2018 március 30.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!

Egy 2002-ben épült társasház harmadik emeletén lakunk. Ez a legfelső szint, felettünk már csak a padlás van.
Egyik éjjel a nappali mondhatni kellős közepén 2*7 db járólap fordított V alakban elvált az alatta lévő aljzattól.
Az eseményre nem ébredtünk fel, zárt ajtó mellett alszunk, azonban reggel majdnem elestünk, mert nem számítottunk rá.
Jónéhány hangosabb, "robbanásszerű" hangot is észleltünk azóta, feltételezem ahogy a fúga elengedi a lapokat, ahogy azok egyre jobban elválnak a ragasztótól, az okozhatja ezt.
Egy hidegburkoló szerint az építéskor hibásan lett leragasztva a járólap és az eltelt idő alatt, a dilatáció miatt történhetett a baj. Ő a problémát nem látta, ugyanúgy csak elmondásom alapján következtetett. Neki is igyekeztem minél részletesebben leírni a hibát.
A nevezett területet azóta is kerülgetjük, abban bízva, hogy a szakember, aki majd a javítást elvégzi, minél több lapot meg fog tudni menteni belőlük. Sajnos nem egy darabon látszanak a repedés nyomai, pedig mint említettem, akkurátusan kikerüljük az adott területet.
Egyelőre nem is nyúltunk hozzá, mi egyrészt nem tudnánk helyrehozni, másrészt nemrég javasolta egy ismerősünk a biztosítónak is jelezni az eseményt. Bevallom, eszembe se jutott, pedig rendszeresen, évente fizetjük a lakásbiztosítást 2003. óta.

Lehetséges erre az eseményre kártérítési igénnyel fordulni a biztosítónkhoz vagy felejtsem el, úgysem fognak még kijönni sem megvizsgálni azt?

A lakásbiztosítás és a társasház közös biztosítása másik cégnél van. Utóbbi tudtommal a közös használatú helyiségek, az épület falai, stb. ügyében illetékes.
Csak a sajátomhoz forduljak a kárigénnyel vagy a közösnek is jelezzem, hogy mi történt? Lévén a dilatáció az egész épületet érintő jelenség, lehetséges, hogy ők lesznek valójában az illetékesek.

A járólap más részeken rendben lévőnek látszik, de persze rejtett hibák előfordulhatnak.
Gyanakszom is néhány, a hibához közeli lap esetén. Azok még ugyan a helyükön vannak, de gyanúsan kongó hangot adnak ki, amint rájuk lépünk, így elképzelhető, hogy a hiba jóval nagyob területet fed le, mint az a 2*7 lap.

Ezúton kérem tanácsát, mit lehet, mi érdemes tennem.
Köszönettel, P. Zoltán

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Sajnos a kivitelezési hibákból valamint a természetes elhasználódásból keletkező károkra sem a lakásbiztosítás, sem pedig a társasház biztosítás fedezete nem terjed ki, ez nem biztosítási esemény.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 441 - 460 / 644
üvegkár
2019 december 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Mi tartozik bele az alapbiztosításba? konkrét, hétköznapi példákat szeretnék kérni. Ezentúl egy korábbi hsz-ban a szomszéd gyereke kárt okoz, elvileg a szomszéd felelősségbiztosása térítheti, de mi van akkor, ha nincs biztosítása a szomszédnak? mi van akkor, ha saját magam - persze, nem direkt - okoztam a törést pl. egy rossz mozdulat következtében?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Részletesen és érthetően tartalmazza minden biztosítási feltétel, hogy milyen kockázatokra terjed ki az adott biztosítás fedezete, illetve mely esetekben nyújt szolgáltatást.

Az Ön példájánál, ha a szomszéd kiskorú gyermeke okoz kárt Önnél, az a szomszéd részéről felelősségi károkozásnak számít, ezért a lakásbiztosításának a felelősségbiztosítási kiegészítője fedezi a keletkezet kárt.
Ha a szomszédjának nincs biztosítása, akkor személyesen a szomszédnak kell megtéríteni az okozott kárt, ha másképpen nem megy, akkor akár perelhető is.

A felelősségbiztosítás mindenkor a harmadik személynek okozott károkra nyújt fedezetet, így az önmagamnak okozott kár nem felelősségi kár, ezért ez nem biztosítási esemény.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Fal, kémény repedezés
2019 december 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Szobánkba vettünk egy servant típusú fatüzelésű vaskandallót. Használata során a kéménynél, a szobában, a fal függőleges irányban csúnyán végigrepedt. Ennek helyreállítását fizeti a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tető beázás
2019 december 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Kárrendezés
Kérdés:
Üdvözlöm! Olyan kérdésem lenne, hogy a régi palatetőnk nagyon sok helyen beázik, amiről videó is készült már. El vannak öregedve a palák nem zárnak jól, illetve el vannak repedve, töredezve, csúszkálva. A víz, ahogy befolyik a rossz tetőről a tetőtérbe, ott pontosan az alatta lévő egész alsó szintet áztatja több helyen. A biztosításom maximális vagyis a legjobbat fizetem, ami minden kárt rendez(betörés,beázás, vandalizmus stb...) Hozzávetőlegesen a kárszakértők ilyenkor mekkora összeget ajánlanak fel az esetleges tetőcsere vagy több helyen való beázás megszüntetésére? Mert ezt házilag egyáltalán nem lehet kivitelezni, szakember kell hozzá mindenképpen.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosításoknak a természetes elhasználódás, illetve az elmaradt karbantartások miatt keletkezett károk esetére nincs fedezete.
A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen fellépő károkra nyújt fedezetet; viszont a felújítási, tatarozási munkálatokra egyetlen biztosítás sem nyújt védelmet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Terasztető kár
2019 december 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó Napot! Kérdésem:Tetőteraszt építünk. A tetejére megvásárolt 4,5m hosszú trapézlemezeket a teraszon tároltuk, amelyen a lambéria borítás már rajt van. A lemezekre némi sújt hejeztünk. Egy hét tárolás után hirtelen nagyerejú viharos szél lett. 3db lemezt laponként felkapta és a teraszoszlopnak, majd az ereszcsatornának lökte. A lemezek megsérültek, meghajlottak. Van lehetőség kártérítésre? Groupama prémium van kötve Köszönöm a választ.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki az átépítés, felújítások idején keletkezett károkra.
Ha viszont Ön rendelkezik az alapbiztosításhoz (Groupama Prémium) köthető épület felújításának, bővítésének biztosítására szolgáló kiegészítő biztosítással, akkor a biztosító megtéríti a felújítás, bővítés során keletkező épületkárokat, valamint a biztosított tulajdonát képező építőanyagok, építőgépek azon kárait, melyek a biztosítás feltételeiben meghatározott biztosítási események miatt keletkeztek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csőtörés
2019 november 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakerto! Az lenne a kerdesem,hogy amennyiben a mi lakasunkban tortent egy csotores milyen dokumentumot kell kernem a szerelotol,amit elfogadnak majd a biztositonal,hogy visszakapjam a szerelesi koltsegeket?Egy szimpla,az en nevemre (tulajdonos nevere) kiallitott szamla eleg ehhez? Elore ia koszonom.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A csőtörés miatt először is szükséges a vízfolyás megszüntetése /elzárás/, majd ezután a biztosítónak kell bejelenteni a káreseményt.
Bejelentés után rövid időn belül a kárszakértő szemléz és közli a javítással kapcsolatos lehetséges megoldásokat.

Kisebb károk esetében egyre több biztosító alkalmazza a gyorsított kárrendezést. Bejelentés után telefonon megkeresik a károsultat és felajánlanak egy összeget a javításra. Amennyiben ezt elfogadja az ügyfél, utalják a felajánlott összeget és lezárják a káreseményt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Fali felázás
2019 november 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem / Uram! A házunk egyik fala elkezdett a belső oldalon nedvesedni. A kiérkezett szakember szerint a szigetelés öregedett el és ez okozza a vizesedést. Kérdésem: Ilyen esetre, ennek javítására vonatkozik-e a lakásbiztosításunk? Köszönöm, Laci
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás nem nyújt fedezetet olyan károkra, veszteségekre, költségekre, amelyek nem véletlen, váratlan, előre nem látható, balesetszerű módon következtek be.
Továbbá a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben a keletkezett károkat a rendszeres karbantartás elmulasztása vagy a szükséges javítások elmaradása következett be.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csőtörés
2019 november 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! A szintes családi házunkban a földszinten a falon észleltünk egy vizesedést, melyet bejelentettünk az Allianz biztosító felé. A biztosítótól kijöttek, fotózták, majd később megbontva észleltük, hogy a falon belül fentről csepeg a víz. A szóban forgó hely felett a fürdőszoba található, mely kb 2x2 méteres nagyságú és ritka (Lengyelországból hozatott) csempével burkolt, melyet gondolom meg kell bontani a hiba elhárításához. A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben ha megbontjuk a biztosító állja-e a fürdőszoba teljes átburkolását? Mivel ugyanilyen csempét már szinte biztosan nem kapunk, még az előző tulaj burkoltatta le ilyenre a fürdőszobát. Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A megbontásoknál a biztosító fedezi a helyreállítási költséget, viszont ha az eredetivel egyező csempe vagy elem már nem kapható, és emiatt eltérő csempét vagy elemet kell felhasználni, a biztosító nem téríti meg a vagyontárgy esztétikai értékcsökkenését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nemes vakolatot lemosta az eső
2019 november 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A nemes vakolatot foltokban leáztatta az eső, ez esetben fizet-e káreseményt a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki az épületek, építmények külső vakolatában, burkolatában, festésében bekövetkező károkra.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

háztartási ingóság
2019 november 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T.Címzett! olvasva egy korábbi bejegyzést, nem egészen tiszta, hogy ez a fogalom biztosítói szemmel igazán mit is takar, és pontosan milyen esetekben lehet kárigényt benyújtani, feltételezve, hogy semmi extra csomagot nem kért az ügyfél? Kérem, ne idézzék a sablon szöveget, mert azt elolvasni eddig is tudtam a szerződési feltételekből. Érthető, példával alátámasztott esetekre lennék kíváncsi. És itt most nem a kevésbé életszerű/viszonylag ritka földrengés, árvíz és társaira gondolok, hanem ami nap, mint nap megesik egy háztartásban. Segítségül: "Általános háztartási ingóság mindazon vagyontárgyak összessége,melyek egy háztartásban általánosan előfordulnak, a biztosítottak személyes használatára, fogyasztására szolgálnak, mint például: • berendezési tárgyak: bútorok, szőnyegek, függönyök, világítótestek; • híradástechnikai készülékek, hobbi eszközök (pl. sportfelszerelés, kerékpár, stb.) 250 eFt egyedi érték alatt; • ruházat; • személygépkocsi-, motorkerékpár tartozékok (pl. gumiabroncs, csomagtartó, stb.) maximum az általános háztartási ingóság vagyoncsoport biztosítási összegének 10%-áig; • növénykultúrák, állatállomány, betárolt termény, takarmány, maximum az általános háztartási ingóság vagyoncsoport biztosítási összegének 10%-áig; • minden egyéb ingóság, ami nem minősül épületnek, műértéknek, nagy értékű ingóságnak, ékszernek, drágakőnek, készpénznek, értékpapírnak, vállalkozói tulajdonnak." Ha nem tör ki a tűz, nem önt el az árvíz, nem robban fel semmi, nem csap be a villám, nem törnek be és rabolnak ki, nem nyílik meg alattam föld, stb. akkor pl. az idézett, első pontban szereplő berendezési tárgyaknál milyen biztosítási események megléte esetén jogosult a tudatlan ügyfél kártérítésre? (ha a szomszéd átjön, és nem szándékosan, de leveri és összetöri a nem olcsó, üveg asztali lámpámat - a leszakadt konyhaszekrény esetére gondolva - ezek szerint max. csak a szomszéddal fizettethetem ki, ugye..., ha mindezt a gyerek csinálja, akkor meg leordíthatom a fejét, de pénzt nem látok, hiába fizetek éveken keresztül egy vagyont a biztosítónak...)
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Tűz, elemi károk, viharkárok, árvíz, csőtörés, üvegkár - ezek azok az alapkockázatok, amire minden lakásbiztosítás fedezetet nyújt.
A lakásbiztosítások fedezete igény szerint tovább bővíthető a kiegészítő biztosításokkal pl.: - felelősség biztosítás, betöréses lopás, vandalizmus, besurranás, vízelfolyás, beázás, mezőgazdasági fedezetek, szabadban elhelyezett vagyontárgyak, garázsban tárolt gk biztosítása, stb. A kiegészítő biztosítások szolgáltatásait a biztosítási feltételek részletesen tartalmazzák.(pl: a szomszéd kiskorú gyermeke önnél véletlenül leveri a nem olcsó, üveg asztali lámpáját, azt a szomszédjának a lakásbiztosítása, mint felelősség kár fedezi.)

A lakásbiztosítás fedezete a felújítási munkákra valamint a hibásan kivitelezett szerelésekre - leszakadt konyhaszekrény - nem terjed ki. A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Televizio
2019 november 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Szeretnék érdeklödni azután hogy az lcd tvm megütödött és ezvégett folynak össze a szinek. Kérdésem ezután fizet a biztositó vagy nem. Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

csőtörés
2019 november 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Családunk havi vízfogyasztása 2-3 m3. Két leolvasás között (május-november) 80 m3 különbség volt. Ekkor vettük észre, hogy a mérőórán a visszajelző folyamatosan forog és miután a külső részről lekapcsoltuk a vizet, akkor abbamaradt a forgás, tehát csőtörés, repedés van, ahol elment kb 60-70 m3. Biztosításunk van. Milyen esetekben, esetekre fizetnek a biztosítók? Válaszát köszönöm! Üdvözlettel Sz. Melinda
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Általában a lakásbiztosítások tartalmazzák a csőtörés fedezetét, azaz fedezik a javítási költséget. A csőtörés esetén történő vízelfolyás térítése viszont a lakásbiztosításhoz kiegészítő biztosításként köthető, ha ezt a kiegészítőt tartalmazza a kötvényük, akkor az elfolyt víz értékét is téríti a biztosító a feltételben rögzített értékig.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Falrepedés
2019 november 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A szomszédom egy társasházi lakásban beltéri klímát szereltetett fel egy közös, leválasztott falra és ezzel megrepesztette a falunkat. Felméri- és fizeti-e a kárt a társasház biztosítója?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a társasház biztosítása tartalmazza a kiegészítő felelősségbiztosítást, abban az esetben be kell jelenteni a biztosítónak. (felelősségi kár)

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Társasházi strang csere
2019 november 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy műemlék társasház egyik lakója felújít. Igazságügyi szakértővel felmérette hogy a szennyvíz strangot és az egyesített bekötést ki kell cseréltetni. A felújító szennyvízcsöve a wc alatt átmegy a szomszédhoz és úgy kötődik be a strangba. Egy nap alatt felbontják, átcserélik a vezetékeket majd bejentik a társasház biztosítójának, akik szemlézni fognak. Ezt mondta a Közös Képviselet. A strang cseréjét a társasház fizeti. A bontás helyreállítási munkálatait is a társasház biztosítója fizeti? Úgy olvastam, hogy a társasházi biztosítás nem terjed ki csak balesetszerű káreseményre, pl. csőtörés. Ebben az esetben miért kell a biztosítási szemle és mit fizet-nem fizet a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A felújításokkal kapcsolatos költségekre nem terjed ki sem a társasház biztosítás, sem pedig a lakásbiztosítás fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Konyhabútor
2019 november 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Lakásunkban leszakadt a konyhán levő szekrény. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben a lakásbiztosítás kiterjed-e erre is? Válaszát köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

szomszéd miatt repedés
2019 október 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Három lakásos társasház harmadik emeletén lakom. Az alattunk lakó két éve lakás felújítást végzett, akkor szóvátettem, hogy remegett a lakásom és most repedéseket fedeztem fel a falon. A biztosításhoz meg kell adják az szakértői véleményt a felújításról és építési engedélyüket? Közösképviselő elkérheti? Köszönettel , Káposztás Gy.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásfelújítással kapcsolatosan keletkezett károkra a lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki. Az eseményt be kell jelenteni a biztosítónál és a szemléző kárszakértő amennyiben biztosítási eseményről van szó közli, hogy milyen dokumentumok beszerzése szükséges.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Elektromos kár
2019 október 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő!Társasházban lakom és a napokban feszültségingadozás volt a házban.Ebből eredően több műszaki cikkem meghibásodott.Kérdezném hogy a társasház biztosítása kiterjed erre v ezt a külön lakásbiztosítás fedezi?köszönettel;M. Ágnes
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A túlfeszültség okozta károk biztosítása kiegészítő biztosítások formájában köthetőek egyes biztosítók lakás illetve társasház biztosításához. Ezt meg kell nézni az Önök biztosításának a feltételében, hogy tartalmaz-e ilyen fedezetet, a feltételek elérhetők online is. Illetve amennyiben a környezetében több ilyen panasz előfordult, jelezni kell az áramszolgáltatónak, akik minden bizonnyal rendelkeznek felelősségbiztosítással.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Átterjedt tűzkár
2019 október 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Pár napja kötöttünk lakásbiztosítást de nem kaptam kielégítő választ a kérdésemre. Amitől félünk a következő. A szomszédom nádfedele meggyulladhat és átterjedhet könnyen a mi házunkra is. Nekik nincsen semmilyen biztosításuk. Se lakás se felelősség. Nekünk allianz max lakásbiztosításunk van. Nem szándékos gyújtogatástól tartunk. Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy ilyenkor fizet nekünk a biztosító vagy pereskednünk kell a szomszéddal? Ha a házunk teljesen megsemmisül akkor a kötvényben meghatározott teljes összeget kaphatjuk? Visszmajor van ilyenkor? Köszönöm válaszukat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a szomszéd házáról terjed át a tűz, abban az esetben a szomszéd felelősségbiztosítása fedezné a keletkezett kárt. Amennyiben nincs biztosítása, csak a megállapodás jöhet szóba (esetleg a peres út).

Kár esetén a biztosító minden esetben a tényleges kár nagyságát fedezi, a kifizetés felső határa pedig a kötvényben szereplő biztosítási összeg, illetve felelősségbiztosítás esetén a kötvényben szereplő limit. A vis maior a kár bekövetkezésének a körülményeitől függ.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Eltört csaptelep
2019 október 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Eltört-csepegő csaptelepeket fizet-e a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

vízvezeték csere
2019 október 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Információt szeretnék kérni. A társasházban vízvezetékek cseréje történik. A csere kapcsán néhány lakás fürdőszobájában a falat meg kell bontani, hogy a cserét teljes körűen el tudják végezni. A kérdésem az, hogy a lakásban felmerülő bontással-helyreállítással kapcsolatos költségeket fedezi-e a társasház vagy a lakás biztosítása. Köszönöm a választ.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás és a társasház biztosítás fedezete nem terjed ki a felújítási munkákra. A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

szennyvízvezeték ragasztása eleresztett, kifolyt a víz mellette a zuhanytálca alá
2019 október 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T.Szakértő! A szomszéd jelezte, ázik tőlem a fala. A zuhanytálcán felfedeztem egy repedést így az volt a feltételezés emiatt ázik a fal. Azonban a zuhanytálca kivételekor az az alatti hungarocell teljesen száraz volt, így tovább kellett bontani egészen a vezetékig. Állt a víz, és a zuhany szennyvízvezeték csöve nagyjából lógott falból, ki volt csúszva valószínű a ragasztás ment szét, vagy nem tudom. Teljesen szét kellett "bombázni" emiatt a fürdőszobát, mivel a zuhanyozótálca egyben volt a zuhanykabinnal, így a csempe is teljes magasságig széttörött. A járólapok fele is eltörött, de gyakorlatilag teljes csempe és járólapozásra lesz szükség, mert ilyen csempe/járólap már nem kapható. Mire lehet számítani? Számlával munkadíjat, anyagot is 1mill. nagyságrendben kapok az előzetes becslések szerint, annak ellenére, hogy az alapterülete kicsi a fürdőszobának, 2,5 nm, de olyan lehetetlen alakú - régi bérház- hogy bonyolult minden szakmunka kivitelezése. Mire lehet számítani? Groupama bázis biztosításom van
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által leírtak alapján nehéz lenne a kártérítés mértékéről nyilatkozni. Be kell jelenteni a biztosítóhoz és a kárszakértő is csak a szemle után, a látottak alapján tud konkrétumokat mondani a kártérítésről mértékéről.

Oldalak