Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Lakásomban csőtörés történt, mely kapcsán eláztattam az alattam lakó szomszédot. A csőtörés a társasházi csőrendszerben történt, nem nyitva hagyott csap, vagy tönkrement mosógép miatt történt a szomszéd eláztatása. A társasház rendelkezik biztosítással, amit a közös költségben fizetünk én is, és a szomszédom is. Ezen biztosítás kiterjed a vezetékes vízkárokra is. A káreseményt követően bejelentettem a kárt a közös társasházi biztosításra, mind a saját ingatlanomra, mind az alattam lakó ingatlana tekintetében is. A biztosító rendezte is volna a szomszédomnál keletkezett kárt, azonban a szomszédom két biztosítással rendelkezik és ő a másik biztosítónál jelentette be a kárt, és ezen kárrendezést vette igénybe, az általam bejelentett ügyintézést lemondta. Jelenleg az ő biztosítója kártérítést követel tőlem.
Az én biztosítóm tájékoztatása szerint, amennyiben a lakóközösségből károkozó vagy károsult jelenti, be a káreseményt úgy vízkárként rendezik, de mivel jelen esetben társbiztosító felé kellene már fizetni, ezt minden esetben felelősségbiztosításként bírálják el, ezt nem tartalmazza a közös biztosításom, ezért feléjük nem rendezik a kárt.
Van-e lehetőségem mentesülni az okozott kár megfizetése alól, hiszen volt egy olyan lehetőség, ahol egyik felet sem érte volna plusz költség, tehát sem engem sem pedig a szomszédot.
Köszönöm válaszát!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a társasház biztosításuk nem tartalmaz felelősségi fedezetet, akkor felelősségi károk fedezésére nincs jogalapja. Ha nem ért egyet a biztosító hozzáállásával, lehetősége van megfellebbezni a döntést. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez ( e-mail: pbt@mnb.hu honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt ).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 2914Tisztelt Kérdező!
Amennyiben van aláírt alkuszi megbízása és felmondás kérése, úgy a CLB intézi. A felmondás kérését azonnal leadjuk az előző biztosító felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ügyfélszolgálatos kollégáink keresni fogják.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A befizetés módja attól függ, hogy milyen fizetési módot választott. Ez lehet csekkes, átutalás vagy díjlehívás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A rendszerünk sajnos automatikusan küldi az emailt, amíg nincsenek meg a szükséges dokumentumok. Ügyfélszolgálatunk már foglalkozik az üggyel. Köszönjük a türelmét!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozott kárral kapcsolatos minden költséget megfelelő bizonylatolás mellett terítenie kell a biztosítónak a károsult felé. Amennyiben az autó totálkáros lett, úgy az új autó forgalomba helyezési költségeit is a korábbi totál káros autó kategóriájáig térítenie kell a biztosítónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A csoportos betegség- és munkanélküliségi biztosításoknál a szolgáltatás feltételeit mindig a szerződési feltételek határozzák meg. Ezeknél a biztosításoknál általában alapfeltétel, hogy a biztosított a biztosítási esemény bekövetkezésekor aktív munkaviszonyban álljon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Csak abban az esetben tudja megszüntetni a biztosítást, ha kivonatja az autót a forgalomból.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérdésből nem derül ki egyértelműen, hogy történt-e anyagi kár, ami miatt biztosítási esemény alá tartozna. Amennyiben történt anyagi kár, úgy a károkozó KGFB biztosítójánál kell jelezni azt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fedezetlenségi díj nem tűnik el, ha újra szeretne rá biztosítást kötni, akkor az is számolódni fog a biztosítással nem rendelkező napokra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem fogalmazott meg kérdést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben rajtunk keresztül kötötte biztosítását, kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ugyanahhoz a biztosítóhoz is újra lehet kötni egy szerződést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem kell új biztosítást kötnie, ha továbbra is Ön marad az üzembentartó, csak a tulajdonos személyében történt változást kötelező jelentenie biztosítójának.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a Generali biztosítónál kérje a törlést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárkifizetéstől függetlenül a biztosítónak meg kell téríteni minden felmerülő költséget, így az új autó üzembe helyezési díját is.