Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy 2002-ben épült társasház harmadik emeletén lakunk. Ez a legfelső szint, felettünk már csak a padlás van.
Egyik éjjel a nappali mondhatni kellős közepén 2*7 db járólap fordított V alakban elvált az alatta lévő aljzattól.
Az eseményre nem ébredtünk fel, zárt ajtó mellett alszunk, azonban reggel majdnem elestünk, mert nem számítottunk rá.
Jónéhány hangosabb, "robbanásszerű" hangot is észleltünk azóta, feltételezem ahogy a fúga elengedi a lapokat, ahogy azok egyre jobban elválnak a ragasztótól, az okozhatja ezt.
Egy hidegburkoló szerint az építéskor hibásan lett leragasztva a járólap és az eltelt idő alatt, a dilatáció miatt történhetett a baj. Ő a problémát nem látta, ugyanúgy csak elmondásom alapján következtetett. Neki is igyekeztem minél részletesebben leírni a hibát.
A nevezett területet azóta is kerülgetjük, abban bízva, hogy a szakember, aki majd a javítást elvégzi, minél több lapot meg fog tudni menteni belőlük. Sajnos nem egy darabon látszanak a repedés nyomai, pedig mint említettem, akkurátusan kikerüljük az adott területet.
Egyelőre nem is nyúltunk hozzá, mi egyrészt nem tudnánk helyrehozni, másrészt nemrég javasolta egy ismerősünk a biztosítónak is jelezni az eseményt. Bevallom, eszembe se jutott, pedig rendszeresen, évente fizetjük a lakásbiztosítást 2003. óta.
Lehetséges erre az eseményre kártérítési igénnyel fordulni a biztosítónkhoz vagy felejtsem el, úgysem fognak még kijönni sem megvizsgálni azt?
A lakásbiztosítás és a társasház közös biztosítása másik cégnél van. Utóbbi tudtommal a közös használatú helyiségek, az épület falai, stb. ügyében illetékes.
Csak a sajátomhoz forduljak a kárigénnyel vagy a közösnek is jelezzem, hogy mi történt? Lévén a dilatáció az egész épületet érintő jelenség, lehetséges, hogy ők lesznek valójában az illetékesek.
A járólap más részeken rendben lévőnek látszik, de persze rejtett hibák előfordulhatnak.
Gyanakszom is néhány, a hibához közeli lap esetén. Azok még ugyan a helyükön vannak, de gyanúsan kongó hangot adnak ki, amint rájuk lépünk, így elképzelhető, hogy a hiba jóval nagyob területet fed le, mint az a 2*7 lap.
Ezúton kérem tanácsát, mit lehet, mi érdemes tennem.
Köszönettel, P. Zoltán
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a kivitelezési hibákból valamint a természetes elhasználódásból keletkező károkra sem a lakásbiztosítás, sem pedig a társasház biztosítás fedezete nem terjed ki, ez nem biztosítási esemény.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 241 - 260 / 635Tisztelt Kérdező!
A biztosító kockázatviseléséhez nincs semmilyen felülvizsgálati és rendszeres ellenőriztetési kötelezettség. A biztosított vagyontárgyakat rendeltetésszerűen, rendszeresen karbantartott állapotban kell tartani, használni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az alap megsüllyedésére a lakásbiztosítás nem nyújt fedezetet. Viszont az Ön által leírtak szerint ez felelősségi kár, amit a szomszéd által végzett munkálatok okoztak, ezért ezt a szomszéd lakásbiztosításának a felelősségbiztosítására kell bejelenteni. Természetesen ennek jogosságát majd a kárszemle alapján állapítja meg a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító köteles a bejelentéstől számított 5 napon belül a helyszínen megvizsgálni a történteket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A saját magának okozott kárt nem fedezik a lakásbiztosítások.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kár észlelésétől számítva 2 munkanapon belül kell bejelenteni a kárt a biztosító felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a biztosító rendezte a keletkezett kárt, az ugyanott keletkező újabb károkat csak abban az esetben fogadja el, ha igazolható a korábbi kár szakszerű javítása. Természetesen, ha nem a korábbi káreseménnyel kapcsolatos, újabb károk keletkeztek, azt be kell jelenteni a biztosító felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók egymástól függetlenül állítják össze a biztosítási termékeik kockázati fedezetét. Ezek biztosítónként eltérőek lehetnek. Minden biztosítás feltétele pontosan tartalmazza, hogy milyen kockázatokra terjed ki egy adott biztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, ilyen esetben csak arra részre vonatkozik a kárkifizetés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lakásbiztosítást az köthet, akinek érdekében áll a lakás vagy ház állapotának a megőrzése.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító nem téríti meg a helyiségen belüli légáramlás /huzat/ miatt keletkezett károkat.
Ha nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az általános háztartási ingóságok, illetve a kiemelt értékű háztartási ingóságok vagyontárgycsoportban szereplő vagyontárgyak tűz, elemi kár, betöréses lopás károkra nyújt fedezetet. A háztartásban használatos LED és LCD televíziók, számítástechnikai berendezések, okostelefonok, szórakoztató elektronikai berendezések töréskáraira csak abban az esetben térít a lakásbiztosítás, ha szerződésben kiegészítőként meg lett kötve az Okos eszközök biztosítás vagy a Smart kiegészítő biztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító nem téríti meg a helyiségen belüli légáramlás (huzat) miatt keletkezett károkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségbiztosítás, a biztosított önmagának okozott károkra nem nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási feltételben leírtak szerint:
"A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, 30 napos felmondási idővel felmondhatják."
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A játszótér építtetőjének a felelősségbiztosítására próbálja meg rendezni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások nem azonosan vállalják a fedezetet a felhőszakadás, jégverés és viharkárok esetében. Egyes biztosítók kizárják az épületek külső vakolatában, külső festésében, a redőnyökben a fenti okok által okozott károkat. Ezeket a kizárásokat minden biztosító lakásbiztosítási feltétele tartalmazza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A feltett kérdés megválaszolása nem biztosítással kapcsolatos. A keletkezett kár kijavításának költsége Ön és a vállalkozó vagy a társasház közötti megállapodás kérdése, ha az nem sikerül, akkor csak a peres út lehet a megoldás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben már elfogadta a kárszakértő által megállapított készpénzes kárrendezést, úgy mindenképpen egyeztetni kell a biztosítóval, hogy inkább a számlára történő kárrendezést kérné.