Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
A minap sávváltás során egy Toyota jármű sofőrjét a helyszínelő elmondása szerint megijesztettem, ezért ő félre rántva a kormányt az autó két első kerekével fékezve hajtott fel a padkára.
Az eset rövid leírása:
A kiinduló sávomban lassú gurulásból váltottam át a jobb oldali (szélső) sávba, ahol egyenesen haladhattak zöld lámpa mellett az autók. Azért váltottam sávot, mert előttem 2 vagy 3 autó állt, azonban ők balra szándékoztak kanyarodni. Emlékezetem szerint indexeltem a sávváltás során és nem láttam a másik sávból jövő Toyotát. A két autó mellett elhaladtam, amikor hallottam a fékezést és a dudálást. Természetesen egyből félreálltam a legközelebbi helyen és oda mentem a másik fél autójához. Mivel nem tudtunk megegyezni, így rendőrt hívtunk. Amikor a rendőrök kiérkeztek, megszondáztattak és felvették az adatokat, valamint helyszínelőt hívtak, ugyanis továbbra sem sikerült megegyezni. A helyszínelő kiérkezése során készített pár fotót kissé messzebb távlatból a kocsi elejéről és hátuljáról, majd 20 000 Ft-os helyszíni bírságot szabott ki rám, illetve közölte velem, hogy mivel én váltottam sávot, így ezzel megijesztve a másik sofőrt, én voltam a hibás. Hiába mondtam neki, hogy én a két autót megelőzve már a lámpáknál elöl álltam, ahol a másik autónak már látnia kellett volna, hiszen kb. 10 m-re már egyenesben kellett állnom a sávváltást követően és ő mégis ott rántotta el a kormányt. Szerény véleményem szerint ő nem figyelt és ezért már csak így tudta elkerülni, hogy belém hajtson. Helyszínelés után a másik féllel betétlapot töltöttünk ki. Ő ráírta bármiféle szemügyre vétel ellenében a betétlapra, hogy a járművön látható sérülés van, én azonban szemügyre véve ennek ellenkezőjét írtam (hiszen megvizsgáltam és csak apró horpadás, tehát esztétikai hiba történt, amennyiben az akkor történt).
A kérdéseim tehát:
- A „sértett” fél kötelezhet-e engem, a Toyota jármű szervízelésének ideje alatt bérautó fizetésére? (ugyanis ezzel fenyegetőzött)
- Nekem értesítenem e kell a saját biztosítómat az esetről, és ha igen, ezt hány napon belül kell megtennem?
- Ha a kárszakértő úgy dönt, hogy egy elemet vagy bármi meghibásodást orvosolni kell, az hogyan befolyásolja az én bónuszom?
- Én hogyan és miképpen értesülök az egész ügy fejleményeiről, ha okoztam, illetve ha nem is okoztam kárt az autóban?
- A jelenlegi biztosításom az év végén megszűnik, és januártól egy másik lép hatályba. Ha én már kitöltöttem a papírokat, hogy nem történt semmi kár és nem okoztam balesetet, akkor ez így tulajdonképpen, hogy fog végbe menni?
Válaszát előre is Köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítójának jelentenie kell a káreseményt, akkor is, ha nem ismeri el, mivel a károsult is ezt fogja tenni. A biztosító a kárleírás alapján vizsgálni fogja a felelősség kérdését, műszakilag azonosítani fogja a vélt, vagy valós károkozást, itt a horpadásra gondolok, ha szükséges helyszíni szemlét is tart. Vizsgálni fogja azt is, hogy ki milyen mértékben vétett a KRESZ előírásainak, annak eredménye a rendőrség álláspontjának ellenkezőjét is eredményezheti. A sértett fél, ha be is bizonyosodik az Ön felelőssége sem kötelezheti a baleset miatt kártérítésre, arra ott van a biztosítója, minden kárral kapcsolatos igényét neki kell benyújtania. Mivel még nem történt kárkifizetés, évfordulóval ez a káresemény még nem befolyásolja díjának mértékét, a kár lezárását követően változhat bónusz besorolása. Biztosítójának a kár kifizetését követően tájékoztatnia kell Önt a kár mértékéről összegéről, hogy azt, ha úgy dönt, bónusz besorolása érdekében megtéríthesse.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2321 - 2340 / 2361Tisztelt Kérdező!
A bónusz két évig marad meg, utána megszűnik és A0-bólkezdődik újra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a kötelező biztosítási károk esetében a baleset körülményeit megvizsgálva döntenek arról, hogy a két érintett fél biztosítója közül melyiket terheli a kártérítés. Amennyiben nem egyértelműsíthető csak az egyik fél károkozónak, megosztott felelősségvállalás is lehetséges.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a szomszédjának van ingatlan biztosítása, úgy a biztosítója felé kell bejelenteni a kárt, amit a biztosító szakértője kivizsgál. Minden más esetben a polgári peres eljárás tűnik a legmegfelelőbbnek az Ön esetében, ahol is valószínű, hogy a kár megállapítására szintén kirendel a bíróság egy független szakértőt. Amennyiben esetleg peren kívül tudnak megállapodni, a szakértő kihívása akkor is segítség lehet, ugyanakkor biztosan némi költséget is jelent.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű kötelező felelősségbiztosításoknál a javíthatósági határ általában a sérült gépjármű kárkori értékének 60%-a, addig javítható, a fölött gazdasági totálkárról beszélünk. A biztosító által meghatározott kártérítési összeg az Ön által megadott forgalmi, kárkori értékhez viszonyítva nem feltételez gazdasági totál kárt, ha mégis az, javaslom kérjen a biztosítótól javítási határt, azt az összeget, amíg javíttathat. Töréskároknál a biztosító nem minden esetben tudja azonnal a külső sérülések alapján megállapítani a kár tényleges mértékét, ekkor kérhet Ön is és a biztosító is pótszemlét, melynek költségeit a kártérítési összeg fedezi.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Alábbi oldalunkon tudja feltenni kérdését, és így fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot.
http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javaslom a műtéti és egyéb orvosi leletekkel amint rendelkezésére állnak, keresse fel biztosítóját. A leírtak alapján úgy gondolom, megáll az Ön kártérítési igénye mindkét esetben, de pontosabbat természetesen a szerződés részletes ismeretében lehetne mondani. Konzultáljon a biztosítóval és tegye meg a kárkifizetési igény bejelentését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A súlyadó mindig azt a tulajdonost terheli, akinél a gépjármű megkezdte az adott naptári évet. Ez a követelés azon behajtható.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azt javaslom méltányosságból, tekintettel a régi szerződéses viszonyra kérjék meg biztosítójukat a kár magasabb értékben való megtérítésére. Amennyiben úgy érzik, hogy nem a szerződésnek megfelelően jár el a biztosító, kérhetik a teljes kár hivatalos újra kivizsgálását. Ha továbbra sem tudnak egyezségre jutni, panasszal is élhetnek a biztosító eljárásával szemben a biztosítók felügyeleti szervénél, az MNB-nél.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ide vonatkozó pontos törvényi paragrafus nem létezik. Az ilyen típusú előzmények kockázati felmérése és értékelése minden biztosító társaság saját döntési hatásköre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben van lakásbiztosítása, kérem, keresse fel biztosítóját és jelentse be a kárt, hogy a kárfelmérést a biztosító szakértői megkezdhessék. Ezt követően várható a kárrendezés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minden bizonnyal a második okozó is elismerte a felelősségét, erre való hivatkozással kérnie kell a kár rendezését. A első biztosító, amikor megállapította a 70%-os részesedését, a kár leírása és a műszaki szemle alapján azonosította a rásérülés mértékét (30%), amit a második biztosító vitathat, de teljes mértékben el nem utasíthat. Egy biztos Önnek jár a teljes kártérítés. Kára rendezése érdekében fordulhat hozzánk a http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalon, vagy fordulhat a felügyeleti szervekhez, MNB.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az egészség károsodás százalékot ennyi információból és a leletek ismerete nélkül megmondani ilyen úton nem lehet. Az Ön biztosítájának szakértői fogják megállapítani, a bejelentés után.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérhet hivatalosan vizsgálatot a biztosítójától is, illetve akár független kárszakértőtől is. Az eredménnyel perrel is élhet a javítójával szemben, vagy csalás gyanúja esetén akár rendőrségi feljelentésnek is lehet helye.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javaslom, próbáljon információt szerezni a Magyar Veterán Autó és Motoros szövetségtől (MAVAMSZ.hu). Ott talán nagyobb információval rendelkeznek a veterán autók hivatalos ár felértékelésével kapcsolatban.

Minden e-dm levelünk alján talál leiratkozásra alkalmas leírást, ahova kattintva ezt könnyedén megteheti. Azonban javaslom, csak abban az esetben tegye meg, ha élő biztosítását nem gondozza Önnek a CLB, különben könnyen lehetséges, hogy egyes azt érintő információról is lemaradhat. Kérem gondolja át, felesleges információkat nem szoktunk küldeni, minden levelünk tartalma kizárólag ügyfeleink érdekét szolgáló biztosítási szolgáltatások, változások bemutatása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben volt casco biztosítása és hozzá tartozó kiegészítők, akkor elszámolhatóak az ilyen jellegű költségek a biztosító felé. Illetve még abban az esetben is elképzelhető, ha egy másik autó kötelező felelősség biztosítására történik a kárrendezés. Minden esetben szükségesek a megfelelő indoklások és igazolások beszerzései.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ismerjék el együttesen a kárt és a biztosító megosztott kárrendezést fog alkalmazni a felelősség arányában.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben egy jó balesetbiztosítás lehet a megoldás a személyi sérülésekre és a motorra casco. Azonban sajnos olyan biztosítás nincs, ami a személyes használati tárgyak sérülését fedezné. Ilyen eset csak akkor képzelhető el valamilyen formában, ha egy károkozó másik jármű kötelező felelősség biztosítására történik a kárrendezés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a kisgyermek szülei rendelkeznek saját lakásukra olyan lakásbiztosítással, amely tartalmazz felelősség biztosítást, elvileg értelmezhető lehet erre a szituációra is a kártérítés. Ha valóban más körülmény nem áll fenn,kérje részletes indoklását a biztosítónak az elutasítást illetően és próbáljanak megegyezni. Ha mindez nem vezet sikerre esetleg még fordulhat a biztosítók felügyeleti szervéhez, az MNB-hez is.