2010.06.22

Veszélyek sora leselkedik a viharban autózókra

Útra dőlt fák, harminc centiméteres vízben csapdaként megbújó kátyúk, a hegyvidéki utakon pedig sárátfolyások nehezítik a szakadó eső mellett az autósok dolgát hatalmas viharok idején. Ezen kívül a városokban elromlanak egyes közlekedési lámpák, valamint lelassul a tömegközlekedés, sőt egyes járatok teljesen megállnak. Mit tehet szélvihar és szakadó eső idején az autós, aki nem szeretné összetörni, tönkretenni a kocsiját?

"Ilyenkor függőlegesen és vízszintesen is akadályozza az autóst a víz" - foglalta össze tömören a hirtelen jött hatalmas viharok okozta problémákat Havasi Zsolt, a Fővinform ügyeletese. Tapasztalataik szerint a kedd esti felhőszakadáshoz hasonló időjárás alatt "az autósok tudása és az ösztöneik" miatt egyértelműen lelassul a közlekedés Budapesten. "Elég csak arra gondolni, hogy a zuhogó víz miatt alig látnak ki a sofőrök a kocsijaikból" - tette hozzá Havasi.

Ennél is komolyabb balesetveszélyt képes okozni az úton elterülő, vagy azon átfolyó víz és sár. Amint a cikkben szereplő több fotón is jól látható, a csatornázott fővárosban is percek alatt teniszpálya méretű útszakaszokat és kereszteződéseket fed be összefüggő vízréteg, helyenként akár fél méter mélyen is. Az adott utcát vagy teret helyismeretük miatt rutinosan használók is képtelenek ilyenkor kikerülni a víz alatt rejtőzködő kátyúkat, amelyek kisebb kár esetén a gumit vagy a felnit teszik tönkre, nagyobb úthibák viszont a futóműben is kárt tehetnek.

Vízátfolyástól árokba borulni

A belvárosi részek mellett a kanyargósabb, kevésbé belátható útszakaszokon a lehulló ágak, vagy gyökerestül az aszfaltra dőlt fák okoznak komoly balesetveszélyt Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint. Hogy mennyi ilyen helyzetből alakult ki balesetveszély a mögöttünk álló viharos hetekben, azt megtippelni sem tudta Szentes. Egy példát azért mondott a nagyságrend érzékeltetésére: csak Veszprém megyében a néhány hete végigsöpört szélvihar idején 600 alkalommal hívták őket, nagyrészt széltépte fák miatt.

Szentes szerint legalább ekkora probléma a hegyes, dombos vidékeken és városrészekben az úton átfolyó víz és sár. Mindkettő könnyen irányíthatatlanná teszi a figyelmetlenül és túl gyorsan haladó autókat. A katasztrófavédelem szóvivője konkrét példákat is mondott: Győr-Moson-Sopron megyében egy autó a tetejére borulva az árokban kötött ki, miután megcsúszott a sáros úton, míg egy másik jármű szintén megsérült egy másik vízátfolyás következtében.

A villamos sem bír a vízzel

Jelentős problémát okoz alkalmanként a tömegközlekedésben is a hatalmas esőzés. Kedden este például 19 óra 19 perctől 21 óra 52-ig állt egy szakaszon a 28-as villamos, mert a X. kerületi Gitár utcánál állt a víz - közölte az [origo]-val Freud András fődiszpécser. A BKV munkatársa szerint "itt nincs csatornázás, és így annyira magas volt a víz, hogy nem lehetett az elektromos hajtású villamossal bemenni erre a szakaszra". A közlekedési vállalat sajtóosztálya szerint problémát okozhatnak még a sínpályákon eltömődő váltók, vagy a felsővezetékekre, áramszedőkre hulló faágak.

Az aszfaltozott utakat betakaró víz elvileg nem okozna gondot Freud szerint a személyautóknál nagyobb kerekű buszoknak, ezeket viszont alkalmanként a többi jármű lassítja. A fődiszpécser állítja, hogy a viharok alatti menetidőcsúszások a buszok és a trolik esetében jellemzően abból adódnak, hogy a többi autós lelassít, ezzel hátráltatva a tömegközlekedést.

Megsínylették az elmúlt hetek szélsőséges időjárását a BKV korosabb buszai. A legtöbb problémát az intenzív eső okozta, amely az öreg járművek ablaktörlő berendezéseit veszi fokozottan igénybe. A cég sajtóosztálya szerint főleg az idős autóbuszoknál, trolibuszoknál fordul elő beázás, míg az utakon álló víz a dobfékes járművek fékeire van "kedvezőtlen hatással", a felverődő víz pedig az elektromos kábelkötegekre.

Tíz éve foglalkoznak a megoldással

Több, általunk megkérdezett szakember is a vihar okozta problémák között említette, hogy alkalmanként beáznak a közlekedési lámpák, amelyek így egy ideig nem képesek irányítani a forgalmat. Sárgán villognak, még rosszabb esetben teljesen elsötétülnek, tovább nehezítve a kereszteződésekben a közlekedést. Megkerestük ezzel kapcsolatban a Fővárosi Önkormányzatot, ahol a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez irányítottak, amelynek szóvivője közölte, hogy egy külső cég üzemelteti a lámpákat. A cég illetékesét nem tudtuk elérni.

Sokhelyütt az országban szintén problémát okoznak a mélyen fekvő aluljárók, amelyekben vihar idején felgyűlik a víz. Sok településről lehetne példát hozni, mi a Dunakeszin, a Gyártelepi Vasútállomásnál lévő aluljáróval kapcsolatban kérdeztük meg a helyi önkormányzatot, mit tesznek a probléma megoldása érdekében. "Az elmúlt huszonöt évben már nagyon sok autó ragadt itt a felgyülemlett esővíz fogságában" - állította egy helyi lakos, ami könnyen hihető, hiszen az önkormányzatnál meg azt mondták az [origo]-nak, nekik már tíz éve okoz fejtörést a probléma.

Az önkormányzat műszaki osztályának munkatársa szerint a csőrendszer túlterheltsége miatt gyűlik itt össze az esővíz rendszeresen. Állítása szerint felhőszakadás idején hamar emelkedik a vízszint, viszont alig egy óra után csökken is. Ennek a helyzetnek a végső megoldására idén nyáron kerülhet sor, mint mondta, az önkormányzat pályázatot nyert a hálózat fejlesztésére. Egy ideje jelzőlámpát szerelt fel a városvezetés az aluljáró elé, amely 15 centiméteres vízszintnél automatikusan pirosra vált, ami mellett esőben vagy a polgárőrök, vagy egy rendőr próbálja megakadályozni, hogy behajtsanak az autósok. Ennek ellenére az önkormányzat szerint többször előfordult már, hogy mégis behajtottak egyesek a vízzel teli aluljáróba.

Hogyan vezessünk autót viharban?

Szakadó esőben és szélviharban a legtöbb helyen ugyanakkor magára van hagyatva az autós. Mit tehet ilyenkor, hogy elkerülje a balesetet? A csődöt mondott lámpákkal teli kereszteződésekben el kell kerülni a rutinból autózást, és szinte lépésben érdemes megközelíteni ezeket a helyeket, még akkor is, ha előttünk halad a forgalom.

Más helyzetekben is a legfontosabb tanács a normál körülmények között megengedettnél jóval alacsonyabb sebesség, különösen a víz alatti kátyús utakon. Ha nemcsak az eső szakad, hanem viharos erejű szél is fúj, akkor a fás, kanyargós területen különösen indokolt a lassú haladás és a megszokottnál nagyobb figyelem, ugyanis bármelyik kanyarban feltűnhet váratlanul az autó előtt egy kidőlt fa, vagy lehullott ág.

Hogyan óvjuk a kocsinkat a sok víztől?

Nem vitás, hogy a sok víz baleset nélkül is komoly kárt okozhat az autóban. Az elsőszámú szabály az, hogy az előttünk levő víztömegen nem szerencsés nagy sebességgel áthajtani. Hiába lenne jobb érzés gyorsan túl menni rajta, a technika megóvása megkívánja az óvatosságot. Lassan kell megközelíteni, időben fékezni, hogy a mögöttünk haladók is reagálni tudjanak, visszakapcsolni kettesbe, és kis fordulaton, minél kevesebb vizet felverve túljutni rajta.

Egy átlagos személyautó így küszöbmagasságig érő vízben jó eséllyel el tud boldogulni, de nem mindegy, hogy az adott típus elektromos részegységei hol helyezkednek el. Nem tesz jót, ha ezeket megáztatjuk, tudnunk kell hát, hogy a gyújtás és a motorvezérlés elemei milyen magasságban vannak. A légszűrőn bejutó víz tönkreteszi a motort, ha levegő helyett az összepréselhetetlen víz kerül az égéstérbe, ilyenkor elhajolhatnak a hajtókarok is, és máris több százezer forintos a kár. Figyelni kell a turbófeltöltők levegőbelépő nyílására, a feltöltőn keresztül is vízbe lehet fojtani ugyanis a motort.

A gyakorlatban általában nem ebből, hanem az elektromosság vízzel való találkozásból lesznek a bajok. Ma már minden autó villamossági berendezéseit úgy tervezik, hogy lehetőleg ellenálljanak a fröccsenő víznek, de a derékig érőt egyik nem bírja jól. Általában a vezérlő elektronika viszonylag magasan helyezkedik el a motortérben, valószínűbb, hogy a gyújtásrendszer elázásakor fog megállni autónk, és ha ez épp félméteres vízben történik, akkor lassan tovább ázhat sok minden.

Ha mélyebb vízben ragadunk a kocsival, tönkremehet a vezetőülés alá, a padlóba telepített légzsákvezérlés, ennek cseréje legalább százezer forint. Az autó középtájékán, szintén a padlózat alatt van a menetstabilizáló elektronika, az ESP központi érzékelője. Jobb nem belegondolni, mivel jár ennek a cseréje. Amikor a tengelyig érő vízben autózunk, az elektromos csatlakozók és a világítás is károsodhat. A fontosabb alkatrészek közül tönkremehet a hűtőventillátor, a drágábbak közül a xenon lámpák trafója, ami egy új autónál közel százezer forint.

Hasonló a helyzet, ha olyan helyen parkolunk, ahol elönti az ár az autót. Annyival talán jobb a helyzet, hogy ilyenkor a motor legbelsejébe nem kerül víz, viszont az áradással járó homokszemcsék és kosz minden mást beborít. Hiába az ajtókeretek gumikéderei, ezeknek a résein és más helyeken is be tud jutni a víz. Apró gumidugókkal van tele minden karosszéria, ezek lehetnek gyárilag előkészített alagutak, ahol fúrás-faragás nélkül lehet plusz vezetékeket behúzni, például a hifinek. Emellett vannak olyanok, amelyeket épp azért építettek be, hogy ha úszik minden, utána ki lehessen ereszteni a vizet. Az áradáskor elöntött autóknál a kipufogóval is lehet gond, és a katalizátorbetétet is ki kell szárítani, hogy rendesen működjön.

Forrás: Origo.hu

Biztosítás fajta: 

  • Általános
A legdrágább húsvéti pálinka
2019 április 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

A legdrágább húsvéti pálinka

Akár ötmillió forintba is kerülhet néhány kupica húsvéti pálinka, ha annak a hatása alatt okoz valaki különösen nagy kárral járó közúti balesetet. A biztosítók ugyanis nemcsak kategorikusan kizárják a kártérítésből az ilyen vétkeseket, hanem még a másoknak okozott anyagi kárt is behajthatják rajtuk – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz cég.

Ötmillió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, egészen pontosan „a vezetői képességekre hátrányosan ható szer” hatása alatt okoz másoknak különösen nagy anyagi kárral járó közúti balesetet – figyelmeztet a húsvét kapcsán a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás (kgfb) ide vonatkozó „passzusára” is Németh Péter. A CLB Független Biztosításai Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója leszögezi, hogy nemcsak a hatóságok, hanem a biztosítók is szigorúan büntetik az ittas vezetőket: egyértelműen kizárják a kártérítésből azokat, akik túllépik az általuk megszabott 0,8 ezrelékes befolyásoltságot. Ez az állapot akár 1-2 pohár bor, vagy két üveg sör legurítása után is bekövetkezhet. Az ittasan okozott kárt a kgfb sem tolerálja, ötmillió forintig behajthatják a vétkesen azt, amit a biztosító a károsultnak kifizetett.

Vagyis az, aki ittasan okoz balesetet a cascóban, a beleset-, sőt az életbiztosításban sem bízhat, mert nincs az a jó szerződés, amely a részegekért, vagy akár csak a szalonspiccesekért, sőt, újabban a kábítószer hatása alatt állókért helytállna. Őket semmi nem védi. Ezt a kockázatot a legjobb húsvéti pálinka sem éri meg – összegzi Németh. A CLB szakértője a tapasztalatok alapján figyelmeztet: egy késő estébe, éjszakába nyúló italozás nyomát még húsvétkor sem lehet 4-5 óra alvással eltüntetni a szervezetből, ezért, ha valaki így okoz balesetet, a szonda még mindig alkoholos állapotot fog mutatni.

CLB TIPP: Kösse meg kötelező biztosítását online, kényelmesen oldalunkon: Kötelező kalkulátor >>

Biztosítási alkuszok: csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kgfb-t
2019 április 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Biztosítási alkuszok: csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kgfb-t

Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Az alkuszok szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A szövetség közleménye szerint a tulajdonosok jelentős része jóhiszeműen mulaszt, feltételezve, hogy csak a rendszámmal ellátott járművek esetében kötelező kgfb-t kötni. Azonban a kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Ezekre rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, a biztosítás meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét - olvasható a közleményben.

Idézik Cselovszki Zsoltot, az FBAMSZ elnökségi tagját, aki elmondta: "szerencsére a robogók esetében az elmulasztott kötelező későbbi megkötése nem jár visszamenőleges kötelezettségekkel, nem kell fedezetlenségi díjat sem fizetni, mint a gépkocsik vagy a motorok esetében. Igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással, ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem nyújt fedezetet - magyarázta Cselovszki Zsolt.

A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. A jegybank legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 424 ezer forint, míg a 13-35 kW közötti kategóriában 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós összeget is, a biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a Mabisz kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón - olvasható a közleményben.
(MTI)

Forrás: webradio.hu

Hasonlítsa össze a biztosítók kgfb ajánlatait, és kösse meg biztosítását néhány kattintással! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Szombattól változás a zöld kártyánál és a kgfb-nél
2019 április 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Szombattól változás a zöld kártyánál és a kgfb-nél

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) igazolást szombattól akár elektronikusan is elküldheti a biztosító vagy az alkusz az üzembentartónak. Ugyanez vonatkozik a zöld kártyára is, de azt zöld papírra kell kinyomtatni otthon.

A pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendeletében módosította a gépjármű-felelősségbiztosítási fedezetének fennállását tanúsító igazolóeszközökre vonatkozó szabályokról szóló 2009-es rendeletet.

A szombaton hatályba lépő szabály szerint a biztosító - vagy az alkusz - nem csak papír alapon küldheti meg az üzembentartónak a biztosítás meglétéről szóló igazolást, hanem elektronikusan is megteheti azt. Erről azonban meg kell állapodni az ügyféllel.

A zöldkártya igazolás is megküldhető elektronikusan, de ilyenkor a biztosító vagy az alkusz felhívja az üzemben tartó figyelmét arra, hogy a zöldkártya kizárólag zöld papírra nyomtatva alkalmas a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) fedezet meglétének igazolására. Az üzembentartó kérésére a biztosító a zöldkártyát az elektronikus út mellett papír alapon is díjmentesen rendelkezésére bocsátja - áll a rendeletben.

forrás: napi.hu

Hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait és kösse meg kötelezőjét egyszerűen oldalunkon! KGFB KALKULÁTOR >>

A jég és a szélvihar veri szét leggyakrabban a termést
2019 április 01.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

A jég és a szélvihar veri szét leggyakrabban a termést

Hamarosan pályázhatnak ismét a gazdálkodók a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásra, mely 2019-ben ismét több kedvező lehetőséget tartogat.

Fontos változás például, hogy csonthéjas és héjas kultúrájú gyümölcsök is bekerültek abba a körbe, melyek után a legbővebb, kilenc kockázatra fedezetet nyújtó „A” típusú biztosítási csomag köthető.

Ugyancsak kedvező, hogy a tavalyi évben 5 milliárd forintra megemelt éves támogatási keret összeg nagysága idén is megmarad. A Groupama Biztosító 2018-as adatai szerint a legjellemzőbb kár még mindig a jégeső, a kifizetett szolgáltatások közel 90%-a növénybiztosításokhoz kapcsolódik.

A klímaváltozás miatt egyre szélsőségesebb időjárási jelenségek a tavalyi évben is komoly hatással voltak a mezőgazdasági növénytermelésre. A biztosító tapasztalatai szerint egyre gyakoribbak azok a károk, melyek az extrém időjárási körülmények miatt következnek be, így koncentráltan idéznek elő a korábbi években megszokotthoz képest jóval nagyobb károkat. Egyre gyakrabban okoz különösen nagy károkat az extrém erősségű szél vagy a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék.

„Az extrém intenzitású időjárási események miatt gyakran előfordul, hogy partereink több tíz millió forintos kárt szenvednek el. Ezek az ország különböző részein a legkülönfélébb növénykultúrákat érintik. Több, mint 20 millió forintos szolgáltatást fizettünk például szabolcsi almatermesztőnek, de hasonló volumenű kára volt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei olajtök termelőnek is” – mondta el Balázs András a Groupama Biztosító főosztályvezetője.

Továbbra is a lábon álló növényállományokat érintik leginkább a károk: az összes kárbejelentés háromnegyede, és a kifizetett szolgáltatás közel 90%-a növénybiztosításokhoz kapcsolódik. A legjellemzőbb kár még mindig a jégeső, több, mint 1000 érkezett tavaly a biztosítótársasághoz.

CLB TIPP: Vállalati biztosítás kötésével felkészülhet a kiszámíthatatlan időjárásra, gondoskodjon védelméről időben! Vállalati biztosítások >>

Tudjuk meg, mit fedez a társasház-biztosítás!
2019 április 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Általános

Tudjuk meg, mit fedez a társasház-biztosítás!

Az ingóságokban keletkező kárt nem feltétlenül fizeti ki a biztosító, a legtöbb esetben tanácsos külön is bebiztosítani a saját tulajdonunkat.

– Vihar áztatta el a hatlakásos épületünket. Utána kiderült, hogy a társasházi biztosításunkra csak a falak kijavítását fizetik, a megrongálódott tévémet, laptopomat nem. Ez jogos? – panaszolta Zs. Béla Gyömrőről, aki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőihez fordult tanácsért.

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára az alábbiak szerint foglalta össze a társasház-biztosításokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Jól jöhet az önálló védelem

A társasházak (lakásszövetkezetek, lakóparkok) által kötött társasház-biztosítás alapesetben csak a lakók közös tulajdonában lévő, illetve az általuk együttesen használt épületrészek káraira nyújt fedezetet, a tulajdonostársak által külön-külön birtokolt lakások – ezen belül az ott lévő ingóságok – megrongálódását nem téríti meg. Léteznek viszont olyan teljes körű épületbiztosítások is, amelyek megkötésével egyszerre a közös tulajdonú és a privát „falak” – azaz pl. közművezetékek, villamos hálózat, üvegfelületek – károsodása ellen is biztosítási védelemben részesülünk.

Ha társasházunk nem ilyen biztosítással rendelkezik, akkor mindenképp kössünk önálló lakásbiztosítást saját ingatlanrészünk – ha van, a lakás mellett a saját tulajdonú garázs, pince – megóvására. Ennek részeként még külön gondoskodnunk kell a lakásunkon belüli ingóságaink – bútoraink, szőnyegeink, konyhai és elektronikai eszközeink, ruháink stb. – biztonságáról is. Az ezekkel kapcsolatos kockázatokat (sokak hiedelmével ellentétben) ugyanis jellemzően nem fedezik a társasház-biztosítások.

Gondolkodjunk felelősen

Amikor egy lakóközösség közgyűlése társasház-biztosítás megkötéséről dönt, érdemes előzetesen alaposan tanulmányozni, hogy az elemi károk – (elektromos) tűz, robbanás, földrengés, beomlások, vihar által megrongált épületrészek, csapadék és jég, vezetéktörés, idegen tárgyak rádőlése és üvegtörés – miatti veszteség kifizetése mellett milyen kockázatot vállalnak magukra az egyes biztosítók.

Fölöttébb hasznos például, ha a felsoroltak mellé társasházi felelősségbiztosítási védelem is társul (szerencsére ma már ez is a legtöbb biztosítás része). Ez azt jelenti, akkor is a biztosító áll helyt a lakók által megtérítendő kárért, ha pl. a társasház tetejéről egy lehulló vakolatdarab megrongálja az utcán parkoló egyik autót, vagy ha valamelyik lakótárs csőtörés miatt eláztatja az alatta lévő szomszéd mennyezetét.

Használjuk a kiegészítéseket

Többletdíj fejében – s ha a lakók megbízzák ezzel a közös képviselőt – lehetőség van további kiegészítő biztosítások megkötésére is, pl. a betöréses lopás, rablás vagy rongálás, vandalizmus okozta károk kivédésére. Ezek jól jöhetnek akkor, ha egy napon ismeretlenek eltulajdonítják a ház közös drága fűnyíró gépét, vagy éppen százezreket kellene fizetni a hívólift valakik által felfeszített ajtajának helyreállítására.

Több biztosító kínál még olyan különleges kiegészítő biztosításokat, amelyek pl. akkor fizetnek, ha a közös teremgarázsban megsérül valamelyik lakó autója, vagy ha a közös képviselő, társasházkezelő jogsértő tevékenységével anyagi kárt okozott a lakóközösségnek. Külön kategóriát jelent az erkélyek, lodzsák vagy éppen a házban működő üzletek speciális, a megerősített üvegfelületek károsodása esetén térítést nyújtó kiegészítő biztosítás is.

Fontos, hogy csak a társasház valós szükségletei alapján érdemes szerződni a biztosítóval, hiszen minden kiegészítő biztosítás többletdíjjal jár. Egy szórakozónegyedben pl. hasznos, egy csendes lakóparkban viszont fölösleges lehet a vandalizmus elleni kiegészítő biztosítás. Érdemes tájékozódni azokról a kockázatokról – ilyen lehet a fa-, vályog- vagy földfalazatú építményekben esett kár –, amit maguk a biztosítók is kizárnak feltételeikben.

Komoly anyagi teher lehet

Ha egy társasháznak egyáltalán nincs biztosítása, a közös épületet ért kár viselésére a lakók saját tulajdoni hányaduk arányában kötelesek. Ez nemcsak azonnali (sokszor jelentős összegű) anyagi megterhelést jelent, de egy lakóközösségben viták forrása is lehet. Ezzel szemben a társasház-biztosítás egy lakóra eső díja – jellemzően a közös költség részeként – előre kalkulálható csekély havi kiadás.

CLB TIPP: Gondoskodjon saját lakása, ingóságai és ingatlanrészei védelméről! Lakásbiztosítását könnyedén megkötheti online a CLB oldalán: Lakásbiztosítás kalkulátor >>

A hosszú hétvégeken van leginkább veszélyben ingatlanunk
2019 március 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A hosszú hétvégeken van leginkább veszélyben ingatlanunk

A statisztikák szerint a nyaralások időszakában és a hosszú hétvégeken emelkedik a lakásbetörések száma. Egy nem megfelelő zárral ellátott ajtót mindössze 15 másodperc alatt képesek kinyitni a betörők – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bár a rendőrségi statisztikák alapján az elmúlt években meredeken csökkent a lakásbetörések száma, az ország egyes részeiben, különösen Budapesten, Pest megyében és Borsodban még mindig sok lakásba törnek be. A biztosítók tapasztalatai alapján a nyári időszakban és a hosszú hétvégéken a leggyakoribbak a betöréses lopások, amikor az őrizetlenül hagyott és nem megfelelően védett ingatlanok könnyű célpontjaivá válnak a betörőknek.

A leggyakrabban eltulajdonított tárgyak közé a készpénz, az arany ékszer, a laptop, a televízió és a háztartási gépek tartoznak.

Egy gyengébb minőségű zárral ellátott ajtót nagyjából 15 másodpercbe telik kinyitni egy „gyakorlott” betörőnek. Emellett még számos módja lehet a betörésnek: ablakok, erkélyajtók befeszítése, hengerzár-törés, zár felfúrás vagy extrémebb esetekben fal-, vagy tetőbontás.

Egy átlagos méretű lakásra már néhány ezer forintos havi díjjal is köthető lakásbiztosítás, azonban fontos kihangsúlyozni, hogy ezek a biztosítások nem minden esetben térítenek betöréses lopás esetén. A biztosítók feltételei tartalmazzák, hogy a betörés elleni biztosítást milyen védelmi szint megléte esetén, milyen mértékben vállalják. Magasabb szintű mechanikai, elektronikai védelmi berendezések, riasztók megléte esetén magasabb kártérítési limiteket tartalmazó ingatlanbiztosítási szerződés köthető.

Érdemes biztosításkötésnél arra is figyelni, hogy mely vagyontárgyakra nem terjed ki alapesetben a biztosítási védelem, így azokat esetlegesen egy külön szerződésben lehet csak biztosítási fedezetbe vonni.

Készpénzre például a biztosítók nem minden esetben vállalják a kockázatot, vagy ha igen, akkor csak pár tízezer forintos összegig biztosítják azt, ha nem értéktárolóban tárolják.

Ügyelni kell arra is, hogy egyes vagyontárgyak nem biztosítottak, amennyiben azokat nem megfelelő helyen – például garázsban, padláson, pincében, melléképületben, nem lakás céljára szolgáló helyiségben, nem állandóan lakott épületben (pl. nyaraló) – tárolják.

A védelmi rendszer kialakításánál általában érdemes a MABISZ által minősített termékeket előnyben részesíteni, melyeket szakszerű telepítés, beépítés esetén a minősítés kategóriáján belül minden biztosító elfogad. (Az ajánlással rendelkező termékek listája és besorolása, valamint egy külön Betörésvédelmi tájékoztató is elérhető a https://mabisz.hu/lakas/ oldalon.)

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Ne hagyja lakását védtelenül - kössön lakásbiztosítást online, kényelmesen a CLB oldalán! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Januárban óránként kigyulladt egy lakás
2019 március 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Januárban óránként kigyulladt egy lakás

Januárban átlagosan óránként keletkezett lakástűz Magyarországon, évente 6-7 ezer ingatlanhoz riasztják a tűzoltókat. A lakóingatlanok negyedének nincs biztosítása, pedig havonta 3200 forint körül átlagdíjért juthatunk anyagi biztonsághoz. A biztosítók nyolc év alatt több mint negyvenmilliárd forint kártérítést fizettek ki tűzesetek után.

Idén januárban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint több mint hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, vagyis átlagosan óránként keletkezett egy Magyarországon. Ezek a riasztó számok azonban nem kirívóak, az utóbbi hat esztendőben ugyanis évente 6-7 ezer lakóingatlanban, illetve a hozzájuk tartozó épületekben keletkezett tűz. A legtöbb kár a konyhai tűzesetek, a fűtőberendezések, valamint az elektromos berendezések meghibásodásából eredt, de gyakori kiváltó ok az ágyban dohányzás is – mondta Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő. A legtöbb lakástűz a konyhában keletkezik, második legveszélyesebb terület a lépcsőház, de előkelő helyen szerepelnek az erkélyen keletkezett tüzek, amelyek egyértelműen a dohányzással vannak összefüggésben.

Tűzkárra tízmilliárdok

A hazai biztosítók 2010-2017 között több mint ötvenezer tűzkárra közel 40 milliárd forintot fizetettek ki az ügyfeleknek – adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A hazai lakóingatlanok 72-73 százalékára van lakásbiztosítás, ami európai viszonylatban is kiemelkedő, és ezzel az élvonalba tartozunk – mondta Lambert Gábort, a MABISZ kommunikációs vezetője az Azénpénzem.hu-nak. Hozzátette: egy multinacionális nagy biztosító saját adatai szerint Franciaországban csaknem az összes lakóingatlan 99 százaléka biztosított, Spanyolországban 76 százalékos az arány. Ugyanakkor Ausztriában 65, Németországban 62 százalékos, míg Szlovéniában és Csehországban csak valamivel 50 százalék feletti, Szlovákiában pedig 35 százalék.

Azonban még a jó hazai biztosítotti arány is azt jelenti, hogy közel több mint egymillió lakóingatlannak nincs Magyarországon biztosítása. Vagyis ha egy tűzben megsemmisül egy ilyen épület egy része vagy egésze, senki nem téríti a kárt..

Nagy a verseny

Pedig a biztosítási díjakra aligha lehet panasz. A lakásbiztosítások éves átlagdíja az alkuszok tapasztalatai alapján évek óta változatlan szinten áll: 2018-ban is 38 ezer forint körül alakult – mondta portálunknak Baksa Melinda, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja. Az online megkötött lakásbiztosítások – jórészt az érintett ingatlanok jellege, de részben az így kötő ügyfelek nagyobb árérzékenysége miatt is – ennél mintegy 30 százalékkal alacsonyabb szinten mozog. Ez tehát számításaink szerint azt jelenti, hogy az online ügyfelek átlagosan évi 27 ezer forintos biztosítási díjon szerződnek.

A MABISZ adatai szerint a lakásbiztosítási piacon 14 biztosító mintegy 30-40 féle lakásbiztosítási terméke érhető el, így valós választási lehetőséget kínálnak az ügyfeleknek mind árban, mind fedezeti körben. Évente mintegy 550 ezer lakásbiztosítási szerződést kötnek a társaságok, ezek 80-90 százaléka már biztosítással rendelkező, de társaságot váltó ügyfél. Vagyis a teljes biztosított állomány körülbelül 17-18 százaléka fordul meg minden évben a piacon.

Az alkuszok tapasztalatai szerint az ügyfelek átlagosan 7-8 évenként újítják meg lakásbiztosítási szerződéseiket. Célszerű külön szegmensként kezelni az online lakásbiztosításokat, az ilyen ügyfelek tudatossága ebből a szempontból is kitűnik: ebben a körben a szerződéseket átlagosan 3-4 évenként cserélik.

Mire figyeljünk?

A biztosítók ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy körültekintően kell kiválasztani a megfelelő lakásbiztosítást, hogy kár esetén az ügyfél megfelelő kártérítéshez jusson. A magyar termékek egyik legértékesebb eleme európai összehasonlításban is, hogy a tűz- és természeti katasztrófa kockázatokat (robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés) minden lakásbiztosítás tartalmazza.

A lakásbiztosítás megkötésekor fontos szempont, hogy a szerződés az ingatlan és a benne lévő ingóságok valós értékének megfelelő összegre jöjjön létre, és a benne lévő biztosítási kockázatok megfelelő védelmet nyújtsanak. Kár esetén a szolgáltatási összeg elegendő legyen az épület újraépítésére, helyreállítására és a vagyontárgyak újra beszerzésére, illetve javítására – mondta portálunknak Kádár Péter, a MABISZ lakásbiztosítási bizottság tagja. Hozzátette: a szerződésben – az alulbiztosítás elkerülése érdekében – megfelelő biztosítási összeget kell megjelölni (nem a forgalmi értéket), hogy teljes körű kártérítést kapjunk. Tehát ne 20 millió forintra biztosítsunk egy 40 milliós ingatlant! Lehet, hogy így nyerünk az éves biztosítási díjon, ugyanakkor az ingatlan leégése esetén nem leszünk kisegítve a biztosító által számunkra kifizetett összeggel.

A biztosítási összeg a szolgáltatás felső határa. Épületkárnál az eredeti állapotnak megfelelő helyreállítási költséget téríti meg a biztosító, a kár időpontjában érvényes árszinten. Tehát totálkárnál akkor kap teljes körű kártérítést az ügyfél, ha a kár időpontjában érvényes biztosítási összeg akkora, mint az újjáépítési költség. Egy szoba kiégése esetén a biztosító az ezzel kapcsolatos helyreállítási költségeket téríti meg, tehát a valós kárt.

Az ingóságokkal is számoljunk!

A biztosítani kívánt ingóságok értékét szintén a szerződő határozza meg. Célszerű végiggondolni, hogy az ingatlanban lévő vagyontárgyak döntően átlagos értéket képviselnek, vagy vannak kiemelkedő értékű híradástechnikai cikkek, konyhai gépek, berendezések. Ennek megfelelően újrabeszerzési értéken kell meghatározni az általános háztartási ingóságok biztosítási összegét. Itt is el kell kerülni az alulbiztosítást, mert arányos kártérítéssel járhat. Nem szabad elfeledkezni az értékőrző vagyontárgyak (pl. ékszerek, képzőművészeti alkotások) megfelelő összegre történő biztosításáról sem. Az ingóságok esetében is az összes megsemmisült vagyontárgy káridőponti újrabeszerzési költségét téríti meg a biztosító, amennyiben erre a biztosítási összeg fedezetet nyújt (nincs alulbiztosítás).

A biztosítási feltételek alapos áttanulmányozása alapvető fontosságú, hiszen könnyen lehet, hogy egy-egy káreseménynél a biztosító csak konkrét feltételek teljesülése esetén vállalja a kártérítést.

Nagyon fontos arra figyelni, hogy pontosan mit tartalmaz a megkötendő lakásbiztosítás. A legtöbb ugyanis több kis „csomagból" épül fel, amelyek között válogathatunk, hiszen lehetnek olyanok, amelyekre nincs szükségünk (pl. ha nincsen kisállatunk, felesleges biztosítást kötni rá), de olyanok is, melyek hasznosak (pl. különleges üvegek biztosítása) – tette hozzá a szakértő.

Egy-egy csomag kihagyásával természetesen olcsóbbá válik a biztosítási díjunk, cserébe azonban szűkül a káresemények köre, amelyek ellen rendelkezünk biztosítással.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Oldalunkon megtalálja a biztosítók részletes terméktájékoztatóit, összehasonlíthatja ajánlataikat és meg is kötheti lakásbiztosítását online! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Péntek estig kell beérkeznie a kötelező biztosításnak
2019 február 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Péntek estig kell beérkeznie a kötelező biztosításnak

Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezőknek legkésőbb március elsejéig kell rendezniük az esedékes díjrészletet - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Mivel a március 1-jei határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, postai csekken szerdától már senki ne fizesse be az összeget. Péntek délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában történő személyes befizetés a biztonságos megoldás.

Ha egy biztosító a határidő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály szerint másnap már törölnie kell az adott szerződést.

Annak az ügyfélnek, akinek a díj nemfizetése miatt megszűnt a kötelező biztosítása, és nem köti meg azonnal újra azt a megszűnés napján, a fedezetlenség időtartamára fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Ennek összege - a személyautó teljesítményétől függően - naponta 430-1030 forint lehet, teherautóknál meghaladhatja a napi 3400 forintot is.

A legsúlyosabb következmény pedig az lehet, ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában kárt okoz, ilyenkor neki kell ugyanis állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmillió forintot is elérő kártérítést, ami könnyen életre szóló fizetési kötelezettséget jelenthet.

Forrás: index.hu

Tényleg luxus a síelés?
2019 február 25.
Kategória:
Utasbiztosítás

Tényleg luxus a síelés?

Február–március a síelés főszezonja – hazánkban több mint félmillióan űzik szívesen ezt a téli sportot. Vajon tényleg luxus a síelés? Mennyibe kerül egy családnak pár nap egy közeli sípályán? Ha már túl van a síelésen, Ön tudja, hogy mennyit költött?

Magyarországon egyes számítások szerint félmillióan síelnek, ennyien csatoltak már valaha lábukra sílécet, és siklottak le egy impozáns lejtőn. Ez a lakosság 5 százalékát jelenti. A magyarok kedvenc síterepei Ausztriában találhatók: Nassfeld, Murau és Schönberg-Lachtal, de egyre népszerűbbek a hazai pályák, köztük Eplény, Visegrád és Mátraszentistván is.

Sokan már túl vannak az idei síelésen, de vannak, akik ezután vágnak neki az útnak. Vajon, akik síeltek már idén, összeadták, hogy mennyibe kerül a pár napos kiruccanás? A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint ilyen számításokat minden utazásunk után érdemes végezni: jobban kontrollálhatóak költéseink, ha tudjuk, hogy mivel szoktunk elcsúszni. Ráadásul, ha gyermekünkkel együtt tervezünk, és készítünk költségvetési tervet, fontos pénzügyi ismeretekkel is gazdagodnak a kicsik.

Síléc, síruha

Ha gyerekkel indulunk síelni, akinek jó eséllyel minden évben más méretű felszerelés szükséges arra a pár napra, akkor bizony pénztárcakímélőbb a felszerelés kölcsönzése. Kiszámoltathatjuk a gyerekkel, hogy hány napnyi bérléssel volna egyenértékű, ha megvennénk mindenkinek a teljes felszerelést, megbeszélhetjük, kinek melyik és miért éri meg jobban – ehhez hasonló játékos feladatokkal jól fejleszthető a gyerekek pénzügyi tudatossága.

Minél több napra bérelünk eszközöket, általában annál kedvezőbben jövünk ki: a gyerek síléc- és cipőbérlése 1 napra összesen 4000 forint, de 4 napra mindössze 7000 forintba kerül. Felnőttek számára egy napra 7500, 4 napra 12 000 forinttal kell számolni ezen tételek esetében. A bukósisak és a síbot bérlése egy napra 1800, 4 napra 2500 forintba kerül. Ezek az árak nem sípálya melletti bérlésre vonatkoznak, ott a kölcsönzés jellemzően ennél jóval többe kerül – a síelés közös megtervezésekor erre az előrelátásra érdemes felhívni a gyerek figyelmét.

A felszerelés egyéb részeit, például az aláöltözetet meg kell vásárolni, de ez jól jöhet máskor (túrázáskor, korcsolyázáskor) is. Egy komplett aláöltözetet 5-8000 forintért lehet beszerezni.

Pályabérlet

A legközelebbi osztrák sípályákon a pályabérletek 7 és 15 ezer forint között alakulnak egy főnek naponta. Olaszországban ehhez hasonlóak az árak, Szlovéniában 10 ezer forint körül alakulnak a napijegyek árai. A gyerekeknek legtöbb helyen féláron lehet síbérletet venni, de könnyen kiszámoltatható akár a gyerekünkkel is, hogy egy négytagú család esetén a 4 napos síbérlet 85 és 180 ezer forint között alakul.

Szállás, étel, utazás

Amikor az utazást tervezzük, mutassuk meg a gyereknek, hol készülünk megszállni, és ez mennyibe fog kerülni éjszakánként. Vegyünk alapul egy átlagos háromcsillagos szállást, ahol egy fő 15 és 20 ezer forint közötti áron tud megszállni félpanzióval. Persze azért napközben is kell enni és melegedni a hüttében, a 4 napra erre legalább 30 ezer forint számolható négy főnek.

Az utazás (azaz az üzemanyag) a legolcsóbb tétel, erre jön még az autópálya díja, a magyar és osztrák vagy szlovén, ami összesen kb. 35 ezer forintba kerül.

Biztosítás

Az utazás kapcsán arról is beszélgessünk a gyerekkel, hogy miért ne utazzunk el biztosítás nélkül. A síelés veszélyes sport, nem is gondolnánk, milyen gyorsan és váratlanul történnek síbalesetek a legkönnyebb pályákon is, és ha semmiféle biztosítást nem kötöttünk, nagyon kellemetlen helyzetben találhatjuk magunkat. Egy négyfős család 4 napra 6–10 ezer forintért már tud biztosítást kötni, mely baj esetén segít. A szülői példamutatásnak köszönhetően a gyerekeknek fiatalon, felnőttként természetes lesz, hogy soha nem indulnak el megfelelő utasbiztosítás nélkül.

És hogy összesen mennyiből jön ki a 4 napos síelés 2 felnőttnek és 2 gyereknek? Bérelt felszereléssel, egy közeli, középáras sípályán, háromcsillagos szállodában megszállva közel 500 ezer forintba kerül a családnak ez az utazás.

Forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Kalkuláljon és hasonlítsa össze az elérhető síbiztosítás ajánlatokat, majd kösse meg a kiválasztott biztosítást pár kattintással! Síbiztosítás ajánlatok >>

Társasházban lakik? Akkor ezt mindenképpen érdemes megfontolnia
2019 február 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Társasházban lakik? Akkor ezt mindenképpen érdemes megfontolnia

Családi tragédiákat okozhat, ha egy társasháznak vagy lakásnak nincs biztosítása, így egy végzetes tűz- vagy viharkár, esetleg földrengés miatt lakhatatlanná vált otthon újjáépítésére, vagy új létesítésére nem lesz pénz. A már meglévő biztosítást pedig érdemes évente felülvizsgálni, hogy annak összege képes-e fedezni az időközben esetleg megnőtt építőanyagárakat és munkadíjakat.

„Mindenünk odaveszett” – fakadt ki egy pápai hölgy csaknem egy évvel ezelőtt afeletti bánatában, hogy leégett a négylakásos, közel 300 négyzetméteres társasházuk teteje, így az lakhatatlanná vált. Családjával együtt rokonokhoz költöztek, ám arról, hogy ezen átmeneti megoldás után mi lesz velük, miből vesznek majd maguknak új otthont, fogalmuk sem volt. Nem kötöttek ugyanis biztosítást a társasházra, így nem volt, aki a kárukat megtéríthette volna, amiből aztán esetleg egy új épületet is fel lehetne húzni.

Sajnos aránylag sokan kerülhetnek, vagy már kerültek is hasonló, kilátástalan élethelyzetbe. Legalábbis erre lehet következtetni a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tavaly karácsony előtt ismertetett adatából, miszerint a magyarországi lakóingatlanoknak csak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. Ez azt jelenti, hogy a körülbelül 4,4 millió magyarországi lakás- és háztulajdonos közül több mint egymillió otthonát nem védi semmi az esetleges károk ellen.

Pedig a talán legjelentősebb veszélyforrásoknak számító lakástüzek száma 2014-től folyamatosan nő. Míg öt éve 6770 esetben riasztották a tűzoltókat, addig tavalyelőtt már 8782-szer. S az idei adatok alapján e tendencia nem törhetett meg, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint ugyanis január első négy hetében 750 lakástűz történt, ebből 24 volt halálos kimenetelű. Ez azt jelenti, hogy naponta három-négy otthon semmisül meg a felelőtlenségre visszavezethető tüzek miatt. A téli időjárásban gyakoriak a lakástüzek, mivel az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, többet kell világítani, s intenzíven fűteni.

Az elmúlt nyolc évben több mint ötvenezer tűzeset után összesen közel negyven milliárd forintot fizettek ki a biztosítók ­­– derül ki a Mabisz összesítéséből. Ennek dupláját, csaknem 80 milliárdot viszont vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén, igaz, 1,1 millió esetben. A döntően május-szeptember között előforduló természeti csapások, a szélsőséges időjárás okozza ugyanis a legtöbb lakáskárt. A tavaly szeptember 1-jei vihar során például a Vas megyei Táplánszentkereszt egyik családi házába villám csapott be, amelynek következtében a kémény ledőlt és megrongálta a tetőszerkezetet.

Már az felelős magatartás, ha egy társasház lakói biztosítást kötnek az előre nem látható események ellen. Ennél azonban többre van szükség, korántsem mindegy ugyanis, hogy milyen biztosítást választanak. Nem szabad fukarkodni, csak tessék-lássék alapon, a magunk megnyugtatására – mondván, legalább van egy lakásbiztosításunk – a legolcsóbb módozatnál maradni. Hiszen mégis csak a lakhatásunkról van szó, nagyobb érvágás, ha egyik pillanatról a másikra fedél nélkül maradunk, mint ha az autónkat törjük ripityára – mégis az utóbbi elleni védekezést sokan természetesebbnek veszik. Időt kell szánni rá, hogy alaposan körüljárjuk, hogy ha a legrosszabb bekövetkezik, akkor a biztosítótól kapott pénzből újra fel tudjuk-e húzni az egész épületet, képesek leszünk-e megvásárolni az aktuális építőanyagokat, és kifizetni a munkadíjakat.

Már az is eredmény, ha az ezek kiegyenlítését lehetővé tevő biztosítási módozatra szerződik egy társasház. Ám még ezzel sem szabad megelégedni, folyamatosan karban kell tartani a biztosítást, legalább évente újraszámoltatni, hogy a kár esetén várható összeg tényleg elegendő lesz-e az eredeti élethelyzet visszaállításához. Ez azért elengedhetetlen, mert az építőipari árak az utóbbi években a többszörösükre emelkedtek. Emiatt kell mindenképpen módosítani azokat a szerződéseket, amelyek biztosítási összege (az összeg, amit kár esetén maximálisan kifizethet a biztosító) alacsonyabb, mint az újjáépítés várható költsége. Ezt a meglévő szerződés átdolgozásával lehet elérni, ami a biztosítási díjak emelkedésével járhat, de ez alapvetően a társasház érdeke.

A lakhatást nem ellehetetlenítő, azt legfeljebb jelentősen megnehezítő, úgynevezett részkárok (vihar/felhőszakadás, jégverés, földrengés, villám másodlagos hatása, árvíz, vízkár, csőtörés, elektromos vezetékek megrongálódása, üvegtörés) esetén is van jelentősége annak, ha egy társasház alulbiztosított. Erről akkor beszélhetünk, ha a biztosítási szerződésben aktuális biztosítási összeg nem fedi a tényleges újraépítési értéket. Ilyen esetben a biztosító jogosult csak arányosan megtéríteni a részkárt. Például, ha a kár 100 ezer forintra rúg, a biztosítási összeg 200 ezer Ft/m2, a tényleges újjáépítési érték viszont 300 ezer Ft/m2, akkor a kárnak csak a kétharmadát rendezi, magyarul, a biztosító csak 67 ezer forintot fizethet.

Régebben megkötött biztosítások esetén némiképp bonyolítja a helyzetet, hogy akkor sem szabad elégedetten hátradőlni, ha a biztosító ajánl egy négyzetméterárat, amiből kiszámítja a biztosítási összeget (ez a kártérítés felső határa). Hiszen így is előfordulhat, hogy a kikalkulált pénz nem lesz majd elegendő a társasház újjáépítésére, annak ellenére sem, hogy a társasház a biztosítási évfordulókor elfogadja a biztosító által felkínált értékkövetést, az úgynevezett indexálást.

Ennek az a magyarázata, hogy az értékkövetés (indexálás) csak több hónapos késéssel követi le az árak változását. Az épületeknél egyes biztosítók a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) minden év január-június közötti, az előző év azonos időszakához viszonyított építőipari termelői árindexet veszik alapul, amit a KSH általában az előző év szeptemberében publikál. Emiatt egyrészt időbeli csúszás történik, másrészt ezen árindexeket árucsoportok alapján állapítják meg. Így előfordulhat, hogy az építési anyagok tényleges áremelkedése ennél lényegesebb mértékű. Az elmúlt években pontosan ezt lehetett megfigyelni. Emiatt sok esetben a biztosítási összegek jelentős emelésére lenne szükség, a normál értékkövetésen (indexáláson) felül.

Márpedig ez akkora eltérés, ami a költségvetésüket ezekben a hetekben elkészítő, illetve felülvizsgáló társasházakat arra sarkallhatja, hogy kezdeményezzék a biztosításra fordított összeg módosítását. Ez esetben érdemes a szolgáltatásokat is megnézni, racionalizálni, esetleg olyan kiegészítő elemekkel bővíteni, amelyek az alapkockázatokon – természeti, üveg-, vezetékes vízkárok – túl további védelmet is kínálnak.

CLB TIPP: Hasonlítsa össze különböző biztosítók lakásbiztosítás ajánlatait kalkulátorunk segítségével! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak