2010.06.22

Az ügyfél akkor is törleszt, amikor már nincs is autója

Egy lopás vagy totálkár minden esetben jelentősen megterheli a családi kasszát. Jó tudni, hogy a biztosítás - legyen az kötelező vagy casco - csak az autó aktuális káridőponti forgalmi értékét téríti meg. Ezért aztán a kis kezdőrészlettel, hitelbe vásárolt autók utáni kártérítés az első néhány évben nem fedezi még a fennálló hiteltartozást sem. Vagyis az ügyfélnek akkor is törlesztenie kell, amikor már nincs is meg az autója. Hacsak nem köt vételár-biztosítást.

Az elmúlt másfél évben, vagyis a válság időszakában becslések szerint mintegy 60-70 ezer finanszírozott autó vált totálkárossá. A probléma tehát igencsak széles kört érint, még ha kevés szó esik is róla. Pedig a megoldás pár éve már itthon is elérhető.

„A vételár-biztosítás egy olyan kiegészítő biztosítás, ami a casco mellett lehetővé teszi az autósnak, hogy a kártérítés összegéből új autót vásárolhasson. Megtéríti ugyanis a káridőpontban számított érték és az eredeti vételár különbözetét. Finanszírozott autó esetén pedig lehetővé teszi, hogy az autós azonnal kifizethesse fennálló tartozását, vagy azonos tehervállalás mellett új autót vásárolhasson." - mondja Zsoldos Miklós, az UNION Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Hogy néz ez ki számokban?

Egy 5,7 millió forintért vásárolt, finanszírozott, jelenleg kétéves személygépkocsit egy figyelmetlen autós totálkárosra töri. A károkozó kötelező biztosítása a piaci érték alapján 3,6 millió forintot térít a vétlen autósnak, miközben neki a finanszírozó felé az adott időpontban 3,8 millió forint a tartozása. Ekkor - vételár-biztosítás híján - a vétlen autósnak még 200 ezer forintot kell kifizetnie, miközben autója sem marad. A GAP néven is ismert vételár-biztosítás azonban a 3,6 millió forintos kártérítést 2,1 millió forinttal kiegészíti, vagyis a teljes tartozás kifizetése után lehetőséget teremt egy újabb finanszírozott autó megvásárlására is. Mindezért az autós havi néhány ezer forint pluszt fizet a vásárlástól számított 60 napon belül megkötött vételár-biztosításra - igaz, jellemzően egy összegben.

Felfutás előtt a GAP?

Bár hazánkban a GAP még kevésbé ismert, Nyugat-Európa egyes országaiban az autótulajdonosok közel 40 százaléka már rendelkezik ezzel a kiegészítő biztosítási formával. Ugyanakkor az elmúlt időszak folyamatos hitelbedőlései a finanszírozó társaságokat is érdekeltté tehetik, hogy javasolják ügyfeleik számára a vételár-biztosítás megkötését, hiszen közös érdek az adósok fizetőképességének megőrzése.

Forrás: Piacesprofit.hu

 

Biztosítás fajta: 

  • Vételár biztosítás
Erre figyelj, ha autóval indulsz nyaralni: a legtöbben elfelejtik
2019 június 05.
Kategória:
Utasbiztosítás

Erre figyelj, ha autóval indulsz nyaralni: a legtöbben elfelejtik

Az elkövetkező három hónapban pörög fel a legjobban az utasbiztosítások piaca, ám a külföldre látogatók közül még mindig csak nagyjából minden második utas minimalizálja egy esetleges betegség, baleset vagy poggyászkár költségeit. Pedig a termékkínálat egyre szélesebb és mind jobban igazodik a digitalizáció követelményeihez, állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Egy külföldi utazás esetén bármikor történhet olyan baj, ami azonnali segítséget igényel, de nem feltétlenül ismerjük az adott ország nyelvét vagy nem tudjuk, hová forduljunk. Az asszisztencia szolgáltatás a nap 24 órájában rendelkezésre áll, a hívásokat magyar nyelven fogadják és a partnerirodák segítségével gondoskodnak a gyors kiszolgálásról. Részlet az egyik biztosítótársaság operációs jelentéséből:

"Ügyfelünk autója Horvátországban, egy ráfutásos baleset következtében mozgásképtelenné vált. A gépkocsi elszállításáról a helyi rendőrség gondoskodott, az ügyfél pedig bérelt autóval folytatta útját. Az ügyfél által készített fotók alapján a szervizelés több, mint 5 munkanapot vett volna igénybe, ezért a gépkocsi hazaszállítását ajánlottuk fel a részére. A sérült gépkocsit és utasait utazásuk utolsó tervezett napján vette fel magyarországi autómentős partnerünk, és pár óra múlva meg is érkeztek az ügyfél lakcímére."

Az ilyen és ehhez hasonló esetek jól illusztrálják az utasbiztosítások kiegészítőjeként is köthető asszisztencia-szolgáltatások értékét. De utasbiztosítást nemcsak ezért érdemes kötni. Ha bármilyen balesettel, váratlan megbetegedéssel, esetleg lopással, rablással kapcsolatos gond merül fel külföldön, arra is segítséget, megoldást kínál a biztosító egész nap elérhető magyar nyelvű telefonos ügyfélszolgálata, asszisztencia szolgáltatása. És ez nemcsak a távoli, egzotikus országokba tervezett nyaralások esetén jöhet jól.

Az ún. Európai Egészségügyi Kártya (EEK) segítségével a magyar utazó a földrészünkön is csak ahhoz a szolgáltatáshoz juthat hozzá ingyenesen, amelyet az adott, az Európai Gazdasági Térséghez tartozó tagállam a saját olyan állampolgárának biztosít, aki nem rendelkezik magán egészségbiztosítással.
Bizonyos költségeket és szolgáltatásokat pedig nem fed le az EEK kártya, pl. önrészek (járóbeteg-ellátás esetén az orvosi vizitdíjak, fekvőbeteg-ellátásnál a kórházi napi díjak összege, amely országonként eltérő lehet), pl. búvárkodás kapcsán felmerülő keszonkezelés költsége (pl. egy horvátországi nyaralás kapcsán). De az EEK kártya az utasbiztosításokkal szemben nem tartalmaz poggyászbiztosítási, jogvédelmi, felelősségbiztosítási, valamint asszisztencia szolgáltatásokat sem.

Ehhez képest a rendelkezésre álló becslések szerint az összes utazónak kevesebb, mint a fele köt utasbiztosítást.

Pedig, mint a fentebb jelzett példa is mutatja, a termékek és szolgáltatások köre egyre jobban bővül, és teljesen személyre szabott, a konkrét utazás igényeinek megfelelő csomag állítható össze. Az utasbiztosítások széles skálájából választhatunk, a célországtól (Európán belüli és kívüli célpont), az út jellegétől (turizmus, tengerparti nyaralás, üzleti út, fizikai munkavégzés, sport, stb.), a használt közlekedési eszköz szerinti kiegészítő védelemtől (jellemzően autós vagy repülőút kapcsán) függően, különböző összetételű és biztosítási összegű fedezeteket.

Mindezt nagyon gyorsan, a digitális kor igényeinek megfelelően tehetjük meg, a biztosítási védelem igénylése ugyanis interneten, okos telefonon vagy akár bankjegy automatán (ATM) keresztül is lebonyolítható, s a díjfizetést is beleértve néhány perc alatt elvégezhető. S bár ma már a szerződéskötők kb. háromnegyede él is ezekkel a lehetőségekkel, de természetesen a biztosítások elérhetőek a hagyományos csatornákon, a biztosító irodájában, közvetítőjénél, utazási irodákban is. Fontos azonban, hogy még az utazás megkezdése előtt gondoskodjunk a szerződés megkötéséről, mivel a magyar határ átlépése utáni igénylés alapján a biztosító jellemzően nem teljesít kifizetést.

A kiegészítő szolgáltatások közül a gépjármű-asszisztencia mellett egyre népszerűbb az útlemondás biztosítás, ami rendkívül hasznos lehet pl. egy vírusos megbetegedés esetén, ha az előre lefoglalt utazást, repülőjegyet le kell mondani. Az útmegszakításra kiterjedő szolgáltatás keretében pedig pl. egy betegség vagy baleset miatt megszakított utazásnál az utazás fennmaradó részére vonatkozó utazási díjat térítik vissza. Kevesen tudják, és egyelőre kevesen élnek azzal a lehetőséggel, hogy repülőgépes út esetén a három órát meghaladó késésnél (az érkezési időpont számít), járattörlés esetén, vagy ha az utas túlfoglalás miatt nem fér fel a gépre. Egy uniós rendelet alapján kártalanítás is jár a légitársaságok részéről. Akár a sikerdíj mentes ügyintézésre is köthető kiegészítő biztosítás.

Mire figyeljünk, ha autóval indulunk nyaralni

  • Készítsük fel a kocsit műszakilag. Figyeljünk arra, hogy minden szükséges dokumentum nálunk legyen!
  • Tájékozódjunk az autópálya díjak, matricák szükségességéről a célországban és tranzit országokban is. Próbáljunk tájékozódni a helyi autózási szokásokról. (Pl. a távolsági fényszóróval villogás mit jelent az adott országban: "Elengedlek, gyere" vagy "Állj, jövök".)
  • Az autóban soha ne maradjanak őrizetlenül iratok vagy értékes/értékesnek látszó tárgyak! Nem csak az eltűnt poggyász fog hiányozni, hanem a megrongált zár vagy üvegfelület gyors javíttatása sem egyszerű feladat. (Ide tartozhat a trükkös lopás is, amikor elterelik a figyelmet vagy kicsalogatják a gyanútlan utasokat az autóból.)
  • Válasszunk az utasbiztosításhoz assistance kiegészítő elemet, illetve győződjünk meg róla, hogy ilyet tartalmaz a biztosításunk!
  • Ha baj van, hívjuk az assitance partnert! Mentsük el indulás előtt ezt a telefonszámot és a kötvényszámot is jegyezzük fel. Amikor baj van, akkor az ember pont ezt nem szokta megtalálni.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Már napi 1 kávé áráért köthet utasbiztosítást, akár 2 perc alatt, online. Ne mulassza el külföldi utazás előtt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Így válhat valósággá a fiatalok legnagyobb álma
2019 június 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Így válhat valósággá a fiatalok legnagyobb álma

Az első lakás megszerzése mámorító érzés. Tippek, hogy teljes legyen a boldogság.

Fiatalként nagy pillanat, amikor a párunkkal, szerelmünkkel eljutunk odáig, hogy eldöntjük, elkezdjük közös, önálló életünket, és ezzel a korábbi álmokból valóság lesz. Valljuk be, hiába is éreztük jól magunkat a szülői házban, nincs annál izgalmasabb, amikor sajátunk lesz. A kiválasztás, a vásárlás, költözés, az ingatlan berendezése, a közös élet kialakítása életünk egyik legnagyobb projektje. Szerencsére számos segítséget kaphatunk ahhoz, hogy mindenben jól döntsünk, és valóban jól, biztonságban érezzük magunkat közös otthonunkban.

Hogyan lesz rá pénzünk?

A kiválasztott otthon megszerzéséhez kell persze némi megtakarítás, jól jöhet, ha a család is be tud szállni, a hiányzó vételár előteremtéséhez pedig igénybe vehetjük a különböző állami otthonteremtési támogatásokat, és bankhitelt is.

Jó hír, hogy júliustól bővülnek az igénybe vehető állami támogatások, így például kamatmentes, szabad felhasználású, maximum 10 millió forintos babaváró hitelt lehet felvenni, amit akár lakásvásárlásra is lehet fordítani. Ha gyermeket is tervezünk a házastársunkkal, akkor érdemes élni a családi otthonteremtési kedvezménnyel (CSOK), amely a vállalt gyermekek számától, illetve attól függően biztosít vissza nem térítendő állami támogatást, hogy új, vagy használt lakást vásárolunk-e. És ha még mindig hiányzik valamennyi a vételárból, akkor a kamattámogatott CSOK-hitel is nagy segítség lehet, amely szintén a vállalt gyermekek számához igazodik. Érdemes a feltételeknek alaposan utánanézni, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a lehetőségekből.

Lakásbiztosítás is kell majd

Amit még fontos tudni, hogy akár CSOK-ot, kamattámogatott CSOK-hitelt, babaváró hitelt, vagy bankhitelt igénylünk, lakásbiztosítást biztosan kell kötnünk, és azt fenn is kell tartanunk addig, amíg az igényelt támogatások, hitelek ideje le nem jár. A CSOK-nál előírás, a hitelnél pedig a bank ragaszkodik a lakásbiztosításhoz. A bank azt is elvárja, hogy mint zálogjogosultat bejegyezzék, amihez a biztosítónál kell leadni nyilatkozatot, a zálogjog rögzítéséről pedig a biztosító igazolást állít ki.

A lakásbiztosítás azonban nem csak azért fontos, mert hitelnél, CSOK-nál kötelező, hanem azért is, hogy biztonságban tudhassuk első közös otthonunkat, a benne lévő értékeinket.

Ha vannak értékesebb tárgyaink, például egy jobb fényképezőgép, laptop, mobil, akkor azok biztosításáról érdemes tájékozódni a szerződéskötéskor.

Hogyan válasszunk biztosítást?

Jó támpont lehet ehhez az Allianz felmérése, mely szerint az lakásbiztosítással rendelkezők majdnem 90 százaléka elemi károk miatt biztosítja otthonát. És ha az utóbbi évek viharait nézzük, beláthatjuk, erre tényleg szükség van. A biztosítás megkötésekor ne csak az épületre gondoljunk, hanem az ingóságainkra is, például bútorainkra, műszaki cikkeinkre, hobbi-, sport- és barkácseszközeinkre. Kicsit előrébb szaladva, ahogy fokozatosan alakítjuk ki otthonunkat, új tárgyaink, értékeink lesznek, ezért érdemes majd időről időre átnézni a biztosítási szerződésünket, hogy egy esetleges kár esetén megfelelő fedezettel rendelkezzünk.

A számunkra legmegfelelőbb biztosítás kiválasztásához nagy segítség lehet az előzetes online tájékozódás a biztosítók weboldalain, vagy ha egyszerűsíteni akarunk, böngésszük át az internetes alkuszok összehasonlító oldalait. Nézzük meg, milyen fedezetek vannak a kínált biztosításokban, mi az, amire szükségünk van, és mennyit tudunk szánni a lakásbiztosításra.

forrás: 24.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók lakásbiztosítás ajánlatait pár kattintással, és kösse meg az Ön igényeinek megfelelőt! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Erről minden szülőnek tudnia kell: több ezer forintod múlhat rajta
2019 május 31.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Erről minden szülőnek tudnia kell: több ezer forintod múlhat rajta

Alig több, mint 2 hét múlva kitör a nyári szünet, és minden szülő tudja, hogy ilyenkor történik a gyermekekkel a legtöbb baleset. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az állam ingyenes balesetbiztosítást nyújt minden 3 és 18 év közötti gyermek és fiatal részére. A biztosítási összeg ugyan nem magas, csonttöréskor például 3 ezer forintot fizet. Mutatjuk hogyan és hol tudod igényelni.

Közeleg 2019. június 14., az utolsó tanítási nap, ami után 10 hetes szünet vár az iskolásokra: egészen szeptember 2-ig élvezhetik a szabadságot és a jó időt, ami remélhetőleg addig megérkezik. A felhőtlen nyári szünetben könnyen szerezhetnek kisebb-nagyobb sérüléseket a gyerekek, a biztosítók statisztikái szerint, a leggyakoribb személyi sérülés csonttörésből és csontrepedésből fakad a 3-18 év közötti fiatalok körében.
Sok szülő még mindig nem tudja, hogy 2003 óta az állam ingyenes balesetbiztosítást nyújt minden fiatalnak. Ez a biztosítás alanyi jogon jár, minden 3 és 18 év közötti állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárnak. A kockázatviselés 24 órás, és a Föld valamennyi országára kiterjed.
A díjat a Generalival kötött biztosítási szerződés alapján a magyar állam fizeti. Így a szülők részéről nincs szükség semmiféle szerződéskötésre, csak akkor ellenőrizzük a kormányrendeletnek megfelelő adatokat, amikor bejelentik a balesetet, azaz a szolgáltatási igényt - mondta el a Pénzcentrumnak Földi-Tamás Ildikó, Generali Biztosító Zrt.kommunikációs és rendezvényszervezési vezetője.

Hogyan igényelhetjük?
A szolgáltatási igényt a szükséges nyomtatvány letöltése és kitöltése után leggyorsabban a biztosító oldalán lehet bejelenteni, esetleg személyesen, az ügyfélszolgálaton vagy a 36 (1) 465-3745-as telefononszámon.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Ha nagyobb védelmet szeretne gyermekének, kössön az állami tanulóbiztosítás mellett külön balesetbiztosítást számára! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Kiderült, hogy vezetnek a magyarok
2019 május 30.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Casco biztosítás

Kiderült, hogy vezetnek a magyarok

Saját bevallásuk szerint a harmincas korosztály figyel a legjobban a sebességhatárokra és a biztonsági öv használatára – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. Minél jobb fizetése van valakinek, annál gyakrabban telefonál szabálytalanul a kocsijában. A parkolást nézve pedig a nők sokkal fegyelmezettebbek, mint a férfi sofőrök. Kedvező, hogy az autósok 96 százaléka, saját bevallása szerint sosem ül ittasan a volán mögé.

Vannak sofőrök, akiknek változtatni kellene vezetési szokásaikon. Saját bevallásuk szerint ugyanis elég sokan nem tartják be a szabályokat – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely azt vizsgálta, hogy a 30–59 éves autósok mennyire veszik figyelembe például a gyorshajtásra, a vezetés közbeni telefonálásra vagy éppen a parkolásra vonatkozó szabályokat.

A megkérdezett autósok leginkább az alkoholfogyasztásra vonatkozó szabályokat tartják be, 96 százalékuk mondta azt, hogy soha nem ül ittasan a volán mögé, 91 százalékuk mindig szigorúan betartja az elsőbbségadási szabályokat és figyelembe veszi a stoptáblát is. A harmadik, legtöbbek által betartott szabály a közlekedési lámpák jelzéseihez kapcsolódik, az autósok 86 százaléka saját bevallása szerint mindig szigorúan veszi ezeket. Legkevésbé a gyorshajtásra érzékenyek a magyarok: mindössze 33 százalék tartja be minden esetben a sebességhatárt.

A 30-asok száguldoznak a legritkábban

A gyorshajtáson kapott autósokat a rendőrök legkevesebb 30 ezer forintos, maximum 300 ezer forintos bírsággal „jutalmazzák”. Arról nem beszélve, ha a sebességhatárt átlépő sofőr balesetet okoz, a biztosító mérlegelheti a kártérítési összeget. Mégis mindössze a megkérdezettek 33 százaléka mondta azt, hogy minden esetben szigorúan betartja a sebességhatárt, vagyis a többség – az érintettek 67 százaléka - ritkán vagy gyakrabban, de gyorsan hajt egy-egy szakaszon. A K&H felmérése szerint leginkább a 30-asok tartanak a büntetéstől, azaz figyelnek oda a sebességhatárra: 41 százalékuk sosem megy gyorsabban a megengedettnél. A részletes eredményekből kiderül az is, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkező sofőrök között az átlagnál jóval magasabb, 74 százalékos a gyorshajtók aránya.

Az autóban kizárólag kihangosítóval vagy „fülessel” szabad telefonálni, ám a megkérdezett autósok 35 százaléka szokott mobilozni menet közben. A magasabb jövedelműek – akárcsak a gyorshajtásnál – a telefonálás esetében is az átlagot meghaladó mértékben követnek el szabálytalanságot, a legmagasabb jövedelmi csoportba tartozók 44 százalékánál fordult már elő, hogy szabálytalanul mobilozott vezetés közben.

A megállásra, parkolásra vonatkozó előírásokat az autósok többsége – 65 százaléka – saját bevallása szerint betartja, azaz az autósok több mint harmada már parkolt vagy állt meg szabálytalanul. Ezen a téren a nők jobban odafigyelnek, 75 százalékuk mindig betartja a parkolási szabályokat, míg a férfiaknak csak az 57 százalékára igaz ez.

A biztonsági övet az autósok 84 százaléka használja minden esetben, ám a korosztályok között van különbség. A harmincasoknak közel a 90 százaléka köti be magát, ezzel szemben az 50 év felettieknek csak a 80 százaléka teszi meg ezt.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Ön hogyan szokott vezetni? Mindig vigyázzon saját és társai testi épségére, gépjárművének biztosításait pedig kalkulálja újra évfordulójakor! Gépjármű kalkulátor >>

Megfelelő intézkedéssel csökkenthető az árvízkár
2019 május 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Megfelelő intézkedéssel csökkenthető az árvízkár

Több hazai folyón végeznek fokozott figyelőszolgálatot a vízügyi szakemberek, miután a jelentős mennyiségű esőzések nyomán a II. fokú szinteket megközelítő, vagy meghaladó vízszintekre lehet számítani. Megfelelő védekezéssel jelentősen csökkenthetők az árvíz, az esőzések okozta károk, ha azt időben elvégzik. Mindez a biztosítók kárügyintézését is megkönnyíti – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint a hét első felében a Dunán kialakuló árhullámokat erősen meghatározó bajor és osztrák vízgyűjtőkön újra jelentős mennyiségű eső valószínűsíthető, ami a mostaninál magasabb, az I. fokú készültségi szinteket meghaladó, helyenként akár a II. fokú szinteket megközelítő vagy meghaladó vízszintek kialakulásával járhat.
A Tisza árhulláma jelenleg Záhony térségében az I. fokú készültségi szintet meghaladó értékkel tetőzik. Tokajig a II. fokú szinteket megközelítő tetőzések várhatóak – figyelmeztet az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Legutóbb 2013-ban sújtotta komolyabb dunai árvíz hazánkat, az eredményes védekezéssel azonban sikerült csökkenteni a károkat, így azok meg sem közelítették a 2010-es tiszai árvízét. Akkor a viharokkal és az árvizekkel összefüggésben a teljes biztosítói szektor közel 30 milliárd forintot fizetett ki a biztosítással rendelkező ügyfeleinek.

A mentett, vagyis a gáttal, magasparttal védett oldalon keletkezett károkat téríti a biztosító, ám a teljes kárösszeg térítését megkönnyíti, ha a biztosított minden tőle jogosan elvárható intézkedést megtett a kárenyhítés és kármegelőzés érekében.

Egy lassan tetőző, hosszan elvonuló hullám szerencsére hagy időt a védekezésre, amit érdemes minden ingatlantulajdonosnak elvégeznie.

  1. Figyelni kell a rádióban vagy a televízióban az árvízzel kapcsolatos híreket, de a polgármesteri hivatalban vagy a helyi katasztrófavédelmi szervnél is felvilágosítást lehet kérni a környéken bekövetkezett katasztrófákról.
  2. A nem vízálló berendezéseket, ingóságokat a veszélyeztetett területekről (udvar, garázs, alagsor, földszint) az áradással várhatóan nem érintett helyre (magasabb polcra, emeletre) kell áttelepíteni. Ha az árvíz az egész ingatlant veszélyezteti, lehetőleg gondoskodni kell az ingóságok elszállításáról is.
  3. Amennyiben az áradás a lakóingatlant is veszélyezteti, a további balesetek és károk elkerülése érdekében az elektromos hálózatot áramtalanítani kell, a gáz- és vízvezetékrendszer főelzáró csapját pedig el kell zárni.
  4. Az ajtók, alacsonyan elhelyezett egyéb nyílászárók eltömítésével igyekezni kell megakadályozni, hogy a víz az ingatlan belsejébe jusson.
  5. Ha a káreseményt nem lehet elkerülni, a károsodott eszközt, berendezést a kárszemle időpontjáig meg kell őrizni, ezzel is megkönnyítve a kárfelmérést

Magyarországon az ingatlanok több mint hetven százalékára kötöttek biztosítást, ami régiós összehasonlításban kedvezőnek számít. Ugyanakkor a tulajdonosok gyakran nem jelentik a biztosítóknak az értéknövekedést, a felújítások, átalakítások utáni változásokat, így egy káreseményt követően a biztosítók is csak arányosan tudnak téríteni.
Fontos tudni, hogy a meglévő szerződések feltételeinek módosításakor csakúgy, mint az új szerződések megkötésekor jellemzően 15-30 nap várakozási időt kötnek ki a társaságok, amely idő alatt bekövetkezett károkat még nem fedezik. Szintén gyakori hiba, hogy az ügyfél elfelejti befizetni a biztosítás aktuális díjrészletét.
A díj nemfizetés miatti megszűnést követően befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést, ilyenkor csak új biztosítás kötésére van lehetőségünk, amely esetben szintén számolni kell a várakozási idővel.

A hazai lakásbiztosítási piacon jelenleg 14 biztosító mintegy harminc-negyven féle lakásbiztosítási terméke érhető el, melyek valós választási lehetőséget kínálnak az ügyfeleknek mind árban, mind fedezeti körben. A Mabisz 2013-ban elkészítette a lakásbiztosítási standard termékvázlat-szabályzatot, amelyhez írásos nyilatkozattal csatlakoztak a biztosítók. A termékvázlat, az ahhoz csatlakozó biztosítók, valamint azok a termékek, amelyek már ennek megfelelően készültek, a Mabisz honlapján megtalálhatók.

Forrás: vh.hu

CLB TIPP:Készítse fel otthonát a viharokra és kalkulálja ki az Önnek megfelelő lakásbiztosítást! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Mire hazaértem megtörtént a baj. Van biztosításom, de most mit tegyek?
2019 május 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Mire hazaértem megtörtént a baj. Van biztosításom, de most mit tegyek?

Hiába az ablakok bezárása, az elektromos készülékek áramtalanítása, vagy a töltőkábelek kihúzása a konnektorokból, még a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is bekövetkezhetnek otthonunkban olyan események, amelyek kárt okozhatnak lakásunkban, vagyontárgyainkban, értékeinkben. Éppen ezért fontos tudni, hogy mit tegyünk, ha már bekövetkezett a baj. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, és higgadtan kövessünk néhány egyszerű szabályt.

A kár bekövetkezése után első és legfontosabb lépésként meg kell bizonyosodni arról, hogy valaki megsérült-e, esetleg életveszélybe került-e. Személyi sérülés esetén először a mentőket, tűz, robbanás esetén a tűzoltóságot, bűncselekmény esetén pedig a rendőrséget értesítsük.

Ha mindenki biztonságban van, és nem áll fenn további veszélyhelyzet, ezután következhet a kárbejelentés a biztosító felé. Ez esetben az alábbi teendőket érdemes elvégezni:

  1. A keletkezett károkról, amennyiben van rá lehetőség, fontos fényképet is készíteni, ami segíthet a biztosítóval való egyeztetéskor. Ajánlott több jó minőségű fotót készíteni valamennyi, kárt szenvedett értékünkről, de azt is érdemes lefényképezni, hogy mi okozta a kárt, például beázás.
  2. A keletkezett károkat a legtöbb biztosító esetében kényelmesen bejelenthetjük, akár telefonon vagy online felületen is. Fontos, hogy amennyiben társasházi lakásban történt a káresemény, érdemes – ha van – a társasház biztosítóját is megkeresni, mert bizonyos károkra a társasház biztosítás nyújthat fedezetet.
  3. A kárbejelentést érdemes a lehető leghamarabb megtenni. Általában két napon belül kell megtörténnie a bejelentésnek, illetve a helyszínt a bejelentéstől számított 5 munkanapon át csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben lehet megváltoztatni, hogy a biztosító munkatársa el tudja végezni a szemlét.
  4. Fordítsunk figyelmet a kárenyhítési kötelezettségek betartására, például csőtörés esetén a vízszivárgást el kell hárítani, megelőzve a további károsodást.

Fontos a kárbejelentéshez szükséges adatokat előre előkészíteni, ezzel is csökkentve az ügyintézés időtartamát. Az alábbi adatok megadására van szükség a kár bejelentéséhez:

  1. a biztosítás szerződésszáma,
  2. a károsult és a kapcsolattartójának neve, címe, telefonszáma, esetleg e-mail címe,
  3. a káresemény leírása, helye, és annak időpontja,
  4. a kár becsült összege,
  5. a károsult bankszámlaszáma,
  6. a hatósági intézkedés – ha volt – megnevezése, jegyzőkönyve.

Forrás: 24.hu

CLB TIPP:Hasonlítsa össze weboldalunkon a lakásbiztosítás ajánlatokat és válassza ki az Önnek megfelelőt! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Sokan nem figyelnek rá a parkolóban: rendőrségi ügy lehet a vége
2019 május 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Sokan nem figyelnek rá a parkolóban: rendőrségi ügy lehet a vége

Rengeteg baleset történik a hazai parkolókban, sokan pedig nem tudják, de az okozott károkat nem saját zsebből kell kifizetni. Erre való ugyanis a kötelező biztosítás! Ha már megtörtént a baj, és nekimentünk valakinek nem érdemes elhagyni a helyszínt: ez egyfelől nem etikus, másrészt pedig akár rendőrségen, bíróságon is végződhet a dolog.

Az megcáfolhatatlan, hogy egy parkolóban általában a mellettünk álló autóban okozunk kárt, vagy az húzza meg a mi kocsinkat. Ám ezen felül is érdemes résen lenni a parkolókban, mert ezzel korántsem értek véget a veszélyek!

Már a legelső KRESZ-oktatáson elmondják, hogy a parkolóban fokozott óvatossággal kell kinyitni az ajtót. Ez nemcsak azért fontos, hogy ne üsd neki azt a melletted állónak: egy másik óvatlan autós könnyedén leviheti az ajtódat, ha például a melletted lévő üres helyre akar beállni. Az ADAC fel is idéz egy ilyen esetet, ami végül bíróság elé került: akkor a saarbrückeni bíróság (Landgericht Saarbrücken) ítéletében kimondta, az ilyen káreseteknél 75 százalékban az a felelős, aki a parkolóban kinyitja az ajtaját.

Az indoklás szerint azért, mert a leállított autóból kiszálló személynek különösen körültekintőnek kell lennie. Egyfelől nagyon óvatosan kell kinyitni az ajtót, másrészt pedig mindig meg kell győződni róla, hogy nem jön hátulról senki, aki esetleg nekimenne az ajtónak. Másrészt a bíróság a másik járművezető felelősségét is megállapította, mivel neki tisztában kell lennie a parkoló veszélyeivel. Bármikor kinyílhat egy ajtó, vagy kiléphet valaki egy autó mögül - ezért pedig bármikor jöhet egy hirtelen fékezés.

Itthon is rengeteg baleset történik parkolás közben

A magyarok jó része sem túl magabiztos a parkolóban. Az Allianz egy korábbi felméréséből például kiderült, hogy az autó sérülésével járó balesetek mintegy 40 százaléka parkolás közben. Kiderült, tízből nyolc esetben a parkolóhelyről való kiálláskor fordul elő a koccanás, míg az viszonylag ritka a parkolóhelyre beálláskor (16%). Az idősebb, 65 év feletti gépjárművezetők egyharmaddal több balesetet okoznak parkolás vagy manőverezés közben, mint a 25-64 év közötti vezetők. A káresetek közel fele abból ered, hogy a sofőrök beletolatnak valakibe a parkolóban.

Ne hagyd el a helyszínt

Ugyan kézenfekvő lehet, hogy ha nem látta senki a koccanást, akkor csak simán elhajtunk a helyszínről, de ez a lehető legrosszabb döntés! Az emberileg is kifogásolható cselekedetet például egy biztonsági, vagy térfigyelő kamera is láthatta, ami alapján könnyen beazonosíthatnak minket - így pedig nagyobb bajba is kerülhetünk. Az ügy vége akár rendőrségi eljárás, hosszabb pereskedés is lehet, ez egyik félnek sem túl jó.

Másrészt nem a saját költségeiden kell megtéríteni az okozott kárt: pont az ilyen szituációk miatt is van kötelező felelősségbizosítás. Igen, a karosszéria javítása, esetleg fényezése nem olcsó mulatság, de ha hagysz egy cetlit a neveddel és az elérhetőségeddel a kocsin, aminek nekimentél, akkor később a tulajdonossal tudjátok rendezni a dolgot a biztosítónál. Így sem neked, sem a másik autósnak nem lesz gondja a javíttatással. Nyilván, ha kárt okozol, akkor a következő évben rosszabb bónuszbesorolásba tesz a biztosítód, de ez csak kis mértékben fogja megdrágítani a köteleződet.

Ha nekimész valakinek, érdemes lefotózni a keletkezett károkat, nehogy később többet követeljenek rajtad, mint a ténylegesen szükséges javítások.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező ajánlatait és válassza ki az Önnek tetszőt online! Kgfb kalkulátor >>

Még mindig nem vesszük komolyan a biztosítás lehetőségét
2019 május 22.
Kategória:
Általános

Még mindig nem vesszük komolyan a biztosítás lehetőségét

Az idősebbek körében bevett szokás, a 18-29 év közötti fiataloknak viszont csak a 20 százaléka rendelkezik valamilyen biztosítással.

Bár saját bevallásunk szerint tudjuk, mik az igazán fontos dolgok az életben, és ennek megfelelően a váratlan balesetektől és betegségektől félünk legjobban, mégis inkább a lakásunkat és gépjárművünket biztosítjuk, mint magunkat – derült ki egy friss kutatásból, amely arra is rámutatott, hogy a 18-29 év közötti fiatalok csupán 20 százaléka rendelkezik valamilyen biztosítással, ők tehát még kevésbé tudatosak ezen a téren.

A Generali Biztosító megbízásából készített reprezentatív kutatás a 18-59 éves korosztály körében mérte fel a biztosítási piac legnépszerűbb termékeit, a megkérdezettek félelmeit és biztosításkötéssel kapcsolatos motivációit. Összességében elmondható, hogy

biztosítással általánosságban az 50 év feletti, felsőfokú végzettséggel és minimum 170 ezer forintos havi nettó jövedelemmel bíró magyarok rendelkeznek.
A 2016-ban készített hasonló Generali kutatás eredményeivel összevetve megállapítható, hogy a biztosítási szerződést kötő ügyfelek köre jellemzően az idősebb korosztály felé tolódott, hiszen 3 évvel ezelőtt még a negyvenesek jártak ebben élen.

A kutatás eredményei szerint 2019-ben a három legerősebb félelem a lakosság körében a családban bekövetkezett haláleset miatti anyagi bizonytalanság (33 százalék), baleset vagy betegség miatti munkakiesésből adódó anyagi bizonytalanság (32 százalék), valamint a lakáskár (32 százalék). Így különösen figyelemreméltó a tény, hogy a magyarok ennek ellenére lakás-, és gépjármű-biztosítás mellett mégsem kötnek személybiztosítást. A 2016-os felmérés 34 százalékos értékéhez képest most az is látható, hogy

a munkahely esetleges elvesztéséből adódó bizonytalanság nagyon kismértékben csökkent,

munkaerő-piaci helyzetünket tehát árnyalatnyival derűsebbnek ítéljük meg.

A kutatás arra is kíváncsi volt, hogy a saját bevallásunk szerint melyik fontosabb számunkra, az egészség és a kikapcsolódás, vagy a mindennapok megkerülhetetlen részéve vált technológiai eszközök, kütyük. Mivel a KSH adatai szerint 100 emberre 120 mobilelőfizetés jut ma Magyarországon, illetve globális szinten is 44 százalékos részesedéssel bírnak a mobileszközök a műszaki fogyasztási cikkek piacán, az attitűdvizsgálatot a mobileszközökkel kapcsolatban végezte el a felmérés.

A válaszok azt mutatják, hogy bár fontosnak tartjuk a használati tárgyainkat, mégis szívesebben költünk hétvégi kikapcsolódásra, mint okostelefonra:

a megkérdezettek 72 százaléka saját bevallása szerint továbbra is inkább egy nyugodt, feltöltődésre fordított hétvégét választana a legújabb, csúcskategóriás mobiltelefon megvásárlása helyett.
Ebben csupán a 18-29 év közötti, alacsonyabb jövedelmű férfiak nem értettek egyet a többséggel. Ha pedig abban a feltételezett helyzetbe kerülnénk, hogy eldöntsük, inkább a kezünk-lábunk törjön-e el, vagy a leejtett telefonunkat óvjuk meg a sérüléstől, még nagyobb arányban választanánk saját testi épségünket (85 százalék).

A felmérés ugyanakkor arra is rávilágított, hogy megkérdezettek csupán egyharmada tervez valamilyen biztosítást kötni; és a prioritások között továbbra is

a lakás-, és gépjármű-biztosítás szerepel, akárcsak 2016-ban.

Ugyanakkor az is kirajzolódik a kutatásból, hogy bár motiváltabb a fiatalabb korosztály a biztosításkötésre, mégis inkább az olvasható ki a számokból, hogy a 18-29 év közöttiek csupán 20 százaléka rendelkezik valamilyen szerződéssel, a 30 alatti generáció tagjai tehát inkább csak tervezik a jövőjük ilyen szempontú biztosítását.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Élet-, baleset-, nyugdíj-, lakás-, gépjármű- vagy utasbiztosítását is bármikor megkötheti oldalunkon online, könnyedén: Biztosítás kalkulátorok >>

Gazdák, figyelem: szerdán fontos határidő jár le!
2019 május 14.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Gazdák, figyelem: szerdán fontos határidő jár le!

Aki nem köti meg május 15-ig az agrárbiztosítást, nem kapja meg a teljes támogatást. Az idén 5 milliárd forinttal járul hozzá az állam a biztosításokhoz.

Már csak két napjuk van az agráriumban dolgozóknak arra, hogy büntetés nélkül megkössék a díjtámogatott biztosítást. Az idén 5 milliárd forinttal támogatják azokat, akik biztosítással védik a termőföldeket, gyümölcsösöket és más haszonnövényeiket. A gazdálkodók a biztosítási módozattól függően 40 illetve 65 százaléknyi visszatérítéssel számolhatnak.

A visszatérítés feltétele, hogy a gazdálkodók legkésőbb június 11-ig külön feltüntessék az egységes díjtámogatási kérelemben, hogy a támogatást igénybe kívánják venni - magyarázza Póczik András, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szakértője. - A kérelmet azonban célszerű május 15-ig benyújtani, ezt követően ugyanis késedelmi szankcióval kell számolni, melynek mértéke munkanaponként a támogatási összeg 1 százaléka."

Tízmilliárdos piac

Az idén várhatóan több mint 10 milliárd forintért kötnek támogatott mezőgazdasági biztosítást az érintett gazdálkodók. A díjvisszatérítés mértéke várhatóan a tavalyihoz hasonló módon alakul majd.

Az A típusba tartozó, szántóföldi növényekre, borszőlőre és almára, illetve idéntől csonthéjas és héjas növényi kultúrákra is kötött csomagbiztosítások esetében a díj 65 százalékát fizethetik majd vissza. A B típusba tartozó ültetvény és zöldségkultúrák, valamint a többi (C típusú) támogatott biztosítások esetében 40-40 százalék körüli mértékű lehet a visszatérítés, erre nyújthat fedezetet a rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretösszeg.

Kétpilléres a rendszer

Az úgynevezett kétpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszert 2012 januárjában vezették be. Az egyik pillér a már korábban is létező kárenyhítési rendszer, míg a másik a biztosítási díjtámogatás, melynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának egy részét támogatásként visszakapják. A rendszerhez 2018 óta egy harmadik elemet is hozzá szokás sorolni: ekkor kezdte meg működését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kifejlesztett talajgenerátoros Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER).

Fontos ösztönző elem a rendszerben, hogy csak a második pillérben részt vevők válnak jogosulttá a megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, a többiek csupán annak 50 százalékából részesülnek. A teljes körű folyósítás további feltétele, hogy az üzleti biztosítás terjedjen ki a megművelt terület referencia-hozamértékének több mint felére.
Kedvező változás, hogy a B típus lehetőségeinek idei bővítésével immár mindhárom biztosítási módozat tartalmazza mind a kilenc kockázati fedezet lehetőségét, ezek: őszi fagy, téli fagy, tavaszi fagy, tűz, jég, vihar, aszály, árvíz, illetve felhőszakadás okozta károk. A gyakorlatban azonban a támogatott biztosítások többsége két (tűz és jég), illetve három (tűz, jég és vihar) kockázatra terjed ki, így a különösen az alföldi megyékben pusztító tavaszi aszály okozta károk részleges megtérítése a biztosítókat viszonylag csekély mértékben érinti majd, főként az A típusú biztosítást kötők kárait rendezik majd.

Négy agrárbiztosító van

Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók továbbra is négy biztosító: az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatnak.

Az egyes biztosítót termékei azok eltérő fedezetei, kárrendezési sajátosságai, illetve speciális kockázatai miatt gyakran nehezen hasonlíthatók össze közvetlenül egymással, ezért az eligazodásban jelentős szerepet játszanak az optimális ár-érték arányú döntést segítő, a biztosítóktól független alkuszok.

Forrás: napi.hu

CLB TIPP: Keresse szakértőinket bizalommal, ha vállalkozására biztosítást szeretne kötni! Vállalati biztosítások >>

6 eset, amikor azonnal meg kell kötnöd egy életbiztosítást
2019 május 13.
Kategória:
Életbiztosítás

6 eset, amikor azonnal meg kell kötnöd egy életbiztosítást

Sokan azt hiszik, hogy az életbiztosítás csak a gazdagok kiváltsága: ma már sok jó ár-érték arányú termék van a piacon, amelyek szélesebb rétegeknek is elérhetők. Sokan nem gondolnak a jövőre, pedig az élet véges, és halálunk után sem árt gondoskodni szeretteinkről. A Pénzcentrum most összeszedett hat okot arra, hogy életbiztosítást köss!

Nagyon tévedsz, ha úgy gondolod, hogy az életbiztosítás csak a gazdagok kiváltsága. Mindenkinek fontos lenne valamilyen biztosítást kötni, hiszen halálod esetén a kifizetett összeg némi segítséget jelenthet azoknak, akik anyagilag függnek tőled. Egy kutatás szerint sokan például azért nem kötnek életbiztosítást, mert az szerintük drága. Ám az is kiderült, hogy a megkérdezettek legalább háromszorosan túlbecsülték a biztosítási termékek árait. A magyaroknak csupán nagyjából 10 százaléka rendelkezik valamilyen életbiztosítással.

A hazai piacon például sok jó ár-érték arányú terméket találunk, amivel megvédhetjük szeretteinket, ha történne velünk valami. A kockázati életbiztosítás például fontos anyagi segítséget nyújthat már életünkben is, halálunk után pedig az itt maradottaknak adhat pénzügyi biztonságot, hogy ne kerüljenek szorult helyzetbe.

A biztosítás elsődleges szolgáltatása a haláleseti térítés, de választhatunk számos olyan kiegészítőt, amely akkor nyújt fedezetet, ha életben maradunk, de valamilyen egészségügyi probléma merül fel, például rokkantság. A díjat alapvetően az életkor és az egészségi állapot határozza meg, egy 30-40 év körüli családfenntartó már napi 100 forint körüli összeggel 5-10 millió forintos biztosítási védelmet szerezhet.

Mutatunk hat esetet, amikor mindenképpen érdemes életbiztosítást kötni!

Ha te vagy az egyetlen kenyérkereső

Ha a családban neked van egyedül jövedelmed a háztartásban, akkor mindenféleképp köss biztosítást! Gondolj csak bele, mi történne a pároddal, gyermekeiddel, ha hirtelen már nem jönne be a fizetésed a családi kasszába. Futná a rezsire, az étkezésre a jövedelmed nélkül? Ha a biztosító által kifiztett összeg nem is oldja meg végleg a gondokat, de ameddig kitart, lehet megoldásokat keresni.

El vagy adósodva

Amennyiben van valamilyen hiteled, kölcsönöd, ajánlatos életbiztosítást kötni - sőt, bizonyos esetekben a bankok el is várják ezt. Ha nem is a teljes összeget, de valamennyit például vissza tudnak fizetni a kedvezményezettek halálod esetén, és így kisebb teher marad a családra.

Gondoskodnod kell valakikről

Sok magyar kénytelen vigyázni idősödő szüleire, ápolni őket. Azonban bármi történhet, nem árt előre gondolkodni: ha neadjisten történik veled valami, és az idősek magukra maradnak, akkor szükség lesz valami gyors segítségre. Erre jelenthet megoldást egy életbiztosítás. Emellett akkor is tanácsos ilyet kötni, ha más, speciális igényű családtagod van. Hiszen például orvosi kezelésekre, fejlesztésre akkor is kellhet járni vele, ha te már nem leszel - ezeknek pedig költsége van.

Ha iskoláztatni akarod a gyereket

A felsőoktatási költségek elég magasak Magyarországon, és itt nem csak a tandíjra gondolunk: hiszen sok diáknak kollégiumban, albérletben kell élnie tanulmányai alatt, amik szintén elég költséges dolgok. Rengetegen még diákhitelt is felvesznek. Egy életbiztosítással halálod után is segíthetsz valamelyest ezen költségek mérséklésében.

Segíteni akarsz Az életbiztosítás a legjobb módja annak, hogy közvetlenül hagyj pénzt szeretteidre, hiszen te határozhatod meg, hogy ki legyen a kedvezményezett - tehát kinek fizessék ki az összeget, ha meghalsz. Emellett a biztosítási összeg arra is jó, hogy az adminisztrációs költségeket kifizessék az örökösok. A közjegyzői díjat például, vagy a fennmaradt adókötelezettségeidet. Ezeket így nem a családodnak kell kifizetnie.

Rendezni akarod a temetési számlát

Sajnos arra is gondolnod kell, hogy egy temetés elég tetemes összegeket emészthet fel: egy sírhely akár több százezer forintba is kerülhet, míg koporsót ritkán találunk 100 ezer forint alatt. És akkor még nem is beszéltünk a szertartás egyéb költségeiről. Ha van életbiztosításod, nem kell a teljes összeget a gyászoló családnak állnia.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze az elérhető biztosítók ajánlatait és kösse meg életbiztosítását néhány kattintással! Életbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak