2018 március 30.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!

Egy 2002-ben épült társasház harmadik emeletén lakunk. Ez a legfelső szint, felettünk már csak a padlás van.
Egyik éjjel a nappali mondhatni kellős közepén 2*7 db járólap fordított V alakban elvált az alatta lévő aljzattól.
Az eseményre nem ébredtünk fel, zárt ajtó mellett alszunk, azonban reggel majdnem elestünk, mert nem számítottunk rá.
Jónéhány hangosabb, "robbanásszerű" hangot is észleltünk azóta, feltételezem ahogy a fúga elengedi a lapokat, ahogy azok egyre jobban elválnak a ragasztótól, az okozhatja ezt.
Egy hidegburkoló szerint az építéskor hibásan lett leragasztva a járólap és az eltelt idő alatt, a dilatáció miatt történhetett a baj. Ő a problémát nem látta, ugyanúgy csak elmondásom alapján következtetett. Neki is igyekeztem minél részletesebben leírni a hibát.
A nevezett területet azóta is kerülgetjük, abban bízva, hogy a szakember, aki majd a javítást elvégzi, minél több lapot meg fog tudni menteni belőlük. Sajnos nem egy darabon látszanak a repedés nyomai, pedig mint említettem, akkurátusan kikerüljük az adott területet.
Egyelőre nem is nyúltunk hozzá, mi egyrészt nem tudnánk helyrehozni, másrészt nemrég javasolta egy ismerősünk a biztosítónak is jelezni az eseményt. Bevallom, eszembe se jutott, pedig rendszeresen, évente fizetjük a lakásbiztosítást 2003. óta.

Lehetséges erre az eseményre kártérítési igénnyel fordulni a biztosítónkhoz vagy felejtsem el, úgysem fognak még kijönni sem megvizsgálni azt?

A lakásbiztosítás és a társasház közös biztosítása másik cégnél van. Utóbbi tudtommal a közös használatú helyiségek, az épület falai, stb. ügyében illetékes.
Csak a sajátomhoz forduljak a kárigénnyel vagy a közösnek is jelezzem, hogy mi történt? Lévén a dilatáció az egész épületet érintő jelenség, lehetséges, hogy ők lesznek valójában az illetékesek.

A járólap más részeken rendben lévőnek látszik, de persze rejtett hibák előfordulhatnak.
Gyanakszom is néhány, a hibához közeli lap esetén. Azok még ugyan a helyükön vannak, de gyanúsan kongó hangot adnak ki, amint rájuk lépünk, így elképzelhető, hogy a hiba jóval nagyob területet fed le, mint az a 2*7 lap.

Ezúton kérem tanácsát, mit lehet, mi érdemes tennem.
Köszönettel, P. Zoltán

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Sajnos a kivitelezési hibákból valamint a természetes elhasználódásból keletkező károkra sem a lakásbiztosítás, sem pedig a társasház biztosítás fedezete nem terjed ki, ez nem biztosítási esemény.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 321 - 340 / 644
Lakásbiztosítás
2020 október 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő. 4évvel ezelőtt vásároltunk egy családi házat,még abban az évben bevezetésre került a csatorna. Nagyjából 2évre rá sikerült beköltöznünk,amikor is kiderűlt hogy kontrásan kötötték be,visszafolyik a szennyvíz a csövön. 2éve harcolok a vízszolgáltatóval hogy a gerincnél javítsák ki a hibát. Ennek az ügynek köszönhetően a ház mögötti csatorna rész besüllyedt,nagyjából 1méterre a ház alapjától. Erre vonatkozólag a biztosítónak van rálátása,vagy érdemes e felkeresni őket? Hitelhez tartozó lakásbiztosítással rendelkezünk. Előre is köszönöm a válaszukat. Tisztelettel G. Ibolya
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás elhunyt szerződő - névmódosítás
2020 október 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
szerződésszám:******* ezt a biztosítást szeretnénk ****** ******** névre iratni mivel ****** ****** elhunyt, De ezt már jeleztük a biztosítónak.A halotti anyakönyvit is mellékeltük. / még 2019. dec.ben /
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Eláztattam a szomszédom. Ki fizei a kárt?
2020 október 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Október 1-én eláztattam a fürdőszobámat, előszobám egy részét és az alsó szomszédomat /sajnos!/. Az én fürdőszobám járólapja több helyen fellazult, s ahogy a víz felszedésekor ráléptem, meg is töredezett. A fürdőszoba szekrények/ 2 db/ alján lévő élvédők felváltak. Az előszobába kifolyó víz eláztatta az eléggé vastag szőnyeget, ami elszíneződött, és megszáradva eldeformálódott. A szomszédom mennyezete a fürdőben, az előszobában, a konyhában elázott, megszáradva tarka nyomot hagyott. Ő fotót is készített a beázásról. A szomszédom /rendőr/ szolgálati lakása nincs biztosítva. Az esetet, a kárt okt.2-án bejelentettem az én biztosítómnál, az Aegonnál. A munkatárs felvette a bejelentést, amiről emailben visszaigazolást kaptam. Pár nap múlva telefonon kerestek az Aegontól, s a szőnyegemért megajánlott 8000 Ft-ot, amit pár nap után elküldtek postán. Nem kellett volna ezt az összeget elfogadnom, mert ennyiért én nem kapok szőnyeget-különösen kettőt nem, mert az L alakú folyosóra hogy tegyek 2 fajtát!? A járólapomról azóta sincs egy szó sem, sem a szomszédom káráról. Tegnap ismét /Már 1-szer reklamáltam/ elmentem a helyi Aegonhoz, hogy megsürgessem az intézkedést. A hölgy azt javasolta, hogy most már én hívjam a központot telefonon, és mondjam el a bajom. Ma- hosszú várakozás után -sikerült beszélnem egy ügyintézővel, aki azt mondta, hogy nem a lakás felelősség biztosításra fizetnek, hanem a Társasház biztosítására. Tehát keressem meg a társasházunk biztosítóját, az Alianzt, és ott mondjam el a káresetemet, panaszomat. Mi az igazság? Kihez is forduljak a káresetemmel? Már szégyellek a szomszédommal találkozni, hogy még nem intéződött el a dolog- lassan 1 hónapja. Remélem / 75 évesen/ elég érthetően írtam le az esetet! Kérem, szíveskedjenek válaszolni, útba igazítani! Tisztelettel: H. Mihályné
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A pontos körülményeket sajnos nem ismerjük. Ha van a társasháznak is biztosítása, akkor arra is bejelenthető a káresemény, ugyanis a törvény csak azt tiltja, hogy a kárrendezés nem fogadható el több csatornából. Ha nem ért egyet a biztosító jelenlegi hozzáállásával, lehetősége van a biztosítónál írásban panaszt tenni és ismételten szemlét, illetve kárfelvételt kérni. Fontos, hogy írásban történjen a reklamáció, mert az utólag is visszakövethető.

Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez. (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt )

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakasbiztositas felmeresnel hamis adatok
2020 október 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cimzett, Aposomek hosszu evek ota fizetik hazuk utan a biztositast. Szerzodesuket atnezve tapasztaltam hogy 60 nm haz helyett 110 nm utan fizetik, es a haz ertekenek kb 3szorosat, vagyontargy ketszereset. Ilyenkor mi a teendo, visszamenoleg kommpenzaljak oket? Koszonom. K. Erika
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások adatai az ügyfél kérésének megfelelően kerülnek a szerződésbe. Ha az adatok jelenleg nem megfelelőek, természetesen van lehetőség a biztosítás átdolgozására, aktualizálására. A téves adatok megadásából eredő túlfizetés visszafizetése esetleg méltányossági alapon kérhető a biztosítótól, de erre nincs kötelező érvényű szabályozás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás- céges üzemszünet biztosítás
2020 október 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kedves Hölgyem/Uram! A lakásunkat, amelyben a cégünk is működik (100%-ban annak van bérbe adva) a felettünk lévő lakó eláztatta teljesen. Neki nincs biztosítása, vezetéses vízkár volt amúgy. A társasháznak volt beázásra biztosítása, így a lakasunk falaira, festésre fizettek is. DE a cégünk 1,5 hónapig nem tudott működni (csalàdi bölcsőde). Így több mint 3 millió forintos kárunk keletkezett egyrészt a bevételkiesés miatt, másrészt a kifizetett munkavállalói bérek és járulékaiból (akik munkat nem tudtak végezni, de fizetni őket kellett), harmadrészt a kifizetett bérleti díjból. A bizosító szt mondta, hogy felelősségi kárra ez nem fizethető ki csak a tárgyi eszközök sérülése és a festés egyéb javítás. Nem hivatkozik semmire sem. Kérdésem: mit kell tennem s kitől kérhetem a kárunk megfizetését? Köszönettel,
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lakás- és társasház biztosítások nem tartalmazzák (illetve ezekhez nem is köthető) tűz- és üzemszünet kiegészítő fedezet, csak a vállalkozás biztosítások mellé köthető.

Amennyiben volt az Önök cégének vállalkozói biztosítása megfelelő kiegészítő fedezettel, arra kérheti a kár megfizetését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

felelősségbiztosítás
2020 október 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy ismerősöm főzés közben valamit ráejtett a kerámia-tűzhelyemre, ami elrepedt. Mivel van felelősségbiztosítása, a biztosítójához fordult, aki a lenti pontok közül a c-g pontokra hivatkozva elutasította igényét. Az én olvasatomban viszont az a pontra figyelemmel fizetnie kéne a biztosítónak. Jól gondolom? "Európai Unió tagállamainak területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított, mint a) a kötvényen megjelölt épület, lakás, melléképület, építmény és telek tulajdonosa, bérlôje, használója vagy ezek építtetôje, felújíttatója, b) fôzési, fûtési céllal, rendeltetésszerûen PB-gázpalackot, gáztartályt használó, c) belátási képességgel nem rendelkezô, vagy korlátozott belátási képességû személyek gondozója, d) közúti balesetet elôidézô gyalogos, e) kerékpár, rokkantjármû, kézi erôvel mûködtetett szállítóeszköz használója, f) szervezett kereteken kívül, hobbi sporttevékenységet végzô g) háziállattartó minôségében e szerzôdés hatálya alatt okozott és be is jelentett, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jogszabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik." Előre is köszönöm a választ. Üdvözlettel: Ildikó
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A pontos körülmények részletes ismerete nélkül nem tudunk válasz adni kérdésére. Kárrendezéskor a biztosító, a biztosítási feltétel káreseményre vonatkozó valamennyi pontját figyelembe véve, rendezi a keletkezett károkat. Ha nem ért egyet a biztosító jelenlegi döntésével, lehetősége van a biztosítónál írásban panaszt tenni és ismételt eljárást kérni.

Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

családi házamban az automat kár érte
2020 október 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A családi házam utca frontján van egy gépkocsi beálló, felette félkör alakú erkély. Az erkélyről kb egy hónapja a motorháztetőre esett egy csempedarab, Nem jelentettem a biztosítónak hanem megcsináltattam az erkélyt kb 2 hete. A mult heti nagy esözések kioldottak valamit a burkoló munkából valami ragasztófélét ami a motorháztetón tóbb foltot okozott.Kérdésem, hogy az Allianznál levő lakásbiztosításom erre vonatkozik-e./szerzódésem:AH******./ Várom válaszát
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az ilyen jellegű károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

th.ban beázás
2020 október 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T.Cím! Név nélkül kérdezem, ha TH.i biztosításunk van,a beázás helyét hogyan lehet megállapítani? Kit hívjunk ki akkor,ha a műszeres vízszerelő csak a házban hajlandó mérni,a lapostetőn már nem? --a biztosító csak akkor fizeti ki a vizsgálati költséget,ha megtalálja valaki a beázás okát. Ha a házban a műszer nem találja meg az okot,a költséget senki nem fizeti ki. A Közös képviseli azt mondj,nálam van a beázás,nekem kell intézkedni????HOL KAPOK SEGÍTSÉGET? üdv névtelen bp.i nyugdíjas
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Be kell jelenteni a káreseményt a TH biztosítójánál és a kárszakértő minden bizonnyal elmondja, milyen módon rendezhető a probléma.
Társasházak esetében az megállapodás kérdése, hogy ki intézkedjen a biztosító felé.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A felső szomszédomnál történt csőtörés miatt teljesen beázott az egy éve felújított lakásom
2020 október 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A felső szomszédomnál történt csőtörés miatt teljesen beázott az egy éve felújított lakásom. A szomszédnak a K&H-nál van biztosítása. Nekem az Aegonnál. A tárasháznak az Allianznál. A K&H kárszakértője szerint jobban járok, ha a saját biztosítóm fizet. A saját biztosítóm a társasházi biztosítást ajánlgatja. Nagyon el vagyok keseredve, eszerint három biztosítás is garantálja a károm megtérülését, ám úgy látszik, mindenki a másikra mutogat. A lakásban albérlő lakik. A felső szomszéd nem lakik a lakásban, hetente egyszer-kétszer van ott. A katasztrófavédelmet hívta ki az albérlőm, mert nem volt a felső lakásban senki. A csillárból, meg a konnektorokból is folyt a víz, azt mondták a ilyet még ők se láttak soha! Néhol a vakolat is meglazult. A kétszobás lakás mindkét szobája teljes felújításra szorul. Én a K&H-nál jelentettem be a károm, mert a szomszédnak ott van biztosítása. A felújítás szakember szerint 3-400ezer Ft szolídan számolva. Mit tegyek, ha ennyit nem akar fizetni aK&H? Fordulhatok a másik két biztosítóhoz jobb ajánlatot remélve? Nem kötelesek megtéríteni a teljes káromat hiánytalanul? Tisztelettel J. Ildikó
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Természetesen fordulhat mindhárom biztosítóhoz a kárbejelentésével, viszont a kárrendezést csak egy biztosítótól veheti igénybe.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Károkozás
2020 október 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy ismerősömnél véletlenül a tv készülék képernyőjét úgy megsértettem, hogy a készülék használhatatlan. Kérdésem, hogy erre fizet-e az én lakás biztosításom. Ha fizet akkor a későbbiekben az én biztosításom emelkedik-e?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a biztosított - a feltételekben részletezett módokon - másnak kárt okoz, amelyért a magyar polgári jog szerint felelősséggel tartozik, akkor a biztosító megtéríti az okozott kárt a felelősségbiztosítás feltételben rögzített szabályai szerint.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

füzet-e a biztosítóm?
2020 október 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
társasházban eláztattam az alsó szomszédot mert a csaptelep elromlott
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a társasháznak van biztosítása és a biztosítás tartalmaz bővített épülethasználói felelősség fedezetet a lakók által egymásnak okozott károkra, akkor sürgősen be kell jelenteni a biztosítóhoz.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

vihar kár
2020 október 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözletem! Szeretnék.érdeklődni hogy egy ilyen mértékü kárt érdemes e bejelenteni a biztosítónál, családi házrol van szó aminek az egyik felében élek a másik fele évek óta nem lakott, a viharban tönkrement a hűtöm és beázás is keletkezett viszont ami a legnagyobb baj az hogy megsérült a tető szerkezete oly mertékben talán villámcsapás is lehetett (villámháríró nincs az épület tetején) ami általa ház oldala nagy mértékben megrepedt az aljátol a tetejéig , ezt milyen modon lehet bejelenteni a biztosító felé? Segítségét nagyon köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, jelentse be mielőbb a biztosítóba a káreseményt.
A kárbejelentésben minden esetben a valós adatokat, tényeket kell közölni a biztosítóval, a kárszakértő megállapítja mi okozta az épület sérülését, a beázást, a falak repedését.
A lakásbiztosítás viszont a szerkezeti hibákból, elhasználódásból, valamint a karbantartás elmaradásából eredő károkra nem nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Madarak okozta kár
2020 október 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözletem! Szeretnék érdeklődni egy olyan kárral kapcsolatban, amiről nem hallottam még, mint biztosítási esemény. Családi házban lakok, ami könnyű szerkezetű és dryvit rendszerrel van szigetelve. 2005-ben épült a házunk és ezidáig semmi ilyen jellegű dologgal nem találkoztunk. Egy pár hete figyeltem fel arra, h mintha harkály kopogtatna, olyan hangja volt, aztán egy kis idő múlva rájöttünk, h ez a hang az északi tűzfal felöl jön. A következő ilyen eseményt kifigyeltük és azt észleltük, h több madár van a házfalon és konkrétan már lyukat csinlátak a hungarocelen. Azt teljesen szédszették, tönkre tették a rajta lévő stukkókat is. Ezt milyen módon lehet bejelenteni a biztosító felé. Ill. ha csak vmi külön kiegészítő biztosítás, mi lenne az pontosan és melyik biztosítónál lehet kérni!? Segítségét nagyon köszönöm! üdv: U. Szilvia
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Van olyan lakásbiztosítás, melynek a fedezete kiterjed a lakás-, vagy épület hőszigetelésében, az épület gépészetében madarak, vagy rágcsálók által okozott kárra. Jelentse be a káreseményt a biztosítójánál és ott tájékoztatják, hogy pontosan az Ön biztosítása fedezi-e az ilyen jellegű károk fedezetét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Garázsban tárolt jármű tűz- és elemi kárai
2020 szeptember 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Családi házunk alsó szintjén lévő garázsában tűz keletkezett. Biztosításunk kiterjed a garázsban tárolt gépjárműre is. Ott tároltunk több olyan ingóságot, ami a használatban lévő gépkocsink tartalék alkatrészei, motorolaj, szervóolaj, váltóolaj, dísztárcsa és egyéb beépítésre váró alkatrész. Volt még a garázsban egy hobbi versenyzésre épülő félben lévő autó és a hozzá megvásárolt alkatrészek. Mellette volt egy gurulós szerszámos kocsi, rajta egy légkulcs. A garázs beton padlózatát műanyag rács borította. Ezek közül semmit nem fizetett ki a biztosító arra hivatkozva, hogy ezek nem általános háztartási ingóságok. Szabályosan járt-e el a biztosító és milyen biztosítást kellett volna kötni, hogy a garázsban tárolt gépjármű mellett a hozzá tartozó ingóságok is biztosítva legyenek? Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Véleményünk szerint a garázsban tárolt hobbi versenyzésre épülőfélben lévő autó és a hozzá megvásárolt alkatrészek, valamint a gurulós szerszámos kocsi, a légkulcs, a beépítésre váró autóalkatrészek semmiképp nem tartoznak az általános háztartási ingóságok csoportjába.
A melléképületben (garázs) csak háztartási ingóságok biztosítására van lehetőség.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2020 szeptember 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó napot, Olyan kérdésem lenne, higy 10 emeletes panelházban élek, a felettünk lévő szomszédtól az egyik falunk beazott. Van lakás biztosításunk is illetve a háznak is van mindkettőnél lejelentettük a kárt de csak a ház bíztoítoja fizet. A saját biztosítonknál azt mondták hogy csak egy helyről lehet felvenni a kártérítést. Ez valóban így van? Előre is köszönöm szépen a segítséget. Üdv P. Ádám
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, csak az egyik biztosításra vehető igénybe a kárrendezés.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Sűllyedő ház
2020 szeptember 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tiszteletem. A szomszédomnak beszakadt 2 hete a pincéje, azóta elkezdett sűllyedni a mi házunk is. A konyhában vettük észre és a garázsfal nyílik szét. Statikussal nézessem meg, vagy jelezzem már most a biztosító felé a problémát? A szomszéd háza lakhatatlan lett, beszakadt a ház a pincébe.Kb 4 m van a két ház között. Tanácsát várom, köszönettel: Sz. Edit
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, jelentse be mielőbb a biztosítóba a káreseményt. A kárszakértő megállapítja, mi okozta az épület süllyedését, illetve az Ön falánál a repedést.
Amennyiben egy ismeretlen üreg (az építési engedélyben nem szereplő, vagy a hatóságok által fel nem tárt üreg) beomlása okozta a kárt, a lakásbiztosítás fedezetben van, viszont a lakásbiztosítás a szerkezeti hibákból, elhasználódásból, valamint a karbantartás elmaradásából eredő károkra nem nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szennyvízcső törés
2020 szeptember 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Földszinti társasházi lakásomban eltörött a szennyvízvezeték. A lakás alatt nincs pince és a szennyvízvezeték az aljzat alatt kb. 1 méter mélyen a földben fut. A kérdésem az lenne, hogy ezt a kárt a társasház vagy a saját biztosításom fedezi-e, és milyen mértékben. Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A csőtörés kockázatot a saját, illetve a társasház biztosítás is tartalmazza, de természetesen csak az egyik biztosításra vehető igénybe a kárrendezés.
A biztosítás az eredeti állapot visszaállítását fedezi, a mértékét a kárszemle után állapítják meg.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tetőszerkezet károsodása
2020 szeptember 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
2020. augusztus 29-én városunkban szupercella söpört végig. Fák dőltek ki, nagyon sok kár keletkezett. Az általunk 2014-ben itt vásárolt ingatlanon lévő lakás tetőt szerkezetében is kár keletkezett. A vásárolt ingatlanon lévő lakás tetőszerkezetét szakemberrel cseréltettük le. A cserép alatti részt is szakszerűen lefóliázta. A vihar következtében ez a fólia teljesen szétszakadozott, a megkérdezett szakember szerint csak a tetőszerkezet visszabontásával lehet kijavítani. A biztosító álláspontja, mivel a belső szigetelés még nem készült el, ez nem biztosítási káresemény, hanem kivitelezési hiba. Kérdésem, kötelező-e a belső szigetelés /pl. üveggyapot/, ha még nincs tervben a tetőtér beépítése.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a kárszemle megállapítása nem egyezik az Ön által elvártakkal, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni és ismételt kárfelmérést kérni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2020 szeptember 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító! Kérdésem dióhéjban próbálom feltenni.Fiamék Önkormányzati lakásba költöztek,amiben kb. fél évvel előtte meghalt az idős tulaj.Amíg üresen állt,a felső szomszéd véletlenül leáztatta a bérleményt.Az Ő kárát rendezte is a Biztosító,de az alsó lakás kárával sem a közös képviselő,sem a Biztosító nem foglalkozott.Ahogy Ők átvették a kulcsot,jelezték a Biztosító felé a káreseményt,de azóta sem történt semmi.Úgyhogy beköltözéskor a felmerülő költségek mellett,ezt az elhanyagolt,penészes,százezres kárt kellett SAJÁT KÖLTSÉGBŐL rendezniük.Amellett,hogy ez ABSZOLÚT ETIKÁTLAN,főleg,hogy a ház saját biztosítása élő,nem megszüntetett biztosításáról beszélünk,Ők teljesen jóhiszeműen jelezték is az észleléskor a Biztosító felé. Kérdésem,mi a teendő ilyen esetben,kit terhel a felelősség,a plusz kiadások miatt,amik amúgy is nagyon megterhelték már a pénztárcájukat. Tisztelettel és köszönettel M.né Sz. Andrea
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A pontos körülmények ismerete nélkül nem tudunk válasz adni arról, hogy kit terhel a felelősség amiatt, hogy a kár bekövetkeztekor nem lett rendezve a bekövetkezett kár.

Ha nem ért egyet a biztosító jelenlegi hozzáállásával, lehetősége van a biztosítónál írásban panaszt tenni és ismételten szemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu, honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ház, de nem ház
2020 szeptember 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Megvásároltunk egy ingatlant, amely a tulajdoni lapon kivett, beépítetlen területként szerepel. A valóságban eg 2007ben épült családi ház áll a telken, csak egy filagória hiányzik még, akkor készülne el. Van házszáma is az épületnek. Van-e lehetőség így lakásbiztosítást kötni? Van-e értelme egyáltalán, fizete-e így a biztosító baj esetén?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lakásbiztosítás kizárólag olyan, az ingatlan nyilvántartásban feltüntetett vagy építés alatt álló épületre köthető, amely a biztosítás szempontjából megfelelő állapotú.

Oldalak