Mi lesz a magyar biztosítókkal 2018-ban? Megszólaltak a vezérek
A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2018-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
- 1. Hogy értékeli 2017-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
- 2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2018-ra?
- 3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?
Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató, Allianz
1. A magyar gazdaság erősödése 2017-ben tovább folytatódott, mely egyértelműen kedvező hatást gyakorol a biztosítási szektor működésére és további bővülésére is, ami a gépjármű-biztosítási piac gyarapodásán túl többek között a lakásbiztosítási piac fellendülésében, a vállalati -és a nyugdíjbiztosítási konstrukciók folyamatos térnyerésében öltött testet. Az Allianz Hungária Zrt. az egyre virágzó magyar biztosítási piac vezető biztosítótársaságaként újabb eredményes évet zárt, díjbevétel-növekedésünk az egész évet tekintve meghaladta a tervezettet is, ugyanígy működési eredményünk is terv felett bővült, mely profitábilis növekedésnek és egyben kimagasló eredménynek tekinthető. Számainkat és teljesítményünket tekintve külön kiemelném még, hogy az idei évben kiegyensúlyozottan növekedtünk minden biztosítási szegmensben, ezek közül is hangsúlyos növekedésről tudok beszámolni a lakossági gépjárműszerződéseink terén, ahol jelentős a növekedésünk az előző évhez képest is, így még több ügyfél bizalmát tudhatjuk a magunkénak. Piacvezető biztosítóként ekképpen az is a célunk, hogy ügyfeleink lojalitásáért cserébe a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk, így éllovasai legyünk olyan átfogó, rendszerszintű fejlesztéseknek, amelyeknek a bevezetésével és használatával a megszokottnál is gyorsabbak és egyszerűbbek a kárrendezési folyamataink. 2017-ben ezáltal több olyan újítást is bevezettünk, amely jelentősen növelte az ügyfeleinknek és partnereinknek nyújtott szolgáltatási élményét, így például decembertől kezdve a magyar biztosítási piacon elsőként az Allianznál már a legnépszerűbb közösségi oldal chatjéből is könnyedén meg tudjuk kötni az utasbiztosításunkat.
2. A nemzetközi szabályozási környezet 2018-ban is kihívások elé állítja a biztosítási szektor egészét: 2018 februárjában kerül bevezetésre az új európai uniós biztosítás értékesítési direktíva, az IDD, májusban pedig hatályba lép az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), így az ezekre való felkészülés és a megfelelés a jövő év egyik nagy feladata lesz számunkra. 2018-ra nézve továbbra is kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy az Allianz Hungária egyet jelentsen a biztonsággal és a stabilitással. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor arra is törekszünk, hogy ügyfeleink az innovatív jelzőt is egyre inkább hozzánk tudják társítani, továbbá igényeiket a digitális kornak, valamint elvárásaiknak megfelelően beépítsük működésünkbe. A jövőben is követjük a fogyasztói trendeket, figyeljük az új lehetőségeket, majd ezeknek megfelelően optimalizálunk, fejlesztjük termékeinket és szolgáltatásainkat, mindemellett folyamatosan invesztálunk a digitalizációba, melyet alapvető eszköznek látunk mind ügyfeleink, mind pedig partnereink életének könnyedebbé és biztonságosabbá tételéhez, ily módon a nagyobb ügyfélélményhez. Innovatívnak maradni, folyamatosan digitális újdonságokkal a piacra lépni és kiváló ügyfélélményt nyújtani ugyanakkor valódi kihívást is jelent nem csupán nekünk, de a biztosítási piac egészének is, hiszen azt érzékeljük, hogy a korábbinál gyorsabb ütemben változnak az ügyféligények, így egyre rövidebb időtávra szükséges stratégiai döntéseket hoznunk a digitalizációt és az innovációt érintő, valamint az ügyfélélményt jelentő szolgáltatások bevezetésével kapcsolatosan.
3. A gazdasági növekedés jótékony hatása társaságunknál 2017-ben a nem-életbiztosítások területén az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások, valamint a mezőgazdasági biztosítások, azon belül is a díjtámogatott növénybiztosítások jó teljesítményében mutatkozott meg leginkább, míg az életbiztosítások területén továbbra is jelentős szerepe volt az évben a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarításoknak, melyek jelenleg is az Allianz Hungária Zrt. értékesítési fókuszában állnak. A motor szegmenst vizsgálva is érzékelhető növekedésről tudok beszámolni a naptári évben, köszönhetően a használt gépjárművek importjának folytatólagos sikere és az új típusú támogatott gépjárműbeszerzési lehetőségek megjelenésének is. Úgy vélem, hogy a tendencia 2018-ban is hasonló lesz és a már említett területek további dinamikus fejlődését irányozzuk előre a magunk számára. Ami a biztosítási szakma egészét illeti, a fent említetteken túl a növekvő öngondoskodási hajlandóság nyomán a nyugdíjbiztosítások értékesítésének további erősödésére, valamint az életbiztosítási piac növekedésére számítok a 2018-as évben. Mindemellett az építési beruházások az utóbbi években tapasztalt ugrásszerű növekedése és a lakásbiztosítások piacán továbbra is jelentős alulbiztosítottság fennállása folytán a jövő évre nézve is sok lehetőséget látok a növekedésre a lakásbiztosítási piacon. Végül jelentős növekedési potenciált érzékelek az infokommunikációs vívmányoknak a biztosítási szektor szolgálatába állításában a legkülönbözőbb területeken, kiemelten pedig a gépjármű-és a lakásbiztosítások kapcsán, melyekkel kapcsolatban tapasztalatunk szerint egyre nagyobb igényt támasztanak a fiatalabb generációk tagjai.
Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali
1. Ha csak két szóban foglalhatnám össze az elmúlt évet, a változás és a megfelelés szavakat választanám. Hosszú története során a biztosítási szektor megélt jó és rossz időszakokat egyaránt, volt már mélyrepülésben és szárnyalt is: képes volt átalakulni, alkalmazkodni és megfelelni. Most mégis úgy látszik, a legnagyobb transzformáció előtt állunk; ennyire volatilis még nem volt a változás, és soha nem volt ilyen gyors sem - felvesszük a versenyt. 2017-ben elindultunk egy egyszerűbb, okosabb és gyorsabb úton. Például a jogi környezet változására gyorsan reagálva társaságunk az elsők között lépett piacra az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítással január elsejével. A termék kialakításánál a gyorsaság mellett fontos volt az is, hogy minél egyszerűbben megfeleljünk a jogszabályi előírásoknak. Egy kiváló ár-érték arányú termékkel tudtunk megjelenni, amit a kiváló értékesítési teljesítmény, az ügyfelek fokozott érdeklődése is visszaigazolt. Az etikus életbiztosítási koncepciónak megfelelő új termékcsaládunk rajtja némiképp elmaradt az előzetes várakozásainktól, de ez megfelel a referenciának tekintett piaci tendenciának. A tavaly év végi kiváló teljesítménynek köszönhetően, valamint a nyugdíjbiztosítások jó megmaradási arányából fakadóan azonban nőtt az élet állománydíjunk, ennek következtében a folyamatos életbiztosítási díjbevételünk is magasabb. A gépjármű- és lakásbiztosítások körében mind a lakossági biztosítások, mind a flotta illetve társasházi szerződéseink körében darabszám és díjbevétel-növekedést realizáltunk. Kihasználva a kínálkozó piaci lehetőségeket biztosítónk egy újabb eredményes év zárása előtt áll. Kitűzött céljainkat elértük, mind a tervezett eredmények, mind a cégcsoportunk stratégiája mentén megfogalmazott fejlesztések tekintetében - egyszerűbben, okosabban, gyorsabban működünk: fontos lépéseket tettünk például az önkiszolgáló tranzakcióink bővítése, illetve az ügyfelek naprakész tájékoztatása terén is.
2. A már említett felgyorsult transzformáció, a gyors változás mentén a digitalizáció adta lehetőségeket említeném a szektorunkra váró kihívásokról szólva. Várakozásaink szerint a digitalizáció a biztosítási szektort is ki kell, hogy mozdítsa a komfortzónájából. Hiszen a jövőben arra számíthatunk, hogy új szereplők is megjelennek a szektorunkban, merőben új megoldásokkal. Ugyanakkor a biztosítás továbbra is egy személyes üzlet, ami a bizalomra épül. Így a technológia adta lehetőségeket annak a szolgálatába kell állítanunk, hogy tovább erősítsük az ügyfeleink bizalmát és munkatársaink elhivatottságát. Az új technológia megoldások mellett azonban azt is látjuk, hogy az egyes generációk elvárásai eltérők, és nekünk tudnunk kell minden igénynek megfelelő megoldásokat kínálunk. Így például az önkiszolgáló online tranzakciók, vagy a chat funkciók fejlesztése mellett a személyes és telefonos ügyfélszolgálati területen is törekednünk kell a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálásra, párhuzamosan fejlesztve a területeket.
3. Változás és megfelelés: vállalatunk működésének kulcsa egyértelműen az ügyfélközpontúság, ügyfeleink elvárásainak való megfelelés. Büszke vagyok arra a szemléletbeli változásra, amelyet ez a fókusz az elmúlt időszakban eredményezett minden területünkön. Ügyfél-elégedettségi felmérésünk keretében immár több mint 43 ezer ügyfelünket kérdeztünk meg, hogy pontosabban megértsük a vállalatunkkal kapcsolatos vélekedésük okait. A kapott visszajelzések alapján már számos fejlesztést indítottunk el, és ezt a dinamikát a továbbiakban is szeretnénk megőrizni. Fő törekvéseink között szerepel az ügyfeleinkkel való kommunikáció további egyszerűsítése és gyorsítása. Termék oldalon azt látjuk, hogy a moduláris, egyedi igényekre szabható módozatok nagyon népszerűek az ügyfelek körében, mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben. Továbbá egyre nagyobb a különböző asszisztencia típusú megoldások iránti igény, és ez a tendencia a várakozásaink szerint erősödni fog, hiszen az anyagi segítségnyújtáson túl az ilyen típusú termékekkel azonnali, gyors vészhelyzet-elhárítással állhatunk ügyfeleink rendelkezésére. A kiegészítő magán-egészségbiztosítási piacban óriás potenciál van: itt az egyre fokozódó kereslethez kell a biztosítóknak vonzó ár-érték arányú megoldásokat kidolgozniuk mind a lakossági, mind a vállalati szegmens számára. És ezekkel a termékekkel szintén edukációs hatásunk lehet, hiszen a megelőzés, a prevenció, az egészséges életmód jutalmazása meg kell, hogy jelenjen ezekben a biztosítási megoldásokban.
Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama
1. 2017 sikeres év volt a Groupama Biztosító és az egész biztosítási piac számára. Az egyéni személy-, és vagyonbiztosítások területén is erősíteni tudtuk helyzetünket. A vállalati biztosítások területén a javuló növekedési számok is visszaigazolták azon erőfeszítéseinket, amellyel fejlesztettük a kockázatvállalási képességinket és az értékesítési csatornák és partnereink kiszolgálási színvonalát. Mivel életbiztosítási termékeinket már tavaly az etikus termékkoncepciónak megfelelően alakítottuk át, így számunkra 2017 inkább igazolása volt annak, hogy helyes volt az irány, amit tavaly választottunk, azaz a teljes transzparencia és termékeink megemelt értéke ügyfeleink számára. Ennek a korai döntésünknek is köszönhető, hogy az értékesítési partnereink is felkészülten várták a változást, és ezeket visszaigazolták értékesítési eredményeink is. A pénzügyi folyamatokat tekintve elmondható, hogy a károk növekedését figyelhettük meg piaci szinten és társaságunknál is. A megfelelően diverzifikált biztosítási portfoliónknak köszönhetően még így is tartani tudtuk magas szolvencia megfelelésünket és továbbra is szolid, biztos pénzügyi hátteret nyújtunk ügyfeleink számára.
2. 2018-ban a biztosítási piac további fejlődését várjuk, amelyet egyrészt a gazdasági növekedés táplál, másrészt a személyes biztonság iránti növekvő igény (nyugdíj, előtakarékosság, egészség). A Groupama szándéka az, hogy növelje piaci szerepét és erősítse ismertségét azáltal, hogy 1. magas minőségű tanácsadást és szolgáltatásokat nyújt ügyfelei számára, illetve 2. megbízható és innovatív partnere marad értékesítési csatornái számára. A fő kihívást jövőre az jelenti számunkra, hogy biztosítsuk munkavállalóinknak azt az ideális munkakörnyezetet, amelyben ők minden energiájukat és tehetségüket arra tudják fordítani, hogy társaságunk megfelelő megoldást adjon a személyes, családi és üzleti biztonságukat megteremteni kívánó ügyfeleink igényeire. Az IDD irányelvek hatályba lépése 2018-ban ismét egy igazolása lehet annak a stratégiánknak, amelyben a magas színvonalú személyes tanácsadást tűztük ki célunkként minden ügyfelünk számára.
3. 2018-ban nem számítunk a piacot gyökeresen megváltoztató innovációra vagy változásra. A kihívás ehelyett az lesz, hogy miképpen fogják a piaci szereplők elsajátítani és használni a már rendelkezésre álló új technológiákat, annak érdekében, hogy minél jobban leírják és leképezzék az egyéni ügyféligényeket, és ezáltal jobb tanácsadást adjanak, és megfelelőbben mutassák be az ügyfelek számára javasolt és részükre összeállított biztosítási megoldásokat. A Groupama Biztosító 2018-as új termékeit és szolgáltatásait már mind ennek megfelelően alakítottuk és meggyőződésem, hogy ügyfeleink ugyananolyan nagy kedvvel fogják fogadni őket, mint amilyennel mi fejlesztettük azokat számukra.
Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon
1. A biztosítási piacon az elmúlt években nagyon enyhe bővülést tapasztalhattunk, de ezzel együtt most vagyunk ott, ahol a válság előtt voltunk. A növekedés lehetséges okai között mindenképpen meg kell említenünk a megváltozott fogyasztói magatartást, amely a vagyon- és élet- (elsősorban nyugdíj) biztosítások tekintetében egyaránt megjelent. A biztosítótárasságok folyamatos edukációs programjainak, kampányainak is köszönhető, hogy társadalmi szinten fokozott tudatosság, tudatosabb tervezés és előrelátás érzékelhető. Kockázati életbiztosítások tekintetében még mindig alulbiztosítottak vagyunk, erre érdemes jobban koncentrálnunk. A vagyonbiztosítási piac bővülését tapasztalatunk szerint a gfb biztosítások díjkorrekciója, valamint a meglévő vagyonbiztosítások (lakossági és vállalati egyaránt!) esetében a biztosítási fedezetek növekedése vagy új kockázatok fedezése - úgy, mint szakmai felelősségbiztosítások, D&O, kiterjesztett garancia biztosítások - együttesen okozták. Meg kell említenünk még az egyszerű, online köthető termékek folyamatos előretörését, különösen a fiatalabb generációk esetében, ami mindenképpen iránymutató a jövőre nézve. Az Aegon Magyarország ismét nagyon jó évet zárt. Szinte minden termékeladás tekintetében növekedtünk. A legnagyobb növekedést a vállalati vagyon-, és utasbiztosításból hoztuk, de életbiztosításból is a piaci átlagnál jobban teljesítettünk. Annak kifejezetten örülünk, hogy évek óta tartani tudjuk vezető pozíciónkat a lakásbiztosítások piacán. Nagy előnyünk, hogy miénk az ország legnagyobb hálózata. Ugyanakkor az alternatív csatornák - alkuszi /banki partnerek, áruházláncokkal való együttműködések, call-center, online - szintén nagyon jól teljesítenek.
2. Körülbelül 10 éve indult el a pénzpiacokon a szabályozói környezet folyamatos változása, ami a biztosítási piacot is egyre kiélezettebben érinti. A Solvencia I., II. után most itt a GDPR, IDD, PRIIPS, és még sorolhatnám a mozaikszavakat. Az tisztán látszik, hogy ezek az új, kockázatalapú szabályok radikális változást eredményeznek, de összetettségük okán nagyon nehéz előre felmérni, miként befolyásolják majd üzleti folyamatainkat, hogyan hatnak az ügyfélkapcsolatainkra. Az előírások miatt szükséges fejlesztések iszonyatos mennyiségű erőforrást kötnek le, hiszen általában rendkívül kevés idő áll rendelkezésünkre a felkészülésre és az átállásra. A mennyiségi szempontokra való összpontosítás miatt sokszor úgy érezzük, hogy kevesebb idő jut a szabályozások valódi céljának megértésére. A legtöbb szabályozás ugyanis az üzletmenet szempontjából hasznos, kockázatalapú szemlélet átvételére ösztönöz, növeli a transzparenciát, ami hosszú távon minden piaci szereplő számára előnyös.
3. A jövő évben a nyugdíjbiztosítás mellett a kockázati életbiztosítások piacára érdemes jobban koncentrálnunk. Számtalan példát tudnék hozni arra, amikor egy-egy kockázati életbiztosítás életet ment, illetve hozzásegíti a családokat egzisztenciájuk megőrzéséhez egy sajnálatos tragédia után. Ebben a tekintetben tovább kell folytatnunk azt az edukációs tevékenységet, amelyet pár éve a biztosítók közösen indítottak. A lakásbiztosítások terén piacvezetőként szinte kötelességünk évről évre megújulni és ezzel utat mutatni a versenytársainknak. Folyamatosan frissítjük lakástermékünket, újabb és újabb kiegészítőket ajánlunk, jövőre pedig új termékkel jövünk ki, amitől a piac élénkülését várjuk. A világ arra halad, így a hosszú távú ügyfél-kiszolgálási stratégiai célunk is a digitális átállás folyamatának elősegítése, és áttérés a kézi vezérelt folyamatokról a teljesen automatizált, de személyre szabott szolgáltatásokra. Ehhez teljesen átalakítjuk az informatikai rendszerünket, illetve továbbfejlesztjük az ügyfélkiszolgálás minőségére ható folyamatainkat. Az ügyfelekkel való jobb kapcsolattartás és az ajánlataink differenciálása érdekében nagy lehetőséget látunk az IoT-ben. Európa vezető biztosítóinak többsége már "connected-" megoldásokat is kínál, ami feltétlenül iránymutató számunkra. Arra készülünk, hogy először a gépjármű biztosítások piacán fog megjelenni ez az innováció.
Sztanó Imre elnök-vezérigazgató, NN
1. Az NN Biztosítónál sikeres évet zárunk mind pénzügyi, mind stratégiai szempontból. Majdnem két éve köteleztük el magunkat a digitalizáció mellett, mert hisszük, hogy ezáltal még relevánsabbá válhatunk az ügyfeleink szemében. Nagy öröm számomra, hogy a digitalizációs programunk első gyümölcsei beértek az idei évben. Számos, a piacon jelenleg egyedülálló megoldást vezettünk be. 2017-ben az értékesítés folyamat során az ajánlatok mintegy 90%-át már papírmentesen, elektronikus aláírás segítségével vettük fel. Nagyot léptünk előre a kockázatelbírálás automatizálásban is. Ma már minden ötödik életbiztosítási ajánlat esetében emberi beavatkozás nélküli a kockázatelbírálás, melynek eredményeként az ajánlat elfogadása után akár öt perc alatt is megkaphatja ügyfelünk a kötvényét. Ezeknek - és számos egyéb kezdeményezésnek - köszönhetően ügyfeleink elégedettsége jelentősen nőtt a 2017-es évben. Az innováció szempontjából meghatározó lépés volt idén a Sparklab nevű inkubátor programunk elindítása is. Olyan ötleteket és együttműködéseket keresünk, amelyek hozzájárulnak az emberek életminőségének javításához. Szélesre tártuk az ajtókat az innováció előtt; az inkubátor programban ugyanúgy szívesen látjuk a startup-ok kezdeményezéseit, mint a nagyvállalati együttműködéseket és a saját kollégáink ötleteit.
2. A legfontosabb kihívás, hogy hogyan tudjuk szélesebb tömegekhez eljuttatni az üzenetet az öngondoskodás szükségességéről. Különösen a fiatalokhoz kell hatékonyabban szólnunk, hiszen minél korábban kezdi valaki az öngondoskodást, annál könnyebb dolga van. Ehhez nem csak érthetőbbé és átláthatóbbá kell tennünk a szolgáltatásainkat, máshogy is kell megszólítanunk a fiatalokat. Számos lépést tettünk ezen a téren már az idei évben is. Például májusban léptünk piacra a runaddict mobilalkalmazással, amely a futók számára kitűzött kihívások teljesítését vásárlási kedvezményekkel és ingyenes biztosítással jutalmazza. Az applikáció mára huszonkétezer letöltésen van túl. De említhetném üzleti szimulációs versenyünket, az NN InsuRace-t is, amellyel szintén újfajta módon igyekszünk közelebb hozni a biztosítási iparág működését a fiatalokhoz. A 2018-as év további nagy kihívása (és egyben lehetősége) a saját működésünk átalakítása. Az ügyfélközpontú, digitális megoldások létrehozásában nem elsősorban az új technológia jelenti a kihívást. Sokkal inkább az, hogy olyan szervezetet és belső működést kell kialakítanunk, amely valóban képes a mai technológia által teremtett lehetőségeket kihasználni. Ehhez a jelenleginél gyorsabb, rugalmasabb, az ügyfelek igényeit mindenkor szem előtt tartó működésre van szükségünk. Ezért kezdtük el 2017-ben az agilis munkamódszer bevezetését, amelyből rengeteget tanultunk. A jövő évben ezen tapasztalatokat felhasználva szeretnénk az agilis módszertant szélesebb körben kiterjeszteni. Hiszem, hogy ezáltal - a jobb, hatékonyabb működésen túl - vonzóbb munkahely is leszünk.
3. Az NN Biztosító hagyományosan nagy fókuszt helyez a kockázati életbiztosításokra. Ebben továbbra is nagy lehetőséget látunk. Számos olyan kezdeményezésünk van, amely reményeink szerint jelentős növekedést hozhat a kockázati életbiztosítások terén. Emellett a növekedéshez véleményünk szerint továbbra is stabilan hozzá fognak járulni a nyugdíjbiztosítások. Növekedésünk másik motorja a már nagyjából két éve zajló digitális átállásunk további kiterjesztése lesz. Egyrészt a jelenlegi működésünk digitalizációjában szeretnénk tovább lépni. Szélesítjük az automatikus kockázatelbírálást, valamit nagyságrendileg egyszerűsítjük fő folyamatainkat, például a kárrendezési folyamatot. Emellett ügyfeleink számos új funkcióval találkozhatnak majd NN Direkt személyes oldalukon. Rengeteget invesztálunk adatelemzési képességeink fejlesztésébe is. Ezzel összefüggésben például partnereinket teljesen új címanyag mechanizmussal támogatjuk. Tovább folytatjuk kezdeményezéseinket az ügyfelek új módon történő megszólítására. Ebben a "dolgok internete" rengeteg új lehetőséget kínál. Jó példa erre a prototípus fázisban lévő - Vodafone-nal közösen fejlesztett - Diablog mobilalkalmazásunk, amely a cukorbetegséggel élők életét könnyíti. A célunk az, hogy azok a cukorbetegséggel élők, akik megfelelősen karbantartják állapotukat és a Diablog applikáció segítségével rögzítik mérési eredményeiket, ne fizessenek magasabb biztosítási díjat, mint nem diabéteszes társaik. További innovatív kezdeményezéseket várunk a Sparklab februárban induló következő inkubációs programjától is. Itt már javában folyik a résztvevők toborzása. Bár a jelentkezési határidő még nem zárult le, már eddig is ígéretes ötletekkel találkoztunk.
Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító
1. A piac az idei évben organikusan fejlődött, sőt, a nyugdíjbiztosítások terén az új kötésekkel (az év végére 250 ezer darab felett lehet a szerződéses állomány) és a közel 220 ezer forint/éves átlagdíjjal a szektor bebizonyította, hogy nem alaptalanul érvelt amellett, hogy messze a legszélesebb rétegeket tudja majd elérni az öngondoskodási termékek közül. Jól sikerült az átállás az etikus életbiztosítási koncepcióra: a termékek száma ugyan megfeleződött, de az MNB-vel közösen kidolgozott új koncepció valóban növelte a bizalmat a termékek iránt, s így az átlagdíj-növekedés ellensúlyozta a szerződések számában tapasztalt visszaesést. A nem életágban a kgfb-piacon megszűnt a 100% feletti combined ratio - az üzletág immár nem okoz szektor szintű veszteséget. A fentiek ellenére nem lehetünk teljesen elégedettek: a díjbevétel-növekedés dinamikája még mindig csak alkalmi jelleggel haladja meg a GDP bővülését, ami azt mutatja, hogy a szektornak magasabb fokozatra kell kapcsolnia. A Posta Biztosító szempontjából komoly fegyverténynek tartom, hogy idén is sikerült túlteljesítenünk a terveinket, és számos új termékkel léptünk piacra. Megújítottuk a lakásbiztosításunkat, a PostaÉdesOtthon a piac egyik legkorszerűbb terméke lett, és emellett a kárrendezés területén is sok ügyfélkényelmi megoldást kínál. A mobilapplikáción keresztüli fotós kárbejelentés és a videós kárrendezés mellett ehhez a biztosításunkhoz a piacon egyedülálló 5 napos kárügyintézési garanciát is bevezettünk. A PostaGyógyír termékünkkel az egészségbiztosítás irányába tettünk egy lépést. Ez a biztosításunk a rákos megbetegedések esetén nyújt anyagi segítséget ügyfeleinknek. Az utolsó negyedévben nagy sikerrel debütált PostaNyugdíj Prémium éves díjfizetésű nyugdíjbiztosításunk. Idén indítottuk útjára a kerékpárosoknak szánt baleset-, vagyon- és felelősségbiztosítást kínáló, Hello Bringás termékünket. A Hello Bringás biztosítás az ugyanezen a néven futó mobilapplikáción és weboldalon köthető. Az appban a biztosításon kívül más funkciók is megjelennek, amelyek segíthetik a kerékpárosok mindennapi életét, pl. bringakereső, kárbejelentő, vagy szervizkereső szolgáltatás.
2. A legnagyobb kihívások talán nem is piaci jellegűek: az épphogy átélt Szolvencia II. szabályozás gyakorlatba állítását követően 2018-ban újabb uniós elvárások teljesítése köti majd le a szektor kapacitásainak jelentős részét. Az üzleti oldalon egyértelműen az alacsony kamatkörnyezet jelenti az egyik fő kihívást. Különösen nehéz ebből a szempontból a hazai környezet, hiszen az MNB jelezte: hosszú évekig akár negatív maradhat a reálkamat. Ahogy idén is, jövőre is folyamatos téma lesz a digitalizáció kérdése, ami akár új termékeket, új szolgáltatásokat hozhat a piacra. Ezek a változások a mi mindennapjainkra is hatással lesznek.
3. Természetesen a nyugdíjbiztosításban hiszünk - meggyőződésem, hogy a piac legtranszparensebb és az átlagdíjra vetítve egyik legolcsóbb konstrukcióját alkottuk meg és vezettük be novemberben. Szeretnénk növekedést elérni a kockázati biztosítások terén is, itt is készülünk meglepetéssel. A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan lakásbiztosítási piacon is növekedést várok. Sokan kérdeznek bennünket az Insurtech lehetőségekről is: igen, teret nyer a digitalizáció, de látni kell, hogy a biztosítási piac eddig is jól teljesített ezen a téren. Ugyanis nálunk már korábban is lehetővé vált az online szerződéskötés, a kárakták már minden biztosítónál elektronikusak, és azt se felejtsük el, hogy mind a mai napig a biztosítás az a termék, ahol érdemi díjkedvezmény jár az elektronikus szerződésért és díjfizetésért. Ha a digitalizáció szempontjából keresünk kitörési pontot a piacon, akkor azt gondolom, az ügyfélélmény javításában nagy lehetőségek rejlenek, így mi is több újdonság bevezetését tervezzük 2018-ban ezen a téren.
Lehel Gábor elnök-vezérigazgató, Union
1. Az idei év egyrészt kedvező környezetet biztosított a gazdasági szereplők számára, másrészt januártól az etikus életbiztosításokkal új szabályozás lépett életbe, ami év elején még nehezen prognosztizálhatóvá tette az üzleti eredmények alakulását. Összességében a biztosítási piac kedvező évet tudhat maga mögött: az MNB adatai szerint a szektor díjbevétele szeptember végéig több mint 6 százalékkal bővült. Ráadásul mind az életbiztosítási, mind a nem-életbiztosítási ág kiegyensúlyozott növekedést mutatott, ami azt jelenti, hogy nem csupán egyszeri hatások eredményeképpen fejlődött a terület. Az Union Biztosító ebben a környezetben sikeresen tudta kihasználni az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményét, és várhatóan a teljes évet is a piaci átlagot meghaladó eredménnyel zárja. Természetesen 2018-ban kiemelt feladat számunkra a három hazai VIG biztosító várhatóan áprilisban megvalósuló egyesülése.
2. A teljes piacot tekintve elmondható, hogy az elmúlt időszakban a működésünk szabályozása egyre inkább szigorodott, folyamatosan egyre több és egyre komplexebb elvárásnak, előírásnak kell megfelelnünk. Ez a tendencia tovább folytatódik a következő években is. Lesznek olyan új szabályozások, amelyeknek már 2018-ban meg kell felelnünk. Emellett várhatóak olyanok, amelyeket ugyan később kell teljesíteni, ám az üzleti modellekre, a működésre gyakorolt jelentős hatásaik miatt már most komoly elemzéseket, előkészületeket és nem utolsósorban stratégiai döntéseket igényelnek. 2018-ban meg kell felelnünk például az IDD és a PRIIPSs előírásainak, ugyanakkor már foglalkoznunk kell többek között az IFRS17 bevezetésével is, amely újraírja szinte az összes játékszabályt. A megfelelés, bevezetés komoly erőforrásokat köt le, ugyanakkor a nagy kihívások, projektek, háttérmunka közben sem felejthetjük el egy percre sem, hogy a fő fókuszba az ügyfélnek kell kerülnie. Az új, integrált Union biztosítónak arra kell törekednie, hogy a vele kapcsolatba lépő ügyfél egyre magasabb színvonalú kiszolgálást kapjon az értékesítéstől kezdve a kapcsolattartáson át egészen a szolgáltatásnyújtásig. Ez folyamatos és tudatos igényfelmérést, termékfejlesztést, sok esetben a core-tevékenységen túlmutató szolgáltatásokat, folyamatoptimalizálást, és minden téren megjelenő ügyfélközpontú kultúrát jelent. Az idei év kulcsfeladata számunkra a Vienna Insurance Group (VIG) három hazai biztosítótársasága egyesülésének előkészítése volt. Az Erste Biztosító, az UNION Biztosító és a Vienna Life Biztosító együttesen mintegy egymillió ügyfelet szolgál ki, így az erőforrások egyesítése és az új, optimalizált értékesítési struktúrának a sikeres megteremtése különös gondot igényel valamennyi egyesülő tagvállalat részéről.
3. A jelenlegi pozitív piaci tendenciák folytatódása a nem-életbiztosítási ágon mind lakossági, mind vállalati szinten kedvez a vagyonbiztosítások gyarapodásának. Emellett a privát egészségbiztosítások jelenthetnek továbbra is kitörési pontot. Mi ezen a területen újabb termékmegoldásokat illetve a háttérterületek folyamatainak optimalizálását tervezzük. Személybiztosítási területen továbbra is a kockázati, valamint a folyamatos díjas termékekre helyezzük a hangsúlyt, és jövőre is szeretnénk hatékonyan kielégíteni a nyugdíjbiztosítási területen érzékelhető keresletet. Mindkét nagy területen erőteljesen igyekszünk támaszkodni a biztosítási piacon is felhasználható technológiai fejlesztésekre, megoldásokra. Folyamataink optimalizálásának keretében - kihasználva a VIG-cégek egyesülése kapcsán amúgy is jelentkező átalakítási lehetőségeket - új lendületet adtunk a digitalizációs fejlesztéseknek a működés legkülönbözőbb területein.
Forrás: www.portfolio.hu
Biztosítás fajta:
- Általános
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai egy év alatt országosan 0,8 százalékkal csökkentek a harmadik negyedéves adatok szerint, ami a verseny élénkülésére utal. A biztosítói kárráfordítások 2,2 százalékos emelkedésével a díj-kár olló záródik, ami pedig az ár-érték arány javulását jelenti az ügyfeleknek - közölte az MNB.
Idén a harmadik negyedévben 0,8 százalékkal csökkent a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ezen belül
Budapesten 0,5 százalék, a fővároson kívül 1,2 százalék az apadás éves mértéke
– áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves Kgfb-indexében. Ebben a verseny élénkülése is szerepet játszhat.
A biztosítói kárráfordítások ugyanakkor éves szinten 2,2 százalékkal emelkedtek, ami a díjakkal összevetve ár-érték arány javulást jelent az ügyfeleknek. Ezt támasztja alá az MNB személygépkocsikra számított (adóval és kárráfordítással kiigazított) Korrigált kgfb-indexe is, ami – a mérséklődő díj és emelkedő kárráfordítás nyomán – hosszabb stagnálást követően csökkenni kezdett, az idei első negyedévi csúcshoz képest 8 százalékponttal.
Az egyéb járműkategóriák eltérő tendenciákat mutatnak: a személygépkocsik, teherautók és nehézpótkocsik esetében kisebb mértékű csökkenés látszik. Ezzel szemben a nagyobb elemszámú flottás kategóriákban az átlagos éves díjak 4-13 százalékkal emelkedtek az elmúlt egy év során. Egyedül a nehézpótkocsiknál tapasztalható csökkenés.
A jegybank negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.
Forrás: portfolio.hu
Alapvetően igen, de a cégnek az utazás minden kockázati tényezőjét ismernie kell.
Nyolc magyar áldozata volt annak a helyi idő szerint kedd reggeli tragédiának, amely során egy kisrepülőgép percekkel a felszállás után kigyulladt és földhöz csapódott. Az áldozatok között van Süllős Gyula, a Vasas ökölvívó-szakosztályának vezetője és családja is. A repülőgép viharos időben próbált felszállni, vélhetően a nem megfelelő időjárási körülmények vezettek a balesethez.
A szomorú eset kapcsán a CLB független biztosítási alkuszcég közleményt adott ki arról, hogy milyen esetekben fizet a biztosító hasonló szerencsétlenség után. A vállalat szerint a biztosítónak a külföldi utazások minden részletéről tudnia kell, így például arról, ha a program több országon átível, magánrepülős, és kockázatos kalandokat is tartalmaz. Ezeknek a kockázati tényezőknek benne kell lenniük a biztosítási szerződésben, az utasbiztosítási összegek között ugyanis nagy különbségek vannak.
Csak az a konstrukció garantál kártérítést, amely tartalmazza a légi baleseti fedezetet, és nem mindegy, hogy menetrend szerinti járattal, charterrel vagy magángéppel zajlik az utazás. Ráadásul ma már több biztosító országonként korlátozza a fedezetet, így egy magángépes, több országot érintő út előtt külön „kiterjesztést” is kérni kell – magyarázza a részleteket Németh Péter, a cég kommunikációs igazgatója.
Forrás: hvg.hu
A biztosítók díjemelési moratóriuma ellenére minimálisan emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az MNB arra figyelmeztet, hogy minden ingatlantulajdonosnak érdemes felülvizsgálnia a biztosítási összegek értékkövetését, a fedezett kockázatokat és a nyújtott szolgáltatásokat.
2025 második negyedévének végén 64,4 ezer forint volt egy teljeskörűen fedezett, vagyis ingatlanra és ingóságokra is biztosított átlagos lakásbiztosítás díja mondta el az InfoRádióban Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője.
Emellett átlépte a százezret az MNB által kezdeményezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások szerződésszáma, amelyek esetében digitálisan kezelhető az egész kárrendezési folyamat. Ezek átlagosan 13 százalékkal kedvezőbb szolgáltatási szinttel rendelkeznek az egyéb piaci konstrukciókhoz képest, tette hozzá a szóvivő.
Összességében 3,1 millió állandóan lakott hazai egyedi biztosítás létezik, ebből 2,5 millió nyújt teljeskörű fedezetet. Átlagos díjuk tekintetében minimális, 0,3 százalékos negyedéves díjnövekmény látható. Binder István hozzáfűzte, a fővárosban ugyan kisebbek átlagosan a lakások, de adott esetben lehet több a kár, az egy négyzetméterre jutó kárkifizetés lehet magasabb.
Kiemelte, hogy 2025 nyarán a kormányzattal folytatott tárgyalásaik nyomán a biztosítók júliustól egy évre önkéntesen díjemelési moratóriumot vállaltak.
Ez azt jelenti, hogy a 2024. decemberi díjszinten kínálnak új lakásbiztosításokat egészen 2026 júniusáig, illetve a menet közben lejáró biztosításoknak a díja sem változhat meg. Hozzátette, 2025 márciusában volt rendkívüli átszerződési lehetőség a lakásbiztosításoknál. Az éves szintű, átlagosan 6,6 százalékos díjemelkedéshez képest a biztosítók az elmúlt 12 hónapban háromszor ekkora mértékben, csaknem 19 százalékkal növelték az otthonok egy négyzetméterre jutó átlagos biztosítási összegét.
Az MNB által szeptember 22-én kiadott, 2025 II. negyedévére vonatkozó Lakásbiztosítás-indexében olvasható, a kárráfordítás a negyedévben csökkent, ugyanakkor a júliusi nyári vihar hatása a következő negyedévi adatokban lesz kimutatható. A kiadványból az is kiderül, rögzített, 70 millió forintos biztosítási összegre számítva látszik a kampány és az önkéntes díjkorlátozás hatására csökkenő átlagdíj. Ez az alábbi grafikonon is látható, ahol szaggatott vörös vonal jelzi a rögzített összegre számított teljes átlagdíjat, míg szaggatott kék vonal a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások szintén rögzített összegre számított átlagdíját.
Az MNB javasolja, hogy az ügyfelek az évforduló közeledtével, illetve a jövő évi kampány adta lehetőséget kihasználva vizsgálják felül a szerződésükben meglévő biztosítási összegek értékkövetését, a fedezett kockázatokat, nyújtott szolgáltatásokat, hogy kockázataikat mérsékelni tudják teszik hozzá a kiadványban.
Forrás: infostart.hu
A személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos díja az előző negyedévhez képest 2,4 százalékkal csökkent az idei második negyedévben, ami a verseny élénkülésére utal. A kárráfordítások 2,3 százalékos növekedésével a díj-kár olló záródik, ami pedig az ár-érték arány javulását jelzi – olvasható a Magyar Nemzeti Bank friss összefoglalójában.
Idén a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagos éves díja az első negyedévvel összevetve, ami így országosan 57,6 ezer forintra mérséklődött – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves Kgfb-indexében. A jegybank szerint ebben a verseny élénkülése is szerepet játszhat.
A budapesti díjak 3,3 százalékos, míg fővároson kívüliek 2,7 százalékos negyedéves csökkenést mutatnak.
A kárráfordítás ezzel ellentétes irányú 2,3 százalékos negyedéves növekedést mutat. A díjszint és kárráfordítás közti olló záródása az ár-érték arány javulását jelzi. Ezt támasztja alá az MNB személygépkocsikra számított adóval és kárráfordítással kiigazított Korrigált kgfb-indexe is, a csökkenő díj és emelkedő kárráfordítás miatt hosszabb stagnálást követően csökkenni kezdett, az előző negyedévhez képest 6 százalékponttal.
Az egyéb egyedi járműkategóriák esetében mérsékelten – a nagyobb darabszámú járműtípusoknál jellemzően 2-6 százalékkal – nőttek az éves átlagdíjak a tavalyi II. negyedévvel összevetve. A teherautóknál és a nehéz pótkocsiknál ugyanakkor egyaránt 2 százalékos díjcsökkenés látható. A nagyobb darabszámú flottás járművek éves díja 1-9 százalékkal emelkedett, kivéve a vontatókét, amelyeknél 7 százalékkal apadt a díjszint a tavalyival összevetve.
forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a kötelező biztosítási ajánlatokat:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>
A felvételi ponthatárok kihirdetése után felbolydul az ingatlanpiac. A többség gyorsan akar lépni, így könnyen megfeledkeznek a biztosításról. A szakértő elmondta, mire kell figyelni.
Két nap múlva, július 23-án szerdán hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, az ezt követő hetekben pedig ismét felpörög az albérletpiac, ugyanis idén is több ezer diák próbál majd az új tanintézménye közelében számára kedvező feltételekkel albérletet találni. Ilyenkor gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, és sokszor csak később, a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy kötöttek-e megfelelő biztosítást a bérleményre.
A szakértők szerint a biztosítás meglétét mindenképpen célszerű már a bérleti szerződés feltételeinek tárgyalása során tisztázni. Habár a hazai lakásállománynak közel háromnegyede biztosított, azonban az alkuszok tapasztalatai szerint a bérbe adott lakásokat ennél valamivel kisebb arányban biztosítják.
„Kevesen tudják, hogy ha a bérlemény nincsen biztosítva, a bérlő is jogosult (a bérbeadóval egyeztetett feltételek mellett) lakásbiztosítást kötni a bérelt ingatlanra. A gyakorlatban azonban többnyire a megosztott modell érvényesül: a tulajdonos rendelkezik az ingatlanra vonatkozó biztosítással, a bérlő pedig a személyes ingóságait fedezi egy másik biztosítással. Ez azért is célszerű megoldás, mert a biztosító csak a biztosítottként megjelölt személy vagyonára tud fedezetet nyújtani” – ismertette Baksa Melinda, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnökségi tagja.
Bérlőként is hasznos a biztosítás
Hozzátette, hogy alapesetben a kapcsolódó költségek is a fenti megosztás szerint oszlanak meg a felek között, vagyis
- az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi fogalomkörébe, így azt a főbérlő általában nem terheli tovább az albérlő felé.
- Az ingóság biztosítási díját ugyanakkor a bérlő szokta fizetni.
A hazai biztosítók nem vagy alig tesznek különbséget annak alapján, hogy a lakást a tulajdonos vagy annak bérlője lakja. A biztosítás megkötésekor ugyan meg kell jelölni, hogy bérbe adott (vagy bérelt) lakásról van-e szó, ám ennek a díjak és feltételek tekintetében nincs vagy kevés vonzata van (egyes biztosítók minimális pótdíjat számítanak fel ilyen esetben). A magyarországi gyakorlat szerint a bérlés időtartama egyik biztosítónál sem releváns szempont, vagyis az Airbnb-re, illetve egy többéves lakásbérletre vonatkozó feltételek megegyeznek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakásbiztosítás-indexének július 2-án közzétett adatai szerint a lakásbiztosítások átlagos éves díja 2025 első negyedévében 64 400 forint volt. Ez az érték 8,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, ugyanakkor a kárkifizetés maximális összegét jelentő biztosítási összeg mértéke csaknem 20 százalékkal nőtt, vagyis a jegybank értékelése szerint javult a lakásbiztosítások ár-érték aránya.
forrás: hvg.hu
CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a lakásbiztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>
Nyáron nemcsak a hőmérséklet emelkedik, hanem bizonyos balesetek kockázata is – derül ki a Pénzcentrum körképéből. A leggyakoribb nyári problémák közé tartoznak a közlekedési balesetek, a vízparti sérülések, valamint a külföldi utazások során bekövetkező megbetegedések, sérülések. Bár sok kárérték csak pár tízezer forintra rúg, egy-egy komolyabb baleset vagy mentés akár a több tízmillió forintos összeget is elérheti. Gyakori például, hogy egy külföldi bokasérülés miatti sürgős hazaszállítás vagy kórházi ellátás több milliós költséget generál – mentőrepülő és életmentő beavatkozás esetén akár 100 millió forint feletti összeg is előfordult már. A legtöbben már tisztában vannak azzal, hogy a megfelelő biztosítási csomag nélkül nem érdemes útnak indulni, hiszen a legapróbb panasz – mint egy gyomorrontás az Egyesült Államokban – is végződhet 8,5 millió forintos kárkifizetéssel. A nyári időjárás kiszámíthatatlansága ráadásul az otthonokat és gépjárműveket sem kíméli: jégesők, villámcsapások, viharkárok okoznak évről évre komoly károkat. Cikkünkben összegyűjtöttük, mik a leggyakoribb káresemények, milyen összegű térítések jellemzőek, és mik voltak a legdurvább nyári kifizetések 2024-ben.
Ahogy beköszönt a nyár, nemcsak a hőmérő higanyszála szökik az egekbe, hanem a balesetek is nagyobb számban fordulhatnak elő – legyen szó egy rosszul sikerült strandolásról, elrontott nyaralásról vagy extrém sportok következményeiről. A szezonális kockázatok évről évre adottak, és a biztosítók szerint mostanra már nemcsak a klasszikus esetekre kell figyelni: egyre több a viharkár, a súlyos vízparti baleset, sőt, a nemzetközi feszültségek és klímaanomáliák is érzékenyen érintik az utasbiztosítások piacát.
A Pénzcentrum megkeresésére öt nagy biztosító – az Allianz, a Generali, a Groupama, a K&H és az Alfa – osztotta meg tapasztalatait arról, mely káresetek szaporodnak meg leginkább a nyári hónapokban, milyen összegeket térítenek jellemzően, és milyen – sokszor megdöbbentő – egyedi esetekkel találkoztak 2024-ben.
Az alábbiakban biztosítók szerint rendeztük az adatokat és tapasztalatokat, hogy jobban kirajzolódjon: kinek mit hoz a nyári szezon, és mire érdemes felkészülnie annak, aki nemcsak a vakációról, hanem a védelemről is időben gondoskodni szeretne.
Egy bokasérülés 1,5 millió forintba is kerülhet
A nyári hónapokban a leggyakoribb biztosítási bejelentések közé továbbra is a gépjármű asszisztenciával kapcsolatos esetek tartoznak" – közölte a Pénzcentrummal a Generalihoz tartozó Genertel Biztosító. Emellett jellemzőek a kisebb, de kellemetlen balesetek is: „amikor ügyfelünk lábát a tengerben felvágja egy szikla vagy megszúrja valami”, ezek ugyan nem életveszélyesek, de komoly orvosi ellátást igényelhetnek.
A külföldön történt káreseteknél a kártérítési összegek rendkívül széles skálán mozognak. Bár a leggyakoribbak a néhány tízezer forintos térítések, „előfordulhatnak több tízmillió forintos ellátással kapcsolatos kifizetések is”.
A biztosító egy tanulságos esetet is megosztott: korábban egy utas bokasérülést szenvedett, amelynek kezelése önmagában nem jelentett volna kiemelkedő költséget, ám a rögzítés miatt nem tudta igénybe venni az eredeti repülőjegyét. Az átülés business osztályra elkerülhetetlenné vált, a költségek pedig így „jelentős, 1,5 millió forintos” összeget tettek ki. Egy másik, hasonló sérülésnél – amikor a túrázó nem tudott lejönni a hegyről – a helikopteres mentés több millió forintos kiadással járt.
A Generali szerint bár a háborús fenyegetettségek és az időjárási szélsőségek aktuálisak, ezek nem befolyásolják érdemben az utasbiztosítási kedvet. Tapasztalatuk szerint az ügyfelek egyre tudatosabbak, tisztában vannak a biztosítás szerepével, és a hangsúly inkább azon van, hogy „mindig tájékozódjunk a választani kívánt konstrukció szolgáltatási tartalmáról, a feltételekben foglalt kizárásokról, hogy ne érjen minket egy nehéz helyzetben meglepetés”.
Milliós károk, kiszámíthatatlan viharok
Ahogy beindul a nyári szabadságolási szezon, úgy szaporodnak meg az utasbiztosítási káresetek is" – közölte a Pénzcentrummal az Allianz. Ebben az időszakban jelentősen megnő a külföldi betegségekkel és balesetekkel kapcsolatos térítések száma. Gyakoribbá válnak a vírusos megbetegedések, tengerparti sérülések, valamint az utazáshoz kötődő kellemetlenségek: például poggyászkésések, járattörlések vagy műszaki hibás járművek miatti fennakadások.
A biztosító adatai szerint a balesetekkel összefüggő kárösszegek a néhány százezer forinttól a több tízmilliós kategóriáig is terjedhetnek, főként komolyabb sérülések, illetve mentővel történő hazaszállítás esetén.
Kiemelt kockázatnak számítanak a motoros közlekedéshez kötődő balesetek: június és augusztus között az éves átlagnál kétszer több ilyen bejelentés érkezik, és ebben a három hónapban történik a motorkerékpáros balesetek közel 40%-a. Bár a motoros halálesetek aránya hazánkban alacsonyabb az uniós átlagnál (5% vs. 16%), a biztonságos vezetés és megfelelő védőfelszerelés továbbra is alapvető fontosságú.
Az Allianz hangsúlyozza: bár konkrét esetet nem emeltek ki, a statisztikákból világosan látszik, hogy biztosítás nélkül nem érdemes külföldre indulni, hiszen a költségek súlyosabb esetekben akár a százmilliós nagyságrendet is elérhetik.
A lakossági vagyoni biztosítások területén a nyári hónapokban a viharok dominálnak. Vihar, beázás, jégeső, villámcsapás másodlagos hatása – ezek mind visszatérő események. A tavaly júniusi hónap különösen pusztító volt: két esetben is közvetlen villámcsapás következtében égett le családi házak tetőszerkezete, a tetőtéri lakrészek, és beázott az alsó szint is. A kárösszegek egyenként több tízmillió forintra rúgtak.
A gépjárművek sem ússzák meg a szélsőséges időjárást: gyakori károk a jégeső által bezúzott szélvédők, az autóra dőlt fák vagy az áradások miatti műszaki hibák. Ráadásul egy mai, modern szélvédőcsere már akár 700–800 ezer forintos tétel is lehet – figyelmeztet a biztosító –, mivel a beépített szenzorokat és kamerákat újra kell kalibrálni.
Az Allianz tapasztalata szerint a biztosításkötési hajlandóságot az utóbbi évek krízisei erősítették: a háborús helyzetek, járványok és természeti kockázatok miatt az ügyfelek egyre inkább a legszélesebb védelmet nyújtó csomagokat választják. Ezek akár időjárás miatti járattörlésre vagy kényszerű hazautazásra is fedezetet nyújthatnak. A légiközlekedéshez kapcsolódó extra szolgáltatásként a biztosító például automatikus térítést is kínál, amely külföldi járatkésés esetén akár 40 ezer forintot is jelenthet biztosítottanként.
Ittasan rollerezett a tengerparton, belehalt
Bár a nyári hónapokban az Alfa Biztosító szerint nem nő drasztikusan a bejelentett balesetek száma, a káresetek összetétele kifejezetten szezonális mintázatot mutat. Megugrik a közlekedési balesetek aránya, több kár köthető a külföldi nyaralásokhoz, strandokon és vízpartokon pedig gyakrabban fordulnak elő sérülések. Az extrém sportok – mint a jet-ski, vízisí vagy SUP – kapcsán viszonylag kevés a bejelentés, de ezek sem maradnak nyom nélkül.
A leggyakoribb nyári esetek inkább a csúszásos, eleséses sérülések, amelyek tipikusan a nyaralás laza légkörében, vízközelben történnek. A vízi sportokkal összefüggő balesetek is előfordulnak, de nem emelkednek ki a statisztikákból – tudta meg a Pénzcentrum.
A biztosító szerint a balesetbiztosítási kifizetések fix összegűek, így függetlenek attól, hogy a sérülés belföldön vagy külföldön történt. Egy csonttörés térítése például 15–100 ezer forint között mozog, egy komolyabb műtét vagy kórházi kezelés esetén azonban akár 300–500 ezer forintot is elérhet a szolgáltatás, de ennél magasabb kifizetések sem ritkák.
Bár 2024-ben nem történt kirívóan extrém eset, korábbi évek példái jól mutatják, mennyire fontos a kockázatok mérlegelése. Egy ügyfél például Horvátországban ittasan rollerezett, balesetet szenvedett, súlyos fejsérüléseket szerzett, és nem élte túl az esetet. Egy másik tragikus történet Olaszországban történt, ahol két családapa éjszakai fürdőzésre indult a háborgó tengerbe – egyikük sem tért vissza élve.
140 milliós rémálom egy trópusi nyaraláson
A nyári hónapokban megszaporodnak a szabadtéri tevékenységek, ezzel együtt pedig nő a sérülések kockázata is" – figyelmeztet a Groupama Biztosító. A leggyakoribb balesetek közé tartoznak a kerékpáros és robogós karambolok, túrázás közbeni bokaficamok, csonttörések, hobbi sportolás közbeni fejsérülések vagy akár kisállat-harapások.
A biztosító tapasztalatai szerint a nyári kárkifizetések összege jellemzően 200–400 ezer forint körül mozog, azonban ha a károsult hazaszállítása is szükséges, a költségek könnyen több százezer vagy akár több millió forintra rúghatnak. Földi úton történő betegszállítás esetén a jellemző költség 300–500 ezer forint, míg légi szállításnál az összeg 500 ezertől akár 1,5 millió forintig is terjedhet – közölte a Pénzcentrummal a biztosító.
A Groupama emlékeztet egy súlyos esetre a tavalyi évből: egy ügyfelük egy trópusi szigeten ájult el nyaralás közben. Hajóval kellett kórházba szállítani, lélegeztetni kellett, majd életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Ezt több mint 10 napos kórházi ellátás követte, végül mentőrepülővel hozták haza.
A kórházi számla meghaladta a 100 millió forintot, a hazaszállítás pedig további 40 millióba került. Az ügyfél szerencséjére megfelelő utasbiztosítást kötött, így mindezt a biztosító állta.
A társaság friss kutatásából ugyanakkor kiderül: a magyar utazók egyre tudatosabbak. Míg korábban sokan csak a hosszabb utakra kötöttek biztosítást, ma már a válaszadók kétharmada tervez utasbiztosítást kötni, és 3 százalékkal többen nyilatkozták azt is, hogy ezt minden egyes utazásuk során megteszik. Az adatokat árnyalja, hogy bár 25 százalék már átélt külföldi káresetet, és 53 százalék reálisnak tartja, hogy ez vele is megtörténhet, sokan még mindig csak az EU-n kívüli vagy hosszabb utazásokhoz érzik indokoltnak a biztosításkötést.
A döntés mögött főként az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés áll: a megkérdezettek szerint az utasbiztosítás legfontosabb elemei a sürgősségi ellátás, a baleseti térítés, valamint a Magyarországra történő hazaszállítás fedezése.
8,5 millió forint egy gyomorrontásra
A K&H Biztosító kizárólag külföldi utasbiztosításokat kínál, így tapasztalataik is csak az ilyen jellegű káresetekre terjednek ki. Mint elmondták, a nyári hónapokban jellemzően a napégés, napszúrás, gyomorrontás és kisebb-nagyobb balesetek miatt emelkedik meg jelentősen a bejelentések száma. Bár az elmúlt időszakban több hír szólt természeti katasztrófákról, a biztosító nem tapasztalt ezekhez köthető számottevő növekedést a bejelentések számában, és extrém időjáráshoz kapcsolódó károk is csak elvétve fordultak elő – közölték a Pénzcentrummal.
A K&H tavaly nyári statisztikái szerint az átlagos kártérítési összeg júniusban 97 ezer forint, júliusban 83 ezer forint, augusztusban pedig 78 ezer forint volt. Ezek az összegek ugyan nem tűnnek kiemelkedőnek, ám a biztosító egy tanulságos esetre is felhívta a figyelmet:
egy ügyfelük az Egyesült Államokban gyomorrontás miatt kért orvosi segítséget, a kezelés végül 8,5 millió forintos kárkifizetést eredményezett. Bár a betegség önmagában nem számít súlyosnak, az eset jól példázza, hogy milyen drága lehet még egy banális panasz ellátása is például Amerikában – főleg, ha nincs biztosításunk.
A rendhagyó esetek közé sorolják azokat is, amikor a biztosított nem tud hazautazni az eredeti tervei szerint – például egy súlyosabb törés miatt –, vagy amikor haláleset miatt kell megszervezni a hazaszállítást, amely extrém költségekkel járhat.
A társaság tapasztalatai szerint a nyári utazási kedv évről évre emelkedik. A legnépszerűbb célpontok továbbra is Olaszország, Spanyolország, Horvátország és Görögország, de egyre többen merészkednek egzotikusabb helyszínekre is. A háborús övezetek azonban kizártak a biztosítási fedezetből – Ukrajna, Oroszország és Fehéroroszország nem számítanak biztosítható célországnak, így oda nem is indítanak kötvényt az ügyfelek részére.
forrás: penzcentrum.hu
CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból kiderül: a válaszadók háromnegyede úgy véli, idei nyaralása minden téren drágább lesz a tavalyi évhez képest. A nyugodt nyaralás érdekében ugyanakkor egyre többen kötnek utasbiztosítást.
A nyár berobbanásával és a vakáció kezdetével egyre több magyar kezdi meg nyaralását. A Groupama Biztosító és az OTP Bank ezer fő megkérdezésével készült felmérésből kiderült, hogy 2025-re valamivel emelkedett a külföldi utazást tervezők aránya. A legnépszerűbb úti célok továbbra is Horvátország, Olaszország és Ausztria, emellett feljövőben vannak a kelet-közép-európai országok, mint például Csehország – főként a rövid, egy-két napos utazások tekintetében.
A megkérdezettek többsége egyértelműen áremelkedésre számít: háromnegyedük szerint idén minden, nyaraláshoz kapcsolódó szolgáltatás drágább lesz, így magasabb költségekre számítanak az utazás, a szállás, a belépők és az éttermi fogyasztás esetében is. Az egy utazásra szánt átlagos összeg egy család esetén így 575 ezer forint körül alakul. Érdekes, hogy a kettesben utazó párok is közel ennyit, 540 ezer forintot szánnak egy útra. A legdrágább utazásoknak a repülős utak számítanak, amelyekre átlagosan hétszázezer forintot szánnak a magyarok – ez több mint duplája az autós, vonatos vagy buszos utazások várható háromszázezer forint körüli költségének.
A külföldre készülők egyre tudatosabbak: kétharmaduk tervez utasbiztosítást kötni, a tavalyi évhez képest pedig három százalékkal nőtt azok aránya, akik ezt mindegyik utazásukra meg is teszik.
"A kutatás rámutat ugyanakkor, hogy az egészségügyi szolgáltatások meghatározóak az utasbiztosítás kiválasztásakor. A válaszadók többségének a biztosítás legfontosabb elemei a sürgősségi ellátások fedezése, a baleset-biztosítási térítés, illetve a Magyarországra történő betegszállítás."
– Sokan tévesen azt gondolják, hogy az európai egészségbiztosítási kártya (EEK) elegendő védelem külföldön. A kártya csak az adott ország állami egészségügyi szolgáltatóinál vehető igénybe, és nem téríti az önrészt vagy a kötelező hozzájárulásokat. A megfelelő biztonsághoz érdemes utasbiztosítást kötni, amely egy felnőtt esetén már napi 590 forintból, körülbelül egy presszókávé árából több tízmillió forintos fedezetet nyújthat. Extrém példa, hogy az egyszerű gyomorrontás is több százezer forintos kezelésig fajulhat, különösen a népszerű nyaralóhelyeken, ahol sokszor csak magánklinikák működnek – ezeknél az EEK nem használható. Nem véletlen tehát, hogy a megkérdezettek az egészségügyi fedezetet tartják az utasbiztosítás legfontosabb elemének – hívta fel a figyelmet Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.
forrás: magyarnemzet.hu
CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Éves összehasonlításban 4,6 százalékkal, 59 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos díja az idei I. negyedévben. A bővülés nem éri el az időszak éves inflációját, egyúttal az infláció enyhülésével párhuzamosan a díjemelések üteme is mérséklődött, ami a kiegyensúlyozottabb piaci működés irányába mutat – olvasható az MNB friss Kgfb-indexében.
2025 I. negyedévének végén 59 103 forint volt a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagos éves díja. Ez 3,1 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves Kgfb-indexében. A fővárosi autósok átlagos éves díja (84,9 ezer forint) több mint 30 ezer forinttal magasabb az ország többi részén lévő társaikénál (54,7 ezer forint).
Éves szinten 4,6 százalékkal emelkedett az országos átlagos éves díj, ezen belül a fővárosiak esetében 6, a Budapesten kívüli szerződéseknél pedig 4,3 százalékkal. A kárráfordítások tekintetében negyedéves alapon csupán 0,5 százalékos emelkedés látszik, miközben a kárkifizetések éves növekedési üteme – mérséklődést jelezve – is csak 1,1 százalékos volt.
Az MNB személygépkocsikra számított korrigált Kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 136 százalékon áll, kisebb emelkedést mutatva az I. negyedévben. A szezonális év eleji megugrás idén mérsékeltebb, de az előző negyedéves csökkenés nem folytatódott.
Az egyéb járműkategóriák esetében 3 kategória csökkenését látni. A kis és nagyobb buszok díja is mérséklődött, valamint a nehéz pótkocsik díja is kevesebb lett. A többi esetben az átlagos éves díjak mérsékelten emelkedtek. A flottás járművek esetén csak a nehézpótkocsiknál tapasztalható csökkenés, a díjnövekedés csak a taxiknál kiugróan magas (17 százalék), 20 százalék feletti díjnövekedés már nem fordul elő.
A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapján színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik éves díjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.
A Kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók pontos, átlátható tájékoztatása mellett a verseny élénkülését is elősegíti. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél a folyamatokat, és egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.
Forrás: portfolio.hu
Egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat.
Több biztosító is jelezte csatlakozását csütörtökön ahhoz az önkéntes vállaláshoz, hogy egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat.
Az Allianz Hungária Zrt. közleménye szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérésével összhangban a társaság vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződéseknél a díj - változatlan feltételek esetén - 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet.
Vállalják emellett, hogy a meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díját a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem emelik a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egyéves periódusban.
Ugyanakkor az alulbiztosítottság elkerülése érdekében a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint követik az előző időszak inflációját. A fenti árkorlátozást az Allianz a 6 százalékot meg nem haladó éves fogyasztói árindex esetén vállalja - közölték.
Az Alfa Biztosító szintén azt jelezte, hogy csatlakozik a lakásbiztosítók önkéntes vállalásához, amelynek célja, hogy a lakásbiztosítással rendelkező magánszemélyek mentesüljenek a biztosítási díjat érintő 12 havi inflációtól, miközben a biztosítási összeg nő.
Az Alfa Biztosító is vállalja, hogy a lakosság által kötött új, 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdetű lakásbiztosítási szerződéseknél a díj - változatlan feltételek esetén - nem haladja meg a 2024. december 31-i díjszintet 2026. június 30-ig.
A meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díja a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem nő a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egyéves periódusban. Az alulbiztosítottság elkerülése érdekében a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint követik az előző időszak inflációját. Ezeket az egyszeri engedményeket a biztosító 6 százalékot meg nem haladó éves fogyasztóiárindex-emelkedés esetén vállalja - tájékoztatta az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. az MTI-t.
Az UNION Biztosító azt közölte: vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új UNION Lakásbiztosítás és UNION Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések díjszintje változatlan feltételek esetén nem haladja meg a fenti termékek 2024. december 31-i díjszintjét 2026. június 30-ig.
A biztosító vállalja továbbá, hogy az UNION-nál meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díja a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem nő a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egy évig, ugyanakkor a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározott értékkövetés szerint változatlanul emelkednek.
A kelet-közép-Európa több országában tevékenykedő Colonnade Biztosító szintén közleményben jelezte csütörtökön, hogy csatlakozik azokhoz a piaci szereplőkhöz, akik vállalják a lakásbiztosítási díjak korlátozását a következő időszakban.
A vállalás értelmében a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe garantálja, hogy a magánszemélyek által kötött új lakásbiztosítási szerződések – amelyek kockázatviselési kezdete 2025. július 1. és 2026. június 30. közé esik – díja, változatlan szerződési feltételek mellett, nem haladja meg a 2024. december 31-én érvényes díjszintet. Ugyanebben az időszakban a meglévő lakásbiztosítási szerződések esetében sem emelkedik a díj - amennyiben a biztosítási fedezet változatlan marad - a biztosítási évfordulótól számított egy éves periódusban.
Emellett a Colonnade Biztosító vállalja, hogy a biztosítási összegek a szerződési feltételekben rögzített módon ezen időszakban is indexálásra kerülnek. Az árkorlátozás vállalása legfeljebb 6 százalékos éves fogyasztói árindex esetén érvényes - jelezte a kanadai székhelyű Fairfax Financial Holdings tulajdonában lévő biztosító.
forrás: alon.hu
CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a lakásbiztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról számolt be Facebook-oldalán, hogy bár tárgyalnak a szektor képviselőivel, nem nagyon tudnak megegyezni.
Ezért egy olyan pénzügyi szabályozással készül a kormány, melynek nyomán nem emelkedhetnek a lakásbiztosítások díjai az év végi árakhoz képest, ugyanakkor a biztosított összegeknek emelkedniük kell, hiszen minden otthonnak biztonságban kell lennie, el kell kerülni az alulbiztosítást. Erről a kormány a héten dönt.
Németh Péter biztosítási szakértő, a CLB Független Biztosítási Alkusz igazgatója, a Klubrádiónak azt mondta, természetesen a cégek erős haszonkulcssal dolgoznak, tehát amíg csak a biztosítók haszonkulcsát töri le a minisztérium, és annak ellenére, hogy le kell csökkenteni a díjakat nem változtatnak a biztosítók a biztosítási összegeken, és nem változtatnak későbben - ami már sokkal nehezebben mérhető -a kárkifizetési gyakorlaton és hajlandóságon,akkor annak valóban nyertese lehet a lakosság. Azonban, hogyha mondjuk az építőipari árak tovább emelkednek, viszont a beszedett összegek általi fedezett képesség a biztosítóknak csökkent, abból lehet probléma.
Hozzátette, ha az index díjakat nézzük, akkor egy tizenpár százalékos csökkenést is jelenthetne. Tehát egy 70-80 ezer forintos átlagos lakásbiztosítás 7-8 ezer forinttal csökkenne. Ez talán nem lesz annyira érezhető mondjuk az ügyfelek számára, persze minden fillérre számít, de úgy véli, ezt a biztosítók sokkal jobban meg fogják érezni, és talán az inflációs adatokra nagyobb hatása van, mint mondjuk a biztosítottak pénztárcájára.
forrás: klubradio.hu
CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a lakásbiztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

