Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
beltéri ajtónk üvege megrepedt, az üveget kicseréltettem, a repedésről előzőleg készítettem fotókat. Ezeket és az üvegezésről a számlát eljutattam a biztosítómhoz.
A biztosító válasza szerint nincs nincs Épületek, építmények vagyoncsoportra biztosításom, ezért nem fedezik a káromat.
De az ajtó a lakáson belül van, jeleztem, hogy beltéri ajtó, konkrétan a nappalink ajtaja, és annak az üvege törött be. Ez miért lenne épületkár?
Szíves válaszát és segítségét előre is köszönöm,
tisztelettel: Füleki Eszter
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások kockázata két vagyoncsoportból, az épületből és az ingóságból tevődik össze. A lakásbiztosítások megköthetők egy-egy vagyoncsoportra, illetve mindkét fedezeti körre is.
Az épület vagyoncsoportba tartozik az épületbe szerkezetileg beépített valamennyi egység (pl. csővezetékek, nyílászárók, üvegezések, stb).
Az ingóság vagyoncsoportba pedig azok a vagyontárgyak tartoznak, melyek a lakáson belül elmozdíthatók, nincsenek az épület szerkezetéhez rögzítve.
Általában csak ingóságra abban az esetben kötnek biztosítást, ha az épület valamilyen formában - pl.társasház biztosításban - már biztosítva van.
Javasoljuk, érdeklődjön a közös képviselőnél, hogy a ház rendelkezik-e társasház biztosítási szerződéssel. Ha igen, akkor az üvegtörés kárigényt arra a biztosításra kell bejelentenie.
Amennyiben a ház ilyennel nem rendelkezik és Önnek csak ingóságra szóló lakásbiztosítása van, a biztosító jogosan utasítja el a kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 241 - 260 / 636Tisztelt Kérdező!
A pontos körülményeket nem ismerjük, így nem áll módunkban véleményt alkotni. A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást foglalni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító kockázatviseléséhez nincs semmilyen felülvizsgálati és rendszeres ellenőriztetési kötelezettség. A biztosított vagyontárgyakat rendeltetésszerűen, rendszeresen karbantartott állapotban kell tartani, használni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az alap megsüllyedésére a lakásbiztosítás nem nyújt fedezetet. Viszont az Ön által leírtak szerint ez felelősségi kár, amit a szomszéd által végzett munkálatok okoztak, ezért ezt a szomszéd lakásbiztosításának a felelősségbiztosítására kell bejelenteni. Természetesen ennek jogosságát majd a kárszemle alapján állapítja meg a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító köteles a bejelentéstől számított 5 napon belül a helyszínen megvizsgálni a történteket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A saját magának okozott kárt nem fedezik a lakásbiztosítások.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kár észlelésétől számítva 2 munkanapon belül kell bejelenteni a kárt a biztosító felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a biztosító rendezte a keletkezett kárt, az ugyanott keletkező újabb károkat csak abban az esetben fogadja el, ha igazolható a korábbi kár szakszerű javítása. Természetesen, ha nem a korábbi káreseménnyel kapcsolatos, újabb károk keletkeztek, azt be kell jelenteni a biztosító felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók egymástól függetlenül állítják össze a biztosítási termékeik kockázati fedezetét. Ezek biztosítónként eltérőek lehetnek. Minden biztosítás feltétele pontosan tartalmazza, hogy milyen kockázatokra terjed ki egy adott biztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, ilyen esetben csak arra részre vonatkozik a kárkifizetés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lakásbiztosítást az köthet, akinek érdekében áll a lakás vagy ház állapotának a megőrzése.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító nem téríti meg a helyiségen belüli légáramlás /huzat/ miatt keletkezett károkat.
Ha nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az általános háztartási ingóságok, illetve a kiemelt értékű háztartási ingóságok vagyontárgycsoportban szereplő vagyontárgyak tűz, elemi kár, betöréses lopás károkra nyújt fedezetet. A háztartásban használatos LED és LCD televíziók, számítástechnikai berendezések, okostelefonok, szórakoztató elektronikai berendezések töréskáraira csak abban az esetben térít a lakásbiztosítás, ha szerződésben kiegészítőként meg lett kötve az Okos eszközök biztosítás vagy a Smart kiegészítő biztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító nem téríti meg a helyiségen belüli légáramlás (huzat) miatt keletkezett károkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségbiztosítás, a biztosított önmagának okozott károkra nem nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási feltételben leírtak szerint:
"A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, 30 napos felmondási idővel felmondhatják."
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A játszótér építtetőjének a felelősségbiztosítására próbálja meg rendezni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások nem azonosan vállalják a fedezetet a felhőszakadás, jégverés és viharkárok esetében. Egyes biztosítók kizárják az épületek külső vakolatában, külső festésében, a redőnyökben a fenti okok által okozott károkat. Ezeket a kizárásokat minden biztosító lakásbiztosítási feltétele tartalmazza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A feltett kérdés megválaszolása nem biztosítással kapcsolatos. A keletkezett kár kijavításának költsége Ön és a vállalkozó vagy a társasház közötti megállapodás kérdése, ha az nem sikerül, akkor csak a peres út lehet a megoldás.