Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
A kfgb éves díjának befizetése és az évforduló után a díjat megemelte a biztosító 30 napos fizetési határidővel, indoklásként "megváltozott körülmények" szerepelt. ( Nem okoztam balesetet) valószínűleg volt egy lakásbiztosítás együtt kötés kedvezmény, a lakás eladásra került, ezért másik ingatlanra ennél a biztosítónál kötöttem egy újat remélve hogy marad a kedvezmény. Nem is ez a problémám hanem hogy nem az évforduló előtt kellene bejelenteni, hogy átgondolhassam? Most ha utólag nem fizetek még 12000 forintot megszűnik a biztosítás annak ellenére hogy a szerződés megköttetett 30000 forintra, amit be is fizettem, meg is kaptam a kötvényt.
Köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Biztosítási díjának változásáról csak a biztosítója tud felvilágosítást adni, ha tisztázták az okokat és elfogadhatatlannak tartja a díj mértékét, kezdeményezheti biztosításának közös megegyezéssel való törlését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 2946Tisztelt Kérdező!
Káresemény esetén azt nézik, hogy a gumi állapota megfelelő volt-e (nem volt-e kopott), volt-e szerepe a gumi állapotának a balesetben. Amennyiben a gumik állapota rendben van, úgy nem kizáró ok a gumi mérete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk az ügyfélszolgálatos kollégánk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Legegyszerűbb ha az online kalkulátorunkat használja az újrakalkuláláshoz: https://www.clb.hu/kalkulator/kotelezobiztositas.
A jelenlegi biztosítása felmondására az évforduló előtti 60 és 30. nap között van lehetősége. Ebben az időszakban érdemes megnézni a kalkulátorban, hogy van-e kedvezőbb ajánlat más biztosítóknál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben az Amerikai Egyesült Államokba tervez utazni, úgy az utasbiztosítás megkötésénél érdemes figyelembe venni, hogy a baleset vagy betegség miatti egészségügyi ellátás térítési limitje mennyi. Az USA-ban magasak az orvosi költségek, így olyan csomagot érdemes választani, ahol ez a térítési limit magas.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben Ön a CLB ügyfele, úgy a CLB ügyfélkapujába belépve a "biztosításaim - online ügyintézés - lezárás" menüben tudja intézni. Egyébként az aláírt adásvételi szerződést a biztosítójához kell beküldenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A problémáját továbbítottuk az ügyfélszolgálatunk felé, akik rálátnak az Ön konkrét szerződésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Rendben, köszönjük a visszajelzést. A jövőbeli gyorsabb ügyintézés érdekében keresse ügyfélszolgálatunkat chaten, telefonon vagy emailben. A szakértő válaszol felület nem az ügyfélszolgálatunk, így konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésekben itt nem tudunk segíteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Továbbítottuk a kérést az ügyfélszolgálatos kollégák felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a javíttatás mellett dönt, úgy a biztosító részéről a kártérítési összeg a kárkori érték és a roncsérték különbözete, így az autó javítása plusz ráfordítást is jelenthet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, előfordulhat, hogy kérik akkor is, ha ugyanaz a biztosító, de érdemes rákérdezni: sokszor házon belül látják az előzményt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók rendszeresen módosítanak az árazási stratégiájukon, ez az ő belső döntésük. Érdemes körbenézni, hogy más biztosítónál talál-e kedvezőbbet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a lakásbiztosítás felelősségbiztosítási része alapvetően az ilyen jellegű károkra nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk az ügyfélszolgálatunk felé, mivel ez a felület egy általános, mindenki által elérhető platform, így itt nem tudunk választ adni kérdésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Insura ügyfélszolgálatát keresse meg, hogy tisztázzák az esetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Simson blokk önmagában nem teszi segédmotorrá. A legtöbb házi építésű rotakapa közúton hivatalosan nem vehet részt forgalomban rendszám és műszaki nélkül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk az ügyfélszolgálatunk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerkezeti problémákból eredő károkat alapvetően nem térítik a biztosítók. Viszont, ha van a feltárásról írásos szakvéleményük, akkor ezzel érdemes lehet fellebbezni a biztosítónál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben aláírta az alkuszi megbízást, úgy a CLB intézi.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítás legkésőbb a hagyatéki eljárás jogerőre emelkedésétől számított 30. napig tartható hatályban a díjfizetéssel; ha éltek ezzel a lehetőséggel, akkor az örökösnek ennyi idő áll rendelkezésére, hogy megkösse az új kgfb-t. Amennyiben ezen a határidőn belül maradtak és az elhunyt nevén lévő biztosítás díjrendezett volt, akkor nem indokolt a fedezetlenségi díj.
Ebben az esetben tájékoztatni kell a biztosítót, melyik nappal kérik a régi biztosítás törlését. A régi biztosításból időarányosan vissza kell járnia a már előre befizetett díjnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbítottuk az ügyfélszolgálat felé.