2016.10.21

Mégis lesz nyugdíjunk? Mire kell figyelnünk?

A korábbi elképzelésekhez képest gyorsabban öregszik a népesség, de a reformoknak köszönhetően a nyugdíjak fenntarthatóbbá váltak. A 2014 óta több országban is javult a nyugdíjrendszer fenntarthatósága - derült ki az Allianz 2016. évi nyugdíj-fenntarthatósági indexéből, amely 54 ország adatait dolgozta fel.

A 2016-os vizsgálat immár Argentínában, Kolumbiában, Peruban és a Fülöp-szigeteken is megvizsgálta a nyugdíjrendszer helyzetét. Ezekben a kiterjedt, informális gazdasággal rendelkező országokban a különféle nyugdíjrendszerek meglehetősen korlátozott lefedettséget biztosítanak, így jelentős az időskori szegénység kockázata. Argentínával, Peruval és a Fülöp-szigetekkel szemben korlátozott az elvárás azzal kapcsolatban, hogy reformokkal álljanak elő, hiszen ezekben az országokban rendkívül fiatal a társadalom, és várhatóan a következő évtizedekben is az marad. Kolumbiában ugyanakkor ennek épp az ellenkezője történik: a népesség gyorsan öregszik, ráadásul az államadósság GDP-hez viszonyított aránya is magas.

"Számos ország már egy évtizede elkezdte saját nyugdíjrendszerének reformját: megemelte a nyugdíjkorhatárt és a születéskor várható élettartam emelkedésével egyenes arányban csökkentette az ellátás mértékét, a reformok gyümölcse pedig most kezd beérni. Az újítások eredményeként elérhetővé vált ösztönzőkre adott reakcióként a társadalmi viselkedésformák is megváltoztak. Ez jó hír az elkövetkező generációk, például az Y-generáció számára." - tette hozzá Brigitte Miksa, az Allianz vagyonkezelési üzletágához tartozó nemzetközi nyugdíjágazat vezetője.

Mylène Sabatini, az Allianz közgazdásza és a jelentés szerzője szerint Oszország visszaesése elsősorban a jelenlegi gazdasági válsággal magyarázható. Horvátország, Írország, Olaszország és Svájc nyugdíj-fenntarthatósági indexe azért csökkent, mert esetükben a népesség alakulásával kapcsolatos ENSZ-tanulmány, a World Population Prospect 2015-ös felülvizsgálatát követően romlottak a demográfiai kilátások. A legfrissebb adatok szerint ezekben az országokban a népesség idősödése a vártnál gyorsabb ütemű lesz.

Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint habár vannak országok, ahol nagyon jól működnek az ösztönzők, Magyarországon még mindig a biztosítási szakma egyik legnagyobb kihívása, hogy felhívja az Y-generáció figyelmét a nyugdíjrendszer várható hatásaira és kockázataira, hiszen jelenleg ennek a korosztálynak a leghomályosabb az elképzelése a nyugdíjas éveiről. A jelenlegi adószabályozás szigorítása 2017-től kiszoríthatja az önkéntes megtakarításokat a kedvező béren kívüli juttatások köréből, ezáltal a fiatal munkavállalók is kedvezőtlenebb helyzetből nézhetnek nyugdíjcélú megtakarításaik felé.

Fontos, hogy az állam által biztosított kedvezmények mellett a lehetséges társadalmi problémák elleni védekezés eszközeként a piaci szegmensben elérhető szolgáltatásokat is igénybe vegyük, hiszen sok esetben nemcsak adókedvezmény érvényesíthető, de a rugalmas díjfizetés és a szabad eszközválasztás lehetősége is elérhető.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Gondoskodjon magáról és családjáról, válassza ki a megfelelő nyugdíjbiztosítást! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
Saját járgány fillérekből? Igen, félmillió magyar már váltott
2018 május 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás

Saját járgány fillérekből? Igen, félmillió magyar már váltott

A nagyvárosban élőknek bizonyára nem kell bemutatni a mindennapos közlekedés nehézségeit: az autóval járók rendszeresen ülhetnek a dugókban, míg a tömegközlekedést használók heringként összepréselődve kénytelenek eljutni célállomásukra. Azok számára, akik egyikből sem kérnek, reális megoldás lehet egy kis robogó, amely a városon belüli közlekedést gyorsabbá, kényelmesebbé teszi, ráadásul beszerzésére sem kell egy vagyont költeni.

Tavasztól őszig megfelelő közlekedési alternatívát nyújtanak a robogók, hiszen ezeket nem csak beszerezni lehet viszonylag olcsón, de a fenntartásuk sem emészt fel jelentős összegeket. Ugyanakkor városon belül gyorsan közlekedhetünk velük, nem kell velük a dugóban ücsörögni, mint egy autóval, és a tömegközlekedési járműveken lévő zsúfoltságtól is megkímélhetjük magunkat.

Mennyibe kerül egy robogó?

Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyibe kerülnek a maximum 50 köbcentiméteres robogók akár újonnan, akár használtan. Természetesen a robogókra is igaz - akárcsak mondjuk az autókra -, hogy jelentős különbségek lehetnek az árakban a motorkerékpár márkájától, korától és egyéb paramétereitől függően. Azt azonban elmondhatjuk, hogy nem kell túl mélyen a zsebébe nyúlnia annak, aki egy robogó megvásárlásával szeretné mentesíteni magát a dugóban ücsörgéstől.

Használt segédmotorokat már néhány tízezer forintért is vásárolhatunk, de a használt robogók árai is bőven a többség által megfizethető kategóriában van: például a hasznaltauto.hu-n jelenleg 120 ezer forintért kínálnak eladásra egy 2006-os évjáratú Honda Todayt. Rengeteg hirdetést találhatunk a 250-300 ezer forint közötti árkategóriában, 400 ezer forint felett pedig szinte vadonatúj robogókat is vásárolhatunk. Például 450 ezer forintért hirdetnek egy 2018-as évjáratú SYM JET-et.

Ezeket az árakat igazán nem nevezhetjük magasnak, és még akkor sem terhelik meg igazán a családi kasszát, ha valaki esetleg nem zsebből, hanem személyi kölcsönből fedezi a vásárlást. Jelenleg ugyanis egy 300 ezer forintos személyi kölcsönt - 5 éves futamidő mellett - például havi 6 172 forintos törlesztőrészlet mellett vehetnénk fel az UniCreditnél (THM 8,97%). De más banknál sem kellene sokkal magasabb törlesztőkkel számolnunk: a CIB Bank havi 6 544 forintért (THM 11,73%), az OTP Bank pedig 7 946 forintért (21,93%) nyújtja a szóban forgó összeget.

Persze a robogók esetében is találhatunk olyan darabokat, melyek jóval drágábbak társaiknál. Még a használt robogók között is találhatunk olyanokat, melyek vételára eléri, vagy akár jelentősen meg is haladja az 1 millió forintot. Ez természetesen még inkább igaz az új robogók esetében, például egy új Vespa Sprintért is több mint 1 millió forintot kell kiadnunk.

Elektromos robogók

Akkor sem feltétlenül kell sokkal több pénzt rááldoznunk a robogóvásárlásra, ha elektromos példányt szeretnénk a magunkénak tudni. Például találtunk olyan hirdetést, melyben 245 ezer forintért kínálnak eladásra egy Suzuki Cobrát. De igaz ez az új robogókra is: ezek között is találhatunk félmillió forint alatti elektromos robogót.

Kötelező felelősségbiztosítás

Kíváncsiak voltunk, hogy mekkora biztosítási díjra számíthat az, aki robogó vásárlása mellett dönt. Egy autó megvásárlása során ez szintén jelentős tétel lehet, hiszen egy friss autótulajdonos, vagy egy olyan személy, aki a közelmúltban balesetet okozott bizony sok tízezer forintos biztosítási díjra is számíthat. Robogók esetén azonban ennél sokkal jobb a helyzet.

Elvégeztünk egy kalkulációt a fentebb említett Honda Today adataival. Ez alapján a legolcsóbb biztosítás 3 789 forintba kerül egy évre, ami azt jelenti, hogy még a baleseti adóval együtt is kevesebb, mint 5 ezer forintot kell fordítanunk a kötelezőre.

Ehhez képest meglepő, hogy sokan éppen a kötelezőn akarnak spórolni, ahogyan arra Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) korábban felhívta a figyelmet. Becslések szerint ugyanis mindössze a robogók 15-20 százaléka után fizetik ki rendszeresen a kötelező felelősségbiztosítás díját, miközben több mint félmillió robogó üzemel az országban.

Ahogy fentebb láthattuk, a robogók tulajdonosai ezzel mindössze néhány ezer forintot spórolhatnak évente, miközben az MNB statisztikái szerint a motorok által okozott károk átlagos összege eléri a 350 ezer forintot, de személyi sérülés esetén már a milliós összeg sem ritka. Jól látszik hát, hogy nem érdemes ezen spórolni.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy mindössze néhány száz-, de akár néhány tízezer forintból is lehet egy saját robogónk, segédmotorunk. Tény, hogy ezeket a járműveket nem tudjuk egész évben használni, viszont a melegebb hónapokban kitűnő alternatívái lehetnek a személygépkocsiknak és a tömegközlekedésnek.

Forrás: www.penzcentrum.hu

Nagy változás jöhet a gépjármű-felelősségbiztosításban
2018 május 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Nagy változás jöhet a gépjármű-felelősségbiztosításban

Az Európai Bizottság módosítaná a gépjármű-felelősségbiztosítási irányelvet, amely lehetővé tenné egyebek mellett például, hogy a gépjárműbalesetek áldozatai megkapják az őket megillető teljes kártérítést, még a biztosító fizetésképtelensége esetén is.

Az Európai Bizottság csütörtökön közzé tett javaslata biztosítani fogja, hogy a gépjárműbalesetek áldozatai megkapják az őket megillető teljes kártérítést, még a biztosító fizetésképtelensége esetén is. Ezen túlmenően az átalakított szabályok biztosítják majd, hogy azok a károsultak, akik egy másik uniós tagállamban már rendelkeznek korábbi kártörténettel, ugyanolyan elbánásban részesüljenek, mint a belföldi kötvénytulajdonosok, és potenciálisan előnyösebb biztosítási feltételek vonatkozzanak rájuk - derül ki a brüsszeli testület közleményéből.

A gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) irányelv módosítására irányuló javaslat ugyanakkor megkönnyíti majd a hatóságok számára a biztosítás nélküli gépjárműhasználat elleni küzdelmet. Összehangolja ugyanis az EU-ban a gépjármű-felelősségbiztosítás által biztosítandó fedezet minimális szintjeit.

Továbbá pontosítja a gépjármű-felelősségbiztosítási irányelv hatályát az Európai Bíróság közelmúltbeli ítéleteinek fényében.

A bizottság a jelenlegi uniós szabályokat a következőképp módosítaná:

  • A balesetért felelős jármű biztosítójának fizetésképtelensége esetén az áldozatokat gyorsan és teljes körűen kártalanítják a lakóhelyük szerinti tagállamban. A határokon átnyúló esetekben ez biztosítja majd, hogy a végső pénzügyi felelősséget a biztosító székhelye szerinti tagállam biztosítási ágazata viseli, és ugyanakkor lehetővé teszi az áldozatoknak járó gyors kártérítést.
  • A biztosítóknak ugyanolyan elbánást kell biztosítaniuk a valamely más tagállamban kibocsátott kártörténeti igazolások számára, mint azoknak, amelyeket belföldön adtak ki. Ennek köszönhetően a külföldön biztosítást vásárló fogyasztók előnyösebb biztosítási díjakban részesülhetnek, amelyek szintje megegyezik a belföldi fogyasztókéval.
  • Erősítenék a tagállamok hatáskörét a biztosítás nélküli gépjárműhasználat elleni küzdelemben. Ez elősegítheti a biztosítás nélküli gépjárműhasználat visszaszorítását, ami miatt növekszik a becsületes járművezetők biztosítása díja.
  • A javaslat értelmében az uniós polgárok ugyanolyan szintű minimális védelemben részesülnek majd az EU területén való utazásaik során. A javaslat harmonizált minimális védelmi szinteket állapít meg az EU területén bekövetkező személyi sérülések és anyagi kár tekintetében (a jelenlegi szintek némileg eltérnek a tagállamok között).
  • A jogbiztonság javítása érdekében a javaslat belefoglalja az irányelvbe az Európai Bíróság legújabb ítélkezési gyakorlatát, vagyis a szabályok most pontosítják, hogy a fedezet kiterjed a szállítás céljából, a jármű rendeltetésszerű használata során okozott balesetekre, ideértve a magánterületen való gépjárműhasználatot is.

Forrás: www.napi.hu

Július 1-től megvédenek az utazásszervező csődjétől a biztosítók
2018 május 23.
Kategória:
Utasbiztosítás

Július 1-től megvédenek az utazásszervező csődjétől a biztosítók

Akik most fizetik be nyári utazásuk előlegeit valamelyik irodában, júliustól nagyobb biztonsággal számíthatnak arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátják a pénzüket. Egy új biztosításfajta pedig garanciát nyújt ilyen esetekben a külföldön rekedtek hazautaztatására is. Ez a védelem azonban semmilyen módon nem helyettesíti a klasszikus utasbiztosítást - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Egy július 1-től életbe lépő, az utazási csomagokkal kapcsolatos uniós szabályozás hazai átültetését a magyar jogalkotó arra használta fel, hogy újragondolja az utazásszervezők vagyonibiztosíték-rendszerét. Ennek igénybe vételére akkor van szükség, ha az utazásszervező fizetésképtelenné válik - amire az elmúlt nyaralási szezonban is volt példa.

Az új szabályozásban a korábban egységes fedezet két részre bomlik. A vagyoni biztosíték (ami lehet bankgarancia, biztosítás vagy pénzbeli letét is) júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezet. Azonban ha az utazási csomagban a szállítás is benne van, akkor az utazásszervezőnek biztosítást kell kötnie az utas esetleges kényszerű kint tartózkodása és hazautaztatása költségeire. Ezen fedezetek meglétéről az utazásszervezőnek kötelező tájékoztatni az utast, még a szerződéskötést megelőzően.

Ez a pótlólagos garancia azonban csak csőd esetén jelent védelmet, semmilyen módon nem váltja ki a hagyományos utasbiztosítást. Ha tehát július elseje után bárkit baleset ér, beteg lesz, esetleg a poggyászával adódnak gondok, továbbra is csak akkor számíthat a biztosítótársaságok segítségére, amennyiben rendelkezik utasbiztosítással. Mivel pedig a becslések szerint még ma is csak nagyjából minden második külföldre utazó él ezzel a lehetőséggel, sokan csak a baj bekövetkezte után szembesülnek azzal, hogy a felmerülő költségeket saját maguknak kell állniuk.

A földrészünkön utazóknak bizonyos védelmet jelent sürgősségi esetekben az Európai Egészségügyi Kártya (EEK) is, amelyet érdemes kiváltani. Ám tisztában kell lenni azzal, hogy ez csak az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban használható - ami tágabb fogalom, mint az Európai Unió, viszont nem fedi le a teljes kontinenst. Különösen a Balkánra utazóknak érdemes előzetesen tájékozódniuk, hogy választott úti céljukban elfogadják-e a kártyát. Azt is tartsuk szem előtt, hogy az EEK segítségével csupán azokhoz a szolgáltatásokhoz juthatunk hozzá ingyenesen, illetve esetleg bizonyos önrész megfizetésével, amelyeket az adott ország a saját társadalombiztosítása keretében nyújt állampolgárainak.

Az EEK nem tartalmazza a poggyászbiztosítási, jogvédelmi, felelősségbiztosítási fedezeteket, valamint az olyan szolgáltatásokat sem, mint kinti orvosi ellátásunk vagy egy esetlegesen szükségessé váló hazaszállítás megszervezése. Mindezeket egy átlagosnak mondható, Európán belül napi néhány száz forintért már megvásárolható utasbiztosítás azonban magában foglalja. (Az utasbiztosítás díja az utazás összes költségéhez képest alacsony. Számoljunk utána, mennyit ér a biztonságunk. Külföldre utazáskor az általában több százezer forintos összköltség mellett kiadásaink 2-5%-ért már megvehetjük az utasbiztosításunkat. Továbbá egy kiegészítő gépjármű asszisztencia szolgáltatással arra az esetre is fel tudunk készülni, ha járművünk cserbenhagy minket az európai utakon.)

A különböző szintű, s az utazás céljához igazodó szolgáltatások megválasztásával az egyéni igényekre szabottan tudjuk magunknak és családunknak biztosítani a széleskörű védelmet külföldi nyaralásunk idején. Ehhez azonban az is kell, hogy tisztában legyünk azzal, mely kockázatokra és milyen összeghatárokig vállal a biztosító fizetési kötelezettséget és mire nem vonatkozik a kockázatviselése. Mindez nem igényel sok időt és hosszas előkészületeket, hiszen az utasbiztosítást okostelefonon, interneten, de akár bankjegy-automatákon keresztül is meg lehet venni - sőt, ezen szerződések közel háromnegyedét már ma is elektronikus csatornákon keresztül kötik a tavalyi adatok szerint 12,5 milliárd forintos piacon.

Forrás: www.portfolio.hu

Lízingelt autó után is fizetni kell a biztosítást
2018 május 08.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Lízingelt autó után is fizetni kell a biztosítást

Autót lízingelünk, de a lízingcég nem fizette be a negyedévi kötelező biztosításunkat.

Ezért a biztosító most késedelmi díjat fizettet velünk. Nem vagyunk hibásak, miért büntetnek? – tett panaszt T. Péter szegedi lakos a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) mint pénzügyi felügyeleti szervnél. Azt, hogy a lízingszerződések esetén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra milyen szabályok vonatkoznak, illetve milyen lehetőségekről érdemes tudni, Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára foglalta össze.

Más, mint a hitel

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (KGFB) szóló törvény lehetőséget ad arra, hogy más-más személy legyen egy gépkocsi tulajdonosa és üzembentartója. Utóbbi személlyel a tulajdonos üzembentartói szerződést köt, a megosztást hatósági okiratba foglalják, és bejegyzik a jármű okmányaiba is. Alapesetben az üzembentartó használja a kocsit. Tipikusan ez a helyzet, amikor egy ügyfél egy gépjárművet lízingel. A lízingnél – a hitellel ellentétben – az autó tulajdonjoga nem száll át az ügyfélre, hanem a futamidő végéig a lízingcégnél marad (a lízing típusától függően aztán a futamidő lejártával lesz az ügyfél a tulajdonos, illetve esetleg marad a kocsi a lízingtársaságé). A kocsi forgalmijában tehát a lízingcég szerepel tulajdonosként, de azt – üzembentartói szerződés alapján – az ügyfél használja.

Törvényi szabályozás

A KGFB-ről szóló törvény szerint a kötelező biztosítás díját mindig az üzembentartó fizeti. Baj esetén neki kell felelnie, hiszen a közúti forgalomban a kocsit ténylegesen vezető ügyfél okozhat kárt egy vétlen harmadik félnek. Ez azt jelenti, hogy az esetek döntő többségében a KGFB-szerződést nem a lízingcég, hanem az üzemben tartó ügyfél köti meg, s ő köteles fizetni annak díjait is.

Szabad választás

Az ügyfél szabadon dönthet arról, melyik biztosító KFGB-jét választja. Sem a gépjárművet forgalmazó kereskedő, sem a finanszírozást nyújtó pénzügyi intézmény nem kötelezheti konkrét biztosítóval való együttműködésre ennek kapcsán. A lízingcég nem mondhatja azt, hogy csak egy bizonyos biztosító KGFB-jét veheti valaki igénybe, mert ez a finanszírozás feltétele volna.

Segíthet a döntésben

Előfordulhat ugyanakkor, hogy egy lízingcég fő tevékenysége mellett egyúttal egy biztosításközvetítő (alkusz) alvállalkozójaként is dolgozik, és – ha az ügyfél ezzel egyetért – a lízingszerződés megkötésekor segít a számára leginkább megfelelő kötelező biztosítás kiválasztásában. A továbbiakban ezután azonban az ügyfél közvetlenül a biztosítóval áll kapcsolatban, így tőle kapja meg a KGFB-évforduló lejártára, s a következő évi díjra vonatkozó információkat, illetve az aktuális – negyed-, féléves vagy éves – díjbefizetési értesítőket is. (Más kérdés, hogy a KGFB-t közvetítő alkusz vagy alvállalkozója saját jószántából szintén felhívhatja a figyelmünket a KGFB befizetési határidőkre.)

Beépített is lehet

Nem gyakori, de előfordul olyan konstrukció is, hogy egy lízingcég a lízingdíjba „beépíti” a KGFB díját. Ilyen esetekben a járműtulajdonos lízingcég lesz a szerződő a biztosítóval. Ha a lízingcég késedelmesen vagy egyáltalán nem fizeti meg a díjat, az ilyenkor csakis rajta és nem az ügyfélen kérhető számon. Ha mégis utóbbitól követelnek késedelmi díjat, panaszával előbb írásban forduljon a biztosítóhoz, ha pedig ez eredménytelen, az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez vagy bírósághoz.

Sokba kerül a késedelem

Célszerű mindig ügyelni a soron következő díjak befizetésére! Ha nem fizeti be a következő időszakra vonatkozó csekket vagy (elektronikus fizetést választva) elfelejti elutalni a kötelező biztosítás díját, a biztosító (sokba kerülő) úgynevezett fedezetlenségi díjat szab ki a hiányzó időszakra. Csekkes fizetésnél, ha azt az ügyfél esetleg nem kapja meg időben, kérjen ilyet a biztosítótól vagy pedig rózsaszín belföldi postautalványon fizesse meg a díjat a késedelem elkerülésére.

Forrás: www.blikk.hu

Érdemes átnézni a lakásbiztosításunkat
2018 május 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Érdemes átnézni a lakásbiztosításunkat

A hazai lakóingatlanok legalább 70 százaléka rendelkezik biztosítással. Lakásbiztosítás esetén kiemelten figyelni kell arra, hogy milyen típusú szerződést kötünk.

Társasházi lakás biztosítása kapcsán két lehetőség jelentkezik – mondta Szurgyi Nándor, az Aegon Magyarország lakásüzletág igazgatója az M1 Forint, fillér című műsorában. A leggyakoribb esetben minden tulajdonostárs önálló lakásbiztosítást köt, így sok egyéni biztosításból áll össze a ház védelme, a másik – egyre inkább elterjedő – biztosítási forma, amikor a társasház vagy akár az egész épülettömb, úgy dönt, hogy egy közös épületbiztosítást kötnek – részletezte a szakember.

Kiemelte: utóbbi esetben az egész lakóközösség rendelkezik egy nagy épületbiztosítással, és ilyenkor egyenként a tulajdonostársaknak, a lakóknak nem kell biztosítást kötniük. Fontosnak tartotta leszögezni azonban, hogy a benn lévő ingóságokat viszont célszerű biztosítani, hiszen az ingóságokra nem terjed ki a közös biztosítás.

Amennyiben a lakás egyben egy cég telephelye is, a vállalati biztosítási konstrukciót kell választani, amely különbözik az egyszerű lakásbiztosítástól – hívta fel a figyelmet Nyerges Tamás, az Uniqa biztosító kiemelt ügynökségvezetője. Rámutatott: a jogszabály szerint minden tevékenységre kell a biztosítás, ugyanúgy mintha egy bármilyen más telephelyen működne a vállalat. A szakember elmondta, hogy az ügyfél határozza meg a biztosítási összeget, és a biztosító annak megfelelően biztosítják az objektumot.

Forrás: www.hirado.hu

CLB TIPP: Ne hagyja otthonát, értékeit biztosítás nélkül, lakásbiztosítás kalkulátorunk segítségével összehasonlíthatja ajánlatainkat. Lakásbiztosítás kalkulátor >>

A szombati munkanapokon kevesebbet dolgozunk?
2018 április 23.
Kategória:
Utasbiztosítás

A szombati munkanapokon kevesebbet dolgozunk?

A magyarok zöme kifejezetten örül a munkanapok átrendezésével járó hosszabb hétvégéknek, minden hatodik ember külföldi utazást is tervez egy vagy akár több ilyen alkalommal is - derül ki a Groupama Biztosító idei felméréséből.

A szombati munkanapoknak viszont kevésbé örülünk, és nem is tarjuk eléggé hatékonynak.

A Groupama Biztosító arra volt kíváncsi, miként viszonyulnak a magyarok a munkanapok átrendezésével járó több szabadidőhöz, illetve a cserébe ledolgozandó szombatokhoz, és azt is felmérte, mennyien terveznek külföldi kiruccanást ezekre a hosszú hétvégekre. Az NRC Marketingkutatócég által végzett reprezentatív országos kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság nagy része kifejezetten örül az ünnepek miatti naptári átrendezéseknek: héttizedük szerint minél több a hosszú hétvége, annál jobb, és a legtöbben (68%) programokat is szerveznek ezekre az extra szabadnapokra.

Nem ennyire egyértelmű a kép a szombati munkanapokkal kapcsoltban. A válaszadóknak már csak 55%-a gondolja úgy, hogy a hosszú hétvégék kárpótolnak a szombati munkanapok miatt, ugyanakkor sokan (44%) bevallják, hogy azokon a szombatokon, amikor ledolgozzuk a hosszú hétvégét, általában nem dolgoznak annyit, mint szoktak.

Vannak, akik egyáltalán nem lelkesednek annyira a hosszú hétvégékért: minden ötödik válaszadó szerint felborítják a szokásos életritmusunkat, 15%-uk pedig arra panaszkodik, hogy sokszor gondot okoz nekik, hogy hogyan töltsék el a felszabaduló szabadidőt.

Idén minden hatodik magyar tervez külföldi utazást is valamelyik hosszú hétvégére

A hosszú hétvégék kiválóan alkalmasak egy-egy külföldi kiruccanásra. Minden hatodik megkérdezett (16%) válaszolta azt, hogy legalább egy hosszú hétvégét külföldön tölt majd, ráadásul akik elutaznak, nagyobb részben több utazást is terveznek (a külföldre utazók 63%-a). Az utazási kedv még nagyobb a fővárosiak körében: a budapesti lakosság csaknem negyede tervezi, hogy átlépi a határt valamelyik hosszú hétvégén.

A Groupama Biztosítónál az elmúlt évek tapasztalatai szerint a hosszú hétvégék idejére megnő az utasbiztosítási szerződéskötések száma. A növekedés kisebb mértékű a hagyományosan családi körben eltöltött, húsvéti vagy karácsonyi ünnepek idején, a munkanapok átrendeződése miatt nyert többi hosszú hétvégén azonban akár háromszorosára is nőhet az utasbiztosítási szerződéskötések száma az átlagoshoz képest.

„Idén különösen sok hosszú hétvégét élvezhetünk. Ilyenkor a legtöbben veszélytelennek tűnő városlátogatást szerveznek, de akár egy rövid külföldi utazás alkalmával is előfordulhat olyan helyzet, ami gyors orvosi ellátást tesz szükségessé, vagy más segítséget kell igénybe venni. Egy sürgősségi ellátás akár több millió forintba is kerülhet, ezért is fontos, hogy senki ne induljon külföldre utasbiztosítás nélkül – hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

Forrás: www.kisalfold.hu

CLB TIPP: Ön is külföldi utazást tervez a hosszú hétvégén? Utasbiztosítását ne feledje itthon! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Mindent elmoshat az ár, érdemes felkészülni rá
2018 április 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Mindent elmoshat az ár, érdemes felkészülni rá

Akár az elmúlt évek legnagyobb árvize is jöhet, ugyanis a sokéves maximumot is meghaladó mennyiségű hó halmozódott fel a Duna felső szakaszának vízgyűjtőjén, s intenzív olvadás kezdődött már az Alpok magasabb térségein is. Így egy esetleges nagy áradást, a veszélyeztetett ingatlanok biztosítását most még érdemes átnézni, vajon benne van-e minden fontos kitétel, hogy adott esetben garantáltan fizessen a biztosító – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz cég.

Vízügyi szakemberek elképzelhetőnek tartanak egy, az átlagosnál jóval nagyobb, országos árvizet, az idén ugyanis a sokéves maximumot is meghaladó mennyiségű hó esett a Duna felső szakaszának vízgyűjtőjén – derül ki az Országos Vízjelző Szolgálat legfrissebb adataiból. Az Inn torkolata, vagyis Passau felett több mint négy köbkilométer víznek megfelelő hó volt a hegyekben, ami jóval több, mint a nagy árvizeket hozó 2006-ban vagy 2012-ben volt. A Pozsony feletti vízgyűjtőre számolva is komoly a helyzet: 15,5 köbkilométer víz lehet, ami szintén meghaladja a sokéves maximumot.

"Nem kizárt – vélik még az óvatos szakértők is –, hogy az idén az átlagosnál jóval komolyabban kell venni az árvízi helyzetet, a hirtelen jött enyhe időjárás hatására ugyanis az Alpok legmagasabb pontjain is felgyorsult az olvadás – hivatkozott az adatokra és szakértői latolgatásokra Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatójának értesülése szerint azonban ez önmagában még nem jelenti azt, hogy valóban nagy árvíz lesz, ám szakértők nem is zárják ki a lehetőséget. De ami megtörténhet, arra érdemes felkészülni" – véli Németh, ezért időben figyelmeztet: most még belefér az időbe átnézni a veszélyeztetett ingatlanok biztosítását, hogy a teljes körű kártérítéshez minden fontos kitétel benne legyen, s adott esetben garantáltan fizessen a biztosító.

Azért kell még most, a napokban frissíteni a szerződéseket, mert a megújításokra is vonatkozik egy bizonyos türelmi idő, ami biztosítónként változó, 15 – 30 nap. Ez azt jelenti, hogy a szerződések csak ennek letelte után lépnek életbe, vagyis a moratóriumi időszak alatt bekövetkező károk megtérítését a biztosítók megtagadhatják – magyarázza a CLB szakértője.

De érdemes azért is megújítani a régi szerződéseket, mert az elmúlt évek tapasztalatai szerint az árvízkárokra évente átlagosan egymilliárd forintot fizettek ki a biztosítók, ám a valós veszteség, amire nem volt biztosítás ennél lényegesen több volt.

Németh szerint a szerződések frissítését és kiegészítését akár pár perc alatt meg lehet tenni, ráadásul az esetek többségében egy korszerűbb biztosítás sem lesz drágább, sőt, akár még olcsóbb is, de mindenképpen jobb lehet. Ennyi időráfordítást megér, hogy ha viszi a víz a házat – legyen az akár a hétvégi nyaraló –, legyen miből újra kezdeni az életet. De nem kizárólag a lakó-, hanem a hétvégi házakról is hasonlóan kell gondoskodni. Vagyis át kell vizsgálni, meg kell újítani a szerződéseket, ha szükséges – figyelmeztet Németh.

Az árvízre épült ingatlanokra – helyrajzi szám alapján pontos nyilvántartás szerint – és a talajvízre, belvízre azonban továbbra sem vállalnak kártérítést a biztosítók.

Forrás: www.vg.hu

CLB TIPP: Ne hagyja otthonát, értékeit biztosítás nélkül, hasonlítsa össze Ön is ajánlatainkat lakásbiztosítási kalkulátorunk segítségével!
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

A biztosítók miatt drágulhat a buszozás?
2018 április 19.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A biztosítók miatt drágulhat a buszozás?

A kötelező biztosítások drasztikus díjnövelése miatt jelentősen drágulhatnak a csoportos utazások. Az érdekvédők párbeszédre hívják a felügyeletet és a társaságokat.

Az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja 300-400 százalékkal növekedik, amelyet a vállalkozások kényszerűségből a fogyasztókra kell, hogy hárítsanak. Ezért nemcsak a hosszabb turistautak, hanem a csoportos iskolai kirándulások, a belföldi utazások és a munkásszállítások is jelentősen drágulhatnak a biztosítótársaságok drasztikus díjnövelése miatt. A közelmúlt buszbaleseteire való hivatkozással a társaságok jelentős, átlagosan háromszoros, négyszeres díjat követelnek a buszos vállalkozásoktól. A NiT Hungary tagságába tartozó – a teljes magyar autóbuszos piac több mint 55 százalékát kitevő – vállalkozások jelentős része 100 százalék feletti, de átlagosan akár 300 százalékot meghaladó díjnövekedésről számoltak be a belső felmérések során. Olyan eset is volt, hogy a körülbelül 200 ezer forintos éves díjszintről 1,3 millió forintos éves díjra emelkedett egyetlen autóbusz biztosítási díja.

„Az autóbuszos személyszállító vállalkozások jelentős része kisvállalkozás, tőkeerejük alacsony egy ilyen biztosítói döntés finanszírozásához, ezért egyértelmű, hogy a biztosítótársaságok díjkövetelését a fogyasztókra kell, hogy hárítsák. Azaz a családokra, nyugdíjasokra, munkásemberekre, a belföldi úti célokra busszal utazókra” – magyarázza Dittel Gábor a NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

Ezért cég mai elnökségi ülésére meghívást kapott az Ipartestület Autóbusz Tanácsa, valamint a 12 díjat hirdetett biztosítótársaság, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank is.

„Nem értjük, hogy mi a díjnövekedés oka – ekkora mértékű emelést nem látunk indokoltnak szakmailag. Illetve azt sem tudjuk, hogy mit kell ahhoz tennünk, hogy ismét az elfogadható, a fogyasztók, az utasok számára megfizethető szintre kerüljön a biztosítási díj” – teszi hozzá Dittel Gábor.

Sajnos a buszbalesetek szinte minden esetben súlyos személyi sérülésekkel is járnak. A közvélemény számára a történet 2011-ben kezdődött az akkor ismertté vált hurgadai buszbalesettel, ahol több halott és köztük több magyar áldozat is volt. Azt követte azóta a szintén közismertebb 2016 decemberi bécsi adventi vásárból hazafelé az M3-as autópályán felborult, szintén több halálos áldozatot követelő buszbaleset, illetve a talán legtragikusabb veronai katasztrófa.

„Ezek az ismert ügyek mellett azonban a biztosítási szakma sajnos sokkal többet tart számon és szinte mindegyik esetben súlyos sérülések, áldozatok voltak, illetve hosszú - főleg a külföldi balesetek kapcsán - elhúzódó komoly kárkifizetési tételek” - nyilatkozta lapunknak Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója. - Ezen események alkalmával a magyarországi biztosítók több tíz, akár százmilliós kárkifizetésekre is kötelezettek, amelyet ráadásul tekintettel a balesetek kiemelt súlyosságára azonnal és szinte alkudozás nélkül kifizetnek a károsultaknak. A balesetek előfordulási gyakorisága és a kárösszegek magassága miatt kényszerülhettek vélhetően a biztosítók saját árazási tarifáik szigorítására, emelésére.

Forrás: www.nepszava.hu

Drágul a nyugdíjasok és a családok utazása
2018 április 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás

Drágul a nyugdíjasok és a családok utazása

Többek között a veronai tragédiára hivatkozva a biztosítók drasztikusan emelik az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díját. Ezt a vállalkozások át fogják hárítani az utazókra - írja a NiT Hungary fuvarozói érdekvédelmi szervezet.

A szervezett kirándulások, a turistautak, a csoportos iskolai kirándulások, a belföldi utazások és a munkásszállítások is jelentősen drágulhatnak a biztosítási díjak emelkedése miatt, amelyet a biztosítók a balesetekkel indokolnak.

A NiT Hungary tagságába tartozó buszos vállalkozások jelentős része átlagosan négyszeres (!) díjnövekedésről számolt be, de volt olyan eset is, hogy évi 200 ezerről 1,3 millió forintra nőtt a díj. A szervezet szerint ilyen mértékű drágulást semmi sem indokol.

Az autóbuszos személyszállító vállalkozások jelentős része kisvállalkozás, alacsony tőkeerővel, ezért egyértelmű, hogy a biztosítótársaságok díjkövetelését a fogyasztókra kell, hogy hárítsák. Azaz a családokra, nyugdíjasokra, munkásemberekre, a belföldi úti célokra busszal utazókra - magyarázza Dittel Gábor a NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

NiT Hungary elnökségi ülésére április 18-án meghívást kapott az Ipartestület Autóbusz Tanácsa, valamint a 12 díjat hirdetett biztosítótársaság, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank is.

Forrás: www.napi.hu

Fizet-e a biztosító, ha nem húztuk be a kéziféket?
2018 április 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Fizet-e a biztosító, ha nem húztuk be a kéziféket?

Egy lejtős utcán parkoló autó elgurult és összetörte a motoromat. A sofőr elismerte, hogy elfelejtette a kéziféket behúzni. A biztosító viszont nem fizet, mondván, üzemen kívül volt a kocsi. Jogos ez? – érdeklődött L. Richárd Zalaegerszegről a Magyar Nemzeti Bankhoz mint pénzügyi felügyeleti szervhez írt levelében.

A válaszban az „üzemen kívüli” járművek által okozott károkkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Fülöp Zsuzsanna, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára foglalta össze.

Miért felel az üzembentartó?

A közúti forgalomban részt vevő gépjármű – járó motor hiányában is – kockázatot jelenthet (pl. ha nem megfelelően rögzítik parkolásnál), használata pedig fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősül. Az emiatti károkért számos esetben az üzembentartónak lehet anyagi felelőssége, esetleg még akkor is, ha nem járt a motor, más vezette az autót, vagy ha például annak utasa az ajtó figyelmetlen kinyitásával okozott sérülést mondjuk egy szabályosan arra közlekedő biciklisnek.

Mire vonatkozik a kgfb?

A gépjármű üzemeltetésével összefüggő baleseteknél – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alapján – a biztosító átvállalja az üzembentartó polgári jogi felelősségének anyagi vonzatát, s megtéríti a károkozó helyett a vétlen gépjármű károsultjainak kárát.

A gyakorlatban azonban vita adódhat abból, hogy mit tekint a biztosító „gépjármű-üzemeltetésnek”, ezt ugyanis a kgfb-törvény nem határozza meg pontosan és részletesen. A KRESZ szabályrendszere s több korábbi bírósági döntés viszont általában a gépjármű üzemeltetéséhez sorol minden olyan tevékenységet, amely a közlekedés – vagyis a gépjármű rendeltetésszerű használatának – szabályos megkezdéséhez (pl. elindulás előtti ellenőrzés) és befejezéséhez (a jármű leállítása és rögzítés) elengedhetetlen.

Vannak kivételek?

E logika alapján az autó üzemeltetése – s így a biztosító kgfb szerinti helytállási kötelezettsége – csak akkor szűnik meg, ha minden olyan lépést elvégez a sofőr, amely a teljes és szabályos leállításhoz szükséges. Ennek része többek között a motor leállítása, a megfelelő rögzítés (kézifék behúzása, sebességben hagyás vagy körülményektől függően akár a kerekek kiékelése) és a jármű elhagyása is. Lehetséges tehát olyan helyzet, amikor a gépjármű akkor is üzemben van – vagyis a biztosító kár esetén köteles helytállni –, ha azt a leparkolást követően nem rögzítették kézifékkel vagy esetleg a motor leállása után a benn ülő sofőrrel együtt gurulva okoz kárt.

Hova fordulhatunk vita esetén?

Ha a biztosító nem ismeri el a kárkifizetési kötelezettségét, esetleg fizet kártérítést, de a károsult vagy a károkozó vitatja annak mértékét, a konkrét anyagi jogvita rendezése érdekében a fogyasztónak minősülő károsult vagy a károkozó jármű üzembentartója (tulajdonosa) az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez, illetve polgári bírósághoz fordulhat.

Forrás: www.blikk.hu

Oldalak