Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
Kérdéseim a következők. 2 héttel ezelőtt kihajtott elém egy autós és vészkézés ide vagy oda belerohantunk városon bellül. Rendőrség jegyzőkönyvet készitett, illetve megbüntette az okozót az elsőbbség adás tábla miatt. Az autót elvontattuk a márkakereskedésbe, ahol gazdasági totálkárt állapitottak meg. A kereskedés (szülővárosom) és a jelenlegi város között ahol lakok 90km a távolság. A márkakereskedésben szeretnék egy drábább autót vásárolni természetesen ráfizetéssel, ahova elvitettük az autót.
Milyen maximális összegig és meddig kell a biztositónak megtériteni az ügyfele által okozott károkat? 3 hónapos autó, Suzuki casco is volt rajta, itt az én cascom ténylegesen védi az újkori árát még ha nem is én okoztam a balesetet? Ha a családtagommal aki-é az autó szerződést kötök, hogy ő dijfizetés ellenében oda adja az autóját nekem, erről a kézzel irott számlákat (amiből majd később az szja-t a családtagomnak kell fizetnie) is rá lehet terhelni a biztositóra?
A forgalomból kivonást ki intézi? A biztositó elvileg már felrakta az autót a roncsbörzére és engem úgy tájékoztattak, hogy 3 HÉT vagy több is lehet amigre a biztositó valamit is fizetni fog, de itt sem fogja túlzottan megerőlteteni magát viszont én minnél előbb szeretném megrendelni az új autót és nem a családtagomon "élősködni". A forgalomból kivonás után az én biztositóm a kár napjától fizeti vissza a már befizetett biztositást és casco-t vagy a kivonás napjától számolják ezt el? Romlani fog a biztositásom ez az eset után ha ugyan annál a biztositónál kötök cascot és biztositást az új autóra?
Előre is köszönöm a válaszukat.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a jármű balesetkori értékének és a roncs roncsbörzén elért értékének különbözetét fogja megtéríteni. Amennyiben a károkozó kötelező biztosítója rendezi a kárt, úgy a saját Suzuki casco már nem fog fizetni. A vétlen fél kártörténeti besorolását nem fogja ebben az esetben érinteni a baleset.
A kötelező biztosítás legtöbbször fizeti a baleset kapcsán keletkezett egyéb terheket is, mint például az új autó átírási költségeit a sérült gépjármű kategóriájáig. Kölcsönadási szerződéssel gépjárművet is bérelhet magánszemélytől, amit indokolt esetben maximum 30 napra szintén térít a biztosító. A roncs értékesítését követően Önnek kell jeleznie saját kötelező és casco biztosítója felé a változást. A fennmaradt biztosítási díjakat a roncs értékesítésének napjától fizeti vissza a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 2923Tisztelt Kérdező!
A társasházbiztosítás a közös tulajdonban keletkezett károkat fizeti. A födém közös tulajdon, azonban a burkolat nem, így az a kérdés, hogy mi okozta az ázást. A társasházbiztosítás, illetve a felső lakó saját lakásbiztosítása is szóba jöhet, mindenképp érdemes benyújtani a kárigényt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az M2 besorolás megmarad legfeljebb 2 évig (új szerződésig felhasználható). Ha ezen belül köt új KGFB-t, akkor ezt a (kedvezőtlen) M2-t fogja kapni.
Ha 2 éven túl nem köt új szerződést, akkor a besorolás elévül, és újra A0-ról indul.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk ügyfélszolgálatunk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Csak a biztosító felé kell jeleznie a felmondást, amennyiben évfordulóval köti át.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító már rendezte a kárt, a jármű jelenkori eladási értékével kapcsolatban nem tud igényt benyújtani a biztosítóhoz. Ez már nem tartozik a biztosító felelősségi körébe, így jogi útra sincs értelme terelni az ügyet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérése továbbítva lett az ügyfélszolgálatunk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ez nem kínál valódi megoldást, hiszen amennyiben legközelebb biztosítást köt, akkor fel kell tüntetnie, hogy okozott-e kárt. Illetve arra is érdemes gondolni, hogy az új üzembentartó szerepel-e már máshol üzembentartóként, hiszen ez esetben A0-ról fog indulni a bonus-malus besorolása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A legegyszerűbb, ha Ön marad a tulajdonos és vagy a fia vagy a sógora az üzembentartó. Üzembentartó váltás esetén új biztosítást kell kötni az új üzembentartó nevére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítón keresztül történik a számla rendezése. A Cascoval lényegesen gyorsabb az ügyintézés, hiszen ez esetben a saját autó kárát kell megtérítenie, nem a másik félét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A meglévő bónuszt akkor tudja átvinni az új autóra, ha eladja a régit.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A keresetveszteség meghatározására nincs általános szabály, többnyire személyi sérülés esetén fizet a biztosító keresetkiesést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben van aláírt alkuszi megbízása és felmondás kérése, úgy a CLB intézi. A felmondás kérését azonnal leadjuk az előző biztosító felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ügyfélszolgálatos kollégáink keresni fogják.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A befizetés módja attól függ, hogy milyen fizetési módot választott. Ez lehet csekkes, átutalás vagy díjlehívás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A rendszerünk sajnos automatikusan küldi az emailt, amíg nincsenek meg a szükséges dokumentumok. Ügyfélszolgálatunk már foglalkozik az üggyel. Köszönjük a türelmét!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozott kárral kapcsolatos minden költséget megfelelő bizonylatolás mellett terítenie kell a biztosítónak a károsult felé. Amennyiben az autó totálkáros lett, úgy az új autó forgalomba helyezési költségeit is a korábbi totál káros autó kategóriájáig térítenie kell a biztosítónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A csoportos betegség- és munkanélküliségi biztosításoknál a szolgáltatás feltételeit mindig a szerződési feltételek határozzák meg. Ezeknél a biztosításoknál általában alapfeltétel, hogy a biztosított a biztosítási esemény bekövetkezésekor aktív munkaviszonyban álljon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.