Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
A kárszakértői szemle rendben megtörtént,illetve a gépjárművem javítása végre 2016 12 28.-án szakszervizben számlásan megtörtént. A gépjárművet 2016 12.29.-én szerettem volna átvenni a szervizben de ők nem adják ki mert a biztosító küldött ugyanezen a napon egy módosított hitellevelet amiben egy előzménykárra hivatkozva a fényezésre 10% avulást állapított meg,és jelentős összeget akar levonni a végleges javítási összegből.A gépjárművet a Weltauto-tól vásároltam garanciával használtan 4 évesen.A casco szerződés megkötése előtt a biztosító szakértője megvizsgálta és fényképekkel dokumentálta az autó állapotát.A szerződésemben semmilyen előzménykár nem szerepel,illetve a baleset utáni kárfelvételnél sem történt "más kár"-nak jelzett sérülés megjelölése.A kérdésem a következő:Megteheti e a biztosító a már egyszer elfogadott árajánlat módosítását a javítás elvégzése után? Ilyenkor ki a felelős? Kinek kell viselnie a felmerülő többletköltségeket? Én csak a szerződésben rögzített önrészt vagyok köteles kifizetni? Az ügyintézés hosszúsága és rugalmatlansága miatt a bizalmam jócskán megrendült a biztosító társaságban,ezért évfordulóra szeretném felmondani a casco biztosításomat náluk.Így,hogy nagyobb összegű kifizetést teljesítettek én ezt megtehetem e? Vagy esetleg a társaság élhet irányomban valamiféle szankcióval? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Kiss Péter
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosító csak a casco biztosítási feltételeiben foglaltak szerint járhat el, fényezésnél általában avulást olyan előzménykárnál alkalmaznak a biztosítók, amit adott esetben a tulajdonos sem vett észre (karcolás, felületi sérülések), de a kárfelvétel során a szakértőnek rögzítenie kell. Kérheti kárügyének felülvizsgálatát, ahol a biztosítónak konkrétan nyilatkoznia kell, hogy melyik elemen, milyen mértékű sérülések miatt alkalmazta az avulást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2161 - 2180 / 2378Tisztelt Kérdező!
Rendszerünkben az általunk küldött adatok szerepelnek, így jelzése alapján munkatársunk hamarosan felkeresi önt adategyeztetés céljából.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A járművek biztosítási évfordulója adott, azt nem lehet megváltoztatni.
Évfordulója előtt 58 nappal tájékoztatjuk a biztosítóváltás lehetőségéről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szerződésével kapcsolatos módosítási igényét szíveskedjen ügyfélkapuján keresztül jelezni ügyfélszolgálatunk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szerződésével kapcsolatban folyamatosan küldünk tájékoztatást, így csak annyi a dolga, hogy újraszámolja kötelező biztosítását kalkulátorunk segítségével, és az ajánlatok alapján eldöntse, kap-e kedvezőbb díjat váltás esetén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szíveskedjen megküldeni részünkre a hivatalos dokumentumot arról, hogy a gépjármű már nincs a tulajdonában.
A másik gépjármű biztosításával kapcsolatban szíveskedjen felkeresni ügyfélszolgálatunkat, munkatársaink segíteni fognak, de a www.clb.hu weboldalunkon is kiszámolhatja biztosításának díját!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ameddig a biztosítási kötvényt nem kapja meg biztosítójától, addig az ügyfélkapujából letölthető ajánlattal helyettesítheti a dokumentumot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ajánlatadásban ügyfélszolgálatos kollégáink segítenek önnek, szíveskedjen érdeklődni az alábbi elérhetőségek valamelyikén, de weboldalunkon, a www.clb.hu -n is pár perc alatt kiszámolhatja biztosítása díját!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Rendszerünkben az általunk küldött adatok szerepelnek, így jelzése alapján munkatársunk hamarosan felkeresi önt adategyeztetés céljából.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szíveskedjen ügyfélszolgálatunk megadott elérhetőségeinek valamelyikén tájékoztatást kérni szerződés- vagy gépjárműadatok megadásának segítségével.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónak minden dologi kárt rendeznie kell, ami a baleset során, abból eredően sérült.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben évfordulóval fel szeretné mondani jelenlegi szerződését, ezt az évfordulót megelőző 30. napig teheti meg biztosítója vagy alkusza felé egy aláírt felmondási nyilatkozat beküldésével.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos azt, hogy mikor fizeti vissza befizetett meg nem szolgált
díját a román felszámoló mi sem tudjuk megmondani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kárbejelentését az alábbi elérhetőségeken teheti meg:
Magyar Biztosítók Szövetsége
Cím: 1062 Budapest, Aradi u. 65-67
Levelezési cím: MABISZ ESZE
1381 Budapest 62., Pf. 1297
Központi telefonszám: (+36 1) 802-8400
Kárügyintézés telefax: (+36 1) 802-8499
Kárbejelentés: astrakar@mabisz.hu
Hivatali idő: hétfő-csütörtök 8-16h, péntek 8-13:30
Az Ügyfélszolgálat minden szerdán 20:00-ig fogadja a hívásokat a
központi telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szerződését a Signal Biztosítóhoz kell visszakötnie, mert ott szűnt meg díjnemfizetés miatt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Bármikor válthat biztosítót, az előzmény biztosító kérdésre Astra válasz esetén fogadják a biztosítók ajánlatát, ha nincs díj elmaradása az Astra felé. Plusz költsége csak a díjjal nem fedezett időszakra képződhet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem, amennyiben nem vált biztosítót nincs más teendője, mint továbbra is fizetni biztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igazolást kell kérnie attól a szervtől aki lefoglalta a gépjárművét
és a lefoglalás időtartamára díjat nem kell fizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Vélhetően nem fogadta el az Astra szeptember 30-ai közös
megegyezéses szerződésbontását, így a dolgok jelenlegi állása
szerint törvényesen az évfordulóját megelőző legalább 30. napig van
lehetősége az Astrától megválni, illetve máshol új biztosítást
kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Astra Biztosító hamarosan visszaigazolja a szerződés törlését, a jelenlegi körülmények között az ügyintézés lassabb folyamata miatt egy kis időbe telik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A befizetett, de meg nem szolgált díjak visszatérítése a román garanciaalap (FGA) illetékességi körébe esik, visszafizetési kötelezettsége akkor keletkezik, ha jogerősen kimondják az Astra felszámolási eljárásának kezdetét. Díj visszatérítési igényét a Román garancia alapon kívül az MNB tájékoztatása szerint még a garanciaalap által kijelölt magyar megbízottaknál is előterjesztheti, a kártérítést igénylő űrlap és a szükséges dokumentumok csatolásával.