2016.08.16

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya, vagyis az úgynevezett "kék kártya" jóval veszélyesebb lehet, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Bár már évek óta használjuk, mégis nagyon kevesen tudják azt, hogy valójában milyen helyzetekben is nyújt segítséget ez a kártya. Mutatjuk a legnagyobb félreértéseket, nehogy a nyaralás végén emiatt kelljen százezreket fizetnünk.

Rengetegen választanak valamilyen európai célpontot a nyaralásuk során, egy-egy ilyen utazás pedig hatalmas pénzügyi kockázatot is jelenthet, ha nem vagyunk kellően felkészülve. A nyár folyamán sokan kiváltják az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, azonban csak kevesen tudják, hogy ezt pontosan mire is lehet használni. Egy friss felmérés sokkoló képet fest az emberek tájékozatlanságáról, annak ellenére, hogy ez a kártya már több éve használatban van.

  • A Gocompare, egy pénzügyi szolgáltatásokat összehasonlító lap kutatása szerint a britek 50 százaléka gondolja úgy, hogy ez a kártya ingyenes orvosi kezelésre jogosít.
  • 7 százalék véli úgy, hogy ezzel a kártyával hazahozzák őt külföldről.
  • 5 százalék pedig azt hiszi, hogy ezt a kártyát a világ bármely pontján használhatja majd.

A tévedések feltehetően a kártya nevéből erednek, hiszen benne van a "biztosítás" szó - írja a Mirror.

Nem helyettesíti az utasbiztosítást
Bár az Európai Egészségbiztosítási Kártya az egyik leghasznosabb dolog, amit elcsomagolhatunk magunkkal egy európai utazás során, de azt fontos tudunk, hogy ez nem helyettesíti az utasbiztosítást. A kártyának az előnyei ugyanis korlátozottak, bár feljogosít az orvosi ellátásokra, de csak olyan szinten, amint egy helyi biztosított is megkapna.
Ez azt jelenti, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján ezzel a kártyával a magyar beteg például egy ausztriai tartózkodás esetén azt az ellátást veheti igénybe, amelyet az osztrák biztosított is megkap közfinanszírozott szolgáltatónál.

Fontos tehát, hogy ezzel a kártyával csak közfinanszírozott szolgáltatóhoz lehet fordulni, a magán-egészségügyi szolgáltatóknál ezt a kártyát nem fogadják el.
Ezen belül, hogy a kártyával milyen ellátásokat vehetünk igénybe, arról mindig jó előre érdemes tájékozódni, bár a baleseti ellátás minden tagállam ellátási csomagjába beletartozik. Az adott tagállamban biztosítottak által is fizetendő önrészekre/kötelező hozzájárulásokra a kártya nem nyújt fedezetet.

Mikor segíthet a "kék kártya"?
Egy másik tagállamban azok az egészségügyi szolgáltatások vehetőek igénybe, amelyek az adott helyen való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé válnak.

Azt, hogy pontosan mit is jelent az orvosilag szükséges ellátás, a kezelőorvos bírálja el. Az Európai biztosság határozatai alapján orvosilag szükséges ellátásnak minősül pl. a dialízis-kezelés, az oxigénterápia és a szüléssel kapcsolatos ellátások is, ezekben az esetekben javasolt az előzetes kapcsolatfelvétel a külföldi szolgáltatóval.

A Kártya azonban nem használható fel akkor, ha valamilyen egészségügyi szolgáltatás igénybevételének céljából utazunk egy másik tagállamba - például, egy fogorvosi kezelésre.
Ezért is javasolt a kártya mellett kiegészítő biztosítást is kötnünk, mert az a sürgősségi betegellátások mellett, esetleg a hazaszállításban is segíthet. Az utóbbi ugyanis csak nagyon indokolt esetben és nagyon szűk körben történhet az Európai Egészségbiztosítási Kártya terhére.

Utasbiztosítás nélkül pedig a hazaszállítás akár több százezer, vagy több millió forintba is kerülhet, ugyanis egy mentőrepülős hazaszállítás Európán belül is minimum 3-5 millió forintba kerül, de mentőautóval is több százezer forintos tétel. A kártyát egyébként csak átmeneti tartózkodás alatt, maximum három hónapig lehet igénybe venni.

A Kártya bármely kormányhivatalnál igényelhető és kiadása térítésmentes, kivéve azon eseteket, ha megsemmisül, megrongálódik, elvész, vagy ellopják. Ilyen esetekben igazgatási szolgáltatási díj fizetendő
- olvasható az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján.

Az alábbi országokban vehető igénybe az orvosilag szükséges ellátás:

  • Ausztria
  • Bulgária
  • Belgium
  • Ciprus (görög rész)
  • Csehország
  • Dánia
  • Egyesült Királyság
  • Észtország
  • Finnország
  • Franciaország
  • Görögország
  • Horvátország
  • Hollandia
  • Írország
  • Izland
  • Lengyelország
  • Lettország
  • Liechtenstein
  • Litvánia
  • Luxemburg
  • Málta
  • Németország
  • Norvégia
  • Olaszország
  • Portugália
  • Románia
  • Spanyolország
  • Svájc
  • Svédország
  • Szlovákia
  • Szlovénia
  • Szerbia (A két állam egészségbiztosítói közötti megállapodás alapján sürgősségi ellátások vehetők igénybe átmeneti tartózkodás esetén)

Érdemes tudni, hogy Belgiumban, Franciaországban, Luxemburgban és bizonyos típusú egészségügyi szolgáltatók esetében Finnországban ún. visszatérítéses rendszer működik, ami azt jelenti, hogy a gyógyszerek és az ellátás költségit kötelesek vagyunk megelőlegezni.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Válasszon megfelelő utasbiztosítást!

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás
Elindult a Biztonság Hete: a baleset-megelőzést okítják
2018 szeptember 18.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Elindult a Biztonság Hete: a baleset-megelőzést okítják

Idén második alkalommal rendezik meg a Biztonság Hete tematikus baleset megelőzési–biztosítási témahetet. Szeptember 17-22. között országos programsorozattal hívják fel a gyerekek és minden közlekedő figyelmét a biztonságra. A témahét célja, hogy a baleset-megelőzést segítő tudatos magatartás és gondolkodásmód beépüljön az oktatásba.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság közös kezdeményezéseként idén szeptember 17-21 között tartják a Biztonság Hete országos programsorozatot. A rendezvényeken a legfiatalabb generációk játékos formában sajátíthatják el a biztonságos élet alapjait.

Az időzítés apropóját az adta, hogy ebben a hónapban ünnepeljük a Gyermekek Világnapját, a Biztosítás Világnapját és az EDWARD Napot. Utóbbi célja, hogy senki ne veszítse életét Európa közútjain, legalább ezen a napon.

Idén már 432-en vesztették életüket közlekedési balesetben. Nincs rendben az, hogy az év 52 hetéből mindössze 1 hetet szánunk a biztonságnak – fogalmazott Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes.

Nem csak a közutak jelentenek potenciális veszélyt, hiszen a KSH adatai szerint 700 háztartási baleset történik naponta – hívta fel a figyelmet Pandurics Anett, a MABISZ elnöke a programsorozat első napján rendezett sajtótájékoztatón. Hozzátette: a programsorozat helyszínein idén közel 15 ezer gyereket fognak elérni, akiknek professzionálisan, mégis játékos formában szeretnék eljuttatni az üzenetet.

A Biztonság Hetében az egyes helyszíneken az általános iskolás gyerekek és tanáraik a mindennapok biztonságát szolgáló–segítő és a közlekedési balesetek esetén érintett szakmai szervezetek képviselőivel találkozhatnak. A rendőrség és a katasztrófavédelem, illetve a vöröskeresztes szakdolgozók látványos bemutatói mellett biztosítási szakemberek hívják fel a gyerekek figyelmét a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, helyes kezelésükre, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára. A biztonságot a lehető legszélesebb értelemben tekintve a Biztonság Hetén szó lesz élelmiszer-biztonságról, biztonságos hulladékkezelésről, erdőtüzek megelőzéséről is.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Tudja gyermekét biztonságban, válassza ki a családjának a legmegfelelőbb balesetbiztosítást! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Terjed a last minute utasbiztosítás
2018 szeptember 18.
Kategória:
Utasbiztosítás

Terjed a last minute utasbiztosítás

A biztosítók – igazodva a fogyasztói szokásokhoz – a korábbi merev álláspontjukat feladva immár azonnali kockázatbalépéssel is hajlandók utasbiztosítást kötni. Alapesetben a biztosítottnak még Magyarországon kell lennie a kötés idején, de persze ez csak akkor vizsgálati szempont, ha a szerződéskötés után hirtelen kár következik be.

Nemcsak az utazásoknál, az utasbiztosításoknál is hódít a last minute. Ám míg az utazást azért minimum néhány héttel a tervezett út előtt megvásároljuk-lefoglaljuk, addig az utasbiztosítás sokszor akkor jut eszünkbe, amikor a bőrönd már kézben van. Az Allianz Hungária tapasztalatai szerint, bár a kötések zöme az utazást megelőző három napban történik, sokan vannak azok is, akik az utazás napjára hagyják.

Az igényekhez a biztosítóknak is alkalmazkodniuk kellett. Míg a korábbi években a biztosítók még az online biztosításkötés esetén is a szerződés parafálásának másnapjától vállalták a kockázatokat, addig ma már nagyjából általános, hogy az utasbiztosítás attól a naptól érvényes, amikor azt megkötik.

A legtöbb biztosító ma már vállalja így is a kockázatbalépést, köszönhetően annak, hogy az online szerződéskötés ma már óra-perc-másodperc alapon tudja rögzíteni a kockázatvállalás időpontját.

Fontos látni, hogy társaságonként eltérők a szabályok. A biztosítók zöménél – Aegon, Allianz, Groupama, Union, Posta Biztosító, Mapfre – a szerződési feltételek szerint a biztosítottnak a kötés pillanatában Magyarországon kell tartózkodnia. Ez érthető, hiszen a biztosítók el akarják kerülni, hogy már bekövetkezett bajt jelentsen le az ügyeskedő ügyfél, aki korábban elmulasztott szerződést kötni. A Groupamánál arról, hogy a biztosított Magyarországon tartózkodik, a kötés során nyilatkozni kell, enélkül nem köthető meg a biztosítás. E tekintetben a Mapfre talán a legszigorúbb: esetükben a külföldről kötött biztosítások az általános szerződési feltételek értelmében érvénytelenek.

A többiek nem ilyen kemények: Bodor Máté, az Aegon utasbiztosítási üzletágának vezetője szerint "ha az ügyfél nem tartózkodik hazánkban, a kockázatviselés a következő nap nulladik órájában indul. De csak abban az esetben ellenőrzik a szerződés létrejöttének körülményeit, amennyiben ez az adott esetben fontos."

Hasonlóképp fogalmazott Vereczki András, az Uniqa lakossági biztosításokkal és kárrendezéssel foglalkozó területének vezetője: szerződési feltételeikben szabályozták, hogy egy esetleges káresemény kapcsán a biztosító jogosult vizsgálni a szerződés létrejöttének és a káresemény bekövetkezésének időpontját.

Differenciált kockázatbalépéssel védekezik a visszaélések ellen az Allianz és az Európai Utazási Biztosító (EUB). Előbbinél a kockázatviselés a közlekedési balesetek, valamint a poggyász- és baleset-biztosítás esetében azonnal, minden más esetben két óra elteltével indul a megkötést követően. Lengyel Márk, az EUB vezérigazgatója szerint náluk a díj befizetését követően kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdődik meg azonnal a kockázatviselés, más jellegű eseményekre a szerződés létrejöttét követő három órával válik élessé a biztosítás.

Érdekes kezdeményezés, amit a Vodafone indított az Unionnal: amikor az ügyfél átlépi a magyar határt, és a mobilja feljelentkezett valamelyik roamingszolgáltató hálózatára, az üdvözlő üzenet mellett a szolgáltató arra is felhívja a figyelmét, hogy adott esetben záros ideig még módja nyílik a mobilon keresztül utasbiztosítást kötni.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kösse meg biztosítását akár az utazás napján, néhány perc alatt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Nyaralóbiztosítás: most ugrik meg a kockázat
2018 szeptember 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Nyaralóbiztosítás: most ugrik meg a kockázat

Az alkuszcégek kötési adatai szerint az őszi hónapokban 25 százalékkal haladja meg az éves átlagot a nyaralóbiztosítást kötők száma. Az óvatosság nem véletlen.
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedésével párhuzamosan nő a betörések kockázata, és a kései észlelés miatt növekszik az elemi károk és a meghibásodások által okozott károk átlagos helyreállítási költsége is – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A nyaralóbiztosításról célszerű időben, hetekkel az ingatlan téliesítése előtt gondoskodni – mondta Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja. A kiválasztott biztosító ugyanis 15 nap alatt döntheti el, valóban megköti-e az ügyfél által kívánt szerződést, kockázatviselése pedig csupán e döntést követően kezdődik el.

Pótdíj a nem állandóan lakott ingatlanoknál

Az állandó lakók hiánya, illetve a lakott területtől való távolság is jelentősen növeli a nyaralókkal kapcsolatos károk kockázatát. A magasabb kockázat magasabb díjjal jár: a biztosítók döntő többsége ilyen ingatlanokra is vállal fedezetet, ám ezért 30 és 100 százalék közötti mértékű pótdíjat számol fel.

Miközben egy siófoki 100 négyzetméteres ingatlanra átlagos paraméterek mellett már évi 18 ezer forinttól is lehet lakásbiztosítást kötni, ha ugyanezt az épületet nyaralóként használják, az egyes biztosítók éves díjai 30 ezer forinttól indulnak. A nyaralókban ugyanakkor általában kisebb értékű ingóságot kell biztosítani, ami mérsékli a fizetendő díjat.

A lakottság definíciója a biztosítási feltételekben általában minimum 180 nap ott tartózkodást jelent, ezt azonban az olcsóbb biztosítás reményében nem érdemes úgy kijátszani, hogy valamelyik családtag állandó lakosnak jelentkezik be a nyaralóba. Az állandó lakottság ugyanis könnyen ellenőrizhető például a közműszámlák alapján. Ha a kárvizsgálat során bebizonyosodik, hogy a biztosított lakóház valójában nyaraló, akkor a biztosító jogszerűen visszatarthatja akár a teljes kártérítés összegét is.

Speciális kockázatok

Nyaralók esetében a biztosítók általában kizárják kiemelt értékek (műtárgyak, ékszerek) fedezetét, és külterületen fekvő ingatlanok esetében jelentősen korlátozhatják az általános ingóságok biztosítását is.

Az állandó lakók hiánya, valamint a lakott területektől való távolság számos kár kockázatát jelentősen megnöveli. Egy természeti csapásról, egy betörésről, egy csőtörésről, de akár egy tűzesetről is a tulajdonosok gyakran csak hetekkel később értesülnek, ami jelentősen emeli a kárösszeget. Csőtörés esetén például az elfolyt víz díja is komoly tétel lehet, de például a vihar által megbontott tetőn keresztül történő további ázás is jelentősen súlyosbíthatja a károkat. Egy betörő pedig télen gyakran eleve nem is értékeket, hanem átmeneti szálláshelyet kereshet az ingatlanban, ami a nem rendeltetésszerű használat eredményeként akár teljes felújítást is szükségessé tehet.

Mindezek miatt a biztosítók a kárfelmérés során a nyaralóépületek esetében is szigorúan megvizsgálják, hogy a tulajdonosok minden elvárhatót megtettek-e a kármegelőzés érdekében: megfelelő vagyonvédelmi eszközöket alkalmaztak-e, fűtetlen épületekben megtörtént-e a téli víztelenítés. stb.

Magyarországon a lakásbiztosításoknak mintegy 10 százalékát kötik nem állandóan lakott ingatlanra. A nyaralók egy része eleve nem biztosítható, az ártéren található épületekre például a biztosítók eleve nem vállalnak fedezetet.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Ne hagyja védelem nélkül nyaralóját, amíg üresen áll! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Elindult az iskola, kopogtatnak a biztosítók
2018 szeptember 17.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Elindult az iskola, kopogtatnak a biztosítók

A napokban sok gyerek tér haza kezében olyan biztosítói ajánlattal, amit az iskolában kapott. Érdemes néhány percet szánni a dologra, mert ugyan létezik díjmentes állami tanulóbiztosítás, de az valójában szinte semmit sem ér.

Az állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás 2003. óta minden 3 és 18 év közötti gyermeknek ingyenesen jár. A szolgáltatás összege tizenöt éve változatlan, ami csonttörés esetén például - bármilyen súlyos is – 3 ezer forintot jelent, és 10 százalék alatti maradandó egészségkárosodás esetén is csak 3 ezer forintot. A térítés tehát évről-évre kevesebbet ér. Mint azonban az Azénpénzem.hu kérdésére a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: az állam „szűkös lehetőségei” miatt nincs napirenden a tanulóbiztosítás térítésének emelése.
Az utolsó kigyűjtött adatok szerint majdnem félmillió gyerek szorult egy év alatt ambuláns ellátásra. Egy felmérés szerint tanévenként átlagosan naponta hatvan általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb-nagyobb balesetet. A CLB Alkusz tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy a tanévkezdést követő hetekben ugrik meg az olyan gyerekbalesetek száma, amelyek nem elsősorban az iskolai tanórákon, hanem esetleg a szünetekben, de még inkább a tanítási idő után következnek be.

Az állami biztosítás sem csupán az óvodákban, iskolákban elszenvedett balesetekre vonatkozik, hanem azon túl is, egész évben és a nap 24 órájában, játék, sport, közlekedés, nyaralás során vagy az otthonukban szerzett sérülésekre is, és a Föld valamennyi országára érvényes. Az állam minden évben (naptári évben és nem tanévben) pályáztatja a biztosítókat, és választja ki a nyertest. 2017-ben a Groupama Biztosítóhoz fordulhattak a balesetet szenvedett gyermekek szülei. Az idén az állam a Generalival szerződött. (A megállapodás két évre szól.)

Sokan teljesen tájékozatlanok

Noha kárstatisztikákat nem szívesen közölnek a biztosítók, a tavalyelőtt szolgáltató Allianz portálunknak azt mondta: átlagosan naponta több mint 30 gyermek balesetét jelentik be a szüleik az Allianzhoz az állami ifjúsági balesetbiztosítás keretében. Sokan persze nem is tudnak az állami biztosításról. Az odafigyelés hiányát alighanem befolyásolja az alacsony térítési összeg is.

Az üzleti biztosítók balesetbiztosításai már sokkal többféle baleset után és jóval többet fizetnek. A szolgáltatás összege függ a választott csomagtól. Mindössze három biztosító versenyzik a gyerekekért csoportos balesetbiztosításával, de egy-egy óvodában, iskolában jellemzően csak egy ajánlattal találkozhatnak a szülők. A napokban sok gyerek tér haza olyan biztosítói ajánlattal, amit a suliban nyomtak a kezébe. Érdemes tudni, hogy a szülők ettől függetlenül bármely biztosítót választhatják.

Nem mellékes az sem, hogy míg az állami biztosításból 18 évesen kikerülnek a tanulók, üzleti biztosítás 23-25 éves korig köthető rájuk, és már a 3 évesnél kisebbek is biztosíthatóak; a Signalnál 2 éves kortól, a Generalinál pedig nincs alsó korhatár. Ugyanakkor tanulóbiztosítás megkötése előtt érdemes utánanézni, hogy van-e a családnak egyéb balesetbiztosítása. Például a lakásbiztosítás is tartalmazhat a családtagokat ért balesetekre szóló fedezetet. Persze több biztosítás több szolgáltatást is jelent baj esetén.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Válogasson a balesetbiztosítások között oldalunkon! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Kevesebb kárral jártak eddig a nyári viharok
2018 szeptember 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kevesebb kárral jártak eddig a nyári viharok

A tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen. Ugyanakkor a villámcsapások következményeként már az év első nyolc hónapjában közel annyi pénzt fizettek ki a biztosítók, mint 2017 egészében - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) gyorsjelentéséből.

Az idei nyári viharmérleg első, még nem végleges összesítése szerint 3173,524 millió forintot fizettek ki a biztosítók a május elseje és augusztus 31 közötti időszakban. A társaságokhoz ebben a periódusban 57016 bejelentés érkezett egyéni és társasházak részéről vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén.

Bár a szubjektív érzékelésünk, különösen a hétvégi-hételeji felhőszakadások nyomán (amelyek következményei a fenti összesítésben még nem szerepelnek), viharos hónapokra emlékeztethet, valójában a tavalyihoz képest csendesebb nyár van mögöttünk – legalábbis lakásbiztosítási szempontból.
Az elmúlt évek biztosítói adataiból nem lehet trendszerű következtetéseket levonni az időjárás szélsőségesebbé válásáról, hiszen ebben az évtizedben például a 2010-es év volt eddig a katasztrófáktól leginkább sújtott. Akkor 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók.

Idén is, mint szinte minden évben, a legsűrűbben lakott Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan, emellett Pécsről és környékéről érkezett szokatlanul sok bejelentés. A legtöbbször a házak tetőszerkezete sérült meg, illetve az ebből eredő beázás jelentette a leggyakoribb kártípust.

A viszonylag mérsékeltebb viharok idején is egyre több kárt okoznak viszont a villámcsapások, amelyek 2010 óta kb. harmadannyival terhelték meg a társaságok kárráfordítási összegeit, mint a viharok. Idén már olyan eset is előfordult, amikor a villámcsapás a tetőszerkezetre szerelt napelemes rendszert is tönkre tette.

A MABISZ ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után érdemes felülvizsgálni a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak. Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy valóban kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezettel/fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.

A biztosítói adatoknál is jóval több kárt okozhatott egyébként a viharszezon a lakosságnak, hiszen nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással, holott az erős piaci versenynek köszönhetően tizennégy társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért is elérhetőek.

Forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Készüljön fel az őszi viharokra is, kössön lakásbiztosítást weboldalunkon! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Rengeteg a baleset a magyar iskolákban: alig fizet valamit a tanulóbiztosítás
2018 szeptember 03.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Rengeteg a baleset a magyar iskolákban: alig fizet valamit a tanulóbiztosítás

Tanévenként átlagosan naponta több általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb, nagyobb balesetet. A tanulóbiztosítás azonban alig nyújt valamekkora kártérítést, ha megtörténik a baj.

Tapasztalatok szerint a tanévkezdést követő hetekben megugrik az olyan gyerekbalesetek száma, amelyek nem elsősorban az iskolai tanórákon, hanem esetleg a szünetekben, de még inkább a tanítási idő után következnek be. Nemcsak a tanév, hanem a sportszezon is megkezdődik, s ilyenkor az iskolákban a lehetőségek tucatjaival bombázzák majd az egyesületek a szülőket és a gyerekeket; a labdajátékoktól a művészi tornán át a küzdősportokig szinte minden szerepel a kínálatban.

Vélhetően az erős lobbinak is köszönhető, hogy ma már - helyesen - csaknem minden második gyerek sportol valamit, minden ötödik tanuló komoly fizikai terheléssel járó edzéseken vesz részt, fokozottan kitéve a sérüléseknek. De nem kell ahhoz sportolónak lennie egy gyereknek, hogy megsérüljön, ugyanis naponta több általános- és középiskolás gyereket ér kisebb, nagyobb baleset országszerte, amelyre a tanulóbiztosítás nyújt némi kártérítést.

Alig valamennyit - jegyzi meg Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint az állami, alig néhány ezer forintos kártérítésnél már havonta egy-két doboz cigaretta áráért is hatványozottan több kártérítési összeget és számtalan plusz szolgáltatást lehet kapni egy balesetbiztosítási konstrukcióban.

Mi, mennyi
A szakértő szerint a hazai biztosítási kultúrát jól jellemzi, hogy még a viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be a gyerek havonta 1-2 ezer forintos biztosítási költségét. Ez sok más országban, például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában elképzelhetetlen, hiszen a családok döntő többsége rendelkezik ilyen konstrukcióval.

Egy pluszszerződésben ugyanis nemcsak a csonttörésre, hanem más sérülésre is viszonylag magas kártérítést lehet kapni. Baleseti műtétre például felnőttek és gyerekek esetében is 100-500 ezer, a kórházi ápolás idejére - 5-365 nap között - naponta 5-10 ezer, s a szülő táppénze alatt 15 naponként 50 ezer forint is lehet a kártérítési tarifa. Ezen felül még plasztikai műtétre is lehet 1-2 millió forintot kapni csakúgy, mint kómás állapotra, maradandó egészségkárosodásra és közlekedés balesetekre. De a sima csonttörésekre is már 30-50 ezer forint közötti összeget fizet a biztosító a gyerekek után, a felnőttek pedig ugyanilyen esetre akár 200 ezer forintot is kaphatnak.

A fentiekkel szemben a tanulóbiztosítás csonttörés esetén 3 ezer forint, baleseti halál esetén 200 ezer forint, balesetből eredő maradandó egészségkárosodás esetén: 1-9 százalék mértékig 3 ezer forint, 10-29 százalék mértékig 50 ezer forint, 30-100 százalék mértékig 300 ezer forint biztosítási összeget fizet az egészség-károsodás (rokkantság) fokának megfelelően.

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók balesetbiztosítás ajánlatait weboldalunkon és tudja nagyobb biztonságban gyermekét egész évben! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Kezdődik az iskola
2018 augusztus 27.
Kategória:
Életbiztosítás

Kezdődik az iskola

Kezdődik az iskola. Néhány hasznos információ egy héttel a tanévnyitó előtt.

Napvilágot látott a 2018/2019 tanév tervezett menetrendje. Az iskolai szünetek időpontjai várhatóan az alábbiak szerint alakulnak:
Az őszi szünet október 29-től (hétfő) november 2-ig (péntek) tart. A téli szünetet 2018. december 24-től 2019. január 2-ig (kedd), a tavaszi szünetet 2019. április 17-től (szerda) 2019. április 23-ig (kedd) határozták meg központilag.

Bár a tankönyvekhez – a középiskola már csak egy-két évfolyamát kivéve – valamennyi diák ingyen jut hozzá, azért nem árt figyelni azok épségére, máskülönben előfordulhat, hogy az év végén kártérítést kell az iskolának fizetni azok megrongálásáért.

Lényeges információ, hogy a diákigazolványokon az előző tanévi matrica 2018. október 31-ig érvényes, ám miután ez lejárt, ezt követően már csak a diákigazolványra felragasztott és már az új tanévre szóló matricával vagy ideiglenes diákigazolvánnyal lehet a kedvezményeket igénybe venni.

Számoljanak a szülők a nem várt balesetek, betegségek lehetőségével is. Tudni kell, hogy Magyarországon a 3-18 éves gyermekekre automatikusan jár baleset-biztosítás, viszont ez korlátozott esetekben érvényes; érdemes magasabb szintű biztosítás megkötésére is gondolni.

Idén is korábban fizeti ki az államkincstár a szeptemberi családtámogatási ellátásokat. Az érintettek már augusztus 27-én megkapják a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást, illetve a gyermeknevelési támogatást. Információk szerint, akik bankszámlára kapják az ellátást, azoknak augusztus 27-én írják jóvá az összeget, és a posta is ekkor kezdi a kézbesítést.

Forrás: komloiujsag.hu

CLB TIPP: Válogasson a balesetbiztosítások között oldalunkon! Balesetbiztostás kalkulátor >>

Jövőre megszűnik a baleseti adó
2018 augusztus 23.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás

Jövőre megszűnik a baleseti adó

2019. január elsejétől megszűnik a kötelező gépjármű-biztosításhoz tartozó úgynevezett baleseti adó. Az eddig 30 százalék mértékű adónemet egy úgynevezett biztosítási adó váltja fel, melynek kulcsa 23 százalékos lesz – hangzott el az M1 Forint, fillér című műsorában.
 
Akik 2019. január elseje után kötik újra a szerződésüket, vagy váltanak biztosítót, azokat érinti a változás. Akiknek jelenleg érvényben van a kötelező gépjármű-biztosításuk, nem változik semmi addig. A jelenlegi szerződéseket a törvénymódosítás nem érinti.

Az ügyfél helyett a társaságok fizetik majd az adót
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó adóeljárási feladatokat a jövőben is a biztosítók látják el. Korábban az volt, hogy a baleseti adó külön tételként is jelentkezett a bekérőben, díjbekérőben, és ezt az ügyfél fizette. A változással most a baleseti adó helyett a belépő biztosítási adót a társaságoknak kell befizetniük a költségvetésbe.
Ez hatni fog a kgfb díjára, a 30 százalékos adónem helyett belép egy 23 százalékos biztosítási adó, a maga járulékos adóvonzataival. Ahogy a törvény is fogalmaz, a költségvetés szempontjából adósemleges, nem jár sem bevételi többlettel a büdzsében, és kieséssel sem.

Évfordulós a biztosítás felmondása
Mivel a biztosítási piacon nagy a verseny, árcsökkenés is előfordulhat az egyes társaságoknál. Évente egyszer van lehetőségünk felmondani a biztosítást, illetve másik biztosítóhoz szerződni.
Az évforduló a szerződés hatályba lépését követően egy év múlva következik be, a következő évforduló ismét egy év múlva és így tovább. Így van ez a 2010-től kötött szerződések esetében az évforduló mindig december 31., vagyis január elsejétől van lehetőségünk új biztosítást kötni. A biztosító köteles az évfordulót megelőzően legalább 50 nappal értesítést küldeni ügyfelének.
Ennek tartalma a következő évi biztosítási díj mértékét mutatja. Biztosítást úgy tudunk váltani, hogy az évforduló előtt 30 napig bezárólag felmondjuk a jelenlegi biztosításunkat, és választunk egy másikat, amit természetesen legalább addig a napig, amíg az új biztosítási időszak elkezdődik, meg kell kötnünk – hangzott el a műsorban.

Érdemes odafigyelni
Ha egy társaságnál több különböző biztosítása is van az ügyfélnek, akkor kedvezőbb díjat érhet el. A biztosítók a szerződő, illetve a biztosított gépjármű paraméterei alapján állapítják meg a díjukat, elképzelhető, hogy egy másik biztosító más paraméterek mentén egy magasabb vagy egy alacsonyabb díjat határoz meg. Érdemes azonban odafigyelni ennek buktatóira, ugyanis a biztosítók többsége úgynevezett együttbiztosítási kedvezményt alkalmaz, ami a kötelező díját, a cascóját, a lakásbiztosítását is érintheti.
Vagyis hogyha valaki a kötelezőjét átviszi egy másik biztosítóhoz, elképzelhető, hogy elveszíti a kedvezményeket a többi szerződésen. Új kgfb-szerződés esetén az ügyfél úgynevezett A00 kategóriába kerül. A díjak a balesetmentes éveket követően automatikusan mérséklődnek, ezt hívják bónuszbesorolásnak. Károkozás esetén viszont nő a biztosítási összeg, ennek neve máluszbesorolás.
Amikor balesetmentes éveink vannak, akkor mindig kapunk egy pozitívumot, egy bónuszt, és akár a bónusz 1-től a bónusz 10-ig besorolásunk lehet, természetesen a bónusz 10 a legjobb, onnan már nem lehet igazából följebb menni, és ez körülbelül a fele díjat jelenti az A0-hoz képest, míg hogyha sok kárt okozunk, akkor málusz 4-be is kerülhetünk, ami viszont kétszeres díjat jelenthet a középső, A0-s díjhoz képest.
Új kgfb-szerződést kötni a gépjármű vásárlásával együtt kell. Ha ezt a tulajdonos később teszi meg, úgynevezett fedezetlenségi díjat kell fizetnie az adott időszakra. Ennek mértéke pedig a biztosítás napi összegének a többszöröse.

Forrás: hirado.hu

CLB TIPP: Évforduló váltásakor hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait kalkulátorunkban! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

80 ezres kártérítést kaphatnak a magyar utazók: mutatjuk, mit kell tenned
2018 augusztus 21.
Kategória:

80 ezres kártérítést kaphatnak a magyar utazók: mutatjuk, mit kell tenned

Idén nyáron többször is botrány kerekedett abból, hogy a nyaralni induló utasok a poggyászaik nélkül érkeztek meg a célállomásra, míg a csomagjaikat csak több napos késéssel kapták kézhez. Bár a Ryanairhez hasonló, nagy visszhangot kiváltó esetek ritkák, az már jóval gyakoribb, hogy egy-egy csomag elkeveredik, így azt tulajdonosának nélkülöznie kell nyaralása alatt. De hogyan védekezhetünk az ilyen esetek ellen, pontosabban hogyan érhetjük el, hogy legalább anyagi kár ne érjen minket?

Idén nyáron többször is nagy visszhangot kaptak azok a Ryanairhez köthető esetek, amikor a repülőgép az utasok csomagjai nélkül szállt fel. A nyaralni indulók így csak napokkal később kapták meg csomagjaikat, és a benne lévő holmijaikat. Az ilyen eseteket értelemszerűen kellemetlenül élik meg az érintettek, de ami ennél is rosszabb, még anyagi kár is érheti őket, hiszen elképzelhető, hogy olyan dolgokat is tartottak poggyászaikban, amit nem tudnak nélkülözni, és kénytelenek azt külföldön megvásárolni.
Értelemszerűen már nem sokat tehetünk, ha egyszer csak szembesítenek minket vele, hogy nincsenek meg a csomagjaink. De tehetünk-e megelőző óvintézkedéseket annak érdekében, hogy ilyenkor legalább az anyagi kárt elkerüljük, vagy annak mértékét lehetőleg minél jobban lecsökkentsük?

Hogyan védekezhetünk?
A csomag késése, sérülése esetén a légitársaságtól is számíthatunk kártérítésre, ahogyan arról korábban a Pénzcentrum is beszámolt. Most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy mire számíthat az, aki utasbiztosítással indult el az utazására. Például az Aegon Biztosító "utasbiztosítási termékeiben van poggyászkárra, valamint poggyász- illetve járatkésésre nézve is szolgáltatás" - tudtuk meg Ottlik Gergelytől, a biztosító kárrendezési vezetőjétől.
"Amennyiben a Biztosított külföldi célállomásra történő kiutazása során, amely egy légi-, vagy hajózási társasággal vagy ezek képviseletével történt-, a Biztosított külföldi úti célra induláskor feladott poggyásza nem a poggyász feladásakor meghatározott helyre kerül és emiatt átvétele legalább 6, vagy 12 órát késik, a Biztosító a késés miatt elengedhetetlenül szükséges fogyasztási cikkek, szolgáltatások megvásárlásáról szóló számlák ellenében, a Szolgáltatási és díjtáblázatban szereplő összeg erejéig kártalanítja a Biztosítottat. A késés tényleges időtartamáról a légi-, illetve hajótársaságtól vagy azok képviseletétől hivatalos, a Biztosított nevére szóló eredeti helyszíni jegyzőkönyv, a poggyász átvételéről pedig - az időpont pontos meghatározásával -, a Biztosított nevével feltüntetett igazolás szükséges. A kárigény benyújtásához mellékelni kell a poggyászfeladási vényt is. A késés időtartamát a repülő-, illetve hajójárat érkezési időpontja alapján kell kiszámítani. A Biztosított részére a kártérítés abban az esetben fizethető, ha rendelkezik a nevére kiállított fent felsorolt igazolások mindegyikével, amelyek egyértelműen igazolják legalább egy darab poggyász általa történő késedelmes átvételét. A térítési díj személyenként csak egy csomagra vonatkozik." - mondta el Ottlik Gergely.

"Megtéríti a biztosító a szállító hibás teljesítése által okozott kár szállító által nyújtott, kártérítéssel nem fedezett részét a keletkezett kár valóságos mértékéig, legfeljebb azonban a szolgáltatási táblázatban megjelölt biztosítási összeg erejéig, a csomagonkénti, illetve a tárgyankénti limit figyelembevételével. Amennyiben a kárt a szállító okozta, a kárigényt először a szállítóhoz kell benyújtani. A biztosító a szállító által meg nem térített károkra nyújt fedezetet, a károsodott vagyontárgyak valóságos értékéig, a csomagonkénti és a tárgyankénti limit figyelembevételével, legfeljebb a szolgáltatási táblázatban meghatározott összeg mértékéig." - tudtuk meg a Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesülettől (KÖBE).
"Amennyiben a kockázatviselés ideje alatt, Magyarország határain kívül, a biztosított a légitársaságnál saját nevére szólóan, szabályszerűen feladott poggyászát - a külföldre érkezéstől számított 6 órás várakozási idő elteltét követően - késve kapja meg (azaz poggyásza időlegesen eltűnik), vagy az érkezéskor más poggyászt kap meg, mint amit ténylegesen feladott és a ki nem szolgáltatás, vagy téves kiszolgálás tényét a fuvarozó légitársaság képviselőjének írásban a késedelem észlelését követő 2 órán belül bejelentette, a biztosító kifizeti a poggyász késése miatt külföldön eszközölt, indokolt és számlával igazolt sürgősségi vásárlások összegét, a szolgáltatási táblázatban megjelölt, késési tartam intervallumokhoz tartozó biztosítási összeg erejéig. Fontos, hogy a biztosított számlával (bizonylattal) igazolni tudja a vásárlást, mert ellenkező esetben a biztosító a biztosítási összeg legfeljebb 20 százalékának erejéig nyújt szolgáltatást. A járattörlés miatti poggyászkésedelem nem minősül biztosítási eseménynek." - tették még hozzá a KÖBE szakértői.

Csak hosszabb várakozási időt követően, de az Uniqa Biztosító ügyfelei is számíthatnak kártérítésre a poggyász késlekedése esetén.

"A biztosítás kiterjed a poggyászkésésre is, amennyiben a célállomáson az utazási feltételekben meghatározott kiszolgáltatási időpontot követő 12 órán belül az utas nem kapja meg a poggyászát és ezt a tényt a légitársaság képviselőjének is bejelentette." - mondta el a Pénzcentrumnak Vereczki András, a biztosító lakossági biztosítások és kárrendezés területének vezetője. De számíthatnak kártérítésre a Generali Biztosító, az Union Biztosító és a K&H Biztosító ügyfelei is. Utóbbi azonban válaszában kiemelte, hogy nem mindegyik biztosítási csomagjukban szerepel a poggyász késedelmes megérkezése miatti károk megtérítése. A K&H ügyfelei egyébként akkor számíthatnak kártérítésre, ha a csomagjuk legalább 10 órát késik.

Mekkora összeghatárig térítenek a biztosítók?
Természetesen eltérések tapasztalhatóak a biztosítók között abból a szempontból, hogy mekkora összeghatárig térítik meg az esetleges károkat a poggyász késése esetén. Sőt, egy adott biztosító különböző csomagjai, termékei is különbözhetnek egymástól ezen a téren. Az Uniqa Biztosító esetében például "12 órát meghaladó poggyászkésés esetén a biztosító a sürgősségi vásárlások azon költségét állja, amit a légitársaság nem térített meg (tisztálkodó szerek, váltóruha). A saját névre szólóan szabályszerűen feladott útipoggyászra terjed ki a biztosítás. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges a légitársaság által a biztosított nevére kiállított igazolás, jegyzőkönyv (tervezett és valós érkezés, késés oka, késés miatti kártérítés összege és fuvarozó / légitársaság felelősségének elismerése). Ennél a fedezetnél szintén a választott csomagtól függ a kártérítés mértéke (10 ezer, 20 ezer, 45 ezer forint biztosított személyenként)." - tudtuk meg a biztosítótól.

A KÖBE maximum 10 ezer forintnyi biztosítási összeget fizet ki 6-12 órás késés esetén. 12-24 órás késésnél a maximális összeg már 40 ezer, 24 órát meghaladó késésnél pedig 60 ezer forint. A K&H-nál a csomagtól függően 20 ezer forint a legalacsonyabb, 80 ezer forint a legmagasabb kártérítési limit, míg az Unionnál 25 és 50 ezer forintos limitek vannak, míg az Aegonnál 60 ezer forint a felső határ.

Átlagos kárértékek
Kíváncsiak voltunk, hogy átlagosan mekkora kártérítési összegeket fizetnek ki a biztosítók az ügyfeleiknek a poggyász késlekedése miatt. A KÖBE válaszából például megtudtuk, hogy náluk átlagosan esetenként 30-35 ezer forint értékű kárkifizetés történt a korábbi években. Az Unionnál valamelyest magasabb, 25 és 50 ezer forint közötti kárkifizetések történtek 2017-ben.
Persze a kártérítési összegre csak akkor vagyunk jogosultak, ha a káresemény észlelésekor a biztosítóval való szerződésünknek megfelelően járunk el, és annak megfelelően jelentjük be a káreseményt. A KÖBE ügyfelei például 30 napon belül kötelesek bejelenteni a káreseményt, míg az Aegonnál erre 2 évünk is van. Szintén 30 napon belül kell jelenteni a Generali esetében, míg a K&H-nál csak 15 napunk van. Ezekkel a határidőkkel tehát érdemes tisztában lennünk, lehetőleg még az indulás előtt elolvasnunk, megjegyeznünk őket, nehogy kár érjen minket emiatt.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: A biztosítások összehasonlításához használja weboldalunkat, ahol a kalkuláció után a kilistázott utasbiztosítások melletti szűrőben válassza ki a "Poggyászkésés miatti térítés"-t, így már könnyedén válogathat azon biztosítások között, amik térítést nyújtanak hasonló helyzetekben. Utasbiztosítás kalkulátor >>

Nagy kockázatot vállalnak az albérletben lakók
2018 augusztus 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Nagy kockázatot vállalnak az albérletben lakók

Az albérletnek kiadott lakások biztosítottsága jóval elmarad a tulajdonosok által lakottakétól: míg a lakástulajdonosok háromnegyede védi otthonát biztosítással, az albérleteknek csak kétharmada biztosított. Az ingóságok kapcsán még rosszabb az arány: az albérletek több mint felében egyáltalán nincs biztosítási védelem az albérlők személyes vagyontárgyaira – derült ki a Groupama Biztosító friss felméréséből.

Augusztus hagyományosan az albérletkeresés hónapja. Sok ezer egyetemista számára kell ilyenkor megtalálni a leginkább megfelelő lakhatási lehetőséget. Az albérlet kiválasztásánál a biztosítás megléte azonban nem feltétlenül kerül szóba, pedig számos kellemetlenségtől kímélheti meg magát később mind az albérlő, mind a lakás tulajdonosa, ha már a bérleti szerződés megkötésekor tisztázzák az ezzel kapcsolatos részleteket.

A Groupama Biztosító megbízásából az NRC kutató cég által készített országos reprezentatív felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a 18-59 éves korú lakosság ötöde érdekelt valamilyen módon az albérletekben:

  1. a válaszadók 6 százaléka kiadja otthonát,
  2. 13 százalékuk kivesz magának lakást,
  3. 1 százalék pedig ad és vesz is ki ingatlant.

A 18-39 évesek 15 százaléka él albérletben, ugyanakkor az ötven évnél idősebbeknek mindössze 6 százaléka. További érdekesség, hogy a budapesti albérletben élők ugyanannyian vannak, mint az ország egyéb településein összesen.
Míg a teljes magyar lakásállomány háromnegyede biztosított, úgy a kiadott ingatlanoknak csak 65 százaléka.
Az albérletek felében (52 százalék) a tulajdonosok kötnek biztosítást az ingatlanra, ennek hiányában az albérlőknek csak a hetede (14 százalék) gondoskodik biztosításról.

A felmérésből sajnos kiderült az is, hogy az albérletben így vagy úgy érdekeltek negyede nem is tudja, hogy egyáltalán rendelkeznek-e lakásbiztosítással – hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója, majd hozzátette: „A megfelelő lakásbiztosítás megléte nem csak az albérlők érdeke, a bérbeadók számára is fontos, gyakran előfordul ugyanis, hogy a bérlők okoznak károkat a lakásban. Tipikus eset például, hogy figyelmetlenség miatt nyitva marad egy vízcsap, és a kiömlő víz eláztatja a padlót vagy netán az alattuk lévő ingatlant is.”

Ingóságok kapcsán még rosszabb a helyzet: a tulajdonosok 20 százaléka, a bérlők 23 százaléka rendelkezik csupán biztosítási szerződéssel. Az esetek 32 százalékában egyáltalán nincs szerződés, 25 százalék pedig nem tudja, van-e.

„A válaszokból kirajzolódott, hogy az albérletekben az ingatlanra inkább a tulajdonosok, az ingóságra pedig az albérlők kötnek biztosítást, összességében azonban alacsonyabb arányban, mint a saját otthonok esetében. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy a bérelt lakásban élők közül sokan nem is tudják, hogy maguk is köthetnek lakásbiztosítást, akár csak az ingóságokra, mellyel biztosítási védelmet teremthetnek személyes tárgyaikra az albérletben is” – mondta még el Kádár Péter.

Forrás: vg.hu

CLB Tipp: Válasszon megfelelő biztosítást albérletének is! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak