyarok 60 százaléka köt biztosítást, ez pedig javuló arány az előző évek alig 50 százalékához képest –mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Lambert Gábor hozzátette: "a biztosítást kötők 60-70 százaléka interneten keresztül, és legtöbbjük átlagbiztosítást köt." Mint mondta, a baleseti ellátáshoz sokan kiváltják az Európai Unióban érvényes európai egészségbiztosítási kártyát, de a kártya az ellátást kizárólag az állami kórházakban fedezi, ezzel szemben az utasbiztosítás a magánorvosi ellátást és a gyógyszerköltségeket is megtéríti.

A legtöbb nyugat-európai országban, de már Horvátországban is van önrész az állami ellátásban, de az utasbiztosítás ezt is fedezi – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy egy közepes, napi 600-800 forintos utasbiztosítás már tartalmaz felelősségbiztosítást is.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunkban a különböző biztosítók ajánlatait és kösse meg az Önnek tetszőt akár 2 perc alatt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Veszélyes lehet az őzek párzása az utakon
2019 július 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Veszélyes lehet az őzek párzása az utakon

Megkezdődött az őzek párzási időszaka, ami azt is jelenti, hogy nappal sem rejtőznek el az állatok. A Magyar Autóklub és az Országos Magyar Vadászati Védegylet figyelmeztet: érdemes a szokásosnál körültekintőbben vezetni.

Várhatóan augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ami azt jelenti, hogy addig többször fordulhatnak elő ezek az állatok napközben is a közutakon – mondta a Délmagyarországnak az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Területi Szervezetének titkára. Komoly Tamás szerint párzási időben a vad nem annyira óvatos, és nem csak a szokott esti és kora reggeli órákban mozog.

– Ekkor a nap bármely időszakában és a legváratlanabb helyeken találkozhatunk sutát kereső őzbakkal és láthatunk kergetőző párokat, az őzek a fajfenntartás ösztönének tesznek eleget – tette hozzá Komoly Tamás.

– Mivel bárhol és bármikor le­­het arra számítani, hogy egy őz kerül az autó elé, célszerű mostanában a megszokottnál is figyelmesebben vezetni, és jobban figyelni az utak melletti környezetre – mondta Komoly Tamás, aki arról is beszélt, hogy ha valaki vadat ütött el, mindenképpen hívjon rendőrt. Ilyenkor a gépkocsiban kelet­ke­zett kár rendezésére csak a casco biztosítás nyújt fedezetet.

– Fontosnak tartjuk a járművezetők figyelmét felhívni arra, hogy nemcsak a párzási időszakban, illetve a táblákkal jelzett szakaszokon kell óvatosan közlekedniük, hanem az erdősá­vok és a termőföldek mellett is. Sokszor hirtelen, féktávolságon belül lép a vad az autó elé. Nem mindegy, hogy milyen sebességről kell vészfékeznie a sofőrnek, és mekkora lesz az ütközés ereje – közölte korábban Vad Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára.

forrás: delmagyar.hu

CLB TIPP: Kösse meg casco biztosítását online, néhány perc alatt oldalunkon: CASCO Kalkulátor >>

Alulbiztosított értéktárgyak
2019 július 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Alulbiztosított értéktárgyak

A bérleti szerződés megszűntével érdekmúlás miatt évforduló előtt is felmondható a biztosítás

A hazai biztosítók nem vagy alig tesznek különbséget annak alapján, hogy a lakást a tulajdonos vagy annak bérlője lakja. Amíg a hazai lakásállomány háromnegyede biztosított, a kiadott ingatlanok esetében az arány alig éri el a kétharmadot, a bérlők pedig ennél is alacsonyabb számban kötnek biztosítást saját tárgyaikra. Ezt attól függetlenül megtehetik, hogy csak egy szobát vagy a teljes ingatlant vették ki.

A Groupama Biztosító megbízásából tavaly készült országos reprezentatív felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a 18–39 évesek tizenöt százaléka él albérletben. Továbbá amíg a teljes magyar lakásállomány háromnegyede biztosított, a kiadott ingatlanoknak alig kétharmada. Az albérletek felében a tulajdonosok kötnek biztosítást az ingatlanra, ennek hiányában az albérlőknek csak a hetede gondoskodik erről. A felmérésből kiderült még, az albérletben valamilyen módon érdekeltek negyede nem is tudja, hogy egyáltalán rendelkeznek-e lakásbiztosítással – válaszolta megkeresésünkre felmérése eredményeit ismertetve a Groupama Biztosító.

A válaszokból kirajzolódott még, hogy az albérletekben az ingatlanra inkább a tulajdonosok, az ingóságra pedig az albérlők kötnek biztosítást, összességében azonban alacsonyabb arányban, mint a saját otthonok esetében. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy a bérelt lakásban élők közül sokan nem is tudják, hogy maguk is köthetnek lakásbiztosítást, akár csak az ingóságokra.

A bérlő pedig mind az ingatlanra, mind az ingóságra köthet saját maga is biztosítást, és ez nem függ attól, hogy csak egy szobát vagy az egész ingatlant bérli-e – ezt már a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége válaszolta lapunk kérdésére. Hozzátették, a gyakorlatban többnyire a megosztott modell érvényesül: a tulajdonos rendelkezik az ingatlanra vonatkozó biztosítással (sok esetben társasház-biztosítás keretében), a bérlő pedig a személyes ingóságait fedezi egy másik szerződéssel. Alapesetben a kapcsolódó költségek is az előbbiek szerint oszlanak meg a felek között: az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi fogalomkörébe, ezért azt a főbérlő/tulajdonos általában nem terheli tovább az albérlőre. Az ingóság biztosítási díját ugyanakkor a bérlő szokta fizetni.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége úgy látja, nincsen jelentős eltérés a bent lakó tulajdonosok, illetve a bérlők okozta és biztosítási fedezet alá vonható károk gyakoriságában, ezért a biztosítók nem vagy csak minimális pótdíjat számítanak fel abban az esetben, ha a lakásban nem a tulajdonosok laknak. A leggyakoribb károk egyikének az (el)áztatás számít – függetlenül attól, hogy éppen a tulajdonos lakja-e az ingatlant.

A biztosítás megkötésekor meg kell jelölni, hogy bérbe adott (vagy bérelt) lakásról van-e szó. A bérlés időtartama egyik biztosítónál sem releváns szempont, olyannyira nem, hogy a bérleti szerződés megszűnése esetén a bérlő által kötött lakásbiztosítás érdekmúlás miatt az évforduló előtt is felmondható. Hozzátették még, a bérlés időtartama egyik biztosítónál sem releváns szempont, ez lehet rövid távú és több éves konstrukció is.

forrás: magyarhirlap.hu

CLB TIPP: Gondoskodjon saját vagy bérelt lakása, illetve ingóságai védelméről! Lakásbiztosítását könnyedén megkötheti online a CLB oldalán: Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Ezekre érdemes figyelni, hogy a nyár ne legyen rémálom
2019 július 15.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Ezekre érdemes figyelni, hogy a nyár ne legyen rémálom

Akár kevesebb gyerekbaleset is lehetne, ha a nyári gyerektábort szervezőknek megfelelő biztosítási csomagjuk lenne. A biztosítók ugyanis a szerződéskötéshez előírhatnak bizonyos extra biztonsági intézkedéseket, ami a kockázatok komolyabb átgondolására serkentheti a szervezőket. A legtöbb gyerek nyáron zömében a szezon első hónapjában, főleg trambulinozás vagy biciklizés közben sérül meg – hívja fel a figyelmet a nyár veszélyeire a CLB biztosítási alkusz cég.

Nehéz gipsz, amellyel nem lehet vízbe menni, vagy könnyű, színes, szellőző és akár fürdéshez is használható műanyag rögzítő? Vajon melyiket választanák azok a családok, amelyekben nyaralás előtt mondjuk, csontját töri a gyerek, s a nehéz gipsz miatt értelmetlennek tűnik elutazni a tengerhez. Borítékolható, hogy az utóbbi változatra voksolnának, főleg, ha megtehetnék. Vagyis, ha lenne megfelelő balesetbiztosításuk. Tapasztalatok szerint a szülők számára már csak a bajban derül ki, hogy az alanyi jogon járó tanulóbiztosítás a töredékét sem fedezi annak a költségnek, ami egy balesettel jár. Egy megfelelő biztosítással a kártérítést a gyerekek gyógyítására, rehabilitációjára, vagy a lábadozás körülményeinek javítására lehet fordítani.

Minderre azért figyelmeztet idén is – mint, ahogy már sok éve minden vakáció kezdetén – a CLB biztosítási alkusz cég, mert a statisztikák szerint a legtöbb gyerekbaleset nyáron, azon belül is a szezon első hónapjában történik. Gyerekorvosok szerint négyévente átlagosan minden magyar gyerek bekerül az egészségügyi ellátórendszerbe valamilyen baleset miatt. Németh Péter kommunikációs igazgató nem azt állítja, hogy egy balesetbiztosítással, bármilyen jó is az, meg lehet előzni a sérüléseket, azt azonban határozottan tudja, hogy a baleset utáni lábadozást és a család életét is mennyire megkönnyítheti egy minőségi, havonta legfeljebb 1-2 ezer forintos biztosítás. Ezért a pénzért nemcsak a nehéz és a könnyű gipsz közötti választási lehetőséget nyújtják a biztosítók, hanem számos olyan extra költség fedezetét is, amelyet a szülők a családi költségvetésből nem biztos, hogy ki tudnának szorítani főleg úgy, hogy az ápolás idejére esetleg fizetés nélküli szabadságot kell kivennie valamelyik szülőnek. Egy jó biztosításból ennek a kompenzálására is futja.

De talán kevesebb gyerek sérülne meg például a nyári táborokban, ha az üzemeltetőknek széleskörű biztosítási csomagjuk lenne, legalább a szezonra. A biztosítók ugyanis egy ilyen szerződés megkötésekor alaposan mérlegelik a körülményeket, előírhatnak bizonyos extra megoldásokat, s felkérhetik az üzemeltetőt a balesetveszélyesnek ítélt körülmények megszüntetésére. Ezzel persze csak a táborba küldött gyerekek biztonságát lehet növelni – ez sem kevés –, miközben a balesetek jelentős része a vakációban nap közben szülői felügyelet nélkül maradt gyerekekkel történik.

Németh szerint jól jellemzi a hazai biztosítási kultúrát, hogy még a viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be – legalább nyárra – a gyerek havonta egy-kétezer forintos biztosítását. Sok más országban ­ például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában – viszont teljesen természetes, hogy a gyereknek van balesetbiztosítása is.

CLB TIPP: Tájékozódjon a gyermekére szabható balesetbiztosítási lehetőségekről a biztosítók ajánlatainak összehasonlításával! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Az albérletre is érdemes biztosítást kötni
2019 július 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Az albérletre is érdemes biztosítást kötni

Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az őszi tanévkezdés előtti albéreltkeresési időszak közeledtével. A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetése után ugyanis várhatóan több ezer diák igyekszik majd albérletet találni új tanintézménye közelében.

A szövetség közleményében kifejti: azt, hogy az albérletnek van-e biztosítása, javasolt már a bérleti szerződés megkötése előtt, illetve a feltételekről szóló tárgyalás idején tisztázni. Piaci adatok szerint a hazai lakásállománynak közel háromnegyedére kötöttek biztosítást, azonban az alkuszok tapasztalata az, hogy a bérbeadott lakásokat ennél kisebb arányban biztosítják.

A bérlő is köthet biztosítást A közleményben Baksa Melinda, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja kifejtette: kevesen tudják, hogy amennyiben a bérelt ingatlant nem biztosították,

a bérlő is jogosult a bérbeadóval egyeztetett feltételek mellett lakásbiztosítást kötni az ingatlanra, például az albérletre.

A gyakorlatban többnyire a megosztott modell érvényesül, vagyis a tulajdonos rendelkezik az ingatlanra vonatkozó biztosítással (sok esetben társasház-biztosítás keretében), a bérlő pedig a személyes ingóságait fedezi egy másik biztosítással. Ez azért megfelelő megoldás, mert a biztosító csak a biztosítottként megjelölt személy vagyonára tud fedezetet nyújtani.

Havi 500-1000 forintos havidíj Jelezte: "alapesetben" a kapcsolódó költségek is a megosztás szerint oszlanak meg a felek között, az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi fogalomkörébe, így azt a főbérlő általában nem terheli tovább az albérlőre, az ingóság biztosítási díját ugyanakkor a bérlő szokta fizetni. Kiemelte:

a bérleti szerződés megszűnése esetén a bérlő által kötött lakásbiztosítás érdekmúlás miatt az évforduló előtt is felmondható.

Az alkuszok kalkulációi alapján külön ingóságra 500-1000 forintos havidíj ellenében már lehet olyan lakásbiztosítást kötni, amely akár több millió forint értékű, a lakásban található vagyontárgyra is fedezetet nyújt. Egy egyetemista esetében ez az értékhatár általában meg is haladja az albérletben található saját ingóság összértékét - közölte a FBAMSZ.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait pár perc alatt, és kösse meg az igényeinek megfelelő biztosítást online! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak