Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A másik félnek teljes körű Casco-ja volt, ám most az ő biztosítójának ügyvédje írt, melyben felszólít a kár megtérítésére, ellenkező esetben perrel fenyeget.
Ez ügyben szeretném segítségüket tanácsukat kérni,hogy mit tegyek.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Leveléből nem derült ki, hogy az Ön felelősségét (részben vagy egészben) a balesetet követően megállapította-e bármilyen hatóság vagy egyik biztosító.
Amennyiben megállapították az Ön felelősségét, akkor az Ön kötelező gépjármű felelősségbiztosítójának kell téríteni az Ön által okozott kárt.
Amennyiben nem állapították meg az Ön felelősségét (sem részben, sem egészben) és továbbra is az az álláspontja, hogy nem volt felelős, akkor ezt szükséges közölnie a másik fél ügyvédjével. Ez esetben, amennyiben mégis perre vinné a másik fél az ügyet, akkor a másik félnek kell bizonyítania az Ön felelősségét bírósági eljárásban.
A megszólítás miatt tájékoztatni szeretnénk, hogy társaságunk nem ügyvédi iroda, hanem egy független biztosításközvetítő, azaz egy alkuszcég.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1261 - 1269 / 1269Tisztelt Kérdező!
Magyarországon a casco biztosítások általában nem tartalmaznak
bérautó, csereautó szolgáltatást. A magyarországi jogszabályok
szerint a biztosítóknak minden cascos kár esetén vizsgálnia kell,
hogy terheli-e felelősség idegen harmadik személyt a kár
bekövetkeztéért, ha igen azzal megtéríttetik a cascora kifizetett
kár összegét. Felelősségi károk esetén lehet cseregépjárművet
igényelni, ha az Ön esetében bebizonyosodik, hogy a vadkár miatt
bárkit is terhel felelősség, annak biztosítására, költségeire
igényelheti ezt a szolgáltatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító nem határozhatja és nem is határozza meg, hogy hol
történjen a javítás. Vélhetően szervizbe adta sérült gépjárművét és
ott történt a kárfelvétel, amitől független bármikor kikérheti a
javító, illetve a biztosító kalkulációját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szállításnál, tárolásnál nincs önrész, a casco biztosítási
feltételekben meghatározott módon és limiteken belül történik a
térítés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben új üzembentartóként köti meg a biztosítást, úgy nem kell
igazolnia a segédmotoros kerékpár elmúlt időszakra vonatkozó
kötelező felelősségbiztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt&Kérdező!
Kötelező felelősségbiztosítások tekintetében öt év az elévülési idő,
köthet új biztosítást a nevére, a biztosítónak minden esetben
vizsgálnia kell az előzményeket a BM Kárnyilvántartási rendszerében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt&Kérdező!
Kérheti kártérítési összegének felülbírálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szíveskedjen felkeresni ügyfélszolgálatunkat az alábbi telefonszámon, és kollégáink segítenek az új kalkuláció elkészítésében.
Weboldalunkon visszahívást is kérhet ügyfélszolgálatunktól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári
Törvénykönyvről (Ptk.) szóló 2013. évi V. törvény és az egyéb
hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók. Általában
ez a mondat, ha pontosan nem is így, de tartalmilag minden
terméktájékoztató és általános biztosítási feltételekben szerepel. A
türelmi időre vonatkozó előírásokat is, a szerződés megkötésének
időpontjában érvényben lévő PTK szabályai szerint kell, hogy kezelje
a biztosító, még ha nem is fejtette ki azt részletesen
feltételeiben. Leírása alapján a biztosító követelése jogszerű, 60
napig kockázatban volt, a díjat erre az időszakra fizetnie kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fedezetlenségi díjat mindenképp ki kell fizetnie, ezt akkor kéri majd Öntől a biztosító, amikor új biztosítást köt.